Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság

2016/0223(COD)

27.3.2017

MÓDOSÍTÁS:

417 - 798

Jelentéstervezet

Tanja Fajon

(PE599.799v02-00)

a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült- vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról, továbbá a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló, 2003. november 25-i 2003/109/EK tanácsi irányelv módosításáról

Rendeletre irányuló javaslat

( COM(2016)0466 – C8-0324/2016 – 2016/0223(COD) )

AM_Com_LegReport

Módosítás     417

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 4 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)  Amikor az eljáró hatóság az ország azon részében uralkodó általános körülményeket értékeli, amely a 7. cikk szerinti védelem forrása, figyelembe kell venni az említett védelem elérhetőségét, hatékonyságát és tartósságát. A kérelmező személyes körülményeinek értékelése során különösen az egészségi állapotot, az életkort, a nemet, a szexuális irányultságot, a nemi identitást és a szociális helyzetet kell figyelembe venni, valamint értékelni kell, hogy a származási ország biztonságosnak tartott részén való tartózkodás nem jelent-e indokolatlan nehézséget a kérelmező számára.

törölve

Or. en

Módosítás     418

Artis Pabriks, Traian Ungureanu, Tomáš Zdechovský, Kinga Gál, Pál Csáky, Monica Macovei

(4)  Amikor az eljáró hatóság az ország azon részében uralkodó általános körülményeket értékeli, amely a 7. cikk szerinti védelem forrása, figyelembe kell venni az említett védelem elérhetőségét, hatékonyságát és tartósságát. A kérelmező személyes körülményeinek értékelése során különösen az egészségi állapotot, az életkort, a nemet, a szexuális irányultságot, a nemi identitást és a szociális helyzetet kell figyelembe venni.

Or. en

Módosítás     419

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 4 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)  Amikor az eljáró hatóság az ország azon részében uralkodó általános körülményeket értékeli, amely a 7. cikk szerinti védelem forrása, figyelembe kell venni az említett védelem elérhetőségét, hatékonyságát és tartósságát. A kérelmező személyes körülményeinek értékelése során különösen az egészségi állapotot, az életkort, a nemet, a szexuális irányultságot, a nemi identitást és a szociális helyzetet kell figyelembe venni, valamint értékelni kell, hogy a származási ország biztonságosnak tartott részén való tartózkodás nem jelent-e indokolatlan nehézséget a kérelmező számára.

(4)  Amikor az eljáró hatóság az ország azon részében uralkodó általános körülményeket értékeli, amely a 7. cikk szerinti védelem forrása, figyelembe kell venni az említett védelem elérhetőségét, hatékonyságát és tartósságát. A kérelmező személyes körülményeinek értékelése során különösen az egészségi állapotot, az életkort, a nemet, a szexuális irányultságot, a nemi identitást, az etnikai származást, a nemzeti kisebbséghez tartozást és a szociális helyzetet kell figyelembe venni, valamint értékelni kell, hogy a származási ország biztonságosnak tartott részén való tartózkodás nem jelent-e indokolatlan nehézséget a kérelmező számára.

Or. en

Módosítás     420

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 4 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)  Amikor az eljáró hatóság az ország azon részében uralkodó általános körülményeket értékeli, amely a 7. cikk szerinti védelem forrása, figyelembe kell venni az említett védelem elérhetőségét, hatékonyságát és tartósságát. A kérelmező személyes körülményeinek értékelése során különösen az egészségi állapotot, az életkort, a nemet, a szexuális irányultságot, a nemi identitást és a szociális helyzetet kell figyelembe venni, valamint értékelni kell, hogy a származási ország biztonságosnak tartott részén való tartózkodás nem jelent-e indokolatlan nehézséget a kérelmező számára.

(4)  Amikor az eljáró hatóság az ország azon részében uralkodó általános körülményeket értékeli, amely a 7. cikk szerinti védelem forrása, figyelembe kell venni az említett védelem elérhetőségét és hatékonyságát. A kérelmező személyes körülményeinek értékelése során különösen az egészségi állapotot, az életkort, a nemet, a szexuális irányultságot és a szociális helyzetet kell figyelembe venni, valamint értékelni kell, hogy a származási ország biztonságosnak tartott részén való tartózkodás nem jelent-e indokolatlan nehézséget a kérelmező számára.

Or. en

Módosítás     421

Alessandra Mussolini, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Frank Engel, Barbara Matera, Salvatore Domenico Pogliese, József Nagy, Carlos Coelho

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 4 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4a)  A nemzetközi védelem ‒ akár kísérővel rendelkező, akár kísérő nélküli ‒ kiskorú számára történő nyújtásának a belső védelem rendelkezésre állásán alapuló megtagadására vonatkozó határozatot a kiskorú mindenek felett álló érdekének megállapítására irányuló hivatalos eljárásnak kell megelőznie. Amennyiben a kérelmező kísérő nélküli kiskorú, megfelelő gondozási, gyermekfelügyeleti megoldások és a fejlődését szolgáló tartós megoldások elérhetőségét is vizsgálni kell annak megállapításakor, hogy a védelem hatékonyan garantálható-e az adott területen belül.

Or. en

Indokolás

Az eljáró hatóságnak a gyermek mindenek felett álló érdekének elvét kell elsőként figyelembe vennie a belső védelem feltételeinek vizsgálatakor. A kiskorút ‒ akár kísérővel rendelkező, akár kísérő nélküli ‒ csak akkor küldhető vissza a származási országa biztonságos területére, ha megállapítást nyert, hogy jóléte szempontjából valamennyi feltétel teljesül. Az e cikkben foglalt rendelkezést össze kell hangolni a 2008/115/EK irányelv (visszatérési irányelv) 10. cikkében biztosítottakkal.

Módosítás     422

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

9 cikk – 1 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  jellegénél vagy ismétlődésénél fogva elég súlyos ahhoz, hogy az alapvető emberi jogokat súlyosan megsértse, különös tekintettel az állam azon kötelezettségeire, amelyektől az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 15. cikkének (2) bekezdése értelmében nem lehet eltérni; vagy

a)  jellegénél vagy ismétlődésénél fogva elég súlyos ahhoz, hogy az emberi jogokat súlyosan megsértse, különös tekintettel az állam azon kötelezettségeire, amelyektől az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 15. cikkének (2) bekezdése értelmében nem lehet eltérni; vagy

Or. en

Módosítás     423

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

9 cikk – 2 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  fizikai vagy pszichikai erőszak alkalmazása, ideértve a nemi erőszakot is;

a)  fizikai vagy pszichikai erőszak alkalmazása, ideértve a nemi erőszakot és/vagy a szexuális kizsákmányolás céljából történő emberkereskedelmet is;

Or. en

Módosítás     424

Beatrix von Storch

Rendeletre irányuló javaslat

9 cikk – 2 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  olyan törvényi, rendeleti, közigazgatási, rendőrségi és/vagy igazságszolgáltatási intézkedések, amelyek önmagukban hátrányosan megkülönböztető jellegűek, vagy amelyeket hátrányosan megkülönböztető módon alkalmaznak;

törölve

Or. en

Módosítás     425

Beatrix von Storch

Rendeletre irányuló javaslat

9 cikk – 2 bekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)  aránytalanságok vagy hátrányos megkülönböztetés a büntetőeljárás során, aránytalan vagy hátrányosan megkülönböztető jellegű büntetés;

törölve

Or. en

Módosítás     426

Beatrix von Storch

Rendeletre irányuló javaslat

9 cikk – 2 bekezdés – d pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

d)  a bírósági jogvédelem megtagadása, amennyiben mindez aránytalan vagy hátrányosan megkülönböztető jellegű büntetéssel jár;

törölve

Or. en

Módosítás     427

Beatrix von Storch

Rendeletre irányuló javaslat

9 cikk – 2 bekezdés – e pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

e)  konfliktushelyzetben történő katonai szolgálatmegtagadás miatti büntetőeljárás vagy büntetés, amennyiben a katonai szolgálat teljesítése bűncselekmény vagy a 12. cikk (2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá tartozó valamely cselekmény elkövetésével járna;

törölve

Or. en

Módosítás     428

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

9 cikk – 2 bekezdés – e a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

ea)  hátrányosan megkülönböztető jellegű vagy aránytalan büntetőeljárás vagy büntetés, ami az alapvető emberi jogok súlyos megsértéséhez vezet a katonai szolgálat erkölcsi, vallási, politikai okok vagy egy bizonyos etnikai csoporthoz vagy állampolgársághoz való tartozás miatti megtagadása következtében;

Or. en

Indokolás

Az olasz jogban jelenleg meghatározott üldöztetés (D.Lgs. 21.12.2014 n. 18 art. 1 lettera bis)

Módosítás     429

Beatrix von Storch

Rendeletre irányuló javaslat

9 cikk – 2 bekezdés – f pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

f)  olyan cselekmények, amelyeket nemi hovatartozás miatt vagy gyermekekkel szemben követtek el.

törölve

Or. en

Módosítás     430

f)  olyan cselekmények, amelyeket nemi hovatartozás miatt vagy gyermekekkel szemben követtek el, például kiskorúak hadseregbe történő toborzása, a nemi szervek megcsonkítása, kényszerházasság, gyermekkereskedelem és gyermekmunka, családon belüli erőszak, szexuális kizsákmányolás céljából történő emberkereskedelem, a gazdasági, szociális és kulturális jogok megsértése.

Or. en

Módosítás     431

Gérard Deprez, Louis Michel

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  Az üldöztetési okok értékelésekor a tagállamok az alábbiakat veszik figyelembe:

(1)  Az üldöztetési okok értékelésekor az eljáró hatóság az alábbiakat veszi figyelembe:

Or. fr

Módosítás     432

Lorenzo Fontana

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk - 1 bekezdés - b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(b)  a vallás fogalma magában foglalja különösen a teista, nem teista és ateista meggyőződéseket, magánjellegű, illetve nyilvános vallási szertartásokon akár egyedül, akár másokkal való részvételt, illetve az ilyen szertartásokon történő részvételtől való tartózkodást, más vallásos jellegű tevékenységeket vagy véleménynyilvánítást, illetve bármilyen vallásos hiten alapuló, illetve e hit által megkövetelt személyes vagy közösségi magatartásformát;

(b)  a vallás fogalma magában foglalja különösen a vallásos hitet (mint ahogy ezt megmutatták az Afrikában és Közel-Keleten elkövetett keresztényüldözések), a teista, nem teista és ateista meggyőződéseket, magánjellegű, illetve nyilvános vallási szertartásokon akár egyedül, akár másokkal való részvételt, illetve az ilyen szertartásokon történő részvételtől való tartózkodást, más vallásos jellegű tevékenységeket vagy véleménynyilvánítást, illetve bármilyen vallásos hiten alapuló, illetve e hit által megkövetelt személyes vagy közösségi magatartásformát;

Or. it

Módosítás     433

Miltiadis Kyrkos

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  a vallás fogalma magában foglalja különösen a teista, nem teista és ateista meggyőződéseket, magánjellegű, illetve nyilvános vallási szertartásokon akár egyedül, akár másokkal való részvételt, illetve az ilyen szertartásokon történő részvételtől való tartózkodást, más vallásos jellegű tevékenységeket vagy véleménynyilvánítást, illetve bármilyen vallásos hiten alapuló, illetve e hit által megkövetelt személyes vagy közösségi magatartásformát;

b)  a vallás fogalma, a teista, illetve nem teista meggyőződések magukban foglalják a magánjellegű, illetve nyilvános vallási szertartásokon akár egyedül, akár másokkal való megjelenést és részvételt, illetve az ilyen szertartásokon történő részvételtől való tartózkodást, más vallásos jellegű tevékenységeket vagy véleménynyilvánítást, illetve bármilyen vallásos hiten alapuló, illetve e hit által megkövetelt személyes vagy közösségi magatartásformát;

Or. en

Módosítás     434

Traian Ungureanu, Artis Pabriks, Tomáš Zdechovský, Monica Macovei

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 1 bekezdés – d pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

d)  egy adott csoport különösen akkor minősül meghatározott társadalmi csoportnak, ha:

törölve

tagjai veleszületett jellemzőkkel vagy meg nem változtatható közös háttérrel rendelkeznek vagy olyan közös meggyőződésük, illetve jellemzőik vannak, amelyek olyannyira alapvetők az identitás, illetve lelkiismeret szempontjából, hogy az érintett személyeket nem lehetne azok feladására kényszeríteni, illetve

-

a csoport az érintett országban egyértelműen elkülöníthető identitással rendelkezik, mivel a csoportot az azt körülvevő társadalom másként kezeli.

A származási ország körülményeitől függően meghatározott társadalmi csoportnak minősülhet az olyan csoport is, amely tagjainak közös jellemzője a szexuális irányultságon alapul (de nem tartoznak a fogalom alá az olyan cselekmények, amelyek a tagállamok nemzeti joga értelmében bűncselekménynek minősülnek). egy meghatározott társadalmi csoporthoz tartozás meghatározása vagy egy ilyen csoport jellemzőinek beazonosítása céljából kellő figyelmet kell fordítani a nemre vonatkozó szempontokra, ideértve a nemi identitást is;

Or. en

Módosítás     435

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 1 bekezdés – d pont – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

d)  egy adott csoport különösen akkor minősül meghatározott társadalmi csoportnak, ha:

d)  egy adott csoport különösen akkor minősül meghatározott társadalmi csoporthoz tartozónak, ha:

Or. en

Módosítás     436

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 1 bekezdés – d pont – 1 franciabekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

- tagjai veleszületett jellemzőkkel vagy meg nem változtatható közös háttérrel rendelkeznek vagy olyan közös meggyőződésük, illetve jellemzőik vannak, amelyek olyannyira alapvetők az identitás, illetve lelkiismeret szempontjából, hogy az érintett személyeket nem lehetne azok feladására kényszeríteni, és

- tagjai veleszületett jellemzőkkel vagy meg nem változtatható közös háttérrel rendelkeznek vagy olyan közös meggyőződésük, illetve jellemzőik vannak, amelyek olyannyira alapvetők az identitás, illetve lelkiismeret szempontjából, hogy az érintett személyeket nem lehetne azok feladására kényszeríteni, vagy

Or. it

Módosítás     437

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 1 bekezdés – d pont – 1 francia bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

-  tagjai veleszületett jellemzőkkel vagy meg nem változtatható közös háttérrel rendelkeznek vagy olyan közös meggyőződésük, illetve jellemzőik vannak, amelyek olyannyira alapvetők az identitás, illetve lelkiismeret szempontjából, hogy az érintett személyeket nem lehetne azok feladására kényszeríteni, illetve

(A magyar változatot nem érinti.)

Or. en

Módosítás     438

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 1 bekezdés – d pont – 1 franciabekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

-  tagjai veleszületett jellemzőkkel vagy meg nem változtatható közös háttérrel rendelkeznek vagy olyan közös meggyőződésük, illetve jellemzőik vannak, amelyek olyannyira alapvetők az identitás, illetve lelkiismeret szempontjából, hogy az érintett személyeket nem lehetne azok feladására kényszeríteni, illetve

(A magyar változatot nem érinti.)

Or. en

Módosítás     439

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 1 bekezdés – d pont – 1 francia bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

-  tagjai veleszületett jellemzőkkel vagy meg nem változtatható közös háttérrel rendelkeznek vagy olyan közös meggyőződésük, illetve jellemzőik vannak, amelyek olyannyira alapvetők az identitás, illetve lelkiismeret szempontjából, hogy az érintett személyeket nem lehetne azok feladására kényszeríteni, illetve

(A magyar változatot nem érinti.)

Or. en

Módosítás     440

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 1 bekezdés – d pont – 2 francia bekezdés 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a csoport az érintett országban egyértelműen elkülöníthető identitással rendelkezik, mivel a csoportot az azt körülvevő társadalom másként kezeli.

a csoport az érintett országban kimutathatóan, egyértelműen elkülöníthető identitással rendelkezik, mivel a csoportot az azt körülvevő társadalom másként kezeli.

Or. en

Módosítás     441

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 1 bekezdés – d pont – 2 francia bekezdés 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A származási ország körülményeitől függően meghatározott társadalmi csoportnak minősülhet az olyan csoport is, amely tagjainak közös jellemzője a szexuális irányultságon alapul (de nem tartoznak a fogalom alá az olyan cselekmények, amelyek a tagállamok nemzeti joga értelmében bűncselekménynek minősülnek). egy meghatározott társadalmi csoporthoz tartozás meghatározása vagy egy ilyen csoport jellemzőinek beazonosítása céljából kellő figyelmet kell fordítani a nemre vonatkozó szempontokra, ideértve a nemi identitást is;

törölve

Or. en

Módosítás     442

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 1 bekezdés – d pont – 2 francia bekezdés - 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a származási ország körülményeitől függően meghatározott társadalmi csoportnak minősülhet az olyan csoport is, amelynek alapjául tagjainak szexuális irányultságból álló közös jellemzője szolgál (ez a kifejezés nem értelmezhető oly módon, hogy magában foglaljon bűncselekményeket a tagállamok nemzeti jogai értelmében). Egy meghatározott társadalmi csoporthoz tartozás meghatározása vagy egy ilyen csoport jellemzőinek beazonosítása céljából kellő figyelmet kell fordítani a nemre vonatkozó szempontokra, ideértve a nemi identitást is;

a származási ország körülményeitől függően meghatározott társadalmi csoportnak minősül az olyan csoport is, amelynek alapjául tagjainak szexuális irányultságból és a társadalmi nemekhez kapcsolódó szempontokból – többek között a nemi identitásból – álló közös jellemzője szolgál; egy meghatározott társadalmi csoporthoz tartozás meghatározása vagy egy ilyen csoport jellemzőinek beazonosítása céljából kellő figyelmet kell fordítani  ezekre szempontokra.

Or. it

Módosítás     443

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 1 bekezdés – d pont – 2 francia bekezdés 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A származási ország körülményeitől függően meghatározott társadalmi csoportnak minősülhet az olyan csoport is, amely tagjainak közös jellemzője a szexuális irányultságon alapul (de nem tartoznak a fogalom alá az olyan cselekmények, amelyek a tagállamok nemzeti joga értelmében bűncselekménynek minősülnek). egy meghatározott társadalmi csoporthoz tartozás meghatározása vagy egy ilyen csoport jellemzőinek beazonosítása céljából kellő figyelmet kell fordítani a nemre vonatkozó szempontokra, ideértve a nemi identitást is;

A származási ország körülményeitől függően meghatározott társadalmi csoportnak minősül az olyan csoport is, amely tagjainak közös jellemzője a szexuális irányultságon alapul (de nem tartoznak a fogalom alá az olyan cselekmények, amelyek a tagállamok nemzeti joga értelmében bűncselekménynek minősülnek). egy meghatározott társadalmi csoporthoz tartozás meghatározása vagy egy ilyen csoport jellemzőinek beazonosítása céljából kellő figyelmet kell fordítani a nemre vonatkozó szempontokra, ideértve a nemi identitást, a nemi önkifejezést és nemi jelleget is;

Or. en

Módosítás     444

Angelika Mlinar, Barbara Spinelli, Cornelia Ernst

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 1 bekezdés – d pont – 2 francia bekezdés 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A származási ország körülményeitől függően meghatározott társadalmi csoportnak minősülhet az olyan csoport is, amely tagjainak közös jellemzője a szexuális irányultságon alapul (de nem tartoznak a fogalom alá az olyan cselekmények, amelyek a tagállamok nemzeti joga értelmében bűncselekménynek minősülnek). egy meghatározott társadalmi csoporthoz tartozás meghatározása vagy egy ilyen csoport jellemzőinek beazonosítása céljából kellő figyelmet kell fordítani a nemre vonatkozó szempontokra, ideértve a nemi identitást is;

A származási ország körülményeitől függően meghatározott társadalmi csoportnak minősül az olyan csoport is, amelynek alapjául tagjainak szexuális irányultságából és a nemre vonatkozó szempontokból – többek között a nemi identitásból, a nemi önkifejezésből és a nemi jellegből – és/vagy abból álló közös jellemzője szolgál, hogy szexuális kizsákmányolás céljából történő emberkereskedelem áldozatává váltak vagy ez a veszély fenyegeti őket. e szempontokra egy meghatározott társadalmi csoporthoz tartozás meghatározása vagy egy ilyen csoport jellemzőinek beazonosítása céljából kellő figyelmet kell fordítani;

Or. en

Indokolás

Theshadow rapporteur agrees with the rapporteur that linking sexual orientation toacts considered criminal is out of place and should be removed. Sexualorientation in legislation can never mean acts considered to be criminal and hasno legal added-value since the concept of sexual orientation is clearly definedin European treaties and EU law, and thus also recognised in national law. The addition of “gender expression” to the definition of“particular social group” follows in particular a European Court of HumanRights ruling where it was clarified that individuals can be at particular riskof ill-treatment (under Article 3 ECHR) in third countries where they areperceived as not conforming to the gender roles ascribed to them by society,tradition and even the legal system (N v. Sweden, Application no. 23505/09).

Módosítás     445

Angelika Mlinar, Jussi Halla-aho, Helga Stevens

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 1 bekezdés – e pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

e)  a politikai vélemény fogalma különösen azt foglalja magában, hogy a kérelmező egy olyan ügyben, amely a 6. cikkben említett potenciális üldözőt, annak politikáját vagy eljárását érinti, meghatározott véleményt, gondolatokat vagy meggyőződést képvisel, függetlenül attól, hogy a kérelmező az adott vélemény, gondolatok vagy meggyőződés alapján cselekedett-e.

e)  a politikai vélemény fogalma különösen azt foglalja magában, hogy a kérelmező egy olyan ügyben, amely a 6. cikkben említett potenciális üldözőt, annak politikáját vagy eljárását érinti, meghatározott véleményt, gondolatokat vagy meggyőződést képvisel.

Or. en

Módosítás     446

Gérard Deprez, Louis Michel

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  Annak értékelésekor, hogy a kérelmező üldöztetéstől való félelme megalapozott-e, nincs jelentősége annak, hogy a kérelmező ténylegesen rendelkezik-e az üldöztetés alapjául szolgáló faji, vallási, nemzetiségi, társadalmi vagy politikai jellemzőkkel, amennyiben üldözője úgy tekinti, hogy rendelkezik e jellemzőkkel.

(2)  Amikor az eljáró hatóság azt értékeli, hogy a kérelmező üldöztetéstől való félelme megalapozott-e, nincs jelentősége annak, hogy a kérelmező ténylegesen rendelkezik-e az üldöztetés alapjául szolgáló faji, vallási, nemzetiségi, társadalmi vagy politikai jellemzőkkel, amennyiben üldözője úgy tekinti, hogy rendelkezik e jellemzőkkel.

Or. fr

Módosítás     447

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  Annak értékelésekor, hogy a kérelmező üldöztetéstől való félelme megalapozott-e, nincs jelentősége annak, hogy a kérelmező ténylegesen rendelkezik-e az üldöztetés alapjául szolgáló faji, vallási, nemzetiségi, társadalmi vagy politikai jellemzőkkel, amennyiben üldözője úgy tekinti, hogy rendelkezik e jellemzőkkel.

(2)  Annak értékelésekor, hogy a kérelmező üldöztetéstől való félelme megalapozott-e, nincs jelentősége annak, hogy a kérelmező ténylegesen rendelkezik-e az üldöztetés alapjául szolgáló faji, vallási, nemzetiségi, társadalmi vagy politikai jellemzőkkel, amennyiben üldözője bizonyíthatóan úgy tekinti, hogy rendelkezik e jellemzőkkel.

Or. en

Módosítás     448

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  Annak értékelésekor, hogy a kérelmező üldöztetéstől való félelme megalapozott-e, nincs jelentősége annak, hogy a kérelmező ténylegesen rendelkezik-e az üldöztetés alapjául szolgáló faji, vallási, nemzetiségi, társadalmi vagy politikai jellemzőkkel, amennyiben üldözője úgy tekinti, hogy rendelkezik e jellemzőkkel.

(2)  Annak értékelésekor, hogy a kérelmező üldöztetéstől való félelme megalapozott-e, nincs jelentősége annak, hogy a kérelmező ténylegesen rendelkezik-e az üldöztetés alapjául szolgáló faji, etnikai, vallási, nemzetiségi, társadalmi vagy politikai jellemzőkkel, amennyiben üldözője úgy tekinti, hogy rendelkezik e jellemzőkkel.

Or. en

Módosítás     449

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  Amikor az eljáró hatóság megvizsgálja, hogy a kérelmező megalapozottan tarthat-e az üldözéstől, észszerűen nem várhatja el a kérelmezőtől, hogy az üldöztetés kockázatának elkerülése érdekében elővigyázatosan viselkedjen vagy tartózkodjon bizonyos cselekedetektől a származási országban, amikor az ilyen viselkedés vagy cselekedet identitásának alapvető velejárója.

törölve

Or. en

Módosítás     450

Artis Pabriks, Traian Ungureanu, Tomáš Zdechovský, Kinga Gál, Pál Csáky, Monica Macovei

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  Amikor az eljáró hatóság megvizsgálja, hogy a kérelmező megalapozottan tarthat-e az üldözéstől, észszerűen nem várhatja el a kérelmezőtől, hogy az üldöztetés kockázatának elkerülése érdekében elővigyázatosan viselkedjen vagy tartózkodjon bizonyos cselekedetektől a származási országban, amikor az ilyen viselkedés vagy cselekedet identitásának alapvető velejárója.

(3)  Amikor az eljáró hatóság megvizsgálja, hogy a kérelmező megalapozottan tarthat-e az üldözéstől, észszerűen nem várhatja el a kérelmezőtől, hogy az üldöztetés kockázatának elkerülése érdekében elővigyázatosan viselkedjen vagy tartózkodjon bizonyos cselekedetektől a származási országban, amikor az ilyen viselkedés vagy cselekedet identitásának alapvető velejárója, feltéve, hogy az ilyen viselkedés és cselekedetek nem állnak ellentétben az uniós joggal és normákkal.

