Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság
2016/0132(COD)
3.3.2017
MÓDOSÍTÁS:
272 - 455
Jelentéstervezet
Monica Macovei
(PE597.620v02-00)
a 604/2013/EU rendelet hatékony alkalmazása érdekében az ujjnyomatok összehasonlítását, valamint a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek azonosítását szolgáló Eurodac létrehozásáról, továbbá a tagállamok bűnüldöző hatóságai és az Europol által az Eurodac-adatokkal való, bűnüldözési célú összehasonlítások kérelmezéséről (átdolgozás)
Rendeletre irányuló javaslat
( COM(2016)0272 – C8-0179/2016 – 2016/0132(COD) )
AM_Com_LegReport
Módosítás 272
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek, Hilde Vautmans
Rendeletre irányuló javaslat
2 a fejezet (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| IIA. FEJEZET HARMADIK ORSZÁGBELI ÁLLAMPOLGÁROK VAGY HONTALAN SZEMÉLYEK, AKIKKEL KAPCSOLATBAN VALAMELY TAGÁLLAM ÁTTELEPÍTÉSI ELJÁRÁST KÍVÁN VÉGREHAJTANI |
| 12a. cikk: Digitális ujjnyomatok és arcképmásadatok gyűjtése és továbbítása |
| (1) Az egyes tagállamok a lehető leghamarabb ujjnyomatot vesznek minden olyan hatodik életévét betöltött harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy valamennyi ujjáról, és arcképmást készítenek minden olyan hatodik életévét betöltött harmadik országbeli állampolgárról vagy hontalan személyről, akivel kapcsolatban áttelepítési eljárást kívánnak végrehajtani, és a személy XXX/XXX rendelet 10. cikkének (2) bekezdésében foglaltak szerinti nyilvántartásba vételét követően az említett rendelet 10. cikkében foglalt egyéb adatok kíséretében mielőbb továbbítják az ujjnyomatokat és az arcképmást a központi rendszerbe. |
| A nyilvántartásba vételkor a valamennyi ujjról történő digitális ujjnyomatvétel és az arcképmáskészítés be nem tartása nem mentesíti a tagállamokat azon kötelezettségük alól, hogy ujjnyomatokat vegyenek és arcképmást készítsenek, és azokat továbbítsák a központi rendszerbe. Amennyiben az ujjbegyek állapota nem teszi lehetővé a 26. cikk szerinti megfelelő összehasonlítást biztosító minőségű ujjnyomatvételt, az adatbeküldő tagállam ismét ujjnyomatot vesz a kérelmezőtől, és a lehető leghamarabb, de legkésőbb a sikeres ismételt ujjnyomatvételtől számított 48 órán belül újra megküldi azokat. |
| (2) Az (1) bekezdéstől eltérve, amennyiben egészségének biztosítása vagy a közegészség védelme érdekében hozott intézkedések következtében nem lehet azon harmadik országbeli állampolgártól vagy hontalan személytől ujjnyomatot venni és róla arcképmást készíteni, akivel szemben valamely tagállam áttelepítési eljárást kíván végrehajtani, a tagállamok ezen egészségügyi okok megszűnését követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb 48 órán belül leveszik az ujjnyomatokat, arcképmást készítenek, és megküldik azokat. |
| (3) A digitális ujjnyomatvételt és az arcképmások elkészítését, valamint a XXX/XXX rendelet 10. cikkének (2) bekezdésében foglalt egyéb adatok rögzítését az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének szakértői is elvégezhetik és az adatokat továbbíthatják az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségéről szóló rendeletnek megfelelő feladatok teljesítése során. |
| 12b. cikk : Az adatok nyilvántartásba vétele |
| A központi rendszer nyilvántartásába kizárólag a következő adatokat veszik fel: |
| a) ujjnyomatadatok; |
| b) arcképmás; |
| c) családi név(nevek) és utónév(nevek), születési név(nevek) és korábban használt nevek, valamint bármely álnév(nevek), adott esetben külön bejegyzésben; |
| d) állampolgárság(ok); |
| e) születési hely és idő; |
| f) az adatbeküldő tagállam, a nyilvántartásba vétel helye és dátuma; |
| g) nem; |
| h) adott esetben a személyazonosító vagy úti okmány típusa és száma; a kibocsátó tagállam három betűből álló kódja és az okmány érvényessége; |
| i) az eredeti tagállam által használt referenciaszám; |
| j) az ujjnyomatvétel és/vagy arcképmás készítésének időpontja; |
| k) az adatok központi rendszerhez történő továbbításának időpontja; |
| l) az operátor felhasználói azonosítója; |
Or. fr
Indokolás
Recast: la création de ce nouveau chapitre se justifie par la proposition d’inclure dans Eurodac les ressortissants de pays tiers et les apatrides pour lesquels un Etat membre entend exécuter une procédure de réinstallation conformément au règlement XXX/XXX. L'article 10 dudit règlement prévoit que les États membres enregistrent les données des personnes qu’ils entendent réinstaller et les stockent ensuite. Il n’est pas précisé dans quelle base de données celles-ci sont enregistrées. Il est donc proposé de les enregistrer directement dans Eurodac afin qu’elles puissent bénéficier des garanties offertes par le présent règlement et qu’elles soient soumises au même régime que les données des autres bénéficiaires de protection internationale. Cet enregistrement permettra aussi de pouvoir déterminer l’État membre de réinstallation et ce, afin de contrôler les mouvements secondaires comme cela est avancé par la Commission dans sa proposition.
Módosítás 273
Malin Björk, Barbara Spinelli, Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
3 fejezet – cím
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A KÜLSŐ HATÁROK JOGELLENES ÁTLÉPÉSE MIATT ELFOGOTT HARMADIK ORSZÁGBELI ÁLLAMPOLGÁROK VAGY HONTALAN SZEMÉLYEK | törölve |
Or. en
Indokolás
In many cases, asylum seekers who enter the EU in an irregular manner are first fingerprinted as irregular border crossers. When they formally lodge a claim for international protection, they are fingerprinted again as applicants for international protection. Double fingerprinting could lead to an excessive interference into the right to respect for private life enshrined in Article 7 of the Charter and Article 8 of the European Convention on Human Rights (ECHR). It could also create situations of tensions leading to the use of coercive measures to enforce fingerprinting.Moreover, the EU legislator should carefully assess the necessity and proportionality of centrally storing the name, surname, nationality, date and place of birth, as well as information on the travel document of an applicant for international protection for a period as long as 10 years. To reduce risk of abuse, the EU legislator should consider blocking the personal data of international protection applicants listed in Article 13 (2) (c)-(e) and (h) of the proposal until the international protection claim is rejected in the final instance that these are not automatically visible in case of a Eurodac match. Where such data are needed to achieve the objectives laid down in Article 1 (1) (a) and (c) of the proposed recast Eurodac Regulation, it should be exchanged bilaterally between Member States as it is currently the case under Regulation (EU) No. 603/2013.
Módosítás 274
Malin Björk, Barbara Spinelli, Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
[...] | törölve |
Or. en
Indokolás
In many cases, asylum seekers who enter the EU in an irregular manner are first fingerprinted as irregular border crossers. When they formally lodge a claim for international protection, they are fingerprinted again as applicants for international protection. Double fingerprinting could lead to an excessive interference into the right to respect for private life enshrined in Article 7 of the Charter and Article 8 of the European Convention on Human Rights (ECHR). It could also create situations of tensions leading to the use of coercive measures to enforce fingerprinting.Moreover, the EU legislator should carefully assess the necessity and proportionality of centrally storing the name, surname, nationality, date and place of birth, as well as information on the travel document of an applicant for international protection for a period as long as 10 years. To reduce risk of abuse, the EU legislator should consider blocking the personal data of international protection applicants listed in Article 13 (2) (c)-(e) and (h) of the proposal until the international protection claim is rejected in the final instance that these are not automatically visible in case of a Eurodac match. Where such data are needed to achieve the objectives laid down in Article 1 (1) (a) and (c) of the proposed recast Eurodac Regulation, it should be exchanged bilaterally between Member States as it is currently the case under Regulation (EU) No. 603/2013.
Módosítás 275
Sylvia-Yvonne Kaufmann, Josef Weidenholzer, Vilija Blinkevičiūtė, Péter Niedermüller, Kati Piri, Maria Grapini, Juan Fernando López Aguilar
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Az egyes tagállamok haladéktalanul arcképmást készítenek és ujjnyomatot vesznek a hatodik életévét betöltött valamennyi olyan harmadik országból érkező harmadik országbeli állampolgártól vagy hontalan személy minden ujjáról, akit az illetékes ellenőrző hatóságok az illető tagállam szárazföldi, légi vagy tengeri határainak jogellenes átlépése miatt elfogtak, és nem toloncoltak vissza, illetve aki a tagállamok területén marad és nincs őrizetben, elzárás, vagy fogvatartás alatt az elfogás és a visszairányítási határozat alapján történő kiutasítása közötti teljes időszakban. | (1) Az egyes tagállamok haladéktalanul arcképmást készítenek és ujjnyomatot vesznek a hatodik életévét betöltött valamennyi olyan harmadik országból érkező harmadik országbeli állampolgártól vagy hontalan személy minden ujjáról, akit az illetékes ellenőrző hatóságok az illető tagállam szárazföldi, légi vagy tengeri határainak jogellenes átlépése miatt elfogtak, és nem toloncoltak vissza, illetve aki a tagállamok területén marad és nincs őrizetben, elzárás, vagy fogvatartás alatt az elfogás és a visszairányítási határozat alapján történő kiutasítása közötti teljes időszakban. A gyermekek ujjnyomatának és arcképmásának rögzítése kifejezetten az 1. cikk (1) bekezdésének ca) pontjában megállapított célt szolgálja. |
Or. en
Indokolás
Ez a módosítás közvetlenül kapcsolódik az életkor Bizottság által e cikkben javasolt 14 évről 6 évre való módosításához.
Módosítás 276
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Az egyes tagállamok haladéktalanul arcképmást készítenek és ujjnyomatot vesznek a hatodik életévét betöltött valamennyi olyan harmadik országból érkező harmadik országbeli állampolgártól vagy hontalan személy minden ujjáról, akit az illetékes ellenőrző hatóságok az illető tagállam szárazföldi, légi vagy tengeri határainak jogellenes átlépése miatt elfogtak, és nem toloncoltak vissza, illetve aki a tagállamok területén marad és nincs őrizetben, elzárás, vagy fogvatartás alatt az elfogás és a visszairányítási határozat alapján történő kiutasítása közötti teljes időszakban. | (1) Az egyes tagállamok haladéktalanul ujjnyomatot vesznek a tizennyolcadik életévét betöltött valamennyi olyan harmadik országból érkező harmadik országbeli állampolgártól vagy hontalan személy minden ujjáról, akit az illetékes ellenőrző hatóságok az illető tagállam szárazföldi, légi vagy tengeri határainak jogellenes átlépése miatt elfogtak, és nem toloncoltak vissza, illetve aki a tagállamok területén marad és nincs őrizetben, elzárás, vagy fogva tartás alatt az elfogás és a visszairányítási határozat alapján történő kiutasítása közötti teljes időszakban. |
Or. en
Indokolás
Ez az e cikk 1A új bekezdésének bevezetéséhez kapcsolódik és az emberkereskedelem áldozatául esett gyermekek megfelelőbb védelmét és az eltűnt gyermekek azonosításának és védelmének támogatását célozza.
Módosítás 277
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 1 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (1a) Az 1. cikk (1) bekezdése ca) pontjának alkalmazásában az egyes tagállamok haladéktalanul arcképmást készítenek valamennyi hatodik életévét betöltött, harmadik országból érkező, harmadik országbeli állampolgársággal rendelkező olyan gyermekről és ujjnyomatot vesznek valamennyi hatodik életévét betöltött, harmadik országból érkező, harmadik országbeli állampolgársággal rendelkező olyan gyermek minden ujjáról, akit az illetékes ellenőrző hatóságok az illető tagállam szárazföldi, légi vagy tengeri határainak jogellenes átlépése miatt elfogtak, és aki a tagállamok területén marad. |
Or. en
Indokolás
Erre a módosításra a szöveg logikájának fenntartása érdekében van szükség, mivel annak az emberkereskedelem áldozatául esett gyermekek védelmét és a kíséret nélküli, eltűnt vagy megszökött gyermekek azonosítását és védelmét kell szolgálnia, ahogyan azt az Európai Bizottság hangsúlyozta a javaslatban szereplő, átdolgozott Eurodac-rendeletet kísérő indokolásában. A Charta 7., 8. és 24. cikkének való megfelelés érdekében a legalább hatéves gyermekek biometrikus adatainak feldolgozása csak abban az esetben indokolható, ha kifejezetten a gyermekvédelmi célt szolgál.
Módosítás 278
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 2 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) arcképmás; | b) arcképmás, amennyiben az érintett kiskorú; |
Or. en
Módosítás 279
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 2 bekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) családi név(nevek) és utónév(nevek), születési név(nevek) és korábban használt nevek, valamint bármely álnév(nevek), adott esetben külön bejegyzésben; | c) családi név(nevek) és utónév(nevek), születési név(nevek) és korábban használt nevek; |
Or. en
Módosítás 280
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 2 bekezdés – d pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
d) állampolgárság(ok); | törölve |
Or. en
Módosítás 281
Sylvia-Yvonne Kaufmann, Josef Weidenholzer, Vilija Blinkevičiūtė, Péter Niedermüller, Kati Piri, Maria Grapini, Juan Fernando López Aguilar, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 2 bekezdés – d pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
d) állampolgárság(ok); | d) a hontalan személy állampolgársága(i) vagy feltételezett és bejelentett állampolgársága vagy státusza a Hontalan Személyek Jogállásáról szóló 1954. évi Egyezmény 1. cikkének (1) bekezdésével összhangban; |
Or. en
Módosítás 282
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 2 bekezdés – e pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
e) születési hely és idő; | törölve |
Or. en
Módosítás 283
Sylvia-Yvonne Kaufmann, Josef Weidenholzer, Vilija Blinkevičiūtė, Péter Niedermüller, Kati Piri, Maria Grapini, Juan Fernando López Aguilar, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 2 bekezdés – g a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| ga) a kiskorúak családi kötelékeire vonatkozó részletek, így a családtagok és kísérők neve vagy bármely egyéb fontos információ, amely segíthet az esetleges családfelkutatásban és családegyesítésben. |
Or. en
Indokolás
As the European Commission highlighted in its explanatory memorandum accompanying the proposed Eurodac recast, the lowering of the minimum age from 14 years to 6 years in Article 10(1) et al. should serve in order to protect child victims of trafficking and support the identification and protection of unaccompanied children. In order to comply with Article 7, 8 and 24 of the EU Charter of Fundamental Rights the processing of childrens' biometric data could be only justified by a child protection purpose. Therefore this amendment is directly linked to the changes which the Commission proposed.
Módosítás 284
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 2 bekezdés – h pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
h) a személyazonosító vagy úti okmány típusa és száma; a kibocsátó tagállam három betűből álló kódja és az okmány érvényessége; | törölve |
Or. en
Módosítás 285
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek, Hilde Vautmans
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 2 bekezdés – i a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| ia. az eredeti tagállam által hozott kiutasítási határozat vagy kitoloncolási intézkedés; |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás A tagállamok között az irreguláris migráció terén zajló együttműködés javítása érdekében az előadó úgy véli, hogy az Eurodac-ban a jogellenes tartózkodáson ért személyek esetében a menedékkérelem száma helyett az adatokat az Eurodacba bevivő tagállam által hozott áttelepítési intézkedéseket kellene feltüntetni.
Módosítás 286
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 2 bekezdés – m pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
m) adott esetben, a (6) bekezdéssel összhangban az érintett személy tagállamok területéről történő távozásának vagy kitoloncolásának időpontja; | törölve |
Or. en
Indokolás
A SIS-ben nyilvántartásba kell venni. Miután a személy távozott vagy visszaküldték, minden adatot törölni kell az Eurodacból.
Módosítás 287
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 5 bekezdés – 1 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Az (1) bekezdéstől eltérve, amennyiben a nemzetközi védelmet kérelmező egészségének biztosítása, vagy a közegészség védelme érdekében hozott intézkedések következtében nem lehet a kérelmezőtől ujjnyomatot venni vagy róla arcképmást készíteni, az érintett tagállam ezen egészségügyi indokok megszűnését követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb 48 órán belül leveszi az ujjnyomatokat, arcképmást készít és megküldi azokat. | Az (1) bekezdéstől eltérve, amennyiben a nemzetközi védelmet kérelmező egészségének biztosítása, vagy a közegészség védelme érdekében hozott intézkedések következtében nem lehet a kérelmezőtől ujjnyomatot venni, róla arcképmást készíteni, vagy egyik intézkedés sem lehetséges, az érintett tagállam ezen egészségügyi indokok megszűnését követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb 48 órán belül leveszi az ujjnyomatokat, arcképmást készít vagy mindkét intézkedést végrehajtja és megküldi azokat. |
Or. en
Módosítás 288
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 6 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(6) Amint a származási hely szerinti tagállam biztosítja, hogy azon érintett személy, akinek az adatait e rendelet 13. cikkének (1) bekezdésével összhangban az Eurodac-ban rögzítették, a kiutasítási vagy kitoloncolási határozatnak megfelelően elhagyja a tagállamok területét, e cikk (2) bekezdésével összhangban naprakésszé teszi az érintett személlyel kapcsolatos adatkészletet azon időpont hozzáadásával, amikor a szóban forgó személyt kitoloncolták vagy elhagyta az ország területét. | (6) Amint az illetékes tagállam biztosítja, hogy azon érintett személy, akinek az adatait e rendelet 13. cikkének (1) bekezdésével összhangban az Eurodac-ban rögzítették, tartózkodási engedélyt kapjon vagy a kiutasítási vagy kitoloncolási határozatnak megfelelően elhagyja a tagállamok területét, e cikk (2) bekezdésével összhangban törli az érintett személlyel kapcsolatos adatkészletet. |
Or. en
Módosítás 289
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 7 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(7) Ujjnyomatadatokat az Európai Határ- [és Parti] Őrség csapatának tagjai vagy a tagállamok menekültügyi szakértői is vehetnek vagy továbbíthatnak feladataik ellátása vagy hatáskörük gyakorlása során, az [Európai Határ- [és Parti Őrségről] és a 2007/2004/EK rendelet, a 863/2007/EK rendelet, valamint a 2005/267/EK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló rendelettel] és a [439/2010/EU rendelettel] összhangban. | (7) Ujjnyomatadatokat a tagállamok menekültügyi szakértői vesznek vagy továbbítanak, akik speciális képzésben részesültek az alapvető jogokkal, a menedékjoggal és a sérülékeny migránsok, így a gyermekek különleges szükségletei kezelésének módjával kapcsolatban. |
Or. en
Módosítás 290
Sylvia-Yvonne Kaufmann, Josef Weidenholzer, Vilija Blinkevičiūtė, Péter Niedermüller, Kati Piri, Maria Grapini, Juan Fernando López Aguilar
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 7 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(7) Ujjnyomatadatokat az Európai Határ- [és Parti] Őrség csapatának tagjai vagy a tagállamok menekültügyi szakértői is vehetnek vagy továbbíthatnak feladataik ellátása vagy hatáskörük gyakorlása során, az [Európai Határ- [és Parti Őrségről] és a 2007/2004/EK rendelet, a 863/2007/EK rendelet, valamint a 2005/267/EK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló rendelettel] és a [439/2010/EU rendelettel] összhangban. | (7) Ujjnyomatadatokat és arcképmásokat az Európai Határ- [és Parti] Őrség csapatának tagjai vagy a tagállamok menekültügyi szakértői is vehetnek vagy továbbíthatnak feladataik ellátása vagy hatáskörük gyakorlása során, az [Európai Határ- [és Parti Őrségről] és a 2007/2004/EK rendelet, a 863/2007/EK rendelet, valamint a 2005/267/EK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló rendelettel] és a [439/2010/EU rendelettel] összhangban. |
Or. en
Módosítás 291
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
4 fejezet – cím
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
VALAMELY TAGÁLLAM TERÜLETÉN JOGSZERŰTLENÜL TARTÓZKODÓ HARMADIK ORSZÁGBELI ÁLLAMPOLGÁROK VAGY HONTALAN SZEMÉLYEK | törölve |
Or. en
Indokolás
Ez a módosítás elfogadható, mivel elválaszthatatlanul összekapcsolódik a 14. cikk (1) bekezdését, a 14. cikk (2) bekezdését, a 14. cikk (4) bekezdését, a 14. cikk (5) bekezdését és a 14. cikk (6) bekezdését törlő, elfogadható módosításokkal.
Módosítás 292
Malin Björk, Barbara Spinelli, Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
4 fejezet – cím
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
VALAMELY TAGÁLLAM TERÜLETÉN JOGSZERŰTLENÜL TARTÓZKODÓ HARMADIK ORSZÁGBELI ÁLLAMPOLGÁROK VAGY HONTALAN SZEMÉLYEK | VALAMELY TAGÁLLAM TERÜLETÉN SZABÁLYTALANUL TARTÓZKODÓ HARMADIK ORSZÁGBELI ÁLLAMPOLGÁROK VAGY HONTALAN SZEMÉLYEK |
Or. en
Indokolás
A 3. cikk (1) bekezdésének d) pontjában foglalt meghatározással kapcsolatos. E módosítás az egész szövegre alkalmazandó.
Módosítás 293
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
14 cikk
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
[...] | törölve |
Or. en
Indokolás
Ez a módosítás elfogadható, mivel elválaszthatatlanul összekapcsolódik a 14. cikk (1) bekezdését, a 14. cikk (2) bekezdését, a 14. cikk (4) bekezdését, a 14. cikk (5) bekezdését és a 14. cikk (6) bekezdését törlő, elfogadható módosításokkal.
Módosítás 294
Sylvia-Yvonne Kaufmann, Josef Weidenholzer, Vilija Blinkevičiūtė, Péter Niedermüller, Kati Piri, Maria Grapini, Juan Fernando López Aguilar
Rendeletre irányuló javaslat
14 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Az egyes tagállamok minden, a területükön jogszerűtlenül tartózkodó, legalább hat életévet betöltött harmadik országbeli állampolgártól vagy hontalan személy minden ujjáról haladéktalanul ujjnyomatot vesznek és róla arcképmást készítenek. | (1) Az egyes tagállamok minden, a területükön jogszerűtlenül tartózkodó, legalább hat életévet betöltött harmadik országbeli állampolgártól vagy hontalan személy minden ujjáról haladéktalanul ujjnyomatot vesznek és róla arcképmást készítenek. A gyermekek ujjnyomatának és arcképmásának rögzítése kifejezetten az 1. cikk (1) bekezdésének ca) pontjában megállapított célt szolgálja. |
Or. en
Indokolás
Ez a módosítás közvetlenül kapcsolódik az életkor Bizottság által e cikkben javasolt 14 évről 6 évre való módosításához.
Módosítás 295
Malin Björk, Barbara Spinelli, Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
14 cikk – 1 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (1a) Az egyes tagállamok annak ellenőrzésére, hogy a területükön szabálytalanul tartózkodó harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy valamely másik tagállamban korábban nyújtott-e be nemzetközi védelem iránti kérelmet, a központi rendszer felé továbbíthatják a 14. életévét betöltött harmadik országbeli állampolgártól vagy hontalan személytől vett ujjnyomatadatokat a szóban forgó tagállam által használt referenciaszámmal együtt. |
Or. en
Indokolás
A módosítás célja a hatályos 14. cikk szövege (1) bekezdésének visszaállítása.
