Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság

2016/0222(COD)

23.2.2017

MÓDOSÍTÁS

296 - 543

Jelentéstervezet

Sophia in 't Veld

(PE593.978v02-00)

a nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról (átdolgozás)

Irányelvre irányuló javaslat

( COM(2016)0465 – C8‑0323/2016 – 2016/0222(COD) )

AM_Com_LegReport

Módosítás    296

Cornelia Ernst, Martina Anderson, Barbara Spinelli

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását követően legkésőbb hat hónappal biztosítják a kérelmezőknek a munkaerőpiachoz való hozzáférést, amennyiben az illetékes hatóság nem hozott közigazgatási határozatot, és a késedelem nem a kérelmezőnek tulajdonítható.

A tagállamok a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásától kezdődően biztosítják a kérelmezőknek a munkaerőpiachoz való hozzáférést.

Or. en

Indokolás

A módosítás megváltoztatja a hozzáférés engedélyezése előtti várakozási időt, de természetesen tartalmaz néhány fehér részben szereplő szót, mivel a hónapok száma maga is szürke, és a törlés semmi esetre sem állhat önmagában. Úgy véljük, hogy nincs szükség további feltételekre.

Módosítás    297

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását követően legkésőbb hat hónappal biztosítják a kérelmezőknek a munkaerőpiachoz való hozzáférést, amennyiben az illetékes hatóság nem hozott közigazgatási határozatot, és a késedelem nem a kérelmezőnek tulajdonítható.

A tagállamok a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásától kezdődően biztosítják a kérelmezőknek a munkaerőpiachoz való hozzáférést.

Or. en

Indokolás

E módosítás, amelynek célja, hogy a kérelmezők azonnal hozzáférjenek a munkaerőpiachoz, elválaszthatatlanul összekapcsolódik a jelentéstervezet más elfogadható módosításaival, amelyek célja a kérelmezők munkaerőpiachoz való tényleges hozzáférésének erősítése, és a szöveg belső logikájának a megőrzése miatt szükséges, amelynek célja a kérelmezők beilleszkedési kilátásainak javítása és a „továbbutazások” csökkentése.

Módosítás    298

Jeroen Lenaers

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását követően legkésőbb hat hónappal biztosítják a kérelmezőknek a munkaerőpiachoz való hozzáférést, amennyiben az illetékes hatóság nem hozott közigazgatási határozatot, és a késedelem nem a kérelmezőnek tulajdonítható.

A tagállamok – összhangban az (EU) XXX/XXX rendeletben [az eljárásokról szóló rendelet] az első fellebbezési szakaszban történő határozathozatal tekintetében megszabott határidővel – a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását követően legkésőbb hat hónappal biztosítják a kérelmezőknek a munkaerőpiachoz való tényleges hozzáférést, amennyiben az illetékes hatóság nem hozott közigazgatási határozatot, és a késedelem nem a kérelmezőnek tulajdonítható.

Or. en

Indokolás

A munkaerőpiachoz való hozzáférés fontos eszköz, amelynek révén a kérelmezők önállóbbá válnak, és jobb eséllyel illeszkednek be a fogadó társadalomba. Ezért jó, hogy a tagállamok kötelesek lehetővé tenni e hozzáférést, de az is fontos, hogy e hozzáférés tényleges legyen. Emellett az említett hat hónapos időtartamot a jogi egyértelműség érdekében összekapcsoltuk az első fellebbezési szakaszban történő határozathozatal tekintetében a menekültügyi eljárásokról szóló rendeletre irányuló bizottsági javaslatban megszabott hat hónapos határidővel, ezért e helyen szerepeltetni kell az említett rendeletre való hivatkozást.

Módosítás    299

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon, Soraya Post

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását követően legkésőbb hat hónappal biztosítják a kérelmezőknek a munkaerőpiachoz való hozzáférést, amennyiben az illetékes hatóság nem hozott közigazgatási határozatot, és a késedelem nem a kérelmezőnek tulajdonítható.

A tagállamok a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását követően legkésőbb két hónappal biztosítják a kérelmezőknek a munkaerőpiachoz való hozzáférést.

Or. en

Indokolás

Az eljárásokról szóló rendeletre irányuló bizottsági javaslatban megállapított határidőket szem előtt tartva a nemzetközi védelmet kérelmezőkkel kapcsolatos esetleges gyorsított eljárásokat a kérelem benyújtását követően két hónapon belül le fogják bonyolítani. Ha a kérelmezőt e ponton nem utasítják el, valószínűbb, hogy meg fogja kapni a nemzetközi védelmet, és így legkésőbb ebben az időpontban hozzáférést kell kapnia a munkaerőpiachoz is. A tagállamok választásuk szerint előbb is megadhatják a hozzáférést.

Módosítás    300

Salvatore Domenico Pogliese, Alessandra Mussolini

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását követően legkésőbb hat hónappal biztosítják a kérelmezőknek a munkaerőpiachoz való hozzáférést, amennyiben az illetékes hatóság nem hozott közigazgatási határozatot, és a késedelem nem a kérelmezőnek tulajdonítható.

A tagállamok a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását követően legkésőbb három hónappal biztosítják a kérelmezőknek a munkaerőpiachoz való hozzáférést, amennyiben az illetékes hatóság nem hozott közigazgatási határozatot, és a késedelem nem a kérelmezőnek tulajdonítható.

Or. it

Módosítás    301

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását követően legkésőbb hat hónappal biztosítják a kérelmezőknek a munkaerőpiachoz való hozzáférést, amennyiben az illetékes hatóság nem hozott közigazgatási határozatot, és a késedelem nem a kérelmezőnek tulajdonítható.

A tagállamok a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását követően legkésőbb hat hónappal biztosíthatják a kérelmezőknek a munkaerőpiachoz való hozzáférést, amennyiben az illetékes hatóság nem hozott közigazgatási határozatot, és a késedelem nem a kérelmezőnek tulajdonítható.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    302

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Amennyiben a tagállam – az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [40. cikke (1) bekezdésének] [a)–f)] pontjával összhangban – felgyorsította a nemzetközi védelem iránti kérelem érdemi vizsgálatát, a munkavállalási jogot nem adják meg.

törölve

Or. en

Módosítás    303

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon, Sylvie Guillaume

Amennyiben a tagállam megállapította, hogy a kérelmező nem jogosult nemzetközi védelemre, a munkavállalási jogot nem adják meg.

Or. en

Indokolás

A kérelmezőknek a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását követően legkésőbb két hónappal hozzá kell férniük a munkaerőpiachoz. Ezen időn belül az eljárásokról szóló javasolt rendelet 40. cikkének megfelelően bármilyen gyorsított eljárásnak le kell bonyolódnia. Amennyiben a nemzetközi védelem iránti kérelmet elutasítják, a kérelmező nem kaphat munkavállalási jogot.

Módosítás    304

Cornelia Ernst, Martina Anderson

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Amennyiben a tagállam – az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [40. cikke (1) bekezdésének] [a)–f)] pontjával összhangban – felgyorsította a nemzetközi védelem iránti kérelem érdemi vizsgálatát, a munkavállalási jogot nem adják meg.

Amennyiben a tagállam – az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [40. cikke (1) bekezdésének] [a)–f)] pontjával összhangban – felgyorsította a nemzetközi védelem iránti kérelem érdemi vizsgálatát, a munkavállalási jogot nem adják meg automatikusan.

Or. en

Módosítás    305

Jeroen Lenaers

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok biztosítják, hogy az (1) bekezdéssel összhangban munkavállalási jogot kapott kérelmezők ténylegesen munkát vállalhassanak.

törölve

Or. en

Indokolás

A munkavállalás lehetővé tételének szükségessége beilleszthető a 15. cikk (1) bekezdése első albekezdésébe. A párhuzamosság elkerülése érdekében e rendelkezés e helyen törölhető. (Ezt a módosítást a 15. cikk (1) bekezdése első albekezdésére irányuló kapcsolódó módosítással együtt kell értelmezni.)

Módosítás    306

Kinga Gál

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok biztosítják, hogy az (1) bekezdéssel összhangban munkavállalási jogot kapott kérelmezők ténylegesen munkát vállalhassanak.

A tagállamoknak – nemzeti jogukkal összhangban, a kérelmezők munkaerőpiachoz való hatékony hozzáférésének biztosítása mellett – dönteniük kell arról, hogy a kérelmezőnek milyen feltételek mellett biztosítják a munkaerőpiachoz való hozzáférést.

Or. en

Módosítás    307

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon, Elly Schlein, Anna Hedh, Cécile Kashetu Kyenge

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Munkaerőpiac-politikai okokból a tagállamok ellenőrizhetik, hogy a megüresedett álláshely betölthető-e az érintett tagállam állampolgáraival vagy más uniós polgárral vagy a fenti tagállam területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárral.

törölve

Or. en

Indokolás

Miután világossá vált, hogy a kérelmezőnek jó esélye van arra, hogy nemzetközi védelmet kapjon, ösztönözni kell arra, hogy a lehető leggyorsabban beilleszkedjen a befogadó társadalomba. Ezért semmi értelme annak, hogy munkaerőpiaci vizsgálat bevezetésével korlátozzák a munkavállalási jogát.

Módosítás    308

Cornelia Ernst, Martina Anderson, Barbara Spinelli

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Munkaerőpiac-politikai okokból a tagállamok ellenőrizhetik, hogy a megüresedett álláshely betölthető-e az érintett tagállam állampolgáraival vagy más uniós polgárral vagy a fenti tagállam területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárral.

törölve

Or. en

Indokolás

E törlés célja a szöveg összhangba hozása a 15. cikk (3) bekezdésével, amely a tagállamok azon kötelezettségével foglalkozik, amely szerint egyenlő bánásmódot kell biztosítaniuk a kérelmezők számára a munkajogi kérdéseket illetően. A módosítás valóban olyan szavakat is érint, amelyek nem a szürke részben szerepelnek, e szavaknak azonban a szürke rész nélkül egyáltalán semmi értelme nem lenne.

Módosítás    309

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Munkaerőpiac-politikai okokból a tagállamok ellenőrizhetik, hogy a megüresedett álláshely betölthető-e az érintett tagállam állampolgáraival vagy más uniós polgárral vagy a fenti tagállam területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárral.

törölve

Or. en

Indokolás

E módosítás, elválaszthatatlanul összekapcsolódik a jelentéstervezet más elfogadható módosításaival, amelyek célja a kérelmezők munkaerőpiachoz való tényleges hozzáférésének erősítése, és a szöveg belső logikájának a megőrzése miatt szükséges, amelynek célja a kérelmezők beilleszkedési kilátásainak javítása és a „továbbutazások” csökkentése.

Módosítás    310

Salvatore Domenico Pogliese, Alessandra Mussolini

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Munkaerőpiac-politikai okokból a tagállamok ellenőrizhetik, hogy a megüresedett álláshely betölthető-e az érintett tagállam állampolgáraival vagy más uniós polgárral vagy a fenti tagállam területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárral.

Munkaerőpiac-politikai okokból – különös tekintettel az ifjúsági munkanélküliségi rátákra – a tagállamok ellenőrizhetik, hogy a megüresedett álláshely betölthető-e – elsőbbséget biztosítva nekik – az érintett tagállam állampolgáraival vagy más uniós polgárral vagy a fenti tagállam területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárral.

Or. it

Indokolás

E módosítás azt kívánja rögzíteni, hogy a tagállamoknak lehetőségük lesz olyan intézkedések elfogadására, amelyek célja fokozott figyelmet fordítani a saját állampolgáraik és az uniós polgárok munkaerőpiachoz való hozzáférésére. Ezenkívül hangsúlyozni kívánja az ifjúsági munkanélküliséggel kapcsolatos nehézségek kellő mértékű figyelembevételére irányuló törekvést. Mivel az uniós polgárok számára igen érzékeny kérdésről van szó, az aláírók egyértelművé kívánják tenni, hogy a munkaerőpiachoz való hozzáférés tekintetében nem kerül sor olyan egyedi intézkedések vagy speciális kvóták bevezetésére, amelyek célja előnyben részesíteni a nemzetközi védelmet kérelmezők integrációját az adott tagállam állampolgáraival szemben.

Módosítás    311

Kinga Gál

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Munkaerőpiac-politikai okokból a tagállamok ellenőrizhetik, hogy a megüresedett álláshely betölthető-e az érintett tagállam állampolgáraival vagy más uniós polgárral vagy a fenti tagállam területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárral.

Munkaerőpiac-politikai okokból a tagállamok elsőbbségben részesíthetik az uniós polgárokat és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államok állampolgárait, valamint harmadik országok jogszerűen területükön tartózkodó állampolgárait.

Or. en

Módosítás    312

Heinz K. Becker

A 2013/33/EU irányelv jelenlegi alkalmazandó rendelkezéseit meg kell tartani. A menedékkérelem vizsgálatakor az elsődleges megfontolást a humanitárius szükségletek jelentik, a gazdasági szempontok csak másodlagosak lehetnek.

Módosítás    313

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Munkaerőpiac-politikai okokból a tagállamok ellenőrizhetik, hogy a megüresedett álláshely betölthető-e az érintett tagállam állampolgáraival vagy más uniós polgárral vagy a fenti tagállam területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárral.

Munkaerőpiac-politikai okokból a tagállamok ellenőrizhetik, hogy a megüresedett álláshely betölthető-e az érintett tagállam állampolgáraival vagy más uniós polgárral vagy a fenti tagállam területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárral, és ezeknek elsőbbséget adhatnak a megüresedett álláshelyek betöltésekor.

Or. en

Indokolás

A foglalkoztatáspolitikában mindig elsőbbséget kell biztosítani a nemzeti és az uniós munkaerő számára.

Módosítás    314

Jeroen Lenaers

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Munkaerőpiac-politikai okokból a tagállamok ellenőrizhetik, hogy a megüresedett álláshely betölthető-e az érintett tagállam állampolgáraival vagy más uniós polgárral vagy a fenti tagállam területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárral.

Az (1) bekezdés sérelme nélkül, munkaerőpiac-politikai okokból a tagállamok ellenőrizhetik, hogy a megüresedett álláshely betölthető-e az érintett tagállam állampolgáraival vagy más uniós polgárral vagy a fenti tagállam területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárral.

Or. en

Módosítás    315

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A tagállamok az állampolgárokkal egyenlő bánásmódot biztosítanak a kérelmezők számára az alábbiak tekintetében:

(3)  A tagállamok a nemzetközi kérelem benyújtásának időpontjától kezdve az állampolgárokkal egyenlő bánásmódot biztosítanak a kérelmezők számára az alábbiak tekintetében:

Or. en

Módosítás    316

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A tagállamok az állampolgárokkal egyenlő bánásmódot biztosítanak a kérelmezők számára az alábbiak tekintetében:

(3)  A tagállamok az állampolgárokkal egyenlő bánásmódot biztosíthatnak a kérelmezők számára az alábbiak tekintetében:

Or. en

Módosítás    317

Branislav Škripek

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A tagállamok az állampolgárokkal egyenlő bánásmódot biztosítanak a kérelmezők számára az alábbiak tekintetében:

(3)  A tagállamok megfelelő bánásmódot biztosítanak a kérelmezők számára, és nem adnak számukra elsőbbséget az állampolgárokkal szemben az alábbiak tekintetében:

Or. en

Módosítás    318

Heinz K. Becker

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  munkafeltételek, ideértve a fizetést és a munkaviszony megszüntetését, a szabadságot és szabadnapokat, valamint a munkahelyi egészségügyi és biztonsági követelményeket;

a)  munkafeltételek, ideértve a fizetést és a munkaviszony megszüntetését, a munkaidőt, a szabadságot és szabadnapokat, valamint a munkahelyi egészségügyi és biztonsági követelményeket;

Or. en

Módosítás    319

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  egyesülési és társulási szabadság, valamint a munkavállalókat vagy munkáltatókat képviselő szervezetekben, illetve bármely olyan szervezetben való tagság szabadsága, amelynek tagjai egy meghatározott foglalkozást űznek, beleértve az ilyen szervezetek által nyújtott előnyöket is, a közrendre és a közbiztonságra vonatkozó nemzeti rendelkezések sérelme nélkül;

b)  egyesülési és társulási szabadság, valamint a munkavállalókat vagy munkáltatókat képviselő szervezetekben, illetve bármely olyan szervezetben való tagság szabadsága, amelynek tagjai egy meghatározott foglalkozást űznek, beleértve az ilyen szervezetek által nyújtott előnyöket is;

Or. en

Módosítás    320

Laura Ferrara, Ignazio Corrao, Fabio Massimo Castaldo

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)  oktatás és szakképzés, a tanulmányi és megélhetési ösztöndíjak és hitelek, valamint az oktatással és szakképzéssel kapcsolatos egyéb támogatások és hitelek kivételével;

c)  oktatás és szakképzés;

Or. it

Módosítás    321

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)  oktatás és szakképzés, a tanulmányi és megélhetési ösztöndíjak és hitelek, valamint az oktatással és szakképzéssel kapcsolatos egyéb támogatások és hitelek kivételével;

c)  a foglalkoztatáshoz kapcsolódó felnőttképzési lehetőségek, oktatás és szakképzés, ideértve a készségek aktualizálását célzó képzéseket, a gyakorlati munkahelyi tapasztalatot, a tanulmányi és megélhetési ösztöndíjak és hitelek, valamint az oktatással és szakképzéssel kapcsolatos egyéb támogatások és hitelek kivételével;

Or. en

Módosítás    322

Cornelia Ernst, Martina Anderson, Barbara Spinelli

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)  oktatás és szakképzés, a tanulmányi és megélhetési ösztöndíjak és hitelek, valamint az oktatással és szakképzéssel kapcsolatos egyéb támogatások és hitelek kivételével;

c)  oktatás és szakképzés;

Or. en

Módosítás    323

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – d pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

d)  az oklevelek, a bizonyítványok és a képesítés megszerzéséről szóló egyéb tanúsítványok elismerése a külföldi képesítések elismerésére vonatkozó meglévő eljárások összefüggésében, a lehetséges mértékig megkönnyítve, hogy a képesítésüket dokumentumokkal igazolni nem képes kérelmezők teljes körűen hozzáférhessenek a korábbi tanulmányaik értékelését, érvényesítését és akkreditálását szolgáló megfelelő rendszerekhez.

d)  az oklevelek, a bizonyítványok és a képesítés megszerzéséről szóló egyéb tanúsítványok elismerése a külföldi képesítések elismerésére vonatkozó meglévő eljárások összefüggésében.

Or. en

Módosítás    324

Branislav Škripek

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – e pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

e)  a szociális biztonság ágazatai a 883/2004/EK rendeletben meghatározottak szerint.

törölve

Or. en

Módosítás    325

Módosítás    326

e)  a szociális biztonság ágazatai a 883/2004/EK rendelet 3. cikkében meghatározottak szerint a kereső jellegű gazdasági tevékenységet folytató kérelmezők tekintetében.

Or. en

Módosítás    327

Heinz K. Becker

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – 2 albekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok a kérelmezők tekintetében korlátozhatják az egyenlő bánásmódot:

A tagállamok korlátozhatják az egyenlő bánásmódot azon kérelmezők tekintetében, akik az (1) bekezdéssel összhangban kaptak munkavállalási jogot:

Or. en

Módosítás    328

Laura Ferrara, Ignazio Corrao, Fabio Massimo Castaldo

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – 2 albekezdés – ii alpont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

ii.  e bekezdés c) pontja tekintetében egy konkrét foglalkoztatási tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó oktatást vagy szakképzést illetően;

törölve

Or. it

Módosítás    329

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – 2 albekezdés – ii pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

ii.  e bekezdés c) pontja tekintetében egy konkrét foglalkoztatási tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó oktatást vagy szakképzést illetően;

törölve

Or. en

Módosítás    330

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon

Ez a szakképzéshez való hozzáférésre vonatkozó új korlátozás. Ezért el kell hagyni.

Módosítás    331

Cornelia Ernst, Martina Anderson, Barbara Spinelli

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – 2 albekezdés – ii pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

ii.  e bekezdés c) pontja tekintetében egy konkrét foglalkoztatási tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó oktatást vagy szakképzést illetően;

törölve

Or. en

Módosítás    332

Laura Ferrara, Ignazio Corrao, Fabio Massimo Castaldo

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – 2 albekezdés – iii alpont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

iii.  e bekezdés e) pontja tekintetében – az 1231/2010/EU rendelet sérelme nélkül – a családi ellátások és munkanélküli-járadékok kizárásával.

törölve

Or. it

Módosítás    333

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – 2 albekezdés – iii pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

iii.  e bekezdés e) pontja tekintetében – az 1231/2010/EU rendelet sérelme nélkül – a családi ellátások és munkanélküli-járadékok kizárásával.

törölve

Or. en

Módosítás    334

Cornelia Ernst, Martina Anderson, Barbara Spinelli

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – 2 albekezdés – iii pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

iii.  e bekezdés e) pontja tekintetében – az 1231/2010/EU rendelet sérelme nélkül – a családi ellátások és munkanélküli-járadékok kizárásával.

törölve

Or. en

Módosítás    335

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – 3 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az egyenlő bánásmódhoz való jogból nem következik tartózkodási jog olyan esetekben, amikor az (EU) XXX/XXX rendelettel [az eljárásokról szóló rendelet] összhangban hozott határozat következtében megszűnt a kérelmező tagállam területén maradáshoz való joga.

törölve

Or. en

Módosítás    336

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 4 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)  A jogorvoslati eljárások alatt nem vonható meg a munkavállalási jog a jogorvoslatot elutasító határozat közléséig, amennyiben a szokásos eljárásban az elutasító határozat ellen benyújtott fellebbezésnek felfüggesztő hatálya van.

(4)  A megalapozatlan fellebbezésektől való visszatartás érdekében, amelyek egyedüli célja a munkavállalási jog meghosszabbítása, a jogorvoslati eljárások alatt nem vonható meg a munkavállalási jog.

Or. en

Indokolás

A munkavállalási jog megalapozatlan fellebbezések oka lehet.

Módosítás    337

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 4 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)  A jogorvoslati eljárások alatt nem vonható meg a munkavállalási jog a jogorvoslatot elutasító határozat közléséig, amennyiben a szokásos eljárásban az elutasító határozat ellen benyújtott fellebbezésnek felfüggesztő hatálya van.

(4)  A jogorvoslati eljárások alatt nem feltétlenül kell megvonni a munkavállalási jogot a jogorvoslatot elutasító határozat közléséig, amennyiben a szokásos eljárásban az elutasító határozat ellen benyújtott fellebbezésnek felfüggesztő hatálya van.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    338

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  Amennyiben a kérelmezők az (1) bekezdéssel összhangban munkavállalási jogot kaptak, a tagállamok biztosítják, hogy a kérelmezőnek az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [29.] cikkében említett okmányain szerepeljen, hogy a kérelmező engedéllyel rendelkezik keresőtevékenység folytatására.

(5)  Amennyiben a kérelmezők az (1) bekezdéssel összhangban munkavállalási jogot kaptak, a tagállamok biztosítják, hogy a kérelmezőnek az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [29.] cikkében említett okmányain szerepeljen, hogy a kérelmező engedéllyel rendelkezik keresőtevékenység folytatására. Ha a foglalkoztatás jellege megkívánja, hogy a kérelmező utazzon, a tagállamok késedelem nélkül kiadják a kérelmező számára az ezen irányelv 6. cikkében említett érvényes úti okmányt.

Or. en

Módosítás    339

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  Amennyiben a kérelmezők az (1) bekezdéssel összhangban munkavállalási jogot kaptak, a tagállamok biztosítják, hogy a kérelmezőnek az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [29.] cikkében említett okmányain szerepeljen, hogy a kérelmező engedéllyel rendelkezik keresőtevékenység folytatására.

(5)  Amennyiben a kérelmezők az (1) bekezdéssel összhangban munkavállalási jogot kaptak, a tagállamok biztosíthatják, hogy a kérelmezőnek az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [29.] cikkében említett okmányain szerepeljen, hogy a kérelmező engedéllyel rendelkezik keresőtevékenység folytatására.

Or. en

Módosítás    340

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 5 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5a)  Azoknak a kérelmezőknek, akik az (1) bekezdéssel összhangban munkavállalási jogot kaptak, lehetővé teszik, hogy a(z) XXXX/XXXX/EU irányelvben [a kékkártyáról szóló irányelv] foglalt követelményekkel összhangban uniós kékkártyát kérelmezzenek.

Or. en

Indokolás

E módosítás, amelynek célja, hogy a kérelmezők lehetőséget kapjanak arra, hogy kékkártyáért folyamodjanak, elválaszthatatlanul összekapcsolódik a jelentéstervezet elfogadható módosításaival, amelyek célja a kérelmezők munkaerőpiachoz való tényleges hozzáférésének erősítése, és a szöveg belső logikájának a megőrzése miatt szükséges, amelynek célja a kérelmezők beilleszkedési kilátásainak javítása és a „továbbutazások” csökkentése.

Módosítás    341

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 5 b pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5b)  Azoknak a kérelmezőknek, akik az (1) bekezdéssel összhangban munkavállalási jogot kaptak, lehetővé teszik, hogy a 2016/801/EU irányelvben foglalt feltételekkel összhangban kutatás, tanulmányok folytatása, gyakorlat, önkéntes szolgálat, diákcsereprogramok vagy oktatási projektek és au pair tevékenység céljából tartózkodási engedélyért folyamodjanak.

Or. en

Indokolás

E módosítás, amelynek célja, hogy a kérelmezők lehetőséget kapjanak arra, hogy a 2016/801/EU irányelvben foglalt feltételekkel összhangban kutatás, tanulmányok folytatása, gyakorlat, önkéntes szolgálat, diákcsereprogramok vagy oktatási projektek és au pair tevékenység céljából tartózkodási engedélyért folyamodjanak, a szöveg belső logikájának a megőrzése miatt szükséges, amelynek célja a kérelmezők beilleszkedési kilátásainak javítása és a „továbbutazások” csökkentése.

Módosítás    342

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 5 c bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5c)  Azoknak a kérelmezőknek, akik az (1) bekezdéssel összhangban munkavállalási jogot kaptak, és akiknek a menedékkérelmét elutasították, a tagállamok lehetővé tehetik, hogy a harmadik országbeli állampolgárok munkavállalási jogát szabályozó nemzeti jogszabályokkal összhangban, az országban tartózkodva az 1030/2002/EK rendeletben megállapított formátum felhasználásával kiállított tartózkodási engedélyért folyamodjanak.

Or. en

Indokolás

E módosítás, amelynek célja, hogy a kérelmezők lehetőséget kapjanak arra, hogy a harmadik országbeli állampolgárok munkavállalási jogát szabályozó nemzeti jogszabályokkal összhangban kiállított engedélyért folyamodjanak, elválaszthatatlanul összekapcsolódik a jelentéstervezet elfogadható módosításaival, amelyek célja a kérelmezők munkaerőpiachoz való tényleges hozzáférésének erősítése, és a szöveg belső logikájának a megőrzése miatt szükséges, amelynek célja a kérelmezők beilleszkedési kilátásainak javítása és a „továbbutazások” csökkentése.

Módosítás    343

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

15 cikk – 5 d bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5d)  A tagállamok attól függetlenül engedélyezik a kérelmezők szakképzésben és nyelvtanfolyamokon való részvételét, hogy rendelkeznek-e munkavállalási joggal.