Or. en

Módosítás     451

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  Amikor az eljáró hatóság megvizsgálja, hogy a kérelmező megalapozottan tarthat-e az üldözéstől, észszerűen nem várhatja el a kérelmezőtől, hogy az üldöztetés kockázatának elkerülése érdekében elővigyázatosan viselkedjen vagy tartózkodjon bizonyos cselekedetektől a származási országban, amikor az ilyen viselkedés vagy cselekedet identitásának alapvető velejárója.

(3)  Amikor az eljáró hatóság megvizsgálja, hogy a kérelmező megalapozottan tarthat-e az üldözéstől, észszerűen nem várhatja el a kérelmezőtől, hogy az üldöztetés kockázatának elkerülése érdekében elővigyázatosan viselkedjen vagy tartózkodjon bizonyos cselekedetektől a származási országban, amikor az ilyen viselkedés vagy cselekedet identitásának vagy lelkiismeretének alapvető velejárója.

Or. en

Indokolás

Az árnyékelőadó egyetért az előadóval abban, hogy az „identitás” kifejezés korlátozó. A személy lelkiismerete is vezethet ahhoz a jól megalapozott félelemhez, hogy üldözik. Ez összhangban van az Európai Bíróságnak a C-71/11. és C-99/11. sz. egyesített ügyekben alkalmazott ítélkezési gyakorlatával is.

Módosítás     452

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  Amikor az eljáró hatóság megvizsgálja, hogy a kérelmező megalapozottan tarthat-e az üldözéstől, észszerűen nem várhatja el a kérelmezőtől, hogy az üldöztetés kockázatának elkerülése érdekében elővigyázatosan viselkedjen vagy tartózkodjon bizonyos cselekedetektől a származási országban, amikor az ilyen viselkedés vagy cselekedet identitásának alapvető velejárója.

(3)  Amikor az eljáró hatóság megvizsgálja, hogy a kérelmező megalapozottan tarthat-e az üldözéstől, észszerűen nem várhatja el a kérelmezőtől, hogy az üldöztetés kockázatának elkerülése érdekében elővigyázatosan viselkedjen vagy tartózkodjon bizonyos cselekedetektől a származási országban, amikor az ilyen viselkedés vagy cselekedet identitásának vagy lelkiismeretének alapvető velejárója.

Or. en

Módosítás     453

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

11 cikk

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

11 cikk  

törölve

Megszűnés

(1)

A harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy a továbbiakban már nem minősül menekültnek, amennyiben az alábbi feltételek közül egy vagy több fennáll:

a) az állampolgársága szerinti ország védelmét önként újra igénybe veszi;

b) állampolgárságának elvesztését követően azt önként újra megszerzi;

c) új állampolgárságot szerez, és az új állampolgársága szerinti ország védelmét élvezi;

d) önként újra letelepszik azon országban, amelyet az üldöztetéstől való félelmében elhagyott, illetve amelybe ezért nem tért vissza;

e) azon körülmények megszűnése miatt, amelyek kapcsán menekültként ismerték el, az állampolgársága szerinti ország védelmének igénybevételét a továbbiakban már nem utasíthatja el;

f) azon körülmények megszűnése miatt, amelyek kapcsán a személyt menekültként ismerték el, hontalan személyként vissza tud térni a korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti országba.

Az e) és f) pontok nem vonatkoznak azon menekültre, aki egy korábbi üldöztetésből fakadó kényszerítő okokra tud hivatkozni arra vonatkozóan, hogy miért nem kíván élni az állampolgársága szerinti ország, illetve hontalan személy esetén a korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti ország védelmével.

(2) Az (1) bekezdés e) és f) pontjának alkalmazásakor az eljáró hatóságnak

a) meg kell vizsgálnia, hogy a körülményekben bekövetkezett változás annyira jelentős és maradandó jellegű-e, hogy a menekült üldöztetés miatti félelme már nem tekinthető megalapozottnak;

b) döntéseit az összes releváns forrásból beszerzett pontos és friss információkra kell alapoznia, ideértve a származási országra vonatkozó uniós szintű információkat és az ilyen információk közös értékelését, az (EU) XXX/XX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében meghatározottak szerint, valamint az ENSZ menekültügyi főbiztosa által kiadott tájékoztatást és iránymutatást.

Or. en

Módosítás     454

Beatrix von Storch

Rendeletre irányuló javaslat

11 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés – f a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

fa)  a fogadó tagállam joghatóságán kívülre szökik.

Or. en

Módosítás     455

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

11 cikk – 1 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az e) és f) pontok nem vonatkoznak azon menekültre, aki egy korábbi üldöztetésből fakadó kényszerítő okokra tud hivatkozni arra vonatkozóan, hogy miért nem kíván élni az állampolgársága szerinti ország, illetve hontalan személy esetén a korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti ország védelmével.

törölve

Or. en

Módosítás     456

Alessandra Mussolini, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Frank Engel, Barbara Matera, Salvatore Domenico Pogliese, József Nagy

Rendeletre irányuló javaslat

11 cikk – 1 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az e) és f) pontok nem vonatkoznak azon menekültre, aki egy korábbi üldöztetésből fakadó kényszerítő okokra tud hivatkozni arra vonatkozóan, hogy miért nem kíván élni az állampolgársága szerinti ország, illetve hontalan személy esetén a korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti ország védelmével.

Az e) és f) pontok nem vonatkoznak azon menekültre, aki egy korábbi üldöztetésből fakadó kényszerítő okok meglétét tudja bizonyítani arra vonatkozóan, hogy miért nem kíván élni az állampolgársága szerinti ország, illetve hontalan személy esetén a korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti ország védelmével.

Or. en

Indokolás

A 11. cikk e) és f) pontjától csak akkor lehet eltérni, ha a menekült bizonyítani tudja, hogy vannak olyan, korábbi üldöztetéshez kapcsolódó okok, amelyek kihatnának az állampolgársága szerinti országban, illetve hontalan személy esetén a korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti országban biztosított védelemhez való jogára. E rendelkezés elősegítené a közös európai menekültügyi rendszerrel való visszaélések megakadályozását.

Módosítás     457

Jeroen Lenaers

Rendeletre irányuló javaslat

11 cikk – 1 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1a)  A tagállamok dönthetnek úgy, hogy ha a menekültként elismert harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy folyamatosan elutasítja az aktív beilleszkedést, akkor – a legvégső esetben alkalmazott intézkedésként – megszüntethetik a nemzetközi védelemre való jogosultságot.

Or. en

Módosítás     458

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

11 cikk – 2 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  meg kell vizsgálnia, hogy a körülményekben bekövetkezett változás annyira jelentős és maradandó jellegű-e, hogy a menekült üldöztetés miatti félelme már nem tekinthető megalapozottnak;

törölve

Or. en

Indokolás

E cikk (1) bekezdésének e) és f) pontja már garantálja ugyanezen biztosítékokat.

Módosítás     459

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

11 cikk – 2 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  döntéseit az összes releváns forrásból beszerzett pontos és friss információkra kell alapoznia, ideértve a származási országra vonatkozó uniós szintű információkat és az ilyen információk közös értékelését, az (EU) XXX/XX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében meghatározottak szerint, valamint az ENSZ menekültügyi főbiztosa által kiadott tájékoztatást és iránymutatást.

b)  döntéseit az összes releváns forrásból beszerzett pontos és friss információkra alapozhatja, ideértve a származási országra vonatkozó uniós szintű információkat és az ilyen információk közös értékelését, az (EU) XXX/XX rendelet[az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében foglaltak szerint.

Or. en

Módosítás     460

Artis Pabriks, Traian Ungureanu, Tomáš Zdechovský, Kinga Gál, Pál Csáky, Monica Macovei

Rendeletre irányuló javaslat

11 cikk – 2 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  döntéseit az összes releváns forrásból beszerzett pontos és friss információkra kell alapoznia, ideértve a származási országra vonatkozó uniós szintű információkat és az ilyen információk közös értékelését, az (EU) XXX/XX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében meghatározottak szerint, valamint az ENSZ menekültügyi főbiztosa által kiadott tájékoztatást és iránymutatást.

b)  figyelembe kell vennie az összes releváns forrásból beszerzett pontos és friss információkat, ideértve a származási országra vonatkozó uniós szintű információkat és az ilyen információk közös értékelését, az (EU) XXX/XX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében meghatározottak szerint, valamint az ENSZ menekültügyi főbiztosa által kiadott tájékoztatást és iránymutatást.

Or. en

Módosítás     461

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy nem ismerhető el menekültként, amennyiben az érintett személy:

(1)  A harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy nem tartozik e rendelet hatálya alá, amennyiben az érintett személy:

Or. en

Indokolás

Az árnyékelőadó egyetért az előadóval abban, hogy a genfi egyezmény 1. cikkének (D) bekezdése nem tagadja meg a menekült jogállást személyek bizonyos kategóriájától. Egyszerűen az egyezmény által biztosított jogoktól és előnyöktől fosztja meg őket. Mivel e cikket is a genfi egyezmény 1. cikkének (D) bekezdése inspirálta, e rendeletbe is át kell venni ezt a megközelítést.

Módosítás     462

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 1 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  a genfi egyezmény 1. cikkének D. pontja szerint nem az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosságának, hanem az Egyesült Nemzetek valamely más szervének vagy ügynökségének védelmében vagy támogatásában részesül. Amennyiben e védelem vagy támogatás bármely okból anélkül szűnt meg, hogy e személyek helyzetét az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének megfelelő határozataival összhangban véglegesen rendezték volna, e személyeket ipso facto megilletik az ezen rendelet által biztosított ellátások;

a)  a genfi egyezmény 1. cikkének D. pontja szerint nem az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosságának, hanem az Egyesült Nemzetek valamely más szervének vagy ügynökségének védelmében vagy támogatásában részesül. Amennyiben e védelem vagy támogatás bármely okból anélkül szűnt meg, hogy e személyek helyzetét az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének megfelelő határozataival összhangban véglegesen rendezték volna, e személyeket ipso facto megilletik az ezen irányelv által biztosított ellátások;

Or. en

Módosítás     463

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 1 bekezdés– b a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

ba)  A 12. cikk (1) bekezdésének hatálya alá eső palesztinok e rendelet alkalmazási körébe tartoznak különösen akkor, ha:

• a genfi egyezmény 1D. cikke alapján ténylegesen nem vették igénybe az Egyesült Nemzetek Palesztin Menekülteket Segélyező Hivatalának (UNRWA) támogatását;

• az UNRWA mint ügynökség megszűnése, illetve tevékenységei megszakítása esetén vagy egyéb, az érintett személy befolyásán kívüli objektív okokból, úgy hogy a személy nem képes (újra) igénybe venni az UNRWA által nyújtott védelmet vagy támogatást;

• egy személy, miután ténylegesen igénybe vette ezt a védelmet vagy támogatást, a befolyásán kívüli okokból és akaratától függetlenül már nem kapja meg azt.

Or. en

Indokolás

According to the “Note on UNHCR’s Interpretation of Article 1D of the 1951 Convention relating to the Status of Refugees and Article 12(1)(a) of the EU Qualification Directive” in the context of Palestinian refugees seeking international protection, the phrase “ceased for any reason” in the second paragraph of Article 1D of the 1951 Convention/Article 12(1)(a) of the Qualification Directive should not be interpreted restrictively.

Broadly similar to UNHCR’s position, the CJEU in Case C-364/11 held that the phrase “when such protection or assistance has ceased for any reason” (without the position of those persons concerned being definitely settled in accordance with the relevant UN General Assembly resolutions) includes the following situations:

• Situations where a person who, after actually availing him/herself of UNRWA’s assistance, ceases to receive it for a reason beyond his/her control and

• independent of his/her volition which forces him/her to leave the UNRWA area and therefore prevents him/her from receiving UNRWA’s assistance. This includes situations where a Palestinian refugee has been forced to leave UNRWA’s area of operation where his/her personal safety is at serious risk and if it is impossible for UNRWA to guarantee his/her living conditions in accordance with that organization’s mission.

• The cessation of UNRWA as an agency or the cessation of UNRWA’s activities. This would include the fact that it has become impossible for UNRWA to carry out its mission. However, the CJEU noted that it is primarily the actual assistance provided by UNRWA and not the existence of UNRWA as an agency that must cease in order for the second sentence of Article 12(1)(a) to be triggered.

Módosítás     464

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 2 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy nem ismerhető el menekültként, ha nyomós okkal feltételezhető, hogy az érintett személy:

(2)  (A magyar változatot nem érinti.)

Or. en

Módosítás     465

Traian Ungureanu, Artis Pabriks, Kinga Gál, Pál Csáky, Tomáš Zdechovský, Monica Macovei

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 2 bekezdés – a a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

aa)  terrorista bűncselekmények elkövetését tervezte, elősegítette vagy részt vett abban.

Or. en

Módosítás     466

Traian Ungureanu, Artis Pabriks, Kinga Gál, Pál Csáky, Tomáš Zdechovský, Monica Macovei

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 2 bekezdés – a b pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

ab)  terrorista csoport tevékenységeiben vett részt, többek között információ szolgáltatása vagy anyagi források nyújtása, vagy a tevékenységek bármilyen módon való finanszírozása révén.

Or. en

Módosítás     467

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 2 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  a menedéket nyújtó országon kívül, az országba menekültként történő befogadását – vagyis a menekültként való elismerésen alapuló tartózkodási engedély kiállításának időpontját – megelőzően súlyos, nem politikai bűncselekményt követett el; a különösen kegyetlen cselekmények akkor is súlyos, nem politikai bűncselekménynek minősíthetők, ha azokat állítólagos politikai célból követték el;

b)  az országba menekültként történő befogadását – vagyis a menekültként való elismerésen alapuló tartózkodási engedély kiállításának időpontját – megelőzően súlyos, nem politikai bűncselekményt követett el; a különösen kegyetlen cselekmények akkor is súlyos, nem politikai bűncselekménynek minősíthetők, ha azokat állítólagos politikai célból követték el;

Or. en

Módosítás     468

Beatrix von Storch

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 2 bekezdés – c a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

ca)  a fogadó tagállam joghatóságán kívülre szökik.

Or. en

Módosítás     469

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A (2) bekezdés rendelkezéseit az abban említett bűncselekmények vagy cselekmények felbujtóira, illetve az azok elkövetésében bármilyen módon részt vevő személyekre is alkalmazni kell.

törölve

Or. en

Indokolás

The Treaties prescribe that the European common policy on asylum be in accordance with the Geneva Convention relating to the status of refugees and other relevant treaties (see, among others, Article 18 of the Charter, which states that “the right to asylum shall be guaranteed with due respect for the rules of the Geneva Convention”). Nevertheless the corresponding article of the Convention (Article 1F) does not include in its scope “persons who incite or otherwise participate in the commission of the crimes or acts mentioned therein”. UNHCR had already proposed the deletion of Article 12 (3) in 2009 in its comments to the previous revision of the Directive, as it could lead Member States to

exclude persons lacking the intent to commit crimes, who thus could not be deemed

individually responsible under international criminal law.

See: UNHCR comments on the European Commission’s proposal for a Directive of the

European Parliament and of the Council on minimum standards for the qualification and status of third country nationals or stateless persons as beneficiaries of international protection and the content of the protection granted

( COM(2009)551 , 21 October 2009)

Módosítás     470

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 3 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3a)  A (2) bekezdésben említett kizárási rendelkezések nem alkalmazandóak kiskorúakra.

Or. en

Módosítás     471

Módosítás     472

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 3 b bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3b)  A tagállamok csak azt követően alkalmazhatják a (2) bekezdés c) pontját, hogy minden egyes esetben értékelték a tudomásukra jutott konkrét tényeket annak meghatározása érdekében, hogy van-e nyomós ok annak feltételezésére, hogy az érintett személy – aki egyebekben megfelel a menekült jogállás megszerzésére vonatkozó szempontoknak – által elkövetett cselekmények az adott kizáró ok hatálya alá tartoznak.

Or. en

Indokolás

A bekezdés összhangban van az Bíróság ítélkezési gyakorlatával (lásd e célból a C-57/09. és C-101/09. sz. B és D egyesített ügyekben 2010. november 9-én hozott ítélet 87. és 94. bekezdését, valamint a C-573/14. sz. Mostafa Lounani ügyben 2017. január 31-én hozott ítélet 72. bekezdését).

Módosítás     473

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 3 b bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3b)  A (2) bekezdésben említett kizárási okok által érintett minden személynek rendelkeznie kell a határozattal szembeni hatékony jogorvoslathoz való hozzáféréssel.

Or. en

Módosítás     474

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  Az 2. bekezdés b) és c) pontja alkalmazásában az alábbi cselekmények számítanak súlyos nem politikai bűncselekménynek:

törölve

a) különösen kegyetlen cselekedetek, amelyek nem állnak arányban az állítólagos politikai célkitűzésekkel,

b) terrorcselekmények, melyeket a civil lakosság elleni erőszak jellemez, még akkor is, ha azokat állítólagos politikai célok érdekében követnek el.

Or. en

Módosítás     475

Módosítás     476

Az árnyékelőadó egyetért az előadó indokolásával (az egész (5) bekezdés és a következő két törlés vonatkozásában), miszerint „Az EUB (31) preambulumbekezdésben hivatkozott ítélkezési gyakorlata a hatályos 12. cikk (2) bekezdése b) és c) pontjának rendelkezéseit értelmezi. Ha újabb bekezdést adunk ehhez a cikkhez, csak zavart okozunk. Az EUB értelmezését a (31) preambulumbekezdés határozza meg, és ez kellően világos és elegendő a 12. cikk (2) bekezdése b) és c) pontjának értelmezéséhez a terrorizmus és a különösen kegyetlen cselekmények vonatkozásában. Az (5) bekezdést törölni kell”.

Módosítás     477

Artis Pabriks, Alessandra Mussolini, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Frank Engel, Barbara Matera, Salvatore Domenico Pogliese

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 5 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  Az 2. bekezdés b) és c) pontja alkalmazásában az alábbi cselekmények számítanak súlyos nem politikai bűncselekménynek:

(5)  A (2) bekezdés c) pontja alkalmazásában az egyéni értékelés során az eljáró hatóságnak az alábbi szempontokat kell különösen fontosnak tekintenie:

Or. en

Módosítás     478

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 5 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  különösen kegyetlen cselekedetek, amelyek nem állnak arányban az állítólagos politikai célkitűzésekkel,

törölve

Or. en

Módosítás     479

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 5 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  különösen kegyetlen cselekedetek, amelyek nem állnak arányban az állítólagos politikai célkitűzésekkel,

törölve

Or. en

Módosítás     480

Alessandra Mussolini, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Frank Engel, Barbara Matera, Salvatore Domenico Pogliese, József Nagy, Emil Radev

a)  terrorista csoport tevékenységeiben való részvétel, még akkor is, ha nem került bizonyításra, hogy az érintett személy az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának határozataiban meghatározott terrorcselekményt követett el, azt megkísérelte, vagy azzal fenyegetőzött.

Or. en

Módosítás     481

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 5 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  terrorcselekmények, melyeket a civil lakosság elleni erőszak jellemez, még akkor is, ha azokat állítólagos politikai célok érdekében követnek el.

törölve

Or. en

Módosítás     482

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 5 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  terrorcselekmények, melyeket a civil lakosság elleni erőszak jellemez, még akkor is, ha azokat állítólagos politikai célok érdekében követnek el.

törölve

Or. en

Módosítás     483

Monika Hohlmeier

b)  terrorcselekmények, melyeket a civil lakosság elleni erőszak jellemez, még akkor is, ha azokat állítólagos politikai célok érdekében követik el, továbbá ilyen terrorcselekmények előkészítésében való részvétel vagy egy terrorista csoport támogatása a terrorizmus elleni küzdelemről, valamint a terrorizmus elleni küzdelemről szóló 2002/475/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló (2017/XXX) irányelvben megállapítottak szerint.

Or. en

Indokolás

Ez a módosítás összhangban van az új (31a) preambulumbekezdéssel. Mindkét módosítás az Európai Bíróság által a C-573/14. sz. ügyben hozott ítéletre hivatkozik, amely a terrorcselekmények előkészítését vagy a terrorista hálózatok támogatását a menekült jogállásból vagy a kiegészítő védelemből való kizárás okaként értelmezi.

Módosítás     484

Angelika Mlinar, Jussi Halla-aho, Helga Stevens

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 5 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  terrorcselekmények, melyeket a civil lakosság elleni erőszak jellemez, még akkor is, ha azokat állítólagos politikai célok érdekében követnek el.

b)  olyan terrorcselekmények tervezése, azokra való felbujtás vagy azokban való közreműködés, vagy azok végrehajtása, melyeket a civil lakosság elleni erőszak jellemez, még akkor is, ha azokat állítólagos politikai vagy vallási célok érdekében követik el.

Or. en

Módosítás     485

Alessandra Mussolini, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Frank Engel, Barbara Matera, Salvatore Domenico Pogliese, József Nagy, Emil Radev

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 5 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  terrorcselekmények, melyeket a civil lakosság elleni erőszak jellemez, még akkor is, ha azokat állítólagos politikai célok érdekében követnek el.

b)  tagállami bíróság által terrorista csoport tevékenységeiben való részvétel miatt történő elítélés; vagy

Or. en

Módosítás     486

Angelika Mlinar, Jussi Halla-aho, Helga Stevens

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 5 bekezdés– b a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

ba)  szexuális önrendelkezési jog elleni súlyos bűncselekmények, a tagállam nemzeti joga szerint, például nemi erőszak vagy kiskorú elleni nemi erőszak.

Or. en

Módosítás     487

Alessandra Mussolini, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Frank Engel, Barbara Matera, Salvatore Domenico Pogliese, József Nagy, Emil Radev

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 5 bekezdés– b a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

ba)  terrorista csoportban irányító tagként való részvétel.

Or. en

Módosítás     488

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 6 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(6)  Egy személy kizárása a menekült jogállásból kizárólag azon múlhat, hogy az (1) és az (5) bekezdés feltételei teljesülnek-e, és a kizárás nem alapulhat semmilyen z adott esettel kapcsolatos bármilyen további arányossági értékelésen.

törölve

Or. en

Módosítás     489

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

12 cikk – 6 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(6)  Egy személy kizárása a menekült jogállásból kizárólag azon múlhat, hogy az (1) és az (5) bekezdés feltételei teljesülnek-e, és a kizárás nem alapulhat semmilyen z adott esettel kapcsolatos bármilyen további arányossági értékelésen.

törölve

Or. en

Módosítás     490

The shadow rapporteur agrees with the rapporteur’s assessment that “the Commission's proposed text in Article 12(6) is terribly confusing insofar as it refers to case law. The principle of proportionality is a general principle of Union law. The CJEU, in its case-law, has stated that whether someone is refused refugee status on the grounds laid down in Article 12 depends on an assessment of the “seriousness of the acts committed”, which in turn requires taking account of “all the circumstances surrounding the acts in question and the situation of that person”. This inevitably requires a proportionality test. The Commission proposal is misleading in that regard and should be deleted.”

Módosítás     491

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – cím

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A menekült jogállás visszavonása, megszüntetése, illetve megújításának megtagadása

A menekült jogállás visszavonása

(E módosítás a teljes szövegre vonatkozik. Elfogadása esetén a szövegben mindenütt el kell végezni a szükséges módosításokat.)

Or. en

Módosítás     492

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk - 1 bekezdés - bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  Az eljáró hatóságok a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy menekültjogállását visszavonják, megszüntetik, vagy megtagadják annak megújítását, amennyiben:

(1)  Az eljáró hatóságok a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy menekültjogállását visszavonhatják, megszüntethetik, vagy megtagadhatják annak megújítását, amennyiben:

Or. it

Módosítás     493

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 1 bekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)  a menekültjogállás elismerésében döntő szerepet játszott az, hogy az érintett személy nyilatkozata során megváltoztatta a tényeket, vagy tényeket hallgatott el, ideértve hamis vagy hamisított dokumentumok felhasználását is;

c)  a menekültjogállás elismerésében döntő szerepet játszott az, hogy az érintett személy nyilatkozata során megváltoztatta a nemzetközi védelem iránti kérelem megalapozottságra vonatkozó tényeket, vagy tényeket hallgatott el;

Or. en

Módosítás     494

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 1 bekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)  a menekültjogállás elismerésében döntő szerepet játszott az, hogy az érintett személy nyilatkozata során megváltoztatta a tényeket, vagy tényeket hallgatott el, ideértve hamis vagy hamisított dokumentumok felhasználását is;

c)  törölve

Or. en

Indokolás

The Treaties prescribe that the European common policy on asylum be in accordance with the Geneva Convention relating to the status of refugees and other relevant treaties (see, among others, Article 18 of the EU Charter of Fundamental Rights, which states that “the right to asylum shall be guaranteed with due respect for the rules of the Geneva Convention”). The grounds on which refugee status may be ended (the so-called “cessation clauses”) are set out in an exhaustive list in Article 1(C) of the Geneva Convention. The fact that such list is exhaustive implies that EU secondary law cannot provide further grounds for revocation of the refugee status: doing so violates the Geneva Convention and, by extension, EU primary law, notably Article 18 of the Charter, Article 78 (1) TFEU as well as the general principles of EU law under Article 6(3) TEU. Accordingly, Articles 14 (1) (d) and (e) to the new Commission proposal (which correspond to Article 14 (4) (b) and (c) of the 2011 Qualifications Directive) as well as Article 14 (1) (f) (introduced by the Commission proposal) transform the exceptions to the principle of non refoulement of Article 33(2) of the Geneva Convention into facultative grounds for revoking, ending or refusing to renew refugee status, broadening the list of cessation grounds beyond what ought to be lawful under the Geneva Convention.