Módosítás 296
Malin Björk, Barbara Spinelli, Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
14 cikk – 2 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) arcképmás; | törölve |
Or. en
Módosítás 297
Sylvia-Yvonne Kaufmann, Josef Weidenholzer, Vilija Blinkevičiūtė, Péter Niedermüller, Kati Piri, Maria Grapini, Juan Fernando López Aguilar, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
14 cikk – 2 bekezdés – d pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
d) állampolgárság(ok); | d) a hontalan személy állampolgársága(i) vagy feltételezett és bejelentett állampolgársága vagy státusza a Hontalan Személyek Jogállásáról szóló 1954. évi Egyezmény 1. cikkének (1) bekezdésével összhangban; |
Or. en
Módosítás 298
Sylvia-Yvonne Kaufmann, Josef Weidenholzer, Vilija Blinkevičiūtė, Péter Niedermüller, Kati Piri, Maria Grapini, Juan Fernando López Aguilar, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
14 cikk – 2 bekezdés – g a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| ga) a kiskorúak családi kötelékeire vonatkozó részletek, így a családtagok és kísérők neve vagy bármely egyéb fontos információ, amely segíthet az esetleges családfelkutatásban és családegyesítésben. |
Or. en
Indokolás
As the European Commission highlighted in its explanatory memorandum accompanying the proposed Eurodac recast, the lowering of the minimum age from 14 years to 6 years in Article 10(1) et al. should serve in order to protect child victims of trafficking and support the identification and protection of unaccompanied children. In order to comply with Article 7, 8 and 24 of the EU Charter of Fundamental Rights the processing of childrens' biometric data could be only justified by a child protection purpose. Therefore this amendment is directly linked to the changes which the Commission proposed.
Módosítás 299
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek, Hilde Vautmans
Rendeletre irányuló javaslat
14 cikk – 2 bekezdés – i a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| ia. az eredeti tagállam által hozott kiutasítási határozat vagy kitoloncolási intézkedés; |
Or. fr
Indokolás
A tagállamok között az irreguláris migráció terén zajló együttműködés javítása érdekében az előadó úgy véli, hogy az Eurodac-ban a jogellenes tartózkodáson ért személyek esetében a menedékkérelem száma helyett az adatokat az Eurodacba bevivő tagállam által hozott áttelepítési intézkedéseket kellene feltüntetni.
Módosítás 300
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek, Hilde Vautmans
Rendeletre irányuló javaslat
14 cikk – 2 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (2a) A jogellenes tartózkodáson ért, de a schengeni térség külső határait jogszerűen átlépő, az engedélyezett tartózkodási határidőt legfeljebb 15 nappal meghaladó, harmadik országbeli állampolgárok esetében a tagállamok eltérhetnek az e cikk (1) és (2) bekezdéséből fakadó kötelezettségeiktől. |
Or. fr
Indokolás
Les données de ressortissant de pays tiers en séjour irrégulier seront enregistrées pour une période de 5 ans dans Eurodac. C'est pourquoi, les personnes qui sont entrée légalement sur le territoire de l'UE et qui font l'objet d'un dépassement très court de la durée de séjour autorisée et pour lesquels soit un retour volontaire est imminent soit une procédure de régularisation est cours et qu'ils ne présentent aucun risque de fuite, les Etats membres devrait disposer d'une marge d'appréciation et leur octroyer un délai raisonnable pour quitter le territoire ou se régulariser avant d'enregistrer leur données pour une si longue durée. Il convient donc que pour les personnes entré illégalement sur le territoire d'un Etat membre, ces données soient directement enregistrées dans Eurodac mais que pour celles entré légalement un délai raisonnable de 15 jours leur soit laissé.
Módosítás 301
Sylvia-Yvonne Kaufmann, Josef Weidenholzer, Vilija Blinkevičiūtė, Péter Niedermüller, Juan Fernando López Aguilar, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
14 cikk – 2 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (2a) A jogellenes tartózkodáson ért, de a schengeni térség külső határait jogszerűen átlépő, az engedélyezett tartózkodási határidőt legfeljebb 15 nappal meghaladó, harmadik országbeli polgárok esetében a tagállamok eltérhetnek az (1) és (2) bekezdésekből fakadó kötelezettségeiktől. |
Or. en
Indokolás
Ezért ez a módosítás közvetlenül kapcsolódik a Bizottság által javasolt 14. cikkhez. A hatály „valamely tagállam területén jogszerűtlenül tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokra vagy hontalan személyekre” történő kiterjesztésének biztosítékokkal kell járnia arra az esetre, ha az illető legálisan lépett be az EU-ba és adott esetben nem szándékos okok miatt néhány nappal a megengedettnél hosszabb ideig marad.
Módosítás 302
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
14 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) Az (1) bekezdésben említett harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek ujjnyomatadatait továbbítják a központi rendszerhez és összehasonlítják azon személyek többi tagállam által továbbított és a központi rendszerben már nyilvántartott ujjnyomatadataival, akiktől a 10. cikk (1) bekezdésének, a 13. (1) bekezdésének és a 14. cikk (1) bekezdésének céljából ujjnyomatot vettek . | (3) Az (1) bekezdésben említett harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek ujjnyomat- és arcképmásadatait továbbítják a központi rendszerhez és összehasonlítják azon személyek többi tagállam által továbbított és a központi rendszerben már nyilvántartott ujjnyomatadataival, akiktől a 10. cikk (1) bekezdésének, a 13. (1) bekezdésének és a 14. cikk (1) bekezdésének céljából ujjnyomatot vettek . |
Or. en
Indokolás
A bizottsági javaslat javítása, amely nem illeszti be az összes előírt helyen mind az „ujjlenyomat”, mind az „arcképmás” szót, ami összhangban van a 2. cikkben említett kötelezettséggel.
Módosítás 303
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
14 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) Az e cikk (3) bekezdésében említett 72 órás határidő be nem tartása nem mentesíti a tagállamokat azon kötelezettségük alól, hogy ujjnyomatokat vegyenek és azokat továbbítsák a központi rendszerbe. Amennyiben az ujjhegyek állapota nem teszi lehetővé a 26. cikk szerinti megfelelő összehasonlítást biztosító minőségű ujjnyomatvételt, a származás helye szerinti tagállam ismét ujjnyomatot vesz az e cikk (1) bekezdésében leírt módon elfogott személyektől, és a lehető leghamarabb, de legkésőbb a sikeres ujjnyomatvételtől számított 48 órán belül újra megküldi azokat. | (4) Az e cikk (2) bekezdésében említett 72 órás határidő be nem tartása nem mentesíti a tagállamokat azon kötelezettségük alól, hogy ujjnyomat- és arcképmásadatokat vegyenek és azokat továbbítsák a központi rendszerbe. Amennyiben az ujjhegyek állapota nem teszi lehetővé a 26. cikk szerinti megfelelő összehasonlítást biztosító minőségű ujjnyomatvételt, a származás helye szerinti tagállam ismét ujjnyomatot vesz az e cikk (1) bekezdésében leírt módon elfogott személyektől, és a lehető leghamarabb, de legkésőbb a sikeres ujjnyomatvételtől számított 48 órán belül újra megküldi azokat. |
Or. en
Indokolás
A bizottsági javaslat javítása, amely nem illeszti be az összes előírt helyen mind az „ujjlenyomat”, mind az „arcképmás” szót, ami összhangban van a 2. cikkben említett kötelezettséggel.
Módosítás 304
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
5 fejezet – cím
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A NEMZETKÖZI VÉDELMET KÉRELMEZŐK ÉS A SZABÁLYTALAN HATÁRÁTLÉPÉS VAGY VALAMELY TAGÁLLAM TERÜLETÉN VALÓ JOGELLENES TARTÓZKODÁS MIATT LETARTÓZTATOTT HARMADIK ORSZÁGBELI ÁLLAMPOLGÁROK ADATAINAK ÖSSZEHASONLÍTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁS | A KÖVETKEZŐ SZEMÉLYEK ADATAINAK ÖSSZEHASONLÍTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁS: NEMZETKÖZI VÉDELMET KÉRELMEZŐK, OLYAN HARMADIK ORSZÁGBELI ÁLLAMPOLGÁROK VAGY HONTALAN SZEMÉLYEK, AKIKKEL KAPCSOLATBAN VALAMELY TAGÁLLAM ÁTTELEPÍTÉSI ELJÁRÁST KÍVÁN VÉGREHAJTANI, VALAMINT SZABÁLYTALAN HATÁRÁTLÉPÉS VAGY VALAMELY TAGÁLLAM TERÜLETÉN VALÓ JOGELLENES TARTÓZKODÁS MIATT LETARTÓZTATOTT HARMADIK ORSZÁGBELI ÁLLAMPOLGÁROK |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 305
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
5 fejezet – cím
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A NEMZETKÖZI VÉDELMET KÉRELMEZŐK ÉS A SZABÁLYTALAN HATÁRÁTLÉPÉS VAGY VALAMELY TAGÁLLAM TERÜLETÉN VALÓ JOGELLENES TARTÓZKODÁS MIATT LETARTÓZTATOTT HARMADIK ORSZÁGBELI ÁLLAMPOLGÁROK ADATAINAK ÖSSZEHASONLÍTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁS | A NEMZETKÖZI VÉDELMET KÉRELMEZŐK ÉS A SZABÁLYTALAN HATÁRÁTLÉPÉS MIATT LETARTÓZTATOTT HARMADIK ORSZÁGBELI ÁLLAMPOLGÁROK ADATAINAK ÖSSZEHASONLÍTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁS |
Or. en
Indokolás
Ez a módosítás elfogadható, mivel elválaszthatatlanul összekapcsolódik a 14. cikk (1) bekezdését, a 14. cikk (2) bekezdését, a 14. cikk (4) bekezdését, a 14. cikk (5) bekezdését és a 14. cikk (6) bekezdését törlő, elfogadható módosításokkal.
Módosítás 306
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
5 fejezet – cím
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A NEMZETKÖZI VÉDELMET KÉRELMEZŐK ÉS A SZABÁLYTALAN HATÁRÁTLÉPÉS VAGY VALAMELY TAGÁLLAM TERÜLETÉN VALÓ JOGELLENES TARTÓZKODÁS MIATT LETARTÓZTATOTT HARMADIK ORSZÁGBELI ÁLLAMPOLGÁROK ADATAINAK ÖSSZEHASONLÍTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁS | A NEMZETKÖZI VÉDELMET KÉRELMEZŐK ÉS A SZABÁLYTALAN HATÁRÁTLÉPÉS VAGY VALAMELY TAGÁLLAM TERÜLETÉN VALÓ JOGELLENES TARTÓZKODÁS MIATT LETARTÓZTATOTT HARMADIK ORSZÁGBELI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS HONTALAN SZEMÉLYEK ADATAINAK ÖSSZEHASONLÍTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁS |
Or. en
Indokolás
A bizottsági javaslat javítása, amely nem illeszti be az összes előírt helyen mind az „és hontalan személyek” kifejezést, ami összhangban van az Eurodac céljával az 1. cikk a) pontjában említettek szerint.
Módosítás 307
Malin Björk, Barbara Spinelli, Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
5 fejezet – cím
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A NEMZETKÖZI VÉDELMET KÉRELMEZŐK ÉS A SZABÁLYTALAN HATÁRÁTLÉPÉS VAGY VALAMELY TAGÁLLAM TERÜLETÉN VALÓ JOGELLENES TARTÓZKODÁS MIATT LETARTÓZTATOTT HARMADIK ORSZÁGBELI ÁLLAMPOLGÁROK ADATAINAK ÖSSZEHASONLÍTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁS | A NEMZETKÖZI VÉDELMET KÉRELMEZŐK ÉS VALAMELY TAGÁLLAM TERÜLETÉN VALÓ SZABÁLYTALAN TARTÓZKODÁS MIATT LETARTÓZTATOTT HARMADIK ORSZÁGBELI ÁLLAMPOLGÁROK ADATAINAK ÖSSZEHASONLÍTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁS |
Or. en
Módosítás 308
Malin Björk, Barbara Spinelli, Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A tagállam által továbbított ujjnyomatadatokat és arcképmásokat – a 11. cikk b) és c) pontjával összhangban továbbítottak kivételével – automatikusan összehasonlítják a más tagállamok által továbbított és a 10. cikk (1) bekezdésével, a 13. cikk (1) bekezdésével és a 14. cikk (1) bekezdésével összhangban már a központi rendszerben tárolt ujjnyomatadatokkal. | (1) A tagállam által továbbított ujjnyomatadatokat – a 11. cikk b) és c) pontjával összhangban továbbítottak kivételével – automatikusan összehasonlítják a más tagállamok által továbbított és a 10. cikk (1) bekezdésével, a 13. cikk (1) bekezdésével és a 14. cikk (1) bekezdésével összhangban már a központi rendszerben tárolt ujjnyomatadatokkal. |
Or. en
Módosítás 309
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A tagállam által továbbított ujjnyomatadatokat és arcképmásokat – a 11. cikk b) és c) pontjával összhangban továbbítottak kivételével – automatikusan összehasonlítják a más tagállamok által továbbított és a 10. cikk (1) bekezdésével, a 13. cikk (1) bekezdésével és a 14. cikk (1) bekezdésével összhangban már a központi rendszerben tárolt ujjnyomatadatokkal. | (1) A tagállam által továbbított ujjnyomatadatokat és legvégső eszközként arcképmásokat – a 11. cikk b) és c) pontjával összhangban továbbítottak kivételével – automatikusan összehasonlítják a más tagállamok által továbbított és a 10. cikk (1) bekezdésével és a 13. cikk (1) bekezdésével összhangban már a központi rendszerben tárolt ujjnyomatadatokkal. |
Or. en
Indokolás
Ez a módosítás elfogadható, mivel elválaszthatatlanul összekapcsolódik a 14. cikk (1) bekezdését, a 14. cikk (2) bekezdését, a 14. cikk (4) bekezdését, a 14. cikk (5) bekezdését és a 14. cikk (6) bekezdését törlő, elfogadható módosításokkal. A „legvégső eszközként” kifejezés”beillesztése az átdolgozásra irányuló javaslat 16. cikkel való összhang biztosításához szükséges az európai adatvédelmi biztos észrevételei lapján.
Módosítás 310
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A tagállam által továbbított ujjnyomatadatokat és arcképmásokat – a 11. cikk b) és c) pontjával összhangban továbbítottak kivételével – automatikusan összehasonlítják a más tagállamok által továbbított és a 10. cikk (1) bekezdésével, a 13. cikk (1) bekezdésével és a 14. cikk (1) bekezdésével összhangban már a központi rendszerben tárolt ujjnyomatadatokkal. | (1) A tagállam által továbbított ujjnyomatadatokat és arcképmásokat – a 11. cikk b) és c) pontjával összhangban továbbítottak kivételével – automatikusan összehasonlítják a más tagállamok által továbbított és a 10. cikk (1) bekezdésével, a 12a. cikkel, a 13. cikk (1) bekezdésével és a 14. cikk (1) bekezdésével összhangban már a központi rendszerben tárolt ujjnyomatadatokkal. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 311
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A központi rendszer a tagállamok kérelmére biztosítja, hogy az e cikk (3) bekezdésben említett összehasonlítás a más tagállamoktól származó ujjnyomatadatok és arcképmások mellett kiterjedjen a szóban forgó tagállam által korábban továbbított ujjnyomatadatokra és arcképmásokra is. | (2) A központi rendszer a tagállamok kérelmére biztosítja, hogy az e cikk (3) bekezdésben említett összehasonlítás a más tagállamoktól származó ujjnyomatadatok, arcképmásadatok vagy mindkettő mellett kiterjedjen a szóban forgó tagállam által korábban továbbított ujjnyomatadatokra, arcképmásadatokra vagy mindkettőre is. |
Or. en
Módosítás 312
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A központi rendszer a találatot, illetve az összehasonlítás negatív eredményét a 26. cikk (4) bekezdésében meghatározott eljárások szerint automatikusan továbbítja a származási hely szerinti tagállam felé. Találat esetén a találatnak megfelelő összes adatkészletre vonatkozóan továbbítja a 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat, valamint adott esetben a 19. cikk (1) és (4) bekezdésében említett jelölést. Negatív találat esetén a 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat nem továbbítják. | (3) A központi rendszer a találatot, illetve az összehasonlítás negatív eredményét a 26. cikk (4) bekezdésében meghatározott eljárások szerint automatikusan továbbítja a származási hely szerinti tagállam felé. Találat esetén a találatnak megfelelő összes adatkészletre vonatkozóan továbbítja a 12. cikkben és a 13. cikk (2) bekezdésében említett adatokat, valamint adott esetben a 19. cikk (1) bekezdésében említett jelölést. Negatív találat esetén a 12. cikkben és a 13. cikk (2) bekezdésében említett adatokat nem továbbítják. |
Or. en
Indokolás
Ez a módosítás elfogadható, mivel elválaszthatatlanul összekapcsolódik a 14. cikk (1) bekezdését, a 14. cikk (2) bekezdését, a 14. cikk (4) bekezdését, a 14. cikk (5) bekezdését és a 14. cikk (6) bekezdését törlő, elfogadható módosításokkal.
Módosítás 313
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A központi rendszer a találatot, illetve az összehasonlítás negatív eredményét a 26. cikk (4) bekezdésében meghatározott eljárások szerint automatikusan továbbítja a származási hely szerinti tagállam felé. Találat esetén a találatnak megfelelő összes adatkészletre vonatkozóan továbbítja a 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat, valamint adott esetben a 19. cikk (1) és (4) bekezdésében említett jelölést. Negatív találat esetén a 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat nem továbbítják. | (3) A központi rendszer a találatot, illetve az összehasonlítás negatív eredményét a 26. cikk (4) bekezdésében meghatározott eljárások szerint automatikusan továbbítja a származási hely szerinti tagállam felé. Találat esetén a találatnak megfelelő összes adatkészletre vonatkozóan továbbítja a 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat, valamint adott esetben a 19. cikk (1) és (4) bekezdésében említett jelölést. Negatív eredmény esetén a 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat nem továbbítják. |
Or. en
Módosítás 314
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A központi rendszer a találatot, illetve az összehasonlítás negatív eredményét a 26. cikk (4) bekezdésében meghatározott eljárások szerint automatikusan továbbítja a származási hely szerinti tagállam felé. Találat esetén a találatnak megfelelő összes adatkészletre vonatkozóan továbbítja a 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat, valamint adott esetben a 19. cikk (1) és (4) bekezdésében említett jelölést. Negatív találat esetén a 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat nem továbbítják. | (3) A központi rendszer a találatot, illetve az összehasonlítás negatív eredményét a 26. cikk (4) bekezdésében meghatározott eljárások szerint automatikusan továbbítja a származási hely szerinti tagállam felé. Találat esetén a találatnak megfelelő összes adatkészletre vonatkozóan továbbítja a 12. cikkben, a 12b. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat, valamint adott esetben a 19. cikk (1), (3a) és (4) bekezdésében említett jelölést. Negatív találat esetén a 12. cikkben, a 12b. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat nem továbbítják. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 315
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) Amennyiben valamely tagállam olyan találatról kap bizonyítékot az Eurodactól, amely segítheti az említett tagállamot az 1. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti kötelezettségei ellátásában, e bizonyíték elsőbbséget élvez minden más kapott találattal szemben. | törölve |
Or. en
Módosítás 316
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) Amennyiben valamely tagállam olyan találatról kap bizonyítékot az Eurodactól, amely segítheti az említett tagállamot az 1. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti kötelezettségei ellátásában, e bizonyíték elsőbbséget élvez minden más kapott találattal szemben. | (4) Amennyiben valamely tagállam olyan találatról kap bizonyítékot az Eurodactól, amely segítheti az említett tagállamot az 1. cikk (1) bekezdésének ca) pontja és az 1. cikk (1) bekezdés a) pontja szerinti kötelezettségei ellátásában, e bizonyíték elsőbbséget élvez minden más kapott találattal szemben. |
Or. en
Módosítás 317
Malin Björk, Barbara Spinelli, Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
16 cikk
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
16. cikk | törölve |
Az arcképmások összehasonlítása |
|
1. Amennyiben az ujjhegyek állapota nem tesz lehetővé a 26. cikk szerinti, megfelelő összehasonlítást biztosító minőségű ujjnyomatvételt, vagy ha a 10. cikk (1) bekezdésében, a 13. cikk (1) bekezdésében és a 14. cikk (1) bekezdésében említett személy megtagadja az ujjnyomatvételt, a tagállam végső esetben összehasonlíthatja az arcképmás-adatokat. |
|
2. Az érintett arcképmása és nemét érintő adatai – a 10. cikk (1) bekezdésével, a 13. cikk (1) bekezdésével és a 14. cikk (1) bekezdésével összhangban – automatikusan összehasonlíthatók az érintett más tagállamok által továbbított és már a központi rendszerben tárolt arcképmásával és nemét érintő személyes adataival, kivéve a 11. cikk b) és c) pontjával összhangban továbbított adatokat. |
|
3. A központi rendszer a tagállamok kérelmére biztosítja, hogy az arcképmás-adatok e cikk (1) bekezdésében említett összehasonlítása a más tagállamoktól származó adatok mellett kiterjedjen a szóban forgó tagállam által korábban továbbított arcképmás-adatokra is. |
|
4. A központi rendszer a találatot, illetve az összehasonlítás negatív eredményét a 26. cikk (4) bekezdésében meghatározott eljárásokat követően automatikusan továbbítja a származási hely szerinti tagállam felé. Találat esetén a találatnak megfelelő összes adatkészletre vonatkozóan továbbítja a 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat, valamint adott esetben a 17. cikk (1) és (4) bekezdésében említett jelölést. Negatív találat esetén a 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat nem továbbítják. |
|
5. Amennyiben valamely tagállam olyan találatról kap bizonyítékot az Eurodactól, amely segítheti az említett tagállamot az 1. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti kötelezettségei ellátásában, e bizonyíték elsőbbséget élvez minden más kapott találattal szemben. |
|
Or. en
Módosítás 318
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
16 cikk – cím
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Az arcképmások összehasonlítása | A kiskorúak arcképmásainak összehasonlítása |
Or. en
Módosítás 319
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
16 cikk – cím
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Az arcképmások összehasonlítása | Kizárólag arcképmások összehasonlítása |
Or. en
Módosítás 320
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
16 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Amennyiben az ujjhegyek állapota nem tesz lehetővé a 26. cikk szerinti, megfelelő összehasonlítást biztosító minőségű ujjnyomatvételt, vagy ha a 10. cikk (1) bekezdésében, a 13. cikk (1) bekezdésében és a 14. cikk (1) bekezdésében említett személy megtagadja az ujjnyomatvételt, a tagállam végső esetben összehasonlíthatja az arcképmás-adatokat. | (1) Amennyiben az ujjhegyek állapota nem tesz lehetővé a 26. cikk szerinti, megfelelő összehasonlítást biztosító minőségű ujjnyomatvételt, a tagállam végső esetben összehasonlíthatja a kiskorúak arcképmás-adatait. |
Or. en
Módosítás 321
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
16 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Amennyiben az ujjhegyek állapota nem tesz lehetővé a 26. cikk szerinti, megfelelő összehasonlítást biztosító minőségű ujjnyomatvételt, vagy ha a 10. cikk (1) bekezdésében, a 13. cikk (1) bekezdésében és a 14. cikk (1) bekezdésében említett személy megtagadja az ujjnyomatvételt, a tagállam végső esetben összehasonlíthatja az arcképmás-adatokat. | (1) Amennyiben az ujjhegyek állapota nem tesz lehetővé a 26. cikk szerinti, megfelelő összehasonlítást biztosító minőségű ujjnyomatvételt, vagy ha a 10. cikk (1) bekezdésében, a 13. cikk (1) bekezdésében és a 14. cikk (1) bekezdésében említett személy megtagadja az ujjnyomatvételt, a tagállam végső esetben összehasonlítja az arcképmás-adatokat. |
Or. en
Módosítás 322
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
16 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Az érintett arcképmása és nemét érintő adatai – a 10. cikk (1) bekezdésével, a 13. cikk (1) bekezdésével és a 14. cikk (1) bekezdésével összhangban – automatikusan összehasonlíthatók az érintett más tagállamok által továbbított és már a központi rendszerben tárolt arcképmásával és nemét érintő személyes adataival, kivéve a 11. cikk b) és c) pontjával összhangban továbbított adatokat. | (2) Az érintett arcképmása és nemét érintő adatai – a 10. cikk (1) és (1a) bekezdésével, a 13. cikk (1) és (1a) bekezdésével összhangban – automatikusan összehasonlíthatók az érintett más tagállamok által továbbított és már a központi rendszerben tárolt arcképmásával és nemét érintő személyes adataival. |
Or. en
Módosítás 323
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
16 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) Az érintett arcképmása és nemét érintő adatai – a 10. cikk (1) bekezdésével, a 13. cikk (1) bekezdésével és a 14. cikk (1) bekezdésével összhangban – automatikusan összehasonlíthatók az érintett más tagállamok által továbbított és már a központi rendszerben tárolt arcképmásával és nemét érintő személyes adataival, kivéve a 11. cikk b) és c) pontjával összhangban továbbított adatokat. | (3) Az érintett arcképmása és nemét érintő adatai – a 10. cikk (1) bekezdésével, a 12a. cikkel, a 13. cikk (1) bekezdésével és a 14. cikk (1) bekezdésével összhangban – automatikusan összehasonlíthatók az érintett más tagállamok által továbbított és már a központi rendszerben tárolt arcképmásával és nemét érintő személyes adataival, kivéve a 11. cikk b) és c) pontjával összhangban továbbított adatokat. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 324
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
16 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) A központi rendszer a találatot, illetve az összehasonlítás negatív eredményét a 26. cikk (4) bekezdésében meghatározott eljárásokat követően automatikusan továbbítja a származási hely szerinti tagállam felé. Találat esetén a találatnak megfelelő összes adatkészletre vonatkozóan továbbítja a 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat, valamint adott esetben a 17. cikk (1) és (4) bekezdésében említett jelölést. Negatív találat esetén a 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat nem továbbítják. | (4) A központi rendszer a találatot, illetve az összehasonlítás negatív eredményét a 26. cikk (4) bekezdésében meghatározott eljárásokat követően automatikusan továbbítja a származási hely szerinti tagállam felé. Találat esetén a találatnak megfelelő összes adatkészletre vonatkozóan továbbítja a 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat, valamint adott esetben a 19. cikk (1) és (4) bekezdésében említett jelölést. Negatív találat esetén a 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat nem továbbítják. |
Or. en
Módosítás 325
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
16 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) A központi rendszer a találatot, illetve az összehasonlítás negatív eredményét a 26. cikk (4) bekezdésében meghatározott eljárásokat követően automatikusan továbbítja a származási hely szerinti tagállam felé. Találat esetén a találatnak megfelelő összes adatkészletre vonatkozóan továbbítja a 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat, valamint adott esetben a 17. cikk (1) és (4) bekezdésében említett jelölést. Negatív találat esetén a 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat nem továbbítják. | (4) A központi rendszer a találatot, illetve az összehasonlítás negatív eredményét a 26. cikk (5) bekezdésében meghatározott eljárásokat követően automatikusan továbbítja a származási hely szerinti tagállam felé. Találat esetén a találatnak megfelelő összes adatkészletre vonatkozóan továbbítja a 12. cikkben és a 13. cikk (2) bekezdésében említett adatokat, valamint adott esetben a 19. cikk (1) bekezdésében említett jelölést. Negatív találat esetén a 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében említett adatokat nem továbbítják. |
Or. en
Módosítás 326
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
16 cikk – 5 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(5) Amennyiben valamely tagállam olyan találatról kap bizonyítékot az Eurodactól, amely segítheti az említett tagállamot az 1. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti kötelezettségei ellátásában, e bizonyíték elsőbbséget élvez minden más kapott találattal szemben. | törölve |
Or. en
Módosítás 327
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
16 cikk – 5 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(5) A központi rendszer a találatot, illetve az összehasonlítás negatív eredményét a 26. cikk (4) bekezdésében meghatározott eljárásokat követően automatikusan továbbítja a származási hely szerinti tagállam felé. Találat esetén a találatnak megfelelő összes adatkészletre vonatkozóan továbbítja a 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat, valamint adott esetben a 17. cikk (1) és (4) bekezdésében említett jelölést. Negatív találat esetén a 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat nem továbbítják. | (5) A központi rendszer a találatot, illetve az összehasonlítás negatív eredményét a 26. cikk (4) bekezdésében meghatározott eljárásokat követően automatikusan továbbítja a származási hely szerinti tagállam felé. Találat esetén a találatnak megfelelő összes adatkészletre vonatkozóan továbbítja a 12. cikkben, a 12b. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat, valamint adott esetben a 17. cikk (1) és (4) bekezdésében említett jelölést. Negatív találat esetén a 12. cikkben, a 12b. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat nem továbbítják. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 328
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
16 cikk – 5 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(5) Amennyiben valamely tagállam olyan találatról kap bizonyítékot az Eurodactól, amely segítheti az említett tagállamot az 1. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti kötelezettségei ellátásában, e bizonyíték elsőbbséget élvez minden más kapott találattal szemben. | (5) Amennyiben valamely tagállam olyan találatról kap bizonyítékot az Eurodactól, amely segítheti az említett tagállamot az 1. cikk (1) bekezdésének a) vagy ca) pontja szerinti kötelezettségei ellátásában, e bizonyíték elsőbbséget élvez minden más kapott találattal szemben. |
Or. en
Módosítás 329
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
17 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A 10. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 12. cikk szerinti a nemzetközi védelmet kérelmezővel kapcsolatos minden adatkészletet az ujjnyomatvétel időpontjától számított tíz évig tárolnak a központi rendszerben. | (1) A 10. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 12. cikk szerinti a nemzetközi védelmet kérelmezővel kapcsolatos minden adatkészletet az ujjnyomatvételének vagy arcképmása rögzítésének időpontjától számított tíz évig tárolnak a központi rendszerben. |
Or. en
Indokolás
A bizottsági javaslat javítása, amely nem illeszti be az összes előírt helyen mind az „ujjlenyomat”, mind az „arcképmás” szót, ami összhangban van a 2. cikkben említett kötelezettséggel.