Or. en

Indokolás

E módosítás célja annak biztosítása, hogy a kérelmezők munkavállalási jogának és tényleges beilleszkedésének, valamint a befogadási feltételekhez való hozzáférésének a lehetősége valódi lehetőség legyen, azáltal, hogy a nyelvtanfolyamokat attól a pillanattól kezdve hozzáférhetővé teszi a kérelmezők számára, hogy benyújtották nemzetközi védelem iránti kérelmüket. A módosítás elválaszthatatlanul összekapcsolódik a jelentéstervezet azon elfogadható módosításaival, amelyek célja a munkaerőpiachoz való tényleges hozzáférés biztosítása, és a szöveg belső logikájának a megőrzése miatt szükséges, amelynek célja a kérelmezők beilleszkedési kilátásainak javítása és a „továbbutazások” csökkentése.

Módosítás    344

Jeroen Lenaers

Irányelvre irányuló javaslat

15 a cikk (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

15a. cikk

Nyelvtanfolyamok

A tagállamok – összhangban az (EU) XXX/XXX rendeletben [az eljárásokról szóló rendelet] az első fellebbezési szakaszban történő határozathozatal tekintetében megszabott határidővel – mielőbb, de legkésőbb a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtása után hat hónappal biztosítják a kérelmezők számára a nyelvtanfolyamokhoz való tényleges és ingyenes hozzáférést. Azoknak a kérelmezőknek kell elsőbbséget adni, akiknek a kérelme valószínűsíthetően megalapozott, ideértve azt az esetet is, ha azt az (EU) XXX/XXX rendelettel [az eljárásokról szóló rendelet] összhangban elsőbbségiként vizsgálták meg. A tagállamok az ezen irányelv 16. cikkének (4) és (5) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelően előírhatják a kérelmezők számára, hogy teljes egészében vagy részben fedezzék az ilyen tanfolyamok költségeit.

Or. en

Indokolás

A nyelvtanfolyamok fontos eszközök, amelynek révén a kérelmezők önállóbbá válnak, és jobb eséllyel illeszkednek be a befogadó társadalomba. A tagállamok tekintetében ezért kötelezettségként elő kell írni, hogy mielőbb bocsássanak rendelkezésre nyelvtanfolyamokat, és azokra a kérelmezőkre kel összpontosítaniuk, akik nagy valószínűséggel menedéket fognak kapni. Azért szükséges azokra összpontosítani, akik nagy valószínűséggel menedéket fognak kapni, mert a jelenleg Európába érkező menedékkérők jelentős része nem jogosult a menedékjogra.

Módosítás    345

Salvatore Domenico Pogliese, Alessandra Mussolini

Irányelvre irányuló javaslat

15 a cikk (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

15a. cikk

Nyelvtanfolyamok és állampolgári ismeretek oktatása

A tagállamok a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásának napjától a kérelmezők számára tényleges és ingyenes hozzáférést biztosítanak nyelvtanfolyamokhoz és állampolgári ismereteket nyújtó képzésekhez. A tagállamok azonban a 16. cikk (4) és (5) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelően előírhatják a kérelmezők számára, hogy teljes egészében vagy részben fedezzék az ilyen tanfolyamok költségeit.

Or. it

Indokolás

A fogadó ország nyelvének és az ott élők főbb jogainak, kötelezettségeinek, szokásainak és hagyományainak ismerete alapvető eszköz a nemzetközi védelmet kérelmezők hatékony beilleszkedésének előmozdításához.

Módosítás    346

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon, Elly Schlein, Soraya Post, Anna Hedh, Cécile Kashetu Kyenge

Irányelvre irányuló javaslat

15 a cikk (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

15a. cikk

Nyelvtanfolyamok

A tagállamok a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásának napjától a kérelmezők számára tényleges és ingyenes hozzáférést biztosítanak nyelvtanfolyamokhoz.

Or. en

Indokolás

A kérelmezőknek szóló nyelvtanfolyamok pozitív beilleszkedési intézkedések. E tanfolyamoknak mindig ingyenesnek kell lenniük a kérelmezők számára.

Módosítás    347

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon, Sylvie Guillaume

Irányelvre irányuló javaslat

15 b cikk (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

15b. cikk

Szakképzés

A tagállamok attól függetlenül engedélyezhetik a kérelmezők szakképzésben való részvételét, hogy rendelkeznek-e munkavállalási joggal. A munkaszerződéshez kötődő szakképzésben való részvétel attól függ, hogy a kérelmező a 15. cikk értelmében jogosult-e a munkaerőpiachoz való hozzáférésre.

Or. en

Indokolás

A Bizottság a szakképzésre vonatkozó jelenlegi rendelkezések törlését, és ezen rendelkezések egyes elemeinek a foglalkoztatásról szóló 15. cikk (2) bekezdésébe való áthelyezését javasolta. A meglévő rendelkezések megfogalmazásából azonban egyértelmű, hogy ez a szakképzés nem függ a foglalkoztatástól vagy a munkavállalási jogtól. Ezért indokolt a jelenlegi rendelkezések megőrzése.

Módosítás    348

Cornelia Ernst, Martina Anderson, Barbara Spinelli

Irányelvre irányuló javaslat

16 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy a befogadás anyagi feltételei a nemzetközi védelem iránti kérelmük az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [25]. cikkével összhangban történő – benyújtásának időpontjától kezdve a kérelmezők rendelkezésére álljanak.

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy a befogadás anyagi feltételei a tagállam területére való megérkezésük időpontjától kezdve a kérelmezők rendelkezésére álljanak.

Or. en

Indokolás

E módosítás a (7) preambulumbekezdés szellemével igyekszik összhangba hozni a szöveget, amely alapvetőnek minősíti annak egyértelművé tételét, hogy a kérelmezők számára attól a pillanattól kezdve biztosítani kell a befogadás anyagi feltételeit, amikor az adott személy kifejezi nemzetközi védelem kérelmezésére irányuló szándékát, mivel a jelenlegi szöveg félrevezető lehet, és kizárhatja azokat, akik nem tudták ténylegesen benyújtani a hivatalos kérelmet – és jelenleg idetartozik a befogadóállomásokon tartózkodó személyek legnagyobb része. Ez a kizárás ellentmond az irányelv hatályának és rendelkezéseinek.

Módosítás    349

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

16 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy a befogadás anyagi feltételei a nemzetközi védelem iránti kérelmük az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [25]. cikkével összhangban történő – benyújtásának időpontjától kezdve a kérelmezők rendelkezésére álljanak.

(1)  A tagállamok biztosíthatják, hogy a befogadás anyagi feltételei a nemzetközi védelem iránti kérelmük az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [25]. cikkével összhangban történő – benyújtásának időpontjától kezdve a kérelmezők rendelkezésére álljanak.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    350

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

16 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok biztosítják, hogy a befogadás anyagi feltételei olyan megfelelő életszínvonalat biztosítanak a kérelmezők számára, amely garantálja alapszükségleteiket és óvja testi és szellemi egészségüket.

A tagállamok biztosíthatják, hogy a befogadás anyagi feltételei olyan megfelelő életszínvonalat biztosítanak a kérelmezők számára, amely garantálja alapszükségleteiket és óvja testi és szellemi egészségüket.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    351

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

16 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok biztosítják, hogy a befogadás anyagi feltételei olyan megfelelő életszínvonalat biztosítanak a kérelmezők számára, amely garantálja alapszükségleteiket és óvja testi és szellemi egészségüket.

A tagállamok biztosítják, hogy a befogadás anyagi feltételei olyan minimális életszínvonalat biztosítanak a kérelmezők számára, amely garantálja alapszükségleteiket.

Or. en

Indokolás

Az EU-ban való menedékkérelemre ösztönző nemkívánatos tényezők megszüntetése érdekében a befogadási feltételeket a puszta minimum szintjén kell tartani.

Módosítás    352

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

16 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok ezt az életszínvonalat biztosítják a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezők egyedi helyzetében, valamint az őrizetben tartott személyek viszonylatában.

törölve

Or. en

Indokolás

A tagállamok számára nem írható elő, hogy testre szabják a befogadási feltételeket azokban az esetekben, amikor a kérelmező őrizetben van vagy különleges befogadási igényekkel rendelkezik, mert ez túlságosan nagy terhet jelentene az államháztartás számára.

Módosítás    353

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

16 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok ezt az életszínvonalat biztosítják a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezők egyedi helyzetében, valamint az őrizetben tartott személyek viszonylatában.

A tagállamok ezt az életszínvonalat biztosíthatják a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezők egyedi helyzetében, valamint az őrizetben tartott személyek viszonylatában.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    354

Anna Maria Corazza Bildt, Caterina Chinnici, Hilde Vautmans, Vilija Blinkevičiūtė, Julie Ward, Luigi Morgano, Bodil Valero, Brando Benifei, Damiano Zoffoli, Nathalie Griesbeck, Jean Lambert

Irányelvre irányuló javaslat

16 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok ezt az életszínvonalat biztosítják a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezők egyedi helyzetében, valamint az őrizetben tartott személyek viszonylatában.

A tagállamok ezt az életszínvonalat biztosítják a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezők, például a kiskorúak egyedi helyzetében, valamint az őrizetben tartott személyek viszonylatában.

Or. en

Indokolás

E módosítás hangsúlyozza, hogy a kiskorúak mint a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezők legkiszolgáltatottabb csoportja számára olyan életszínvonalat kell biztosítani, amely garantálja alapszükségleteiket, és óvja az egészségüket.

Módosítás    355

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

16 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A tagállamok a befogadás valamennyi vagy egyes anyagi feltételeit ahhoz a feltételhez köthetik, hogy a kérelmezők ne rendelkezzenek kellő fedezettel az egészségi állapotuknak megfelelő és az alapszükségleteiket biztosító életszínvonal megteremtéséhez.

(3)  A tagállamok a befogadás valamennyi vagy egyes anyagi feltételeit ahhoz a feltételhez kötik, hogy a kérelmezők vagy – amennyiben a tagállamban tartózkodnak, a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott családtagjaik – ne rendelkezzenek kellő fedezettel az alapszükségleteik kielégítéséhez.

Or. en

Indokolás

A kérelmezők önállóságát minden módon ösztönözni kell. Csak azoknak a kérelmezőknek szabad szociális ellátásokat biztosítani, akik semmilyen más módon nem tudják fedezni napi szükségleteiket.

Módosítás    356

Nagy József

Irányelvre irányuló javaslat

16 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A tagállamok a befogadás valamennyi vagy egyes anyagi feltételeit ahhoz a feltételhez köthetik, hogy a kérelmezők ne rendelkezzenek kellő fedezettel az egészségi állapotuknak megfelelő és az alapszükségleteiket biztosító életszínvonal megteremtéséhez.

(3)  A tagállamok a befogadás valamennyi vagy egyes anyagi feltételeit és az egészségügyi ellátást ahhoz a feltételhez köthetik, hogy a kérelmezők ne rendelkezzenek kellő fedezettel az egészségi állapotuknak megfelelő és az alapszükségleteiket biztosító életszínvonal megteremtéséhez.

Or. en

Módosítás    357

Salvatore Domenico Pogliese, Alessandra Mussolini

Irányelvre irányuló javaslat

16 cikk – 4 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok megkövetelhetik a kérelmezőktől, hogy a (3) bekezdés szerint fedezzék a befogadás előírt anyagi feltételeinek a költségeit, vagy azokhoz járuljanak hozzá, ha a kérelmezők elegendő erőforrással rendelkeznek, például már megfelelő ideje dolgoznak.

A tagállamok megkövetelhetik a kérelmezőktől, hogy a (3) bekezdés szerint fedezzék a befogadás előírt anyagi feltételeinek a költségeit, vagy azokhoz járuljanak hozzá, ha a kérelmezők elegendő erőforrással rendelkeznek, például már megfelelő ideje dolgoznak. Amennyiben a kérelmezők nem rendelkeznek elegendő erőforrással, az illetékes nemzeti hatóságok a helyi szervekkel egyetértésben elősegíthetik a nemzetközi védelmet kérelmezők önkéntes alapon történő alkalmazását az őket befogadó helyi közösségek sajátos szükségleteire épülő, társadalmilag hasznos tevékenységekben.

Or. it

Indokolás

A társadalmilag hasznos tevékenység folytatása elősegíti, hogy a fogadó helyi közösségek nagyobb mértékben elfogadják a nemzetközi védelmet kérelmezők jelenlétét, előmozdítja a kérelmezők beilleszkedését és azt, hogy jobban megismerjék a helyi társadalmi-gazdasági helyzetet.

Módosítás    358

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

16 cikk – 4 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok megkövetelhetik a kérelmezőktől, hogy a (3) bekezdés szerint fedezzék a befogadás előírt anyagi feltételeinek a költségeit, vagy azokhoz járuljanak hozzá, ha a kérelmezők elegendő erőforrással rendelkeznek, például már megfelelő ideje dolgoznak.

A tagállamok megkövetelik a kérelmezőktől vagy családtagjaiktól, hogy fedezzék a befogadás előírt anyagi feltételeinek a költségeit, vagy azokhoz járuljanak hozzá, ha a kérelmezők vagy családtagjaik elegendő erőforrással rendelkeznek, például már megfelelő ideje dolgoznak.

Or. en

Indokolás

A menedékkérők által a közszektor számára jelentett pénzügyi teher csökkentése érdekében a kérelmezők számára elő kell írni, hogy ha csak lehetséges, önállóan fedezzék mindennapi megélhetési költségeiket.

Módosítás    359

Nagy József

Irányelvre irányuló javaslat

16 cikk – 4 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok megkövetelhetik a kérelmezőktől, hogy a (3) bekezdés szerint fedezzék a befogadás előírt anyagi feltételeinek a költségeit, vagy azokhoz járuljanak hozzá, ha a kérelmezők elegendő erőforrással rendelkeznek, például már megfelelő ideje dolgoznak.

A tagállamok megkövetelhetik a kérelmezőktől, hogy a (3) bekezdés szerint fedezzék a befogadás előírt anyagi feltételeinek és az egészségügyi ellátásnak a költségeit, vagy azokhoz járuljanak hozzá, ha a kérelmezők elegendő erőforrással rendelkeznek, például már megfelelő ideje dolgoznak.

Or. en

Módosítás    360

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

16 cikk – 4 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Ha kiderül, hogy egy kérelmező kellő fedezettel rendelkezett a befogadás anyagi feltételeinek biztosítására, miközben ezeket az alapvető szükségleteket részére biztosították, a tagállamok a kérelmezőtől visszatérítést kérhetnek.

Ha kiderül, hogy egy kérelmező vagy családtagjai kellő fedezettel rendelkeztek a befogadás anyagi feltételeinek biztosítására, miközben ezeket az alapvető szükségleteket részére biztosították, a tagállamok a kérelmezőtől visszatérítést kérnek.

Or. en

Indokolás

A kérelmezőnek vissza kell fizetnie a szociális ellátásokat, ha azokat hamis indokok alapján kapta.

Módosítás    361

Nagy József

Irányelvre irányuló javaslat

16 cikk – 4 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Ha kiderül, hogy egy kérelmező kellő fedezettel rendelkezett a befogadás anyagi feltételeinek biztosítására, miközben ezeket az alapvető szükségleteket részére biztosították, a tagállamok a kérelmezőtől visszatérítést kérhetnek.

Ha kiderül, hogy egy kérelmező kellő fedezettel rendelkezett a befogadás anyagi feltételei és az egészségügyi ellátás biztosítására, miközben ezeket az alapvető szükségleteket részére biztosították, a tagállamok a kérelmezőtől visszatérítést kérhetnek.

Or. en

Módosítás    362

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

16 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  A kérelmező erőforrásainak felmérésekor, a kérelmezőnek a befogadás anyagi feltételei költségének fedezésére vagy az ahhoz való hozzájárulásra való felkérésekor, vagy a kérelmezőnek a (4) bekezdés szerinti visszafizetésre való felkérésekor a tagállamok tiszteletben tartják az arányosság elvét. A tagállamok figyelembe veszik a kérelmező egyedi körülményeit, valamint méltósága vagy személyi sérthetetlensége tiszteletben tartásának szükségességét, ideértve a kérelmező különleges befogadási igényeit is. A tagállamok minden körülmények között olyan életszínvonalat biztosítsanak a kérelmező számára, amely garantálja megélhetését, és óvja testi és szellemi egészségét.

(5)  A kérelmező vagy családtagjai erőforrásainak felmérésekor, a kérelmezőnek és családtagjainak a befogadás anyagi feltételei költségének fedezésére vagy az ahhoz való hozzájárulásra való felkérésekor, vagy a kérelmezőnek és családtagjainak a (4) bekezdés szerinti visszafizetésre való felkérésekor a tagállamok tiszteletben tartják az arányosság elvét. A tagállamok minden körülmények között olyan életszínvonalat biztosítanak a kérelmező számára, amely garantálja megélhetését.

Or. en

Módosítás    363

Nagy József

Irányelvre irányuló javaslat

16 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  A kérelmező erőforrásainak felmérésekor, a kérelmezőnek a befogadás anyagi feltételei költségének fedezésére vagy az ahhoz való hozzájárulásra való felkérésekor, vagy a kérelmezőnek a (4) bekezdés szerinti visszafizetésre való felkérésekor a tagállamok tiszteletben tartják az arányosság elvét. A tagállamok figyelembe veszik a kérelmező egyedi körülményeit, valamint méltósága vagy személyi sérthetetlensége tiszteletben tartásának szükségességét, ideértve a kérelmező különleges befogadási igényeit is. A tagállamok minden körülmények között olyan életszínvonalat biztosítsanak a kérelmező számára, amely garantálja megélhetését, és óvja testi és szellemi egészségét.

(5)  A kérelmező erőforrásainak felmérésekor, a kérelmezőnek a befogadás anyagi feltételei és az egészségügyi ellátás költségének fedezésére vagy az ahhoz való hozzájárulásra való felkérésekor, vagy a kérelmezőnek a (4) bekezdés szerinti visszafizetésre való felkérésekor a tagállamok tiszteletben tartják az arányosság elvét. A tagállamok figyelembe veszik a kérelmező egyedi körülményeit, valamint méltósága vagy személyi sérthetetlensége tiszteletben tartásának szükségességét, ideértve a kérelmező különleges befogadási igényeit is.

Or. en

Módosítás    364

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

16 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  A kérelmező erőforrásainak felmérésekor, a kérelmezőnek a befogadás anyagi feltételei költségének fedezésére vagy az ahhoz való hozzájárulásra való felkérésekor, vagy a kérelmezőnek a (4) bekezdés szerinti visszafizetésre való felkérésekor a tagállamok tiszteletben tartják az arányosság elvét. A tagállamok figyelembe veszik a kérelmező egyedi körülményeit, valamint méltósága vagy személyi sérthetetlensége tiszteletben tartásának szükségességét, ideértve a kérelmező különleges befogadási igényeit is. A tagállamok minden körülmények között olyan életszínvonalat biztosítsanak a kérelmező számára, amely garantálja megélhetését, és óvja testi és szellemi egészségét.

(5)  A kérelmezőnek a (4) bekezdés szerinti visszafizetésre való felkérésekor a tagállamok tiszteletben tartják az arányosság elvét, és figyelembe veszik a kérelmező egyedi körülményeit és méltósága vagy személyi sérthetetlensége tiszteletben tartásának szükségességét, ideértve a kérelmező különleges befogadási igényeit is. A tagállamok minden körülmények között olyan életszínvonalat biztosítsanak a kérelmező számára, amely garantálja megélhetését, és óvja testi és szellemi egészségét.

Or. en

Módosítás    365

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon, Elly Schlein, Anna Hedh, Cécile Kashetu Kyenge

Irányelvre irányuló javaslat

16 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  A kérelmező erőforrásainak felmérésekor, a kérelmezőnek a befogadás anyagi feltételei költségének fedezésére vagy az ahhoz való hozzájárulásra való felkérésekor, vagy a kérelmezőnek a (4) bekezdés szerinti visszafizetésre való felkérésekor a tagállamok tiszteletben tartják az arányosság elvét. A tagállamok figyelembe veszik a kérelmező egyedi körülményeit, valamint méltósága vagy személyi sérthetetlensége tiszteletben tartásának szükségességét, ideértve a kérelmező különleges befogadási igényeit is. A tagállamok minden körülmények között olyan életszínvonalat biztosítsanak a kérelmező számára, amely garantálja megélhetését, és óvja testi és szellemi egészségét.

(5)  A kérelmező erőforrásainak felmérésekor, a kérelmezőnek a befogadás anyagi feltételei költségének fedezésére vagy az ahhoz való hozzájárulásra való felkérésekor, vagy a kérelmezőnek a (4) bekezdés szerinti visszafizetésre való felkérésekor a tagállamok teljes mértékben tiszteletben tartják az arányosság elvét. A tagállamok figyelembe veszik a kérelmező egyedi körülményeit, valamint méltósága vagy személyi sérthetetlensége tiszteletben tartásának szükségességét, ideértve a kérelmező különleges befogadási igényeit is. A tagállamok minden körülmények között olyan életszínvonalat biztosítsanak a kérelmező számára, amely garantálja megélhetését, és óvja testi és szellemi egészségét.

Or. en

Módosítás    366

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

16 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  A kérelmező erőforrásainak felmérésekor, a kérelmezőnek a befogadás anyagi feltételei költségének fedezésére vagy az ahhoz való hozzájárulásra való felkérésekor, vagy a kérelmezőnek a (4) bekezdés szerinti visszafizetésre való felkérésekor a tagállamok tiszteletben tartják az arányosság elvét. A tagállamok figyelembe veszik a kérelmező egyedi körülményeit, valamint méltósága vagy személyi sérthetetlensége tiszteletben tartásának szükségességét, ideértve a kérelmező különleges befogadási igényeit is. A tagállamok minden körülmények között olyan életszínvonalat biztosítsanak a kérelmező számára, amely garantálja megélhetését, és óvja testi és szellemi egészségét.

(5)  A kérelmező erőforrásainak felmérésekor, a kérelmezőnek a befogadás anyagi feltételei költségének fedezésére vagy az ahhoz való hozzájárulásra való felkérésekor, vagy a kérelmezőnek a (4) bekezdés szerinti visszafizetésre való felkérésekor a tagállamok tiszteletben tarthatják az arányosság elvét. A tagállamok figyelembe vehetik a kérelmező egyedi körülményeit, valamint méltósága vagy személyi sérthetetlensége tiszteletben tartásának szükségességét, ideértve a kérelmező különleges befogadási igényeit is. A tagállamok minden körülmények között olyan életszínvonalat biztosíthatnak a kérelmező számára, amely garantálja megélhetését, és óvja testi és szellemi egészségét.

Or. en

Módosítás    367

Laura Ferrara, Ignazio Corrao, Fabio Massimo Castaldo

Irányelvre irányuló javaslat

16 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  A kérelmező erőforrásainak felmérésekor, a kérelmezőnek a befogadás anyagi feltételei költségének fedezésére vagy az ahhoz való hozzájárulásra való felkérésekor, vagy a kérelmezőnek a (4) bekezdés szerinti visszafizetésre való felkérésekor a tagállamok tiszteletben tartják az arányosság elvét. A tagállamok figyelembe veszik a kérelmező egyedi körülményeit, valamint méltósága vagy személyi sérthetetlensége tiszteletben tartásának szükségességét, ideértve a kérelmező különleges befogadási igényeit is. A tagállamok minden körülmények között olyan életszínvonalat biztosítsanak a kérelmező számára, amely garantálja megélhetését, és óvja testi és szellemi egészségét.

(5)  A kérelmező erőforrásainak felmérésekor, a kérelmezőnek a befogadás anyagi feltételei költségének fedezésére vagy az ahhoz való hozzájárulásra való felkérésekor, vagy a kérelmezőnek a (4) bekezdés szerinti visszafizetésre való felkérésekor a tagállamok tiszteletben tartják az arányosság elvét. A tagállamok figyelembe veszik a kérelmező egyedi körülményeit, valamint méltósága vagy személyi sérthetetlensége tiszteletben tartásának szükségességét, ideértve a kérelmező különleges befogadási igényeit is. A tagállamok minden körülmények között a jelen irányelv szerinti megfelelő életminőséget biztosítanak a kérelmező számára.

Or. it

Módosítás    368

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

16 cikk – 6 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(6)  Amennyiben a tagállamok pénzbeli juttatások vagy utalványok formájában biztosítják a befogadás anyagi feltételeit, azok összegét az érintett tagállam által – jogilag vagy a gyakorlatban – az adott állam állampolgárai megfelelő életszínvonalának biztosítására meghatározott szint(ek) alapján kell meghatározni. A tagállamok e tekintetben az állampolgárokhoz képest kevésbé kedvező bánásmódban részesíthetik a kérelmezőket, különösen akkor, ha az anyagi támogatást részben természetben nyújtják, vagy ha az állampolgárok esetében alkalmazott szint(ek) célja az, hogy számukra az ezen irányelvben a kérelmezők esetében előírtnál magasabb életszínvonalat biztosítsanak. A tagállamok tájékoztatják a Bizottságot és az Európai Unió Menekültügyi Hivatalát az e bekezdéssel összhangban, a pénzügyi támogatás szintjének meghatározása céljából a nemzeti jogban vagy gyakorlatban alkalmazott referenciaszintekről.

(6)  Amennyiben a tagállamok pénzbeli juttatások vagy utalványok formájában biztosítják a befogadás anyagi feltételeit, azok összegét az érintett tagállam által – jogilag vagy a gyakorlatban – az adott állam állampolgárai megfelelő életszínvonalának biztosítására meghatározott szint(ek) alapján kell meghatározni. A tagállamok e tekintetben az állampolgárokhoz képest kevésbé kedvező bánásmódban részesíthetik a kérelmezőket, különösen akkor, ha az anyagi támogatást részben természetben nyújtják, vagy ha az állampolgárok esetében alkalmazott szint(ek) célja az, hogy számukra az ezen irányelvben a kérelmezők esetében előírtnál magasabb életszínvonalat biztosítsanak.

Or. en

Módosítás    369

Módosítás    370

(6)  Amennyiben a tagállamok pénzbeli juttatások vagy utalványok formájában biztosítják a befogadás anyagi feltételeit, azok összegét az érintett tagállam által – jogilag vagy a gyakorlatban – az adott állam állampolgárai megfelelő életszínvonalának biztosítására meghatározott szint(ek) alapján kell meghatározni. A tagállamok e tekintetben az állampolgárokhoz képest kevésbé kedvező bánásmódban részesíthetik a kérelmezőket, különösen akkor, ha az anyagi támogatást részben természetben nyújtják, vagy ha az állampolgárok esetében alkalmazott szint(ek) célja az, hogy számukra az ezen irányelvben a kérelmezők esetében előírtnál magasabb életszínvonalat biztosítsanak. A tagállamok tájékoztathatják a Bizottságot és az Európai Unió Menekültügyi Hivatalát az e bekezdéssel összhangban, a pénzügyi támogatás szintjének meghatározása céljából a nemzeti jogban vagy gyakorlatban alkalmazott referenciaszintekről.