Módosítás     495

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 1 bekezdés – d pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

d)  alaposan feltehető, hogy az érintett személy veszélyt jelent a tartózkodási helye szerinti tagállam biztonságára;

törölve

Or. en

Módosítás     496

Módosítás     497

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 1 bekezdés – d pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

d)  alaposan feltehető, hogy az érintett személy veszélyt jelent a tartózkodási helye szerinti tagállam biztonságára;

d)  alaposan feltehető, hogy az érintett személy veszélyt jelent a tartózkodási helye szerinti tagállam biztonságára annak alapján, hogy különösen súlyos bűncselekményért jogerősen elítélték;

Or. en

Módosítás     498

Monika Hohlmeier

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 1 bekezdés – d pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

d)  alaposan feltehető, hogy az érintett személy veszélyt jelent a tartózkodási helye szerinti tagállam biztonságára;

d)  alaposan feltehető, hogy az érintett személy veszélyt jelent a tartózkodási helye szerinti tagállam közbiztonságára és állampolgárainak személyes biztonságára;

Or. en

Indokolás

Ez a módosítás egyértelművé teszi, hogy ha a bűnüldöző hatóságok alapos okkal feltételezhetik, hogy az érintett személy veszélyt jelent az egyes állampolgárokra, ez a menekült jogállás visszavonására, megszüntetésére, illetve megújításának megtagadására vonatkozó oknak is tekinthető.

Módosítás     499

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 1 bekezdés – e pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

e)  különösen súlyos bűncselekményért való jogerős elítéléséből fakadóan veszélyt jelent a tartózkodási helye szerinti tagállam társadalmára;

törölve

Or. en

Módosítás     500

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 1 bekezdés – e pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

e)  különösen súlyos bűncselekményért való jogerős elítéléséből fakadóan veszélyt jelent a tartózkodási helye szerinti tagállam társadalmára;

törölve

Or. en

Indokolás

The Treaties prescribe that the European common policy on asylum be in accordance with the Geneva Convention relating to the status of refugees and other relevant treaties (see, among others, Article 18 of the EU Charter of Fundamental Rights, which states that “the right to asylum shall be guaranteed with due respect for the rules of the Geneva Convention”). The grounds on which refugee status may be ended (the so-called “cessation clauses”) are set out in an exhaustive list in Article 1(C) of the Geneva Convention. The fact that such list is exhaustive implies that EU secondary law cannot provide further grounds for revocation of the refugee status: doing so violates the Geneva Convention and, by extension, EU primary law, notably Article 18 of the Charter, Article 78 (1) TFEU as well as the general principles of EU law under Article 6(3) TEU. Accordingly, Articles 14 (1) (d) and (e) to the new Commission proposal (which correspond to Article 14 (4) (b) and (c) of the 2011 Qualifications Directive) as well as Article 14 (1) (f) (introduced by the Commission proposal) transform the exceptions to the principle of non refoulement of Article 33(2) of the Geneva Convention into facultative grounds for revoking, ending or refusing to renew refugee status, broadening the list of cessation grounds beyond what ought to be lawful under the Geneva Convention.

Módosítás     501

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 1 bekezdés – e pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

e)  különösen súlyos bűncselekményért való jogerős elítéléséből fakadóan veszélyt jelent a tartózkodási helye szerinti tagállam társadalmára;

törölve

Or. en

Módosítás     502

Alessandra Mussolini, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Frank Engel, Barbara Matera, Salvatore Domenico Pogliese, József Nagy, Emil Radev, Carlos Coelho

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 1 bekezdés – e pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

e)  különösen súlyos bűncselekményért való jogerős elítéléséből fakadóan veszélyt jelent a tartózkodási helye szerinti tagállam társadalmára;

e)  hivatkozással a 2002/475/IB kerethatározat 2. cikkének (2) bekezdésében felsorolt bűncselekményekre, különösen súlyos bűncselekményért való jogerős elítéléséből fakadóan veszélyt jelent a tartózkodási helye szerinti tagállam társadalmára;

Or. en

Indokolás

Figyelembe véve, hogy a különböző nemzeti büntetőjogok eltérő értelmezést adnak, fontosnak tűnik, hogy közös jogi hivatkozást állapítsunk meg arra vonatkozóan, hogy mi tekintendő „különösen súlyos bűncselekménynek”. Erre a hivatkozásra különösen az irányelvről a rendeletre való áttérés miatt van szükség.

Módosítás     503

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 1 bekezdés – f pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

f)  a 23. cikk (2) bekezdését kell alkalmazni.

törölve

Or. en

Módosítás     504

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 1 bekezdés – f pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

f)  a 23. cikk (2) bekezdését kell alkalmazni.

törölve

Or. en

Módosítás     505

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 1 bekezdés – f pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

f)  a 23. cikk (2) bekezdését kell alkalmazni.

törölve

Or. en

Indokolás

Megegyezik a 23. cikk (2) bekezdéséhez fűzött indokolással.

Módosítás     506

Beatrix von Storch

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 1 bekezdés – f a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

fa)  a fogadó tagállam joghatóságán kívülre szökik.

Or. en

Módosítás     507

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  Az (1) bekezdés d)–f) pontjaiban említett esetekben az eljáró hatóság határozhat úgy, hogy nem ismeri el a menekültjogállást, amennyiben még nem született arról határozat.

törölve

Or. en

Indokolás

A törlést a korábbi módosításokkal való összhang érdekében nyújtjuk be.

Módosítás     508

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  Az (1) bekezdés d)–f) pontjaiban említett esetekben az eljáró hatóság határozhat úgy, hogy nem ismeri el a menekültjogállást, amennyiben még nem született arról határozat.

törölve

Or. en

Módosítás     509

(2)  Az (1) bekezdés d)–f) pontjaiban említett esetekben az eljáró hatóság nem ismeri el a menekültjogállást, amennyiben még nem született arról határozat.

Or. en

Módosítás     510

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  Az (1) bekezdés d)–f) pontjaiban említett esetekben az eljáró hatóság határozhat úgy, hogy nem ismeri el a menekültjogállást, amennyiben még nem született arról határozat.

(2)  Az (1) bekezdés d) pontjában említett esetekben az eljáró hatóság határozhat úgy, hogy nem ismeri el a menekültjogállást, amennyiben még nem született arról határozat.

Or. en

Módosítás     511

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  Az (1) bekezdés d)–f) pontjainak vagy 2. bekezdés hatálya alá tartozó személyeket megilletik a genfi egyezmény 3., 4., 16., 22., 31., 32., és 33. cikkében meghatározott vagy az azoknak megfelelő jogok, amennyiben e személyek az érintett tagállamban tartózkodnak.

törölve

Or. en

Módosítás     512

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  Az (1) bekezdés d)–f) pontjainak vagy 2. bekezdés hatálya alá tartozó személyeket megilletik a genfi egyezmény 3., 4., 16., 22., 31., 32., és 33. cikkében meghatározott vagy az azoknak megfelelő jogok, amennyiben e személyek az érintett tagállamban tartózkodnak.

törölve

Or. en

Indokolás

A törlést a korábbi módosításokkal való összhang érdekében nyújtjuk be.

Módosítás     513

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  Az (1) bekezdés d)–f) pontjainak vagy 2. bekezdés hatálya alá tartozó személyeket megilletik a genfi egyezmény 3., 4., 16., 22., 31., 32., és 33. cikkében meghatározott vagy az azoknak megfelelő jogok, amennyiben e személyek az érintett tagállamban tartózkodnak.

(3)  Az (1) bekezdés d) pontja vagy a 2. bekezdés hatálya alá tartozó személyeket megilletik a genfi egyezmény 3., 4., 16., 22., 31., 32., és 33. cikkében meghatározott vagy az azoknak megfelelő jogok, amennyiben e személyek az érintett tagállamban tartózkodnak.

Or. en

Módosítás     514

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 4 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)  A menekült 4. cikk (1) bekezdése szerinti kötelezettségének sérelme nélkül, amelynek értelmében köteles minden releváns tényt felfedni, illetve a rendelkezésére álló, jelentőséggel bíró dokumentumokat bemutatni, a menekült jogállást elismerő eljáró hatóságnak egyedi alapon kell bizonyítania, hogy az érintett személy e cikk (1) bekezdésének értelmében már nem minősül menekültnek, illetve, hogy sohasem minősült annak.

(4)  A menekült jogállást elismerő eljáró hatóságnak egyedi alapon kell bizonyítania, hogy az érintett személy e cikk (1) bekezdésének értelmében már nem minősül menekültnek, illetve, hogy sohasem minősült annak.

Or. en

Indokolás

A módosítást a 4. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos korábbi módosításokkal való összhang érdekében nyújtottuk be.

Módosítás     515

Artis Pabriks, Traian Ungureanu, Tomáš Zdechovský, Kinga Gál, Pál Csáky, Monica Macovei

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amellyel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják, megszüntetik vagy nem újítják meg a menekültjogállást, csak három hónappal a határozat elfogadása után lépnek hatályba, hogy a harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek lehetősége legyen a vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok szerint más alapon tartózkodási engedélyt kérni a tagállamban.

(5)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amellyel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják, megszüntetik vagy nem újítják meg a menekültjogállást ‒ eltérő rendelkezés hiányában ‒, egy hónappal a határozat elfogadása után lépnek hatályba,

Or. en

Módosítás     516

Jeroen Lenaers

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amellyel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják, megszüntetik vagy nem újítják meg a menekültjogállást, csak három hónappal a határozat elfogadása után lépnek hatályba, hogy a harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek lehetősége legyen a vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok szerint más alapon tartózkodási engedélyt kérni a tagállamban.

(5)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amellyel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják, megszüntetik vagy nem újítják meg a menekültjogállást, közvetlenül a határozat elfogadása után lépnek hatályba. A tagállamok egyedi és érvekkel alátámasztott esetekben dönthetnek úgy, hogy további 3 hónapot biztosítanak a harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek annak érdekében, hogy a vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok szerint más alapon tartózkodási engedélyt kérjen a tagállamban.

Or. en

Módosítás     517

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amellyel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják, megszüntetik vagy nem újítják meg a menekültjogállást, csak három hónappal a határozat elfogadása után lépnek hatályba, hogy a harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek lehetősége legyen a vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok szerint más alapon tartózkodási engedélyt kérni a tagállamban.

(5)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amellyel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják, megszüntetik vagy nem újítják meg a menekültjogállást, csak három hónappal a határozat elfogadása után lépnek hatályba, hogy a harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek lehetősége legyen a vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok szerint más, különösen munkával kapcsolatos alapon tartózkodási engedélyt kérni a tagállamban.

Or. en

Módosítás     518

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amellyel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják, megszüntetik vagy nem újítják meg a menekültjogállást, csak három hónappal a határozat elfogadása után lépnek hatályba, hogy a harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek lehetősége legyen a vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok szerint más alapon tartózkodási engedélyt kérni a tagállamban.

(5)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amellyel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják, megszüntetik vagy nem újítják meg a menekültjogállást, csak kilenc hónappal a határozat elfogadása után lépnek hatályba, hogy a harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek lehetősége legyen a vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok szerint más alapon tartózkodási engedélyt kérni a tagállamban.

Or. en

Módosítás     519

Alessandra Mussolini, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Barbara Matera, Salvatore Domenico Pogliese, Emil Radev, Carlos Coelho

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amellyel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják, megszüntetik vagy nem újítják meg a menekültjogállást, csak három hónappal a határozat elfogadása után lépnek hatályba, hogy a harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek lehetősége legyen a vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok szerint más alapon tartózkodási engedélyt kérni a tagállamban.

(5)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amellyel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják a menekültjogállást, csak egy hónappal a határozat elfogadása után lépnek hatályba, hogy a harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek lehetősége legyen a vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok szerint más alapon tartózkodási engedélyt kérni a tagállamban.

Or. en

Módosítás     520

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amellyel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják, megszüntetik vagy nem újítják meg a menekültjogállást, csak három hónappal a határozat elfogadása után lépnek hatályba, hogy a harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek lehetősége legyen a vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok szerint más alapon tartózkodási engedélyt kérni a tagállamban.

(5)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amellyel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják a menekültjogállást, csak kilenc hónappal a határozat elfogadása után lépnek hatályba, hogy a harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek lehetősége legyen a vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok szerint más alapon tartózkodási engedélyt kérni a tagállamban.

Or. en

Indokolás

A nemzetközi védelemben részesülő azon személyek esetében, akiknek a menekültjogállását váratlanul visszavonják, nem reális a 3 hónapos türelmi idő ahhoz, hogy sikeres kérelmet nyújtsanak be, tekintettel a szükséges dokumentumok és határozatok (úgymint költségviselés, munkavállalás, felvétel, bizonyított családi kötelékek) beszerzésével kapcsolatos, jól ismert nehézségekre. Ezzel szemben az átdolgozott 2016/801 irányelv a nemzetközi hallgatóknak és kutatóknak álláskeresés vagy vállalkozásindítás céljából legalább kilenc hónapot biztosít tanulmányaik vagy kutatásaik befejezését követően (25. cikk).

Módosítás     521

Angelika Mlinar, Barbara Spinelli, Cornelia Ernst

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

15. cikk  

törölve

A menekültjogállás felülvizsgálata

A 14 cikk (1) bekezdése alkalmazása érdekében az eljáró hatóság különösen az alábbiak alapján vizsgálja felül a menekültjogállást:

a) amennyiben az (EU) XXX/XX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében említett, a származási országra vonatkozó uniós szintű információk és az ilyen információk közös értékelése azt jelzik, hogy jelentős változás következett be a kérelmező védelmi szükségletei szempontjából releváns származási országban;

b) amikor a menekültnek kiadott tartózkodási engedélyt a hatóság első alkalommal felülvizsgálja.

Or. en

Indokolás

The proposed review of refugee status is a resource-consuming bureaucratic step that some Member States have not seen the purpose or need in practice to introduce. For example, France in 2016 replaced its yearly permit renewal system—with similarities to this proposal—with multiannual permits because this systematic status review was useless in 99% of cases (only 7654 refusals for 795.220 renewal requests). The previous system was found to be ineffective for fighting fraud and irregularity and counter-productive for integration outcomes.

Sources:

Matthias Fekl (May 2013) “Sécuriser les parcours des ressortissants étrangers en France”, pageS 12-14

http://www.ladocumentationfrancaise.fr/var/storage/rapports-publics/134000283.pdf

Módosítás     522

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A 14 cikk (1) bekezdése alkalmazása érdekében az eljáró hatóság különösen az alábbiak alapján vizsgálja felül a menekültjogállást:

A 14 cikk (1) bekezdésének alkalmazása érdekében és a nemzetközi védelemben részesülő személynek az (EU)XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] 14‒17. cikkével összhangban lévő, az eljáró hatóság határozata elleni jogorvoslati jogának sérelme nélkül az eljáró hatóság szükség esetén és arányos mértékben, továbbá a nemzetközi védelemben részesülő személy egyéni körülményeinek figyelembevételével vizsgálhatja felül a menekültjogállást:

Or. en

Módosítás     523

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk - 1 bekezdés - bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A 14 cikk (1) bekezdése alkalmazása érdekében az eljáró hatóság különösen az alábbiak alapján vizsgálja felül a menekültjogállást:

A 14 cikk (1) bekezdése alkalmazása érdekében az eljáró hatóság különösen az alábbiak alapján vizsgálhatja felül a menekültjogállást: az (EU) XXX/XX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében említett, a származási országra vonatkozó uniós szintű információk és az ilyen információk közös értékelése azt jelzik, hogy jelentős változás következett be a kérelmező védelmi szükségletei szempontjából releváns származási országban;

Or. it

Módosítás     524

Monika Hohlmeier

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A 14 cikk (1) bekezdése alkalmazása érdekében az eljáró hatóság különösen az alábbiak alapján vizsgálja felül a menekültjogállást:

A tagállam eljáró hatóságai bármikor felülvizsgálhatják a menekültjogállást, amikor alapos okkal feltételezik, hogy a 14. cikk (1) bekezdése alkalmazható. Különösen az alábbiak alapján vizsgálják felül a menekültjogállást:

Or. en

Indokolás

A 14 cikk (1) bekezdésének alkalmazása érdekében a tagállamok eljáró hatóságai számára biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy a menekültjogállást bármikor felülvizsgálják, még akkor is, ha a 15. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontja éppen akkor nem alkalmazandó.

Módosítás     525

Monika Hohlmeier

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A 14 cikk (1) bekezdése alkalmazása érdekében az eljáró hatóság különösen az alábbiak alapján vizsgálja felül a menekültjogállást:

A 14 cikk (1) bekezdésének alkalmazása érdekében az eljáró hatóság rendszeresen és különösen az alábbiak alapján vizsgálja felül a menekültjogállást:

Or. en

Módosítás     526

Artis Pabriks, Alessandra Mussolini, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Barbara Matera, Salvatore Domenico Pogliese, József Nagy

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A 14 cikk (1) bekezdése alkalmazása érdekében az eljáró hatóság különösen az alábbiak alapján vizsgálja felül a menekültjogállást:

A 14 cikk (1) bekezdésének alkalmazása érdekében az eljáró hatóság különösen a következő esetekben vizsgálja felül a menekültjogállást: :

Or. en

Módosítás     527

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A 14 cikk (1) bekezdése alkalmazása érdekében az eljáró hatóság különösen az alábbiak alapján vizsgálja felül a menekültjogállást:

A 14 cikk (1) bekezdésének alkalmazása érdekében az eljáró hatóság különösen az alábbiak alapján vizsgálhatja felül a menekültjogállást:

Or. en

Módosítás     528

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – (1) bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(a)  az (EU) XXX/XX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében említett, a származási országra vonatkozó uniós szintű információk és az ilyen információk közös értékelése azt jelzik, hogy jelentős változás következett be a kérelmező védelmi szükségletei szempontjából releváns származási országban;

törölve

Or. it

Módosítás     529

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  amennyiben az (EU) XXX/XX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében említett, a származási országra vonatkozó uniós szintű információk és az ilyen információk közös értékelése azt jelzik, hogy jelentős változás következett be a kérelmező védelmi szükségletei szempontjából releváns származási országban;

törölve

Or. en

Módosítás     530

Anna Maria Corazza Bildt

a)  amennyiben az (EU) XXX/XX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében említett, a származási országra vonatkozó uniós szintű információk és az ilyen információk közös értékelése azt jelzik, hogy jelentős változás következett be a kérelmező védelmi szükségletei szempontjából releváns származási országban, figyelembe véve a kérelmező beilleszkedési szintjét és a fogadó országon belüli kapcsolatok létrehozását;

Or. en

Módosítás     531

Gérard Deprez, Louis Michel

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  amennyiben az (EU) XXX/XX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében említett, a származási országra vonatkozó uniós szintű információk és az ilyen információk közös értékelése azt jelzik, hogy jelentős változás következett be a kérelmező védelmi szükségletei szempontjából releváns származási országban;

a)  amennyiben az (EU) XXX/XX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében említett, a származási országra vonatkozó uniós szintű információk és az ilyen információk közös értékelése azt jelzik, hogy jelentős változás következett be a nemzetközi védelemben részesülő személy védelmi szükségletei szempontjából releváns származási országban;

Or. fr

Indokolás

E rendelet fogalommeghatározása szerint: „nemzetközi védelemben részesülő személyek“ a menekült- vagy kiegészítő védelmi jogállásban részesülő személyek, és „kérelmező” az olyan harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy, aki nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, amelynek tárgyában még nem hoztak jogerős határozatot.

Módosítás     532

Alessandra Mussolini, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Barbara Matera, Salvatore Domenico Pogliese, József Nagy, Carlos Coelho

a)  az (EU) XXX/XX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében említett, a származási országra vonatkozó uniós szintű információk és az ilyen információk közös értékelése azt jelzik, hogy jelentős változás következett be a kérelmező védelmi szükségletei szempontjából releváns származási országban;

Or. en

Indokolás

Különösen sok erőforrást venne igénybe az eljáró tagállami hatóságoktól, ha a tartózkodási engedély felülvizsgálatakor vizsgálnák felül a menekültjogállást. Mindazonáltal a tagállam eljáró hatóságát kötelezni kell a nemzetközi védelmi jogállás felülvizsgálatára, amikor az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége azt állapítja meg, hogy jelentős változás következett be a menekült származási országában.

Módosítás     533

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk - 1 bekezdés - b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(b)  amikor a menekültnek kiadott tartózkodási engedélyt a hatóság első alkalommal felülvizsgálja.

törölve

Or. it

Módosítás     534

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  amikor a menekültnek kiadott tartózkodási engedélyt a hatóság első alkalommal felülvizsgálja.

törölve

Or. en

Módosítás     535

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  amikor a menekültnek kiadott tartózkodási engedélyt a hatóság első alkalommal felülvizsgálja.

törölve

Or. en

Módosítás     536

Alessandra Mussolini, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Barbara Matera, Salvatore Domenico Pogliese, Carlos Coelho

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  amikor a menekültnek kiadott tartózkodási engedélyt a hatóság első alkalommal felülvizsgálja.

törölve

Or. en

Indokolás

Különösen sok erőforrást venne igénybe az eljáró tagállami hatóságoktól, ha a tartózkodási engedély felülvizsgálatakor vizsgálnák felül a menekültjogállást. Mindazonáltal a tagállam eljáró hatóságát kötelezni kell a nemzetközi védelmi jogállás felülvizsgálatára, amikor az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége azt állapítja meg, hogy jelentős változás következett be a menekült származási országában.

Módosítás     537

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  amikor a menekültnek kiadott tartózkodási engedélyt a hatóság első alkalommal felülvizsgálja.

b)  amikor a menekültnek kiadott tartózkodási engedélyt a hatóság első és második alkalommal felülvizsgálja.

Or. en

Módosítás     538

Anna Maria Corazza Bildt

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés– b a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

ba)  Ez a cikk nem alkalmazandó a kísérő nélküli kiskorúakra, kivéve, ha az a kiskorú mindenek felett álló érdekét szolgálja, és megállapították, hogy a kiskorú a származási harmadik országba való visszatéréskor nem lesz súlyos sérelemnek kitéve.

Or. en

Módosítás     539

Monika Hohlmeier

Rendeletre irányuló javaslat

16 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az alábbiak minősülnek a 2. cikk (5) bekezdésében említett súlyos sérelemnek:

Kizárólag az alábbiak minősülnek a 2. cikk (5) bekezdésében említett súlyos sérelemnek:

Or. en

Módosítás     540

Beatrix von Storch

Rendeletre irányuló javaslat

16 cikk – 1 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  halálbüntetés kiszabása vagy végrehajtása; vagy

a)  halálbüntetés kiszabása vagy végrehajtása a származási országban; vagy

Or. en

Módosítás     541

Beatrix von Storch

Rendeletre irányuló javaslat

16 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  kínzás vagy embertelen, illetve megalázó bánásmód vagy büntetés alkalmazása a kérelmezővel szemben a származási országban; vagy

b)  kínzás alkalmazása a kérelmezővel szemben a származási országban; vagy

Or. en

Indokolás

Az embertelen, illetve megalázó bánásmód túlságosan homályos, a büntetés pedig túlságosan általános.

Módosítás     542

Gérard Deprez, Louis Michel

Rendeletre irányuló javaslat

16 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  kínzás vagy embertelen, illetve megalázó bánásmód vagy büntetés alkalmazása a kérelmezővel szemben a származási országban; vagy

b)  kínzás vagy egyéb embertelen, illetve megalázó bánásmód vagy büntetés alkalmazása a kérelmezővel szemben a származási országban; vagy

Or. fr

Indokolás

Utalás az emberi jogok európai egyezménye 3. cikkének, valamint az EU Alapjogi Chartája 4. és 19. cikkének szövegére.

Módosítás     543

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

16 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  kínzás vagy embertelen, illetve megalázó bánásmód vagy büntetés alkalmazása a kérelmezővel szemben a származási országban; vagy

b)  kínzás vagy embertelen bánásmód vagy büntetés alkalmazása a kérelmezővel szemben a származási országban; vagy

Or. en

Módosítás     544

Beatrix von Storch

Rendeletre irányuló javaslat

16. cikk – 1 bekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)  nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktushelyzetekben felmerülő megkülönböztetés nélküli erőszak következtében polgári személy életének vagy testi épségének súlyos és egyedi fenyegetettsége.

törölve

Or. en

Módosítás     545

c)  nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktushelyzetekben felmerülő megkülönböztetés nélküli erőszak következtében polgári személy életének vagy testi épségének súlyos fenyegetettsége. A súlyos fenyegetettségeknek magukban kell foglalniuk a csoportalapú fenyegetettségeket is, például a belső vagy nemzetközi fegyveres konfliktust vagy egyéb erőszakos helyzeteket, továbbá az emberi jogok rendszeres megsértésének eseteit, a katonai megszállást, többek között a polgári zavargásokat, a nagyfokú bizonytalanságot vagy a közrendet súlyosan megzavaró eseményeket; vagy

Or. en

Indokolás

The CJUE case “Elgafaji interpretation of the indiscriminate violence requirement needs to be reconciled with the case-law of the European Court of Human Rights on Article 3 ECHR, mirrored in the ground foreseen in Article 16(b). The Grand Chamber of the Strasbourg Court has firmly stated that “in the most extreme cases” where a person would face a real risk of ill-treatment simply by virtue of being present on the territory, Article 3 ECHR would be triggered. Accordingly, Article 16(b), which must reflect Article 3 ECHR, applies to all cases where the Article 3 ECHR test applies, and also covers extreme situations whereby violence is of such degree as to put any person present on the territory at risk.