Módosítás 330
Sophia in 't Veld
Rendeletre irányuló javaslat
17 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A 10. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 12. cikk szerinti a nemzetközi védelmet kérelmezővel kapcsolatos minden adatkészletet az ujjnyomatvétel időpontjától számított tíz évig tárolnak a központi rendszerben. | (1) A 10. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 12. cikk szerinti a nemzetközi védelmet kérelmezővel kapcsolatos minden adatkészletet az első ujjnyomatvétel időpontjától számított öt évig tárolnak a központi rendszerben. |
Or. en
Indokolás
Az eljárási szabályzat 104. cikkével összhangban e módosítás azért szükséges, mert elválaszthatatlanul összefügg más olyan elfogadható módosításokkal az Eurodac céljait illetően (1. cikk), amelyek a szükségességre és az arányosságra vonatkozó elvek tiszteletben tartására utaló hivatkozásokat vezetnek be a Charta 52. cikkének (1) bekezdésének, valamint a Bíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlatának megfelelően.
Módosítás 331
Christine Revault D'Allonnes Bonnefoy, Sylvie Guillaume
Rendeletre irányuló javaslat
17 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A 10. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 12. cikk szerinti a nemzetközi védelmet kérelmezővel kapcsolatos minden adatkészletet az ujjnyomatvétel időpontjától számított tíz évig tárolnak a központi rendszerben. | (1) A 10. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 12. cikk szerinti a nemzetközi védelmet kérelmezővel kapcsolatos minden adatkészletet az ujjnyomatvétel időpontjától számított öt évig tárolnak a központi rendszerben. |
Or. en
Indokolás
Nem indokolt és túlzott a 10 éves tárolási időszak, ha megvizsgáljuk annak kihatását a magánéletre (vö. az emberi jogok európai egyezménye 8. cikke és az Európai Unió Alapjogi Chartájának 7. cikke a magánélethez fűződő jogról). 5 éves tárolási időszakot javaslok – ez megfelel a Bizottság által az EU-ba szabálytalanul belépők esetében javasolt tárolási időszaknak. Értelmetlen további 5 évet előírni azok esetében, akik jogszerűen tartózkodnak.
Módosítás 332
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
17 cikk – 1 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (1a) A 12a. cikkben foglalt célok érdekében az érintett személy áttelepítésére vonatkozó pozitív határozat esetén a központi rendszerben az ujjnyomatvétel időpontjától számított 10 évig kell tárolni az olyan személyre vonatkozó minden adatkészletet, akivel kapcsolatban valamely tagállam áttelepítési eljárást kíván végrehajtani. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében. Célja az adattárolás időtartamának pontosítása azon személyek esetében, akikkel kapcsolatban valamely tagállam áttelepítési eljárást kíván végrehajtani. Javasolt az adatok 10 éven át történő tárolása az áttelepítésre vonatkozó pozitív határozat esetén. Ez az időtartam indokolt, mivel e rendelet is ilyen időtartamot határoz meg a nemzetközi védelem más kedvezményezettjeinek adatai esetében.
Módosítás 333
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
17 cikk – 1 b bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (1b) Az áttelepítési eljárás sikertelensége esetén a tagállamok törlik az Eurodacból az XXX/XXX rendelet 10. cikke (2) bekezdésének megfelelően nyilvántartásba vett adatokat. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében. Az adatok Eurodacból való törlését javasolja az áttelepítési eljárás sikertelensége esetén.
Módosítás 334
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
17 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A 13. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 13. cikk (2) bekezdése szerinti harmadik országbeli állampolgárral vagy hontalan személlyel kapcsolatos minden adatkészletet az ujjnyomatvétel időpontjától számított öt évig tárolnak a központi rendszerben. | (2) A 13. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 13. cikk (2) bekezdése szerinti harmadik országbeli állampolgárral vagy hontalan személlyel kapcsolatos minden adatkészletet egy évig tárolnak a központi rendszerben azt követően, hogy valamely tagállam feldolgozta ez első ujjnyomatvételt vagy amennyiben beutazási tilalmat rendeltek el a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy ellen, az adott tagállam általi első ujjnyomatvétel feldolgozásának időpontjától a beutazási tilalom alatt, legfeljebb öt éven át. |
Or. en
Indokolás
E módosítás az európai adatvédelmi biztos észrevételein alapul annak biztosítása érdekében, hogy az adattárolási idő arányos legyen az adatgyűjtés céljával. Mivel az adatokat elsősorban a beutazási tilalommal kapcsolatos célokra kell tárolni, azt javasoljuk, hogy az adattárolást igazítsák a beutazási tilalom időszakához. Ha nincs beutazási tilalom, az adatokat öt év helyett egy évig kell tárolni.
Módosítás 335
Sophia in 't Veld
Rendeletre irányuló javaslat
17 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A 13. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 13. cikk (2) bekezdése szerinti harmadik országbeli állampolgárral vagy hontalan személlyel kapcsolatos minden adatkészletet az ujjnyomatvétel időpontjától számított öt évig tárolnak a központi rendszerben. | (2) A 13. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 13. cikk (2) bekezdése szerinti harmadik országbeli állampolgárral vagy hontalan személlyel kapcsolatos minden adatkészletet a konkrét személy elleni intézkedés időtartamának megfelelő időszakon át, az első ujjnyomatvétel időpontjától számított legfeljebb öt évig tárolnak a központi rendszerben. |
Or. en
Módosítás 336
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
17 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A 13. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 13. cikk (2) bekezdése szerinti harmadik országbeli állampolgárral vagy hontalan személlyel kapcsolatos minden adatkészletet az ujjnyomatvétel időpontjától számított öt évig tárolnak a központi rendszerben. | (2) A 13. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 13. cikk (2) bekezdése szerinti harmadik országbeli állampolgárral vagy hontalan személlyel kapcsolatos minden adatkészletet az ujjnyomat- és arcképmásvétel időpontjától számított tíz évig tárolnak a központi rendszerben. |
Or. en
Módosítás 337
Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao
Rendeletre irányuló javaslat
17 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A 13. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 13. cikk (2) bekezdése szerinti harmadik országbeli állampolgárral vagy hontalan személlyel kapcsolatos minden adatkészletet az ujjnyomatvétel időpontjától számított öt évig tárolnak a központi rendszerben. | (2) A 13. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 13. cikk (2) bekezdése szerinti harmadik országbeli állampolgárral vagy hontalan személlyel kapcsolatos minden adatkészletet az ujjnyomatvétel időpontjától számított 18 hónapig tárolnak a központi rendszerben. |
Or. it
Módosítás 338
Monika Hohlmeier, Heinz K. Becker, Rachida Dati, Brice Hortefeux, Mariya Gabriel
Rendeletre irányuló javaslat
17 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A 13. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 13. cikk (2) bekezdése szerinti harmadik országbeli állampolgárral vagy hontalan személlyel kapcsolatos minden adatkészletet az ujjnyomatvétel időpontjától számított öt évig tárolnak a központi rendszerben. | (2) A 13. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 13. cikk (2) bekezdése szerinti harmadik országbeli állampolgárral vagy hontalan személlyel kapcsolatos minden adatkészletet az ujjnyomatvétel időpontjától számított tíz évig tárolnak a központi rendszerben. |
Or. en
Módosítás 339
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
17 cikk – 2 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (2a) A 10. cikk (1a) bekezdésében és a 13. cikk (1a) bekezdésében meghatározott célokból, a kiskorúakkal kapcsolatos minden adatkészletet öt évig tárolnak a központi rendszerben azt követően, hogy valamely tagállam feldolgozta az első ujjnyomatvételt. |
Or. en
Indokolás
This amendment is needed to maintain the logic of the text as it should serve to protect child victims of trafficking and support the identification and protection of unaccompanied children who go missing, disappear or abscond, as the European Commission highlighted in its explanatory memorandum accompanying the proposed recast Eurodac Regulation. To respect the duty to give a primary consideration to the best interests of the child, fingerprints should not be compared anymore with those taken in the past if the likelihood of a wrong match increases. In case of young children, the reliability of matches of fingerprints after more than five years have passed is not yet proven. To avoid the negative consequences of a possible mismatch after a certain period has elapsed, fingerprints of children younger than 14 years should only be automatically compared for a maximum of five years. Following this period, dactyloscopic experts should only carry out manually such comparisons to avoid disadvantages for the child.
Módosítás 340
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
17 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A 14. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 14. cikk (2) bekezdése szerinti harmadik országbeli állampolgárral vagy hontalan személlyel kapcsolatos minden adatkészletet az ujjnyomatvétel időpontjától számított öt évig tárolnak a központi rendszerben. | törölve |
Or. en
Indokolás
Ez a módosítás elfogadható, mivel elválaszthatatlanul összekapcsolódik a 14. cikk (1) bekezdését, a 14. cikk (2) bekezdését, a 14. cikk (4) bekezdését, a 14. cikk (5) bekezdését és a 14. cikk (6) bekezdését törlő, elfogadható módosításokkal.
Módosítás 341
Sophia in 't Veld
Rendeletre irányuló javaslat
17 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A 14. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 14. cikk (2) bekezdése szerinti harmadik országbeli állampolgárral vagy hontalan személlyel kapcsolatos minden adatkészletet az ujjnyomatvétel időpontjától számított öt évig tárolnak a központi rendszerben. | (3) A 14. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 14. cikk (2) bekezdése szerinti harmadik országbeli állampolgárral vagy hontalan személlyel kapcsolatos minden adatkészletet a konkrét személy elleni intézkedés időtartamának megfelelő időszakon át, az első ujjnyomatvétel időpontjától számított legfeljebb öt évig tárolnak a központi rendszerben. |
Or. en
Módosítás 342
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
17 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A 14. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 14. cikk (2) bekezdése szerinti harmadik országbeli állampolgárral vagy hontalan személlyel kapcsolatos minden adatkészletet az ujjnyomatvétel időpontjától számított öt évig tárolnak a központi rendszerben. | (3) A 14. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 14. cikk (2) bekezdése szerinti harmadik országbeli állampolgárral vagy hontalan személlyel kapcsolatos minden adatkészletet az ujjnyomat- és arcképmásvétel időpontjától számított tíz évig tárolnak a központi rendszerben. |
Or. en
Módosítás 343
Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao
Rendeletre irányuló javaslat
17 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A 14. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 14. cikk (2) bekezdése szerinti harmadik országbeli állampolgárral vagy hontalan személlyel kapcsolatos minden adatkészletet az ujjnyomatvétel időpontjától számított öt évig tárolnak a központi rendszerben. | (3) A 14. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 14. cikk (2) bekezdése szerinti harmadik országbeli állampolgárral vagy hontalan személlyel kapcsolatos minden adatkészletet az ujjnyomatvétel időpontjától számított 18 hónapig tárolnak a központi rendszerben. |
Or. it
Módosítás 344
Monika Hohlmeier, Heinz K. Becker, Rachida Dati, Brice Hortefeux, Mariya Gabriel
Rendeletre irányuló javaslat
17 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A 14. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 14. cikk (2) bekezdése szerinti harmadik országbeli állampolgárral vagy hontalan személlyel kapcsolatos minden adatkészletet az ujjnyomatvétel időpontjától számított öt évig tárolnak a központi rendszerben. | (3) A 14. cikk (1) bekezdésében meghatározott célokból, a 14. cikk (2) bekezdése szerinti harmadik országbeli állampolgárral vagy hontalan személlyel kapcsolatos minden adatkészletet az ujjnyomatvétel időpontjától számított tíz évig tárolnak a központi rendszerben. |
Or. en
Módosítás 345
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
17 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) Az e cikk (1) –(3) bekezdésében említett adattárolási időtartamok lejártakor a központi rendszer automatikusan törli az érintettek adatait a központi rendszerből. | (4) Az e cikk (1)–(2a) bekezdésében említett adattárolási időtartamok lejártakor a központi rendszer automatikusan törli az érintettek adatait a központi rendszerből. |
Or. en
Módosítás 346
Sylvia-Yvonne Kaufmann, Josef Weidenholzer, Vilija Blinkevičiūtė, Péter Niedermüller, Kati Piri, Maria Grapini, Juan Fernando López Aguilar, Dietmar Köster
Rendeletre irányuló javaslat
18 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Az azokra a személyekre vonatkozó adatokat, akik a 17. cikk (1), (2) vagy (3) bekezdésében megjelölt időtartam lejártát megelőzően állampolgárságot szereznek valamely tagállamban, a 28. cikk (4) bekezdésének megfelelően haladéktalanul törlik a központi rendszerből azt követően, hogy a származási hely szerinti tagállamot értesítették arról, hogy az érintett személy az állampolgárságot megkapta. | (1) Az azokra a személyekre vonatkozó adatokat, akik a 17. cikk (1), (2) vagy (3) bekezdésében megjelölt időtartam lejártát megelőzően állampolgárságot szereznek valamely tagállamban, a 28. cikk (4) bekezdésének megfelelően haladéktalanul törlik a központi rendszerből. Az adatok törlése érdekében az adatbeküldő tagállamot haladéktalanul értesítik arról, hogy az érintett személy az adott állampolgárságot megkapta. |
Or. en
Indokolás
Ez a módosítás a bizottsági javaslat 17. cikkének új (2) és új (3) bekezdéséhez kapcsolódik. Az érintettek adatai tárolása időtartamának meghosszabbítása miatt egyértelműen elő kell írni, hogy az adatokat törölni kell, amint az érintett személy megszerzi a tagállamok egyikének állampolgárságát.
Módosítás 347
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
18 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Az azokra a személyekre vonatkozó adatokat, akik a 17. cikk (1), (2) vagy (3) bekezdésében megjelölt időtartam lejártát megelőzően állampolgárságot szereznek valamely tagállamban, a 28. cikk (4) bekezdésének megfelelően haladéktalanul törlik a központi rendszerből azt követően, hogy a származási hely szerinti tagállamot értesítették arról, hogy az érintett személy az állampolgárságot megkapta. | (1) Az azokra a személyekre vonatkozó adatokat, akik a 17. cikk (1), (2) vagy (3) bekezdésében megjelölt időtartam lejártát megelőzően állampolgárságot szereznek valamely tagállamban, a 28. cikk (4) bekezdésének megfelelően a lehető legrövidebb időn belül törlik a központi rendszerből azt követően, hogy az érintett személy az állampolgárságot megkapta. |
Or. en
Indokolás
Az adatbázisokat minden esetben a lehető legrövidebb időn belül frissíteni kell, hogy jól működjenek.
Módosítás 348
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
18 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Az azokra a személyekre vonatkozó adatokat, akik a 17. cikk (1), (2) vagy (3) bekezdésében megjelölt időtartam lejártát megelőzően állampolgárságot szereznek valamely tagállamban, a 28. cikk (4) bekezdésének megfelelően haladéktalanul törlik a központi rendszerből azt követően, hogy a származási hely szerinti tagállamot értesítették arról, hogy az érintett személy az állampolgárságot megkapta. | (1) Az azokra a személyekre vonatkozó adatokat, akik a 17. cikk (1), (1a), (2) vagy (3) bekezdésében megjelölt időtartam lejártát megelőzően állampolgárságot szereznek valamely tagállamban, a 28. cikk (4) bekezdésének megfelelően haladéktalanul törlik a központi rendszerből azt követően, hogy a származási hely szerinti tagállamot értesítették arról, hogy az érintett személy az állampolgárságot megkapta. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 349
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
18 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Az azokra a személyekre vonatkozó adatokat, akik a 17. cikk (1), (2) vagy (3) bekezdésében megjelölt időtartam lejártát megelőzően állampolgárságot szereznek valamely tagállamban, a 28. cikk (4) bekezdésének megfelelően haladéktalanul törlik a központi rendszerből azt követően, hogy a származási hely szerinti tagállamot értesítették arról, hogy az érintett személy az állampolgárságot megkapta. | (1) Az azokra a személyekre vonatkozó adatokat, akik a 17. cikk (1), (2) vagy (2a) bekezdésében megjelölt időtartam lejártát megelőzően állampolgárságot szereznek valamely tagállamban, a 28. cikk (4) bekezdésének megfelelően haladéktalanul törlik a központi rendszerből azt követően, hogy az adatbeküldő tagállamot értesítették arról, hogy az érintett személy az állampolgárságot megkapta. |
Or. en
Módosítás 350
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
18 cikk – 1 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (1a) Az azokra a személyekre vonatkozó adatokat, akik a 17. cikk (2a) bekezdésében megjelölt időtartam lejártát megelőzően betöltik 18. életévüket, a 28. cikk (4) bekezdésének megfelelően haladéktalanul törlik a központi rendszerből azt követően, hogy az adatbeküldő tagállamot értesítették arról, hogy az érintett személy betöltötte 18. életévét. |
Or. en
Indokolás
Erre a módosításra a szöveg logikájának fenntartása érdekében van szükség, mivel annak az emberkereskedelem áldozatául esett gyermekek védelmét és a kíséret nélküli, eltűnt vagy megszökött gyermekek azonosítását és védelmét kell szolgálnia, ahogyan azt az Európai Bizottság hangsúlyozta a javaslatban szereplő, átdolgozott Eurodac-rendeletet kísérő indokolásában. A Charta 7., 8. és 24. cikkének való megfelelés érdekében a hatéves gyermekek biometrikus adatainak feldolgozása csak abban az esetben indokolható, ha kifejezetten a gyermekvédelmi célt szolgál.