Or. en

Módosítás    371

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

17 cikk – 2 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A 10. és 11. cikkben előírt különleges őrizetben tartási feltételek sérelme nélkül, az e cikk (1) bekezdésének a), b) és c) pontjában említett lakhatás tekintetében a tagállamok biztosítják, hogy:

(2)  A 10. és 11. cikkben előírt különleges őrizetben tartási feltételek sérelme nélkül, az e cikk (1) bekezdésének a), b) és c) pontjában említett lakhatás tekintetében a tagállamok biztosíthatják, hogy:

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    372

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

17 cikk – 2 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  a kérelmezőknek lehetőségük legyen a hozzátartozókkal, a jogi vagy egyéb tanácsadókkal, az UNHCR-nek, valamint az érintett nemzeti, nemzetközi és nem kormányzati szervezetek és testületek képviselőivel való kapcsolattartásra;

b)  a kérelmezőknek lehetőségük legyen a hozzátartozókkal, a jogi vagy egyéb tanácsadókkal, az UNHCR képviselőivel való kapcsolattartásra;

Or. en

Indokolás

Sok nemzeti vagy nemzetközi szervezet és nem kormányzati szervezet elfogultan szemléli a menekültügyi eljárást. E szervezeteket ezért annak megfelelő működését biztosítandó távol kell tartani a menekültügyi eljárástól.

Módosítás    373

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

17 cikk – 2 bekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)  a családtagoknak, jogi vagy egyéb tanácsadóknak, az UNHCR, valamint az érintett tagállam által elismert érintett nem kormányzati szervezetek képviselőinek kapcsolattartási jogot biztosítanak a kérelmezőknek szánt segítségnyújtás érdekében. A kapcsolattartás csak e helyszínek, valamint a kérelmezők biztonságára alapozott okokból korlátozható.

c)  a családtagoknak, jogi vagy egyéb tanácsadóknak, az UNHCR képviselőinek kapcsolattartási jogot biztosítanak a kérelmezőknek szánt segítségnyújtás érdekében. A kapcsolattartás csak e helyszínek, valamint a kérelmezők biztonságára alapozott okokból korlátozható.

Or. en

Indokolás

Sok ismert nem kormányzati szervezet aktívan részt vesz a hatékony menekültügyi eljárások megzavarásában és akadályozásában. Ezért nem tanácsos ezeket bevonni a folyamatba.

Módosítás    374

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

17 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A befogadás anyagi feltételeinek biztosításakor a tagállamok figyelembe veszik a nemmel és korral kapcsolatos megfontolásokat, valamint a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezők helyzetét.

(3)  A befogadás anyagi feltételeinek biztosításakor a tagállamok figyelembe veszik a nemmel és korral kapcsolatos megfontolásokat, valamint a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezők helyzetét. A kérelmezőkkel szembeni bánásmód azonban nem lehet kedvezőbb, mint a tagállam lakosaival és állampolgáraival szemben hasonló helyzetekben és ügyekben alkalmazott bánásmód.

Or. en

Indokolás

A lakosság bevándorlási politikák iránti bizalmának biztosítása érdekében a nemzetközi védelmet kérelmezők nem lehetnek jogosultak különleges bánásmódra a hatóságok részéről.

Módosítás    375

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

17 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A befogadás anyagi feltételeinek biztosításakor a tagállamok figyelembe veszik a nemmel és korral kapcsolatos megfontolásokat, valamint a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezők helyzetét.

(3)  A befogadás anyagi feltételeinek biztosításakor a tagállamok figyelembe vehetik a nemmel és korral kapcsolatos megfontolásokat, valamint a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezők helyzetét.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    376

Ulrike Lunacek, Daniele Viotti

Irányelvre irányuló javaslat

17 cikk – 4 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)  Elszállásoláskor a tagállamok megfelelő intézkedéseket tesznek az erőszak és a nemi alapú erőszak, ideértve a szemérem elleni erőszakot és a szexuális zaklatást is, megelőzésére.

(4)  Elszállásoláskor a tagállamok megfelelő intézkedéseket tesznek az erőszak és a nemi alapú erőszak, ideértve a szemérem elleni erőszakot és a szexuális zaklatást is, valamint a 2012/29/EU irányelv 22. cikkének (3) bekezdésében meghatározott, az áldozat személyes jellemzőihez köthető, előítéleten vagy megkülönböztetésen alapuló indítékkal elkövetett erőszak valamennyi formájának megelőzésére.

Or. en

Indokolás

Meg kell védeni az LMBTI-személyeket a homofób és transzfób erőszakkal szemben.

Módosítás    377

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

17 cikk – 4 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)  Elszállásoláskor a tagállamok megfelelő intézkedéseket tesznek az erőszak és a nemi alapú erőszak, ideértve a szemérem elleni erőszakot és a szexuális zaklatást is, megelőzésére.

(4)  Elszállásoláskor és a szabadidős lehetőségek biztosításakor a tagállamok megfelelő intézkedéseket tesznek az kérelmezőkkel és az állampolgárokkal szembeni erőszak és a nemi alapú erőszak, ideértve a szemérem elleni erőszakot és a szexuális zaklatást is, megelőzésére.

Or. en

Indokolás

A menedékkérők által elkövetett súlyos bűncselekmények számának növekedése bizonyított tény, amely a nemzeti hatóságok részéről határozott válaszlépéseket követel meg.

Módosítás    378

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

17 cikk – 4 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)  Elszállásoláskor a tagállamok megfelelő intézkedéseket tesznek az erőszak és a nemi alapú erőszak, ideértve a szemérem elleni erőszakot és a szexuális zaklatást is, megelőzésére.

(4)  Elszállásoláskor a tagállamok megfelelő intézkedéseket tehetnek az erőszak és a nemi alapú erőszak, ideértve a szemérem elleni erőszakot és a szexuális zaklatást is, megelőzésére.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    379

Anna Maria Corazza Bildt, Caterina Chinnici, Hilde Vautmans, Vilija Blinkevičiūtė, Julie Ward, Luigi Morgano, Bodil Valero, Brando Benifei, Damiano Zoffoli, Nathalie Griesbeck, Jean Lambert

Irányelvre irányuló javaslat

17 cikk – 4 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4a)  A tagállamok a női kérelmezőknek külön higiéniai létesítményeket biztosítanak, és a befogadóállomásokon biztonságos helyet biztosítanak számukra és gyermekeik számára.

Or. en

Indokolás

E módosítás célja a (4) bekezdésben foglalt rendelkezés megerősítése, az erőszak és a nemi alapú erőszak, ezen belül a szemérem elleni erőszak és a szexuális zaklatás megelőzésének eszközeként.

Módosítás    380

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

17 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  A tagállamok általános szabályként biztosítják, hogy a különleges befogadási igényekkel rendelkező, felnőtt korú eltartott kérelmezőket együtt helyezzék el az olyan felnőtt korú közeli hozzátartozókkal, akik már ugyanazon tagállamban tartózkodnak, és akik az érintett tagállam jogszabályai vagy gyakorlata alapján felelősek értük.

(5)  A tagállamok általános szabályként biztosíthatják, hogy a különleges befogadási igényekkel rendelkező, felnőtt korú eltartott kérelmezőket együtt helyezzék el az olyan felnőtt korú közeli hozzátartozókkal, akik már ugyanazon tagállamban tartózkodnak, és akik az érintett tagállam jogszabályai vagy gyakorlata alapján felelősek értük.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    381

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

17 cikk – 6 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(6)  A tagállamok biztosítják, hogy csak szükség esetén kerüljön sor a kérelmezők másik szálláshelyre költöztetésére. A tagállamok lehetővé teszik, hogy a kérelmezők tájékoztassák jogi vagy egyéb tanácsadójukat az áthelyezésről és új címükről.

(6)  A tagállamok biztosíthatják, hogy csak szükség esetén kerüljön sor a kérelmezők másik szálláshelyre költöztetésére. A tagállamok lehetővé teszik, hogy a kérelmezők tájékoztassák jogi vagy egyéb tanácsadójukat az áthelyezésről és új címükről.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    382

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

17 cikk – 7 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(7)  A befogadás anyagi feltételeit biztosító személyek, ideértve a befogadóállomásokon tevékenykedő személyeknek megfelelő képzettséggel kell rendelkezniük, és a tevékenységük során tudomásukra jutott minden információ tekintetében köti őket a nemzeti jogban előírt titoktartási kötelezettség.

(7)  A befogadás anyagi feltételeit biztosító személyek, ideértve a befogadóállomásokon tevékenykedő személyeknek megfelelő képzettséggel kell rendelkezniük, és a tevékenységük során tudomásukra jutott minden információ tekintetében köti őket a nemzeti jogban előírt titoktartási kötelezettség. A 26. cikkben meghatározott hatáskörrel rendelkező hatóságok azonban rendszeres jelleggel nyilvánosan elérhetővé tesznek a befogadás anyagi feltételeire vonatkozó, kellően anonimizált adatokat.

Or. en

Indokolás

A nyilvánosságnak jogában áll, hogy pontos tájékoztatást kapjon a kérelmezők befogadási szükségletei által okozott költségekről.

Módosítás    383

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

17 cikk – 7 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(7)  A befogadás anyagi feltételeit biztosító személyek, ideértve a befogadóállomásokon tevékenykedő személyeknek megfelelő képzettséggel kell rendelkezniük, és a tevékenységük során tudomásukra jutott minden információ tekintetében köti őket a nemzeti jogban előírt titoktartási kötelezettség.

(7)  A befogadás anyagi feltételeit, ezen belül az egészségügyi ellátást és az oktatást biztosító személyeknek, köztük a befogadóállomásokon tevékenykedő személyeknek megfelelő képzettséggel kell rendelkezniük, és a tevékenységük során tudomásukra jutott minden információ tekintetében köti őket a nemzeti jogban előírt titoktartási kötelezettség.

Or. en

Módosítás    384

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

17 cikk – 8 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(8)  A tagállamok az elszállásolt személyeket képviselő tanácsadó testület vagy tanács révén bevonhatják a kérelmezőket az állomáson való életvitelük anyagi eszközeinek és nem anyagi tényezőinek irányításába.

(8)  A tagállamok bevonják a kérelmezőket az állomáson való életvitelük anyagi eszközeinek és nem anyagi tényezőinek irányításába.

Or. en

Indokolás

A kérelmezőket ösztönözni kell arra, hogy tevékenykedjenek a menekültközpontokban. Másrészről a tanácsadó testületek létrehozása szociális feszültségeket gerjeszthet a központban.

Módosítás    385

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

17 cikk – 9 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(9)  Kellően indokolt esetekben, a tagállamok kivételesen e cikk rendelkezéseitől eltérő anyagi befogadási feltételeket is előírhatnak a lehető legrövidebb ésszerű időtartamig, ha:

(9)  Kellően indokolt esetekben, a tagállamok kivételesen e cikk rendelkezéseihez képest rosszabb anyagi befogadási feltételeket is előírhatnak a lehető legrövidebb ésszerű időtartamig, ha:

Or. en

Indokolás

A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy a befogadás rosszabb anyagi feltételeit biztosítsák a kérelmezők számára, ha ez szükséges ahhoz, hogy észszerű korlátok között tartsák a befogadási költségeket.

Módosítás    386

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

17 cikk – 9 bekezdés – 1 albekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  a rendelkezésre álló szokásos szálláslehetőségek ideiglenesen kimerültek.

b)  a rendelkezésre álló szokásos, mérsékelt árfekvésű szálláslehetőségek ideiglenesen kimerültek.

Or. en

Indokolás

A drága szálláslehetőségek igénybevétele, még ha ilyen szálláslehetőségek rendelkezésre is állnak, nemcsak az államháztartás szempontjából lenne káros, hanem a lakosság menekültügyi politikába vetett bizalma szempontjából is.

Módosítás    387

Miltiadis Kyrkos

Irányelvre irányuló javaslat

17 cikk – 9 bekezdés – 1 albekezdés – b a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

ba)  a befogadás e cikkben előírt anyagi feltételei nem állnak rendelkezésre adott földrajzi térségben.

Or. en

Indokolás

Feltétlenül figyelembe kell venni, hogy a külső tengeri határok mentén fekvő tagállamok nem képesek arra, hogy maradéktalanul biztosítsák az ezen irányelvben meghatározott befogadási feltételeket.

Módosítás    388

Miltiadis Kyrkos

Irányelvre irányuló javaslat

17 cikk – 9 bekezdés – 1 albekezdés – b b pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

bb)   a tagállam harmadik országbeli állampolgárok hirtelen beáramlása jellemezte vészhelyzettel szembesül.

Or. en

Indokolás

E rendelkezés célja azoknak a helyzeteknek a kezelése, amikor valamelyik tagállam harmadik országbeli állampolgárok hirtelen beáramlásával szembesül. Ilyen típusú vészhelyzet esetén indokolt időtartamon át kivételesen eltérő befogadási feltételek biztosíthatók.

Módosítás    389

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

17 cikk – 9 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Ezen eltérő feltételek minden körülmények között a 18. cikkel összhangban egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, valamint méltó életszínvonalat biztosítanak valamennyi kérelmező számára.

Ezen eltérő feltételek minden körülmények között a 18. cikkel összhangban az elsődleges és másodlagos egészségügyi ellátáshoz, ezen belül a szexuális és reproduktív egészségügyi ellátáshoz való ingyenes hozzáférést, valamint megfelelő életszínvonalat biztosítanak valamennyi kérelmező számára.

Or. en

Módosítás    390

Laura Ferrara, Ignazio Corrao, Fabio Massimo Castaldo

Irányelvre irányuló javaslat

17 cikk – 9 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Ezen eltérő feltételek minden körülmények között a 18. cikkel összhangban egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, valamint méltó életszínvonalat biztosítanak valamennyi kérelmező számára.

Ezen eltérő feltételek minden körülmények között a 18. cikkel összhangban egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, valamint a jelen irányelv szerinti megfelelő életminőséget biztosítanak valamennyi kérelmező számára.

Or. it

Módosítás    391

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

17 cikk – 9 bekezdés – 3 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Amikor az érintett tagállam a fenti kivételes intézkedésekhez folyamodik, tájékoztatja a Bizottságot és az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségét. Tájékoztatja továbbá a Bizottságot és az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségét, amint a kivételes intézkedések alkalmazásának okai megszűnnek.

törölve

Or. en

Módosítás    392

Módosítás    393

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

17 cikk – 9 bekezdés – 3 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Amikor az érintett tagállam a fenti kivételes intézkedésekhez folyamodik, tájékoztatja a Bizottságot és az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségét. Tájékoztatja továbbá a Bizottságot és az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségét, amint a kivételes intézkedések alkalmazásának okai megszűnnek.

Amikor az érintett tagállam a fenti kivételes intézkedésekhez folyamodik, magyarázattal ellátott indoklást ad ki, és tájékoztatja a Bizottságot és az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségét. Tájékoztatja továbbá a Bizottságot és az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségét, amint a kivételes intézkedések alkalmazásának okai megszűnnek.

Or. en

Módosítás    394

Cornelia Ernst, Martina Anderson, Barbara Spinelli

Irányelvre irányuló javaslat

17 cikk – 9 bekezdés – 3 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Amikor az érintett tagállam a fenti kivételes intézkedésekhez folyamodik, tájékoztatja a Bizottságot és az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségét. Tájékoztatja továbbá a Bizottságot és az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségét, amint a kivételes intézkedések alkalmazásának okai megszűnnek.

Amikor az érintett tagállam a fenti kivételes intézkedésekhez folyamodik, késedelem nélkül tájékoztatja a Bizottságot és az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségét. Tájékoztatja továbbá a Bizottságot és az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségét, amint a kivételes intézkedések alkalmazásának okai megszűnnek.

Or. en

Módosítás    395

Laura Ferrara, Ignazio Corrao, Fabio Massimo Castaldo

Irányelvre irányuló javaslat

17 a cikk

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

17a. cikk

törölve

Befogadási feltételek a kérelmező előírt tartózkodási helyétől eltérő tagállamban

(1)  Az (EU) XXX/XXX rendelettel [a Dublini Rendelet] összhangban, a kérelmezők nem jogosultak a 14–17. cikkben meghatározott befogadási feltételekre az előírt tartózkodási helyüktól eltérő tagállamban.

(2)  A tagállamok méltó életszínvonalat biztosítanak valamennyi kérelmező számára.

(3)  Egy kiskorú felelős tagállamnak történő, az (EU) XXX/XXX rendelet [a Dublini Rendelet] szerinti átadásáig a tagállamok megfelelő oktatási tevékenységekhez való hozzáférést biztosítanak számára.

Or. it

Módosítás    396

A 17a. cikkel bevezetett eltérés sérti az EUB által a Cimade és Gisti ügyben hozott ítélet érvelését, mivel olyan ellátásokból kísérel meg kizárni bizonyos menedékkérőket, amelyeket a befogadási feltételekről szóló irányelv menedékkérő jogállásuk következményeként bocsát az egyének rendelkezésére.

Módosítás    397

Cornelia Ernst, Martina Anderson, Barbara Spinelli

Irányelvre irányuló javaslat

17 a cikk – cím

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

17a. cikk

törölve

Befogadási feltételek a kérelmező előírt tartózkodási helyétől eltérő tagállamban

(1)  Az (EU) XXX/XXX rendelettel [a Dublini Rendelet] összhangban, a kérelmezők nem jogosultak a 14–17. cikkben meghatározott befogadási feltételekre az előírt tartózkodási helyüktól eltérő tagállamban.

(2)  A tagállamok méltó életszínvonalat biztosítanak valamennyi kérelmező számára.

(3)  Egy kiskorú felelős tagállamnak történő, az (EU) XXX/XXX rendelet [a Dublini Rendelet] szerinti átadásáig a tagállamok megfelelő oktatási tevékenységekhez való hozzáférést biztosítanak számára.

Or. en

Módosítás    398

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon, Sylvie Guillaume, Elly Schlein, Cécile Kashetu Kyenge

Irányelvre irányuló javaslat

17 a cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  Az (EU) XXX/XXX rendelettel [a Dublini Rendelet] összhangban, a kérelmezők nem jogosultak a 14–17. cikkben meghatározott befogadási feltételekre az előírt tartózkodási helyüktól eltérő tagállamban.

törölve

Or. en

Indokolás

A Bizottságnak az az elképzelése, hogy különbséget tesz a megfelelő életszínvonal és a méltó életszínvonal között, csak zavart kelthet, és további adminisztratív terhet ró a tagállami hatóságokra. Mindenesetre valamennyi kérelmezőnek megfelelő életszínvonalhoz kell jutnia.

Módosítás    399

Emil Radev

Irányelvre irányuló javaslat

17a cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  Az (EU) XXX/XXX rendelettel [a Dublini Rendelet] összhangban, a kérelmezők nem jogosultak a 14–17. cikkben meghatározott befogadási feltételekre az előírt tartózkodási helyüktől eltérő tagállamban.

(1)  A kérelmezők nem jogosultak a 14–17. cikkben meghatározott befogadási feltételekre, amennyiben nem teljesítik az (EU) XXX/XXX rendelet [a Dublini Rendelet] szerinti kötelezettségeiket.

Or. bg

Módosítás    400

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon, Sylvie Guillaume, Elly Schlein, Cécile Kashetu Kyenge

Irányelvre irányuló javaslat

17 a cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A tagállamok méltó életszínvonalat biztosítanak valamennyi kérelmező számára.

törölve

Or. en

Indokolás

A Bizottságnak az az elképzelése, hogy különbséget tesz a megfelelő életszínvonal és a méltó életszínvonal között, csak zavart kelthet, és további adminisztratív terhet ró a tagállami hatóságokra. Mindenesetre valamennyi kérelmezőnek megfelelő életszínvonalhoz kell jutnia.

Módosítás    401

Módosítás    402

Alessandra Mussolini, Salvatore Domenico Pogliese

Irányelvre irányuló javaslat

17 a cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A tagállamok méltó életszínvonalat biztosítanak valamennyi kérelmező számára.

(2)  A tagállamok megfelelő életszínvonalat biztosítanak valamennyi kérelmező számára.

Or. it

Módosítás    403

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

17 a cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A tagállamok méltó életszínvonalat biztosítanak valamennyi kérelmező számára.

(2)  A tagállamok méltó életszínvonalat biztosíthatnak valamennyi kérelmező számára.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    404

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

17 a cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  Egy kiskorú felelős tagállamnak történő, az (EU) XXX/XXX rendelet [a Dublini Rendelet] szerinti átadásáig a tagállamok megfelelő oktatási tevékenységekhez való hozzáférést biztosítanak számára.

törölve

Or. en

Módosítás    405

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon

Irányelvre irányuló javaslat

17 a cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  Egy kiskorú felelős tagállamnak történő, az (EU) XXX/XXX rendelet [a Dublini Rendelet] szerinti átadásáig a tagállamok megfelelő oktatási tevékenységekhez való hozzáférést biztosítanak számára.

törölve

Or. en

Indokolás

A Bizottságnak az az elképzelése, hogy különbséget tesz a megfelelő életszínvonal és a méltó életszínvonal között, csak zavart kelthet, és további adminisztratív terhet ró a tagállami hatóságokra. Mindenesetre valamennyi kérelmezőnek megfelelő életszínvonalhoz kell jutnia.

Módosítás    406

Anna Maria Corazza Bildt, Caterina Chinnici, Hilde Vautmans, Vilija Blinkevičiūtė, Julie Ward, Luigi Morgano, Brando Benifei, Damiano Zoffoli, Nathalie Griesbeck

Irányelvre irányuló javaslat

17 a cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  Egy kiskorú felelős tagállamnak történő, az (EU) XXX/XXX rendelet [a Dublini Rendelet] szerinti átadásáig a tagállamok megfelelő oktatási tevékenységekhez való hozzáférést biztosítanak számára.

(3)  E cikk nem alkalmazandó a kísérő nélküli kiskorúakra. Ha az érintett kérelmezők kiskorúak szülei, a tagállamok a gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe véve eltérhetnek e cikktől, mivel e rendelkezés korlátozza az oktatáshoz való hozzáférést, az egyenlő bánásmódot és a befogadás anyagi feltételeit, így a lakhatást, az étkezést és a ruházkodást.

Or. en

Indokolás

A büntető intézkedések, amelyeket ez az új cikk próbál bevezetni, kizárnák az érintett kérelmezőket a foglalkoztatásból, a befogadás anyagi feltételeiből és az oktatási rendszerhez való hozzáférésből, aránytalanul sújtva ezzel a kiskorúakat. Ez megkülönböztető bánásmódot valósíthat meg az ENSZ gyermekjogi egyezménye 2. cikkének (1) bekezdése [a megkülönböztetés tilalma] alapján, azt a 27. cikk (1) bekezdésével [megfelelő életszínvonal] és a 28. cikk (1) bekezdésével együtt olvasva [az oktatáshoz való egyenlő hozzáférés joga]). A tagállamok általi eltéréseknek ezért mindig figyelembe kell venniük a gyermek mindenek felett álló érdekét.

Módosítás    407

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

18 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy a kérelmezők függetlenül attól, hogy az (EU) XXX/XXX [Dublini Rendelet] szerint hol kell tartózkodniuk – megkapják a szükséges egészségügyi ellátást, amely kiterjed legalább a sürgősségi ellátásra, valamint a betegségek – ideértve a súlyos mentális zavarokat is – alapvető kezelésére.

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy a kérelmezők függetlenül attól, hogy az (EU) XXX/XXX [Dublini Rendelet] szerint hol kell tartózkodniuk – csak sürgősségi ellátásban, valamint a súlyos betegségek akut kezelésében részesüljenek.

Or. en

Indokolás

A tagállamok nemzeti egészségügyi ellátó rendszerei előtt álló súlyos kihívások miatt, amelyeket elsősorban az európai lakosság öregedése okoz, a menedékkérőknek nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat korlátozni kell.

Módosítás    408

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

18 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy a kérelmezők függetlenül attól, hogy az (EU) XXX/XXX [Dublini Rendelet] szerint hol kell tartózkodniuk – megkapják a szükséges egészségügyi ellátást, amely kiterjed legalább a sürgősségi ellátásra, valamint a betegségek – ideértve a súlyos mentális zavarokat is – alapvető kezelésére.

(1)  A tagállamok biztosíthatják, hogy a kérelmezők függetlenül attól, hogy az (EU) XXX/XXX [Dublini Rendelet] szerint hol kell tartózkodniuk – megkapják a szükséges egészségügyi ellátást, amely kiterjed legalább a sürgősségi ellátásra, valamint a betegségek – ideértve a súlyos mentális zavarokat is – alapvető kezelésére.

Or. en

Módosítás    409

Elly Schlein

Irányelvre irányuló javaslat

18 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy a kérelmezők függetlenül attól, hogy az (EU) XXX/XXX [Dublini Rendelet] szerint hol kell tartózkodniuk – megkapják a szükséges egészségügyi ellátást, amely kiterjed legalább a sürgősségi ellátásra, valamint a betegségek – ideértve a súlyos mentális zavarokat is – alapvető kezelésére.

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy a kérelmezők a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásának napjától kezdve a saját állampolgáraikkal azonos feltételekkel megkapják a szükséges egészségügyi ellátást, amely kiterjed legalább a sürgősségi ellátásra, valamint a betegségek – ideértve a súlyos mentális zavarokat is – alapvető kezelésére.

Or. en

Módosítás    410

Anna Maria Corazza Bildt, Caterina Chinnici, Hilde Vautmans, Vilija Blinkevičiūtė, Julie Ward, Luigi Morgano, Bodil Valero, Brando Benifei, Damiano Zoffoli, Nathalie Griesbeck, Jean Lambert

Irányelvre irányuló javaslat

18 cikk – 1 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1a)  A tagállamok biztosítják, hogy a kérelmezők kiskorú gyermekei és a kiskorú kérelmezők ugyanolyan hozzáférést kapjanak az egészségügyi ellátáshoz, mint saját kiskorú állampolgáraik.

Or. en

Indokolás

E módosítás az ENSZ gyermekjogi egyezménye 2. cikkének (1) bekezdésével [a megkülönböztetés tilalma], 27. cikkének (1) bekezdésével [megfelelő életszínvonal] és 28. cikkének (1) bekezdésével [az oktatáshoz való egyenlő hozzáférés joga] igyekszik összhangba hozni e cikket.

Módosítás    411

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

18 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A tagállamok a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezőknek biztosítják a szükséges orvosi vagy egyéb segítséget, ideértve szükség esetén megfelelő mentális egészségügyi ellátást.

(2)  A tagállamok a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezőknek és azoknak a kérelmezőknek, akik abban a tagállamban tartózkodnak, ahol az (EU) XXX/XXX rendelettel [a Dublini Rendelet] összhangban tartózkodniuk kell, biztosítják a szükséges orvosi vagy egyéb segítséget, ideértve szükség esetén megfelelő mentális egészségügyi ellátást. E segítség körét és tartalmát tekintve nem haladhatja meg a tagállam hasonló helyzetben lévő lakosainak nyújtott segítséget.

Or. en

Indokolás

Azoknak a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezőknek, akik illegálisan költöznek egyik tagállamból a másikba, el kell veszíteniük az orvosi vagy más segítség igénybevételéhez való jogukat. Még ha nyújtanak is szolgáltatásokat, azok köre nem sértheti az állampolgárok és a nemzetközi védelmet kérelmezők közötti egyenlőséget.

Módosítás    412

Cornelia Ernst, Martina Anderson, Barbara Spinelli

Irányelvre irányuló javaslat

18 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A tagállamok a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezőknek biztosítják a szükséges orvosi vagy egyéb segítséget, ideértve szükség esetén megfelelő mentális egészségügyi ellátást.