Based on the principle of effet utile, the content and meaning of Article 16(c) must differ from that of Article 16(b). Accordingly, the protection of Article 16(c) would apply to asylum seekers who face a real risk of serious harm stemming from indiscriminate violence, which need not be as high as to trigger Article 3 ECHR – and thereby to fall under Article 16(b). The Qualification Regulation should reflect the dialogue between the Strasbourg and Luxembourg Courts, since both courts’ interpretation of fundamental rights should inform the EU asylum acquis. In the light of ECtHR case law, Article 16(c) should extend subsidiary protection to serious threats stemming from indiscriminate violence, yet of lower intensity than that contemplated in Sufi and Elmi v. United Kingdom or J.K. v. Sweden.”

Módosítás     546

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

16 cikk – (1) bekezdés – c) pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(c)  nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktushelyzetekben felmerülő megkülönböztetés nélküli erőszak következtében polgári személy életének vagy testi épségének súlyos és egyedi fenyegetettsége.

(c)  nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktushelyzetekben felmerülő megkülönböztetés nélküli erőszak következtében polgári személy életének vagy testi épségének súlyos és egyedi fenyegetettsége, vagy;

Or. it

Módosítás     547

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

16. cikk – 1 bekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)  nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktushelyzetekben felmerülő megkülönböztetés nélküli erőszak következtében polgári személy életének vagy testi épségének súlyos és egyedi fenyegetettsége.

c)  nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktushelyzetekben felmerülő megkülönböztetés nélküli erőszak következtében polgári személy életének vagy testi épségének súlyos fenyegetettsége, vagy

Or. en

Módosítás     548

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

16. cikk – 1 bekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)  nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktushelyzetekben felmerülő megkülönböztetés nélküli erőszak következtében polgári személy életének vagy testi épségének súlyos és egyedi fenyegetettsége.

c)  nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktushelyzetekben felmerülő megkülönböztetés nélküli erőszak következtében polgári személy életének vagy testi épségének súlyos fenyegetettsége.

Or. en

Indokolás

A módosítás összhangban áll az EUB által az Elgafaji-ügyben hozott ítélettel, amely kimondja, hogy a megkülönböztetés nélküli erőszaknak nem kell feltétlenül egyedi jellegűnek lennie ahhoz, hogy a megkülönböztetés nélküli erőszaknak kitett személy jogosult legyen kiegészítő védelemre.

Módosítás     549

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

16. cikk – 1 bekezdés – ca pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

ca)  természeti vagy ember által okozott katasztrófa következtében polgári személy életének vagy testi épségének súlyos fenyegetettsége. A természeti vagy ember által okozott katasztrófák közé tartoznak a következők: az éghajlatváltozás hatásai, nagyarányú földszerzés, a vízforrások nagyarányú megszerzése, az élőhelyek elsivatagodása, kényszeráttelepítés falvakba, valamint a háború által okozott környezeti katasztrófák és szennyezés.

Or. en

Indokolás

A nemzetközi jog jelenleg nem védi az ökológiai menekülteket. A menekültek jogállásáról szóló 1951. évi ENSZ-egyezmény hatálya alá tartozó menekültekkel ellentétben az ökológiai menekültek, ha visszaküldik őket a származási országukba, akkor feldúlt hazájukba térnek vissza, vagy menekülttáborokba kényszerülnek. Az éghajlatváltozás nem csak a környezetet, hanem az emberek életének minden részét érinti, a kormány stabilitásától kezdve a gazdaságon át az egészségügyig.

Módosítás     550

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

16. cikk – (1) bekezdés – ca) pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(c a.)  természeti vagy ember által okozott katasztrófa következtében polgári személy életének vagy testi épségének súlyos fenyegetettsége.

Or. it

Módosítás     551

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

17. cikk  

törölve

Megszűnés

(1) A harmadik ország állampolgárának, illetve a hontalan személynek kiegészítő védelemre való jogosultsága megszűnik, amennyiben a kiegészítő védelem elismeréséhez vezető körülmények megszűntek, vagy olyan mértékben változtak meg, hogy az említett védelem már nem szükséges.

(2) Az eljáró hatóságnak:

a) meg kell vizsgálnia, hogy a körülményekben bekövetkezett változás annyira jelentős és maradandó jellegű-e, hogy a kiegészítő védelemre jogosult személy súlyos sérelemmel szembeni fenyegetettsége már nem megalapozott;

b) döntéseit az összes releváns forrásból beszerzett pontos és friss információkra kell alapoznia, ideértve a származási országra vonatkozó uniós szintű információkat és az ilyen információk közös értékelését, az (EU) XXX/XX rendelet[az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében foglaltak szerint, valamint az ENSZ menekültügyi főbiztosa által kiadott tájékoztatást és iránymutatást.

(3) Az (1) bekezdés nem vonatkozik azon kiegészítő védelemben részesülő személyekre, akik egy korábbi súlyos sérelemből fakadó kényszerítő okokra tudnak hivatkozni arra vonatkozóan, hogy miért nem kívánnak élni az állampolgárság szerinti ország, illetve hontalan személy esetén a korábbi szokásos tartózkodási hely szerinti ország védelmével.

Or. en

Módosítás     552

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A harmadik ország állampolgárának, illetve a hontalan személynek kiegészítő védelemre való jogosultsága megszűnik, amennyiben a kiegészítő védelem elismeréséhez vezető körülmények megszűntek, vagy olyan mértékben változtak meg, hogy az említett védelem már nem szükséges.

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személynek az (EU)XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] 14‒17. cikkével összhangban lévő, az eljáró hatóság határozata elleni jogorvoslati jogának sérelme nélkül a harmadik ország állampolgárának, illetve a hontalan személynek kiegészítő védelemre való jogosultsága megszűnik, amennyiben a kiegészítő védelem elismeréséhez vezető körülmények megszűntek, vagy olyan mértékben változtak meg, hogy az említett védelem már nem szükséges.

Or. en

Módosítás     553

Jeroen Lenaers

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 1 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1a)  A tagállamok dönthetnek úgy, hogy ha a kiegészítő védelemre jogosult harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy folyamatosan elutasítja az aktív beilleszkedést, akkor – a legvégső esetben alkalmazott intézkedésként – megszüntethetik a nemzetközi védelemre való jogosultságot.

Or. en

Módosítás     554

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 2 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  meg kell vizsgálnia, hogy a körülményekben bekövetkezett változás annyira jelentős és maradandó jellegű-e, hogy a kiegészítő védelemre jogosult személy súlyos sérelemmel szembeni fenyegetettsége már nem megalapozott;

a)  meg kell vizsgálnia, hogy a körülményekben bekövetkezett változás annyira jelentős-e, hogy a kiegészítő védelemre jogosult személy súlyos sérelemmel szembeni fenyegetettsége már nem megalapozott;

Or. en

Módosítás     555

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 2 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  döntéseit az összes releváns forrásból beszerzett pontos és friss információkra kell alapoznia, ideértve a származási országra vonatkozó uniós szintű információkat és az ilyen információk közös értékelését, az (EU) XXX/XX rendelet[az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében foglaltak szerint, valamint az ENSZ menekültügyi főbiztosa által kiadott tájékoztatást és iránymutatást.

b)  döntéseit az összes releváns forrásból beszerzett pontos és friss információkra kell alapoznia, ideértve a származási országra vonatkozó uniós szintű információkat és az ilyen információk közös értékelését, az (EU) XXX/XX rendelet[az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében foglaltak szerint.

Or. en

Módosítás     556

Artis Pabriks, Traian Ungureanu, Tomáš Zdechovský, Kinga Gál, Pál Csáky, Monica Macovei

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 2 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  döntéseit az összes releváns forrásból beszerzett pontos és friss információkra kell alapoznia, ideértve a származási országra vonatkozó uniós szintű információkat és az ilyen információk közös értékelését, az (EU) XXX/XX rendelet[az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében foglaltak szerint, valamint az ENSZ menekültügyi főbiztosa által kiadott tájékoztatást és iránymutatást.

b)  figyelembe kell vennie az összes releváns forrásból beszerzett friss információkat, ideértve a származási országra vonatkozó uniós szintű információkat és az ilyen információk közös értékelését, az (EU) XXX/XX rendelet[az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében foglaltak szerint, valamint az ENSZ menekültügyi főbiztosa által kiadott tájékoztatást és iránymutatást.

Or. en

Módosítás     557

Beatrix von Storch

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  Az (1) bekezdés nem vonatkozik azon kiegészítő védelemben részesülő személyekre, akik egy korábbi súlyos sérelemből fakadó kényszerítő okokra tudnak hivatkozni arra vonatkozóan, hogy miért nem kívánnak élni az állampolgárság szerinti ország, illetve hontalan személy esetén a korábbi szokásos tartózkodási hely szerinti ország védelmével.

törölve

Or. en

Módosítás     558

Módosítás     559

Alessandra Mussolini, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Frank Engel, Barbara Matera, Salvatore Domenico Pogliese, József Nagy, Carlos Coelho

Rendeletre irányuló javaslat

17 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  Az (1) bekezdés nem vonatkozik azon kiegészítő védelemben részesülő személyekre, akik egy korábbi súlyos sérelemből fakadó kényszerítő okokra tudnak hivatkozni arra vonatkozóan, hogy miért nem kívánnak élni az állampolgárság szerinti ország, illetve hontalan személy esetén a korábbi szokásos tartózkodási hely szerinti ország védelmével.

(3)  Az (1) bekezdés nem vonatkozik azon kiegészítő védelemben részesülő személyekre, akik egy korábbi súlyos sérelemből fakadó kényszerítő okok meglétét tudják bizonyítani arra vonatkozóan, hogy miért nem kívánnak élni az állampolgárság szerinti ország, illetve hontalan személy esetén a korábbi szokásos tartózkodási hely szerinti ország védelmével.

Or. en

Indokolás

A 17. cikk (1) bekezdésétől csak akkor lehet eltérni, ha a kiegészítő védelemben részesülő személy bizonyítani tudja, hogy vannak olyan, korábbi súlyos sérelemhez kapcsolódó okok, amelyek kihatnának az állampolgársága szerinti országban, illetve hontalan személy esetén a korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti országban biztosított védelemhez való jogára. E rendelkezés elősegítené a közös európai menekültügyi rendszerrel való visszaélések megakadályozását.

Módosítás     560

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy nem ismerhető el kiegészítő védelemre jogosultként, amennyiben alapos okkal feltételezhető, hogy az érintett személy:

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személynek az (EU)XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] 14‒17. cikkével összhangban lévő, az eljáró hatóság határozata elleni jogorvoslati jogának sérelme nélkül a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy nem ismerhető el kiegészítő védelemre jogosultként, amennyiben alapos okkal feltételezhető, hogy az érintett személy:

Or. en

Módosítás     561

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy nem ismerhető el kiegészítő védelemre jogosultként, amennyiben alapos okkal feltételezhető, hogy az érintett személy:

(1)  A harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy nem ismerhető el kiegészítő védelemre jogosultként, amennyiben a tartózkodási helye szerinti ország hatáskörrel rendelkező hatóságai olyan személyként ismerték el, akit az érintett ország állampolgáraiéval megegyező vagy az azokéval egyenértékű jogok és kötelezettségek illetnek meg, vagy amennyiben alapos okkal feltételezhető, hogy az érintett személy:

Or. en

Módosítás     562

Jussi Halla-aho, Helga Stevens

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  súlyos bűncselekményt követett el;

b)  súlyos bűncselekményt követett el, úgymint terrorcselekmények tervezése, azokra való felbujtás vagy azokban való közreműködés, vagy azok végrehajtása, még akkor is, ha azokat állítólagos politikai vagy vallási célok érdekében követik el, vagy a szexuális önrendelkezési jog elleni súlyos bűncselekmény, például nemi erőszak vagy kiskorú elleni nemi erőszak;

Or. en

Módosítás     563

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  súlyos bűncselekményt követett el;

b)  a menedéket nyújtó országon kívül, az országba kiegészítő védelemben részesülő személyként történő befogadását megelőzően súlyos, nem politikai bűncselekményt követett el.

Or. en

Indokolás

A módosítás összehangolja kiegészítő védelemből való kizárásra vonatkozó rendelkezést a 12. cikk (2) bekezdésének b) pontjában foglalt, a menekült jogállásból való kizárásra vonatkozó rendelkezést.

Módosítás     564

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 1 bekezdés – d pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

d)  veszélyt jelent a tartózkodási helye szerinti tagállam társadalmára vagy biztonságára;

törölve

Or. en

Indokolás

UNHCR recommended in 2009 that the articles providing for exclusion from and revocation of subsidiary protection should be amended to reflect its proposals on the same articles relating to exclusion from and revocation of refugee status.

More specifically, in this case: “There is a risk that decisions on whether a person poses a danger to the security or

community of a Member State may be taken in proceedings where the concerned

persons are not entitled to see all the evidence against them or to respond effectively,

which increases the possibility of incorrect application of these provisions.”

Therefore this deletion is needed for consistency reasons with amendments to Articles 12 and 14 (see justification on amendments to those articles).

See also: UNHCR comments on the European Commission’s proposal for a Directive of the

European Parliament and of the Council on minimum standards for the qualification and status of third country nationals or stateless persons as beneficiaries of international protection and the content of the protection granted

( COM(2009)551 , 21 October 2009)

Módosítás     565

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 1 bekezdés – e pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

e)  az érintett tagállamba történő befogadását megelőzően egy vagy több, az a), b) és c) pontok hatálya alá nem tartozó olyan bűncselekményt követett el, amely az érintett tagállamban történő elkövetés esetén szabadságvesztéssel lenne büntetendő, és amennyiben a kérelmező csak az e bűncselekmény elkövetésével járó büntetés elkerülése érdekében hagyta el származási országát.

törölve

Or. en

Indokolás

UNHCR recommended in 2009 that the articles providing for exclusion from and revocation of subsidiary protection should be amended to reflect its proposals on the same articles relating to exclusion from and revocation of refugee status.

Therefore this deletion is needed for consistency reasons with amendments to Articles 12 and 14 (see justification on amendments to those articles).

See also: UNHCR comments on the European Commission’s proposal for a Directive of the

European Parliament and of the Council on minimum standards for the qualification and status of third country nationals or stateless persons as beneficiaries of international protection and the content of the protection granted

( COM(2009)551 , 21 October 2009)

Módosítás     566

Traian Ungureanu, Artis Pabriks, Kinga Gál, Pál Csáky, Tomáš Zdechovský, Monica Macovei

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 1 bekezdés – e a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

ea)  terrorista bűncselekmények elkövetését tervezte, elősegítette vagy részt vett abban.

Or. en

Módosítás     567

Beatrix von Storch

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 1 bekezdés – e a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

ea)  a fogadó tagállam joghatóságán kívülre szökik.

Or. en

Módosítás     568

Traian Ungureanu, Artis Pabriks, Kinga Gál, Pál Csáky, Tomáš Zdechovský, Monica Macovei

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 1 bekezdés – e b pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

eb)  terrorista csoport tevékenységeiben vett részt, többek között információ szolgáltatása vagy anyagi források nyújtása, vagy a tevékenységek bármilyen módon való finanszírozása révén.

Or. en

Módosítás     569

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  Az (1) bekezdés a)–d) pontjainak rendelkezéseit az abban említett bűncselekmények vagy cselekmények felbujtóira, illetve az azok elkövetésében bármilyen módon részt vevő személyekre is alkalmazni kell.

törölve

Or. en

Indokolás

UNHCR recommended in 2009 that the articles providing for exclusion from and revocation of subsidiary protection should be amended to reflect their proposals on the same articles relating to exclusion from and revocation of refugee status.

Therefore this deletion is needed for consistency reasons with the amendment to Article 12 (3) (see justification of that amendment).

See also: UNHCR comments on the European Commission’s proposal for a Directive of the

European Parliament and of the Council on minimum standards for the qualification and status of third country nationals or stateless persons as beneficiaries of international protection and the content of the protection granted

( COM(2009)551 , 21 October 2009)

Módosítás     570

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  Az (1) bekezdés a)–d) pontjainak rendelkezéseit az abban említett bűncselekmények vagy cselekmények felbujtóira, illetve az azok elkövetésében bármilyen módon részt vevő személyekre is alkalmazni kell.

(2)  Az (1) bekezdés a)–d) pontjainak rendelkezéseit az abban említett bűncselekmények vagy cselekmények felbujtóira, illetve az azok elkövetésében bármilyen módon részt vevő személyekre is alkalmazni lehet.

Or. en

Módosítás     571

Anna Maria Corazza Bildt

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 2 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2a)  Amikor a kérelmező kiskorú, az (1) bekezdésben említett kizárási záradék csak akkor alkalmazandó, ha a kiskorú elérte a büntetőjogi felelősség nemzeti jog alapján meghatározott korhatárát, és a kérelmező kiskorúaknak minden esetben meg kell kapniuk ugyanazokat az eljárási biztosítékokat, mint amelyeket az állampolgár kiskorúak megkapnak. A kizáró okok értékelésekor figyelembe kell venni azokat a szabályokat és elveket, amelyek a gyermekeket a nemzetközi és nemzeti jog alapján a menekültügyi eljárás minden szakaszában megillető különleges jogállással, jogokkal és védelemmel foglalkoznak. Mérlegelni kell az elkövetett cselekmény súlyosságát is annak a súlyos sérelemnek a kockázatával szemben, amellyel a harmadik országba visszatérve a kiskorú szembesülhet.

Or. en

Módosítás     572

Angelika Mlinar, Jussi Halla-aho, Helga Stevens

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 2 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2a)  Egy személy kizárása a kiegészítő védelmi jogállásból kizárólag azon múlhat, hogy az (1) és az (2) bekezdés feltételei teljesülnek-e, és a kizárás nem alapulhat semmilyen, az adott esettel kapcsolatos további arányossági értékelésen.

Or. en

Módosítás     573

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 2 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2a)  A (1) bekezdésben említett kizárási rendelkezések nem alkalmazandóak kiskorúakra.

Or. en

Módosítás     574

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 2 b bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2b)  A (1) bekezdésben említett kizárási okok által érintett minden személynek rendelkeznie kell a határozattal szembeni hatékony jogorvoslathoz való hozzáféréssel.

Or. en

Módosítás     575

Beatrix von Storch

Rendeletre irányuló javaslat

19 cikk

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

19 cikk  

törölve

A kiegészítő védelmi jogállás elismerése

Az eljáró hatóság olyan harmadik országbeli állampolgárt vagy hontalan személyt részesít kiegészítő védelemben, aki megfelel a II. és V. fejezetben előírt feltételeknek.

Or. en

Módosítás     576

Beatrix von Storch

Rendeletre irányuló javaslat

19 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az eljáró hatóság olyan harmadik országbeli állampolgárt vagy hontalan személyt részesít kiegészítő védelemben, aki megfelel a II. és V. fejezetben előírt feltételeknek.

törölve

Or. en

Módosítás     577

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

20 cikk – cím

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A kiegészítő védelmi jogállás visszavonása, megszüntetése, illetve megújításának megtagadása

A kiegészítő védelmi jogállás visszavonása

Or. en

Indokolás

E módosítás a teljes szövegre vonatkozik. Elfogadása esetén a szövegben mindenütt el kell végezni a szükséges módosításokat.

Módosítás     578

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

20 cikk - 1 bekezdés - bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  Az eljáró hatóságok a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy kiegészítő védelmi jogállását visszavonják, megszüntetik, vagy megtagadják annak megújítását, amennyiben:

(1)  Az eljáró hatóságok a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy kiegészítő védelmi jogállását visszavonhatják, megszüntethetik, vagy megtagadhatják annak megújítását, amennyiben:

Or. it

Módosítás     579

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

20 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  Az eljáró hatóság visszavonja, illetve megszünteti a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy kiegészítő védelmi jogállását, illetve megtagadja annak megújítását, ha:

(1)  Az eljáró hatóság visszavonhatja, illetve megszüntetheti a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy kiegészítő védelmi jogállását, illetve megtagadhatja annak megújítását, ha:

Or. en

Módosítás     580

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

20 cikk – 1 bekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)  a kiegészítő védelmi jogállás elismerésében döntő szerepet játszott az, hogy az érintett személy nyilatkozata során megváltoztatta a tényeket, vagy tényeket elhallgatott, ideértve hamis vagy hamisított dokumentumok felhasználását is;

törölve

Or. en

Indokolás

Lásd a 14. cikk (1) bekezdése c) pontjának törléséhez fűzött indokolást.

Módosítás     581

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

20 cikk – 1 bekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)  a kiegészítő védelmi jogállás elismerésében döntő szerepet játszott az, hogy az érintett személy nyilatkozata során megváltoztatta a tényeket, vagy tényeket elhallgatott, ideértve hamis vagy hamisított dokumentumok felhasználását is;

c)  a kiegészítő védelmi jogállás elismerésében döntő szerepet játszott az, hogy az érintett személy nyilatkozata során megváltoztatta a nemzetközi védelem iránti kérelem megalapozottságra vonatkozó tényeket, vagy tényeket hallgatott el;

Or. en

Módosítás     582

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

20 cikk – 1 bekezdés – d pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

d)  a 23. cikk (2) bekezdését kell alkalmazni.

törölve

Or. en

Módosítás     583

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

20 cikk – 1 bekezdés – d pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

d)  a 23. cikk (2) bekezdését kell alkalmazni.

törölve

Or. en

Indokolás

Lásd a 23. cikk (2) bekezdéséhez fűzött indokolást.

Módosítás     584

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

20 cikk – 1 bekezdés – d pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

d)  a 23. cikk (2) bekezdését kell alkalmazni.

törölve

Or. en

Módosítás     585

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

20 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A harmadik ország állampolgára, illetve a hontalan személy 4. cikk (1) bekezdése szerinti azon kötelezettségének sérelme nélkül, amelynek értelmében köteles minden releváns tényt felfedni, illetve a rendelkezésére álló, jelentőséggel bíró dokumentumokat bemutatni, a kiegészítő védelmi jogállást elismerő tagállamnak egyedi alapon kell bizonyítania, hogy az érintett személy e cikk (1) bekezdésének értelmében nem, vagy már nem jogosult kiegészítő védelemre.

(2)  A kiegészítő védelmi jogállást elismerő tagállamnak egyedi alapon kell bizonyítania, hogy az érintett személy e cikk (1) bekezdésének értelmében nem, vagy már nem jogosult kiegészítő védelemre.

Or. en

Indokolás

A módosítást a 4. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos korábbi módosításokkal való összhang érdekében nyújtottuk be.

Módosítás     586

Artis Pabriks, Traian Ungureanu, Tomáš Zdechovský, Kinga Gál, Pál Csáky, Monica Macovei

Rendeletre irányuló javaslat

20 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amellyel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják, megszüntetik vagy nem újítják meg a kiegészítő védelmi jogállást, csak három hónappal a határozat elfogadása után lépnek hatályba, hogy a harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek lehetősége legyen a vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok szerint más alapon tartózkodási engedélyt kérni a tagállamban.

(3)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amelyekkel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják, megszüntetik vagy nem újítják meg a kiegészítő védelmi jogállást ‒ eltérő rendelkezés hiányában ‒, egy hónappal a határozat elfogadása után lépnek hatályba.

Or. en

Módosítás     587

Jeroen Lenaers

Rendeletre irányuló javaslat

20 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amellyel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják, megszüntetik vagy nem újítják meg a kiegészítő védelmi jogállást, csak három hónappal a határozat elfogadása után lépnek hatályba, hogy a harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek lehetősége legyen a vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok szerint más alapon tartózkodási engedélyt kérni a tagállamban.

(3)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amelyekkel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják, megszüntetik vagy nem újítják meg a kiegészítő védelmi jogállást, közvetlenül a határozat elfogadása után lépnek hatályba. A tagállamok egyedi és érvekkel alátámasztott esetekben dönthetnek úgy, hogy további 3 hónapot biztosítanak a harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek annak érdekében, hogy a vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok szerint más alapon tartózkodási engedélyt kérjen a tagállamban.

Or. en

Módosítás     588

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

20 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amellyel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják, megszüntetik vagy nem újítják meg a kiegészítő védelmi jogállást, csak három hónappal a határozat elfogadása után lépnek hatályba, hogy a harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek lehetősége legyen a vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok szerint más alapon tartózkodási engedélyt kérni a tagállamban.

(3)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amelyekkel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják, megszüntetik vagy nem újítják meg a kiegészítő védelmi jogállást, csak egy hónappal a határozat elfogadása után lépnek hatályba, hogy a harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek lehetősége legyen a vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok szerint más, különösen munkával kapcsolatos alapon tartózkodási engedélyt kérni a tagállamban.

Or. en

Módosítás     589

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

20 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amellyel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják, megszüntetik vagy nem újítják meg a kiegészítő védelmi jogállást, csak három hónappal a határozat elfogadása után lépnek hatályba, hogy a harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek lehetősége legyen a vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok szerint más alapon tartózkodási engedélyt kérni a tagállamban.

(3)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amelyekkel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják, megszüntetik vagy nem újítják meg a kiegészítő védelmi jogállást, csak kilenc hónappal a határozat elfogadása után lépnek hatályba, hogy a harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek lehetősége legyen a vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok szerint más alapon tartózkodási engedélyt kérni a tagállamban.

Or. en

Módosítás     590

Alessandra Mussolini, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Barbara Matera, Salvatore Domenico Pogliese, Emil Radev, Carlos Coelho

Rendeletre irányuló javaslat

20 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amellyel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják, megszüntetik vagy nem újítják meg a kiegészítő védelmi jogállást, csak három hónappal a határozat elfogadása után lépnek hatályba, hogy a harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek lehetősége legyen a vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok szerint más alapon tartózkodási engedélyt kérni a tagállamban.