Módosítás 351
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
18 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A központi rendszer – a lehető leghamarabb, és legfeljebb 72 órán belül – az összes származási hely szerinti tagállamot értesíti arról, ha a 10. cikk (1) bekezdésében, a 13. cikk (1) bekezdésében vagy a 14. cikk (1) bekezdésében említett személyekkel kapcsolatban általuk továbbított adatokkal azonos találatot regisztráló másik származási hely szerinti tagállam az (1) bekezdésnek megfelelően törli az adatokat. | (2) A központi rendszer – a lehető leghamarabb, és legfeljebb 72 órán belül – az összes származási hely szerinti tagállamot értesíti arról, ha a 10. cikk (1) bekezdésében, (12a) cikkben, a 13. cikk (1) bekezdésében vagy a 14. cikk (1) bekezdésében említett személyekkel kapcsolatban általuk továbbított adatokkal azonos találatot regisztráló másik származási hely szerinti tagállam az (1) bekezdésnek megfelelően törli az adatokat. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 352
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
18 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A központi rendszer – a lehető leghamarabb, és legfeljebb 72 órán belül – az összes származási hely szerinti tagállamot értesíti arról, ha a 10. cikk (1) bekezdésében, a 13. cikk (1) bekezdésében vagy a 14. cikk (1) bekezdésében említett személyekkel kapcsolatban általuk továbbított adatokkal azonos találatot regisztráló másik származási hely szerinti tagállam az (1) bekezdésnek megfelelően törli az adatokat. | (2) A központi rendszer – a lehető leghamarabb, és legfeljebb 72 órán belül – az összes adatbeküldő tagállamot értesíti arról, ha a 10. cikk (1) bekezdésében, a 13. cikk (1) bekezdésében említett személyekkel kapcsolatban általuk továbbított adatokkal azonos találatot regisztráló másik adatbeküldő tagállam az (1) és (1a) bekezdésnek megfelelően törli az adatokat. |
Or. en
Indokolás
Erre a módosításra a szöveg logikájának fenntartása érdekében van szükség, mivel annak az emberkereskedelem áldozatául esett gyermekek védelmét és a kíséret nélküli, eltűnt vagy megszökött gyermekek azonosítását és védelmét kell szolgálnia, ahogyan azt az Európai Bizottság hangsúlyozta a javaslatban szereplő, átdolgozott Eurodac-rendeletet kísérő indokolásában. A Charta 7., 8. és 24. cikkének való megfelelés érdekében a hatéves gyermekek biometrikus adatainak feldolgozása csak abban az esetben indokolható, ha kifejezetten a gyermekvédelmi célt szolgál.
Módosítás 353
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
19 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Az az adatbeküldő tagállam, amely nemzetközi védelemben részesítette a nemzetközi védelmet kérelmező azon személyt, akinek adatait a 12. cikk alapján a központi rendszerben nyilvántartásba vették, az eu-LISA által a központi rendszerrel történő elektronikus kommunikációra vonatkozóan megállapított követelményekkel összhangban az 1. cikk (1) bekezdésének a) pontjában foglalt célokból megjelöli a vonatkozó adatokat. E megjelölést a 17. cikk (1) bekezdésével összhangban tárolják a központi rendszerben, a 15. cikkben említett továbbítás céljából. A központi rendszer – a lehető leghamarabb, és legfeljebb 72 órán belül – az összes származási hely szerinti tagállamot értesíti arról, ha olyan másik származási hely szerinti tagállam jelöl adatot, amely az általuk a 10. cikk (1) bekezdésében, a 13. cikk (1) bekezdésében vagy a 14. cikk (1) bekezdésében említett személyekkel kapcsolatban továbbított adatokkal megegyező adatokat továbbított. Az adatbeküldő tagállamok a megfelelő adatkészleteket szintén jelölik. | (1) Az az adatbeküldő tagállam, amely nemzetközi védelemben részesítette a nemzetközi védelmet kérelmező azon személyt, akinek adatait a 12. cikk alapján a központi rendszerben nyilvántartásba vették, az eu-LISA által a központi rendszerrel történő elektronikus kommunikációra vonatkozóan megállapított követelményekkel összhangban az 1. cikk (1) bekezdésének a) pontjában foglalt célokból megjelöli a vonatkozó adatokat. E megjelölést a 17. cikk (1) bekezdésével összhangban tárolják a központi rendszerben, a 15. cikkben említett továbbítás céljából. A központi rendszer – a lehető leghamarabb, és legfeljebb 72 órán belül – az összes adatbeküldő tagállamot értesíti arról, ha olyan másik származási hely szerinti tagállam jelöl adatot, amely az általuk a 10. cikk (1) bekezdésében vagy a 13. cikk (1) bekezdésében említett személyekkel kapcsolatban továbbított adatokkal megegyező adatokat továbbított. Az adatbeküldő tagállamok a megfelelő adatkészleteket szintén jelölik. |
Or. en
Módosítás 354
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
19 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Az a származási hely szerinti tagállam, amely nemzetközi védelemben részesítette a nemzetközi védelmet kérelmező azon személyt, akinek adatait a 12. cikk alapján a központi rendszerben nyilvántartásba vették, az eu-LISA által a központi rendszerrel történő elektronikus kommunikációra vonatkozóan megállapított követelményekkel összhangban az 1. cikk (1) bekezdésének a) pontjában foglalt célokból megjelöli a vonatkozó adatokat. E megjelölést a 17. cikk (1) bekezdésével összhangban tárolják a központi rendszerben, a 15. cikkben említett továbbítás céljából. A központi rendszer – a lehető leghamarabb, és legfeljebb 72 órán belül – az összes származási hely szerinti tagállamot értesíti arról, ha olyan másik származási hely szerinti tagállam jelöl adatot, amely az általuk a 10. cikk (1) bekezdésében, a 13. cikk (1) bekezdésében vagy a 14. cikk (1) bekezdésében említett személyekkel kapcsolatban továbbított adatokkal megegyező adatokat továbbított. A származási hely szerinti tagállamok a megfelelő adatkészleteket szintén jelölik. | (1) Az az adatbeküldő tagállam, amely nemzetközi védelemben részesítette a nemzetközi védelmet kérelmező azon személyt, akinek adatait a 12. cikk alapján a központi rendszerben nyilvántartásba vették, az eu-LISA által a központi rendszerrel történő elektronikus kommunikációra vonatkozóan megállapított követelményekkel összhangban az 1. cikk (1) bekezdésének a) pontjában foglalt célokból megjelöli a vonatkozó adatokat. E megjelölést a 17. cikk (1) bekezdésével összhangban tárolják a központi rendszerben, a 15. és 16. cikkben említett továbbítás céljából. A központi rendszer – a lehető leghamarabb, és legfeljebb 72 órán belül – az összes adatbeküldő tagállamot értesíti arról, ha olyan másik adatbeküldő tagállam jelöl adatot, amely az általuk a 10. cikk (1) bekezdésében, a 13. cikk (1) bekezdésében vagy a 14. cikk (1) bekezdésében említett személyekkel kapcsolatban továbbított adatokkal megegyező adatokat továbbított. Az adatbeküldő tagállamok a megfelelő adatkészleteket szintén jelölik. |
Or. en
Módosítás 355
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
19 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A nemzetközi védelemben részesülők központi rendszerben tárolt és az e cikk (1) bekezdése szerint jelölt adatait összehasonlítás céljából hozzáférhetővé kell tenni az érintett nemzetközi védelemben történő részesítésének dátumát követő három évig az 1. cikk (1) bekezdésének c) pontjában foglalt célokra. | A nemzetközi védelemben részesülők központi rendszerben tárolt és az e cikk (1) bekezdése szerint jelölt adatait az 1. cikk (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott célokból történő összehasonlítás céljából hozzáférhetővé kell tenni mindaddig, amíg az ilyen adatokat a 17. cikk (4) bekezdésével összhangban automatikusan törlik a központi rendszerből. |
Or. en
Indokolás
Az adatbázisokat minden esetben a lehető legrövidebb időn belül frissíteni kell, hogy jól működjenek, ezért a 17. cikk (4) bekezdésében szereplő, törlésre vonatkozó előírást hozzá kell kapcsolni ehhez az albekezdéshez.
Módosítás 356
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
19 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Találat esetén a központi rendszer továbbítja a találatnak megfelelő összes adatkészlet tekintetében a 12. cikk b)–s) pontjában említett adatokat. A központi rendszer nem továbbítja az e cikk (1) bekezdésében említett jelölést. A központi rendszer a hároméves időszak letelte után automatikusan zárolja az ilyen adatokat a továbbítás elől az 1. cikk (1) bekezdésének c) pontjában megállapított célokból összehasonlításra irányuló kérés esetén, ugyanakkor ezen adatok összehasonlítás céljára – törlésükig – 1. cikk (1) bekezdésének a) pontjában bekezdésében foglalt célból hozzáférhetők maradnak. A zárolt adatokat nem továbbítják és a központi rendszer – találat esetén – negatív eredményt juttat vissza a kérelmező tagállamhoz. | törölve |
Or. en
Indokolás
Az adatbázisoknak mindaddig elérhetőnek kell lenniük, amíg a 17. cikk (4) bekezdésével összhangban törlésre nem kerülnek.
Módosítás 357
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
19 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A származási hely szerinti tagállam eltávolítja az e cikk (1) vagy (2) bekezdésével összhangban korábban megjelölt vagy zárolt, a harmadik ország állampolgárának, illetve hontalan személynek az adataira vonatkozó megjelölést, illetve feloldja a zárolást, amennyiben az említett személy jogállását a [2011/95/EU irányelv 14. vagy 19. cikke] alapján visszavonták, megszüntették, illetve megújítását megtagadták. | (3) Az adatbeküldő tagállam eltávolítja az e cikk (1) vagy (2) bekezdésével összhangban korábban megjelölt, harmadik ország állampolgárának, illetve hontalan személynek az adataira vonatkozó megjelölést, amennyiben az említett személy jogállását a [2011/95/EU irányelv 14. vagy 19. cikke] alapján visszavonták, megszüntették, illetve megújítását megtagadták. |
Or. en
Indokolás
Az előző módosítással összhangban.
Módosítás 358
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
19 cikk – 3 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (3a) Az adatbeküldő tagállam, amely a XXX/XXX rendelet értelmében pozitív áttelepítési határozatot hozott egy olyan harmadik országbeli állampolgárra vagy egy hontalan személyre vonatkozóan, akinek adatait a 12a. cikk alapján a központi rendszerben nyilvántartásba vették, az eu-LISA által a központi rendszerrel történő elektronikus kommunikációra vonatkozóan megállapított követelményekkel összhangban az 1. cikk (1) bekezdésének a) pontjában foglalt célokból megjelöli a vonatkozó adatokat. E megjelölést a 17. cikk (1a) bekezdésével összhangban a központi rendszerben tárolják a 15. és 16. cikk szerinti továbbítás céljából. A központi rendszer – a lehető leghamarabb, és legfeljebb 72 órán belül – az összes adatbeküldő tagállamot értesíti arról, ha a 12a. cikkben említett személyekkel kapcsolatban általuk továbbított adatokkal azonos találatot regisztráló másik adatbeküldő tagállam megjelöli az adatokat. Az adatbeküldő tagállamok a megfelelő adatkészleteket szintén jelölik. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 359
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
19 cikk – 3 b bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (3b) A harmadik országbeli állampolgárra vagy hontalan személyre vonatkozó áttelepítési eljárás sikertelensége esetén az XXX/XXX rendeletnek megfelelően a tagállamok törlik az Eurodacból az említett rendelet 10. cikke (2) bekezdésének megfelelően nyilvántartásba vett adatokat. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 360
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
19 cikk – 3 c bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (3c) A valamely tagállamba áttelepített, nemzetközi védelemben részesülők központi rendszerben tárolt és az e cikk (3a) bekezdése szerint jelölt adatait összehasonlítás céljából hozzáférhetővé kell tenni az érintett személy áttelepítésének dátumát követő három évig az 1. cikk (1) bekezdésének c) pontjában foglalt célokra. |
| Találat esetén a központi rendszer továbbítja a találatnak megfelelő összes adatkészlet tekintetében a 12b. cikk b)–l) pontjában említett adatokat. A központi rendszer nem továbbítja az e cikk (1) bekezdésében említett jelölést. A központi rendszer a hároméves időszak letelte után automatikusan zárolja az ilyen adatokat a továbbítás elől az 1. cikk (1) bekezdésének c) pontjában megállapított célokból összehasonlításra irányuló kérés esetén, ugyanakkor ezen adatok összehasonlítás céljára – törlésükig – 1. cikk (1) bekezdésének aa) pontjában bekezdésében foglalt célból hozzáférhetők maradnak. A zárolt adatokat nem továbbítják és a központi rendszer – találat esetén – negatív eredményt juttat vissza a kérelmező tagállamhoz. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 361
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
19 cikk – 3 d bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (3d) Az adatbeküldő tagállam eltávolítja az e cikk (3a) vagy (3c) bekezdésével összhangban korábban megjelölt vagy zárolt, a harmadik ország állampolgárának, illetve hontalan személynek az adataira vonatkozó megjelölést, illetve feloldja a zárolást, amennyiben az említett személy jogállását a [2011/95/EU irányelv 14. vagy 19. cikke] alapján visszavonták, megszüntették, illetve megújítását megtagadták. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 362
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
19 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) Az a származási hely szerinti tagállam, amely tartózkodási okmányt állított ki olyan, jogellenesen tartóztózkodó harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy számára, akinek adatait a 13. cikk (2) bekezdése és a 14. cikk (2) bekezdése alapján a központi rendszerben nyilvántartásba vették, az eu-LISA által a központi rendszerrel történő elektronikus kommunikációra vonatkozóan megállapított követelményekkel összhangban, az 1. cikk (1) bekezdésében foglalt célokból megjelöli a vonatkozó adatokat. E megjelölést a 17. cikk (2) és (3) bekezdésével összhangban tárolják a központi rendszerben, a 15. és 16. cikk szerinti továbbítás céljából. A központi rendszer – a lehető leghamarabb, és legfeljebb 72 órán belül – az összes származási hely szerinti tagállamot értesíti arról, ha a 13. cikk (1) bekezdésében vagy 14. cikk (1) bekezdésében említett személyekkel kapcsolatban általuk továbbított adatokkal azonos találatot regisztráló másik származási hely szerinti tagállam megjelöli az adatokat. Az adatbeküldő tagállamok a megfelelő adatkészleteket szintén jelölik. | törölve |
Or. en
Indokolás
Ez a módosítás elfogadható, mivel elválaszthatatlanul összekapcsolódik az 1. cikk (1) bekezdésének b) pontját törlő, elfogadható módosítással.
Módosítás 363
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
19 cikk – 5 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(5) A jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek központi rendszerben tárolt és az e cikk (4) bekezdése szerint jelölt adatait az 1. cikk (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott célokból történő összehasonlítás céljából hozzáférhetővé kell tenni mindaddig, amíg az ilyen adatokat a 17. cikk (4) bekezdésével összhangban automatikusan törlik a központi rendszerből. | törölve |
Or. en
Módosítás 364
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
20 cikk – cím
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Az ujjnyomatadatok Eurodac-adatokkal történő összehasonlítására szolgáló eljárás | Az ujjnyomat-, arcképmás- és alfanumerikus adatok Eurodac-adatokkal történő összehasonlítására szolgáló eljárás |
Or. en
Indokolás
Correction of the commission'sproposal that doesn't insert in all the required places both 'fingerprints' and'facial image', which is in line with the obligation as mentioned in article 2. With regards to the search on alphanumeric data: In line with the purpose extention in Article1(1)(c) of proposal (non-codified) which provides thatEurodac will serve not only the purpose of implementation of the Dublin Regulation, but also law enforcementpurposes. In order to fullfill the obligation of Member States designatedauthorities and Europol the procedure for access toEurodac should be quick and effective, but should still take into considerationthat the main purpose of Eurodac is to support the Member States in applyingthe Dublin regulation.
Módosítás 365
Sylvia-Yvonne Kaufmann, Josef Weidenholzer, Vilija Blinkevičiūtė, Péter Niedermüller, Kati Piri, Maria Grapini, Juan Fernando López Aguilar, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
20 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Az 1. cikk (1) bekezdésének c) pontjában megállapított célokra a 6. cikk (1) bekezdésében és a 8. cikk (2) bekezdésében említett kijelölt hatóságok a 21. cikk (1) bekezdésében foglaltak alapján indoklással ellátott elektronikus megkeresést nyújthatnak be az általuk használt referenciaszám feltüntetésével, amelyben összehasonlítás céljából kérik az ujjnyomatadatoknak és arcképmásoknak a nemzeti hozzáférési ponton keresztül a központi rendszerbe történő továbbítását. A kérés beérkezését követően az ellenőrző hatóság ellenőrzi, hogy teljesült-e az összehasonlítás kérésére vonatkozó, 21. vagy 22. cikkben említett valamennyi feltétel. | (1) Az 1. cikk (1) bekezdésének c) pontjában megállapított célokra a 6. cikk (1) bekezdésében és a 8. cikk (2) bekezdésében említett kijelölt hatóságok a 21. cikk (1) bekezdésében foglaltak alapján indoklással ellátott elektronikus megkeresést nyújthatnak be az általuk használt referenciaszám feltüntetésével, amelyben összehasonlítás céljából kérik az ujjnyomatadatoknak és arcképmásoknak a nemzeti hozzáférési ponton keresztül a központi rendszerbe, a 6. cikk (1) bekezdésében említett kijelölt hatóságokhoz történő továbbítását. A kérés beérkezését követően az ellenőrző hatóság ellenőrzi, hogy teljesült-e az összehasonlítás kérésére vonatkozó, 21. vagy 22. cikkben említett valamennyi feltétel. |
Or. en
Indokolás
Ez a módosítás az 1. cikk (1) bekezdése c) pontjához kapcsolódik. Az Europol technikai és adatvédelmi okokból kifolyólag jelenleg nem képes összehasonlítást kérni a nemzeti kapcsolattartó ponton keresztül, annak ellenére hogy a jogalkotó ezt 2013-ban, a legutóbbi átdolgozási eljárás során lehetővé tette az Europol számára. Ezért az Europol számára lehetővé kell tenni, hogy kitérők nélkül összehasonlítást kérjen.
Módosítás 366
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
20 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Az 1. cikk (1) bekezdésének c) pontjában megállapított célokra a 6. cikk (1) bekezdésében és a 8. cikk (2) bekezdésében említett kijelölt hatóságok a 21. cikk (1) bekezdésében foglaltak alapján indoklással ellátott elektronikus megkeresést nyújthatnak be az általuk használt referenciaszám feltüntetésével, amelyben összehasonlítás céljából kérik az ujjnyomatadatoknak és arcképmásoknak a nemzeti hozzáférési ponton keresztül a központi rendszerbe történő továbbítását. A kérés beérkezését követően az ellenőrző hatóság ellenőrzi, hogy teljesült-e az összehasonlítás kérésére vonatkozó, 21. vagy 22. cikkben említett valamennyi feltétel. | (1) Az 1. cikk (1) bekezdésének c) pontjában megállapított célokra a 6. cikk (1) bekezdésében és a 8. cikk (2) bekezdésében említett kijelölt hatóságok a 21. cikk (1) bekezdésében foglaltak alapján indoklással ellátott elektronikus megkeresést nyújthatnak be az általuk használt referenciaszám feltüntetésével, amelyben összehasonlítás céljából kérik az ujjnyomatadatoknak, arcképmásoknak vagy mindkettőnek a nemzeti hozzáférési ponton keresztül a központi rendszerbe történő továbbítását. A kérés beérkezését követően az ellenőrző hatóság ellenőrzi, hogy teljesült-e az összehasonlítás kérésére vonatkozó, 21. vagy 22. cikkben említett valamennyi feltétel. |
Or. en
Módosítás 367
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
20 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Az 1. cikk (1) bekezdésének c) pontjában megállapított célokra a 6. cikk (1) bekezdésében és a 8. cikk (2) bekezdésében említett kijelölt hatóságok a 21. cikk (1) bekezdésében foglaltak alapján indoklással ellátott elektronikus megkeresést nyújthatnak be az általuk használt referenciaszám feltüntetésével, amelyben összehasonlítás céljából kérik az ujjnyomatadatoknak és arcképmásoknak a nemzeti hozzáférési ponton keresztül a központi rendszerbe történő továbbítását. A kérés beérkezését követően az ellenőrző hatóság ellenőrzi, hogy teljesült-e az összehasonlítás kérésére vonatkozó, 21. vagy 22. cikkben említett valamennyi feltétel. | (1) Az 1. cikk (1) bekezdésének c) pontjában megállapított célokra a 6. cikk (1) bekezdésében említett kijelölt hatóságok a 21. cikk (1) bekezdésében foglaltak alapján indoklással ellátott elektronikus megkeresést nyújthatnak be az általuk használt referenciaszám feltüntetésével, amelyben összehasonlítás céljából kérik az ujjnyomatadatoknak, arcképmásoknak és alfanumerikus adatoknak a nemzeti hozzáférési ponton keresztül a központi rendszerbe történő továbbítását. A kérés beérkezését követően az ellenőrző hatóság ellenőrzi, hogy teljesült-e az összehasonlítás kérésére vonatkozó, 21. vagy 22. cikkben említett valamennyi feltétel. |
Or. en
Indokolás
Azonos a 20. cikk címére vonatkozó módosítás indokolásával.
Módosítás 368
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
20 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Amennyiben az összehasonlítás kérésére vonatkozó, a 21. vagy 22. cikkben említett valamennyi feltétel teljesült, az ellenőrző hatóság továbbítja az összehasonlításra irányuló kérést a nemzeti hozzáférési ponthoz, amely a 15. és 16. cikk (3) és (5) bekezdésének megfelelően továbbküldi azt a központi rendszerbe a 10. cikk (1) bekezdése, a 13. cikk (1) bekezdése és a 14. cikk (1) bekezdése alapján a központi rendszerbe továbbított ujjnyomatadatokkal és arcképmásokkal történő összehasonlítás céljából. | (2) Amennyiben az összehasonlítás kérésére vonatkozó, a 21. vagy 22. cikkben említett valamennyi feltétel teljesült, az ellenőrző hatóság továbbítja az összehasonlításra irányuló kérést a nemzeti hozzáférési ponthoz, amely a 15. és 16. cikk (3) és (5) bekezdésének megfelelően továbbküldi azt a központi rendszerbe a 10. cikk (1) bekezdése és a 13. cikk (1) bekezdése alapján a központi rendszerbe továbbított ujjnyomatadatokkal, arcképmásokkal vagy mindkettővel történő összehasonlítás céljából. |
Or. en
Módosítás 369
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
20 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Amennyiben az összehasonlítás kérésére vonatkozó, a 21. vagy 22. cikkben említett valamennyi feltétel teljesült, az ellenőrző hatóság továbbítja az összehasonlításra irányuló kérést a nemzeti hozzáférési ponthoz, amely a 15. és 16. cikk (3) és (5) bekezdésének megfelelően továbbküldi azt a központi rendszerbe a 10. cikk (1) bekezdése, a 13. cikk (1) bekezdése és a 14. cikk (1) bekezdése alapján a központi rendszerbe továbbított ujjnyomatadatokkal és arcképmásokkal történő összehasonlítás céljából. | (2) Amennyiben az összehasonlítás kérésére vonatkozó, a 21. vagy 22. cikkben említett valamennyi feltétel teljesült, az ellenőrző hatóság továbbítja az összehasonlításra irányuló kérést a nemzeti hozzáférési ponthoz, amely a 15. és 16. cikk (3) és (5) bekezdésének megfelelően továbbküldi azt a központi rendszerbe a 10. cikk (1) bekezdése, a 13. cikk (1) bekezdése és a 14. cikk (1) bekezdése alapján a központi rendszerbe továbbított ujjnyomatadatokkal, arcképmásokkal és alfanumerikus adatokkal történő összehasonlítás céljából. |
Or. en
Indokolás
Azonos a 20. cikk címére vonatkozó módosítás indokolásával.