(2)  A tagállamok a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezőknek orvosi vagy egyéb segítséget biztosítanak, ideértve szükség esetén megfelelő mentális egészségügyi ellátást és a nemi alapú sérelmek, kínzás, nemi erőszak vagy a pszichológiai, fizikai vagy szexuális erőszak egyéb formáinak áldozatává vált személyek számára nyújtott rehabilitációs szolgáltatásokat.

Or. en

Indokolás

Ez hozzáigazítja az egészségügyi ellátásra vonatkozó rendelkezéseket a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezőkkel szembeni bánásmód megerősített keretéhez, és így a szöveg logikájából következik.

Módosítás    413

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

18 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A tagállamok a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezőknek biztosítják a szükséges orvosi vagy egyéb segítséget, ideértve szükség esetén megfelelő mentális egészségügyi ellátást.

(2)  A tagállamok a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezőknek biztosíthatják a szükséges orvosi vagy egyéb segítséget, ideértve szükség esetén megfelelő mentális egészségügyi ellátást.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    414

Heinz K. Becker

Irányelvre irányuló javaslat

3 fejezet – cím

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A BEFOGADÁS ANYAGI FELTÉTELEINEK HELYETTESÍTÉSE, KORLÁTOZÁSA VAGY MEGVONÁSA

A BEFOGADÁS ANYAGI FELTÉTELEINEK KORLÁTOZÁSA VAGY MEGVONÁSA

Or. en

Indokolás

Minthogy idevágó elfogadható módosításainkban javasoljuk, hogy töröljék a befogadás anyagi feltételei „helyettesítésének” a lehetőségét, ennek megfelelően azt az e témával foglalkozó (vagy ahogyan mi javasoljuk: az e témával nem foglalkozó) cikk címéből is törölni kell.

Módosítás    415

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A tagállamok azon kérelmezők tekintetében, akiknek az (EU) XXX/XXX rendelettel [a Dublini Rendelet] összhangban a területükön kell tartózkodniuk, a (2) bekezdésben leírt helyzetekben:

(1)  A tagállamok a kérelmezők tekintetében, a (2) bekezdésben leírt helyzetekben és az igazságügyi hatóságok határozata alapján:

Or. en

Módosítás    416

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A tagállamok azon kérelmezők tekintetében, akiknek az (EU) XXX/XXX rendelettel [a Dublini Rendelet] összhangban a területükön kell tartózkodniuk, a (2) bekezdésben leírt helyzetekben:

(1)  A tagállamok azon kérelmezők tekintetében, akiknek az (EU) XXX/XXX rendelettel [a Dublini Rendelet] összhangban a területükön kell tartózkodniuk, a (2) bekezdésben leírt helyzetekben kötelesek:

Or. en

Indokolás

A tagállamok számára elő kell írni, hogy kiigazítsák a befogadás anyagi feltételeinek szintjét, ha a kérelmező nem tartja be az uniós menekültügyi vívmányok szabályait.

Módosítás    417

Heinz K. Becker

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 1 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  a pénzjuttatás vagy utalvány formájában nyújtott szállást, étkezést, ruházatot és egyéb létfontosságú nem élelmiszercikket természetbeni juttatások formájában nyújtott anyagi befogadási feltételekkel helyettesíthetik; vagy

törölve

Or. en

Módosítás    418

a)  a pénzjuttatás vagy utalvány formájában nyújtott szállást természetbeni juttatások formájában nyújtott anyagi befogadási feltételekkel helyettesíthetik; vagy

Or. en

Módosítás    419

Cornelia Ernst, Martina Anderson

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  korlátozhatják vagy kivételes és kellően indokolt esetekben megvonhatják a napi juttatásokat.

b)  korlátozhatják vagy kivételes és kellően indokolt esetekben megvonhatják a napi juttatásokat, még mindig garantálva a méltó életszínvonalat.

Or. en

Indokolás

A 19. cikk (1) bekezdésének a) pontjára irányuló módosításunkhoz kapcsolódóan.

Módosítás    420

Heinz K. Becker

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  korlátozhatják vagy kivételes és kellően indokolt esetekben megvonhatják a napi juttatásokat.

b)  korlátozhatják vagy kivételes és kellően indokolt esetekben megvonhatják a befogadás anyagi feltételeit vagy a napi juttatásokat.

Or. en

Módosítás    421

Módosítás    422

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  korlátozhatják vagy kivételes és kellően indokolt esetekben megvonhatják a napi juttatásokat.

b)  korlátozhatják vagy kivételes és kellően indokolt esetekben megvonhatják a napi költségtérítést.

Or. en

Módosítás    423

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  a hatáskörrel rendelkező hatóság által meghatározott lakóhelyet annak értesítése vagy – ha engedélyköteles – annak engedélye nélkül elhagyja, vagy megszökik; vagy

a)  a hatáskörrel rendelkező hatóság által meghatározott lakóhelyet annak értesítése vagy – ha engedélyköteles – annak engedélye vagy indokolás nélkül elhagyja; vagy

Or. en

Módosítás    424

Cornelia Ernst, Martina Anderson, Barbara Spinelli

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – e pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

e)  súlyosan megsértette a befogadóállomás szabályait vagy súlyosan erőszakosan viselkedett; vagy

törölve

Or. en

Módosítás    425

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – e pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

e)  súlyosan megsértette a befogadóállomás szabályait vagy súlyosan erőszakosan viselkedett; vagy

e)  ismételten, szándékosan és súlyosan megsértette a befogadóállomás szabályait vagy súlyosan erőszakosan viselkedett; vagy

Or. en

Módosítás    426

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – e pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

e)  súlyosan megsértette a befogadóállomás szabályait vagy súlyosan erőszakosan viselkedett; vagy

e)  megsértette a befogadóállomás szabályait vagy erőszakosan viselkedett; vagy

Or. en

Módosítás    427

Laura Ferrara, Ignazio Corrao, Fabio Massimo Castaldo

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – f pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

f)  nem vesz részt a kötelező beilleszkedési intézkedésekben; vagy

törölve

Or. it

Módosítás    428

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – f pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

f)  nem vesz részt a kötelező beilleszkedési intézkedésekben; vagy

törölve

Or. en

Indokolás

A tagállamok feljogosítása a kötelező beilleszkedési intézkedésekben részt nem vevő menedékkérők szankcionálására azzal a kockázattal jár, hogy önkényesen korlátozhatják életfeltételeiket.

Módosítás    429

Cornelia Ernst, Martina Anderson, Barbara Spinelli

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – f pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

f)  nem vesz részt a kötelező beilleszkedési intézkedésekben; vagy

f)  szándékosan nem vesz részt a kötelező beilleszkedési intézkedésekben; vagy

Or. en

Módosítás    430

Laura Ferrara, Ignazio Corrao, Fabio Massimo Castaldo

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – g pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

g)  nem tett eleget az (EU) XXX/XXX rendelet [a Dublini Rendelet] [4. cikkének (1) bekezdésében] meghatározott kötelezettségnek, és megfelelő indoklás nélkül egy másik tagállamba utazott, és ott nyújtott be kérelmet; vagy

törölve

Or. it

Módosítás    431

Cornelia Ernst, Martina Anderson, Barbara Spinelli

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – g pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

g)  nem tett eleget az (EU) XXX/XXX rendelet [a Dublini Rendelet] [4. cikkének (1) bekezdésében] meghatározott kötelezettségnek, és megfelelő indoklás nélkül egy másik tagállamba utazott, és ott nyújtott be kérelmet; vagy

törölve

Or. en

Módosítás    432

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – g pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

g)  nem tett eleget az (EU) XXX/XXX rendelet [a Dublini Rendelet] [4. cikkének (1) bekezdésében] meghatározott kötelezettségnek, és megfelelő indoklás nélkül egy másik tagállamba utazott, és ott nyújtott be kérelmet; vagy

törölve

Or. en

Módosítás    433

Laura Ferrara, Ignazio Corrao, Fabio Massimo Castaldo

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – h pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

h)  visszaküldték, miután egy másik tagállamba szökött.

törölve

Or. it

Módosítás    434

Cornelia Ernst, Martina Anderson, Barbara Spinelli

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – h pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

h)  visszaküldték, miután egy másik tagállamba szökött.

törölve

Or. en

Módosítás    435

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – h pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

h)  visszaküldték, miután egy másik tagállamba szökött.

törölve

Or. en

Módosítás    436

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – h pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

h)  visszaküldték, miután egy másik tagállamba szökött.

h)  visszaküldték, miután egy másik tagállamba szökött; vagy

Or. en

Módosítás    437

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – h a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

ha)   konfliktusövezetbe utazott, anélkül az utazásra általánosan elfogadható magyarázatot tudna adni.

Or. en

Indokolás

Aláássa a menekültügyi rendszer hitelességét és jogszerűségét, ha a kérelmezők visszautaznak azokba a régiókba, amelyekből – saját elmondásuk szerint – kénytelenek voltak elmenekülni.

Módosítás    438

Laura Ferrara, Ignazio Corrao, Fabio Massimo Castaldo

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az a) és b) pontok tekintetében, amennyiben a kérelmezőt megtalálják, vagy önként jelentkezik a hatáskörrel rendelkező hatóságnál, az eltűnés okai alapján kellően indokolt határozatot kell hozni a befogadás helyettesített, korlátozott vagy megvont anyagi feltételei egy részének vagy összességének visszaállításáról.

törölve

Or. it

Módosítás    439

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az a) és b) pontok tekintetében, amennyiben a kérelmezőt megtalálják, vagy önként jelentkezik a hatáskörrel rendelkező hatóságnál, az eltűnés okai alapján kellően indokolt határozatot kell hozni a befogadás helyettesített, korlátozott vagy megvont anyagi feltételei egy részének vagy összességének visszaállításáról.

törölve

Or. en

Módosítás    440

Az a) és b) pontok tekintetében, amennyiben a kérelmezőt megtalálják, vagy önként jelentkezik a hatáskörrel rendelkező hatóságnál, az eltűnés okai – így például a kérelmező dokumentált súlyos betegsége – alapján kellően indokolt határozatot kell hozni a befogadás helyettesített, korlátozott vagy megvont anyagi feltételei egy részének vagy összességének visszaállításáról.

Or. en

Indokolás

A befogadás anyagi feltételeinek visszaállításához csak kielégítő magyarázat, például súlyos betegség tekinthető kielégítő indoknak.

Módosítás    441

Heinz K. Becker

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az a) és b) pontok tekintetében, amennyiben a kérelmezőt megtalálják, vagy önként jelentkezik a hatáskörrel rendelkező hatóságnál, az eltűnés okai alapján kellően indokolt határozatot kell hozni a befogadás helyettesített, korlátozott vagy megvont anyagi feltételei egy részének vagy összességének visszaállításáról.

Az a) és b) pontok tekintetében, amennyiben a kérelmezőt megtalálják, vagy önként jelentkezik a hatáskörrel rendelkező hatóságnál, az eltűnés okai alapján kellően indokolt határozatot kell hozni a befogadás korlátozott vagy megvont anyagi feltételei egy részének vagy összességének visszaállításáról.

Or. en

Módosítás    442

Heinz K. Becker

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A befogadás anyagi feltételeinek helyettesítésére, korlátozására vagy megvonására vonatkozó döntéseket tárgyilagosan és pártatlanul hozzák meg az egyedi eset érdemei alapján, és azokat indokolással látják el. A határozatoknak az érintett személy sajátos helyzetén kell alapulniuk, különös tekintettel a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezőkre, figyelembe véve az arányosság elvét. A tagállamok mindenkor biztosítják az orvosi ellátáshoz való hozzáférést a 18. cikkel összhangban, és valamennyi kérelmező számára méltó életszínvonalat biztosítanak.

(3)  A befogadás anyagi feltételeinek korlátozására vagy megvonására vonatkozó döntéseket tárgyilagosan és pártatlanul hozzák meg az egyedi eset érdemei alapján, és azokat indokolással látják el. A határozatoknak az érintett személy sajátos helyzetén kell alapulniuk, különös tekintettel a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezőkre, figyelembe véve az arányosság elvét. A tagállamok mindenkor biztosítják az orvosi ellátáshoz való hozzáférést a 18. cikkel összhangban, és valamennyi kérelmező számára méltó életszínvonalat biztosítanak.

Or. en

Módosítás    443

Alessandra Mussolini, Salvatore Domenico Pogliese

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A befogadás anyagi feltételeinek helyettesítésére, korlátozására vagy megvonására vonatkozó döntéseket tárgyilagosan és pártatlanul hozzák meg az egyedi eset érdemei alapján, és azokat indokolással látják el. A határozatoknak az érintett személy sajátos helyzetén kell alapulniuk, különös tekintettel a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezőkre, figyelembe véve az arányosság elvét. A tagállamok mindenkor biztosítják az orvosi ellátáshoz való hozzáférést a 18. cikkel összhangban, és valamennyi kérelmező számára méltó életszínvonalat biztosítanak.

(3)  A befogadás anyagi feltételeinek helyettesítésére, korlátozására vagy megvonására vonatkozó döntéseket tárgyilagosan és pártatlanul hozzák meg az egyedi eset érdemei alapján, és azokat indokolással látják el. A határozatoknak az érintett személy sajátos helyzetén kell alapulniuk, különös tekintettel a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezőkre, figyelembe véve az arányosság elvét. A tagállamok mindenkor biztosítják az orvosi ellátáshoz való hozzáférést a 18. cikkel összhangban, és valamennyi kérelmező számára megfelelő életszínvonalat biztosítanak.

Or. it

Indokolás

A befogadásra vonatkozó összehangolt feltételek elfogadása révén a kérelmezőknek biztosítandó életszínvonal leírásakor a „méltó” jelző alkalmazása az ilyen életszínvonal különböző elemeinek pontos meghatározása nélkül jogvitákhoz vezethet az érintettekkel.

Módosítás    444

Branislav Škripek

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A befogadás anyagi feltételeinek helyettesítésére, korlátozására vagy megvonására vonatkozó döntéseket tárgyilagosan és pártatlanul hozzák meg az egyedi eset érdemei alapján, és azokat indokolással látják el. A határozatoknak az érintett személy sajátos helyzetén kell alapulniuk, különös tekintettel a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezőkre, figyelembe véve az arányosság elvét. A tagállamok mindenkor biztosítják az orvosi ellátáshoz való hozzáférést a 18. cikkel összhangban, és valamennyi kérelmező számára méltó életszínvonalat biztosítanak.

(3)  A befogadás anyagi feltételeinek helyettesítésére, korlátozására vagy megvonására vonatkozó döntéseket tárgyilagosan és pártatlanul hozzák meg az egyedi eset érdemei alapján, és azokat indokolással látják el. A határozatoknak az érintett személy sajátos helyzetén kell alapulniuk, különös tekintettel a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezőkre, figyelembe véve az arányosság elvét. A tagállamok mindenkor biztosítják az orvosi ellátáshoz való hozzáférést a 18. cikkel összhangban, és valamennyi kérelmező számára megfelelő életszínvonalat biztosítanak.

Or. en

Indokolás

A következetes fogalmazás érdekében a meg nem határozott „méltó” szó helyébe a „megfelelő” szó lép, jelezve, hogy a szükséges életszínvonalat biztosítják. Ennek célja a 15. cikk (3) bekezdésének bevezető részére irányuló módosításunkkal való összhang biztosítása.

Módosítás    445

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A befogadás anyagi feltételeinek helyettesítésére, korlátozására vagy megvonására vonatkozó döntéseket tárgyilagosan és pártatlanul hozzák meg az egyedi eset érdemei alapján, és azokat indokolással látják el. A határozatoknak az érintett személy sajátos helyzetén kell alapulniuk, különös tekintettel a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezőkre, figyelembe véve az arányosság elvét. A tagállamok mindenkor biztosítják az orvosi ellátáshoz való hozzáférést a 18. cikkel összhangban, és valamennyi kérelmező számára méltó életszínvonalat biztosítanak.

(3)  A befogadás anyagi feltételeinek helyettesítésére, korlátozására vagy megvonására vonatkozó döntéseket tárgyilagosan és pártatlanul hozzák meg az egyedi eset érdemei alapján, és azokat indokolással látják el. A határozatoknak az érintett személy sajátos helyzetén kell alapulniuk, különös tekintettel a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezőkre, figyelembe véve az arányosság elvét. A tagállamok mindenkor biztosítják az orvosi ellátáshoz való hozzáférést a 18. cikkel összhangban, és valamennyi kérelmező számára minimális életszínvonalat biztosítanak.

Or. en

Indokolás

Az asylum shopping problémájának kezelése és az államháztartásra nehezedő nyomás csökkentése érdekében a tagállamoknak arra kell törekedniük, hogy csupán minimális standardokat alkalmazzanak a menedékkérők befogadási feltételeinek biztosításakor.

Módosítás    446

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A befogadás anyagi feltételeinek helyettesítésére, korlátozására vagy megvonására vonatkozó döntéseket tárgyilagosan és pártatlanul hozzák meg az egyedi eset érdemei alapján, és azokat indokolással látják el. A határozatoknak az érintett személy sajátos helyzetén kell alapulniuk, különös tekintettel a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezőkre, figyelembe véve az arányosság elvét. A tagállamok mindenkor biztosítják az orvosi ellátáshoz való hozzáférést a 18. cikkel összhangban, és valamennyi kérelmező számára méltó életszínvonalat biztosítanak.

(3)  A befogadás anyagi feltételeinek helyettesítésére, korlátozására vagy megvonására vonatkozó döntéseket tárgyilagosan és pártatlanul hozzák meg az egyedi eset érdemei alapján, és azokat indokolással látják el. A határozatoknak az érintett személy sajátos helyzetén kell alapulniuk, figyelembe véve az arányosság elvét, és azok nem alkalmazhatók a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezőkkel kapcsolatban. A tagállamok mindenkor biztosítják az orvosi ellátáshoz való hozzáférést a 18. cikkel összhangban, és valamennyi kérelmező számára méltó életszínvonalat biztosítanak.

Or. en

Indokolás

A módosításnak elfogadhatónak kell lennie, mert elválaszthatatlanul összekapcsolódik más elfogadható módosításokkal, amelyek a sérülékeny személyeknek szóló garanciákat, valamint általános eljárási garanciákat határoznak meg, ideértve az arányosság és a szükségesség elvét.

Módosítás    447

Heinz K. Becker

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 4 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)  A tagállamok biztosítják, hogy a határozatoknak a (3) bekezdéssel összhangban történő meghozatala előtt nem helyettesítik, nem vonják meg, illetve nem korlátozzák a befogadás anyagi feltételeit.

(4)  A tagállamok biztosítják, hogy a határozatoknak a (3) bekezdéssel összhangban történő meghozatala előtt nem vonják meg, illetve nem korlátozzák a befogadás anyagi feltételeit.

Or. en

Módosítás    448

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

19 cikk – 4 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)  A tagállamok biztosítják, hogy a határozatoknak a (3) bekezdéssel összhangban történő meghozatala előtt nem helyettesítik, nem vonják meg, illetve nem korlátozzák a befogadás anyagi feltételeit.

(4)  A tagállamok biztosíthatják, hogy a határozatoknak a (3) bekezdéssel összhangban történő meghozatala előtt nem helyettesítik, nem vonják meg, illetve nem korlátozzák a befogadás anyagi feltételeit.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    449

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon, Sylvie Guillaume, Elly Schlein, Christine Revault D'Allonnes Bonnefoy, Anna Hedh, Cécile Kashetu Kyenge

Irányelvre irányuló javaslat

20 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok az ezen irányelv végrehajtására hozott nemzeti jogukban figyelembe veszik a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezők egyedi helyzetét.

A tagállamok az ezen irányelv végrehajtására hozott nemzeti jogukban figyelembe veszik a 2. cikkben meghatározott különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezők egyedi helyzetét. A tagállamok szisztematikusan felmérik, hogy a kérelmező sajátos befogadási igényekkel rendelkező kérelmező-e. A tagállamok emellett megjelölik ezen igények jellegét. A tagállamok azt is biztosítják, hogy a kérelmezők maguk jelezzék, hogy különleges igényekkel rendelkeznek, és hogy e jelzéseket értékeljék. Ezt az értékelés integrálják a [menekültügyi eljárásokról szóló rendeletben] említett értékelésbe, amelyre a meglévő nemzeti eljárások keretén belül kerülhet sor. A tagállamok biztosítják, hogy e különleges befogadási igényekkel ezen irányelvvel összhangban akkor is foglalkoznak, ha azok a menekültügyi eljárás későbbi szakaszában válnak nyilvánvalóvá.

Or. en

Indokolás

A tagállamoknak folyamatosan értékelniük kell, hogy valamely kérelmező különleges befogadási igényekkel rendelkezik-e, és semmi sem akadályozhatja a kérelmezőket abban, hogy tájékoztassák a tagállami hatóságokat különleges igényeikről. Továbbá, mivel a tagállamok a menekültügyi eljárásokról szóló rendelet keretében kötelesek értékelni a különleges igényekkel rendelkező kérelmezőket, igazgatási szempontból is előnyösebb és a kérelmező számára is könnyebb, ha a különleges befogadási igények értékelésére az eljárással kapcsolatos különleges igények értékelésével egyidejűleg kerül sor. Ami azt illeti, a két értékelést a további eljárási rétegek elkerülése és a kérelmező igényeinek a holisztikus vizsgálata céljából folyamatosan kell végezni.

Módosítás    450

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

20 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok az ezen irányelv végrehajtására hozott nemzeti jogukban figyelembe veszik a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezők egyedi helyzetét.

A tagállamok az ezen irányelv végrehajtására hozott nemzeti jogukban biztosítják a kérelmező a különleges befogadási igényekkel kapcsolatos meghallgatásához való jogát, és figyelembe veszik a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezők egyedi helyzetét.

Or. en

Indokolás

A módosításnak elfogadhatónak kell lennie, mert elválaszthatatlanul összekapcsolódik más elfogadható módosításokkal, amelyek a sérülékeny személyeknek szóló garanciákat, valamint általános eljárási garanciákat határoznak meg, ideértve a kérelmezők meghallgatáshoz való jogát.

Módosítás    451

Cornelia Ernst, Martina Anderson, Barbara Spinelli

Irányelvre irányuló javaslat

20 cikk – 1 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Fizikai és pszichés épségük jobb biztosítása érdekében a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezők nem tarthatók őrizetben.

Or. en

Indokolás

E módosítás célja a különleges befogadási igényekkel rendelkező kérelmezőkkel szembeni bánásmód javítása, és e tekintetben a szöveg logikáját követi, és elválaszthatatlanul összekapcsolódik a személyes szabadságtól való megfosztásra vonatkozó rendelkezések szigorítását célzó többi módosítással.

Módosítás    452

Cornelia Ernst, Martina Anderson, Barbara Spinelli

Irányelvre irányuló javaslat

21 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A 20. cikk eredményes végrehajtása érdekében a tagállamok szisztematikusan felmérik, hogy a kérelmező sajátos befogadási igényekkel rendelkező kérelmező-e. A tagállamok emellett megjelölik ezen igények jellegét.

A 20. cikk eredményes végrehajtása érdekében a tagállamok szisztematikusan felmérik, hogy a kérelmező sajátos befogadási igényekkel rendelkező kérelmező-e, szükség esetén képesített tolmács segítségével. A tagállamok emellett megjelölik ezen igények jellegét, az ezekre való reagálás érdekében hozandó intézkedéseket és a reagálásért felelős hatóságokat.

Or. en

Indokolás

E módosítás elválaszthatatlanul összekapcsolódik a jelentéstervezet sajátos befogadási igényekkel rendelkező kérelmezők körülményeinek javítására irányuló elfogadható módosításaival.

Módosítás    453

Nagy József

Irányelvre irányuló javaslat

21 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A 20. cikk eredményes végrehajtása érdekében a tagállamok szisztematikusan felmérik, hogy a kérelmező sajátos befogadási igényekkel rendelkező kérelmező-e. A tagállamok emellett megjelölik ezen igények jellegét.

A 20. cikk eredményes végrehajtása érdekében a tagállamok – miután sor került a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtására – szisztematikusan felmérik, hogy a kérelmező sajátos befogadási igényekkel rendelkező kérelmező-e. A tagállamok emellett megjelölik ezen igények jellegét.

Or. en

Módosítás    454

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

21 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A 20. cikk eredményes végrehajtása érdekében a tagállamok szisztematikusan felmérik, hogy a kérelmező sajátos befogadási igényekkel rendelkező kérelmező-e. A tagállamok emellett megjelölik ezen igények jellegét.

A 20. cikk eredményes végrehajtása érdekében a tagállamok szisztematikusan felmérhetik, hogy a kérelmező sajátos befogadási igényekkel rendelkező kérelmező-e. A tagállamok emellett megjelölhetik ezen igények jellegét.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    455

Cornelia Ernst, Martina Anderson, Barbara Spinelli

Irányelvre irányuló javaslat

21 cikk – 1 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A felmérést a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását követően a lehető leghamarabb megkezdik, és az a már meglévő nemzeti eljárások vagy az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [19.] cikkében említett felmérés részeként is elvégezhető. A tagállamok biztosítják, hogy e különleges befogadási igényekkel ezen irányelvvel összhangban akkor is foglalkoznak, ha azok a menekültügyi eljárás későbbi szakaszában válnak nyilvánvalóvá.

A felmérést a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását követően a lehető leghamarabb megkezdik, és az a már meglévő nemzeti eljárások vagy az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [19.] cikkében említett felmérés részeként is elvégezhető. A tagállamok biztosítják, hogy e különleges befogadási igényekkel ezen irányelvvel összhangban akkor is foglalkoznak, ha azok a menekültügyi eljárás későbbi szakaszában válnak nyilvánvalóvá, vagy ha a kérelmező indokoltan kéri különleges befogadási igényeinek felülbírálását.

Or. en

Indokolás

E módosítás célja a sajátos befogadási igényekkel rendelkező kérelmezők eljárási jogainak javítása, és ekként összekapcsolódik a mind a sajátos befogadási igényekkel rendelkező kérelmezők körülményeinek, mind pedig az általában az eljárási jogok javítására irányuló elfogadható módosításokkal.

Módosítás    456

Nagy József

Irányelvre irányuló javaslat

21 cikk – 1 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A felmérést a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását követően a lehető leghamarabb megkezdik, és az a már meglévő nemzeti eljárások vagy az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [19.] cikkében említett felmérés részeként is elvégezhető. A tagállamok biztosítják, hogy e különleges befogadási igényekkel ezen irányelvvel összhangban akkor is foglalkoznak, ha azok a menekültügyi eljárás későbbi szakaszában válnak nyilvánvalóvá.

Az illetékes hatóság a felmérést a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását követően a lehető leggyorsabban megkezdi, és az a már meglévő nemzeti eljárások vagy az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [19.] cikkében említett felmérés részeként is elvégezhető. A tagállamok biztosítják, hogy e különleges befogadási igényekkel ezen irányelvvel összhangban akkor is foglalkoznak, ha azok a menekültügyi eljárás későbbi szakaszában válnak nyilvánvalóvá.

Or. en

Módosítás    457

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon, Sylvie Guillaume, Christine Revault D'Allonnes Bonnefoy, Anna Hedh

Irányelvre irányuló javaslat

21 cikk – 1 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A felmérést a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását követően a lehető leghamarabb megkezdik, és az a már meglévő nemzeti eljárások vagy az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [19.] cikkében említett felmérés részeként is elvégezhető. A tagállamok biztosítják, hogy e különleges befogadási igényekkel ezen irányelvvel összhangban akkor is foglalkoznak, ha azok a menekültügyi eljárás későbbi szakaszában válnak nyilvánvalóvá.