(3)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amelyekkel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják a kiegészítő védelmi jogállást, csak egy hónappal a határozat elfogadása után lépnek hatályba, hogy a harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek lehetősége legyen a vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok szerint más alapon tartózkodási engedélyt kérni a tagállamban.

Or. en

Módosítás     591

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

20 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amellyel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják, megszüntetik vagy nem újítják meg a kiegészítő védelmi jogállást, csak három hónappal a határozat elfogadása után lépnek hatályba, hogy a harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek lehetősége legyen a vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok szerint más alapon tartózkodási engedélyt kérni a tagállamban.

(3)  Az eljáró hatóság azon határozatai, amelyekkel az (1) bekezdés a) pontja értelmében visszavonják a kiegészítő védelmi jogállást, csak kilenc hónappal a határozat elfogadása után lépnek hatályba, hogy a harmadik országbeli állampolgárnak vagy hontalan személynek lehetősége legyen a vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok szerint más alapon tartózkodási engedélyt kérni a tagállamban.

Or. en

Indokolás

A nemzetközi védelemben részesülő azon személyek esetében, akiknek a menekültjogállását váratlanul visszavonják, nem reális a 3 hónapos türelmi idő ahhoz, hogy sikeres kérelmet nyújtsanak be, tekintettel a szükséges dokumentumok és határozatok (úgymint költségviselés, munkavállalás, felvétel, bizonyított családi kötelékek) beszerzésével kapcsolatos, jól ismert nehézségekre. Ezzel szemben az átdolgozott 2016/801 irányelv a nemzetközi hallgatóknak és kutatóknak álláskeresés vagy vállalkozásindítás céljából legalább kilenc hónapot biztosít tanulmányaik vagy kutatásaik befejezését követően (25. cikk).

Módosítás     592

Angelika Mlinar, Barbara Spinelli, Cornelia Ernst

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

21. cikk  

törölve

A kiegészítő védelmi jogállás felülvizsgálata

A 20 cikk (1) bekezdése alkalmazásában az eljáró hatóság különösen az alábbiak alapján vizsgálja felül a kiegészítő védelmi jogállást:

a) az (EU) XXX/XX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében említett, a származási országra vonatkozó uniós szintű információk és az ilyen információk közös értékelése azt jelzik, hogy jelentős változás következett be a kérelmező védelmi szükségletei szempontjából releváns származási országban;

b) amikor a kiegészítő védelemben részesülő személy tartózkodási engedélyét a hatóság első és második alkalommal felülvizsgálja.

Or. en

Indokolás

The proposed review of refugee status is a resource-consuming bureaucratic step that some Member States have not seen the purpose or need in practice to introduce. For example, France in 2016 replaced its yearly permit renewal system—with similarities to this proposal—with multiannual permits because this systematic status review was useless in 99% of cases (only 7654 refusals for 795.220 renewal requests). The previous system was found to be ineffective for fighting fraud and irregularity and counter-productive for integration outcomes.

Sources:

Matthias Fekl (May 2013) “Sécuriser les parcours des ressortissants étrangers en France”, pageS 12-14

http://www.ladocumentationfrancaise.fr/var/storage/rapports-publics/134000283.pdf

Módosítás     593

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A 20 cikk (1) bekezdése alkalmazásában az eljáró hatóság különösen az alábbiak alapján vizsgálja felül a kiegészítő védelmi jogállást:

A 20 cikk (1) bekezdésének alkalmazása érdekében és a kiegészítő védelemben részesülő személynek az (EU)XXX/XXX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] 14‒17. cikkével összhangban lévő, az eljáró hatóság határozata elleni jogorvoslati jogának sérelme nélkül az eljáró hatóság szükség esetén és arányos mértékben, továbbá a kiegészítő védelemben részesülő személy egyéni körülményeinek figyelembevételével vizsgálhatja felül a kiegészítő védelmi jogállást:

Or. en

Módosítás     594

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk - 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A 20 cikk (1) bekezdése alkalmazásában az eljáró hatóság különösen az alábbiak alapján vizsgálja felül a kiegészítő védelmi jogállást:

A 20 cikk (1) bekezdése alkalmazása érdekében az eljáró hatóság különösen az alábbiak alapján vizsgálhatja felül a jogállást: az (EU) XXX/XX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében említett, a származási országra vonatkozó uniós szintű információk és az ilyen információk közös értékelése azt jelzik, hogy jelentős változás következett be a kérelmező védelmi szükségletei szempontjából releváns származási országban;

Or. it

Módosítás     595

Monika Hohlmeier

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A 20 cikk (1) bekezdése alkalmazásában az eljáró hatóság különösen az alábbiak alapján vizsgálja felül a kiegészítő védelmi jogállást:

A tagállam eljáró hatóságai bármikor felülvizsgálhatják a kiegészítő védelmi jogállást, amikor alapos okkal feltételezik, hogy a 20. cikk (1) bekezdése alkalmazható. Különösen az alábbiak alapján vizsgálják felül a kiegészítő védelmi jogállást:

Or. en

Indokolás

A 20 cikk (1) bekezdésének alkalmazása érdekében a tagállamok eljáró hatóságai számára biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy a kiegészítő védelmi jogállást bármikor felülvizsgálják, még akkor is, ha a 21. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontja éppen akkor nem alkalmazandó.

Módosítás     596

Artis Pabriks, Alessandra Mussolini, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Barbara Matera, Salvatore Domenico Pogliese, József Nagy

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A 20 cikk (1) bekezdése alkalmazásában az eljáró hatóság különösen az alábbiak alapján vizsgálja felül a kiegészítő védelmi jogállást:

A 20 cikk (1) bekezdésének alkalmazásában az eljáró hatóság különösen a következő esetekben vizsgálja felül a kiegészítő védelmi jogállást:

Or. en

Módosítás     597

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A 20 cikk (1) bekezdése alkalmazásában az eljáró hatóság különösen az alábbiak alapján vizsgálja felül a kiegészítő védelmi jogállást:

A 20 cikk (1) bekezdésének alkalmazásában az eljáró hatóság különösen az alábbiak alapján vizsgálhatja felül a kiegészítő védelmi jogállást:

Or. en

Módosítás     598

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk - 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(a)  az (EU) XXX/XX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében említett, a származási országra vonatkozó uniós szintű információk és az ilyen információk közös értékelése azt jelzik, hogy jelentős változás következett be a kérelmező védelmi szükségletei szempontjából releváns származási országban;

törölve

Or. it

Módosítás     599

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  az (EU) XXX/XX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében említett, a származási országra vonatkozó uniós szintű információk és az ilyen információk közös értékelése azt jelzik, hogy jelentős változás következett be a kérelmező védelmi szükségletei szempontjából releváns származási országban;

törölve

Or. en

Módosítás     600

Gérard Deprez, Louis Michel

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk – a bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  az (EU) XXX/XX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében említett, a származási országra vonatkozó uniós szintű információk és az ilyen információk közös értékelése azt jelzik, hogy jelentős változás következett be a kérelmező védelmi szükségletei szempontjából releváns származási országban;

a)  amennyiben az (EU) XXX/XX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében említett, a származási országra vonatkozó uniós szintű információk és az ilyen információk közös értékelése azt jelzik, hogy jelentős változás következett be a nemzetközi védelemben részesülő személy védelmi szükségletei szempontjából releváns származási országban;

Or. fr

Indokolás

E rendelet fogalommeghatározása szerint: „nemzetközi védelemben részesülő személyek“ a menekült- vagy kiegészítő védelmi jogállásban részesülő személyek, és „kérelmező” az olyan harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy, aki nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, amelynek tárgyában még nem hoztak jogerős határozatot.

Módosítás     601

Alessandra Mussolini, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Barbara Matera, Salvatore Domenico Pogliese, József Nagy, Carlos Coelho

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  az (EU) XXX/XX rendelet [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségére vonatkozó rendelet] 8. és 10. cikkében említett, a származási országra vonatkozó uniós szintű információk és az ilyen információk közös értékelése azt jelzik, hogy jelentős változás következett be a kérelmező védelmi szükségletei szempontjából releváns származási országban;

a)  (A magyar változatot nem érinti.)

Or. en

Indokolás

Különösen sok erőforrást venne igénybe az eljáró tagállami hatóságoktól, ha a tartózkodási engedély felülvizsgálatakor vizsgálnák felül a kiegészítő védelmi jogállást. Mindazonáltal a tagállam eljáró hatóságát kötelezni kell a jogállás felülvizsgálatára, amikor az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége azt állapítja meg, hogy jelentős változás következett be a védelemben részesülő személy származási országában.

Módosítás     602

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk - b bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(b)  amikor a kiegészítő védelemben részesülő személy tartózkodási engedélyét a hatóság első és második alkalommal felülvizsgálja.

törölve

Or. it

Módosítás     603

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  amikor a kiegészítő védelemben részesülő személy tartózkodási engedélyét a hatóság első és második alkalommal felülvizsgálja.

törölve

Or. en

Módosítás     604

Alessandra Mussolini, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Barbara Matera, Salvatore Domenico Pogliese, Carlos Coelho

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  amikor a kiegészítő védelemben részesülő személy tartózkodási engedélyét a hatóság első és második alkalommal felülvizsgálja.

törölve

Or. en

Indokolás

Különösen sok erőforrást venne igénybe az eljáró tagállami hatóságoktól, ha a tartózkodási engedély felülvizsgálatakor vizsgálnák felül a kiegészítő védelmi jogállást. Mindazonáltal a tagállam eljáró hatóságát kötelezni kell a jogállás felülvizsgálatára, amikor az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége azt állapítja meg, hogy jelentős változás következett be a védelemben részesülő személy származási országában.

Módosítás     605

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  amikor a kiegészítő védelemben részesülő személy tartózkodási engedélyét a hatóság első és második alkalommal felülvizsgálja.

b)  amikor a kiegészítő védelemben részesülő személy tartózkodási engedélyét a hatóság első, második és harmadik alkalommal felülvizsgálja.

Or. en

Módosítás     606

Beatrix von Storch

Rendeletre irányuló javaslat

22 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A menekülteket és a kiegészítő védelemben részesült személyeket az e fejezetben rögzített jogok és kötelezettségek illetik meg. E fejezet rendelkezései nem sértik a genfi egyezményben megállapított jogokat és kötelezettségeket.

(1)  A menekülteket az e fejezetben rögzített jogok és kötelezettségek illetik meg. E fejezet rendelkezései nem sértik a genfi egyezményben megállapított jogokat és kötelezettségeket.

Or. en

Módosítás     607

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

22 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A menekülteket és a kiegészítő védelemben részesült személyeket az e fejezetben rögzített jogok és kötelezettségek illetik meg. E fejezet rendelkezései nem sértik a genfi egyezményben megállapított jogokat és kötelezettségeket.

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személyeket– a genfi egyezményben megállapított jogok és kötelezettségek sérelme nélkül – az e fejezetben rögzített jogok és kötelezettségek illetik meg.

Or. en

Módosítás     608

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

22 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A nemzetközi kötelezettségek keretein belül a munkavállaláshoz való hozzáféréssel és a szociális biztonsággal kapcsolatos ellátások nyújtásához tartózkodási engedély előzetes kiállítása szükséges.

törölve

Or. en

Módosítás     609

§95 of the CJUE ruling C-373/13 states that “even without his residence permit, the person concerned remains a refugee and as such remains entitled to the benefits guaranteed by Chapter VII [Content of International Protection ] of that [2004 Qualifications] directive to every refugee, including protection from refoulement, maintenance of family unity, the right to travel documents, access to employment, education, social welfare, healthcare and accommodation, freedom of movement within the Member State and access to integration facilities” and “In other words, a Member State has no discretion as to whether to continue to grant or to refuse to that refugee the substantive benefits guaranteed by the directive”. Even though the aforementioned CJUE case concerns the revocation of a residence permit, the implications logically apply also to those who have been granted international protection and have yet to receive a residence permit.

Módosítás     610

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

22 cikk – 4 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)  E fejezet rendelkezéseinek végrehajtása során figyelembe kell venni a veszélyeztetett csoporthoz tartozó személyek, mint például kiskorúak, kísérő nélküli kiskorúak, fogyatékkal élő személyek, időskorúak, várandós nők, kiskorú gyermeket egyedül nevelő szülők, az emberkereskedelem áldozatai, a mentális zavarokkal küzdő személyek, valamint a kínzás, nemi erőszak vagy a pszichikai, fizikai, illetve szexuális erőszak más súlyos formái áldozatainak sajátos helyzetét, amennyiben az egyéni értékelés megállapítja, hogy speciális szükségleteik vannak.

(4)  E fejezet rendelkezéseinek végrehajtása során figyelembe kell venni a veszélyeztetett csoporthoz tartozó személyek ‒ akiknek speciális garanciákra van szükségük ahhoz, hogy gyakorolják azokat a jogokat és betartsák azokat a kötelezettségeket, amelyeket a fejezet előír ‒ sajátos helyzetét, amennyiben az egyéni értékelés megállapítja, hogy speciális szükségleteik vannak.

Or. en

Módosítás     611

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

22 cikk – 4 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)  E fejezet rendelkezéseinek végrehajtása során figyelembe kell venni a veszélyeztetett csoporthoz tartozó személyek, mint például kiskorúak, kísérő nélküli kiskorúak, fogyatékkal élő személyek, időskorúak, várandós nők, kiskorú gyermeket egyedül nevelő szülők, az emberkereskedelem áldozatai, a mentális zavarokkal küzdő személyek, valamint a kínzás, nemi erőszak vagy a pszichikai, fizikai, illetve szexuális erőszak más súlyos formái áldozatainak sajátos helyzetét, amennyiben az egyéni értékelés megállapítja, hogy speciális szükségleteik vannak.

(4)  E fejezet rendelkezéseinek végrehajtása során figyelembe kell venni a veszélyeztetett csoporthoz tartozó személyek, mint például kiskorúak, kísérő nélküli kiskorúak, fogyatékkal élő személyek, időskorúak, várandós nők, kiskorú gyermeket egyedül nevelő szülők, az emberkereskedelem áldozatai, a mentális zavarokkal küzdő személyek, valamint a kínzás, nemi erőszak vagy a pszichikai, fizikai, illetve szexuális erőszak más súlyos formái áldozatainak sajátos helyzetét.

Or. en

Módosítás     612

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

22 cikk – 4 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)  E fejezet rendelkezéseinek végrehajtása során figyelembe kell venni a veszélyeztetett csoporthoz tartozó személyek, mint például kiskorúak, kísérő nélküli kiskorúak, fogyatékkal élő személyek, időskorúak, várandós nők, kiskorú gyermeket egyedül nevelő szülők, az emberkereskedelem áldozatai, a mentális zavarokkal küzdő személyek, valamint a kínzás, nemi erőszak vagy a pszichikai, fizikai, illetve szexuális erőszak más súlyos formái áldozatainak sajátos helyzetét, amennyiben az egyéni értékelés megállapítja, hogy speciális szükségleteik vannak.

(4)  E fejezet rendelkezéseinek végrehajtása során figyelembe kell venni a veszélyeztetett csoporthoz tartozó személyek, mint például kiskorúak, kísérő nélküli kiskorúak, fogyatékkal élő személyek, időskorúak, várandós nők, gyermeket egyedül nevelő szülők, az emberkereskedelem áldozatai, a mentális zavarokkal küzdő személyek, valamint a kínzás, nemi erőszak vagy a pszichikai, fizikai, illetve szexuális erőszak más súlyos formái áldozatainak sajátos helyzetét, amennyiben az egyéni értékelés megállapítja, hogy speciális szükségleteik vannak.

Or. en

Módosítás     613

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

22 cikk - 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  E fejezet kiskorúakat érintő rendelkezéseinek végrehajtása során az illetékes hatóságoknak elsősorban a gyermek mindenek felett álló érdekét kell szem előtt tartaniuk.

(5)  E rendelet kiskorúakat érintő rendelkezéseinek végrehajtása során az illetékes hatóságoknak elsősorban a gyermek mindenek felett álló érdekét kell szem előtt tartaniuk.

Or. it

Módosítás     614

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

22 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  E fejezet kiskorúakat érintő rendelkezéseinek végrehajtása során az illetékes hatóságoknak elsősorban a gyermek mindenek felett álló érdekét kell szem előtt tartaniuk.

(5)  E rendelet alkalmazása során a tagállamoknak elsősorban a gyermek mindenek felett álló érdekét kell szem előtt tartaniuk.

Or. en

Indokolás

A z árnyékelőadó egyetért az előadóval abban, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekére mint elsődleges szempontra történő hivatkozásnak az egész rendeletre ki kell terjednie, nem csupán a VII. fejezet rendelkezéseire, ahogyan az a cikkben áll.

Módosítás     615

Alessandra Mussolini, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Frank Engel, Barbara Matera, Salvatore Domenico Pogliese, József Nagy, Carlos Coelho

Rendeletre irányuló javaslat

22 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  E fejezet kiskorúakat érintő rendelkezéseinek végrehajtása során az illetékes hatóságoknak elsősorban a gyermek mindenek felett álló érdekét kell szem előtt tartaniuk.

(5)  (A magyar változatot nem érinti.)

Or. en

Indokolás

Pontosítani kell, hogy e rendelet alkalmazása során a gyermek mindenek felett álló érdekét nemcsak egy, hanem elsődleges szempontként kell szem előtt tartani.

Módosítás     616

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

22 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  E fejezet kiskorúakat érintő rendelkezéseinek végrehajtása során az illetékes hatóságoknak elsősorban a gyermek mindenek felett álló érdekét kell szem előtt tartaniuk.

(5)  E rendelet alkalmazása során az illetékes hatóságoknak elsősorban a gyermek mindenek felett álló érdekét kell szem előtt tartaniuk.

Or. en

Módosítás     617

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

23 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  Amennyiben azt az (1) bekezdésben említett nemzetközi kötelezettségek nem tiltják, úgy a tagállamok – a menekültként való hivatalos elismerés tényétől függetlenül – visszaküldhetik a menekültet vagy a kiegészítő védelemben részesülő személyt, ha:

törölve

a) alaposan feltehető, hogy veszélyt jelent a tartózkodási helye szerinti tagállam biztonságára;

b) az adott személyt különösen súlyos bűncselekményért jogerősen elítélték, és emiatt veszélyt jelent az érintett tagállam társadalmára.

Ezekben az esetekben az eljáró hatóság a menekültjogállást vagy a kiegészítő védelmi jogállást a 14. cikk, illetve a 20. cikk alapján vissza is vonja.

Or. en

Indokolás

A kvalifikációs rendelet 23. cikkének (1) bekezdése nem érvénytelen, mivel az első szakaszban szereplő, „nemzetközi jogi kötelezettségeiknek megfelelően” szavaknak köszönhetően a visszaküldés teljes tilalmával összhangban értelmezhető. A helyes értelmezés eredménye, hogy a menekültek visszaküldése még a (2) bekezdésben ismertetett esetekben sem engedélyezett.

Mivel az EJEE-ben a visszaküldés teljes tilalma szerepel, az uniós jog azon jogi kontextusától függetlenül egyetemesen teljes tilalomként kell értelmezni, amelyben előfordul.

Módosítás     618

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

23 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Amennyiben azt az (1) bekezdésben említett nemzetközi kötelezettségek nem tiltják, úgy a tagállamok – a menekültként való hivatalos elismerés tényétől függetlenül – visszaküldhetik a menekültet vagy a kiegészítő védelemben részesülő személyt, ha:

törölve

a) alaposan feltehető, hogy veszélyt jelent a tartózkodási helye szerinti tagállam biztonságára;

b) az adott személyt különösen súlyos bűncselekményért jogerősen elítélték, és emiatt veszélyt jelent az érintett tagállam társadalmára.

Or. en

Módosítás     619

Módosítás     620

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

23 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  alaposan feltehető, hogy veszélyt jelent a tartózkodási helye szerinti tagállam biztonságára;

törölve

Or. en

Módosítás     621

a)  alaposan feltehető, hogy veszélyt jelent a tartózkodási helye szerinti tagállam közbiztonságára és állampolgárainak személyes biztonságára;

Or. en

Indokolás

Ez a módosítás egyértelművé teszi, hogy ha a bűnüldöző hatóságok alapos okkal feltételezhetik, hogy a menekült vagy a kiegészítő védelemben részesülő személy nemcsak az adott tagállam közbiztonságára jelent veszélyt, hanem az egyes állampolgárok biztonságára is, ez okot ad a tagállamok számára, hogy eltérhessenek a visszaküldés tilalmának elvétől olyan esetekben, amikor a nemzetközi kötelezettségek ezt lehetővé teszik.

Módosítás     622

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

23 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  az adott személyt különösen súlyos bűncselekményért jogerősen elítélték, és emiatt veszélyt jelent az érintett tagállam társadalmára.

törölve

Or. en

Módosítás     623

b)  az adott személyt súlyos bűncselekményért jogerősen elítélték, és emiatt veszélyt jelent az érintett tagállam társadalmára.

Or. en

Módosítás     624

Beatrix von Storch

Rendeletre irányuló javaslat

23 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – b a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

ba)  a fogadó tagállam joghatóságán kívülre szökik.

Or. en

Módosítás     625

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

23 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Ezekben az esetekben az eljáró hatóság a menekültjogállást vagy a kiegészítő védelmi jogállást a 14. cikk, illetve a 20. cikk alapján vissza is vonja.

törölve

Or. en

Módosítás     626

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

24 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az illetékes hatóságok a menekült- vagy a kiegészítő védelmi jogállás megadását követően haladéktalanul tájékoztatják a nemzetközi védelemben részesülő személyeket a jogállásukkal kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről. A tájékoztatást olyan nyelven kell biztosítani, amelyet az érintett személyek megértenek, vagy észszerűen feltételezhető, hogy megértenek, és egyértelműen utalni kell azon következményekre, amelyek abból származhatnak, ha az érintettek nem tartják be az Unión belüli mozgásra vonatkozó, a 28. cikkben részletezett kötelezettségeket.

Az illetékes hatóságok a menekült- vagy a kiegészítő védelmi jogállás megadását követően haladéktalanul tájékoztatják a nemzetközi védelemben részesülő személyeket a jogállásukkal kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről. A tájékoztatást olyan nyelven kell biztosítani, amelyet az érintett személyek megértenek.

Or. en

Módosítás     627

Gérard Deprez, Louis Michel

Rendeletre irányuló javaslat

24 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az illetékes hatóságok a menekült- vagy a kiegészítő védelmi jogállás megadását követően haladéktalanul tájékoztatják a nemzetközi védelemben részesülő személyeket a jogállásukkal kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről. A tájékoztatást olyan nyelven kell biztosítani, amelyet az érintett személyek megértenek, vagy észszerűen feltételezhető, hogy megértenek, és egyértelműen utalni kell azon következményekre, amelyek abból származhatnak, ha az érintettek nem tartják be az Unión belüli mozgásra vonatkozó, a 28. cikkben részletezett kötelezettségeket.

Az illetékes hatóságok a menekült- vagy a kiegészítő védelmi jogállás megadását követően haladéktalanul tájékoztatják a nemzetközi védelemben részesülő személyeket a jogállásukkal kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről. A tájékoztatást olyan nyelven kell biztosítani, amelyet az érintett személyek megértenek, vagy észszerűen feltételezhető, hogy megértenek, és egyértelműen utalni kell azon következményekre, amelyek abból származhatnak, ha az érintettek nem tartják be az Unión belüli mozgásra vonatkozó, a 28. cikkben részletezett kötelezettségeket és a beilleszkedéssel kapcsolatban az e rendelet III. részében meghatározott jogokat.

Or. fr

Indokolás

A kifejezett tájékoztatáshoz való hozzáférés joga nem korlátozódhat az Unión belüli mozgásról szóló 28. cikkben meghatározott kötelezettségek be nem tartásának következményeire. A beilleszkedéssel, köztük különösen a munkavállalással, az oktatással és a lakhatással kapcsolatos kifejezett tájékoztatás kedvező hatással lehet a kedvezményezettnek a befogadó tagállamban történő beilleszkedésére.

Módosítás     628

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

24 cikk - 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az illetékes hatóságok a menekült- vagy a kiegészítő védelmi jogállás megadását követően haladéktalanul tájékoztatják a nemzetközi védelemben részesülő személyeket a jogállásukkal kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről. A tájékoztatást olyan nyelven kell biztosítani, amelyet az érintett személyek megértenek, vagy észszerűen feltételezhető, hogy megértenek, és egyértelműen utalni kell azon következményekre, amelyek abból származhatnak, ha az érintettek nem tartják be az Unión belüli mozgásra vonatkozó, a 28. cikkben részletezett kötelezettségeket.

Az illetékes hatóságok a menekült- vagy a kiegészítő védelmi jogállás megadását követően haladéktalanul tájékoztatják a nemzetközi védelemben részesülő személyeket a jogállásukkal kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről. A tájékoztatást olyan nyelven kell biztosítani, amelyet az érintett személyek megértenek, és egyértelműen utalni kell azon következményekre, amelyek abból származhatnak, ha az érintettek nem tartják be az Unión belüli mozgásra vonatkozó, a 28. cikkben részletezett kötelezettségeket.

Or. it

Módosítás     629

Módosítás     630

Az illetékes hatóságok a menekültjogállás megadását követően haladéktalanul tájékoztatják a nemzetközi védelemben részesülő személyeket a jogállásukkal kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről. A tájékoztatást olyan nyelven kell biztosítani, amelyet az érintett személyek megértenek, vagy észszerűen feltételezhető, hogy megértenek, és egyértelműen utalni kell azon következményekre, amelyek abból származhatnak, ha az érintettek nem tartják be az Unión belüli mozgásra vonatkozó, a 28. cikkben részletezett kötelezettségeket.