Módosítás 370
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
20 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Amennyiben az összehasonlítás kérésére vonatkozó, a 21. vagy 22. cikkben említett valamennyi feltétel teljesült, az ellenőrző hatóság továbbítja az összehasonlításra irányuló kérést a nemzeti hozzáférési ponthoz, amely a 15. és 16. cikk (3) és (5) bekezdésének megfelelően továbbküldi azt a központi rendszerbe a 10. cikk (1) bekezdése, a 13. cikk (1) bekezdése és a 14. cikk (1) bekezdése alapján a központi rendszerbe továbbított ujjnyomatadatokkal és arcképmásokkal történő összehasonlítás céljából. | (2) Amennyiben az összehasonlítás kérésére vonatkozó, a 21. vagy 22. cikkben említett valamennyi feltétel teljesült, az ellenőrző hatóság továbbítja az összehasonlításra irányuló kérést a nemzeti hozzáférési ponthoz, amely a 15. és 16. cikk (3) és (5) bekezdésének megfelelően továbbküldi azt a központi rendszerbe a 10. cikk (1) bekezdése, a 12a. cikke, a 13. cikk (1) bekezdése és a 14. cikk (1) bekezdése alapján a központi rendszerbe továbbított ujjnyomatadatokkal és arcképmásokkal történő összehasonlítás céljából. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 371
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
20 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) A terrorcselekményekhez vagy egyéb súlyos bűncselekményekhez kapcsolódó közvetlen veszély megelőzése szükségességének rendkívül sürgős eseteiben az ellenőrző hatóság a kijelölt hatóság által küldött összehasonlításra irányuló kérés beérkezését követően azonnal továbbíthatja az ujjnyomatadatokat a nemzeti hozzáférési ponthoz; ebben az esetben csak utólag ellenőrzi az összehasonlítás kérésére vonatkozó, a 21. vagy 22. cikkben említett valamennyi feltétel teljesülését, beleértve azt is, hogy valóban rendkívül sürgős esetről volt-e szó. Az utólagos ellenőrzést a kérelem feldolgozását követően indokolatlan késedelem nélkül el kell végezni. | (4) A terrorcselekményekhez vagy egyéb súlyos bűncselekményekhez kapcsolódó közvetlen veszély megelőzése szükségességének rendkívül sürgős eseteiben az ellenőrző hatóság a kijelölt hatóság által küldött összehasonlításra irányuló kérés beérkezését követően azonnal továbbíthatja az ujjnyomatadatokat, arcképmásokat és alfanumerikus adatokat a nemzeti hozzáférési ponthoz; ebben az esetben csak utólag ellenőrzi az összehasonlítás kérésére vonatkozó, a 21. vagy 22. cikkben említett valamennyi feltétel teljesülését, beleértve azt is, hogy valóban rendkívül sürgős esetről volt-e szó. Az utólagos ellenőrzést a kérelem feldolgozását követően indokolatlan késedelem nélkül el kell végezni. |
Or. en
Indokolás
Azonos a 20. cikk címére vonatkozó módosítás indokolásával.
Módosítás 372
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
21 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Az 1. cikk (1) bekezdésének c) pontjában megállapított célokra a kijelölt hatóságok hatáskörükön belül csak abban az esetben nyújthatnak be az ujjnyomatadatoknak a központi rendszerben tárolt adatokkal való összehasonlítására irányuló, indokolással ellátott elektronikus kérelmet, ha az alábbi adatbázisokkal elvégzett összehasonlítás nem vezetett az érintett személyazonosságának megállapításához: | (1) Az 1. cikk (1) bekezdésének c) pontjában megállapított célokra a kijelölt hatóságok hatáskörükön belül csak abban az esetben nyújthatnak be az ujjnyomatadatoknak, arcképmásoknak és alfanumerikus adatoknak a központi rendszerben tárolt adatokkal való összehasonlítására irányuló, indokolással ellátott elektronikus megkeresést, ha ezt megelőzően ellenőrzést végeztek: |
Or. en
Indokolás
A célnak a (nem kodifikált) javaslat 1. cikke (1) bekezdésének c) pontjában megállapított kiterjesztésével összhangban, amely előírja, hogy az Eurodac nem csak a Dublini Rendelet végrehajtására, hanem bűnüldözési célokra is szolgál. A tagállami kijelölt hatóságok és az Europol kötelezettségeinek teljesítése érdekében az Eurodachoz való hozzáférést célzó eljárásnak gyorsnak és hatékonynak kell lennie, ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy az Eurodac fő célja a tagállamok a Dublini Rendelet alkalmazásában való támogatása.
Módosítás 373
Sophia in 't Veld
Rendeletre irányuló javaslat
21 cikk – 1 bekezdés – 2 franciabekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
- az összes többi tagállamnak a 2008/615/IB határozat szerinti automatikus ujjnyomat-azonosító rendszere – amennyiben az összehasonlítás műszakilag rendelkezésre áll –, kivéve, ha megalapozott indokok alapján feltételezhető, hogy az ilyen rendszerekkel végzett összehasonlítás nem vezet az érintett személyazonosságának a megállapításához. A kijelölt hatóság által az ellenőrző hatóság számára megküldött indokolással ellátott, az Eurodac-adatokkal történő összehasonlításra irányuló elektronikus kérésnek tartalmaznia kell az ilyen megalapozott indokokat, valamint | - az összes többi tagállamnak a 2008/615/IB határozat szerinti automatikus ujjnyomat-azonosító rendszere, valamint |
Or. en
Indokolás
Az eljárási szabályzat 104. cikkével összhangban e módosítás azért szükséges, mert elválaszthatatlanul összefügg más olyan elfogadható módosításokkal az Eurodac céljait illetően (1. cikk), amelyek a szükségességre és az arányosságra vonatkozó elvek tiszteletben tartására utaló hivatkozásokat vezetnek be a Charta 52. cikkének (1) bekezdésének, valamint a Bíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlatának megfelelően.
Módosítás 374
Sophia in 't Veld
Rendeletre irányuló javaslat
21 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Az Eurodac-adatokkal való összehasonlításra irányuló kérések ujjnyomatadatok és arcképmások közötti keresésre korlátozódnak. | (2) Az Eurodac-adatokkal való összehasonlításra irányuló kérések arányosak és csak a legszükségesebbekre, de minden esetben az ujjnyomatadatok és arcképmások közötti keresésre korlátozódnak. |
Or. en
Indokolás
Az eljárási szabályzat 104. cikkével összhangban e módosítás azért szükséges, mert elválaszthatatlanul összefügg más olyan elfogadható módosításokkal az Eurodac céljait illetően (1. cikk), amelyek a szükségességre és az arányosságra vonatkozó elvek tiszteletben tartására utaló hivatkozásokat vezetnek be a Charta 52. cikkének (1) bekezdésének, valamint a Bíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlatának megfelelően.
Módosítás 375
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
21 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Az Eurodac-adatokkal való összehasonlításra irányuló kérések ujjnyomatadatok és arcképmások közötti keresésre korlátozódnak. | (2) Az Eurodac-adatokkal való összehasonlításra irányuló kérések ujjnyomatadatok, arcképmások vagy alfanumerikus adatok közötti keresésre korlátozódnak. |
Or. en
Indokolás
Azonos a 20. cikk címére vonatkozó módosítás indokolásával.
Módosítás 376
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
21 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Az Eurodac-adatokkal való összehasonlításra irányuló kérések ujjnyomatadatok és arcképmások közötti keresésre korlátozódnak. | (2) Az Eurodac-adatokkal való összehasonlításra irányuló kérések ujjnyomatadatok, arcképmások vagy mindkettő közötti keresésre korlátozódnak. |
Or. en
Módosítás 377
Malin Björk, Barbara Spinelli, Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
22 cikk
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
22. cikk | törölve |
Az Europol Eurodachoz való hozzáférésének feltételei |
|
(1) Az 1. cikk (1) bekezdésének c) pontjában megállapított célokra az Europol kijelölt hatósága az Europol megbízatásának keretein belül és amennyiben az szükséges az Europol feladatainak ellátásához, csak akkor nyújthat be az ujjnyomatadatoknak a központi rendszerben tárolt adatokkal való összehasonlítására irányuló, indokolással ellátott elektronikus kérelmet, ha az EUROPOL számára műszakilag és jogilag hozzáférhető bármely információfeldolgozó rendszerben tárolt adatok összehasonlítása nem vezetett az érintett személyazonosságának a megállapításához, és ha teljesül valamennyi alábbi feltétel: |
|
a) az összehasonlításra az Europol hatáskörébe tartozó terrorcselekmények vagy egyéb súlyos bűncselekmények megelőzésére, felderítésére vagy kivizsgálására irányuló tagállami fellépés támogatása és fokozása érdekében van szükség, azaz ha az adatbázisból való lekérdezést indokolttá tevő kényszerítő közbiztonsági érdek áll fenn; |
|
b) az összehasonlítás egyedi esetben szükséges (azaz szisztematikus összehasonlításokat nem végeznek); és |
|
c) megalapozottan feltételezhető, hogy az összehasonlítás érdemben hozzájárul a szóban forgó bűncselekmények valamelyikének megelőzéséhez, felderítéséhez vagy kivizsgálásához. A feltételezés különösen akkor megalapozott, ha alapos a gyanúja annak, hogy egy terrorcselekmény vagy más súlyos bűncselekmény gyanúsítottja, elkövetője vagy áldozata az e rendelet hatálya alá tartozó valamely kategóriába tartozik. |
|
(2) Az Eurodac-adatokkal való összehasonlításra irányuló kérések ujjnyomatadatok és arcképmások összehasonlítására korlátozódnak. |
|
(3) Az Eurodac-adatokkal történő összehasonlításból származó, Europol által beszerzett információk feldolgozásához a származási tagállam engedélyére van szükség. Az ilyen engedély az illető tagállam nemzeti Europol-egységén keresztül kérhető. |
|
| (E módosítás a teljes szövegre vonatkozik. Elfogadása esetén a szövegben mindenütt el kell végezni a szükséges módosításokat.) |
Or. en
Indokolás
In its original form, the Eurodac Regulation was conceived to assist in the detection of multiple asylum applications. As such, access to data was restricted to immigration and asylum authorities. In 2013, the Eurodac Regulation was amended to introduce the possibility for Member States' law enforcement authorities and Europol to access Eurodac for the purposes of prevention, detection and investigation of terrorist offences and other serious criminal offences.The proposal to add a secondary objective not envisaged in the original architecture of the system raised considerable concerns. In its opinion, the European Data Protection Supervisor (EDPS) argued that the necessity and proportionality of law enforcement access were not sufficiently demonstrated and applicable data protection law aspects had not been sufficiently considered. In particular, it argued that the additional purpose of Eurodac presented a ‘function creep’ and was hard to reconcile with the principle of purpose limitation, and that the access to a database of vulnerable persons (international protection applicants) was potentially discriminatory.The rapporteur has opened up this part of the regulation in order to give Europol direct access to the Eurodac database.However, the concerns raised in 2013 against the enlargement of the scope remains, and there has yet not been a assessment of necessity or proportionality. As long as necessity and proportionality have not been proven for each of these elements, the Regulation risks violating the Charter and could be challenged before the CJEU. As recommended by the EDPS, such an expansion should not be done before a careful assessment of the suitability of Eurodac to meet these objectives.
Módosítás 378
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
22 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Az 1. cikk (1) bekezdésének c) pontjában megállapított célokra az Europol kijelölt hatósága az Europol megbízatásának keretein belül és amennyiben az szükséges az Europol feladatainak ellátásához, csak akkor nyújthat be az ujjnyomatadatoknak a központi rendszerben tárolt adatokkal való összehasonlítására irányuló, indokolással ellátott elektronikus kérelmet, ha az EUROPOL számára műszakilag és jogilag hozzáférhető bármely információfeldolgozó rendszerben tárolt adatok összehasonlítása nem vezetett az érintett személyazonosságának a megállapításához, és ha teljesül valamennyi alábbi feltétel: | (1) Az 1. cikk (1) bekezdésének c) pontjában megállapított célokra az Europol kijelölt hatósága az Europol megbízatásának keretein belül és amennyiben az szükséges az Europol feladatainak ellátásához, csak akkor nyújthat be a központi rendszerben tárolt adatokhoz való hozzáférésre irányuló kérelmet, ha az EUROPOL számára műszakilag és jogilag hozzáférhető bármely információfeldolgozó rendszerben előzetes ellenőrzést végeztek, és ha teljesül valamennyi alábbi feltétel: |
Or. en
Indokolás
A célnak a (nem kodifikált) javaslat 1. cikke (1) bekezdésének c) pontjában megállapított kiterjesztésével összhangban, amely előírja, hogy az Eurodac nem csak a Dublini Rendelet végrehajtására, hanem bűnüldözési célokra is szolgál. A tagállami kijelölt hatóságok és az Europol kötelezettségeinek teljesítése érdekében az Eurodachoz való hozzáférést célzó eljárásnak gyorsnak és hatékonynak kell lennie, ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy az Eurodac fő célja a tagállamok a Dublini Rendelet alkalmazásában való támogatása.
Módosítás 379
Sophia in 't Veld
Rendeletre irányuló javaslat
22 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Az Eurodac-adatokkal való összehasonlításra irányuló kérések ujjnyomatadatok és arcképmások összehasonlítására korlátozódnak. | (2) Az Eurodac-adatokkal való összehasonlításra irányuló kérések arányosak és csak a legszükségesebbekre, de minden esetben az ujjnyomatadatok és arcképmások összehasonlítására korlátozódnak. |
Or. en
Indokolás
Az eljárási szabályzat 104. cikkével összhangban e módosítás azért szükséges, mert elválaszthatatlanul összefügg más olyan elfogadható módosításokkal az Eurodac céljait illetően (1. cikk), amelyek a szükségességre és az arányosságra vonatkozó elvek tiszteletben tartására utaló hivatkozásokat vezetnek be a Charta 52. cikkének (1) bekezdésének, valamint a Bíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlatának megfelelően.
Módosítás 380
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
22 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Az Eurodac-adatokkal való összehasonlításra irányuló kérések ujjnyomatadatok és arcképmások összehasonlítására korlátozódnak. | (2) Az Eurodac-adatokkal való összehasonlításra irányuló kérések ujjnyomatadatok, arcképmások és alfanumerikus adatok összehasonlítására korlátozódnak. |
Or. en
Indokolás
Azonos a 20. cikk címére vonatkozó módosítás indokolásával.
Módosítás 381
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
22 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Az Eurodac-adatokkal való összehasonlításra irányuló kérések ujjnyomatadatok és arcképmások összehasonlítására korlátozódnak. | (2) Az Eurodac-adatokkal való összehasonlításra irányuló kérések ujjnyomatadatok, arcképmások vagy mindkettő összehasonlítására korlátozódnak. |
Or. en
Módosítás 382
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
23 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Az 1. cikk (1) bekezdésének c) pontjában megállapított célokból az ujjnyomatokat a tagállamok digitalizálják, és az elfogadott interfészvezérlési dokumentációban meghatározott adatformátumban továbbítják annak érdekében, hogy elvégezhető legyen az összehasonlítás a számítógépes ujjnyomat-felismerő rendszerben. | (2) Az 1. cikk (1) bekezdésének c) pontjában megállapított célokból az ujjnyomatokat és arcképmásokat a tagállamok digitálisan kezelik, és az elfogadott interfészvezérlési dokumentációban meghatározott adatformátumban továbbítják annak érdekében, hogy elvégezhető legyen az összehasonlítás a számítógépes ujjnyomat-felismerő rendszerben. |
Or. en
Indokolás
A bizottsági javaslat javítása, amely nem illeszti be az összes előírt helyen mind az „ujjlenyomat”, mind az „arcképmás” szót, ami összhangban van a 2. cikkben említett kötelezettséggel.
Módosítás 383
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
24 cikk – 1 bekezdés – a pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
a) az ujjnyomatvétel és arcképmás-rögzítés jogszerűsége; | a) az ujjnyomatvétel, az arcképmás-rögzítés vagy mindkettő jogszerűsége; |
Or. en
Módosítás 384
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
24 cikk – 1 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) az ujjnyomatadatok és a 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett egyéb adatok központi rendszerhez történő továbbításának jogszerűsége; | b) az ujjnyomatadatok és a 12. cikkben, a 12b. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett egyéb adatok központi rendszerhez történő továbbításának jogszerűsége; |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 385
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
24 cikk – 1 bekezdés – e pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
e) a központi rendszer által megküldött ujjnyomat- és arcképmás- összehasonlítási eredmények feldolgozásának jogszerűsége. | e) a központi rendszer által megküldött ujjnyomat-összehasonlítás, arcképmás-összehasonlítás vagy mindkettő eredményei feldolgozásának jogszerűsége. |
Or. en
Módosítás 386
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
25 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Az ujjnyomatokat digitálisan feldolgozzák, és az elfogadott interfészvezérlési dokumentációban meghatározott adatformátumban továbbítják. Amennyiben az a központi rendszer hatékony működéséhez szükséges, az eu-LISA megállapítja az adatformátumoknak a tagállamok által a központi rendszerhez történő továbbítására és visszaküldésére vonatkozó technikai követelményeket. Az eu-LISA biztosítja, hogy a tagállamok által továbbított ujjnyomat- adatok és arcképmások a számítógépes ujjnyomat- és arcképmás-felismerő rendszer által összehasonlíthatók legyenek. | (1) Az ujjnyomatokat és arcképmásokat digitálisan kezelik, és az elfogadott interfészvezérlési dokumentációban meghatározott adatformátumban továbbítják. Amennyiben az a központi rendszer hatékony működéséhez szükséges, az eu-LISA megállapítja az adatformátumoknak a tagállamok által a központi rendszerhez történő továbbítására és visszaküldésére vonatkozó technikai követelményeket. Az eu-LISA biztosítja, hogy a tagállamok által továbbított ujjnyomat- adatok és arcképmások a számítógépes ujjnyomat- és arcképmás-felismerő rendszer által összehasonlíthatók legyenek. |
Or. en
Indokolás
A bizottsági javaslat javítása, amely nem illeszti be az összes előírt helyen mind az „ujjlenyomat”, mind az „arcképmás” szót, ami összhangban van a 2. cikkben említett kötelezettséggel.
Módosítás 387
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
25 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat a tagállamok elektronikus úton továbbítják. A 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat automatikusan nyilvántartásba veszik a központi rendszerben. Amennyiben az a központi rendszer hatékony működéséhez szükséges, az eu-LISA megállapítja a technikai követelményeket annak biztosítása érdekében, hogy az adatok megfelelő módon elektronikusan továbbíthatók legyenek a tagállamokból a központi rendszerbe, valamint a központi rendszerből a tagállamhoz. | (2) A 12. cikkben és a 13. cikk (2) bekezdésében említett adatokat a tagállamok elektronikus úton továbbítják. A 12. cikkben és a 13. cikk (2) bekezdésében említett adatokat automatikusan nyilvántartásba veszik a központi rendszerben. Amennyiben az a központi rendszer hatékony működéséhez szükséges, az eu-LISA megállapítja a technikai követelményeket annak biztosítása érdekében, hogy az adatok megfelelő módon elektronikusan továbbíthatók legyenek a tagállamokból a központi rendszerbe, valamint a központi rendszerből a tagállamhoz. |
Or. en
Indokolás
Ez a módosítás elfogadható, mivel elválaszthatatlanul összekapcsolódik a 14. cikk (1) bekezdését, a 14. cikk (2) bekezdését, a 14. cikk (4) bekezdését, a 14. cikk (5) bekezdését és a 14. cikk (6) bekezdését törlő, elfogadható módosításokkal.
Módosítás 388
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
25 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat a tagállamok elektronikus úton továbbítják. A 12. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat automatikusan nyilvántartásba veszik a központi rendszerben. Amennyiben az a központi rendszer hatékony működéséhez szükséges, az eu-LISA megállapítja a technikai követelményeket annak biztosítása érdekében, hogy az adatok megfelelő módon elektronikusan továbbíthatók legyenek a tagállamokból a központi rendszerbe, valamint a központi rendszerből a tagállamhoz. | (2) A 12. cikkben, a 12b. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat a tagállamok elektronikus úton továbbítják. A 12. cikkben, 12b. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (2) bekezdésében említett adatokat automatikusan nyilvántartásba veszik a központi rendszerben. Amennyiben az a központi rendszer hatékony működéséhez szükséges, az eu-LISA megállapítja a technikai követelményeket annak biztosítása érdekében, hogy az adatok megfelelő módon elektronikusan továbbíthatók legyenek a tagállamokból a központi rendszerbe, valamint a központi rendszerből a tagállamhoz. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 389
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
25 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A 12. cikk i) pontjában, a 13. cikk (2) bekezdésének i) pontjában, a 14. cikk (2) bekezdésének i) pontjában és a 20. cikk (1) bekezdésében említett referenciaszámnak lehetővé kell tennie, hogy az adatokat egyértelműen egy adott személyre és az adatokat továbbító tagállamra vonatkoztassák. Emellett lehetővé kell tennie annak megállapítását, hogy az ilyen adat a 10. cikk (1) bekezdésében, 13. cikk (1) bekezdésében vagy a 14. cikk (1) bekezdésében említett személyre vonatkozik-e. | (3) A 12. cikk i) pontjában, a 12b. cikkben, a 13. cikk (2) bekezdésének i) pontjában, a 14. cikk (2) bekezdésének i) pontjában és a 20. cikk (1) bekezdésében említett referenciaszámnak lehetővé kell tennie, hogy az adatokat egyértelműen egy adott személyre és az adatokat továbbító tagállamra vonatkoztassák. Emellett lehetővé kell tennie annak megállapítását, hogy az ilyen adat a 10. cikk (1) bekezdésében, 12a. cikkben, 13. cikk (1) bekezdésében vagy a 14. cikk (1) bekezdésében említett személyre vonatkozik-e. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 390
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
25 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A 12. cikk i) pontjában, a 13. cikk (2) bekezdésének i) pontjában, a 14. cikk (2) bekezdésének i) pontjában és a 20. cikk (1) bekezdésében említett referenciaszámnak lehetővé kell tennie, hogy az adatokat egyértelműen egy adott személyre és az adatokat továbbító tagállamra vonatkoztassák. Emellett lehetővé kell tennie annak megállapítását, hogy az ilyen adat a 10. cikk (1) bekezdésében, 13. cikk (1) bekezdésében vagy a 14. cikk (1) bekezdésében említett személyre vonatkozik-e. | (3) A 12. cikk i) pontjában, a 13. cikk (2) bekezdésének i) pontjában és a 20. cikk (1) bekezdésében említett referenciaszámnak lehetővé kell tennie, hogy az adatokat egyértelműen egy adott személyre és az adatokat továbbító tagállamra vonatkoztassák. Emellett lehetővé kell tennie annak megállapítását, hogy az ilyen adat a 10. cikk (1) bekezdésében és a 13. cikk (1) bekezdésében említett személyre vonatkozik-e. |
Or. en
Indokolás
Ez a módosítás elfogadható, mivel elválaszthatatlanul összekapcsolódik a 14. cikk (1) bekezdését, a 14. cikk (2) bekezdését, a 14. cikk (4) bekezdését, a 14. cikk (5) bekezdését és a 14. cikk (6) bekezdését törlő, elfogadható módosításokkal.