A felmérést a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb 30 napon belül megkezdik, és az a már meglévő nemzeti eljárások vagy az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [19.] cikkében említett felmérés részeként is elvégezhető. A tagállamok biztosítják, hogy e különleges befogadási igényekkel ezen irányelvvel összhangban akkor is foglalkoznak, ha azok a menekültügyi eljárás későbbi szakaszában válnak nyilvánvalóvá.

Or. en

Indokolás

Fontos egyértelmű határidőt megszabni, amelyen belül a tagállamoknak értékelniük kell a kérelmezők különleges igényeit, jogi egyértelműséget biztosítva ezzel mind a nemzeti hatóságok, mind a kérelmezők számára.

Módosítás    458

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

21 cikk – 1 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A felmérést a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását követően a lehető leghamarabb megkezdik, és az a már meglévő nemzeti eljárások vagy az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [19.] cikkében említett felmérés részeként is elvégezhető. A tagállamok biztosítják, hogy e különleges befogadási igényekkel ezen irányelvvel összhangban akkor is foglalkoznak, ha azok a menekültügyi eljárás későbbi szakaszában válnak nyilvánvalóvá.

A felmérést a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását követően a lehető leghamarabb megkezdhetik, és az a már meglévő nemzeti eljárások vagy az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [19.] cikkében említett felmérés részeként is elvégezhető. A tagállamok biztosíthatják, hogy e különleges befogadási igényekkel ezen irányelvvel összhangban akkor is foglalkoznak, ha azok a menekültügyi eljárás későbbi szakaszában válnak nyilvánvalóvá.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    459

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

21 cikk – 1 bekezdés – 3 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a sajátos befogadási igényekkel rendelkező kérelmezőknek az ezen irányelvvel összhangban nyújtott támogatásakor a teljes menekültügyi eljárás során figyelembe vegyék a különleges befogadási igényeiket, továbbá rendelkeznek helyzetük megfelelő figyelemmel kíséréséről.

A tagállamok gondoskodhatnak arról, hogy a sajátos befogadási igényekkel rendelkező kérelmezőknek az ezen irányelvvel összhangban nyújtott támogatásakor a teljes menekültügyi eljárás során figyelembe vegyék a különleges befogadási igényeiket, továbbá rendelkeznek helyzetük megfelelő figyelemmel kíséréséről.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    460

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

21 cikk – 2 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  Az (1) bekezdés alkalmazásában a tagállamok biztosítják, hogy a 26. cikkben említett hatóságok személyzete:

(2)  Az (1) bekezdés alkalmazásában a tagállamok biztosíthatják, hogy a 26. cikkben említett hatóságok személyzete:

Or. en

Módosítás    461

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

21 cikk – 2 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  képzésben részesült és részesüljön továbbra is arra, hogy felismerje annak első jeleit, ha egy kérelmezőnek különleges befogadási feltételekre van szüksége, és ilyenek azonosítása esetén foglalkozzon a fenti igényekkel;

a)  képzésben részesült és részesüljön továbbra is arra, hogy proaktívan felismerje annak első jeleit, ha egy kérelmezőnek különleges befogadási feltételekre van szüksége, és ilyenek azonosítása esetén foglalkozzon a fenti igényekkel;

Or. en

Módosítás    462

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

21 cikk – 2 bekezdés – a a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

aa)  ténylegesen lehetőséget biztosítson a kérelmező számára arra, hogy benyújtsa észrevételeit azzal kapcsolatban, hogy szükséges-e, hogy a különleges befogadási támogatásban részesüljön;

Or. en

Indokolás

A módosításnak elfogadhatónak kell lennie, mert elválaszthatatlanul összekapcsolódik más elfogadható módosításokkal, amelyek a sérülékeny személyeknek szóló garanciákat, valamint általános eljárási garanciákat határoznak meg, ideértve a kérelmezők meghallgatáshoz való jogát.

Módosítás    463

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

21 cikk – 2 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  információkat foglaljon bele a kérelmező dossziéjába a kérelmező különleges befogadási igényeiről, az a) pontban említett jelek feltüntetésével, valamint azon támogatástípusokra vonatkozó ajánlásokkal, amelyre a kérelmezőnek szüksége lehet;

b)  információkat foglaljon bele a kérelmező dossziéjába a kérelmező különleges befogadási igényeiről, az a) pontban említett jelek feltüntetésével és a kérelmező aa) pontban említett beadványaival, valamint azon támogatástípusokra vonatkozó ajánlásokkal, amelyre a kérelmezőnek szüksége lehet;

Or. en

Módosítás    464

Cornelia Ernst, Martina Anderson, Barbara Spinelli

Irányelvre irányuló javaslat

21 cikk – 2 bekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)  orvoshoz vagy pszichológushoz küldje a kérelmezőket pszichikai és fizikai állapotuk további megvizsgálása céljából, amennyiben annak jelei mutatkoznak, hogy a kérelmezők kínzásnak, nemi erőszaknak vagy a pszichikai, fizikai vagy szexuális erőszak más súlyos formájának esett áldozatul, és ez hatással lehet a kérelmező befogadási igényeire; valamint

c)  az ilyen vizsgálatok elvégzése terén képzett orvoshoz vagy pszichológushoz küldje a kérelmezőket pszichikai és fizikai állapotuk további megvizsgálása céljából, képesített tolmács támogatásával, amennyiben annak jelei mutatkoznak, hogy a kérelmezők nemi alapú sérelmeknek, kínzásnak, nemi erőszaknak vagy a pszichikai, fizikai, előítéletek által motivált vagy szexuális és nemi alapú erőszak más súlyos formájának esett áldozatul, és ez hatással lehet a kérelmező befogadási igényeire; valamint

Or. en

Módosítás    465

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

21 cikk – 2 bekezdés – d pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

d)  a kérelmezőnek nyújtható különleges befogadási támogatás típusának eldöntésekor figyelembe vegye a vizsgálat eredményét.

d)  a kérelmezőnek nyújtható különleges befogadási támogatás típusának eldöntésekor figyelembe vegye a vizsgálat eredményét, ezen belül a kérelmező annak szükségességével kapcsolatos szempontjait is, hogy különleges befogadási támogatásban részesüljön. A különleges befogadási támogatás nyújtására vonatkozó határozatot kellően meg kell indokolni.

Or. en

Módosítás    466

Anna Maria Corazza Bildt, Caterina Chinnici, Vilija Blinkevičiūtė, Julie Ward, Luigi Morgano, Hilde Vautmans, Bodil Valero, Brando Benifei, Damiano Zoffoli, Nathalie Griesbeck, Jean Lambert

Irányelvre irányuló javaslat

22 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  Ezen irányelv kiskorúakat érintő rendelkezéseinek végrehajtása során a tagállamoknak elsődlegesen a gyermek mindenek felett álló érdekét kell szem előtt tartaniuk. A tagállamok megfelelő életszínvonalat biztosítanak a kiskorú testi, szellemi, lelki, erkölcsi és szociális fejlődéséhez.

(1)  Ezen irányelv potenciálisan kiskorúakat érintő rendelkezéseinek végrehajtása során a tagállamoknak elsődlegesen a gyermek mindenek felett álló érdekét kell szem előtt tartaniuk. A tagállamok megfelelő életszínvonalat biztosítanak a kiskorú testi, szellemi, lelki, erkölcsi és szociális fejlődéséhez.

Or. en

Indokolás

Ezen irányelv sok rendelkezése nem közvetlenül alkalmazandó kiskorúakra, de közvetetten, az értük felelős felnőtt révén érinthet kiskorúakat.

Módosítás    467

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

22 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  Ezen irányelv kiskorúakat érintő rendelkezéseinek végrehajtása során a tagállamoknak elsődlegesen a gyermek mindenek felett álló érdekét kell szem előtt tartaniuk. A tagállamok megfelelő életszínvonalat biztosítanak a kiskorú testi, szellemi, lelki, erkölcsi és szociális fejlődéséhez.

(1)  Ezen irányelv kiskorúakat érintő rendelkezéseinek végrehajtása során a tagállamoknak elsődlegesen a gyermek mindenek felett álló érdekét kell szem előtt tartaniuk. A tagállamok megfelelő életszínvonalat biztosíthatnak a kiskorú testi, szellemi, lelki, erkölcsi és szociális fejlődéséhez.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    468

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

22 cikk – 2 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  a családegyesítés lehetőségei;

törölve

Or. en

Indokolás

A családegyesítés intézésének ösztönzése a kiskorú kérelmezők esetében növelheti a társadalmi kohézióra és a közszektorra gyakorolt nyomást a tagállamokban. A családegyesítési folyamat jogalapjának elsősorban a családegyesítésről szóló irányelvben lenne a helye.

Módosítás    469

Cornelia Ernst, Martina Anderson, Barbara Spinelli

Irányelvre irányuló javaslat

22 cikk – 2 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  a kiskorú jóléte és szociális fejlődése, különös figyelmet szentelve a kiskorú hátterének;

b)  a kiskorú jóléte és szociális fejlődése, különös figyelmet szentelve a kiskorú hátterének, így például etnikai, vallási, kulturális és nyelvi hátterének, valamint további tekintettel az ellátó rendszerek stabilitásának és folyamatosságának, valamint az egészségügyi és oktatási szolgáltatások elérhetőségének szükségességére;

Or. en

Indokolás

E módosítás elválaszthatatlanul összekapcsolódik „a gyermek mindenek felett álló érdeke” jelentését javítani igyekvő más elfogadható módosításokkal.

Módosítás    470

Cornelia Ernst, Martina Anderson, Barbara Spinelli

Irányelvre irányuló javaslat

22 cikk – 2 bekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)  biztonsági megfontolások, különösen ha fennáll a veszélye annak, hogy a kiskorú emberkereskedelem áldozatává válik;

c)  biztonsági megfontolások, különösen ha fennáll a veszélye annak, hogy a kiskorú bármilyen formájú erőszak és kizsákmányolás, valamint emberkereskedelem áldozatává válik;

Or. en

Indokolás

E módosítás elválaszthatatlanul összekapcsolódik „a gyermek mindenek felett álló érdeke” jelentését javítani igyekvő más elfogadható módosításokkal.

Módosítás    471

Anna Maria Corazza Bildt, Caterina Chinnici, Hilde Vautmans, Vilija Blinkevičiūtė, Julie Ward, Luigi Morgano, Bodil Valero, Brando Benifei, Damiano Zoffoli, Nathalie Griesbeck, Jean Lambert

Irányelvre irányuló javaslat

22 cikk – 2 bekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)  biztonsági megfontolások, különösen ha fennáll a veszélye annak, hogy a kiskorú emberkereskedelem áldozatává válik;

c)  biztonsági megfontolások, különösen ha fennáll a veszélye annak, hogy a kiskorú erőszak és kizsákmányolás, ezen belül emberkereskedelem áldozatává válik;

Or. en

Indokolás

Fontos kiemelni, hogy a gyermekek nagyobb valószínűséggel válnak erőszak és kizsákmányolás áldozatává, és az emberkereskedelem csak egyike azoknak a formáknak, amelyekben ez megvalósulhat.

Módosítás    472

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

22 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A tagállamok a 17. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontjában említett épületekben és befogadóállomásokon szabadidős tevékenységeket – ideértve a kiskorúak korának megfelelő játékokat és szabadidős tevékenységeket –, valamint szabadtéren végezhető tevékenységeket biztosítanak a kiskorúak számára.

(3)  A tagállamok a 17. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontjában említett épületekben és befogadóállomásokon a kiskorúak korának megfelelő tevékenységeket, valamint szabadtéren végezhető tevékenységeket biztosítanak a kiskorúak számára.

Or. en

Indokolás

El kell kerülni a kiskorú kérelmezők tevékenységeire vonatkozó, túlzottan leíró jellegű követelményeket.

Módosítás    473

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

22 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A tagállamok a 17. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontjában említett épületekben és befogadóállomásokon szabadidős tevékenységeket – ideértve a kiskorúak korának megfelelő játékokat és szabadidős tevékenységeket –, valamint szabadtéren végezhető tevékenységeket biztosítanak a kiskorúak számára.

(3)  A tagállamok a 17. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontjában említett épületekben és befogadóállomásokon szabadidős tevékenységeket – ideértve a kiskorúak korának megfelelő játékokat és szabadidős tevékenységeket –, valamint szabadtéren végezhető tevékenységeket biztosíthatnak a kiskorúak számára.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    474

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

22 cikk – 4 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)  A tagállamok biztosítják olyan kiskorúak rehabilitációs ellátását, akik nemi erőszak, gondatlanság, kizsákmányolás, kínzás vagy kegyetlen, embertelen és megalázó bánásmód bármely formájának estek áldozatául, illetve akik fegyveres konfliktusok folytán szenvedtek, valamint biztosítják, hogy szükség esetén megfelelő mentális egészségügyi ellátást és szaktanácsadást nyújtsanak.

(4)  A tagállamok biztosítják olyan kiskorúak rehabilitációs ellátását, akik nemi erőszak, gondatlanság, kizsákmányolás, kínzás vagy kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód bármely formájának estek áldozatául, illetve akik fegyveres konfliktusok folytán szenvedtek, valamint biztosítják, hogy szükség esetén és ha rendelkezésre áll, megfelelő lelki gondozást és szaktanácsadást nyújtsanak.

Or. en

Indokolás

Ha valamely tagállamban szűkösen állnak rendelkezésre lelki gondozást és szaktanácsadást nyújtó erőforrások, ez elfogadható indoknak tekinthető arra, hogy ne nyújtsanak ilyen szolgáltatásokat a kérelmezők számára.

Módosítás    475

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

22 cikk – 4 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)  A tagállamok biztosítják olyan kiskorúak rehabilitációs ellátását, akik nemi erőszak, gondatlanság, kizsákmányolás, kínzás vagy kegyetlen, embertelen és megalázó bánásmód bármely formájának estek áldozatául, illetve akik fegyveres konfliktusok folytán szenvedtek, valamint biztosítják, hogy szükség esetén megfelelő mentális egészségügyi ellátást és szaktanácsadást nyújtsanak.

(4)  A tagállamok biztosíthatják olyan kiskorúak rehabilitációs ellátását, akik nemi erőszak, gondatlanság, kizsákmányolás, kínzás vagy kegyetlen, embertelen és megalázó bánásmód bármely formájának estek áldozatául, illetve akik fegyveres konfliktusok folytán szenvedtek, valamint biztosíthatják, hogy szükség esetén megfelelő mentális egészségügyi ellátást és szaktanácsadást nyújtsanak.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    476

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

22 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  A tagállamok biztosítják, hogy a kérelmezők kiskorú gyermekeit vagy a kiskorú kérelmezőket szüleiknél vagy jogszabály vagy az érintett tagállam gyakorlata alapján értük és nem házas kiskorú testvéreikért felelős felnőttnél helyezzék el, feltéve, hogy ez szolgálja a kiskorú mindenek felett álló érdekét.

(5)  A tagállamok biztosítják, hogy a kiskorú kérelmezőket szüleiknél vagy jogszabály vagy az érintett tagállam gyakorlata alapján értük és nem házas kiskorú testvéreikért felelős felnőttnél helyezzék el, feltéve, hogy ez szolgálja a kiskorú mindenek felett álló érdekét.

Or. en

Indokolás

Ezen irányelvnek tartózkodnia kell attól, hogy a szállás biztosítása tekintetében túlságosan szigorú követelményeket szabjon meg a tagállamok számára.

Módosítás    477

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

22 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  A tagállamok biztosítják, hogy a kérelmezők kiskorú gyermekeit vagy a kiskorú kérelmezőket szüleiknél vagy jogszabály vagy az érintett tagállam gyakorlata alapján értük és nem házas kiskorú testvéreikért felelős felnőttnél helyezzék el, feltéve, hogy ez szolgálja a kiskorú mindenek felett álló érdekét.

(5)  A tagállamok biztosíthatják, hogy a kérelmezők kiskorú gyermekeit vagy a kiskorú kérelmezőket szüleiknél vagy jogszabály vagy az érintett tagállam gyakorlata alapján értük és nem házas kiskorú testvéreikért felelős felnőttnél helyezzék el, feltéve, hogy ez szolgálja a kiskorú mindenek felett álló érdekét.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    478

Cornelia Ernst, Martina Anderson, Barbara Spinelli

Irányelvre irányuló javaslat

22 cikk – 5 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5a)  A családi egység elvével összhangban szülőket és a jog vagy szokás szerinti elsődleges gondozókat nem szabad őrizetben tartani.

A kiskorúakat és a kiskorú gyermekekkel rendelkező családokat nem őrizet jellegű, közösségi alapú helyen kell elszállásolni, amíg nem rendezik bevándorlási jogállásukat.

Or. en

Indokolás

E módosításra az e cikk (1) bekezdésének logikájával kapcsolatos sürgető okokból van szükség.

Módosítás    479

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

22 cikk – 6 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(6)  A kiskorúak, ideértve a kísérő nélküli kiskorúakat is, gondozását ellátó személyek a bűnügyi nyilvántartásban ellenőrzötten nem szerepelhetnek gyermekekkel kapcsolatos bűncselekményben és egyéb cselekményben, valamint folyamatos és megfelelő képzésben kell részesülniük a kísérő nélküli kiskorúak jogai és igényei tekintetében – ideértve az alkalmazandó gyermekvédelmi előírásokat is –, és a nemzeti jogban előírt titoktartási kötelezettség terheli őket a munkájuk során tudomásukra jutott valamennyi információval kapcsolatban.

(6)  A kiskorúak, ideértve a kísérő nélküli kiskorúakat is, gondozását ellátó személyek a bűnügyi nyilvántartásban ellenőrzötten nem szerepelhetnek gyermekekkel kapcsolatos bűncselekményben és egyéb cselekményben, valamint megfelelő képzésben kell részesülniük a kiskorúak jogai és igényei tekintetében – ideértve az alkalmazandó gyermekvédelmi előírásokat is –, és a nemzeti jogban előírt titoktartási kötelezettség terheli őket a munkájuk során bármely egyedi esetet illetően tudomásukra jutott valamennyi információval kapcsolatban.

Or. en

Indokolás

A kísérő nélküli kiskorúak szükségleteire külön hangsúlyt kell helyezni. A megfelelő képzési idő szükségtelenné teszi a folyamatos képzést. A titoktartás nem akadályozhatja meg a kiskorúak gondozását ellátó személyeket abban, hogy általános észrevételeiket nyilvánosan megvitassák.

Módosítás    480

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

22 cikk – 6 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(6)  A kiskorúak, ideértve a kísérő nélküli kiskorúakat is, gondozását ellátó személyek a bűnügyi nyilvántartásban ellenőrzötten nem szerepelhetnek gyermekekkel kapcsolatos bűncselekményben és egyéb cselekményben, valamint folyamatos és megfelelő képzésben kell részesülniük a kísérő nélküli kiskorúak jogai és igényei tekintetében – ideértve az alkalmazandó gyermekvédelmi előírásokat is –, és a nemzeti jogban előírt titoktartási kötelezettség terheli őket a munkájuk során tudomásukra jutott valamennyi információval kapcsolatban.

(6)  A kiskorúak, ideértve a kísérő nélküli kiskorúakat is, gondozását ellátó személyek a bűnügyi nyilvántartásban ellenőrzötten nem szerepelhetnek, gyermekekkel kapcsolatos bűncselekményben és egyéb cselekményben való részvétel miatt sem, valamint folyamatos és megfelelő képzésben kell részesülniük a kísérővel érkező, a családjától elszakadt és a kísérő nélküli kiskorúak jogai és igényei tekintetében – ideértve az alkalmazandó gyermekvédelmi előírásokat is –, és a nemzeti jogban előírt titoktartási kötelezettség terheli őket a munkájuk során tudomásukra jutott valamennyi információval kapcsolatban.

Or. en

Módosítás    481

Anna Maria Corazza Bildt, Caterina Chinnici, Hilde Vautmans, Vilija Blinkevičiūtė, Julie Ward, Luigi Morgano, Brando Benifei, Damiano Zoffoli, Nathalie Griesbeck

Irányelvre irányuló javaslat

22 cikk – 6 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(6)  A kiskorúak, ideértve a kísérő nélküli kiskorúakat is, gondozását ellátó személyek a bűnügyi nyilvántartásban ellenőrzötten nem szerepelhetnek gyermekekkel kapcsolatos bűncselekményben és egyéb cselekményben, valamint folyamatos és megfelelő képzésben kell részesülniük a kísérő nélküli kiskorúak jogai és igényei tekintetében – ideértve az alkalmazandó gyermekvédelmi előírásokat is –, és a nemzeti jogban előírt titoktartási kötelezettség terheli őket a munkájuk során tudomásukra jutott valamennyi információval kapcsolatban.

(6)  A kiskorúak, ideértve a kísérő nélküli kiskorúakat is, gondozását ellátó személyek a bűnügyi nyilvántartásban ellenőrzötten nem szerepelhetnek, különösen nem gyermekekkel kapcsolatos bűncselekményben és egyéb cselekményben való részvétel miatt, valamint folyamatos és megfelelő képzésben kell részesülniük a kísérő nélküli kiskorúak jogai és igényei tekintetében – ideértve az alkalmazandó gyermekvédelmi előírásokat is –, és a nemzeti jogban előírt titoktartási kötelezettség terheli őket a munkájuk során tudomásukra jutott valamennyi információval kapcsolatban.

Or. en

Indokolás

Fontos gondoskodni arról, hogy a tagállamok rendszeresen és előzetesen ellenőrizzék a kiskorúakkal kapcsolatba kerülő személyzet bűnügyi nyilvántartásban való szereplését, megelőzve ezzel, hogy azok, akik bűncselekményt és/vagy egyéb szabálysértést követtek el, kiskorúakkal dolgozhassanak.

Módosítás    482

Cornelia Ernst, Martina Anderson

Irányelvre irányuló javaslat

23 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok a lehető leghamarabb és legkésőbb öt munkanappal azután, hogy egy kísérő nélküli kiskorú nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújt be, intézkedéseket hoznak annak biztosítására, hogy a kísérő nélküli kiskorút gyám képviselje és támogassa annak érdekében, hogy ezen irányelvvel összhangban élhessen jogaival, valamint eleget tehessen kötelezettségeinek. Az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [22.] cikkével összhangban kijelölt gyám elláthatja a fenti feladatokat. A kísérő nélküli kiskorút azonnal tájékoztatni kell a gyám kijelöléséről. Amennyiben szervezetet jelölnek ki gyámnak, a szervezet kijelöl egy, a gyámnak a kísérő nélküli kiskorú tekintetében ezen irányelvvel összhangban fennálló feladatainak ellátásáért felelős személyt. A gyámnak a feladatait a 22. cikk (2) bekezdésében előírtak szerint, a gyermek mindenek felett álló érdekének elvével összhangban kell ellátnia, e célból kellő szakértelemmel kell rendelkeznie, és a bűnügyi nyilvántartásban ellenőrzötten nem szerepelhet gyermekekkel kapcsolatos bűncselekményben és egyéb cselekményben. Annak érdekében, hogy biztosított legyen a kiskorú a 22. cikk (2) bekezdésének b) pontjában említett jóléte és szociális fejlődése, a gyámként eljáró személyt kizárólag szükség esetén lehet megváltoztatni . Az olyan szervezetek vagy magánszemélyek, amelyeknek/akiknek érdekei összeütközésben állnak vagy állhatnak a kísérő nélküli kiskorú érdekeivel, nem jelölhetők ki gyámnak.

A tagállamok a lehető leghamarabb és legkésőbb öt nappal azután, hogy egy kísérő nélküli kiskorú megérkezik valamely tagállamba, intézkedéseket hoznak annak biztosítására, hogy a kísérő nélküli kiskorút gyám képviselje és támogassa annak érdekében, hogy ezen irányelvvel összhangban élhessen jogaival, valamint eleget tehessen kötelezettségeinek. Az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [22.] cikkével összhangban kijelölt gyám elláthatja a fenti feladatokat. A kísérő nélküli kiskorút azonnal tájékoztatni kell a gyám kijelöléséről. Amennyiben szervezetet jelölnek ki gyámnak, a szervezet kijelöl egy, a gyámnak a kísérő nélküli kiskorú tekintetében ezen irányelvvel összhangban fennálló feladatainak ellátásáért felelős személyt. A gyámnak a feladatait a 22. cikk (2) bekezdésében előírtak szerint, a gyermek mindenek felett álló érdekének elvével összhangban kell ellátnia, e célból kellő képesítéssel és szakértelemmel kell rendelkeznie, folyamatos és megfelelő képzésben kell részesülnie, és a bűnügyi nyilvántartásban ellenőrzötten nem szerepelhet, különösen nem gyermekekkel kapcsolatos bűncselekményben és egyéb cselekményben való részvétel miatt. Miután kinevezték a gyámot, az illetékes hatóságok rendszeresen felülvizsgálják a bűnügyi nyilvántartást, hogy felismerjék, ha az a gyám szerepével összeegyeztethetetlen bejegyzést tartalmaz. Annak érdekében, hogy biztosított legyen a kiskorú a 22. cikk (2) bekezdésének b) pontjában említett jóléte és szociális fejlődése, a gyámként eljáró személyt kizárólag szükség esetén lehet megváltoztatni . Az olyan szervezetek vagy magánszemélyek, amelyeknek/akiknek érdekei összeütközésben állnak vagy állhatnak a kísérő nélküli kiskorú érdekeivel, nem jelölhetők ki gyámnak.

Or. en

Indokolás

E módosítások a bizottsági javaslat és a kiskorúak gondozását ellátó vagy a kiskorúak gyámjaként eljáró személyekre vonatkozó rendelkezések megerősítésének logikáját követik.

Módosítás    483

Anna Maria Corazza Bildt, Caterina Chinnici, Hilde Vautmans, Vilija Blinkevičiūtė, Julie Ward, Luigi Morgano, Brando Benifei, Damiano Zoffoli, Nathalie Griesbeck

Irányelvre irányuló javaslat

23 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok a lehető leghamarabb és legkésőbb öt munkanappal azután, hogy egy kísérő nélküli kiskorú nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújt be, intézkedéseket hoznak annak biztosítására, hogy a kísérő nélküli kiskorút gyám képviselje és támogassa annak érdekében, hogy ezen irányelvvel összhangban élhessen jogaival, valamint eleget tehessen kötelezettségeinek. Az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [22.] cikkével összhangban kijelölt gyám elláthatja a fenti feladatokat. A kísérő nélküli kiskorút azonnal tájékoztatni kell a gyám kijelöléséről. Amennyiben szervezetet jelölnek ki gyámnak, a szervezet kijelöl egy, a gyámnak a kísérő nélküli kiskorú tekintetében ezen irányelvvel összhangban fennálló feladatainak ellátásáért felelős személyt. A gyámnak a feladatait a 22. cikk (2) bekezdésében előírtak szerint, a gyermek mindenek felett álló érdekének elvével összhangban kell ellátnia, e célból kellő szakértelemmel kell rendelkeznie, és a bűnügyi nyilvántartásban ellenőrzötten nem szerepelhet gyermekekkel kapcsolatos bűncselekményben és egyéb cselekményben. Annak érdekében, hogy biztosított legyen a kiskorú a 22. cikk (2) bekezdésének b) pontjában említett jóléte és szociális fejlődése, a gyámként eljáró személyt kizárólag szükség esetén lehet megváltoztatni . Az olyan szervezetek vagy magánszemélyek, amelyeknek/akiknek érdekei összeütközésben állnak vagy állhatnak a kísérő nélküli kiskorú érdekeivel, nem jelölhetők ki gyámnak.