Or. en

Módosítás     631

Tanja Fajon

Rendeletre irányuló javaslat

24 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A fenti tájékoztatás tartalmát és formáját a Bizottság határozza meg az (EU) XXX/XX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] 58. cikkének (1) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárással összhangban elfogadott végrehajtási jogi aktusok révén.

A fenti tájékoztatás tartalma legalább a II. mellékletben meghatározott elemeket tartalmazza.*

(* A II. mellékletet egy informális kompromisszumos javaslat alapján kell megvitatni az árnyékelőadókkal.)

Or. en

Indokolás

Az előadót tájékoztatták a Tanácsban folytatott megbeszélésekről, ami alapján valószínűnek tűnik, hogy a nemzetközi védelemben részesülő személyek számára nyújtandó tájékoztatás tartalmát nem a Bizottság által a jövőben javasolandó végrehajtási jogi aktusokon keresztül, hanem a rendelet mellékletében fogják megállapítani. Mivel a Parlament nem vesz részt ebben az eljárásban, az előadó abban a reményben szeretne utat nyitni a képviselőcsoportok körében folytatandó eszmecserének, hogy kompromisszumos megoldás szülessen ebben a kérdésben.

Módosítás     632

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

24 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A fenti tájékoztatás tartalmát és formáját a Bizottság határozza meg az (EU) XXX/XX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] 58. cikkének (1) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárással összhangban elfogadott végrehajtási jogi aktusok révén.

A fenti tájékoztatás tartalmát és formáját a Bizottság határozza meg az (EU) XXX/XX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] 59. cikkének (1) bekezdésével összhangban elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok révén.

Or. en

Módosítás     633

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

25 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személy azon családtagjai, akik személyükben nem jogosultak ilyen védelemre, a nemzeti eljárásokkal összhangban igényelhetik a tartózkodási engedélyt, amennyiben mindez összeegyeztethető a családtag személyes jogállásával.

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személynek a 2. cikk 9. pontja szerinti családtagjai, akik személyükben nem jogosultak ilyen védelemre, a nemzeti eljárásokkal összhangban kérelmezhetik a tartózkodási engedélyt, amennyiben mindez összeegyeztethető a családtag személyes jogállásával.

Or. en

Módosítás     634

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

25 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  Az (1) bekezdés értelmében kiadott tartózkodási engedély időtartama megegyezik a nemzetközi védelemben részesülő személyek számára kiadott engedély időtartamával, és az engedély meghosszabbítható. A családtagnak kiadott tartózkodási engedély érvényességének időtartama elvileg nem lehet hosszabb, mint a nemzetközi védelemben részesülő személy tartózkodási engedélyének érvényességi időtartama.

törölve

Or. en

Módosítás     635

(2)  Az (1) bekezdés értelmében kiadott tartózkodási engedély időtartama megegyezik a nemzetközi védelemben részesülő személyek számára kiadott engedély időtartamával, és az engedély meghosszabbítható. A családtagnak kiadott tartózkodási engedély érvényességének időtartama nem lehet hosszabb, mint a nemzetközi védelemben részesülő személy tartózkodási engedélyének érvényességi időtartama.

Or. en

Módosítás     636

Módosítás     637

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

25 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  Nem adható ki tartózkodási engedély, ha a családtagot a III. és V. fejezet alapján kizárták vagy kizárnák a nemzetközi védelemből.

törölve

Or. en

Módosítás     638

Alessandra Mussolini, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Barbara Matera, Salvatore Domenico Pogliese

Rendeletre irányuló javaslat

25 cikk – 3 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3a)  Nem adható ki tartózkodási engedély a nemzetközi védelemben részesülő személy házastársának, ha az illetékes hatóság úgy ítéli meg, hogy bizonyítékokkal kellően alátámasztott az a vélemény, hogy a menekülttel vagy a kiegészítő védelemben részesülő személlyel kötött házassága kényszerházasság vagy elrendezett házasság.

Or. en

Indokolás

Az illetékes hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy a kényszerházasság áldozatai megfelelő védelemben részesüljenek, miközben meg kell akadályozniuk a közös európai menekültügyi rendszerrel való visszaéléseket. Ezért a nemzetközi védelemben részesülő személy házastársának csak akkor szabad tartózkodási engedélyt kiadni, ha az illetékes hatóság megállapította, hogy a házasság valódi kapcsolaton alapul.

Módosítás     639

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

25 cikk – 4 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)  Amennyiben azt nemzetbiztonsági vagy közrendi okok szükségessé teszik, nem adható ki tartózkodási engedély családtag számára, és a már kiadott ilyen tartózkodási engedélyeket vissza kell vonni vagy nem lehet megújítani.

törölve

Or. en

Módosítás     640

(4)  Amennyiben azt nemzetbiztonsági vagy közrendi okok szükségessé teszik, nem adható ki tartózkodási engedély családtag számára, és a már kiadott ilyen tartózkodási engedélyeket vissza kell vonni.

Or. en

Módosítás     641

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

25 cikk – 4 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4)  Amennyiben azt nemzetbiztonsági vagy közrendi okok szükségessé teszik, nem adható ki tartózkodási engedély családtag számára, és a már kiadott ilyen tartózkodási engedélyeket vissza kell vonni vagy nem lehet megújítani.

(4)  Amennyiben azt nemzetbiztonsági okok szükségessé teszik, nem adható ki tartózkodási engedély családtag számára, és a már kiadott ilyen tartózkodási engedélyeket vissza kell vonni vagy nem lehet megújítani.

Or. en

Módosítás     642

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

25 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  Az 1. bekezdés szerinti tartózkodási engedélyt kapó családtagok a 27–39. cikk szerinti jogokat élvezik.

törölve

Or. en

Módosítás     643

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

25 cikk – 6 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(6)  A tagállamok határozhatnak úgy, hogy e cikk azon egyéb közeli hozzátartozókra is alkalmazandó, akik a származási ország elhagyásának időpontjában, vagy mielőtt a kérelmező a tagállamok területére lépett, a családdal együtt éltek, és akik ezen időpontban teljes mértékben vagy nagy részben a nemzetközi védelemben részesülő személy eltartottjai voltak.

törölve

Or. en

Módosítás     644

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

25 cikk - 6 bekezdés

(6)  A tagállamok határozhatnak úgy, hogy e cikk azon egyéb közeli hozzátartozókra is alkalmazandó, akik, mielőtt a kérelmező a tagállamok területére lépett, a családdal együtt éltek.

Or. it

Módosítás     645

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

25 cikk – 6 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(6)  A tagállamok határozhatnak úgy, hogy e cikk azon egyéb közeli hozzátartozókra is alkalmazandó, akik a származási ország elhagyásának időpontjában, vagy mielőtt a kérelmező a tagállamok területére lépett, a családdal együtt éltek, és akik ezen időpontban teljes mértékben vagy nagy részben a nemzetközi védelemben részesülő személy eltartottjai voltak.

(6)  E cikk azon egyéb közeli hozzátartozókra alkalmazandó, akik a származási ország elhagyásának időpontjában, vagy mielőtt a kérelmező a tagállamok területére lépett, a családdal együtt éltek.

Or. en

Módosítás     646

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

25 cikk – 6 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(6)  A tagállamok határozhatnak úgy, hogy e cikk azon egyéb közeli hozzátartozókra is alkalmazandó, akik a származási ország elhagyásának időpontjában, vagy mielőtt a kérelmező a tagállamok területére lépett, a családdal együtt éltek, és akik ezen időpontban teljes mértékben vagy nagy részben a nemzetközi védelemben részesülő személy eltartottjai voltak.

(6)  A tagállamok e cikket azon egyéb közeli hozzátartozókra is alkalmazzák, akik a származási ország elhagyásának időpontjában, vagy mielőtt a kérelmező a tagállamok területére lépett, a családdal együtt éltek.

Or. en

Módosítás     647

Anna Hedh

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A nemzetközi védelem megadását követően legkésőbb 30 napon belül az 1030/2002/EK rendeletben meghatározott egységes formátumot alkalmazó tartózkodási engedélyt kell kiállítani.

(1)  A nemzetközi védelem megadását követően legkésőbb 30 napon belül az 1030/2002/EK rendeletben meghatározott egységes formátumot alkalmazó tartózkodási engedélyt kell kiállítani. A tartózkodási engedély időtartama legalább 5 év. A tagállamok számára biztosítani kell a lehetőséget, hogy a nemzeti jogban hosszabb időtartamot határozzanak meg a tartózkodási engedélyekre vonatkozóan. Az ideiglenes engedélyek megújíthatóak.

Or. en

Módosítás     648

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk - 1 bekezdés - bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A nemzetközi védelem megadását követően legkésőbb 30 napon belül az 1030/2002/EK rendeletben meghatározott egységes formátumot alkalmazó tartózkodási engedélyt kell kiállítani.

(1)  A nemzetközi védelem megadását követően a lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb 30 napon belül az 1030/2002/EK rendeletben meghatározott egységes formátumot alkalmazó tartózkodási engedélyt kell kiállítani.

Or. it

Módosítás     649

Angelika Mlinar, Barbara Spinelli, Cornelia Ernst

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A nemzetközi védelem megadását követően legkésőbb 30 napon belül az 1030/2002/EK rendeletben meghatározott egységes formátumot alkalmazó tartózkodási engedélyt kell kiállítani.

(1)  A nemzetközi védelem megadását követően haladéktalanul, de legkésőbb 15 napon belül az 1030/2002/EK rendeletben meghatározott egységes formátumot alkalmazó tartózkodási engedélyt kell kiállítani.

Or. en

Módosítás     650

Módosítás     651

(1)  A nemzetközi védelem megadását követően haladéktalanul az 1030/2002/EK rendeletben meghatározott egységes formátumot alkalmazó tartózkodási engedélyt kell kiállítani.

Or. en

Indokolás

A 26. cikk (1) bekezdésében meg kell tartanunk a jelenlegi kvalifikációs irányelvben elfogadott szöveget.

Módosítás     652

Anna Hedh

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  A menekültjogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége három év, amelyet ezután újabb három évre lehet megújítani.

törölve

Or. en

Módosítás     653

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  A menekültjogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége három év, amelyet ezután újabb három évre lehet megújítani.

a)  A menekültjogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége legalább öt év, amelyet ezután legalább öt évre lehet megújítani.

Or. en

Módosítás     654

Barbara Spinelli, Malin Björk, Cornelia Ernst

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  A menekültjogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége három év, amelyet ezután újabb három évre lehet megújítani.

a)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége legalább öt év, amelyet ezután újabb öt évre lehet megújítani.

Or. en

Indokolás

There is no reason to expect the protection needs of the beneficiaries of subsidiary protection to be of shorter duration than those of refugees. Many crises today are prolonged and people are displaced on average for 17 years. Moreover, access for subsidiary protection beneficiaries to similar rights as those of refugees would be a significant element in facilitating their early participation and contribution to the host community. It can thereby support social cohesion contribute to preventing racism and xenophobia, and can play an important role in ensuring protection is effective (UNHCR, Comments to the Qualification Directive Recast Proposal, 2009). A number of EU Member States already provide refugees and beneficiaries of international protection with residence permits having the same duration.

Not only the duration of the residence permit of these beneficiaries should be aligned, it should also be increased. In June 2016, 7 EU Member States provided refugees with residence permits of 5 years of validity, 6 provided them with permanent residence permits, 2 with residence permits of more than 5 years of validity, 12 with residence permits of less than 5 years of validity. Only 4 EU Member States provided beneficiaries of subsidiary protection with residence permits of more than 3 years of validity, while 13 with residence permits of 1 year of validity. (AIDA, Asylum on the Clock? Duration and review of international protection status in Europe, June 2016)

Módosítás     655

Benyújtás dátuma

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  A menekültjogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége három év, amelyet ezután újabb három évre lehet megújítani.

a)  A menekültjogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége minimum öt év, amelyet ezután legalább öt évre lehet megújítani.

Or. en

Módosítás     656

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk - 1 bekezdés - a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(a)  A menekültjogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége három év, amelyet ezután újabb három évre lehet megújítani.

(a)  A nemzetközi védelmi jogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége öt év, amelyet ezután újabb öt évre lehet megújítani.

Or. it

Módosítás     657

Gérard Deprez, Louis Michel

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  A menekültjogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége három év, amelyet ezután újabb három évre lehet megújítani.

a)  A menekültjogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége 5 vagy 10 év, amelyet ezután újabb 5 vagy 10 évre lehet megújítani.

Or. fr

Indokolás

A menekültek beilleszkedésének ösztönzése érdekében a tartózkodási engedélyük érvényességi idejét 5 évre kellene kiterjeszteni és azt harmonizálni kellene. Azokat a tagállamokat azonban, amelyek már jelenleg is ennél hosszabb érvényességi időt adnak, nem kellene az általuk biztosított védelmi szint csökkentésére kötelezni, tehát 10 éves érvényességi időt is választhatnak.

Módosítás     658

Jeroen Lenaers

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  A menekültjogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége három év, amelyet ezután újabb három évre lehet megújítani.

a)  A menekültjogállással rendelkező személyek és a kiegészítő védelmi jogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége öt év.

Or. en

Módosítás     659

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  A menekültjogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége három év, amelyet ezután újabb három évre lehet megújítani.

a)  A menekültjogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége öt év, amelyet ezután újabb öt évre lehet megújítani.

Or. en

Módosítás     660

Barbara Spinelli, Malin Björk, Cornelia Ernst

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – a a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

aa)  A tagállamok állandó vagy korlátlan érvényességű tartózkodási engedélyt bocsáthatnak ki olyan feltételekkel, amelyek kedvezőbbek az e rendeletben a 2003/109/EK tanácsi irányelv 13. cikke nyomán megállapítottaknál.

Or. en

Módosítás     661

Jeroen Lenaers

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  A kiegészítő védelmi jogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége egy év, amelyet ezután két évre lehet megújítani.

törölve

Or. en

Módosítás     662

Angelika Mlinar, Barbara Spinelli, Cornelia Ernst

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  A kiegészítő védelmi jogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége egy év, amelyet ezután két évre lehet megújítani.

törölve

Or. en

Indokolás

A javasolt törlés célja az 26. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos korábbi módosításokkal való összhang biztosítása.

Módosítás     663

Anna Hedh

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  A kiegészítő védelmi jogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége egy év, amelyet ezután két évre lehet megújítani.

törölve

Or. en

Módosítás     664

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk - 1 bekezdés - b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(b)  A kiegészítő védelmi jogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége egy év, amelyet ezután két évre lehet megújítani.

törölve

Or. it

Módosítás     665

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  A kiegészítő védelmi jogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége egy év, amelyet ezután két évre lehet megújítani.

b)  A kiegészítő védelmi jogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége legalább öt év, amelyet ezután legalább öt évre lehet megújítani.

Or. en

Módosítás     666

Benyújtás dátuma

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  A kiegészítő védelmi jogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége egy év, amelyet ezután két évre lehet megújítani.

b)  A kiegészítő védelmi jogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége minimum öt év, amelyet ezután legalább öt évre lehet megújítani.

Or. en

Módosítás     667

Gérard Deprez, Louis Michel

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  A kiegészítő védelmi jogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége egy év, amelyet ezután két évre lehet megújítani.

b)  A kiegészítő védelmi jogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége 1 vagy 5 év, amelyet ezután 1 vagy 5 évre lehet megújítani.

Or. fr

Indokolás

A kiegészítő védelemben részesülők tartózkodási engedélyének érvényességi idejét 1 évben kellene egységesíteni. Azokat a tagállamokat azonban, amelyek már jelenleg is ennél hosszabb érvényességi időt adnak, nem kellene az általuk biztosított védelmi szint csökkentésére kötelezni, tehát 5 éves érvényességi időt is választhatnak.

Módosítás     668

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 1 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  A kiegészítő védelmi jogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége egy év, amelyet ezután két évre lehet megújítani.

b)  A kiegészítő védelmi jogállással rendelkező személyek esetében a tartózkodási engedély érvényessége egy év, amelyet ezután újabb egy évre lehet megújítani.

Or. en

Módosítás     669

Angelika Mlinar, Barbara Spinelli, Cornelia Ernst

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 2 bekezdés – a pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a)  ha az eljáró hatóság a harmadik országbeli állampolgár menekültjogállását a 14. cikk alapján, illetve kiegészítő védelmi jogállását a 20. cikk alapján visszavonja, megszünteti, illetve nem újítja meg;

törölve

Or. en

Indokolás

A törlésre a 14. és a 20. cikkel kapcsolatos korábbi módosításokkal való összhang érdekében került sor.

Módosítás     670

Angelika Mlinar, Barbara Spinelli, Cornelia Ernst

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 2 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  ha a 23. cikk (2) bekezdését kell alkalmazni;

törölve

Or. en

Indokolás

A törlésre a 23. (2) bekezdésével kapcsolatos korábbi módosításokkal való összhang érdekében került sor.

Módosítás     671

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 2 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  ha a 23. cikk (2) bekezdését kell alkalmazni;

törölve

Or. en

Módosítás     672

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 2 bekezdés – b pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b)  ha a 23. cikk (2) bekezdését kell alkalmazni;

törölve

Or. en

Módosítás     673

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 2 bekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(c)  ha a nemzetbiztonság vagy a közrend védelme ezt szükségessé teszi.

(c)  ha a nemzetbiztonság vagy a közrend védelme ezt feltétlenül szükségessé teszi.

Or. it

Módosítás     674

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 2 bekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)  ha a nemzetbiztonság vagy a közrend védelme ezt szükségessé teszi.

c)  ha kényszerítő nemzetbiztonsági okok ezt szükségessé teszik.

Or. en

Módosítás     675

Beatrix von Storch

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 2 bekezdés – c a pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

ca)  ha a tartózkodási engedély jogosultja a fogadó tagállam joghatóságán kívülre szökik.

Or. en

Módosítás     676

Angelika Mlinar, Barbara Spinelli, Cornelia Ernst

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 2 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2a)  Még ha meg is fosztják a tartózkodási engedélyétől, az érintett nemzetközi védelemben részesülő személy marad, és megőrzi e címen azon jogosultságokhoz való jogot, amelyet a VII. fejezet biztosít minden nemzetközi védelemben részesülő személynek [a nemzetközi védelem tartalma], különösen a visszaküldés elleni védelemhez, a családi egység fenntartásához, az úti okmányok kibocsátásához, a munkavállaláshoz és az oktatáshoz való hozzáféréshez, a szociális védelemhez, az egészségügyi ellátásokhoz és szálláshoz, a tagállamon belüli mozgásszabadsághoz és az integrációt elősegítő intézkedésekhez való hozzáféréshez való jogot.

Or. en

Indokolás

A módosítás összhangban van az Európai Bíróság C-373/13. sz. ügyben hozott ítéletének 95. pontjával.

Módosítás     677

Jeroen Lenaers

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A 14. cikk (5) bekezdése és a 20. cikk (3) bekezdése alkalmazásakor a tartózkodási engedélyt csak akkor lehet visszavonni, ha az ezen rendelkezésekben fogalt három hónapos időszak már lejárt.

törölve

Or. en

Módosítás     678

Angelika Mlinar, Barbara Spinelli, Cornelia Ernst

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A 14. cikk (5) bekezdése és a 20. cikk (3) bekezdése alkalmazásakor a tartózkodási engedélyt csak akkor lehet visszavonni, ha az ezen rendelkezésekben fogalt három hónapos időszak már lejárt.

törölve

Or. en

Indokolás

A törlésre a 14. és a 20. cikkel kapcsolatos korábbi módosításokkal való összhang érdekében került sor.

Módosítás     679

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A 14. cikk (5) bekezdése és a 20. cikk (3) bekezdése alkalmazásakor a tartózkodási engedélyt csak akkor lehet visszavonni, ha az ezen rendelkezésekben fogalt három hónapos időszak már lejárt.

(3)  A 14. cikk (5) bekezdése és a 20. cikk (3) bekezdése alkalmazásakor a tartózkodási engedélyt csak akkor lehet visszavonni, ha az ezen rendelkezésekben fogalt kilenc hónapos időszak már lejárt.

Or. en

Módosítás     680

Artis Pabriks, Traian Ungureanu, Tomáš Zdechovský, Kinga Gál, Pál Csáky, Monica Macovei

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A 14. cikk (5) bekezdése és a 20. cikk (3) bekezdése alkalmazásakor a tartózkodási engedélyt csak akkor lehet visszavonni, ha az ezen rendelkezésekben fogalt három hónapos időszak már lejárt.

(3)  A 14. cikk (5) bekezdése és a 20. cikk (3) bekezdése alkalmazásakor a tartózkodási engedélyt csak akkor lehet visszavonni, ha az ezen rendelkezésekben fogalt egy hónapos időszak már lejárt.

Or. en

Módosítás     681

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

26 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A 14. cikk (5) bekezdése és a 20. cikk (3) bekezdése alkalmazásakor a tartózkodási engedélyt csak akkor lehet visszavonni, ha az ezen rendelkezésekben fogalt három hónapos időszak már lejárt.

(3)  A 14. cikk (5) bekezdése és a 20. cikk (3) bekezdése alkalmazásakor a tartózkodási engedélyt csak az ezen rendelkezésekben fogalt lejárati időszak után lehet visszavonni.

Or. en

Módosítás     682

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

27 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  Az illetékes hatóságok a menekültjogállással rendelkező személyek részére a genfi egyezmény mellékletében meghatározott formájú, valamint a 2252/2004/EK tanácsi rendeletben45 rögzített minimális biztonsági jellemzőkkel és biometrikus elemekkel rendelkező úti okmányokat állítanak ki. A fenti úti okmányok legalább egy évig érvényesek.

(1)  Az illetékes hatóságok a menekültjogállással rendelkező személyek részére a genfi egyezmény mellékletében meghatározott formájú, valamint a 2252/2004/EK tanácsi rendeletben45 rögzített minimális biztonsági jellemzőkkel és biometrikus elemekkel rendelkező úti okmányokat állítanak ki. A fenti úti okmányok legalább öt évig érvényesek.

_________________

_________________

45 A Tanács 2004. december 13-i 2252/2004/EK rendelete a tagállamok által kiállított útlevelek és úti okmányok biztonsági jellemzőire és biometrikus elemeire vonatkozó előírásokról (HL L 385., 2004.12.29., 1. o.).

Módosítás     683

Módosítás     684

A nemzetközi védelemben részesülő személyeknek megadott tartózkodási engedélyek hosszára vonatkozó módosításokkal összhangban a nemzetközi védelemben részesülő személyek számára kiadott úti okmányok érvényességét is meg kell hosszabbítani. E úti okmányok érvényességi idejének figyelembe kell vennie a tagállamok által kibocsátott úti okmányok rendes érvényességi idejét.

Módosítás     685

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

27 cikk - 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  Az illetékes hatóságok a menekültjogállással rendelkező személyek részére a genfi egyezmény mellékletében meghatározott formájú, valamint a 2252/2004/EK tanácsi rendeletben rögzített minimális biztonsági jellemzőkkel és biometrikus elemekkel rendelkező úti okmányokat állítanak ki45 . A fenti úti okmányok legalább egy évig érvényesek.

(1)  Az illetékes hatóságok a menekültjogállással rendelkező személyek részére a genfi egyezmény mellékletében meghatározott formájú, valamint a 2252/2004/EK tanácsi rendeletben rögzített minimális biztonsági jellemzőkkel és biometrikus elemekkel rendelkező úti okmányokat állítanak ki45 . A fenti úti okmányok legalább öt évig érvényesek.

_________________

_________________

45 A Tanács 2252/2004/EK rendelete (2004. december 13.) a tagállamok által kiállított útlevelek és úti okmányok biztonsági jellemzőire és biometrikus elemeire vonatkozó előírásokról (HL L 385., 2004.12.29., 1. o.).

Módosítás     686

Angelika Mlinar, Barbara Spinelli, Cornelia Ernst

Rendeletre irányuló javaslat

27 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  Az illetékes hatóságok a kiegészítő védelmi jogállással rendelkező személyek részére a 2252/2004/EK tanácsi rendeletben rögzített minimális biztonsági jellemzőkkel és biometrikus elemekkel rendelkező úti okmányokat állítanak ki. A fenti dokumentumok legalább egy évig érvényesek.

(2)  Az illetékes hatóságok a kiegészítő védelmi jogállással rendelkező személyek részére a 2252/2004/EK tanácsi rendeletben rögzített minimális biztonsági jellemzőkkel és biometrikus elemekkel rendelkező úti okmányokat állítanak ki. A fenti okmányok legalább öt évig érvényesek.

Or. en

Indokolás

A nemzetközi védelemben részesülő személyeknek megadott tartózkodási engedélyek hosszára vonatkozó módosításokkal összhangban a nemzetközi védelemben részesülő személyek számára kiadott úti okmányok érvényességét is meg kell hosszabbítani. E úti okmányok érvényességi idejének figyelembe kell vennie a tagállamok által kibocsátott úti okmányok rendes érvényességi idejét.

Módosítás     687

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

27 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  Az illetékes hatóságok a kiegészítő védelmi jogállással rendelkező személyek részére a 2252/2004/EK tanácsi rendeletben rögzített minimális biztonsági jellemzőkkel és biometrikus elemekkel rendelkező úti okmányokat állítanak ki. A fenti dokumentumok legalább egy évig érvényesek.

(2)  Az illetékes hatóságok a kiegészítő védelmi jogállással rendelkező személyek részére a 2252/2004/EK tanácsi rendeletben rögzített minimális biztonsági jellemzőkkel és biometrikus elemekkel rendelkező úti okmányokat állítanak ki. A fenti okmányok legalább öt évig érvényesek.