Módosítás 391
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
25 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) A referenciaszámnak azonosító betűvel vagy betűkkel kell kezdődnie, amelyekkel az adatokat továbbító tagállamot jelölik. Az azonosító betűt vagy betűket a személy vagy a kérés kategóriájának azonosítása követi. Az „1” a 10. cikk (1) bekezdésében említett személyekre vonatkozó adatokat, a „2” a 13. cikk (1) bekezdésében említett személyekre vonatkozó adatokat, a „3” a 14. cikk (1) bekezdésében említett személyekre vonatkozó adatokat, a „4” a 21. cikkben említett kérésekre vonatkozó adatokat, az „5” a 22. cikkben említett kérésekre vonatkozó adatokat, a „9” pedig a 30. cikkben említett kérésekre vonatkozó adatokat jelöli. | (4) A referenciaszámnak azonosító betűvel vagy betűkkel kell kezdődnie, amelyekkel az adatokat továbbító tagállamot jelölik. Az azonosító betűt vagy betűket a személy vagy a kérés kategóriájának azonosítása követi. Az „1” a 10. cikk (1) bekezdésében említett személyekre vonatkozó adatokat, a „2” a 13. cikk (1) bekezdésében említett személyekre vonatkozó adatokat, a „3” a 14. cikk (1) bekezdésében említett személyekre vonatkozó adatokat, a „4” a 21. cikkben említett kérésekre vonatkozó adatokat, az „5” a 22. cikkben említett kérésekre vonatkozó adatokat, a „9” pedig a 30. cikkben említett kérésekre vonatkozó adatokat, a „6” pedig a 12a. cikkben említett kérésekre vonatkozó adatokat jelöli. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 392
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
25 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) A referenciaszámnak azonosító betűvel vagy betűkkel kell kezdődnie, amelyekkel az adatokat továbbító tagállamot jelölik. Az azonosító betűt vagy betűket a személy vagy a kérés kategóriájának azonosítása követi. Az „1” a 10. cikk (1) bekezdésében említett személyekre vonatkozó adatokat, a „2” a 13. cikk (1) bekezdésében említett személyekre vonatkozó adatokat, a „3” a 14. cikk (1) bekezdésében említett személyekre vonatkozó adatokat, a „4” a 21. cikkben említett kérésekre vonatkozó adatokat, az „5” a 22. cikkben említett említett kérésekre vonatkozó adatokat, a „9” pedig a 30. cikkben említett említett kérésekre vonatkozó adatokat jelöli. | (4) A referenciaszámnak azonosító betűvel vagy betűkkel kell kezdődnie, amelyekkel az adatokat továbbító tagállamot jelölik. Az azonosító betűt vagy betűket a személy vagy a kérés kategóriájának azonosítása követi. Az „1” a 10. cikk (1) bekezdésében említett személyekre vonatkozó adatokat, a „2” a 13. cikk (1) bekezdésében említett személyekre vonatkozó adatokat, a „4” a 21. cikkben említett kérésekre vonatkozó adatokat, az „5” a 22. cikkben említett kérésekre vonatkozó adatokat, a „9” pedig a 30. cikkben említett kérésekre vonatkozó adatokat jelöli. |
Or. en
Indokolás
Ez a módosítás elfogadható, mivel elválaszthatatlanul összekapcsolódik a 14. cikk (1) bekezdését, a 14. cikk (2) bekezdését, a 14. cikk (4) bekezdését, a 14. cikk (5) bekezdését és a 14. cikk (6) bekezdését törlő, elfogadható módosításokkal.
Módosítás 393
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
26 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A tagállamok biztosítják, hogy az ujjnyomat adatok továbbítása a számítógépes ujjnyomat- és arcképmás-felismerő rendszer általi összehasonlítás céljára megfelelő minőségben történik. Amennyiben biztosítani kell, hogy a központi rendszer általi összehasonlítás eredményei rendkívül nagyfokú pontosságot érjenek el, az eu-LISA meghatározza a továbbított ujjnyomat adatok megfelelő minőségét. A központi rendszer a lehető legrövidebb időn belül ellenőrzi a továbbított ujjnyomatadatok és arcképmások minőségét. Ha az ujjnyomatadatok és arcképmások nem alkalmasak a számítógépes ujjnyomat- és arcképmás-felismerő rendszer alkalmazásával történő összehasonlításra, a központi rendszer tájékoztatja az érintett tagállamot. Az érintett tagállam megfelelő minőségű ujjnyomatadatokat és arcképmásokat továbbít az előző ujjnyomatadatokhoz és arcképmásokhoz használttal megegyező hivatkozási számmal. | (1) A tagállamok biztosítják, hogy az ujjnyomat adatok továbbítása a számítógépes ujjnyomat- és arcképmás-felismerő rendszer általi összehasonlítás céljára megfelelő minőségben történik. Amennyiben biztosítani kell, hogy a központi rendszer általi összehasonlítás eredményei rendkívül nagyfokú pontosságot érjenek el, az eu-LISA meghatározza a továbbított ujjnyomat adatok megfelelő minőségét. A központi rendszer a lehető legrövidebb időn belül ellenőrzi a továbbított ujjnyomatadatok vagy arcképmások minőségét. Ha az ujjnyomatadatok és arcképmások nem alkalmasak a számítógépes ujjnyomat- és arcképmás-felismerő rendszer alkalmazásával történő összehasonlításra, a központi rendszer tájékoztatja az érintett tagállamot. Az érintett tagállam megfelelő minőségű ujjnyomatadatokat és arcképmásokat továbbít az előző ujjnyomatadatokhoz és arcképmásokhoz használttal megegyező hivatkozási számmal. |
Or. en
Módosítás 394
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
26 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A tagállamok biztosítják, hogy az ujjnyomat adatok továbbítása a számítógépes ujjnyomat- és arcképmás-felismerő rendszer általi összehasonlítás céljára megfelelő minőségben történik. Amennyiben biztosítani kell, hogy a központi rendszer általi összehasonlítás eredményei rendkívül nagyfokú pontosságot érjenek el, az eu-LISA meghatározza a továbbított ujjnyomat adatok megfelelő minőségét. A központi rendszer a lehető legrövidebb időn belül ellenőrzi a továbbított ujjnyomatadatok és arcképmások minőségét. Ha az ujjnyomatadatok és arcképmások nem alkalmasak a számítógépes ujjnyomat- és arcképmás-felismerő rendszer alkalmazásával történő összehasonlításra, a központi rendszer tájékoztatja az érintett tagállamot. Az érintett tagállam megfelelő minőségű ujjnyomatadatokat és arcképmásokat továbbít az előző ujjnyomatadatokhoz és arcképmásokhoz használttal megegyező hivatkozási számmal. | (1) A tagállamok biztosítják, hogy az ujjnyomatadatok és arcképmások továbbítása a számítógépes ujjnyomat- és arcképfelismerő rendszer általi összehasonlítás céljára megfelelő minőségben történjen. Amennyiben biztosítani kell, hogy a központi rendszer általi összehasonlítás eredményei rendkívül nagyfokú pontosságot érjenek el, az eu-LISA meghatározza a továbbított ujjnyomatadatok és arcképmások megfelelő minőségét. A központi rendszer a lehető legrövidebb időn belül ellenőrzi a továbbított ujjnyomatadatok és arcképmások minőségét. Ha az ujjnyomatadatok és arcképmások nem alkalmasak a számítógépes ujjnyomat- és arcképmás-felismerő rendszer alkalmazásával történő összehasonlításra, a központi rendszer tájékoztatja az érintett tagállamot. Az érintett tagállam megfelelő minőségű ujjnyomatadatokat és arcképmásokat továbbít az előző ujjnyomatadatokhoz és arcképmásokhoz használttal megegyező hivatkozási számmal. |
Or. en
Indokolás
A bizottsági javaslat javítása, amely nem illeszti be az összes előírt helyen mind az „ujjlenyomat”, mind az „arcképmás” szót, ami összhangban van a 2. cikkben említett kötelezettséggel.
Módosítás 395
Sophia in 't Veld
Rendeletre irányuló javaslat
26 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) Az ujjnyomatadatok 15. cikk szerinti összehasonlításának eredményeit a fogadó tagállamban egy külön az e rendeletben előírt ujjnyomat-összehasonlításra kiképzett, a nemzeti szabályaiban meghatározott ujjnyomat szakértő haladéktalanul ellenőrzi. Az 1. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontjában említett célokból a végleges azonosítást a származási hely szerinti tagállam végzi el a többi érintett tagállammal együttműködésben. | (4) Az ujjnyomatadatok és arcképmások 15. cikk szerinti összehasonlításának eredményeit a fogadó tagállamban egy külön az e rendeletben előírt ujjnyomat-és arcképmás-összehasonlításra kiképzett, a tagállami szabályokban meghatározott ujjnyomat- és arcképmás-azonosító szakértő haladéktalanul ellenőrzi. Az 1. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontjában említett célokból a végleges azonosítást a származási hely szerinti tagállam végzi el a többi érintett tagállammal együttműködésben. |
Or. en
Indokolás
Az eljárási szabályzat 104. cikkével összhangban e módosítás azért szükséges, mert elválaszthatatlanul összefügg más olyan elfogadható módosításokkal az Eurodac céljait illetően (1. cikk), amelyek az azonosításra vonatkozó biztosítékokat vezetnek be.
Módosítás 396
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
26 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) Az ujjnyomatadatok 15. cikk szerinti összehasonlításának eredményeit a fogadó tagállamban egy külön az e rendeletben előírt ujjnyomat-összehasonlításra kiképzett, a nemzeti szabályaiban meghatározott ujjnyomat szakértő haladéktalanul ellenőrzi. Az 1. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontjában említett célokból a végleges azonosítást a származási hely szerinti tagállam végzi el a többi érintett tagállammal együttműködésben. | (4) Az ujjnyomatadatok 15. cikk szerinti összehasonlításának eredményeit a fogadó tagállamban egy külön az e rendeletben előírt ujjnyomat-összehasonlításra kiképzett, a nemzeti szabályaiban meghatározott ujjnyomat szakértő haladéktalanul ellenőrzi. Az 1. cikk (1) bekezdésének a) pontjában és az 1. cikk (1) bekezdésének ca) pontjában említett célokból a végleges azonosítást a származási hely szerinti tagállam végzi el a többi érintett tagállammal együttműködésben. |
Or. en
Indokolás
This amendment is admissible as inextricably linked to the admissible amendment deleting Article 1(1)(b). This amendment furthermore is needed to maintain the logic of the text as it should serve to protect child victims of trafficking and support the identification and protection of unaccompanied children who go missing, disappear or abscond, as the European Commission highlighted in its explanatory memorandum accompanying the proposed recast Eurodac Regulation. In order to comply with Article 7, Article 8 and Article 24 of the Charter, the processing of children’s biometric data as young as six years of age can only be justified if it expressly pursues a child protection objective.
Módosítás 397
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
26 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) Az ujjnyomatadatok 15. cikk szerinti összehasonlításának eredményeit a fogadó tagállamban egy külön az e rendeletben előírt ujjnyomat-összehasonlításra kiképzett, a nemzeti szabályaiban meghatározott ujjnyomat szakértő haladéktalanul ellenőrzi. Az 1. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontjában említett célokból a végleges azonosítást a származási hely szerinti tagállam végzi el a többi érintett tagállammal együttműködésben. | (4) Az ujjnyomatadatok 15. cikk szerinti összehasonlításának eredményeit a fogadó tagállamban egy külön az e rendeletben előírt ujjnyomat-összehasonlításra kiképzett, a nemzeti szabályaiban meghatározott ujjnyomat szakértő haladéktalanul ellenőrzi. Az 1. cikk (1) bekezdésének a), aa) és b) pontjában említett célokból a végleges azonosítást a származási hely szerinti tagállam végzi el a többi érintett tagállammal együttműködésben. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 398
Malin Björk, Barbara Spinelli, Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
26 cikk – 5 bekezdés – 1 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Az arcképmások 16. cikk alapján végzett összehasonlításának eredményét azonnal ellenőrzik a fogadó tagállamban. Az 1. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontjában említett célokból a végleges azonosítást a származási hely szerinti tagállam végzi el a többi érintett tagállammal együttműködésben. | törölve |
Or. en
Módosítás 399
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
26 cikk – 5 bekezdés – 1 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Az arcképmások 16. cikk alapján végzett összehasonlításának eredményét azonnal ellenőrzik a fogadó tagállamban. Az 1. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontjában említett célokból a végleges azonosítást a származási hely szerinti tagállam végzi el a többi érintett tagállammal együttműködésben. | Az arcképmások 16. cikk alapján végzett összehasonlításának eredményét azonnal ellenőrzik a fogadó tagállamban. Az 1. cikk (1) bekezdésének a) pontjában és az 1. cikk (1) bekezdésének ca) pontjában említett célokból a végleges azonosítást a származási hely szerinti tagállam végzi el a többi érintett tagállammal együttműködésben. |
Or. en
Indokolás
Ez a módosítás elfogadható, mivel elválaszthatatlanul összekapcsolódik az 1. cikk (1) bekezdésének b) pontját törlő, elfogadható módosítással.
Módosítás 400
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
26 cikk – 5 bekezdés – 1 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Az arcképmások 16. cikk alapján végzett összehasonlításának eredményét azonnal ellenőrzik a fogadó tagállamban. Az 1. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontjában említett célokból a végleges azonosítást a származási hely szerinti tagállam végzi el a többi érintett tagállammal együttműködésben. | Az arcképmások 16. cikk alapján végzett összehasonlításának eredményét azonnal ellenőrzik a fogadó tagállamban. Az 1. cikk (1) bekezdésének a), aa) és b) pontjában említett célokból a végleges azonosítást a származási hely szerinti tagállam végzi el a többi érintett tagállammal együttműködésben. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 401
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
28 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A központi rendszerben nyilvántartott adatokhoz az e cikk (1) bekezdése szerinti hozzáféréssel azon hatóságok rendelkeznek, amelyeket az 1. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott célból minden egyes tagállam kijelöl. E kijelölés pontosan meghatározza az e rendelet alkalmazásával kapcsolatos feladatok végrehajtásáért felelős egységet. Ezen egységek listáját és annak valamennyi módosítását minden egyes tagállam haladéktalanul közli a Bizottsággal és az eu-LISA-val. Az eu-LISA az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzéteszi az összesített listát. Amennyiben e jegyzék módosul, az eu-LISA évente egyszer az interneten közzéteszi a naprakésszé tett összesített listát. | (2) A központi rendszerben nyilvántartott adatokhoz az e cikk (1) bekezdése szerinti hozzáféréssel azon hatóságok rendelkeznek, amelyeket az 1. cikk (1) bekezdésének a), aa) és b) pontjában meghatározott célból minden egyes tagállam kijelöl. E kijelölés pontosan meghatározza az e rendelet alkalmazásával kapcsolatos feladatok végrehajtásáért felelős egységet. Ezen egységek listáját és annak valamennyi módosítását minden egyes tagállam haladéktalanul közli a Bizottsággal és az eu-LISA-val. Az eu-LISA az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzéteszi az összesített listát. Amennyiben e jegyzék módosul, az eu-LISA évente egyszer az interneten közzéteszi a naprakésszé tett összesített listát. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 402
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
28 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) Kizárólag a származási hely szerinti tagállam jogosult módosítani a központi rendszerbe általa továbbított adatokat az adatok kijavítása, kiegészítése, illetve törlése révén, a 18. cikk szerint történő adattörlés sérelme nélkül. | (3) Kizárólag a származási hely szerinti tagállam jogosult módosítani a központi rendszerbe általa továbbított adatokat az adatok kijavítása, kiegészítése, illetve törlése révén, a 18. és 13. cikk szerint történő adattörlés sérelme nélkül. |
Or. en
Módosítás 403
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
29 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) Az 1. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontjában megállapított célokból valamennyi tagállam nemzeti rendszerével kapcsolatban meghozza az e cikk (1) és (2) bekezdésében említett célkitűzések eléréséhez szükséges intézkedéseket. Emellett minden tagállam nyilvántartást vezet az adatbevitelre vagy adatlehívásra kellően felhatalmazott személyi állományról. | (3) Az 1. cikk (1) bekezdésének a), aa) és b) pontjában megállapított célokból valamennyi tagállam nemzeti rendszerével kapcsolatban meghozza az e cikk (1) és (2) bekezdésében említett célkitűzések eléréséhez szükséges intézkedéseket. Emellett minden tagállam nyilvántartást vezet az adatbevitelre vagy adatlehívásra kellően felhatalmazott személyi állományról. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 404
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
30 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A 10. cikk (1) bekezdése, a 13. cikk (1) bekezdése vagy a 14. cikk (1) bekezdése hatálya alá tartozó személyt a származási hely szerinti tagállam írásban és szükség esetén szóban – olyan nyelven, amelyet a személy megért, vagy ésszerűen feltételezhetően megért – tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, egyértelmű és közérthető nyelvezet alkalmazásával tájékoztatja a következőkről: | (1) A 10. cikk (1) bekezdése, 12a. cikke a 13. cikk (1) bekezdése vagy a 14. cikk (1) bekezdése hatálya alá tartozó személyt a származási hely szerinti tagállam írásban és szükség esetén szóban – olyan nyelven, amelyet a személy megért, vagy ésszerűen feltételezhetően megért – tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, egyértelmű és közérthető nyelvezet alkalmazásával tájékoztatja a következőkről: |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 405
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
30 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A 10. cikk (1) bekezdése, a 13. cikk (1) bekezdése vagy a 14. cikk (1) bekezdése hatálya alá tartozó személyt a származási hely szerinti tagállam írásban és szükség esetén szóban – olyan nyelven, amelyet a személy megért, vagy ésszerűen feltételezhetően megért – tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, egyértelmű és közérthető nyelvezet alkalmazásával tájékoztatja a következőkről: | (1) A 10. cikk (1) bekezdése vagy a 13. cikk (1) bekezdése hatálya alá tartozó személyt a származási hely szerinti tagállam írásban és szükség esetén szóban – olyan nyelven, amelyet a személy megért, vagy ésszerűen feltételezhetően megért – tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, egyértelmű és közérthető nyelvezet alkalmazásával tájékoztatja a következőkről: |
Or. en
Indokolás
Ez a módosítás elfogadható, mivel elválaszthatatlanul összekapcsolódik a 14. cikk (1) bekezdését, a 14. cikk (2) bekezdését, a 14. cikk (4) bekezdését, a 14. cikk (5) bekezdését és a 14. cikk (6) bekezdését törlő, elfogadható módosításokkal.
Módosítás 406
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
30 cikk – 1 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) adatai Eurodacban történő feldolgozásának célja, ideértve az (EU) […/…] rendelet céljainak ismertetését is, az említett rendelet 6. cikkével összhangban, valamint annak érthető formában kifejtett magyarázatát, hogy a tagállamok és az Europol bűnüldözési célokból hozzáférhetnek az Eurodachoz; | b) adatai Eurodacban történő feldolgozásának célja, ideértve az (EU) […/…] rendelet céljainak ismertetését is, az említett rendelet 6. cikkével összhangban, adott esetben az XXX/XXX rendelet céljait, valamint annak érthető formában kifejtett magyarázatát, hogy a tagállamok és az Europol bűnüldözési célokból hozzáférhetnek az Eurodachoz; |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 407
Sophia in 't Veld
Rendeletre irányuló javaslat
30 cikk – 1 bekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) az adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái; | c) az adatok címzettjei; |
Or. en
Módosítás 408
Sylvia-Yvonne Kaufmann, Josef Weidenholzer, Vilija Blinkevičiūtė, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Juan Fernando López Aguilar
Rendeletre irányuló javaslat
30 cikk – 1 bekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) az adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái ; | c) az adatok címzettjei; |
Or. en
Módosítás 409
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
30 cikk – 1 bekezdés – d pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
d) a 10. cikk (1) bekezdésének vagy a 13. cikk (1) bekezdésének ) vagy a 14. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó személyek esetében az ujjnyomatvételre irányuló kötelezettség; | d) a 10. cikk (1) bekezdésének, vagy a 12a. cikkének, vagy a 13. cikk (1) bekezdésének ) vagy a 14. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó személyek esetében az ujjnyomatvételre irányuló kötelezettség; |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 410
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
30 cikk – 1 bekezdés – d pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
d) a 10. cikk (1) bekezdésének vagy a 13. cikk (1) bekezdésének ) vagy a 14. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó személyek esetében az ujjnyomatvételre irányuló kötelezettség; | d) a 10. cikk (1) bekezdésének vagy a 13. cikk (1) bekezdésének vagy a 14. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó személyek esetében az ujjnyomatvételre és arcképmáskészítésre irányuló kötelezettség; |
Or. en
Indokolás
A bizottsági javaslat javítása, amely nem illeszti be az összes előírt helyen mind az „ujjlenyomat”, mind az „arcképmás” szót, ami összhangban van a 2. cikkben említett kötelezettséggel.
Módosítás 411
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
30 cikk – 1 bekezdés – d pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
d) a 10. cikk (1) bekezdésének vagy a 13. cikk (1) bekezdésének ) vagy a 14. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó személyek esetében az ujjnyomatvételre irányuló kötelezettség; | d) a 10. cikk (1) bekezdésének vagy a 13. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó személyek esetében az ujjnyomatvételre irányuló kötelezettség; |
Or. en
Indokolás
Ez a módosítás elfogadható, mivel elválaszthatatlanul összekapcsolódik a 14. cikk (1) bekezdését, a 14. cikk (2) bekezdését, a 14. cikk (4) bekezdését, a 14. cikk (5) bekezdését és a 14. cikk (6) bekezdését törlő, elfogadható módosításokkal.
Módosítás 412
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
30 cikk – 1 bekezdés – f pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
f) azon jog megléte, hogy az adott személy kérheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó adatokhoz való hozzáférést , a rá vonatkozó téves adatok helyesbítését és a hiányos személyes adatok kiegészítését vagy a rá vonatkozó, jogszerűtlenül feldolgozott személyes adatok törlését vagy korlátozását, valamint az említett jogok gyakorlására vonatkozó eljárásokról szóló tájékoztatást , ideértve az adatkezelő és a 32. cikk (1) bekezdésében említett felügyeleti hatóságok elérhetőségét is; | f) azon jog megléte, hogy az adott személy kifogásolhatja a személyes adatai kezelését, kérheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó adatokhoz való hozzáférést, a rá vonatkozó téves adatok helyesbítését és a hiányos személyes adatok kiegészítését vagy a rá vonatkozó, jogszerűtlenül feldolgozott személyes adatok törlését vagy korlátozását, valamint az említett jogok gyakorlására vonatkozó eljárásokról szóló tájékoztatást, ideértve az adatkezelő és a 32. cikk (1) bekezdésében említett felügyeleti hatóságok elérhetőségét is; |
Or. en
Indokolás
Ez a módosítás összhangba hozza a jogokat azokkal, amelyekről az általános adatvédelmi rendelet 15. cikk (1) bekezdésében rendelkezik.
Módosítás 413
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
30 cikk – 1 bekezdés – g pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
g) a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga. | g) a nemzeti felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga. |
Or. en
Indokolás
A 32. cikkel összhangban.
Módosítás 414
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
30 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A 10. cikk (1) bekezdésének vagy a 13. cikk (1) bekezdésének és a 14. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó személyek esetében az e cikk (1) bekezdésében említett tájékoztatásra az ujjnyomatvételkor kerül sor. | A 10. cikk (1) bekezdésének, vagy 12a. cikkének, vagy a 13. cikk (1) bekezdésének és a 14. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó személyek esetében az e cikk (1) bekezdésében említett tájékoztatásra az ujjnyomatvételkor kerül sor. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 415
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
30 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A 10. cikk (1) bekezdésének vagy a 13. cikk (1) bekezdésének és a 14. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó személyek esetében az e cikk (1) bekezdésében említett tájékoztatásra az ujjnyomatvételkor kerül sor. | A 10. cikk (1) bekezdésének vagy a 13. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó személyek esetében az e cikk (1) bekezdésében említett tájékoztatásra az ujjnyomatvételkor kerül sor. |
Or. en
Módosítás 416
Sylvia-Yvonne Kaufmann, Josef Weidenholzer, Vilija Blinkevičiūtė, Péter Niedermüller, Kati Piri, Maria Grapini, Juan Fernando López Aguilar, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
30 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Amennyiben a 10. cikk (1) bekezdésének, a 13. cikk (1) bekezdésének és a 14. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó személy kiskorú, a tagállamok a korának megfelelő módon tájékoztatják. | Amennyiben a 10. cikk (1) bekezdésének, a 13. cikk (1) bekezdésének és a 14. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó személy kiskorú, a tagállamok a korának megfelelő módon és gyermekbarát környezetben tájékoztatják. |
Or. en
Indokolás
Ez a módosítás a bizottsági javaslat 10., 13. és 14. cikkének módosításához kapcsolódik. Ezekben a cikkekben a Bizottság leszállítja az ujjnyomatvétel korhatárát 14-ről 6 éves korra. Ezért fontos a kiskorúak védelmének megerősítése.