A tagállamok a lehető leghamarabb és legkésőbb öt nappal azután, hogy egy kísérő nélküli kiskorú megérkezik valamely tagállamba, intézkedéseket hoznak annak biztosítására, hogy a kísérő nélküli kiskorút gyám képviselje és támogassa annak érdekében, hogy ezen irányelvvel összhangban élhessen jogaival, valamint eleget tehessen kötelezettségeinek. Az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [22.] cikkével összhangban kijelölt gyám elláthatja a fenti feladatokat. A kísérő nélküli kiskorút azonnal tájékoztatni kell a gyám kijelöléséről. Amennyiben szervezetet jelölnek ki gyámnak, a szervezet kijelöl egy, a gyámnak a kísérő nélküli kiskorú tekintetében ezen irányelvvel összhangban fennálló feladatainak ellátásáért felelős személyt. A gyámnak képesítéssel kell rendelkeznie, és a feladatait a 22. cikk (2) bekezdésében előírtak szerint, a gyermek mindenek felett álló érdekének elvével összhangban kell ellátnia, e célból kellő szakértelemmel kell rendelkeznie, és a bűnügyi nyilvántartásban ellenőrzötten nem szerepelhet, különösen nem gyermekekkel kapcsolatos bűncselekményben és egyéb cselekményben való részvétel miatt. Annak érdekében, hogy biztosított legyen a kiskorú a 22. cikk (2) bekezdésének b) pontjában említett jóléte és szociális fejlődése, a gyámként eljáró személyt kizárólag szükség esetén lehet megváltoztatni . Az illetékes hatóságok rendszeresen felülvizsgálják a kinevezett gyámokra vonatkozó bűnügyi nyilvántartást, hogy felismerjék, ha az a gyám szerepével összeegyeztethetetlen bejegyzést tartalmaz. Az olyan szervezetek vagy magánszemélyek, amelyeknek/akiknek érdekei összeütközésben állnak vagy állhatnak a kísérő nélküli kiskorú érdekeivel, nem jelölhetők ki gyámnak.

Or. en

Indokolás

E módosítás célja annak biztosítása, hogy a kísérő nélküli kiskorúakat már a menedékkérelem benyújtása előtt segítse a gyám, ne pedig csak a kérelem benyújtása után öt nappal, mivel a gyám szerepe az, hogy a teljes eljárás kezdetétől tanácsot adjon a kísérő nélküli kiskorúnak.

Módosítás    484

Alessandra Mussolini, Salvatore Domenico Pogliese

Irányelvre irányuló javaslat

23 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok a lehető leghamarabb és legkésőbb öt munkanappal azután, hogy egy kísérő nélküli kiskorú nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújt be, intézkedéseket hoznak annak biztosítására, hogy a kísérő nélküli kiskorút gyám képviselje és támogassa annak érdekében, hogy ezen irányelvvel összhangban élhessen jogaival, valamint eleget tehessen kötelezettségeinek. Az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [22.] cikkével összhangban kijelölt gyám elláthatja a fenti feladatokat. A kísérő nélküli kiskorút azonnal tájékoztatni kell a gyám kijelöléséről. Amennyiben szervezetet jelölnek ki gyámnak, a szervezet kijelöl egy, a gyámnak a kísérő nélküli kiskorú tekintetében ezen irányelvvel összhangban fennálló feladatainak ellátásáért felelős személyt. A gyámnak a feladatait a 22. cikk (2) bekezdésében előírtak szerint, a gyermek mindenek felett álló érdekének elvével összhangban kell ellátnia, e célból kellő szakértelemmel kell rendelkeznie, és a bűnügyi nyilvántartásban ellenőrzötten nem szerepelhet gyermekekkel kapcsolatos bűncselekményben és egyéb cselekményben. Annak érdekében, hogy biztosított legyen a kiskorú a 22. cikk (2) bekezdésének b) pontjában említett jóléte és szociális fejlődése, a gyámként eljáró személyt kizárólag szükség esetén lehet megváltoztatni . Az olyan szervezetek vagy magánszemélyek, amelyeknek/akiknek érdekei összeütközésben állnak vagy állhatnak a kísérő nélküli kiskorú érdekeivel, nem jelölhetők ki gyámnak.

A tagállamok haladéktalanul vagy legkésőbb öt nappal azután, hogy egy kísérő nélküli kiskorú megérkezik az Unió területére, intézkedéseket hoznak annak biztosítására, hogy a kísérő nélküli kiskorút gyám képviselje és támogassa annak érdekében, hogy ezen irányelvvel összhangban élhessen jogaival, valamint eleget tehessen kötelezettségeinek. Az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [22.] cikkével összhangban kijelölt gyám elláthatja a fenti feladatokat. A kísérő nélküli kiskorút azonnal tájékoztatni kell a gyám kijelöléséről. Amennyiben szervezetet jelölnek ki gyámnak, a szervezet kijelöl egy, a gyámnak a kísérő nélküli kiskorú tekintetében ezen irányelvvel összhangban fennálló feladatainak ellátásáért felelős személyt. A gyámnak a feladatait a 22. cikk (2) bekezdésében előírtak szerint, a gyermek mindenek felett álló érdekének elvével összhangban kell ellátnia, e célból kellő szakértelemmel kell rendelkeznie, és a bűnügyi nyilvántartásban ellenőrzötten nem szerepelhet bűncselekményben, különösen gyermekekkel kapcsolatos bűncselekményben és egyéb cselekményben. A kijelölést követően az illetékes hatóságok a szerepével való esetleges összeférhetetlenség azonosítása céljából rendszeresen ellenőrzik a gyám büntetlen előéletét. Annak érdekében, hogy biztosított legyen a kiskorú a 22. cikk (2) bekezdésének b) pontjában említett jóléte és szociális fejlődése, a gyámként eljáró személyt kizárólag szükség esetén lehet megváltoztatni. Az olyan szervezetek vagy magánszemélyek, amelyeknek/akiknek érdekei összeütközésben állnak vagy állhatnak a kísérő nélküli kiskorú érdekeivel, nem jelölhetők ki gyámnak.

Or. it

Indokolás

A kísérő nélküli kiskorúaknak azonnali védelemre van szükségük, főként amiatt, hogy gyakran az Unió területére való belépésük után azonnal eltűnnek. Bár elismeri, hogy a gyám „haladéktalan” kijelölésének szükségessége összeütközésbe kerülhet a nemzeti bürokráciával, úgy véli, hogy ennek ellenére a gyámot legkésőbb öt nappal azt követően ki kell jelölni, hogy a kiskorú megérkezett az Unió területére. Az Európai Bizottság javaslatától eltérően szükségesnek tartja a gyám által a múltban elkövetett esetleges bűncselekmények szélesebb körű felderítését. E vizsgálatnak nem kellene a gyermekekkel kapcsolatos bűncselekményekre korlátozódnia. A gyám megbízhatóságát folyamatosan figyelemmel kell követni. Ezért javasolt, hogy rendszeresen ellenőrizzék büntetlen előéletét az általa betöltött szereppel való esetleges, a kijelölését követően felmerülő összeférhetetlenség azonosítása céljából.

Módosítás    485

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

23 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok a lehető leghamarabb és legkésőbb öt munkanappal azután, hogy egy kísérő nélküli kiskorú nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújt be, intézkedéseket hoznak annak biztosítására, hogy a kísérő nélküli kiskorút gyám képviselje és támogassa annak érdekében, hogy ezen irányelvvel összhangban élhessen jogaival, valamint eleget tehessen kötelezettségeinek. Az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [22.] cikkével összhangban kijelölt gyám elláthatja a fenti feladatokat. A kísérő nélküli kiskorút azonnal tájékoztatni kell a gyám kijelöléséről. Amennyiben szervezetet jelölnek ki gyámnak, a szervezet kijelöl egy, a gyámnak a kísérő nélküli kiskorú tekintetében ezen irányelvvel összhangban fennálló feladatainak ellátásáért felelős személyt. A gyámnak a feladatait a 22. cikk (2) bekezdésében előírtak szerint, a gyermek mindenek felett álló érdekének elvével összhangban kell ellátnia, e célból kellő szakértelemmel kell rendelkeznie, és a bűnügyi nyilvántartásban ellenőrzötten nem szerepelhet gyermekekkel kapcsolatos bűncselekményben és egyéb cselekményben. Annak érdekében, hogy biztosított legyen a kiskorú a 22. cikk (2) bekezdésének b) pontjában említett jóléte és szociális fejlődése, a gyámként eljáró személyt kizárólag szükség esetén lehet megváltoztatni . Az olyan szervezetek vagy magánszemélyek, amelyeknek/akiknek érdekei összeütközésben állnak vagy állhatnak a kísérő nélküli kiskorú érdekeivel, nem jelölhetők ki gyámnak.

A tagállamok a lehető leghamarabb és legkésőbb öt munkanappal azután, hogy egy kísérő nélküli kiskorú nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújt be, intézkedéseket hozhatnak annak biztosítására, hogy a kísérő nélküli kiskorút gyám képviselje és támogassa annak érdekében, hogy ezen irányelvvel összhangban élhessen jogaival, valamint eleget tehessen kötelezettségeinek. Az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [22.] cikkével összhangban kijelölt gyám elláthatja a fenti feladatokat. A kísérő nélküli kiskorút azonnal tájékoztatni kell a gyám kijelöléséről. Amennyiben szervezetet jelölnek ki gyámnak, a szervezet kijelöl egy, a gyámnak a kísérő nélküli kiskorú tekintetében ezen irányelvvel összhangban fennálló feladatainak ellátásáért felelős személyt. A gyámnak a feladatait a 22. cikk (2) bekezdésében előírtak szerint, a gyermek mindenek felett álló érdekének elvével összhangban kell ellátnia, e célból kellő szakértelemmel kell rendelkeznie, és a bűnügyi nyilvántartásban ellenőrzötten nem szerepelhet gyermekekkel kapcsolatos bűncselekményben és egyéb cselekményben. Annak érdekében, hogy biztosított legyen a kiskorú a 22. cikk (2) bekezdésének b) pontjában említett jóléte és szociális fejlődése, a gyámként eljáró személyt kizárólag szükség esetén lehet megváltoztatni . Az olyan szervezetek vagy magánszemélyek, amelyeknek/akiknek érdekei összeütközésben állnak vagy állhatnak a kísérő nélküli kiskorú érdekeivel, nem jelölhetők ki gyámnak.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    486

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon, Sylvie Guillaume, Elly Schlein, Christine Revault D'Allonnes Bonnefoy, Anna Hedh, Cécile Kashetu Kyenge

Irányelvre irányuló javaslat

23 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok a lehető leghamarabb és legkésőbb öt munkanappal azután, hogy egy kísérő nélküli kiskorú nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújt be, intézkedéseket hoznak annak biztosítására, hogy a kísérő nélküli kiskorút gyám képviselje és támogassa annak érdekében, hogy ezen irányelvvel összhangban élhessen jogaival, valamint eleget tehessen kötelezettségeinek. Az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [22.] cikkével összhangban kijelölt gyám elláthatja a fenti feladatokat. A kísérő nélküli kiskorút azonnal tájékoztatni kell a gyám kijelöléséről. Amennyiben szervezetet jelölnek ki gyámnak, a szervezet kijelöl egy, a gyámnak a kísérő nélküli kiskorú tekintetében ezen irányelvvel összhangban fennálló feladatainak ellátásáért felelős személyt. A gyámnak a feladatait a 22. cikk (2) bekezdésében előírtak szerint, a gyermek mindenek felett álló érdekének elvével összhangban kell ellátnia, e célból kellő szakértelemmel kell rendelkeznie, és a bűnügyi nyilvántartásban ellenőrzötten nem szerepelhet gyermekekkel kapcsolatos bűncselekményben és egyéb cselekményben. Annak érdekében, hogy biztosított legyen a kiskorú a 22. cikk (2) bekezdésének b) pontjában említett jóléte és szociális fejlődése, a gyámként eljáró személyt kizárólag szükség esetén lehet megváltoztatni . Az olyan szervezetek vagy magánszemélyek, amelyeknek/akiknek érdekei összeütközésben állnak vagy állhatnak a kísérő nélküli kiskorú érdekeivel, nem jelölhetők ki gyámnak.

A tagállamok a lehető leghamarabb és legkésőbb öt nappal azután, hogy egy kísérő nélküli kiskorú nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújt be, intézkedéseket hoznak annak biztosítására, hogy a kísérő nélküli kiskorút gyám képviselje és támogassa annak érdekében, hogy ezen irányelvvel összhangban élhessen jogaival, valamint eleget tehessen kötelezettségeinek. Az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [22.] cikkével összhangban kijelölt gyám elláthatja a fenti feladatokat. A kísérő nélküli kiskorút azonnal tájékoztatni kell a gyám kijelöléséről. Amennyiben szervezetet jelölnek ki gyámnak, a szervezet kijelöl egy, a gyámnak a kísérő nélküli kiskorú tekintetében ezen irányelvvel összhangban fennálló feladatainak ellátásáért felelős személyt. A gyámnak a feladatait a 22. cikk (2) bekezdésében előírtak szerint, a gyermek mindenek felett álló érdekének elvével összhangban kell ellátnia, e célból rendelkeznie kell a szükséges képesítéssel és szakértelemmel, és a bűnügyi nyilvántartásban ellenőrzötten nem szerepelhet gyermekekkel kapcsolatos bűncselekményben és egyéb cselekményben. Annak érdekében, hogy biztosított legyen a kiskorú a 22. cikk (2) bekezdésének b) pontjában említett jóléte és szociális fejlődése, a gyámként eljáró személyt kizárólag szükség esetén lehet megváltoztatni . Az olyan szervezetek vagy magánszemélyek, amelyeknek/akiknek érdekei összeütközésben állnak vagy állhatnak a kísérő nélküli kiskorú érdekeivel, nem jelölhetők ki gyámnak.

Or. en

Indokolás

A gyámokat a lehető leghamarabb ki kell nevezni. A kísérő nélküli kiskorúak a hétvégén sem szűnnek meg kísérő nélküli kiskorúak lenni, ezért az ötnapos határidőnek öt napnak kell lennie, nem pedig öt munkanapnak. Minden gyámnak megfelelő képesítéssel kell rendelkeznie.

Módosítás    487

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

23 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok a lehető leghamarabb és legkésőbb öt munkanappal azután, hogy egy kísérő nélküli kiskorú nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújt be, intézkedéseket hoznak annak biztosítására, hogy a kísérő nélküli kiskorút gyám képviselje és támogassa annak érdekében, hogy ezen irányelvvel összhangban élhessen jogaival, valamint eleget tehessen kötelezettségeinek. Az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [22.] cikkével összhangban kijelölt gyám elláthatja a fenti feladatokat. A kísérő nélküli kiskorút azonnal tájékoztatni kell a gyám kijelöléséről. Amennyiben szervezetet jelölnek ki gyámnak, a szervezet kijelöl egy, a gyámnak a kísérő nélküli kiskorú tekintetében ezen irányelvvel összhangban fennálló feladatainak ellátásáért felelős személyt. A gyámnak a feladatait a 22. cikk (2) bekezdésében előírtak szerint, a gyermek mindenek felett álló érdekének elvével összhangban kell ellátnia, e célból kellő szakértelemmel kell rendelkeznie, és a bűnügyi nyilvántartásban ellenőrzötten nem szerepelhet gyermekekkel kapcsolatos bűncselekményben és egyéb cselekményben. Annak érdekében, hogy biztosított legyen a kiskorú a 22. cikk (2) bekezdésének b) pontjában említett jóléte és szociális fejlődése, a gyámként eljáró személyt kizárólag szükség esetén lehet megváltoztatni . Az olyan szervezetek vagy magánszemélyek, amelyeknek/akiknek érdekei összeütközésben állnak vagy állhatnak a kísérő nélküli kiskorú érdekeivel, nem jelölhetők ki gyámnak.

A tagállamok a lehető leghamarabb és legkésőbb öt nappal azután, hogy egy kísérő nélküli kiskorú megérkezik valamely tagállamba, intézkedéseket hoznak annak biztosítására, hogy a kísérő nélküli kiskorút gyám képviselje és támogassa annak érdekében, hogy ezen irányelvvel összhangban élhessen jogaival, valamint eleget tehessen kötelezettségeinek. Az (EU) XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] [22.] cikkével összhangban kijelölt gyám elláthatja a fenti feladatokat. A kísérő nélküli kiskorút azonnal tájékoztatni kell a gyám kijelöléséről. Amennyiben szervezetet jelölnek ki gyámnak, a szervezet kijelöl egy, a gyámnak a kísérő nélküli kiskorú tekintetében ezen irányelvvel összhangban fennálló feladatainak ellátásáért felelős személyt. A gyámnak a feladatait a 22. cikk (2) bekezdésében előírtak szerint, a gyermek mindenek felett álló érdekének elvével összhangban kell ellátnia, e célból kellő szakértelemmel kell rendelkeznie, e célból folyamatos és megfelelő képzésben kell részesülnie, és a bűnügyi nyilvántartásban ellenőrzötten nem szerepelhet, gyermekekkel kapcsolatos bűncselekményben és egyéb cselekményben való részvétel miatt sem. Annak érdekében, hogy biztosított legyen a kiskorú a 22. cikk (2) bekezdésének b) pontjában említett jóléte és szociális fejlődése, a gyámként eljáró személyt kizárólag szükség esetén lehet megváltoztatni . Az olyan szervezetek vagy magánszemélyek, amelyeknek/akiknek érdekei összeütközésben állnak vagy állhatnak a kísérő nélküli kiskorú érdekeivel, nem jelölhetők ki gyámnak.

Or. en

Módosítás    488

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

23 cikk – 1 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok biztosítják, hogy a gyám felelőssége alá nem helyezzenek egyidejűleg aránytalanul magas számú kísérő nélküli kiskorút, aminek következtében feladatait nem tudná hatékonyan ellátni. A tagállamok testületeket vagy személyeket jelölnek ki felelősként annak rendszeres figyelemmel kíséréséért, hogy a gyámok megfelelően ellátják-e feladataikat. A fenti testületek vagy személyek arra is hatáskörrel rendelkeznek, hogy felülvizsgálják a kísérő nélküli kiskorúak által gyámjukkal szemben benyújtott panaszokat.

A tagállamok biztosítják, hogy a gyám felelőssége alá egyidejűleg arányos és korlátozott számú kísérő nélküli kiskorút helyezzenek, biztosítva ezzel, hogy feladatait hatékonyan el tudja látni. A tagállamok testületeket vagy személyeket jelölnek ki felelősként annak rendszeres figyelemmel kíséréséért, hogy a gyámok megfelelően ellátják-e feladataikat. A fenti testületek vagy személyek arra is hatáskörrel rendelkeznek, hogy felülvizsgálják a kísérő nélküli kiskorúak által gyámjukkal szemben benyújtott panaszokat. A kísérő nélküli kiskorúakat gyermekbarát módon, a számukra érthető nyelven tájékoztatni kell a gyámjaik elleni bizalmas és biztonságos panasztételre szolgáló eljárásról, és jogot kapnak arra, hogy e tekintetben meghallgassák őket.

Or. en

Módosítás    489

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon, Sylvie Guillaume, Christine Revault D'Allonnes Bonnefoy, Soraya Post, Anna Hedh

Irányelvre irányuló javaslat

23 cikk – 1 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok biztosítják, hogy a gyám felelőssége alá nem helyezzenek egyidejűleg aránytalanul magas számú kísérő nélküli kiskorút, aminek következtében feladatait nem tudná hatékonyan ellátni. A tagállamok testületeket vagy személyeket jelölnek ki felelősként annak rendszeres figyelemmel kíséréséért, hogy a gyámok megfelelően ellátják-e feladataikat. A fenti testületek vagy személyek arra is hatáskörrel rendelkeznek, hogy felülvizsgálják a kísérő nélküli kiskorúak által gyámjukkal szemben benyújtott panaszokat.

A tagállamok biztosítják, hogy a gyám felelőssége alá egyidejűleg korlátozott számú, legfeljebb 20 kísérő nélküli kiskorút helyezzenek, biztosítva ezzel, hogy feladatait hatékonyan el tudja látni. A tagállamok testületeket vagy személyeket jelölnek ki felelősként annak rendszeres figyelemmel kíséréséért, hogy a gyámok megfelelően ellátják-e feladataikat. A fenti testületek vagy személyek arra is hatáskörrel rendelkeznek, hogy felülvizsgálják a kísérő nélküli kiskorúak által gyámjukkal szemben benyújtott panaszokat. E célból a kísérő nélküli kiskorúakat gyermekbarát módon, a számukra érthető nyelven tájékoztatni kell arról, hogy kik ezek a testületek vagy személyek, és hogy hogyan nyújthatnak be bizalmasan és biztonságosan panaszt gyámjukkal szemben.

Or. en

Indokolás

A Bizottság javaslata jó szándékú, de nélkülözi a jogbiztonságot. Annak biztosítása érdekében, hogy a gyámok megfelelően el tudják látni feladatukat, egyidejűleg soha nem felelhetnek húsznál több kísérő nélküli kiskorúért. Ez a felső határ jogi egyértelműséget fog biztosítani. A kísérő nélküli kiskorúak számának 20-ban való maximalizálását a kiskorúak feletti gyámság területén működő szakértők, például a NIDOS és az UNHCR is helyes gyakorlatnak tekintik.

Módosítás    490

Cornelia Ernst, Martina Anderson, Barbara Spinelli, Dennis de Jong

Irányelvre irányuló javaslat

23 cikk – 1 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok biztosítják, hogy a gyám felelőssége alá nem helyezzenek egyidejűleg aránytalanul magas számú kísérő nélküli kiskorút, aminek következtében feladatait nem tudná hatékonyan ellátni. A tagállamok testületeket vagy személyeket jelölnek ki felelősként annak rendszeres figyelemmel kíséréséért, hogy a gyámok megfelelően ellátják-e feladataikat. A fenti testületek vagy személyek arra is hatáskörrel rendelkeznek, hogy felülvizsgálják a kísérő nélküli kiskorúak által gyámjukkal szemben benyújtott panaszokat.

A tagállamok biztosítják, hogy a gyám felelőssége alá nem helyezzenek egyidejűleg aránytalanul magas számú kísérő nélküli kiskorút, aminek következtében feladatait nem tudná hatékonyan ellátni. A tagállamok testületeket vagy személyeket jelölnek ki felelősként annak rendszeres figyelemmel kíséréséért, hogy a gyámok megfelelően ellátják-e feladataikat. A fenti testületek vagy személyek arra is hatáskörrel rendelkeznek, hogy felülvizsgálják a kísérő nélküli kiskorúak által gyámjukkal szemben benyújtott panaszokat. E célból a kísérő nélküli kiskorúakat gyermekbarát módon, a számukra érthető nyelven tájékoztatni kell arról, hogy kik ezek a testületek vagy személyek, és hogy hogyan nyújthatnak be bizalmasan és biztonságosan panaszt gyámjukkal szemben.

Or. en

Módosítás    491

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

23 cikk – 1 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok biztosítják, hogy a gyám felelőssége alá nem helyezzenek egyidejűleg aránytalanul magas számú kísérő nélküli kiskorút, aminek következtében feladatait nem tudná hatékonyan ellátni. A tagállamok testületeket vagy személyeket jelölnek ki felelősként annak rendszeres figyelemmel kíséréséért, hogy a gyámok megfelelően ellátják-e feladataikat. A fenti testületek vagy személyek arra is hatáskörrel rendelkeznek, hogy felülvizsgálják a kísérő nélküli kiskorúak által gyámjukkal szemben benyújtott panaszokat.

A tagállamok biztosíthatják, hogy a gyám felelőssége alá nem helyezzenek egyidejűleg aránytalanul magas számú kísérő nélküli kiskorút, aminek következtében feladatait nem tudná hatékonyan ellátni. A tagállamok testületeket vagy személyeket jelölhetnek ki felelősként annak rendszeres figyelemmel kíséréséért, hogy a gyámok megfelelően ellátják-e feladataikat. A fenti testületek vagy személyek arra is hatáskörrel rendelkeznek, hogy felülvizsgálják a kísérő nélküli kiskorúak által gyámjukkal szemben benyújtott panaszokat.

Or. en

Módosítás    492

Alessandra Mussolini, Salvatore Domenico Pogliese

Irányelvre irányuló javaslat

23 cikk – 1 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok biztosítják, hogy a gyám felelőssége alá nem helyezzenek egyidejűleg aránytalanul magas számú kísérő nélküli kiskorút, aminek következtében feladatait nem tudná hatékonyan ellátni. A tagállamok testületeket vagy személyeket jelölnek ki felelősként annak rendszeres figyelemmel kíséréséért, hogy a gyámok megfelelően ellátják-e feladataikat. A fenti testületek vagy személyek arra is hatáskörrel rendelkeznek, hogy felülvizsgálják a kísérő nélküli kiskorúak által gyámjukkal szemben benyújtott panaszokat.

A tagállamok biztosítják, hogy a gyám felelőssége alá egyidejűleg megfelelő és korlátozott számú kísérő nélküli kiskorút helyezzenek, hogy feladatait hatékonyan el tudja látni. A tagállamok testületeket vagy személyeket jelölnek ki felelősként annak legkésőbb a gyám kijelölését követő első hónap végéig történő, majd rendszeres figyelemmel kíséréséért, hogy a gyámok megfelelően ellátják-e feladataikat. A fenti testületek vagy személyek arra is hatáskörrel rendelkeznek, hogy felülvizsgálják a kísérő nélküli kiskorúak által gyámjukkal szemben benyújtott panaszokat.

Or. it

Indokolás

Ahhoz, hogy egy gyám megfelelő módon tudjon gondoskodni a rá bízott kísérő nélküli kiskorúakról, korlátozott számú kiskorút kell a felelőssége alá helyezni. A módosítás azért javasolja, hogy a kijelölést követő egy hónapon belül ellenőrizzék, hogy a gyám megfelelően teljesíti-e a feladatait, mert a kiskorúakkal együtt töltött első pillanatok kulcsfontosságúak a tartós bizalmi kapcsolat kialakulása szempontjából. Ugyanilyen fontos mihamarabb ellenőrizni, hogy a gyám megbízható módon teljesíti-e feladatait.

Módosítás    493

Anna Maria Corazza Bildt, Caterina Chinnici, Hilde Vautmans, Vilija Blinkevičiūtė, Julie Ward, Luigi Morgano, Bodil Valero, Brando Benifei, Damiano Zoffoli, Nathalie Griesbeck, Jean Lambert

Irányelvre irányuló javaslat

23 cikk – 1 bekezdés – 2 a albekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok érkezésükkor a következőket biztosítják a kísérő nélküli kiskorúak számára:

a)  azonnali hozzáférés az egészségügyi ellátáshoz és az oktatáshoz, a saját állampolgár kiskorúkkal azonos feltételek mellett;

b)   a jogaikra, az eljárásokra és a védelmi lehetőségekre vonatkozó összes szükséges információ, gyermekbarát módon, a számukra érthető nyelven. E célból az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal segít a tagállamoknak a gyermekek tájékoztatására szolgáló befogadási anyag előállításában.