Or. en

Módosítás     688

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

27 cikk - 2 bekezdés

Módosítás     689

Angelika Mlinar, Barbara Spinelli, Cornelia Ernst

Rendeletre irányuló javaslat

27 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  az 1. és 2. bekezdésben említett dokumentumok nem adhatók ki, ha ezt kényszerítő nemzetbiztonsági vagy közrendi okok megkövetelik.

törölve

Or. en

Módosítás     690

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

27 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  az 1. és 2. bekezdésben említett dokumentumok nem adhatók ki, ha ezt kényszerítő nemzetbiztonsági vagy közrendi okok megkövetelik.

(3)  Az (1) és (2) bekezdésben említett dokumentumok nem adhatók ki, ha ezt kényszerítő nemzetbiztonsági okok megkövetelik.

Or. en

Módosítás     691

Angelika Mlinar, Barbara Spinelli, Cornelia Ernst

Rendeletre irányuló javaslat

27 cikk – 3 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3a)  A 2003/86/EK irányelv ugyanolyan alapon alkalmazandó a kiegészítő védelemben részesülő személyek családtagjaira, ahogy az irányelv a menekültek családtagjaira alkalmazandó.

Or. en

Indokolás

Ez a módosítás ugyanolyan alapon biztosítja a kiegészítő védelemben részesülő személyek számára a családegyesítést, ahogy menekült jogállással rendelkezők számára, hogy az érintett személyek viszonylatában támogassa a beilleszkedést és védje a családi életet, miközben a közös európai menekültügyi rendszer jogszabályaival összhangban egyenlő módon kezeli a két csoportot.

A kék kártyáról szóló irányelvben, az ikt-irányelvben és a kutatókról és hallgatókról szóló irányelvben is ezt a jogalkotási technikát alkalmazták, amely abban áll, hivatkoznak a családegyesítési irányelvre, de közvetlenül nem módosítják azt.

Módosítás     692

Angelika Mlinar, Barbara Spinelli, Cornelia Ernst

Rendeletre irányuló javaslat

28 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek – az érintett területen belül jogszerűen tartózkodó, hasonló helyzetben levő harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozóakkal azonos feltételek és korlátozások mellett – szabadon mozoghatnak annak a tagállamnak a területén, amely a nemzetközi védelmet nyújtja számukra, beleértve a tagállam területén belüli tartózkodási helyük megválasztására vonatkozó jogot is.

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek – az érintett területen belül jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozóakkal azonos feltételek és korlátozások mellett – szabadon mozoghatnak annak a tagállamnak a területén, amely a nemzetközi védelmet nyújtja számukra, beleértve a tagállam területén belüli tartózkodási helyük megválasztására vonatkozó jogot is.

Or. en

Indokolás

Nem világos, hogy valójában mit jelent „az érintett területen belül jogszerűen tartózkodó, hasonló helyzetben levő harmadik országbeli állampolgárok” rész. A javasolt módosítás célja, hogy megszüntesse ezt a bizonytalanságot és megfelelő intézkedést biztosítson a nemzetközi védelemben részesülő személyek számára.

Módosítás     693

Angelika Mlinar, Barbara Spinelli, Cornelia Ernst

Rendeletre irányuló javaslat

28 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A nemzetközi kötelezettségek keretein belül csak akkor szabhatók meg bizonyos feltételek az olyan nemzetközi védelemben részesített személyek tartózkodására vonatkozóan, akik a szociális biztonsággal vagy a szociális segíségnyújtással kapcsolatos egyes ellátásokban részesülnek, ha ezen feltételek elősegítik a személy beilleszkedését abban a tagállamban, amely a védelmet biztosítja.

törölve

Or. en

Indokolás

As the Meijers Committee rightfully points out: “Joined Cases C-443/14 and

C-444/14), allows for the imposition of a residence condition on international protection beneficiaries who receive social assistance, where such a condition is necessary to facilitate integration. (...) In Alo and Osso, the residence condition imposed by

Germany aimed to prevent the concentration in certain areas of third country nationals as this could lead to the emergence of social tension, but also to ensure availability of integration services. (...)

Crucially, the CJEU in Alo and Osso did not say that a residence condition with the objective of facilitating the integration of third-country nationals in the Member State is always allowed, but that it was for the national judge to verify whether such a condition did not amount to discrimination of subsidiary protection beneficiaries compared to other categories of third country nationals.

In these various ways, the new Article 28(2) oversimplifies and widens the scope of the judgment in Alo and Osso”.

Source: http://www.commissie-meijers.nl/sites/all/files/cm1614_comments_.pdf

Módosítás     694

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

28 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A nemzetközi kötelezettségek keretein belül csak akkor szabhatók meg bizonyos feltételek az olyan nemzetközi védelemben részesített személyek tartózkodására vonatkozóan, akik a szociális biztonsággal vagy a szociális segíségnyújtással kapcsolatos egyes ellátásokban részesülnek, ha ezen feltételek elősegítik a személy beilleszkedését abban a tagállamban, amely a védelmet biztosítja.

törölve

Or. en

Módosítás     695

(2)  A nemzetközi kötelezettségek keretein belül az olyan nemzetközi védelemben részesített személyek tartózkodására vonatkozóan feltételek szabhatók meg, akik a szociális biztonsággal vagy a szociális segítségnyújtással kapcsolatos egyes ellátásokban részesülnek

Or. en

Módosítás     696

Barbara Spinelli, Jean Lambert, Cornelia Ernst

Rendeletre irányuló javaslat

29 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek a számukra védelmet biztosító tagállamon kívül más tagállamban nem rendelkeznek tartózkodási joggal. Ez nem sérti azon jogukat, hogy az uniós és a nemzeti szabályok vonatkozó rendelkezései szerint tartózkodási engedélyt kérjenek és kapjanak más tagállamokban, valamint a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény 21. cikkében meghatározott feltételek melletti szabad mozgásra vonatkozó jogukat.

törölve

Or. en

Indokolás

A törlésre a menekültügyi határozatok kölcsönös elismeréséről szóló melléklettel való összhang érdekében került sor.

Módosítás     697

Beatrix von Storch

Rendeletre irányuló javaslat

29 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek a számukra védelmet biztosító tagállamon kívül más tagállamban nem rendelkeznek tartózkodási joggal. Ez nem sérti azon jogukat, hogy az uniós és a nemzeti szabályok vonatkozó rendelkezései szerint tartózkodási engedélyt kérjenek és kapjanak más tagállamokban, valamint a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény 21. cikkében meghatározott feltételek melletti szabad mozgásra vonatkozó jogukat.

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek a számukra védelmet biztosító tagállamon kívül más tagállamban nem rendelkeznek tartózkodási joggal.

Or. en

Módosítás     698

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

29 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek a számukra védelmet biztosító tagállamon kívül más tagállamban nem rendelkeznek tartózkodási joggal. Ez nem sérti azon jogukat, hogy az uniós és a nemzeti szabályok vonatkozó rendelkezései szerint tartózkodási engedélyt kérjenek és kapjanak más tagállamokban, valamint a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény 21. cikkében meghatározott feltételek melletti szabad mozgásra vonatkozó jogukat.

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek a számukra védelmet biztosító tagállamon kívül más tagállamban nem rendelkeznek tartózkodási joggal. Ez nem sérti azon jogukat, hogy az uniós ‒ többek között a 2009/50/EK tanácsi irányelv1a vagy az (EU) 2016/801 európai parlamenti és tanácsi irányelv 1b ‒ és a nemzeti szabályok vonatkozó rendelkezései szerint tartózkodási engedélyt kérjenek és kapjanak más tagállamokban, valamint a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény 21. cikkében meghatározott feltételek melletti szabad mozgásra vonatkozó jogukat.

_________________

1a A Tanács 2009. május 25-i 2009/50/EK irányelve a harmadik országbeli állampolgárok magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről (HL L 155., 2009.6.18., 17–29. o.).

1b Az Európai Parlament és a Tanács 2016. május 11-i (EU) 2016/801 irányelve a harmadik országbeli állampolgárok kutatás, tanulmányok folytatása, gyakorlat, önkéntes szolgálat, diákcsereprogramok vagy oktatási projektek, és au pair tevékenység céljából történő beutazásának és tartózkodásának feltételeiről (HL L 132., 2016.5.21., 21–57. o.).

Or. en

Módosítás     699

Emil Radev

Rendeletre irányuló javaslat

29 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  Ha a nemzetközi védelemben részesülő személy nem abban a tagállamban tartózkodik, amely a védelmet biztosította számára, és ott a vonatkozó uniós vagy nemzeti jogszabályok szerint nem jogszerűen tartózkodik, az ilyen személlyel szemben az (EU) XXX/XXX Dublini Rendelet 20. cikke (1) bekezdésének e) pontja alapján visszavételi eljárást kell lefolytatni.

törölve

Or. bg

Indokolás

Az EU külső határain elhelyezkedő országok nem kényszeríthetőek arra, hogy állandó felelősséget vállaljanak a nemzetközi védelemben részesülő személyekért.

Módosítás     700

Barbara Spinelli, Jean Lambert, Cornelia Ernst

Rendeletre irányuló javaslat

29 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  Ha a nemzetközi védelemben részesülő személy nem abban a tagállamban tartózkodik, amely a védelmet biztosította számára, és ott a vonatkozó uniós vagy nemzeti jogszabályok szerint nem jogszerűen tartózkodik, az ilyen személlyel szemben az (EU) XXX/XXX Dublini Rendelet 20. cikke (1) bekezdésének e) pontja alapján visszavételi eljárást kell lefolytatni.

törölve

Or. en

Módosítás     701

(2)  Ha a nemzetközi védelemben részesülő személy nem abban a tagállamban tartózkodik, amely a védelmet biztosította számára, és ott a vonatkozó uniós vagy nemzeti jogszabályok szerint nem jogszerűen tartózkodik, az ilyen személlyel szemben az (EU) XXX/XXX Dublini Rendelet 20. cikke (1) bekezdésének e) pontja alapján saját, a védelmet nyújtó tagállam által biztosított pénzügyi támogatásból levonandó költségére visszavételi eljárást kell lefolytatni. Azon személyt, akivel szemben visszavételi eljárást indítanak, szankcionálni is kell azzal, hogy korlátozott időre megvonják a III. szakaszban foglalt releváns jogokat.

Or. en

Módosítás     702

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

29 cikk – 2 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2a)  Ha egy kísérő nélküli kiskorú, aki nemzetközi védelemben részesül, nem abban a tagállamban tartózkodik, amely a védelmet biztosította számára, és ott a vonatkozó uniós vagy nemzeti jog szerint nem jogszerűen tartózkodik, a kiskorú tartózkodási helye szerinti tagállam haladéktalanul multidiszciplináris értékelést végez a gyermek mindenek felett álló érdekéről, hogy megállapítsa, hogy a kiskorúval szemben az (EU) XXX/XXX Dublini Rendelet 20. cikke (1) bekezdésének e) pontja alapján visszavételi eljárást kell-e lefolytatni. Az átadó tagállam egyedi biztosítékokat szerez arra vonatkozóan, hogy az értékelés eredménye szerint illetékes tagállam haladéktalanul meghozza a 2013/33/EU irányelv 14. és 24. cikkében, valamint a 2013/32/EU irányelv 25. cikkében említett intézkedéseket.

A multidiszciplináris értékelésnek a következő tényezőkön kell alapulnia:

a) a családegyesítés lehetőségei;

b) a kiskorú jóléte és szociális fejlődése, különös figyelmet fordítva a kiskorú hátterére;

c) biztonsági megfontolások, különösen ha fennáll a veszélye annak, hogy a gyermek gyermekkereskedelem áldozatává válik;

d) a gyermek véleménye, tekintettel az életkorára és érettségi fokára.

Annak biztosítása céljából, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe vegyék, az értékelést gyorsan, a gyermekjogok terén képesítéssel és szakértelemmel rendelkező alkalmazottaknak kell végezniük, legalább a gondnokot és jogi tanácsadót vagy más tanácsadót be kell vonni, továbbá garantálni kell a gyermek meghallgatáshoz való jogát.

Or. en

Módosítás     703

Artis Pabriks, Traian Ungureanu, Tomáš Zdechovský, Kinga Gál, Pál Csáky, Monica Macovei

Rendeletre irányuló javaslat

7 fejezet – 3 szakasz – cím

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az integrációval összefüggő jogok

Az integrációval összefüggő jogok és kötelezettségek

Or. en

Módosítás     704

Lorenzo Fontana

Rendeletre irányuló javaslat

30 cikk - 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek jogosultak arra, hogy az adott foglalkozásra, illetve a közszolgálatra vonatkozó általános szabályokkal összhangban önálló vagy nem önálló jövedelemszerző tevékenységet folytassanak.

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek jogosultak és kötelezettek arra, mint a befogadó ország összes lakosa, hogy önálló vagy nem önálló jövedelemszerző tevékenységet folytassanak.

Or. it

Módosítás     705

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

30 cikk – 2 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A nemzetközi védelemben részesülő személyeket a védelmet biztosító tagállam állampolgáraival azonos bánásmódban kell részesíteni az alábbiak tekintetében:

(2)  A nemzetközi védelemben részesülő személyeket a védelmet biztosító tagállamban tartózkodó más harmadik országbeli állampolgárokkal azonos bánásmódban kell részesíteni az alábbiak tekintetében:

Or. en

Módosítás     706

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

30 cikk – 2 bekezdés – d pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

d)  a munkaügyi hivatalok által biztosított tanácsadás.

d)  a munkaügyi hivatalok által az érintett tagállam ilyen hivatalainak szokásos nyelvein biztosított tanácsadás.

Or. en

Módosítás     707

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

30 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  Amennyiben szükséges, az illetékes hatóságok elősegítik a (2) bekezdés c) és d) pontjában említett tevékenységekhez való teljes körű hozzáférést).

(3)  Az illetékes hatóságok elősegítik a (2) bekezdés c) és d) pontjában említett tevékenységekhez való teljes körű hozzáférést).

Or. it

Módosítás     708

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

30 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  Amennyiben szükséges, az illetékes hatóságok elősegítik a (2) bekezdés c) és d) pontjában említett tevékenységekhez való teljes körű hozzáférést.

(3)  Az illetékes hatóságok elősegítik a (2) bekezdés c) és d) pontjában említett tevékenységekhez való teljes körű hozzáférést.

Or. en

Módosítás     709

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

31 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A tagállamok – a saját állampolgárokra vonatkozókkal azonos feltételek mellett – az oktatási rendszerhez teljes körű hozzáférést biztosítanak a nemzetközi védelemben részesülő valamennyi kiskorú számára.

(1)  A tagállamok – a tagállamban tartózkodó más harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozókkal azonos feltételek mellett – az oktatási rendszerhez teljes körű hozzáférést biztosítanak a nemzetközi védelemben részesülő valamennyi kiskorú számára. Mindazonáltal a tagállamokra kell bízni, hogy a rendes iskolai körülmények biztosítása érdekében külön iskolai létesítményeket jelöljenek ki a nemzetközi védelemben részesülő kiskorúak számára.

Or. en

Módosítás     710

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

31 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A tagállamok – a harmadik országok területükön hasonló helyzetben lévő és ott jogszerűen tartózkodó állampolgáraira vonatkozókkal azonos feltételek mellett – lehetővé teszik a nemzetközi védelemben részesülő felnőttek számára a közoktatási rendszerhez, továbbképzéshez és átképzéshez való hozzáférést.

(2)  A tagállamok – az állampolgáraikra vonatkozókkal azonos feltételek mellett – lehetővé teszik a nemzetközi védelemben részesülő felnőttek számára a közoktatási rendszerhez, továbbképzéshez és átképzéshez való hozzáférést.

Or. en

Módosítás     711

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

31 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A tagállamok – a harmadik országok területükön hasonló helyzetben lévő és ott jogszerűen tartózkodó állampolgáraira vonatkozókkal azonos feltételek mellett – lehetővé teszik a nemzetközi védelemben részesülő felnőttek számára a közoktatási rendszerhez, továbbképzéshez és átképzéshez való hozzáférést.

(2)  A tagállamok – a harmadik országok jogszerűen tartózkodó állampolgáraira vonatkozókkal azonos feltételek mellett – lehetővé teszik a nemzetközi védelemben részesülő felnőttek számára a közoktatási rendszerhez, továbbképzéshez és átképzéshez való hozzáférést.

Or. en

Indokolás

Nem világos, hogy valójában mit jelent „az érintett területen belül jogszerűen tartózkodó, hasonló helyzetben levő harmadik országbeli állampolgárok” rész. A javasolt módosítás célja, hogy megszüntesse ezt a bizonytalanságot és biztosítsa, hogy a felnőtté válás könnyebb legyen. Számos kísérő nélküli gyermek még azelőtt betölti a 18 évet, hogy megkapja a nemzetközi védelem iránti kérelemről szóló határozatot. Továbbá azok számára, akik tartózkodási engedélyt kapnak, garanciákat kell nyújtani a középiskola befejezésének biztosítása érdekében.

Módosítás     712

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

32 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A külföldi diplomák, oklevelek vagy a képesítést igazoló egyéb okiratok elismerésére irányuló meglévő eljárások keretében a nemzetközi védelemben részesülő személyek a védelmet nyújtót tagállam saját állampolgáraival egyenlő elbánásban részesülnek.

(1)  A külföldi diplomák, oklevelek vagy a képesítést igazoló egyéb okiratok elismerésére irányuló meglévő eljárások keretében a nemzetközi védelemben részesülő személyek a védelmet nyújtót tagállamban tartózkodó más harmadik országbeli állampolgárokkal egyenlő elbánásban részesülnek.

Or. en

Módosítás     713

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

32 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv46 2. cikke (2) bekezdésének és 3. cikke (3) bekezdésének sérelme nélkül az illetékes hatóságok elősegítik az (1) bekezdésben említett eljárásokhoz való teljes körű hozzáférést a nemzetközi védelemben részesülő olyan személyek számára, akik nem tudják dokumentumokkal igazolni a képesítésüket.

törölve

_________________

46 Az Európai Parlament és a Tanács 2005/36/EK irányelve (2005. szeptember 7.) a szakmai képesítések elismeréséről (HL L 255., 2005.9.30., 22. o.).

Or. en

Módosítás     714

Jussi Halla-aho, Helga Stevens

Rendeletre irányuló javaslat

32 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3)  A nemzetközi védelemben részesülő személyeket a védelmet biztosító tagállam állampolgáraival azonos bánásmódban kell részesíteni a korábbi tanulmányaik értékelését, érvényesítését és akkreditálását szolgáló megfelelő rendszerekhez való hozzáférés tekintetében.

(3)  A nemzetközi védelemben részesülő személyeket a védelmet biztosító tagállamban tartózkodó más harmadik országbeli állampolgárokkal azonos bánásmódban kell részesíteni a korábbi tanulmányaik értékelését, érvényesítését és akkreditálását szolgáló megfelelő rendszerekhez való hozzáférés tekintetében.

Or. en

Módosítás     715

Kristina Winberg

Rendeletre irányuló javaslat

33 cikk

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

33. cikk  

törölve

Szociális biztonság

A nemzetközi védelemben részesülő személyeket a védelmet biztosító tagállam állampolgáraival azonos bánásmódban kell részesíteni a szociális biztonság tekintetében.

Or. en

Módosítás     716

Traian Ungureanu, Artis Pabriks, Kinga Gál, Pál Csáky, Tomáš Zdechovský, Monica Macovei

Rendeletre irányuló javaslat

33 cikk

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

33. cikk  

törölve

Szociális biztonság

A nemzetközi védelemben részesülő személyeket a védelmet biztosító tagállam állampolgáraival azonos bánásmódban kell részesíteni a szociális biztonság tekintetében.

Or. en

Módosítás     717

Jussi Halla-aho, Helga Stevens

Rendeletre irányuló javaslat

33 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A nemzetközi védelemben részesülő személyeket a védelmet biztosító tagállam állampolgáraival azonos bánásmódban kell részesíteni a szociális biztonság tekintetében.

A nemzetközi védelemben részesülő személyeket a védelmet biztosító tagállamban tartózkodó más harmadik országbeli állampolgárokkal azonos bánásmódban kell részesíteni a szociális biztonság tekintetében.

Or. en

Indokolás

Addig, amíg a nemzetközi védelemben részesülő személy tartózkodási engedélye nem tekinthető állandónak, a tagállamoknak nem szükséges ugyanolyan szintű szociális biztonságot nyújtani, mint amilyenben a saját állampolgáraik részesülnek.

Módosítás     718

Kristina Winberg

Rendeletre irányuló javaslat

34 cikk

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

34. cikk  

törölve

Szociális segítségnyújtás

(1)

A nemzetközi védelemben részesülő személyeket a védelmet biztosító tagállam állampolgáraival azonos bánásmódban kell részesíteni a szociális segítségnyújtás tekintetében.

A szociális segítségnyújtás nemzeti törvényekben rögzített bizonyos formáihoz való hozzáférés a nemzetközi védelemben részesülő személyeknek az integrációs intézkedésekben való tényleges részvételétől tehető függővé.

(2) A kiegészítő védelemben részesülő személyek esetében a tagállamok a szociális segítségnyújtást alapvető ellátásokra korlátozhatják.

Or. en

Módosítás     719

Jussi Halla-aho, Helga Stevens

Rendeletre irányuló javaslat

34 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A nemzetközi védelemben részesülő személyeket a védelmet biztosító tagállam állampolgáraival azonos bánásmódban kell részesíteni a szociális segítségnyújtás tekintetében.

A nemzetközi védelemben részesülő személyeket a védelmet biztosító tagállamban tartózkodó más harmadik országbeli állampolgárokkal azonos bánásmódban kell részesíteni a szociális segítségnyújtás tekintetében.

Or. en

Indokolás

Addig, amíg a nemzetközi védelemben részesülő személy tartózkodási engedélye nem tekinthető állandónak, a tagállamoknak nem szükséges ugyanolyan szintű szociális segítségnyújtást biztosítani, mint amilyenben a saját állampolgáraik részesülnek.

Módosítás     720

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

34 cikk – 1 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A szociális segítségnyújtás nemzeti törvényekben rögzített bizonyos formáihoz való hozzáférés a nemzetközi védelemben részesülő személyeknek az integrációs intézkedésekben való tényleges részvételétől tehető függővé.

törölve

Or. en

Módosítás     721

Módosítás     722

A szociális segítségnyújtás nemzeti törvényekben rögzített bizonyos formáihoz való hozzáférést a nemzetközi védelemben részesülő személyeknek és a 2. cikk 9. pontja szerinti családtagjaiknak az integrációs intézkedésekben való tényleges részvételétől kell függővé tenni.

Or. en

Módosítás     723

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

34 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A kiegészítő védelemben részesülő személyek esetében a tagállamok a szociális segítségnyújtást alapvető ellátásokra korlátozhatják.

törölve

Or. it

Módosítás     724

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

34 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A kiegészítő védelemben részesülő személyek esetében a tagállamok a szociális segítségnyújtást alapvető ellátásokra korlátozhatják.

törölve

Or. en

Módosítás     725

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

34 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A kiegészítő védelemben részesülő személyek esetében a tagállamok a szociális segítségnyújtást alapvető ellátásokra korlátozhatják.

törölve

Or. en

Módosítás     726

Módosítás     727

Az előadóhoz hasonlóan az árnyékelőadó is úgy gondolja, hogy egyáltalán nem világos, hogy a védelemre szoruló és a kiegészítő védelemben részesülő személyek miért ne részesülhetnének a nemzetközi védelemre szoruló személyek számára nyújtott szociális segítségben. A nemzetközi védelemre szoruló személyekkel szemben nem szabad eltérő bánásmódot alkalmazni. Ez jogi szempontból kérdéses és adminisztratív szempontból sem jár semmi előnnyel. Amint a védelem szükségessége megállapításra került, e személyek mindegyike azonos társadalmi szükségleteikkel rendelkezik a fogadó tagállamban.

Módosítás     728

Beatrix von Storch

Rendeletre irányuló javaslat

34 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A kiegészítő védelemben részesülő személyek esetében a tagállamok a szociális segítségnyújtást alapvető ellátásokra korlátozhatják.

(2)  A kiegészítő védelemben részesülő személyek esetében a tagállamok korlátozhatják a szociális segítségnyújtást.

Or. en

Módosítás     729

Artis Pabriks, Traian Ungureanu, Tomáš Zdechovský, Kinga Gál, Pál Csáky

Rendeletre irányuló javaslat

35 cikk – cím

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Egészségügyi ellátás

Egészségügyi alapellátás

Or. en

Módosítás     730

Jussi Halla-aho, Helga Stevens

Rendeletre irányuló javaslat

35 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek az e védelmet nyújtó tagállam állampolgáraira vonatkozó feltételekkel azonos feltételek mellett juthatnak egészségügyi ellátáshoz.

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek az e védelmet nyújtó tagállamban tartózkodó más harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó feltételekkel azonos feltételek mellett juthatnak egészségügyi ellátáshoz.

Or. en

Indokolás

Addig, amíg a nemzetközi védelemben részesülő személy tartózkodási engedélye nem tekinthető állandónak, a tagállamoknak nem szükséges ugyanolyan hozzáférést biztosítani az egészségügyi ellátáshoz, mint amilyenben a saját állampolgáraik részesülnek.

Módosítás     731

Artis Pabriks, Traian Ungureanu, Tomáš Zdechovský, Kinga Gál, Pál Csáky

Rendeletre irányuló javaslat

35 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek az e védelmet nyújtó tagállam állampolgáraira vonatkozó feltételekkel azonos feltételek mellett juthatnak egészségügyi ellátáshoz.

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek az e védelmet nyújtó tagállam állampolgáraira vonatkozó feltételekkel azonos feltételek mellett juthatnak egészségügyi alapellátáshoz.