Módosítás 417
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
30 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Amennyiben a 10. cikk (1) bekezdésének, a 13. cikk (1) bekezdésének és a 14. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó személy kiskorú, a tagállamok a korának megfelelő módon tájékoztatják. | Amennyiben a 10. cikk (1) bekezdésének, a 12a. cikkének, a 13. cikk (1) bekezdésének és a 14. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó személy kiskorú, a tagállamok a korának megfelelő módon tájékoztatják. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 418
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
30 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Amennyiben a 10. cikk (1) bekezdésének, a 13. cikk (1) bekezdésének és a 14. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó személy kiskorú, a tagállamok a korának megfelelő módon tájékoztatják. | Amennyiben a 10. cikk (1) bekezdésének és a 13. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó személy kiskorú, a tagállamok a korának megfelelő módon tájékoztatják. |
Or. en
Indokolás
This amendment is needed to maintain the logic of the text as it should serve to protect child victims of trafficking and support the identification and protection of unaccompanied children who go missing, disappear or abscond, as the European Commission highlighted in its explanatory memorandum accompanying the proposed recast Eurodac Regulation. In order to comply with Article 7, Article 8 and Article 24 of the Charter, the processing of children’s biometric data as young as six years of age can only be justified if it expressly pursues a child protection objective. Furthermore, this amendment is admissible as inextricably linked to the admissible amendments deleting Article 14(1), Article 14(2), Article 14(4), Article 14(5) and Article 14(6).
Módosítás 419
Sylvia-Yvonne Kaufmann, Josef Weidenholzer, Vilija Blinkevičiūtė, Péter Niedermüller, Kati Piri, Maria Grapini, Juan Fernando López Aguilar, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
30 cikk – 3 bekezdés – 3 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A tájékoztató füzetet úgy kell összeállítani, hogy a tagállamok kiegészíthessék azt további, az egyes tagállamokra jellemző információkkal. Az egyes tagállamokra jellemző információk kiterjednek legalább az érintett jogaira, a nemzeti felügyeleti hatóságok által nyújtott tájékoztatás lehetőségére, valamint az adatkezelő hivatala, az adatvédelmi tisztviselő és a nemzeti felügyeleti hatóságok kapcsolattartási adataira. | A tájékoztató füzetet úgy kell összeállítani, hogy a tagállamok kiegészíthessék azt további, az egyes tagállamokra jellemző információkkal. Az egyes tagállamokra jellemző információk kiterjednek legalább azokra a nemzeti jog szerinti közigazgatási szankciókra, amelyek kiszabhatók arra, aki megszegi az ujjnyomatvételi eljárás és arcképmás-készítés szabályait, az érintett jogaira, a nemzeti felügyeleti hatóságok által nyújtott tájékoztatás és segítségnyújtás lehetőségére, valamint az adatkezelő hivatala, az adatvédelmi tisztviselő és a nemzeti felügyeleti hatóságok kapcsolattartási adataira. |
Or. en
Indokolás
Ez a módosítás az új 2. cikkhez kapcsolódik. A Bizottság ebben javasolja, hogy a tagállamoknak legyen lehetőségük nemzeti jog szerinti közigazgatási szankciók bevezetésére az ujjnyomatvételi eljárás és arcképmás-készítés szabályai megszegése esetére. E szankciókat fel kell tüntetni a tájékoztató füzetben. A „segítségnyújtás” kifejezést a bizottsági javaslatban a „tájékoztatás” váltotta fel, az előbbit a módosítás ismét beilleszti.
Módosítás 420
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
30 cikk – 3 bekezdés – 3 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A tájékoztató füzetet úgy kell összeállítani, hogy a tagállamok kiegészíthessék azt további, az egyes tagállamokra jellemző információkkal. Az egyes tagállamokra jellemző információk kiterjednek legalább az érintett jogaira, a nemzeti felügyeleti hatóságok által nyújtott tájékoztatás lehetőségére, valamint az adatkezelő hivatala, az adatvédelmi tisztviselő és a nemzeti felügyeleti hatóságok kapcsolattartási adataira. | A tájékoztató füzetet úgy kell összeállítani, hogy a tagállamok kiegészíthessék azt további, az egyes tagállamokra jellemző információkkal. Az egyes tagállamokra jellemző információk kiterjednek legalább az érintett jogaira, a nemzeti felügyeleti hatóságok általi segítségnyújtás lehetőségére, valamint az adatkezelő hivatala, az adatvédelmi tisztviselő és a nemzeti felügyeleti hatóságok kapcsolattartási adataira. |
Or. en
Módosítás 421
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
31 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Az e rendelet 1. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjában megállapított célokból az érintett az (EU) […/2016] rendelet III. fejezetével összhangban és az e cikkben foglaltak szerint alkalmazva gyakorolja az adatokhoz való hozzáféréshez, azok helyesbítéséhez és törléséhez való jogot . | (1) Az e rendelet 1. cikke (1) bekezdésének a), aa) és b) pontjában megállapított célokból az érintett az (EU) […/2016] rendelet III. fejezetével összhangban és az e cikkben foglaltak szerint alkalmazva gyakorolja az adatokhoz való hozzáféréshez, azok helyesbítéséhez és törléséhez való jogot . |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 422
Malin Björk, Barbara Spinelli, Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
31 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Az érintett hozzáférési joga minden tagállamban magában foglalja azt, hogy jogában áll tájékoztatást kapni a központi rendszerben nyilvántartott, rá vonatkozó adatokról, valamint arról, hogy azokat mely tagállam továbbította a központi rendszerbe. Az adatokhoz ilyen hozzáférést csak tagállam engedélyezhet. | (2) Az érintett hozzáférési joga minden tagállamban magában foglalja azt, hogy jogában áll tájékoztatást kapni a központi rendszerben nyilvántartott, rá vonatkozó adatokról, valamint arról, hogy azokat mely tagállam továbbította a központi rendszerbe. Az adatokhoz ilyen hozzáférést csak tagállam engedélyezhet. |
Or. en
Módosítás 423
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
32 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Minden tagállam gondoskodik arról, hogy minden tagállamnak az (EU) […/2016] rendelet [46. cikkének (1) bekezdésében] említett irányelv 41. cikke alapján kijelölt nemzeti felügyeleti hatósága vagy hatóságai felügyeljék a személyes adatok szóban forgó tagállam általi, az 1. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott célokból – ideértve az adatok központi rendszerbe történő továbbítását is – való feldolgozásának törvényességét. | (1) Minden tagállam gondoskodik arról, hogy minden tagállamnak az (EU) […/2016] rendelet [46. cikkének (1) bekezdésében] említett irányelv 41. cikke alapján kijelölt nemzeti felügyeleti hatósága vagy hatóságai felügyeljék a személyes adatok szóban forgó tagállam általi, az 1. cikk (1) bekezdésének a), aa) és b) pontjában meghatározott célokból – ideértve az adatok központi rendszerbe történő továbbítását is – való feldolgozásának törvényességét. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 424
Sophia in 't Veld
Rendeletre irányuló javaslat
34 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) A (3) bekezdésben leírt célból a nemzeti felügyeleti hatóságok és az európai adatvédelmi biztos évente legalább kétszer találkoznak. E találkozók költségei és azok megszervezése az európai adatvédelmi biztost terhelik. Az eljárási szabályzatot az első találkozó alkalmával kell elfogadni. A további munkamódszereket szükség esetén közösen dolgozzák ki. A tevékenységekről kétévente együttes jelentést kell küldeni az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, a Bizottságnak és az eu-LISA-nak . | (4) A (3) bekezdésben leírt célból a nemzeti felügyeleti hatóságok és az európai adatvédelmi biztos évente legalább kétszer találkoznak. E találkozók költségei és azok megszervezése az európai adatvédelmi biztost terhelik. Az eljárási szabályzatot az első találkozó alkalmával kell elfogadni. A további munkamódszereket szükség esetén közösen dolgozzák ki. A tevékenységekről – értékelve e rendelet adatvédelmi rendelkezéseinek alkalmazását, valamint az Eurodachoz bűnüldözési célból való hozzáférés szükségességét és arányosságát – évente együttes jelentést kell küldeni az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, a Bizottságnak és az eu-LISA-nak. |
Or. en
Indokolás
Az eljárási szabályzat 104. cikkével összhangban e módosítás azért szükséges, mert elválaszthatatlanul összefügg más olyan elfogadható módosításokkal az Eurodac céljait illetően (1. cikk), amelyek a szükségességre és az arányosságra vonatkozó elvek tiszteletben tartására utaló hivatkozásokat vezetnek be a Charta 52. cikkének (1) bekezdésének, valamint a Bíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlatának megfelelően.
Módosítás 425
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
36 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A tagállamok – a személyes adatok megsértésének az (EU) […/2016] rendelet [31. és 32. cikke], illetőleg [28. és 29. cikke] alapján történő értesítésének és közlésének sérelme nélkül – tájékoztatják az eu-LISA-t a rendszereikben észlelt biztonsági eseményekről . Az eu-LISA a biztonsági események esetén tájékoztatja a tagállamokat, az Europolt és az európai adatvédelmi biztost. Az érintett tagállamok, az eu-LISA és az Europol a biztonsági események során együttműködnek. | (3) A tagállamok – a személyes adatok megsértésének az (EU) 679/2016 rendelet [33. és 34. cikke] alapján történő értesítésének és közlésének sérelme nélkül – tájékoztatják az eu-LISA-t a rendszereikben észlelt biztonsági incidensekről. Az eu-LISA különösen az érintetteket értesíti indokolatlan késedelem nélkül, ha egy biztonsági incidens miatt jogaik és szabadságaik jelentős veszélybe kerülhetnek. Az eu-LISA a biztonsági incidensek esetén tájékoztatja a tagállamokat, az Europolt és az európai adatvédelmi biztost. Az érintett tagállamok, az eu-LISA és az Europol a biztonsági események során együttműködnek. |
Or. en
Indokolás
Ez a módosítás biztosítja, hogy az érintettek értesítést kapjanak, ha az adatok megsértése esetén veszélybe kerülnek jogaik és szabadságaik. Ez nagyon fontos abban az esetben, ha egy származási ország az Eurodac feltörésével saját állampolgárainak – különösen az országból elmenekülő emberijog-védők – konkrét adataihoz jut hozzá.
Módosítás 426
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
37 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A központi rendszerből valamely tagállam vagy az Europol által e rendelet alapján megszerzett személyes adatokat tilos harmadik ország, nemzetközi szervezet vagy az Unióban vagy azon kívül letelepedett magánfél számára továbbítani. E tilalom akkor is alkalmazandó, ha az adatok nemzeti szinten vagy a tagállamok között a [2016/../EU] irányelv […] cikke értelmében vett további feldolgozás tárgyát képezik. | (1) A központi rendszerből valamely tagállam vagy az Europol által e rendelet alapján megszerzett személyes adatokat tilos harmadik ország, nemzetközi szervezet vagy az Unióban vagy azon kívül letelepedett magánfél számára továbbítani. E tilalom akkor is alkalmazandó, ha az adatok nemzeti szinten vagy a tagállamok között az (EU) 679/2016 rendelet és az (EU) 2016/680 irányelv 2. cikkének b) pontja értelmében vett további feldolgozás tárgyát képezik. |
Or. en
Indokolás
Erre a módosításra nyomós okokból van szükség a szöveg belső logikájának biztosítása érdekében az általános adatvédelmi rendelet ((EU) 679/2016 rendelet) és a rendőrségi adatvédelmi irányelv ((EU) 2016/680 irányelv) következetes alkalmazásának biztosításával az Eurodac-rendelet teljes szövegében. A módosítás az európai adatvédelmi biztos megjegyzésein is alapul.
Módosítás 427
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek, Hilde Vautmans
Rendeletre irányuló javaslat
37 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A központi rendszerből valamely tagállam vagy az Europol által e rendelet alapján megszerzett személyes adatokat tilos harmadik ország, nemzetközi szervezet vagy az Unióban vagy azon kívül letelepedett magánfél számára továbbítani. E tilalom akkor is alkalmazandó, ha az adatok nemzeti szinten vagy a tagállamok között a [2016/../EU] irányelv […] cikke értelmében vett további feldolgozás tárgyát képezik. | (1) A központi rendszerből valamely tagállam vagy az Europol által e rendelet alapján megszerzett személyes adatokat tilos harmadik ország, nemzetközi szervezet vagy az Unióban vagy azon kívül letelepedett magánfél számára továbbítani. E tilalom akkor is alkalmazandó, ha az adatok nemzeti szinten vagy a tagállamok között az [(EU) 2016/...] irányelv […] cikke és a 2016/679 rendelet értelmében vett további feldolgozás tárgyát képezik. |
Or. fr
Indokolás
A személyes adatok feldolgozását azonos feltételekkel szabályozza a 95/46-os irányelv is, amely helyébe fog lépni 2018 májusában az általános adatvédelmi rendelet.
Módosítás 428
Sophia in 't Veld
Rendeletre irányuló javaslat
37 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A központi rendszerből valamely tagállam vagy az Europol által e rendelet alapján megszerzett személyes adatokat tilos harmadik ország, nemzetközi szervezet vagy az Unióban vagy azon kívül letelepedett magánfél számára továbbítani. E tilalom akkor is alkalmazandó, ha az adatok nemzeti szinten vagy a tagállamok között a [2016/../EU] irányelv […] cikke értelmében vett további feldolgozás tárgyát képezik. | (1) A központi rendszerből valamely tagállam vagy az Europol által e rendelet alapján megszerzett személyes adatokat semmilyen körülmények között sem szabad harmadik ország, nemzetközi szervezet vagy az Unióban vagy azon kívül letelepedett magánfél számára továbbítani. E tilalom akkor is alkalmazandó, ha az adatok nemzeti szinten vagy a tagállamok között az [(EU) 2016/...] irányelv […] cikke értelmében vett további feldolgozás tárgyát képezik. |
Or. en
Indokolás
Az eljárási szabályzat 104. cikkével összhangban e módosítás azért szükséges, mert elválaszthatatlanul összefügg más olyan elfogadható módosításokkal az Eurodac céljait illetően (1. cikk), amelyek a szükségességre és az arányosságra vonatkozó elvek tiszteletben tartására utaló hivatkozásokat vezetnek be a Charta 52. cikkének (1) bekezdésének, valamint a Bíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlatának megfelelően.
Módosítás 429
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
37 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A tagállamokból származó és a tagállamok között az 1. cikk (1) bekezdés c) pontjában foglalt célból szerzett találatot követően kicserélt személyi adatok harmadik országoknak nem továbbíthatóak, ha valós a veszélye annak, hogy az érintett az adattovábbítás következtében kínzást, embertelen vagy megalázó bánásmódot vagy büntetést szenvedhet el, illetve alapvető jogai bármely más módon sérülhetnek. | (2) A tagállamokból származó és a tagállamok között az 1. cikk (1) bekezdés c) pontjában foglalt célból szerzett találatot követően kicserélt személyi adatok harmadik országoknak nem továbbíthatóak, többek között akkor, ha valós a veszélye annak, hogy az érintett az adattovábbítás következtében kínzást, embertelen vagy megalázó bánásmódot vagy büntetést szenvedhet el, illetve alapvető jogai bármely más módon sérülhetnek. |
Or. en
Indokolás
Erre a módosításra nyomós okokból van szükség a személyes adatok továbbításának következetes tilalma biztosítása érdekében az Eurodac-rendelet teljes szövegében. Ez a módosítás elválaszthatatlanul kapcsolódik a 37. cikk (1) bekezdéséhez fűzött módosításhoz. A módosítás az európai adatvédelmi biztos megjegyzésein is alapul.
Módosítás 430
Malin Björk, Barbara Spinelli, Marina Albiol Guzmán, Dennis de Jong
Rendeletre irányuló javaslat
37 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A 10. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos személyek esetében harmadik ország számára semmilyen információt nem közölnek azzal kapcsolatban, hogy valamely tagállamban nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be, különösen akkor, ha az említett ország egyben a kérelmező származási országa is. | (3) A 10. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos személyek esetében harmadik ország számára semmilyen információt nem közölnek. |
Or. en
Módosítás 431
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
37 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A 10. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos személyek esetében harmadik ország számára semmilyen információt nem közölnek azzal kapcsolatban, hogy valamely tagállamban nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be, különösen akkor, ha az említett ország egyben a kérelmező származási országa is. | (3) A 10. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos személyek esetében harmadik ország számára semmilyen információt nem közölnek, különösen akkor, ha az említett ország egyben a kérelmező származási országa is. |
Or. en
Indokolás
Ez a módosítás szavatolja, hogy a 10. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos személyek esetében harmadik ország számára semmilyen információt ne közöljenek.
Módosítás 432
Sylvia-Yvonne Kaufmann, Josef Weidenholzer, Vilija Blinkevičiūtė, Péter Niedermüller, Kati Piri, Maria Grapini, Juan Fernando López Aguilar, Dietmar Köster, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
37 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A 10. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos személyek esetében harmadik ország számára semmilyen információt nem közölnek azzal kapcsolatban, hogy valamely tagállamban nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be, különösen akkor, ha az említett ország egyben a kérelmező származási országa is. | (3) A 10. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos személyek esetében harmadik ország számára semmilyen információt nem közölnek azzal kapcsolatban, hogy valamely tagállamban nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be. |
Or. en
Módosítás 433
Sophia in 't Veld
Rendeletre irányuló javaslat
37 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A 10. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos személyek esetében harmadik ország számára semmilyen információt nem közölnek azzal kapcsolatban, hogy valamely tagállamban nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be, különösen akkor, ha az említett ország egyben a kérelmező származási országa is. | (3) A 10. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos személyek esetében harmadik ország számára semmilyen információt nem közölnek azzal kapcsolatban, hogy valamely tagállamban nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be. |
Or. en
Módosítás 434
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
37 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A 10. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos személyek esetében harmadik ország számára semmilyen információt nem közölnek azzal kapcsolatban, hogy valamely tagállamban nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be, különösen akkor, ha az említett ország egyben a kérelmező származási országa is. | (3) A 10. cikk (1) bekezdésével és a 12a. cikkel kapcsolatos személyek esetében harmadik ország számára semmilyen információt nem közölnek azzal kapcsolatban, hogy valamely tagállamban nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be, különösen akkor, ha az említett ország egyben a kérelmező származási országa is. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Ez a módosítás az új kategória hozzáadására irányuló javaslathoz kapcsolódik (új fejezet IIa.) és a szöveg koherenciáját célozza e kiegészítés tekintetében.
Módosítás 435
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
38 cikk
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
38. cikk | törölve |
Adattovábbítás harmadik országok számára kiutasítás céljából |
|
(1) E rendelet 37. cikkétől eltérve, a 10. cikk (1) bekezdésében, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (1) bekezdésében említett személyekkel kapcsolatos, valamely tagállam által az 1. cikk (1) bekezdésének a) vagy b) pontjában meghatározott célokat szolgáló találatot követően kapott személyes adatok az (EU) […/2016] rendelet 46. cikkével összhangban csak akkor továbbíthatók vagy bocsáthatók rendelkezésre egy harmadik ország számára, amennyiben ez a harmadik országbeli állampolgárok személyazonosságának igazolásához szükséges kiutasítás céljából, ha teljesülnek az alábbi feltételek: |
|
b) a harmadik ország kifejezetten beleegyezik abba, hogy az adatokat csak azon célra használja fel, amelyre azokat rendelkezésre bocsátották, és ami jogszerű és szükséges az 1. cikk (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott célok biztosításához, és törli az adatokat, amennyiben azok tárolása a továbbiakban nem indkolt; |
|
c) a származási tagállam, amely az adatokat a központi rendszerbe bevitte, hozzájárulását adta, az érintett egyént pedig tájékoztatták arról, hogy személyes adatait megoszthatják harmadik országbeli hatóságokkal. |
|
(2) A 10. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos személyek esetében harmadik ország számára semmilyen információt nem közölnek azzal kapcsolatban, hogy valamely tagállamban nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be, különösen akkor, ha az említett ország egyben a kérelmező származási országa is. |
|
(3) Harmadik ország nem férhet közvetlenül hozzá a központi rendszerhez a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy ujjnyomatadatainak vagy egyéb személyes adatainak összehasonlítása vagy továbbítása céljából, és nem kaphat hozzáférést valamely tagállam kijelölt nemzeti hozzáférési pontján keresztül. |
|
Or. en
Módosítás 436
Malin Björk, Barbara Spinelli, Marina Albiol Guzmán, Dennis de Jong
Rendeletre irányuló javaslat
38 cikk
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
38. cikk | törölve |
Adattovábbítás harmadik országok számára kiutasítás céljából |
|
(1) E rendelet 37. cikkétől eltérve, a 10. cikk (1) bekezdésében, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (1) bekezdésében említett személyekkel kapcsolatos, valamely tagállam által az 1. cikk (1) bekezdésének a) vagy b) pontjában meghatározott célokat szolgáló találatot követően kapott személyes adatok az (EU) […/2016] rendelet 46. cikkével összhangban csak akkor továbbíthatók vagy bocsáthatók rendelkezésre egy harmadik ország számára, amennyiben ez a harmadik országbeli állampolgárok személyazonosságának igazolásához szükséges kiutasítás céljából, ha teljesülnek az alábbi feltételek: |
|
b) a harmadik ország kifejezetten beleegyezik abba, hogy az adatokat csak azon célra használja fel, amelyre azokat rendelkezésre bocsátották, és ami jogszerű és szükséges az 1. cikk (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott célok biztosításához, és törli az adatokat, amennyiben azok tárolása a továbbiakban nem indkolt; |
|
c) a származási tagállam, amely az adatokat a központi rendszerbe bevitte, hozzájárulását adta, az érintett egyént pedig tájékoztatták arról, hogy személyes adatait megoszthatják harmadik országbeli hatóságokkal. |
|
(2) A 10. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos személyek esetében harmadik ország számára semmilyen információt nem közölnek azzal kapcsolatban, hogy valamely tagállamban nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be, különösen akkor, ha az említett ország egyben a kérelmező származási országa is. |
|
(3) Harmadik ország nem férhet közvetlenül hozzá a központi rendszerhez a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy ujjnyomatadatainak vagy egyéb személyes adatainak összehasonlítása vagy továbbítása céljából, és nem kaphat hozzáférést valamely tagállam kijelölt nemzeti hozzáférési pontján keresztül. |
|
Or. en
Módosítás 437
Sylvia-Yvonne Kaufmann, Josef Weidenholzer, Vilija Blinkevičiūtė, Péter Niedermüller, Kati Piri, Maria Grapini, Juan Fernando López Aguilar
Rendeletre irányuló javaslat
38 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) E rendelet 37. cikkétől eltérve, a 10. cikk (1) bekezdésében, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (1) bekezdésében említett személyekkel kapcsolatos, valamely tagállam által az 1. cikk (1) bekezdésének a) vagy b) pontjában meghatározott célokat szolgáló találatot követően kapott személyes adatok az (EU) […/2016] rendelet 46. cikkével összhangban csak akkor továbbíthatók vagy bocsáthatók rendelkezésre egy harmadik ország számára, amennyiben ez a harmadik országbeli állampolgárok személyazonosságának igazolásához szükséges kiutasítás céljából, ha teljesülnek az alábbi feltételek: | (1) E rendelet 37. cikkétől eltérve, a 10. cikk (1) bekezdésében, a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikk (1) bekezdésében említett személyekkel kapcsolatos, valamely tagállam által az 1. cikk (1) bekezdésének a) vagy b) pontjában meghatározott célokat szolgáló találatot követően kapott, csak a szükségesre korlátozott személyes adatok az (EU) […/2016] rendelet 46. cikkével összhangban csak akkor továbbíthatók vagy bocsáthatók rendelkezésre egy harmadik ország számára, amennyiben ez a harmadik országbeli állampolgárok személyazonosságának igazolásához szükséges kiutasítás céljából, ha teljesülnek az alábbi feltételek: |
Or. en
Módosítás 438
Sylvia-Yvonne Kaufmann, Josef Weidenholzer, Vilija Blinkevičiūtė, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Juan Fernando López Aguilar
Rendeletre irányuló javaslat
38 cikk – 1 bekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) a származási tagállam, amely az adatokat a központi rendszerbe bevitte, hozzájárulását adta, az érintett egyént pedig tájékoztatták arról, hogy személyes adatait megoszthatják harmadik országbeli hatóságokkal. | c) az adatbeküldő tagállam, amely az adatokat a központi rendszerbe bevitte, hozzájárulását adta, az érintett egyént pedig tájékoztatták arról, hogy személyes adatait megosztják az említett harmadik országbeli hatóságokkal. |
Or. en
Módosítás 439
Sophia in 't Veld
Rendeletre irányuló javaslat
38 cikk – 1 bekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) a származási tagállam, amely az adatokat a központi rendszerbe bevitte, hozzájárulását adta, az érintett egyént pedig tájékoztatták arról, hogy személyes adatait megoszthatják harmadik országbeli hatóságokkal. | c) az adatbeküldő tagállam, amely az adatokat a központi rendszerbe bevitte, hozzájárulását adta, az érintett egyént pedig tájékoztatták arról, hogy személyes adatait megosztják egy meghatározott harmadik ország hatóságaival. |
Or. en
Módosítás 440
Sylvia-Yvonne Kaufmann, Josef Weidenholzer, Vilija Blinkevičiūtė, Péter Niedermüller, Kati Piri, Maria Grapini, Juan Fernando López Aguilar, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
38 cikk – 1 bekezdés – c a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| ca) jogerős határozat született a harmadik ország állampolgárának nemzetközi védelem iránti kérelméről. |
Or. en
Módosítás 441
Sylvia-Yvonne Kaufmann, Josef Weidenholzer, Vilija Blinkevičiūtė, Péter Niedermüller, Maria Grapini, Juan Fernando López Aguilar, Dietmar Köster, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
38 cikk – 1 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (1a) A tagállamokból származó és a tagállamok között az 1. cikk (1) bekezdés a) és b) pontjában foglalt célból szerzett találatot követően kicserélt személyi adatok harmadik országoknak nem továbbíthatóak, ha valós a veszélye annak, hogy az érintett az adattovábbítás következtében kínzást, embertelen vagy megalázó bánásmódot vagy büntetést szenvedhet el, illetve alapvető jogai bármely más módon sérülhetnek. |
Or. en
Módosítás 442
Sophia in 't Veld
Rendeletre irányuló javaslat
38 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A 10. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos személyek esetében harmadik ország számára semmilyen információt nem közölnek azzal kapcsolatban, hogy valamely tagállamban nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be, különösen akkor, ha az említett ország egyben a kérelmező származási országa is. | (2) A 10. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos személyek esetében harmadik ország számára semmilyen információt nem közölnek azzal kapcsolatban, hogy valamely tagállamban nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be. |
Or. en
Módosítás 443
Sylvia-Yvonne Kaufmann, Josef Weidenholzer, Vilija Blinkevičiūtė, Péter Niedermüller, Kati Piri, Maria Grapini, Juan Fernando López Aguilar, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
38 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A 10. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos személyek esetében harmadik ország számára semmilyen információt nem közölnek azzal kapcsolatban, hogy valamely tagállamban nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be, különösen akkor, ha az említett ország egyben a kérelmező származási országa is. | (2) A 10. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos személyek esetében harmadik ország számára semmilyen információt nem közölnek azzal kapcsolatban, hogy valamely tagállamban nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be. |
Or. en
Módosítás 444
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
38 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) Harmadik ország nem férhet közvetlenül hozzá a központi rendszerhez a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy ujjnyomatadatainak vagy egyéb személyes adatainak összehasonlítása vagy továbbítása céljából, és nem kaphat hozzáférést valamely tagállam kijelölt nemzeti hozzáférési pontján keresztül. | (3) Harmadik ország nem férhet közvetlenül hozzá a központi rendszerhez a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy ujjnyomatadatainak, arcképmásának vagy egyéb személyes adatainak összehasonlítása vagy továbbítása céljából, és nem kaphat hozzáférést valamely tagállam kijelölt nemzeti hozzáférési pontján keresztül. |
Or. en
Indokolás
A bizottsági javaslat javítása, amely nem illeszti be az összes előírt helyen mind az „ujjlenyomat”, mind az „arcképmás” szót, ami összhangban van a 2. cikkben említett kötelezettséggel.