Or. en

Indokolás

A kísérő nélküli kiskorúak érkezésük pillanatától kezdődően különleges alapvető szükségletekkel rendelkeznek, tekintet nélkül arra, hogy menedékkérők, gazdasági migránsok vagy emberkereskedők áldozatául esett gyermekek-e. E módosítás célja annak biztosítása, hogy a kísérő nélküli kiskorúak érkezésükkor megfelelő tájékoztatást kapjanak a jogaikról, az eljárásról és a védelemről, és azonnal hozzáférést kapjanak az egészségügyi ellátáshoz, tekintettel különleges sérülékenységükre és a traumákra, amelyeknek utazásuk során ki lehettek téve.

Módosítás    494

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

23 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok a legalább 16 éves, kísérő nélküli kiskorúakat elhelyezhetik a felnőtt kérelmezők számára kialakított befogadóállomásokon, ha a 22 . cikk (2) bekezédésében foglaltak szerint ez szolgálja mindenek felett álló érdekeiket.

A tagállamok a legalább 16 éves, kísérő nélküli kiskorúakat elhelyezhetik a felnőtt kérelmezők számára kialakított befogadóállomásokon, ha a 22 . cikk (2) bekezédésében foglaltak szerint ez szolgálja mindenek felett álló érdekeiket vagy mások mindenek felett álló érdekeit.

Or. en

Indokolás

Sok 16 év feletti kísérő nélküli kiskorú súlyos problémákat okozott a kiskorúak számára kialakított befogadóállomásokon. A befogadóállomások rendjének védelme érdekében a problémás 16 év feletti kiskorúakat a felnőttekkel együtt kell elszállásolni.

Módosítás    495

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

23 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A tagállamok – a kísérő nélküli kiskorú mindenek felett álló érdekének védelme mellett, a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását követően – a lehető leghamarabb megkezdik a kísérő nélküli kiskorú családtagjainak felkutatását, szükség esetén nemzetközi vagy egyéb kapcsolódó szervezetek segítségével. Azokban az esetekben, ha a kiskorú, illetve közeli rokonai életét vagy testi épségét veszély fenyegetheti, különösen, ha azok a származási országban maradtak, biztonságuk veszélyeztetésének elkerülése érdekében gondoskodni kell annak biztosításáról, hogy az e személyekre vonatkozó információk beszerzése, feldolgozása és terjesztése bizalmas keretek között történjen.

törölve

Or. en

Indokolás

Ennek az irányelvnek tartózkodnia kell attól, hogy családegyesítési ügyekkel foglalkozzon. A gyors családegyesítés sok esetben gátolja a kiskorú kérelmező sikeres beilleszkedését, mert csökkenti az önállóságát.

Módosítás    496

Cornelia Ernst, Martina Anderson, Barbara Spinelli

Irányelvre irányuló javaslat

24 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy a nemi alapú sérelmeket, kínzást, nemi erőszakot vagy egyéb erőszakos cselekményeket elszenvedett személyek az említett cselekményekkel okozott sérüléseknek megfelelő kezelésben részesüljenek, és hozzáférhessenek különösen a megfelelő orvosi és pszichológiai kezeléshez vagy ellátáshoz.

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy a szexuális és nemi alapú, vagy az előítéletek által motivált erőszak további formáit, kínzást, nemi erőszakot vagy egyéb súlyos, pszichés, fizikai vagy szexuális erőszakot magukban foglaló cselekményeket elszenvedett személyek számára az említett cselekményekkel okozott sérüléseknek megfelelő holisztikus rehabilitációs szolgáltatásokat biztosítsanak, és hozzáférhessenek különösen a megfelelő orvosi és pszichológiai kezeléshez vagy ellátáshoz, valamint szaktanácsadáshoz, szükség esetén képesített tolmács támogatásával. Az E támogatáshoz való hozzáférést az áldozat azonosítása után a lehető leghamarabb biztosítani kell.

Or. en

Indokolás

E módosítás elválaszthatatlanul összekapcsolódik a jelentéstervezet sajátos befogadási igényekkel rendelkező kérelmezők körülményeinek javítására irányuló elfogadható módosításaival.

Módosítás    497

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon, Sylvie Guillaume, Elly Schlein, Christine Revault D'Allonnes Bonnefoy, Soraya Post, Anna Hedh, Cécile Kashetu Kyenge

Irányelvre irányuló javaslat

24 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy a nemi alapú sérelmeket, kínzást, nemi erőszakot vagy egyéb erőszakos cselekményeket elszenvedett személyek az említett cselekményekkel okozott sérüléseknek megfelelő kezelésben részesüljenek, és hozzáférhessenek különösen a megfelelő orvosi és pszichológiai kezeléshez vagy ellátáshoz.

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy a szexuális és nemi alapú, vagy az előítéletek által motivált erőszak további formáit, kínzást, nemi erőszakot vagy egyéb súlyos, pszichés, fizikai vagy szexuális erőszakot magukban foglaló cselekményeket elszenvedett személyek számára az említett cselekményekkel okozott sérüléseknek megfelelő holisztikus rehabilitációs szolgáltatásokat biztosítsanak, és hozzáférhessenek különösen a megfelelő orvosi és pszichológiai kezeléshez vagy ellátáshoz, valamint szaktanácsadáshoz, szükség esetén képesített tolmács támogatásával. Az e támogatáshoz való hozzáférést az áldozat azonosítása után a lehető leghamarabb biztosítani kell.

Or. en

Indokolás

Biztosítani kell, hogy ez az irányelv megfeleljen a nemzetközi szabványoknak, és megfelelő befogadási feltételeket garantáljon a kínzás áldozatai számára. Ennek magában kell foglalnia a következők kifejezett említését: szaktanácsadás; a támogatás mihamarabbi biztosítására vonatkozó kötelezettség; képesített tolmács támogatásának biztosítása.

Módosítás    498

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

24 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy a nemi alapú sérelmeket, kínzást, nemi erőszakot vagy egyéb erőszakos cselekményeket elszenvedett személyek az említett cselekményekkel okozott sérüléseknek megfelelő kezelésben részesüljenek, és hozzáférhessenek különösen a megfelelő orvosi és pszichológiai kezeléshez vagy ellátáshoz.

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy a kínzást, nemi erőszakot vagy egyéb erőszakos cselekményeket elszenvedett személyek az említett cselekményekkel okozott sérüléseknek megfelelő kezelésben részesüljenek, és hozzáférhessenek különösen a megfelelő orvosi és pszichológiai kezeléshez vagy ellátáshoz.

Or. en

Módosítás    499

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

24 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy a nemi alapú sérelmeket, kínzást, nemi erőszakot vagy egyéb erőszakos cselekményeket elszenvedett személyek az említett cselekményekkel okozott sérüléseknek megfelelő kezelésben részesüljenek, és hozzáférhessenek különösen a megfelelő orvosi és pszichológiai kezeléshez vagy ellátáshoz.

(1)  A tagállamok biztosíthatják, hogy a kínzást, nemi erőszakot vagy egyéb erőszakos cselekményeket elszenvedett személyek az említett cselekményekkel okozott sérüléseknek megfelelő kezelésben részesüljenek, és hozzáférhessenek különösen a megfelelő orvosi és pszichológiai kezeléshez vagy ellátáshoz.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    500

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon, Sylvie Guillaume, Elly Schlein, Christine Revault D'Allonnes Bonnefoy, Soraya Post, Anna Hedh, Cécile Kashetu Kyenge

Irányelvre irányuló javaslat

24 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A kínzásnak, nemi erőszaknak vagy más súlyos erőszakos cselekménynek áldozatul esett személyek gondozását ellátóknak az áldozatok igényei tekintetében megfelelő képzésben kellett részesülniük és részesülnek továbbra is, és a nemzeti jogban előírt titoktartási kötelezettség terheli őket a munkájuk során tudomásukra jutott valamennyi információval kapcsolatban.

(2)  A nemi alapú sérelmeknek, kínzásnak, nemi erőszaknak vagy más súlyos, pszichés, fizikai vagy szexuális erőszakot magukban foglaló cselekménynek áldozatul esett személyek gondozását ellátóknak, így az (1) bekezdés végrehajtásáért felelős egészségügyi szakembereknek az áldozatok igényei és a megfelelő rehabilitációs módszerek tekintetében megfelelő képzésben kellett részesülniük és részesülnek továbbra is, és a nemzeti jogban és a szakmai etikai kódexekben előírt titoktartási kötelezettség terheli őket a munkájuk során tudomásukra jutott valamennyi információval kapcsolatban.

Or. en

Indokolás

Biztosítani kell, hogy ez az irányelv megfeleljen a nemzetközi szabványoknak, és megfelelő befogadási feltételeket garantáljon a kínzás áldozatai számára. Ennek magában kell foglalnia az egészségügyi szakemberek kifejezett említését a személyzet azon kategóriái között, amelyeknek megfelelő képzésben kell részesülniük, minthogy az egészségügyi szakemberekre, akik nem a felelős hatóságok munkatársai, gyakran nem terjed ki ez a kötelezettség.

Módosítás    501

Cornelia Ernst, Martina Anderson, Barbara Spinelli

Irányelvre irányuló javaslat

24 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A kínzásnak, nemi erőszaknak vagy más súlyos erőszakos cselekménynek áldozatul esett személyek gondozását ellátóknak az áldozatok igényei tekintetében megfelelő képzésben kellett részesülniük és részesülnek továbbra is, és a nemzeti jogban előírt titoktartási kötelezettség terheli őket a munkájuk során tudomásukra jutott valamennyi információval kapcsolatban.

(2)  A nemi alapú sérelmeknek, kínzásnak, nemi erőszaknak vagy más súlyos, pszichés, fizikai vagy szexuális erőszakot magukban foglaló cselekménynek áldozatul esett személyek gondozását ellátóknak, így az (1) bekezdés végrehajtásáért felelős egészségügyi szakembereknek az áldozatok igényei és a megfelelő rehabilitációs módszerek tekintetében megfelelő képzésben kellett részesülniük és részesülnek továbbra is, és a nemzeti jogban előírt titoktartási kötelezettség terheli őket a munkájuk során tudomásukra jutott valamennyi információval kapcsolatban.

Or. en

Indokolás

E módosítás elválaszthatatlanul összekapcsolódik a jelentéstervezet sajátos befogadási igényekkel rendelkező kérelmezők körülményeinek javítására irányuló elfogadható módosításaival.

Módosítás    502

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

24 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A kínzásnak, nemi erőszaknak vagy más súlyos erőszakos cselekménynek áldozatul esett személyek gondozását ellátóknak az áldozatok igényei tekintetében megfelelő képzésben kellett részesülniük és részesülnek továbbra is, és a nemzeti jogban előírt titoktartási kötelezettség terheli őket a munkájuk során tudomásukra jutott valamennyi információval kapcsolatban.

(2)  A kínzásnak, nemi erőszaknak vagy más súlyos erőszakos cselekménynek áldozatul esett személyek gondozását ellátóknak az áldozatok igényei tekintetében megfelelő képzésben kellett részesülniük, és a nemzeti jogban előírt titoktartási kötelezettség terheli őket a munkájuk során bármely egyedi esetet illetően tudomásukra jutott valamennyi információval kapcsolatban.

Or. en

Indokolás

Ezekben az esetekben szükségtelen a folyamatos képzés.

Módosítás    503

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Cornelia Ernst

a GUE/NGL képviselőcsoport nevében

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon, Elly Schlein, Cécile Kashetu Kyenge

Irányelvre irányuló javaslat

25 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok biztosítják, hogy az (1) bekezdésben említett, igazságügyi hatóság előtti fellebbezés vagy felülvizsgálat esetén kérésre ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet lehessen igénybe venni, amennyiben az szükséges az igazságszolgáltatáshoz való hatékony hozzáférés biztosításához. Ez magában foglalja legalább az előírt eljárási iratok elkészítését, valamint a kérelmezőnek az igazságügyi hatóságok előtti meghallgatáson való képviseletét.

A tagállamok az igazságszolgáltatáshoz való hatékony hozzáférés biztosítása érdekében biztosítják, hogy az (1) bekezdésben említett, igazságügyi hatóság előtti fellebbezés vagy felülvizsgálat esetén kérésre ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet lehessen igénybe venni. Ez magában foglalja legalább az előírt eljárási iratok elkészítését, a fellebbezés elkészítését, valamint a kérelmezőnek az igazságügyi hatóságok előtti meghallgatáson való képviseletét. Az ingyenes jogi segítségnyújtást és képviselet a nemzeti jog alapján erre jogosultsággal rendelkező személyek, jogi vagy egyéb tanácsadók, vagy a nemzeti jog alapján tanácsadó szolgáltatás nyújtására vagy képviselet ellátására akkreditált nem kormányzati szervezetek nyújthatják.

Or. en

Indokolás

E rendelkezést összhangba hoztuk az Unión belüli nemzetközi védelemre vonatkozó közös eljárások létrehozásáról szóló rendeletre (a menekültügyi eljárásokról szóló rendelet) irányuló bizottsági javaslatban foglalt, jogi segítségnyújtásról szóló rendelkezésekkel, különösen a menekültügyi eljárásokról szóló rendelet 15. cikkének (1) és (4) bekezdésében, valamint 17. cikkének (1) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel. Ez a módosítás a közös európai menekültügyi rendszer felülvizsgálatára irányuló javaslatok belső logikájával összefüggésben szükséges, és elválaszthatatlanul összekapcsolódik az előadó kérelmezők eljárási jogait érintő más elfogadható módosításaival.

Módosítás    504

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

25 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet a nemzeti jog alapján elfogadott vagy engedélyezett, megfelelően képzett olyan személyeknek kell biztosítaniuk, akiknek az érdekei nem állnak, illetve nem állhatnak összeütközésben a kérelmezők érdekeivel.

A jogi segítségnyújtást és képviseletet a nemzeti jog alapján elfogadott vagy engedélyezett, megfelelően képzett olyan személyeknek kell biztosítaniuk, akiknek az érdekei nem állnak, illetve nem állhatnak összeütközésben a kérelmezők érdekeivel.

Or. en

Indokolás

A megfelelő eljárás szempontjából az ellátások mértékére vonatkozó határozatok elleni fellebbezéskor nem szükséges az ingyenes jogi segítségnyújtáshoz való hozzáférés.

Módosítás    505

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Cornelia Ernst

a GUE/NGL képviselőcsoport nevében

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon, Birgit Sippel

Irányelvre irányuló javaslat

25 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A tagállamok azt is előírhatják, hogy az ingyenes jogi segítségnyújtás és képviselet

(3)  Az ingyenes jogi segítségnyújtás és képviselet a fellebbezési eljárásban csak akkor zárható ki, ha:

Or. en

Indokolás

E rendelkezést összhangba hoztuk az Unión belüli nemzetközi védelemre vonatkozó közös eljárások létrehozásáról szóló rendeletre (a menekültügyi eljárásokról szóló rendelet) irányuló bizottsági javaslatban foglalt, ingyenes jogi segítségnyújtásról szóló rendelkezésekkel, különösen a menekültügyi eljárásokról szóló rendelet 15. cikkének (5) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel. Az említett szöveghez képest mutatkozó eltérések az említett javaslathoz benyújtandó módosításokat tükrözik. Ez a módosítás a közös európai menekültügyi rendszer felülvizsgálatára irányuló javaslatok belső logikájával összefüggésben szükséges, és elválaszthatatlanul összekapcsolódik az előadó kérelmezők eljárási jogait érintő más elfogadható módosításaival.

Módosítás    506

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

25 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A tagállamok azt is előírhatják, hogy az ingyenes jogi segítségnyújtás és képviselet

(3)  A tagállamok azt is előírják, hogy az ingyenes jogi segítségnyújtás és képviselet

Or. en

Indokolás

Az ingyenes jogi segítségnyújtásra jogosult személyek körét szigorúan kell meghatározni.

Módosítás    507

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

25 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  kizárólag olyanoknak járhasson, akik nem rendelkeznek elegendő anyagi forrással; és/vagy

a)  kizárólag olyanoknak járhasson, akik nem rendelkeznek elegendő anyagi forrással; valamint

Or. en

Indokolás

A közforrások helytelen felhasználásának elkerülése érdekében egyértelműen meg kell határozni azoknak a szolgáltatóknak a körét, akik jogosultak arra, hogy ingyenes jogi segítségnyújtást biztosítsanak a kérelmezők számára.

Módosítás    508

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Cornelia Ernst

a GUE/NGL képviselőcsoport nevében

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon, Birgit Sippel

Irányelvre irányuló javaslat

25 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  kizárólag olyanoknak járhasson, akik nem rendelkeznek elegendő anyagi forrással; és/vagy

a)  a kérelmező elegendő anyagi forrással rendelkezik;

Or. en

Indokolás

E rendelkezést összhangba hoztuk az Unión belüli nemzetközi védelemre vonatkozó közös eljárások létrehozásáról szóló rendeletre (a menekültügyi eljárásokról szóló rendelet) irányuló bizottsági javaslatban foglalt, ingyenes jogi segítségnyújtásról szóló rendelkezésekkel, különösen a menekültügyi eljárásokról szóló rendelet 15. cikkének (5) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel. Az említett szöveghez képest mutatkozó eltérések az említett javaslathoz benyújtandó módosításokat tükrözik. Ez a módosítás a közös európai menekültügyi rendszer felülvizsgálatára irányuló javaslatok belső logikájával összefüggésben szükséges, és elválaszthatatlanul összekapcsolódik az előadó kérelmezők eljárási jogait érintő más elfogadható módosításaival.

Módosítás    509

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Cornelia Ernst

a GUE/NGL képviselőcsoport nevében

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon, Birgit Sippel

Irányelvre irányuló javaslat

25 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  kizárólag olyan szolgáltatások révén valósulhasson meg, amelyeket a nemzeti jogszabályok által a kérelmezők segítésére és képviseletére kifejezetten kijelölt jogi vagy egyéb tanácsadók nyújtanak.

b)  a fellebbezésre, ideértve az újratárgyalásokat vagy a fellebbezés felülvizsgálatát, a nemzeti jog szerint második vagy magasabb szintű jogorvoslatként került sor, és e második szintű fellebbezés előreláthatóan nem vezet pozitív eredményre.

Or. en

Indokolás

E rendelkezést összhangba hoztuk az Unión belüli nemzetközi védelemre vonatkozó közös eljárások létrehozásáról szóló rendeletre (a menekültügyi eljárásokról szóló rendelet) irányuló bizottsági javaslatban foglalt, ingyenes jogi segítségnyújtásról szóló rendelkezésekkel, különösen a menekültügyi eljárásokról szóló rendelet 15. cikkének (5) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel. Az említett szöveghez képest mutatkozó eltérések az említett javaslathoz benyújtandó módosításokat tükrözik. Ez a módosítás a közös európai menekültügyi rendszer felülvizsgálatára irányuló javaslatok belső logikájával összefüggésben szükséges, és elválaszthatatlanul összekapcsolódik az előadó kérelmezők eljárási jogait érintő más elfogadható módosításaival.

Módosítás    510

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

25 cikk – 3 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok előírhatják, hogy ne lehessen igénybe venni ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet abban az esetben, ha az illetékes hatóság úgy ítéli meg, hogy a fellebbezés vagy a felülvizsgálat előreláthatólag nem vezet pozitív eredményre. Ebben az esetben a tagállamok biztosítják, hogy a jogi segítségnyújtás és képviselet ne legyen önkényesen korlátozott, és hogy a kérelmezőnek az igazságszolgáltatáshoz való tényleges hozzáférése ne legyen akadályozott.

Nem vehető igénybe ingyenes jogi segítségnyújtás és képviselet abban az esetben, ha az illetékes hatóság úgy ítéli meg, hogy a fellebbezés vagy a felülvizsgálat előreláthatólag nem vezet pozitív eredményre. Ebben az esetben a tagállamok biztosítják, hogy a jogi segítségnyújtás és képviselet ne legyen önkényesen korlátozott, és hogy a kérelmezőnek az igazságszolgáltatáshoz való tényleges hozzáférése ne legyen akadályozott, és ugyanakkor a menekültügyi rendszerrel és ily módon a tagállamok pénzeszközeivel ne éljenek vissza megalapozatlan fellebbezések révén.

Or. en

Indokolás

Ezekben az esetekben nem szükséges az ingyenes jogi segítségnyújtás. A megalapozatlan menedékkérelmektől is el kell riasztani.

Módosítás    511

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Cornelia Ernst

a GUE/NGL képviselőcsoport nevében

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon, Birgit Sippel

Irányelvre irányuló javaslat

25 cikk – 3 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok előírhatják, hogy ne lehessen igénybe venni ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet abban az esetben, ha az illetékes hatóság úgy ítéli meg, hogy a fellebbezés vagy a felülvizsgálat előreláthatólag nem vezet pozitív eredményre. Ebben az esetben a tagállamok biztosítják, hogy a jogi segítségnyújtás és képviselet ne legyen önkényesen korlátozott, és hogy a kérelmezőnek az igazságszolgáltatáshoz való tényleges hozzáférése ne legyen akadályozott.

Amennyiben egy hatóság – bíróság kivételével – döntésével azért nem biztosítja az ingyenes jogi segítségnyújtáshoz és képviselethez való jogot, mert a fellebbezés előreláthatóan nem vezet pozitív eredményre, a kérelmezőt megilleti az a jog, hogy az elutasító határozattal szemben tényleges, bíróság előtti jogorvoslattal élhessen, és evégett jogosult ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet kérni.

Or. en

Indokolás

E rendelkezést összhangba hoztuk az Unión belüli nemzetközi védelemre vonatkozó közös eljárások létrehozásáról szóló rendeletre (a menekültügyi eljárásokról szóló rendelet) irányuló bizottsági javaslatban foglalt, ingyenes jogi segítségnyújtásról szóló rendelkezésekkel, különösen a menekültügyi eljárásokról szóló rendelet 15. cikkének (5) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel. Az említett szöveghez képest mutatkozó eltérések az említett javaslathoz benyújtandó módosításokat tükrözik. Ez a módosítás a közös európai menekültügyi rendszer felülvizsgálatára irányuló javaslatok belső logikájával összefüggésben szükséges, és elválaszthatatlanul összekapcsolódik az előadó kérelmezők eljárási jogait érintő más elfogadható módosításaival.

Módosítás    512

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

25 cikk – 4 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)  A tagállamok emellett:

(4)  A tagállamok emellett kötelesek:

Or. en

Indokolás

A költségek csökkentése érdekében elfogadhatók az ingyenes jogi segítségnyújtás szükséges korlátozásai.

Módosítás    513

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Cornelia Ernst

a GUE/NGL képviselőcsoport nevében

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon, Birgit Sippel

Irányelvre irányuló javaslat

25 cikk – 4 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  pénzügyi és/vagy időbeli korlátokat állapíthatnak meg az ingyenes jogi segítségnyújtás és képviselet igénybevételére, feltéve, hogy ezek nem korlátozzák önkényesen a jogi segítségnyújtáshoz és képviselethez való hozzáférést;

a)  pénzügyi vagy időbeli korlátokat állapíthatnak meg az ingyenes jogi segítségnyújtás és képviselet igénybevételére, feltéve, hogy ezek nem korlátozzák önkényesen az ingyenes jogi segítségnyújtáshoz és képviselethez való hozzáférést, és nem hátráltatják a kérelmező igazságszolgáltatáshoz való hatékony hozzáférését;

Or. en

Indokolás

E rendelkezést összhangba hoztuk az Unión belüli nemzetközi védelemre vonatkozó közös eljárások létrehozásáról szóló rendeletre (a menekültügyi eljárásokról szóló rendelet) irányuló bizottsági javaslatban foglalt, ingyenes jogi segítségnyújtásról szóló rendelkezésekkel, különösen a menekültügyi eljárásokról szóló rendelet 17. cikkének (3) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel. Az említett szöveghez képest mutatkozó eltérések az említett javaslathoz benyújtandó módosításokat tükrözik. Ez a módosítás a közös európai menekültügyi rendszer felülvizsgálatára irányuló javaslatok belső logikájával összefüggésben szükséges, és elválaszthatatlanul összekapcsolódik az előadó kérelmezők eljárási jogait érintő más elfogadható módosításaival.

Módosítás    514

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Cornelia Ernst

a GUE/NGL képviselőcsoport nevében

Kati Piri, Elly Schlein, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon, Cécile Kashetu Kyenge, Birgit Sippel

Irányelvre irányuló javaslat

25 cikk – 4 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  előírhatják, hogy a díjak és egyéb költségek tekintetében a kérelmezőkkel szembeni bánásmód ne legyen kedvezőbb annál a bánásmódnál, amelyben a jogi segítségnyújtás terén saját állampolgáraikat általában részesítik.

b)  előírhatják, hogy a díjak és egyéb költségek tekintetében a kérelmezőkkel szembeni bánásmód ne legyen kedvezőtlenebb annál a bánásmódnál, amelyben a jogi segítségnyújtás terén saját állampolgáraikat általában részesítik.

Or. en

Indokolás

E rendelkezést összhangba hoztuk az Unión belüli nemzetközi védelemre vonatkozó közös eljárások létrehozásáról szóló rendeletre (a menekültügyi eljárásokról szóló rendelet) irányuló bizottsági javaslatban foglalt, ingyenes jogi segítségnyújtásról szóló rendelkezésekkel, különösen a menekültügyi eljárásokról szóló rendelet 17. cikkének (3) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel. Az említett szöveghez képest mutatkozó eltérések az említett javaslathoz benyújtandó módosításokat tükrözik. Ez a módosítás a közös európai menekültügyi rendszer felülvizsgálatára irányuló javaslatok belső logikájával összefüggésben szükséges, és elválaszthatatlanul összekapcsolódik az előadó kérelmezők eljárási jogait érintő más elfogadható módosításaival.

Módosítás    515

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Cornelia Ernst

a GUE/NGL képviselőcsoport nevében

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon, Birgit Sippel

Irányelvre irányuló javaslat

25 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  A tagállamok megkövetelhetik a költségek részleges vagy teljes visszafizetését, amennyiben a kérelmező anyagi helyzete jelentősen javul, vagy amennyiben a kérelmező hamis információi alapján került sor a juttatás megállapítására.

(5)  A tagállamok megkövetelhetik a költségek részleges vagy teljes visszafizetését, amennyiben a kérelmező által nyújtott hamis információk alapján került sor az ingyenes jogi segítségnyújtás és képviselet biztosítására vonatkozó határozat meghozatalára.

Or. en

Indokolás

E rendelkezést összhangba hoztuk az Unión belüli nemzetközi védelemre vonatkozó közös eljárások létrehozásáról szóló rendeletre (a menekültügyi eljárásokról szóló rendelet) irányuló bizottsági javaslatban foglalt, ingyenes jogi segítségnyújtásról szóló rendelkezésekkel, különösen a menekültügyi eljárásokról szóló rendelet 17. cikkének (4) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel. Az említett szöveghez képest mutatkozó eltérések az említett javaslathoz benyújtandó módosításokat tükrözik. Ez a módosítás a közös európai menekültügyi rendszer felülvizsgálatára irányuló javaslatok belső logikájával összefüggésben szükséges, és elválaszthatatlanul összekapcsolódik az előadó kérelmezők eljárási jogait érintő más elfogadható módosításaival. A kérelmezőket nem szabad arra kérni, hogy megtérítsék a jogi segítségnyújtás költségeit, ha később munkát találnak, mert egy ilyen rendelkezés kétségtelenül visszatartaná a kérelmezőket attól, hogy jogi segítségnyújtást kérjenek.