Módosítás 445
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek, Hilde Vautmans
Rendeletre irányuló javaslat
40 cikk – 2 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (2a) A személyes adatok feldolgozásának végső felelőse a tagállam, amely az (EU) 2016/679 rendelet értelmében „adatkezelőnek” minősül. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Egyértelművé kell tenni, hogy a személyes adatok feldolgozásának végső felelőse a tagállam, amely az általános adatvédelmi rendelet (2016/679) értelmében „adatkezelőnek” minősül.
Módosítás 446
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
40 cikk – 3 bekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A tagállammal szembeni, az (1) és a (2) bekezdésben említett kártérítési igényre az alperes tagállam nemzeti jogának a rendelkezései az irányadók az (EU) […/2016] rendelet [75. és 76. cikkével], valamint a [2016/… /EU] irányelv [52. és 53.] cikkével összhangban . | (3) A tagállammal szembeni, az (1) és a (2) bekezdésben említett kártérítési igényre az alperes tagállam nemzeti jogának a rendelkezései az irányadók az (EU) 2016/679 rendelet VIII. fejezetével, valamint az (EU) 2016/680 irányelv VIII. fejezetével – a jogorvoslatról, felelősségről és szankciókról szóló fejezetekkel – összhangban. |
Or. en
Módosítás 447
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek, Hilde Vautmans
Rendeletre irányuló javaslat
42 cikk – 2 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (2a) Az eu-LISA biztonságos kommunikációs csatornát épít ki a határregisztrációs rendszer (EES) központi rendszere és az Eurodac központi rendszere között, hogy megvalósuljon a két rendszer interoperabilitása. A két rendszer közötti kapcsolatra azért van szükség, hogy a harmadik országbeli állampolgároknak az EES-ben nyilvántartott biometrikus adatai automatikus továbbításra kerüljenek az Eurodac felé, amennyiben e rendelet előírja e biometrikus adatok nyilvántartásba vételét. |
Or. fr
Indokolás
A ki- és beléptetési rendszer célja nyilvántartásba venni a schengeni térségbe rövid tartózkodás céljából belépő harmadik országbeli polgárok belépésének időpontját, illetve jelezni a megengedett tartózkodási idő minden túllépését. Megengedett tartózkodási idejük lejárta után a harmadik országok polgárai tehát jogtalanul tartózkodnak az EU-ban és ezért a 14. cikknek megfelelően nyilvántartásba kell őket venni. A két rendszer átjárhatósága lehetővé teszi, hogy a tagállamok ne kényszerüljenek az e személyek utáni kutatásra és a kettős nyilvántartásra.
Módosítás 448
Malin Björk, Barbara Spinelli, Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
42 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) [2020]-ig az eu-LISA tanulmányt végez a központi rendszer arcképfelismerő-szoftverrel való kiegészítésének technikai megvalósíthatóságáról az arcképek összehasonlítása érdekében. A tanulmány értékeli az arcfelismerő szoftverből származó eredmények megbízhatóságát és pontosságát az EURODAC céljai szempontjából, valamint az arcfelismerő technológia központi rendszerbe történő bevezetése előtt megteszi a szükséges ajánlásokat. | törölve |
Or. en
Módosítás 449
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
42 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) [2020]-ig az eu-LISA tanulmányt végez a központi rendszer arcképfelismerő-szoftverrel való kiegészítésének technikai megvalósíthatóságáról az arcképek összehasonlítása érdekében. A tanulmány értékeli az arcfelismerő szoftverből származó eredmények megbízhatóságát és pontosságát az EURODAC céljai szempontjából, valamint az arcfelismerő technológia központi rendszerbe történő bevezetése előtt megteszi a szükséges ajánlásokat. | (4) [2020]-ig az eu-LISA tanulmányt készít a központi rendszer arcképmások összehasonlítása céljából további arcfelismerő szoftverekkel történő bővítésének technikai megvalósíthatóságáról és hozzáadott értékéről. A tanulmány értékeli az arcfelismerő szoftverből származó eredmények megbízhatóságát és pontosságát az EURODAC céljai szempontjából, valamint az arcfelismerő technológia központi rendszerbe történő bevezetése előtt megteszi a szükséges ajánlásokat. A tanulmány hatásvizsgálatot is magába foglal a magánélet védelméhez való jog, az emberi méltóság, a gyermekek jogai, valamint a megkülönböztetésmentesség tekintetében az arcfelismerő szoftver használatával járó kockázatokról. A tanulmány figyelembe veszi az uniós ügynökségek, az európai adatvédelmi biztos, a fontosabb szereplők, valamint tudományos szakemberek véleményét. |
Or. en
Módosítás 450
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
42 cikk – 4 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (4a) Legkésőbb 2020-ban az eu-LISA tanulmányt készít annak kiderítése céljából, hogy harmonizálni kell-e a különféle európai uniós adatbázisokban található biometrikus azonosító elemek kombinációit, valamint arról, hogy helyénvaló lenne-e, ha az Eurodac négy ujjlenyomatra és egy arcképmásra csökkentené az azonosító elemeket, ahogyan az a határregisztrációs rendszer esetében érvényes az EU .../... európai parlamenti és tanácsi rendeletnek megfelelően. |
Or. fr
Indokolás
Harmonizálni kellene a különféle európai uniós adatbázisokban található biometrikus azonosító elemek kombinációit átjárhatóságuk és a lehető leghatékonyabb felhasználásuk érdekében.
Módosítás 451
Sophia in 't Veld
Rendeletre irányuló javaslat
42 cikk – 5 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(5) A Bizottság […] -ig, valamint azt követően négy évente átfogó értékelést készít az Eurodacról, amelyben összeveti a célokkal az elért eredményeket, és értékeli az alapvető jogokra gyakorolt hatást, többek között azt, hogy a bűnüldözési célú hozzáférés az e rendelet hatálya alá tartozó személyek közvetett megkülönböztetéséhez vezetett-e, valamint hogy továbbra is fennállnak-e az alapul szolgáló okok, levonja a jövőbeni tevékenységekkel kapcsolatos következtetéseket, és szükség esetén ajánlásokat tesz. A Bizottság az értékelésről szóló jelentéseket megküldi az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak. | (5) A Bizottság […] -ig, valamint azt követően négyévente teljes adatvédelmi hatásvizsgálattal együtt átfogó értékelést készít az Eurodacról, amelyben összeveti a célokkal az elért eredményeket, és értékeli az alapvető jogokra gyakorolt hatást, többek között azt, hogy a bűnüldözési célú hozzáférés az e rendelet hatálya alá tartozó személyek közvetett megkülönböztetéséhez vezetett-e, valamint hogy továbbra is fennállnak-e az alapul szolgáló okok, levonja a jövőbeni tevékenységekkel kapcsolatos következtetéseket, és szükség esetén ajánlásokat tesz. A Bizottság az értékelésről szóló jelentéseket megküldi az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak. |
Or. en
Indokolás
Az eljárási szabályzat 104. cikkével összhangban e módosítás azért szükséges, mert elválaszthatatlanul összefügg más olyan elfogadható módosításokkal az Eurodac céljait illetően (1. cikk), amelyek a szükségességre és az arányosságra vonatkozó elvek tiszteletben tartására utaló hivatkozásokat vezetnek be a Charta 52. cikkének (1) bekezdésének, valamint a Bíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlatának megfelelően.
Módosítás 452
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
42 cikk – 8 bekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(8) A bizalmas információk közzétételére irányadó nemzeti jogszabályok rendelkezéseinek betartása mellett a tagállamok és az Europol éves jelentést készítenek arról, hogy bűnüldözési célok tekintetében mennyire volt eredményes az ujjnyomatadatok Eurodac-adatokkal történő összehasonlítása; a jelentés információkat és statisztikai adatokat tartalmaz: | (8) A bizalmas információk közzétételére irányadó nemzeti jogszabályok rendelkezéseinek betartása mellett a tagállamok és az Europol éves jelentést készítenek arról, hogy bűnüldözési célok tekintetében mennyire volt eredményes az ujjnyomatadatok és arcképmások Eurodac-adatokkal történő összehasonlítása; a jelentés információkat és statisztikai adatokat tartalmaz: |
Or. en
Indokolás
A bizottsági javaslat javítása, amely nem illeszti be az összes előírt helyen mind az „ujjlenyomat”, mind az „arcképmás” szót, ami összhangban van a 2. cikkben említett kötelezettséggel.
Módosítás 453
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
44 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
E rendelet rendelkezései nem alkalmazhatók olyan területen, amelyen a(z) 604/2013/EU rendelet nem alkalmazandó. | Az XXX/XXX rendeletben foglalt rendelkezések sérelme nélkül e rendelet rendelkezései nem alkalmazhatók olyan területen, amelyen a(z) 604/2013/EU rendelet nem alkalmazandó. |
Or. fr
Indokolás
Átdolgozás: Itt hivatkozni kell a jövőbeli rendeletre, amely uniós keretet hoz létre az áttelepítéshez, ami jövőbeli alkalmazási körét illeti annak érdekében, hogy alkalmazható legyen e rendelet.
Módosítás 454
Judith Sargentini
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Rendeletre irányuló javaslat
47 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A 2. cikk (2) bekezdését, a 32, 32 cikket és az 1. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontjában említett célokból a 28. cikk (4) bekezdését, a 30. és 37. cikket az (EU) […/2016] rendelet 91. cikkének (2) bekezdésében említett időponttól kell alkalmazni. A fenti időpontig a 603/2013/EU rendelet 2. cikkének (2) bekezdését, 27. cikkének (4) bekezdését, 29., 30. és 35. cikkét kell alkalmazni. | A 2. cikk (2) bekezdését, a 32. cikket és az 1. cikk (1) bekezdésének a) pontjában említett célokból a 28. cikk (4) bekezdését, a 30. és 37. cikket az (EU) […/2016] rendelet 91. cikkének (2) bekezdésében említett időponttól kell alkalmazni. A fenti időpontig a 603/2013/EU rendelet 2. cikkének (2) bekezdését, 27. cikkének (4) bekezdését, 29., 30. és 35. cikkét kell alkalmazni. |
Or. en
Módosítás 455
Gérard Deprez, Louis Michel, Petr Ježek
Rendeletre irányuló javaslat
I a melléklet (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| Ia. melléklet: Közös megközelítés az Eurodac-rendelet végrehajtásához az ujjnyomatvételi kötelezettség tekintetében |
| Amennyiben az Eurodac-rendelet hatálya alá tartozó érintett kezdetben nem működik együtt az ujjnyomatvételi folyamat során, minden észszerű és arányos intézkedést meg kell hozni az együttműködés elérése érdekében. Ebből a célból és az uniós jog tiszteletben tartásának érdekében a tagállamok a következő megközelítést követik: |
| (1) A tagállam tájékoztatja az érintettet az uniós jog szerinti ujjnyomatvételi kötelezettségről, továbbá elmagyarázhatja számára, hogy saját érdekében áll a teljes és azonnali együttműködés és ujjnyomatainak biztosítása. Az érintett tudomására hozható különösen az is, hogy amennyiben egy másik tagállamban kér menedéket, az (EU) [.../...] európai parlamenti és tanácsi rendelet (Dublini Rendelet) értelmében az ujjnyomatokat vagy más közvetett bizonyítékokat fel lehet használni azon tagállamba történő átadásának végrehajtásához, amelyik menedékjog iránti kérelme tekintetében illetékes. A tagállam arról is tájékoztatást adhat az érintett számára, hogy ha ezt követően menedék iránti kérelmet nyújt be, ugyanúgy ujjnyomatvételre fogják kötelezni. |
| (2) Ha az érintett, aki nem nyújtott be menedékjog iránti kérelmet, továbbra sem hajlandó együttműködni az ujjnyomatvétel tekintetében, irreguláris migránsnak tekinthető, és a tagállamok, amennyiben kevésbé kényszerítő jellegű alternatív intézkedések alkalmazása nem lenne hatékony, megfontolhatják a 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (visszatérési irányelv) 15. cikkében foglalt rendelkezések szerinti fogva tartását. Ameddig az érintett a kezdeti azonosítási folyamat során nem hajlandó az együttműködésre, többek között az uniós jogban és/vagy a nemzeti jogban előírt ujjnyomatvételre, általában nem lehetséges annak megállapítása, hogy reális esély van-e visszaküldésére, következésképpen a tagállamok, amennyiben kevésbé kényszerítő jellegű alternatív intézkedések alkalmazása nem lenne hatékony, megfontolhatják a visszatérési irányelvben foglaltak szerinti fogva tartás alkalmazását. |
| (3) Amennyiben az érintett benyújtotta a menedékjog iránti kérelmet és az ujjnyomatvétel tekintetében nem hajlandó együttműködni, a tagállamok megfontolhatják fogva tartását személyazonossága vagy állampolgársága meghatározása vagy ellenőrzése érdekében többek között az uniós jogban előírt ujjnyomatvétellel az (EU) .../... irányelvnek (a befogadási feltételekről szóló irányelv) megfelelően. |
| (4) Amennyiben az érintett tagállam nemzeti jogi keretében lehetővé tette a gyorsított és/vagy határvédelmi eljárásokat, a tagállamok tájékoztathatják a menedékkérőt, hogy a menekültügyi eljárásokról szóló hatályos irányelv (2005/85) 23. cikke (4) bekezdésének m) pontja értelmében vagy a menekültügyi eljárásokról szóló átdolgozott irányelv (amelyet 2015. július 20-ig kell átültetni) 31. cikke (8) bekezdésének i) pontja értelmében nemzetközi védelem iránti kérelme gyorsított és/vagy határvédelmi eljárás tárgyát képezheti, ha az ujjnyomatvétel tekintetében elutasítja az együttműködést. A tagállam továbbá tájékoztatást adhat arról, hogy ha az érintett menedékjog iránti kérelmét a fenti gyorsított és/vagy határvédelmi eljárások keretében kezelik, az azzal a következménnyel járhat, hogy a kérelmet annak megfelelő és átfogó érdemi vizsgálatát követően egyértelműen megalapozatlannak ítélhetik. E megállapítás következtében, ha a tagállam nemzeti joga így rendelkezik, valamint az uniós és nemzetközi joggal összhangban jelentősen szűkül az elutasított kérelmező joga ahhoz, hogy az elutasítás elleni fellebbezés idejére az adott tagállam területén maradhasson, és a kérelmezőt a fellebbezésre vonatkozó ítélet meghozatala előtt visszaküldhetik. A tagállam ezenkívül tájékoztatást adhat arról, hogy a fenti körülmények között a kiutasítási végzést az Unió egészére érvényes, legfeljebb ötéves beutazási tilalom kísérheti. |
| (5) Az érintettet az uniós jogban foglaltaknak megfelelően a lehető legrövidebb és legszükségesebb ideig tartják fogva. |
| (6) A tagállamok függetlenül attól, hogy az érintett fogva tartása mellett döntenek-e, tájékoztatást és tanácsadást nyújtanak, hogy az érintett tudomására hozzák az irreguláris migránsként vagy menedékkérőként őt megillető jogait és rá háruló kötelezettségeit (többek között a jogorvoslathoz fűződő jogát). Ennek részét képezi a Dublini Rendelet ismertetése és részét képezheti közös tájékoztató füzetek alkalmazása [a 118/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet X–XII. melléklete]. A Dublini Rendeletre vonatkozó tájékoztatásnak ki kell térnie olyan elemekre, amelyek fontosak lehetnek – például a családegyesítésről szóló szabályok –, amennyiben az érintett menedékjog iránti kérelmet nyújt be. |
| (7) Ha a kezdeti tanácsadás sikertelen, a tagállam az arányosság elvének és az Európai Unió Alapjogi Chartájának teljes tiszteletben tartása mellett végső eszközként fontolóra veheti a kényszer alkalmazását. Ha valamely tagállam így dönt, az érintettet tájékoztatják, hogy kényszerintézkedést alkalmazhatnak ujjnyomatának levételéhez. Ha az érintett továbbra sem hajlandó az együttműködésre, a kényszer arányos alkalmazásában képzett tisztviselők a szükséges kényszerintézkedés minimumszintjét alkalmazhatják, tiszteletben tartva az érintett méltóságát és testi épségét, ahogy azt az ujjnyomatvételre vonatkozó jóváhagyott eljárás meghatározza. Ennek az eljárásnak részét képezi az érintett számára adott egyértelmű magyarázat azokról a lépésekről, amelyeket a tisztviselő az együttműködés kikényszerítése érdekében meg kíván tenni. A tisztviselőnek bizonyítania kell, hogy az észszerű kényszer alkalmazása helyett nem állt rendelkezésére a gyakorlatban megvalósítható alternatív intézkedés. Esetről esetre meg kell vizsgálni, hogy nem áll-e rendelkezésre más megoldás, figyelembe véve a konkrét körülményeket és az érintett személy sérülékenységét. A tagállamok fontolóra vehetik, hogy az ujjnyomatvételt szolgáló kényszer bizonyos sérülékeny személyek, például gyermekek vagy terhes nők esetében soha nem indokolt. Ha sérülékeny személyek esetében sor kerül bizonyos szintű kényszer alkalmazására, biztosítani kell, hogy az alkalmazott eljárást konkrétan az ilyen személyekhez igazítsák. A kényszer alkalmazását minden esetben fel kell jegyezni, és az eljárásról szóló feljegyzést meg kell őrizni az ahhoz szükséges ideig, hogy az érintett személy jogi úton kifogást emelhessen a hatóság fellépéseivel szemben., |
| (8) A tagállamok törekednek annak elkerülésére, hogy kétszer vegyenek ujjnyomatot a migránsoktól. A tagállamok ezért mérlegelhetik, hogy csökkentve mind az adminisztrációra, mind a migránsokra nehezedő terheket, egyetlen intézkedés („uno actu”) keretében végzik el a menekültüggyel/Dublini Rendelettel kapcsolatos személyazonosítást, valamint az irreguláris migránsoknak a visszaküldésről rendelkező nemzeti jog és más olyan jogszerű célok érdekében történő személyazonosítását, amelyek összeegyeztethetők a menekültüggyel/Dublini Rendelettel kapcsolatos célokkal. A tagállamoknak rendelkezniük kell olyan rendszerekkel, amelyekkel ugyanazt az ujjnyomatsort tárolhatják nemzeti automatikus ujjnyomat-azonosító rendszerükben (AFIS) és továbbíthatják az Eurodac központi rendszerébe. Az eljárás során minél előbb el kell végezni a személyazonosság megállapítását és az ujjnyomatvételt. |
| (9) Abban az esetben, amikor valamely kérelmező ujjbegyeit tönkretette vagy az ujjnyomatvételt más módon (például ragasztó alkalmazásával) tette lehetetlenné, és amennyiben észszerűen feltételezhető, hogy rövid időn belül lehetséges lesz az ujjnyomatvétel, a tagállamok mérlegelhetik, hogy szükséges a személy fogva tartása addig, amíg ujjnyomatát le nem tudják venni. Az érintettek ujjnyomatának levételét rendszeres időközönként meg kell kísérelni. |
| (10) A sikeres ujjnyomatvételt követően az érintettet elengedik az őrizetből, kivéve, ha a visszatérési irányelvben foglalt vagy az uniós menekültügyi jogszabályok értelmében meghatározott konkrét indok ezt nem teszi lehetővé. |
Or. en
Indokolás
Átdolgozás: Egy vizsgálat eredményei szerint egyes tagállamok engedélyezik a fogva tartást a migránsok ujjnyomatvételének biztosítása érdekében, egyesek engedélyezik a kényszer arányos alkalmazását, míg más tagállamok nem alkalmaznak sem fogva tartást, sem kényszert. Össze kell hangolni a meglévő gyakorlatokat annak biztosítása érdekében, hogy azonos szintű biztosítékok mellett teljesítsék az Eurodac-rendelet szerinti kötelezettségeiket.
A Bizottság által az SWD(2015)0150 -es dokumentumban kidolgozott közös megközelítés.