Módosítás    516

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

25 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  A tagállamok megkövetelhetik a költségek részleges vagy teljes visszafizetését, amennyiben a kérelmező anyagi helyzete jelentősen javul, vagy amennyiben a kérelmező hamis információi alapján került sor a juttatás megállapítására.

(5)  A tagállamok megkövetelik a költségek részleges vagy teljes visszafizetését, amennyiben a kérelmező anyagi helyzete jelentősen javul, vagy amennyiben a kérelmező hamis információi alapján került sor a juttatás megállapítására.

Or. en

Indokolás

Azokban az esetekben, amikor a kérelmező anyagi helyzete jelentősen javul, logikus, hogy a tagállam költségeit vissza kell fizetnie. A menekültügyi rendszeren belüli csalás elleni fellépés érdekében a kérelmező által szolgáltatott hamis tájékoztatásnak is következményeket kell maga után vonnia.

Módosítás    517

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Cornelia Ernst

a GUE/NGL képviselőcsoport nevében

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon

Irányelvre irányuló javaslat

25 cikk – 6 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(6)  A jogi segítségnyújtás és képviselet igénybevételére irányadó eljárásokat a nemzeti jog állapítja meg.

(6)  A tagállamok konkrét eljárási szabályokat állapítanak meg az ingyenes jogi segítségnyújtásra és képviseletre irányuló kérelmek benyújtásával és elbírálásával kapcsolatban, vagy a hasonló jellegű belföldi keresetekre vonatkozó meglévő szabályokat alkalmazzák, feltéve, hogy az említett szabályok nem lehetetlenítik el vagy nehezítik meg az ingyenes jogi segítségnyújtáshoz és képviselethez való hozzáférést.

Or. en

Indokolás

E rendelkezést összhangba hoztuk az Unión belüli nemzetközi védelemre vonatkozó közös eljárások létrehozásáról szóló rendeletre (a menekültügyi eljárásokról szóló rendelet) irányuló bizottsági javaslatban foglalt, ingyenes jogi segítségnyújtásról szóló rendelkezésekkel, különösen a menekültügyi eljárásokról szóló rendelet 17. cikkének (2) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel. Ez a módosítás a közös európai menekültügyi rendszer felülvizsgálatára irányuló javaslatok belső logikájával összefüggésben szükséges, és elválaszthatatlanul összekapcsolódik az előadó kérelmezők eljárási jogait érintő más elfogadható módosításaival.

Módosítás    518

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Valamennyi tagállam közli a Bizottsággal az ezen irányelvből fakadó kötelezettségek teljesítéséért felelős hatóságok nevét. A tagállamok értesítik a Bizottságot az e hatóságokkal kapcsolatban bekövetkezett valamennyi változásról.

Valamennyi tagállam közölheti a Bizottsággal az ezen irányelvből fakadó kötelezettségek teljesítéséért felelős hatóságok nevét. A tagállamok értesítik a Bizottságot az e hatóságokkal kapcsolatban bekövetkezett valamennyi változásról.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    519

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

27 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  Alkotmányos berendezkedésük figyelembevételével a tagállamok szükséges mechanizmusok bevezetésével biztosítják a megfelelő vezetés, ellenőrzés és irányítás kialakítását a befogadási feltételek szintjén. A tagállamok figyelembe veszik [az Európai Unió Menekültügyi Hivatala / az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége által kidolgozott, a befogadási feltételekre vonatkozó műveleti előírásokat és mutatókat], valamint az (EU) XXX/XXX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségéről szóló rendelet] [12.] cikkével összhangban a befogadási feltételekre vonatkozóan megállapított egyéb műveleti előírásokat, mutatókat vagy iránymutatásokat.

(1)  Alkotmányos berendezkedésük figyelembevételével a tagállamok szükséges mechanizmusok bevezetésével biztosíthatják a megfelelő vezetés, ellenőrzés és irányítás kialakítását a befogadási feltételek szintjén. A tagállamok figyelembe veszik [az Európai Unió Menekültügyi Hivatala / az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége által kidolgozott, a befogadási feltételekre vonatkozó műveleti előírásokat és mutatókat], valamint az (EU) XXX/XXX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségéről szóló rendelet] [12.] cikkével összhangban a befogadási feltételekre vonatkozóan megállapított egyéb műveleti előírásokat, mutatókat vagy iránymutatásokat.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    520

Nagy József

Irányelvre irányuló javaslat

27 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  Alkotmányos berendezkedésük figyelembevételével a tagállamok szükséges mechanizmusok bevezetésével biztosítják a megfelelő vezetés, ellenőrzés és irányítás kialakítását a befogadási feltételek szintjén. A tagállamok figyelembe veszik [az Európai Unió Menekültügyi Hivatala / az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége által kidolgozott, a befogadási feltételekre vonatkozó műveleti előírásokat és mutatókat], valamint az (EU) XXX/XXX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségéről szóló rendelet] [12.] cikkével összhangban a befogadási feltételekre vonatkozóan megállapított egyéb műveleti előírásokat, mutatókat vagy iránymutatásokat.

(1)  Alkotmányos berendezkedésük figyelembevételével a tagállamok szükséges mechanizmusok bevezetésével biztosítják a megfelelő vezetés, ellenőrzés és irányítás kialakítását a befogadási feltételek szintjén. A tagállamok adott esetben figyelembe veszik [az Európai Unió Menekültügyi Hivatala / az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége által kidolgozott, a befogadási feltételekre vonatkozó műveleti előírásokat és mutatókat], valamint az (EU) XXX/XXX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségéről szóló rendelet] [12.] cikkével összhangban a befogadási feltételekre vonatkozóan megállapított egyéb műveleti előírásokat, mutatókat vagy iránymutatásokat.

Or. en

Módosítás    521

Kinga Gál

Irányelvre irányuló javaslat

27 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A tagállamok befogadási rendszereit az (EU) XXX/XXX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségéről szóló rendelet] [5.] fejezetében megállapított eljárással összhangban kísérik figyelemmel és értékelik.

törölve

Or. en

Módosítás    522

Kinga Gál

Irányelvre irányuló javaslat

28 cikk

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

28 cikk

törölve

Szükséghelyzeti tervezés

(1)  Minden tagállam szükséghelyzeti tervet dolgoz ki felvázolva a kérelmezők ezen irányelvvel összhangban való megfelelő fogadásának biztosítására olyan esetekben hozandó tervezett intézkedéseket, amikor a tagállam a nemzetközi védelmet kérelmezők aránytalanul magas számával szembesül. A nemzetközi védelmet kérelmezők alatt azon személyek értendők, akiknek a tagállam területén kell tartózkodniuk, ideértve azon személyek is, akikért az (EU) XXX/XXX rendelettel [a Dublini Rendelet] összhangban az adott tagállam felelős, az említett rendelet VII. fejezetében felvázolt korrekciós célú elosztási mechanizmus figyelembe vételével.

(2)  Az első szükséghelyzeti tervet az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége által kidolgozandó minta felhasználásával kell kitölteni, és azt legkésőbb [hat hónappal ezen irányelv hatályba lépése után]-ig kell megküldeni az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége számára. Ezt követően kétévente meg kell küldeni az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége számára a naprakésszé tett szükséghelyzeti tervet. A tagállamok minden olyan esetben tájékoztatják a Bizottságot és az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségét, amikor a szükséghelyzeti tervet életbe léptetik.

(3)  A szükséghelyzeti tervek, és különösen a tervek szerint hozott intézkedések megfelelőségét az (EU) XXX/XXX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségéről szóló rendelet] [5. fejezetében] meghatározott eljárással összhangban figyelemmel kísérik és értékelik.

Or. en

Módosítás    523

Nagy József

Irányelvre irányuló javaslat

28 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  Minden tagállam szükséghelyzeti tervet dolgoz ki felvázolva a kérelmezők ezen irányelvvel összhangban való megfelelő fogadásának biztosítására olyan esetekben hozandó tervezett intézkedéseket, amikor a tagállam a nemzetközi védelmet kérelmezők aránytalanul magas számával szembesül. A nemzetközi védelmet kérelmezők alatt azon személyek értendők, akiknek a tagállam területén kell tartózkodniuk, ideértve azon személyek is, akikért az (EU) XXX/XXX rendelettel [a Dublini Rendelet] összhangban az adott tagállam felelős, az említett rendelet VII. fejezetében felvázolt korrekciós célú elosztási mechanizmus figyelembe vételével.

(1)  Minden tagállam szükséghelyzeti tervet dolgoz ki felvázolva a nemzetközi védelmet kérelmezők ezen irányelvvel összhangban való megfelelő fogadásának biztosítására aránytalan nyomás esetén hozandó tervezett intézkedéseket.

Or. en

Módosítás    524

Kati Piri, Juan Fernando López Aguilar, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Tanja Fajon

Irányelvre irányuló javaslat

28 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  Minden tagállam szükséghelyzeti tervet dolgoz ki felvázolva a kérelmezők ezen irányelvvel összhangban való megfelelő fogadásának biztosítására olyan esetekben hozandó tervezett intézkedéseket, amikor a tagállam a nemzetközi védelmet kérelmezők aránytalanul magas számával szembesül. A nemzetközi védelmet kérelmezők alatt azon személyek értendők, akiknek a tagállam területén kell tartózkodniuk, ideértve azon személyek is, akikért az (EU) XXX/XXX rendelettel [a Dublini Rendelet] összhangban az adott tagállam felelős, az említett rendelet VII. fejezetében felvázolt korrekciós célú elosztási mechanizmus figyelembe vételével.

(1)  Minden tagállam szükséghelyzeti tervet dolgoz ki felvázolva a kérelmezők ezen irányelvvel összhangban való megfelelő fogadásának biztosítására olyan esetekben hozandó tervezett intézkedéseket, amikor a tagállam a nemzetközi védelmet kérelmezők aránytalanul magas számával szembesül.

Or. en

Indokolás

A 28. cikk jóllehet üdvözlendő szükséghelyzeti tervezést vezet be, lehetővé téve a tagállamok számára, hogy megfelelő befogadási kapacitást biztosítsanak abban az esetben, ha a kérelmezők aránytalanul magas számával szembesülnek, ezt a kötelezettséget csak az adott tagállam területén tartózkodni köteles kérelmezők számával kapcsolja össze. A tagállamok tervezési kötelezettségének a Dublini Rendelet kívánatos működésétől való függővé tétele nem nyújt gyakorlati értéket, mivel a tagállami befogadási kapacitásra nehezedő nyomás a gyakorlatban messze túlmutathat azokon a kérelmezőkön, akiknek a Dublini Rendelkezés szerinti felelősségek hivatalos értelmezése alapján az adott tagállam területén kell tartózkodniuk. A megfelelő szükséghelyzeti tervezésnek fel kell készítenie a tagállamokat az érkezések számának növekedésére, tekintet nélkül arra, hogy ez a Dublini Rendeletben megállapított elosztási szabályokkal és korrekciós intézkedésekkel összhangban következik-e be.

Módosítás    525

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

28 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  Minden tagállam szükséghelyzeti tervet dolgoz ki felvázolva a kérelmezők ezen irányelvvel összhangban való megfelelő fogadásának biztosítására olyan esetekben hozandó tervezett intézkedéseket, amikor a tagállam a nemzetközi védelmet kérelmezők aránytalanul magas számával szembesül. A nemzetközi védelmet kérelmezők alatt azon személyek értendők, akiknek a tagállam területén kell tartózkodniuk, ideértve azon személyek is, akikért az (EU) XXX/XXX rendelettel [a Dublini Rendelet] összhangban az adott tagállam felelős, az említett rendelet VII. fejezetében felvázolt korrekciós célú elosztási mechanizmus figyelembe vételével.

(1)  Minden tagállam szükséghelyzeti tervet dolgoz ki az érintett civil társadalmi és nemzetközi szervezetekkel és a helyi és regionális hatóságokkal együttműködésben, felvázolva a kérelmezők ezen irányelvvel összhangban való megfelelő fogadásának biztosítására olyan esetekben hozandó tervezett intézkedéseket, amikor a tagállam a nemzetközi védelmet kérelmezők aránytalanul magas számával szembesül.

Or. en

Módosítás    526

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

28 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  Minden tagállam szükséghelyzeti tervet dolgoz ki felvázolva a kérelmezők ezen irányelvvel összhangban való megfelelő fogadásának biztosítására olyan esetekben hozandó tervezett intézkedéseket, amikor a tagállam a nemzetközi védelmet kérelmezők aránytalanul magas számával szembesül. A nemzetközi védelmet kérelmezők alatt azon személyek értendők, akiknek a tagállam területén kell tartózkodniuk, ideértve azon személyek is, akikért az (EU) XXX/XXX rendelettel [a Dublini Rendelet] összhangban az adott tagállam felelős, az említett rendelet VII. fejezetében felvázolt korrekciós célú elosztási mechanizmus figyelembe vételével.

(1)  Minden tagállam szükséghelyzeti tervet dolgoz ki felvázolva a kérelmezők ezen irányelvvel összhangban való megfelelő fogadásának biztosítására olyan esetekben hozandó tervezett intézkedéseket, amikor a tagállam a nemzetközi védelmet kérelmezők aránytalanul magas számával szembesül. A nemzetközi védelmet kérelmezők alatt azon személyek értendők, akiknek a tagállam területén kell tartózkodniuk, ideértve azon személyek is, akikért az (EU) XXX/XXX rendelettel [a Dublini Rendelet] összhangban az adott tagállam felelős.

Or. en

Módosítás    527

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

28 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  Minden tagállam szükséghelyzeti tervet dolgoz ki felvázolva a kérelmezők ezen irányelvvel összhangban való megfelelő fogadásának biztosítására olyan esetekben hozandó tervezett intézkedéseket, amikor a tagállam a nemzetközi védelmet kérelmezők aránytalanul magas számával szembesül. A nemzetközi védelmet kérelmezők alatt azon személyek értendők, akiknek a tagállam területén kell tartózkodniuk, ideértve azon személyek is, akikért az (EU) XXX/XXX rendelettel [a Dublini Rendelet] összhangban az adott tagállam felelős, az említett rendelet VII. fejezetében felvázolt korrekciós célú elosztási mechanizmus figyelembe vételével.

(1)  Minden tagállam szükséghelyzeti tervet dolgozhat ki felvázolva a kérelmezők ezen irányelvvel összhangban való megfelelő fogadásának biztosítására olyan esetekben hozandó tervezett intézkedéseket, amikor a tagállam a nemzetközi védelmet kérelmezők aránytalanul magas számával szembesül. A nemzetközi védelmet kérelmezők alatt azon személyek értendők, akiknek a tagállam területén kell tartózkodniuk, ideértve azon személyek is, akikért az (EU) XXX/XXX rendelettel [a Dublini Rendelet] összhangban az adott tagállam felelős, az említett rendelet VII. fejezetében felvázolt korrekciós célú elosztási mechanizmus figyelembe vételével.

Or. en

Módosítás    528

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

28 cikk – 1 bekezdés – 1 a albekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A szükséghelyzeti tervnek a nemzeti hatóságok abban az esetben való működésére vonatkozó jogszabályi keretet kell magában foglalnia, ha hirtelen nagy számú irreguláris migráns áramlik be. A jelentős migrációs nyomással szemben alkalmazható egyik fontos eszköz a belső határoknál történő visszafordítás. A visszafordítási mechanizmus alkalmazására vonatkozó megfelelő iránymutatásoknak ezért a szükséghelyzeti terv részét kell képezniük.

Or. en

Indokolás

Az egy vagy több olyan tagállamon keresztül érkező nagy számú menedékkérő, amelyben a menedékkérőknek reális lehetőségük lett volna arra, hogy védelem iránt folyamodjanak, mint ahogyan széles körben tanúi lehettünk 2015-ben, tönkreteszi a menekültügyi rendszer hitelességét. A tagállamoknak kifejezetten jogot kell kapniuk arra, hogy az ilyen migránsokat feltartóztassák a határon.

Módosítás    529

Nagy József

Irányelvre irányuló javaslat

28 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  Az első szükséghelyzeti tervet az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége által kidolgozandó minta felhasználásával kell kitölteni, és azt legkésőbb [hat hónappal ezen irányelv hatályba lépése után]-ig kell megküldeni az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége számára. Ezt követően kétévente meg kell küldeni az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége számára a naprakésszé tett szükséghelyzeti tervet. A tagállamok minden olyan esetben tájékoztatják a Bizottságot és az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségét, amikor a szükséghelyzeti tervet életbe léptetik.

(2)  Az első szükséghelyzeti tervet az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének igazgatótanácsa által elfogadandó minta felhasználásával kell kitölteni, és azt legkésőbb [hat hónappal ezen irányelv hatályba lépése után]-ig kell megküldeni az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége számára. Ezt követően kétévente meg kell küldeni az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége számára a naprakésszé tett szükséghelyzeti tervet. A tagállamok minden olyan esetben tájékoztatják a Bizottságot és az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségét, amikor a szükséghelyzeti tervet életbe léptetik.

Or. en

Módosítás    530

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

28 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  Az első szükséghelyzeti tervet az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége által kidolgozandó minta felhasználásával kell kitölteni, és azt legkésőbb [hat hónappal ezen irányelv hatályba lépése után]-ig kell megküldeni az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége számára. Ezt követően kétévente meg kell küldeni az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége számára a naprakésszé tett szükséghelyzeti tervet. A tagállamok minden olyan esetben tájékoztatják a Bizottságot és az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségét, amikor a szükséghelyzeti tervet életbe léptetik.

(2)  Az első szükséghelyzeti tervet az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége által kidolgozandó minta felhasználásával kell kitölteni, és azt legkésőbb [hat hónappal ezen irányelv hatályba lépése után]-ig kell megküldeni az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége számára. Ezt követően hathavonta meg kell küldeni az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége számára a naprakésszé tett szükséghelyzeti tervet. A tagállamok minden olyan esetben tájékoztatják a Bizottságot és az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségét, amikor a szükséghelyzeti tervet életbe léptetik.

Or. en

Módosítás    531

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

29 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy az ezen irányelv végrehajtásában érintett hatóságok és más szervezetek megkapják a szükséges képzést, mind a férfi, mind a női kérelmezők igényei tekintetében. E célból a tagállamok személyzetük képzésébe beleillesztik az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége által kidolgozott európai menekültügyi képzési programot, az (EU) XXX/XXX rendelettel [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségéről szóló rendelet] összhangban.

(1)  A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy az ezen irányelv végrehajtásában érintett hatóságok és más szervezetek megkapják a szükséges képzést, mind a férfi, mind a női kérelmezők igényei tekintetében. E célból megfelelő támogatást kell a helyi és regionális hatóságok és a nemzetközi és civil társadalmi szervezetek rendelkezésére bocsátani, többek között a helyi és regionális hatóságok Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alaphoz (AMIF) való közvetlen hozzáférésének a lehetősége révén is. E célból a tagállamok személyzetük képzésébe beleillesztik az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége által kidolgozott európai menekültügyi képzési programot, az (EU) XXX/XXX rendelettel [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségéről szóló rendelet] összhangban.

Or. en

Módosítás    532

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

29 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy az ezen irányelv végrehajtásában érintett hatóságok és más szervezetek megkapják a szükséges képzést, mind a férfi, mind a női kérelmezők igényei tekintetében. E célból a tagállamok személyzetük képzésébe beleillesztik az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége által kidolgozott európai menekültügyi képzési programot, az (EU) XXX/XXX rendelettel [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségéről szóló rendelet] összhangban.

(1)  A tagállamok megtehetik a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy az ezen irányelv végrehajtásában érintett hatóságok és más szervezetek megkapják a szükséges képzést a kérelmezők igényei tekintetében.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni. Továbbá, az e konkrét módosítás részét képező elfogadható törlés is az említett elválaszthatatlan kapcsolat bizonyítéka.

Módosítás    533

Anna Maria Corazza Bildt, Caterina Chinnici, Hilde Vautmans, Vilija Blinkevičiūtė, Julie Ward, Luigi Morgano, Bodil Valero, Brando Benifei, Damiano Zoffoli, Nathalie Griesbeck, Jean Lambert

Irányelvre irányuló javaslat

29 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy az ezen irányelv végrehajtásában érintett hatóságok és más szervezetek megkapják a szükséges képzést, mind a férfi, mind a női kérelmezők igényei tekintetében. E célból a tagállamok személyzetük képzésébe beleillesztik az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége által kidolgozott európai menekültügyi képzési programot, az (EU) XXX/XXX rendelettel [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségéről szóló rendelet] összhangban.

(1)  A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy az ezen irányelv végrehajtásában érintett hatóságok és más szervezetek megkapják a szükséges képzést, mind a férfi, mind a női kérelmezők, valamint a gyermekek igényei tekintetében. E célból a tagállamok személyzetük képzésébe beleillesztik az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége által kidolgozott európai menekültügyi képzési programot, az (EU) XXX/XXX rendelettel [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségéről szóló rendelet] összhangban, és figyelembe veszik az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal által közzétett tájékoztató anyagokat, így például az EASO különleges igényekkel rendelkező személyek azonosítását segítő eszközét.

Or. en

Indokolás

A gyermekek különleges igényekkel rendelkeznek, és meghatározásszerűen az értelmi , szellemi és erkölcsi fejlődés szakaszában járnak, és tekintettel különleges sérülékenységükre és a traumákra, amelyeknek utazásuk során ki lehettek téve, szükséges, hogy a gyermekek gondozását végzők megfelelő képzést kapjanak. E célból a gyermekek és más különleges igényekkel rendelkező kérelmezők gondozását végzőknek alapos tájékoztatást kell kapniuk az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal által előállított anyagokról.

Módosítás    534

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

29 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A tagállamok az ezen irányelvet végrehajtó nemzeti rendelkezéseknek megfelelően osztják el a szükséges erőforrásokat.

(2)  A tagállamok az ezen irányelvet végrehajtó nemzeti rendelkezéseknek megfelelően, az általuk szükségesnek ítélt mértékben osztják el az erőforrásokat.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    535

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

30 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A Bizottság legkésőbb [ezen irányelv hatályba lépése után három évvel]-ig és azt követően legalább ötévente jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak ezen irányelv alkalmazásáról, és javaslatot tesz az esetlegesen szükséges módosításokra.

A Bizottság legkésőbb [ezen irányelv hatályba lépése után egy évvel]-ig és azt követően legalább háromévente jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak ezen irányelv alkalmazásáról, és javaslatot tesz az esetlegesen szükséges módosításokra.

Or. en

Módosítás    536

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

30 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A Bizottság legkésőbb [ezen irányelv hatályba lépése után három évvel]-ig és azt követően legalább ötévente jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak ezen irányelv alkalmazásáról, és javaslatot tesz az esetlegesen szükséges módosításokra.

A Bizottság legkésőbb [ezen irányelv hatályba lépése után két évvel]-ig és azt követően legalább kétévente jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak ezen irányelv alkalmazásáról, és javaslatot tesz az esetlegesen szükséges módosításokra.

Or. en

Indokolás

Az ezen irányelv alkalmazásáról szóló jelentésre korábban van szükség, mert a közeljövőben továbbra is bizonytalan lesz a menekültügyi helyzet az EU-ban. Az ezen irányelv alkalmazásáról szóló későbbi jelentéseket szintén nagyobb gyakorisággal kell majd kiadni.

Módosítás    537

Salvatore Domenico Pogliese, Alessandra Mussolini

Irányelvre irányuló javaslat

30 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A Bizottság legkésőbb [ezen irányelv hatályba lépése után három évvel]-ig és azt követően legalább ötévente jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak ezen irányelv alkalmazásáról, és javaslatot tesz az esetlegesen szükséges módosításokra.

A Bizottság legkésőbb [ezen irányelv hatálybalépése után egy évvel]-ig és azt követően legalább háromévente jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak ezen irányelv alkalmazásáról, és javaslatot tesz az esetlegesen szükséges módosításokra.

Or. it

Indokolás

Az aláírók úgy vélik, hogy az Európai Parlamentet ezen irányelv hatálybalépésétől számított egy éven belül megfelelően tájékoztatni kell annak alkalmazásáról.

Módosítás    538

Salvatore Domenico Pogliese, Alessandra Mussolini

Irányelvre irányuló javaslat

30 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok a Bizottság kérésére [ezen irányelv hatályba lépése után három évvel]-ig és azt követően ötévente megküldik a jelentés összeállításához szükséges összes információt.

A tagállamok a Bizottság kérésére [ezen irányelv hatálybalépése után hat hónappal]-ig és azt követően kétévente megküldik a jelentés összeállításához szükséges összes információt.

Or. it

Indokolás

Az aláírók úgy vélik, hogy a tagállamoknak az ezen irányelv hatálybalépését követő hat hónapon belül továbbítaniuk kell a Bizottság felé az ahhoz szükséges információkat, hogy a Bizottság az irányelv hatálybalépését követő egy éven belül jelentést elkészíthesse jelentését.

Módosítás    539

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

30 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok a Bizottság kérésére [ezen irányelv hatályba lépése után három évvel]-ig és azt követően ötévente megküldik a jelentés összeállításához szükséges összes információt.

A tagállamok a Bizottság kérésére [ezen irányelv hatályba lépése után három évvel]-ig és azt követően ötévente megküldhetik a jelentés összeállításához szükséges összes információt.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    540

Jussi Halla-aho

Irányelvre irányuló javaslat

30 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok a Bizottság kérésére [ezen irányelv hatályba lépése után három évvel]-ig és azt követően ötévente megküldik a jelentés összeállításához szükséges összes információt.

A tagállamok a Bizottság kérésére [ezen irányelv hatályba lépése után tizennyolc hónappal]-ig és azt követően háromévente megküldik a jelentés összeállításához szükséges összes információt.

Or. en

Indokolás

Az ezen irányelv alkalmazásáról szóló jelentésre korábban van szükség, mert a közeljövőben továbbra is bizonytalan lesz a menekültügyi helyzet az EU-ban. Az ezen irányelv alkalmazásáról szóló későbbi jelentéseket szintén nagyobb gyakorisággal kell majd kiadni.

Módosítás    541

Bodil Valero

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Irányelvre irányuló javaslat

30 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok a Bizottság kérésére [ezen irányelv hatályba lépése után három évvel]-ig és azt követően ötévente megküldik a jelentés összeállításához szükséges összes információt.

A tagállamok a Bizottság kérésére [ezen irányelv hatályba lépése után hat hónappal]-ig és azt követően háromévente megküldik a jelentés összeállításához szükséges összes információt.

Or. en

Módosítás    542

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

31 cikk – 1 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1a)  A tagállamok megtagadják az olyan törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések átültetését, amelyek megítélésük szerint sértik a szubszidiaritás elvét vagy a Szerződések szellemét.

Or. en

Indokolás

Olyan elfogadható módosításaink vannak, amelyeket a szubszidiaritás elve vezérel, és amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a fehér részekben szereplő olyan módosításokkal, amelyeket szintén a szubszidiaritás elve vezérel. Értelmetlen lenne az elvet csak a szürke részekre alkalmazni.

Módosítás    543

Beatrix von Storch

Irányelvre irányuló javaslat

31 cikk – 1 b pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1b)  A tagállamok megtagadják az olyan átültetett törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések végrehajtását, amelyek megítélésük szerint sértik a szubszidiaritás elvét vagy a Szerződések szellemét.