Or. en

Módosítás     732

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

35 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A nemzetközi védelemben részesülő, speciális szükségletekkel rendelkező személyek, így például a várandós nők, a fogyatékkal élő személyek, a kínzás, nemi erőszak vagy a pszichikai, fizikai, illetve szexuális erőszak más súlyos formáinak áldozatai, valamint az olyan kiskorúak, akik bármilyen formájú visszaélés, elhanyagolás, kizsákmányolás, kínzás, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód, illetve fegyveres konfliktus áldozatai voltak– a védelmet nyújtó tagállam állampolgáraira vonatkozó feltételekkel azonos feltételek mellett – megfelelő szintű egészségügyi ellátást kaphatnak – ideértve szükség esetén a mentális zavarok kezelését is.

A különleges eljárási igényű, a nemzetközi védelmet korábban kérelmezők, akik az [eljárásokról szóló átdolgozott rendelet] 19. cikkének (2) bekezdése alapján orvosi ellátásban részesültek, jogállásuk elismerése után továbbra is kezelésben részesülnek mindaddig, amíg az szükséges.

Or. en

Módosítás     733

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

35 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A nemzetközi védelemben részesülő, speciális szükségletekkel rendelkező személyek, így például a várandós nők, a fogyatékkal élő személyek, a kínzás, nemi erőszak vagy a pszichikai, fizikai, illetve szexuális erőszak más súlyos formáinak áldozatai, valamint az olyan kiskorúak, akik bármilyen formájú visszaélés, elhanyagolás, kizsákmányolás, kínzás, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód, illetve fegyveres konfliktus áldozatai voltak– a védelmet nyújtó tagállam állampolgáraira vonatkozó feltételekkel azonos feltételek mellett – megfelelő szintű egészségügyi ellátást kaphatnak – ideértve szükség esetén a mentális zavarok kezelését is.

(2)  A nemzetközi védelemben részesülő, speciális szükségletekkel rendelkező személyek – a védelmet nyújtó tagállamban tartózkodó más harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó feltételekkel azonos feltételek mellett – segítséget kapnak ahhoz, hogy megfelelő szintű egészségügyi ellátásban részesüljenek – ideértve szükség esetén a mentális zavarok kezelését is.

Or. en

Indokolás

Kétségtelen, hogy egy személy egészségügyi szükségleteit az egyedi esetét vizsgáló egészségügyi szakembernek kell értékelnie, mégpedig mindig a saját mérlegelése szerint. Ezért szükségtelen és megkülönböztető azoknak a személyeknek a felsorolása, akik megfelelő egészségügyi ellátásra lehetnek jogosultak. Ezzel a fejezettel összefüggésben a sajátos szükségletekkel rendelkező személy az a személy, akinek speciális garanciákra van szüksége ahhoz, hogy gyakorolja azokat a jogokat és betartsa azokat a kötelezettségeket, amelyeket a fejezet előír.

Módosítás     734

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

35 cikk – 2 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2a)  Az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést a tagállam állampolgáraiéval azonos jogosultsági feltételek mellett kell biztosítani a nemzetközi védelmet kérelmezők számára is abban az esetben, ha a nemzetközi védelem iránti kérelmüket elutasítják. Amennyiben fennáll a veszélye annak, hogy az érintett személy egészségi állapota romlani fog, ha visszaküldik a származási országába, illetve hogy az adott személy meghalhat, ha megfosztják az egészségügyi ellátástól, akkor a tagállam nem küldi vissza az érintett személyt, és támogatást és egészségügyi ellátást biztosít számára az élethez való joggal, valamint a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmával összhangban, amit az Európai Unió Alapjogi Chartájának 2. és 3. cikke garantál.

Or. en

Indokolás

A módosítás az EJEB által a Paposhvili kontra Belgium ügyben 2016. december 13-án hozott legutóbbi ítéletből merít ösztönzést.

Módosítás     735

Kristina Winberg

Rendeletre irányuló javaslat

36. cikk

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

[...]

törölve

Or. en

Módosítás     736

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

36 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az illetékes hatóságok a nemzetközi védelem megadása után haladéktalanul, de legkésőbb öt munkanapon belül az (EU) XXX/XX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] 22. cikkének (1) bekezdése szerint megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a kísérő nélküli kiskorúak számára eseti gondnok, illetve szükség esetén a kiskorúak gondozásáért és jólétéért felelős szerv általi, vagy bármely más megfelelő képviseletet biztosítsanak, ideértve a jogszabályon vagy bírósági határozaton alapuló képviseletet is.

Az illetékes hatóságok a nemzetközi védelem iránti kérelem napjától számítva minél hamarabb, de legkésőbb öt munkanapon belül az (EU) XXX/XX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] 22. cikkének (1) bekezdése szerint megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a kísérő nélküli kiskorúak számára eseti gondnok, illetve szükség esetén a kiskorúak gondozásáért és jólétéért felelős szerv általi, vagy bármely más megfelelő képviseletet biztosítsanak, ideértve a jogszabályon vagy bírósági határozaton alapuló képviseletet is.

Ha szervezetet jelölnek ki eseti gondnokként, annak az ezen rendelettel összhangban haladéktalanul ki kell jelölnie a kísérő nélküli kiskorú tekintetében az ezzel kapcsolatos kötelezettségeket ellátó személyt.

Or. en

Módosítás     737

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

36 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az illetékes hatóságok a nemzetközi védelem megadása után haladéktalanul, de legkésőbb öt munkanapon belül az (EU) XXX/XX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] 22. cikkének (1) bekezdése szerint megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a kísérő nélküli kiskorúak számára eseti gondnok, illetve szükség esetén a kiskorúak gondozásáért és jólétéért felelős szerv általi, vagy bármely más megfelelő képviseletet biztosítsanak, ideértve a jogszabályon vagy bírósági határozaton alapuló képviseletet is.

Az illetékes hatóságok a nemzetközi védelem megadása után haladéktalanul az (EU) XXX/XX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] 22. cikkének (1) bekezdése szerint megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a kísérő nélküli kiskorúak számára eseti gondnok általi képviseletet biztosítsanak.

Or. en

Módosítás     738

Anna Maria Corazza Bildt

Rendeletre irányuló javaslat

36 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az illetékes hatóságok a nemzetközi védelem megadása után haladéktalanul, de legkésőbb öt munkanapon belül az (EU) XXX/XX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] 22. cikkének (1) bekezdése szerint megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a kísérő nélküli kiskorúak számára eseti gondnok, illetve szükség esetén a kiskorúak gondozásáért és jólétéért felelős szerv általi, vagy bármely más megfelelő képviseletet biztosítsanak, ideértve a jogszabályon vagy bírósági határozaton alapuló képviseletet is.

Az illetékes hatóságok a nemzetközi védelem megadása után haladéktalanul, de legkésőbb attól az időponttól számított öt napon belül, amikor a kísérő nélküli kiskorú a tagállamba érkezik, az (EU) XXX/XX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] 22. cikkének (1) bekezdése szerint megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a kísérő nélküli kiskorúak számára képesített eseti gondnok, illetve szükség esetén a kiskorúak gondozásáért és jólétéért felelős szerv általi, vagy bármely más megfelelő képviseletet biztosítsanak, ideértve a jogszabályon vagy bírósági határozaton alapuló képviseletet is.

Or. en

Módosítás     739

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

36 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az illetékes hatóságok a nemzetközi védelem megadása után haladéktalanul, de legkésőbb öt munkanapon belül az (EU) XXX/XX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] 22. cikkének (1) bekezdése szerint megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a kísérő nélküli kiskorúak számára eseti gondnok, illetve szükség esetén a kiskorúak gondozásáért és jólétéért felelős szerv általi, vagy bármely más megfelelő képviseletet biztosítsanak, ideértve a jogszabályon vagy bírósági határozaton alapuló képviseletet is.

Az illetékes hatóságok a nemzetközi védelem megadása után haladéktalanul, de legkésőbb öt munkanapon belül az (EU) XXX/XX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] 22. cikkének (1) bekezdése szerint megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a kísérő nélküli kiskorúak számára eseti gondnok általi, vagy bármely más megfelelő képviseletet biztosítsanak, ideértve a jogszabályon vagy bírósági határozaton alapuló képviseletet is.

Or. en

Módosítás     740

Alessandra Mussolini, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Frank Engel, Barbara Matera, Salvatore Domenico Pogliese, Carlos Coelho

Rendeletre irányuló javaslat

36 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az illetékes hatóságok a nemzetközi védelem megadása után haladéktalanul, de legkésőbb öt munkanapon belül az (EU) XXX/XX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] 22. cikkének (1) bekezdése szerint megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a kísérő nélküli kiskorúak számára eseti gondnok, illetve szükség esetén a kiskorúak gondozásáért és jólétéért felelős szerv általi, vagy bármely más megfelelő képviseletet biztosítsanak, ideértve a jogszabályon vagy bírósági határozaton alapuló képviseletet is.

Amennyiben nincs lehetőség ugyanazon gondnok megtartására, akit azt követően jelöltek ki, hogy a kiskorú az Unió területére érkezett, az illetékes hatóságok a nemzetközi védelem megadása után haladéktalanul, de legkésőbb öt napon belül megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a kísérő nélküli kiskorúak számára eseti gondnok, illetve szükség esetén a kiskorúak gondozásáért és jólétéért felelős szerv általi, vagy bármely más megfelelő képviseletet biztosítsanak, ideértve a jogszabályon vagy bírósági határozaton alapuló képviseletet is.

Or. en

Indokolás

Általános szabályként a nemzetközi védelem megadását követően is ajánlatos ugyanazon gondnokot megtartani, akit azt követően jelöltek ki, hogy a kiskorú az Unió területére érkezett. Mindazonáltal azon esetekben, amikor a gondnok nem vállalhatja tovább a feladatot (a szabályok nem teljesítése vagy a kiskorú átadása miatt), az illetékes hatóságoknak a legrövidebb időn belül új gondnokot kell kijelölniük.

Módosítás     741

Kati Piri, Tanja Fajon, Juan Fernando López Aguilar

Rendeletre irányuló javaslat

36 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az illetékes hatóságok a nemzetközi védelem megadása után haladéktalanul, de legkésőbb öt munkanapon belül az (EU) XXX/XX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] 22. cikkének (1) bekezdése szerint megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a kísérő nélküli kiskorúak számára eseti gondnok, illetve szükség esetén a kiskorúak gondozásáért és jólétéért felelős szerv általi, vagy bármely más megfelelő képviseletet biztosítsanak, ideértve a jogszabályon vagy bírósági határozaton alapuló képviseletet is.

Az illetékes hatóságok a nemzetközi védelem megadása után haladéktalanul, de legkésőbb öt napon belül megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a kísérő nélküli kiskorúak számára eseti gondnok, illetve szükség esetén a kiskorúak gondozásáért és jólétéért felelős szerv általi, vagy bármely más megfelelő képviseletet biztosítsanak, ideértve a jogszabályon vagy bírósági határozaton alapuló képviseletet is.

Or. en

Indokolás

A módosítás összhangban van a befogadási feltételekről szóló irányelvvel kapcsolatban javasolt módosításokkal. A gondnokokat a lehető leghamarabb ki kell nevezni. A kísérő nélküli kiskorúak a hétvégén sem szűnnek meg kísérő nélküli kiskorúak lenni, ezért az ötnapos határidőnek öt napnak kell lennie, nem pedig öt munkanapnak.

Módosítás     742

Kati Piri, Tanja Fajon, Juan Fernando López Aguilar

Rendeletre irányuló javaslat

36 cikk – 1 bekezdés – 1 a albekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok biztosítják, hogy a gondnok felelőssége alá egyidejűleg korlátozott számú, legfeljebb 20 kísérő nélküli kiskorút helyezzenek, biztosítva ezzel, hogy feladatait hatékonyan el tudja látni. A tagállamok testületeket vagy személyeket jelölnek ki felelősként annak rendszeres figyelemmel kíséréséért, hogy a gondnokok megfelelően ellátják-e feladataikat. A fenti testületek vagy személyek arra is hatáskörrel rendelkeznek, hogy felülvizsgálják a kísérő nélküli kiskorúak által gondnokukkal szemben benyújtott panaszokat. Ennek érdekében a kísérő nélküli kiskorúakat gyermekbarát módon és az általuk beszélt nyelven tájékoztatják arról, hogy melyek ezek a fenti testületek és személyek, valamint arról, hogy hogyan nyújthatnak be gondnokukkal szemben panaszt bizalmas és biztonságos módon.

Or. en

Indokolás

A módosítás összhangban van a befogadási feltételekről szóló irányelvvel kapcsolatban javasolt módosításokkal. Annak biztosítása érdekében, hogy a gondnokok megfelelően el tudják látni feladatukat, egyidejűleg soha nem felelhetnek húsznál több kísérő nélküli kiskorúért. Ez a felső határ jogi egyértelműséget is fog biztosítani. A kísérő nélküli kiskorúak számának 20-ban való maximalizálását a kiskorúak feletti gyámság területén működő szakértők, például a NIDOS és az UNHCR is helyes gyakorlatnak tekintik.

Módosítás     743

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

36 cikk – 1 bekezdés – 2 albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Ha szervezetet jelölnek ki eseti gondnokként, annak az ezen rendelettel összhangban haladéktalanul ki kell jelölnie a kísérő nélküli kiskorú tekintetében az ezzel kapcsolatos kötelezettségeket ellátó személyt.

Ha szervezetet jelölnek ki eseti gondnokként, annak az ezen irányelvvel összhangban haladéktalanul ki kell jelölnie a kísérő nélküli kiskorú tekintetében az ezzel kapcsolatos kötelezettségeket ellátó személyt.

Or. en

Módosítás     744

Alessandra Mussolini, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Barbara Matera, Salvatore Domenico Pogliese, Carlos Coelho

Rendeletre irányuló javaslat

36 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A kijelölt eseti gondnok köteles biztosítani, hogy a kiskorú a jelen rendeletből származó valamennyi jogát élvezhesse. Az illetékes hatóságok rendszeresen ellenőrzik a kijelölt gondnok tevékenységét.

(2)  A kijelölt eseti gondnok köteles biztosítani, hogy a kiskorú a jelen rendeletből származó valamennyi jogát élvezhesse. Az illetékes hatóságok a kijelöléstől számított első hónapon belül ellenőrzik a gondnok tevékenységét, aztán pedig rendszeresen.

Or. en

Indokolás

Annak, hogy a gondnok teljesítményét a kijelölésétől számított első hónapon belül kell ellenőrizni, az az oka, hogy a gondnok és a kiskorú közötti kapcsolat első időszakában alakul ki a tartós bizalom alapja.

Módosítás     745

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

36 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – c pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c)  kiskorúak elhelyezésére szakosodott gondozóközpontok;

c)  kiskorúak elhelyezésére szakosodott nyitott gondozóközpontok, amelyek figyelembe veszik kiszolgáltatottságukat és biztosítják biztonságukat;

Or. en

Módosítás     746

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

36 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – d pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

d)  kiskorúak elhelyezésére alkalmas más szálláshelyek.

d)  kiskorúak elhelyezésére alkalmas más nyitott szálláshelyek, amelyek figyelembe veszik kiszolgáltatottságukat és biztosítják biztonságukat;

Or. en

Módosítás     747

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

36 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  Ha egy kísérő nélküli kiskorú nemzetközi védelemben részesült, és családtagjainak felkutatása még nem kezdődött meg, az illetékes hatóságok a nemzetközi védelem megadását követően mielőbb megkezdik a felkutatásukat a kiskorú mindenek felett álló érdekének tiszteletben tartásával. Ha a családtagok felkutatása már megkezdődött, azt szükség esetén folytatni kell. Amennyiben a kiskorú, illetve a kiskorú közeli hozzátartozóinak élete vagy testi épsége veszélybe kerülhet, különösen ha azok a származási országban maradtak, ügyelni kell arra, hogy az érintett személyekre vonatkozó információk gyűjtése, feldolgozása és közlése bizalmasan történjen.

törölve

Or. en

Indokolás

A családok egyesítésének vonatkozásában elsősorban a családegyesítési irányelvet kell jogalapnak tekinteni. Ezen túlmenően a családegyesítés ösztönzése növelheti a nyomást tagállamokban a társadalmi kohézió és a közszféra tekintetében.

Módosítás     748

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

36 cikk – 5 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5)  Ha egy kísérő nélküli kiskorú nemzetközi védelemben részesült, és családtagjainak felkutatása még nem kezdődött meg, az illetékes hatóságok a nemzetközi védelem megadását követően mielőbb megkezdik a felkutatásukat a kiskorú mindenek felett álló érdekének tiszteletben tartásával. Ha a családtagok felkutatása már megkezdődött, azt szükség esetén folytatni kell. Amennyiben a kiskorú, illetve a kiskorú közeli hozzátartozóinak élete vagy testi épsége veszélybe kerülhet, különösen ha azok a származási országban maradtak, ügyelni kell arra, hogy az érintett személyekre vonatkozó információk gyűjtése, feldolgozása és közlése bizalmasan történjen.

(5)  A kísérő nélküli kiskorú családtagjainak felkutatását a nemzetközi védelem iránti kérelmének nyilvántartásba vételét követően mielőbb megkezdik Amennyiben a kiskorú, illetve a kiskorú közeli hozzátartozóinak élete vagy testi épsége veszélybe kerülhet, különösen ha azok a származási országban maradtak, biztonságuk veszélyeztetésének elkerülése érdekében ügyelni kell arra, hogy az érintett személyekre vonatkozó információk gyűjtése, feldolgozása és közlése bizalmasan történjen.

Or. en

Módosítás     749

Kati Piri, Tanja Fajon, Juan Fernando López Aguilar

Rendeletre irányuló javaslat

36 cikk – 6 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(6)  A kísérő nélküli kiskorúakkal foglalkozó személyek és szervezetek folyamatos képzésben részesülnek a kiskorúak jogai és szükségletei tekintetében, és a gyermekek oltalmazására vonatkozó szabályokat az (EU)XXX/XX rendelet [eaz eljárásokról szóló rendelet] 22. cikke értelmében tiszteletben kell tartani.

(6)  A kísérő nélküli kiskorúakkal foglalkozó személyek és szervezetek folyamatos képzésben részesülnek a kiskorúak jogai és szükségletei tekintetében, és a gyermekek oltalmazására vonatkozó szabályokat az (EU)XXX/XX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] 22. cikke értelmében tiszteletben kell tartani. Amennyiben szervezetet jelölnek ki gondnoknak, a szervezet kijelöl egy, a gondnoknak a kísérő nélküli kiskorú tekintetében ezen irányelvvel összhangban fennálló feladatainak ellátásáért felelős személyt. A gondnoknak a feladatait a gyermek mindenek felett álló érdekének elvével összhangban kell ellátnia, e célból rendelkeznie kell a szükséges képesítéssel és szakértelemmel, és a bűnügyi nyilvántartásban ellenőrzötten nem szerepelhet gyermekekkel kapcsolatos bűncselekményben és egyéb cselekményben. A kiskorú jólétének és szociális fejlődésének biztosítása érdekében csak szükség esetén kell változtatni, ami a gondnokként eljáró képviselő személyét illeti. Az olyan szervezetek vagy magánszemélyek, amelyeknek/akiknek érdekei összeütközésben állnak vagy állhatnak a kísérő nélküli kiskorú érdekeivel, nem jelölhetők ki gondnoknak.

Or. en

Indokolás

A módosítás összhangban van a befogadási feltételekről szóló irányelvvel kapcsolatban javasolt módosításokkal. A gondnoknak megfelelő képesítéssel kell rendelkeznie, és a gyermek mindenek felett álló érdekét kell előtérbe helyezni.

Módosítás     750

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

36 cikk – 6 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(6)  A kísérő nélküli kiskorúakkal foglalkozó személyek és szervezetek folyamatos képzésben részesülnek a kiskorúak jogai és szükségletei tekintetében, és a gyermekek oltalmazására vonatkozó szabályokat az (EU)XXX/XX rendelet [eaz eljárásokról szóló rendelet] 22. cikke értelmében tiszteletben kell tartani.

(6)  A kísérő nélküli kiskorúakkal foglalkozó személyek és szervezetek képzésben részesülnek a kiskorúak jogai és szükségletei tekintetében, és a gyermekek oltalmazására vonatkozó szabályokat az (EU)XXX/XX rendelet [az eljárásokról szóló rendelet] 22. cikke értelmében tiszteletben kell tartani.

Or. en

Módosítás     751

Artis Pabriks, Traian Ungureanu, Tomáš Zdechovský, Kinga Gál, Pál Csáky, Monica Macovei

Rendeletre irányuló javaslat

37 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A tagállamban nemzetközi védelemben részesülő személyek – a tagállamok területén jogszerűen tartózkodó, hasonló helyzetű harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó feltételekkel azonos feltételek mellett – szálláshelyhez juthatnak.

(1)  A tagállamban nemzetközi védelemben részesülő személyek szálláshelyhez juthatnak.

Or. en

Módosítás     752

Lorenzo Fontana

Rendeletre irányuló javaslat

37 cikk - 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A tagállamban nemzetközi védelemben részesülő személyek – a tagállamok területén jogszerűen tartózkodó, hasonló helyzetű harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó feltételekkel azonos feltételek mellett – szálláshelyhez juthatnak.

(1)  A tagállamban nemzetközi védelemben részesülő személyek szálláshelyhez juthatnak a befogadó ország által előírt feltételek szerint.

Or. it

Módosítás     753

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

37 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A tagállamban nemzetközi védelemben részesülő személyek – a tagállamok területén jogszerűen tartózkodó, hasonló helyzetű harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó feltételekkel azonos feltételek mellett – szálláshelyhez juthatnak.

(1)  A tagállamban nemzetközi védelemben részesülő személyek – az állampolgárokra vonatkozó feltételekkel azonos feltételek mellett – szálláshelyhez juthatnak.

Or. en

Módosítás     754

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

37 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A tagállamban nemzetközi védelemben részesülő személyek – a tagállamok területén jogszerűen tartózkodó, hasonló helyzetű harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó feltételekkel azonos feltételek mellett – szálláshelyhez juthatnak.

(1)  A tagállamban nemzetközi védelemben részesülő személyek – a tagállamok területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó feltételekkel azonos feltételek mellett – szálláshelyhez juthatnak.

Or. en

Indokolás

Nem világos, hogy valójában mit jelent „az érintett területen belül jogszerűen tartózkodó, hasonló helyzetben levő harmadik országbeli állampolgárok” rész. A javasolt módosítás célja, hogy megszüntesse ezt a bizonytalanságot és megfelelő intézkedést biztosítson a nemzetközi védelemben részesülő személyek számára.

Módosítás     755

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

37 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek adott országon belüli szétosztását a tagállamok oly módon hajtják végre, hogy a nemzetközi védelemben részesülő személyeket ne érje hátrányos megkülönböztetés, valamint megvalósuljon az esélyegyenlőség a lakhatáshoz való hozzáférés tekintetében.

(2)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek adott országon belüli szétosztását a tagállamok megfelelő és költséghatékony módon hajtják végre.

Or. en

Módosítás     756

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

37 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek adott országon belüli szétosztását a tagállamok oly módon hajtják végre, hogy a nemzetközi védelemben részesülő személyeket ne érje hátrányos megkülönböztetés, valamint megvalósuljon az esélyegyenlőség a lakhatáshoz való hozzáférés tekintetében.

(2)  (A magyar változatot nem érinti.)

Or. en

Indokolás

Lásd a 28. cikk (2) bekezdéséhez fűzött észrevételeket.

Módosítás     757

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

38 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek társadalmi beilleszkedésének elősegítése érdekében a nemzetközi védelemben részesülő személyek a tagállamok által biztosított integrációs intézkedésekben vehetnek részt, elsősorban olyan nyelvtanfolyamokon, állampolgári ismeretekkel és beilleszkedéssel foglalkozó programokban, valamint szakképzésben, amelyek figyelembe veszik sajátos igényeiket.

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek társadalmi beilleszkedésének elősegítése érdekében a nemzetközi védelemben részesülő személyek a tagállamok által biztosított integrációs intézkedésekben vehetnek részt, elsősorban állampolgári ismeretekkel és beilleszkedéssel foglalkozó programokban, valamint szakképzésben, amelyek ingyenesek, könnyen hozzáférhetőek, és mellettük biztosított a gyermekgondozás, és ezek az intézkedések figyelembe veszik sajátos igényeiket.

Or. en

Módosítás     758

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

38 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek társadalmi beilleszkedésének elősegítése érdekében a nemzetközi védelemben részesülő személyek a tagállamok által biztosított integrációs intézkedésekben vehetnek részt, elsősorban olyan nyelvtanfolyamokon, állampolgári ismeretekkel és beilleszkedéssel foglalkozó programokban, valamint szakképzésben, amelyek figyelembe veszik sajátos igényeiket.

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek társadalmi beilleszkedésének támogatása és elősegítése érdekében a nemzetközi védelemben részesülő személyek a tagállamok által biztosított integrációs intézkedésekben ingyenesen és hatékonyan vehetnek részt, elsősorban olyan nyelvtanfolyamokon, állampolgári ismeretekkel és beilleszkedéssel foglalkozó programokban, valamint szakképzésben, amelyek figyelembe veszik sajátos igényeiket.

Or. en

Módosítás     759

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

38 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek társadalmi beilleszkedésének elősegítése érdekében a nemzetközi védelemben részesülő személyek a tagállamok által biztosított integrációs intézkedésekben vehetnek részt, elsősorban olyan nyelvtanfolyamokon, állampolgári ismeretekkel és beilleszkedéssel foglalkozó programokban, valamint szakképzésben, amelyek figyelembe veszik sajátos igényeiket.

(1)  A társadalmi beilleszkedés elősegítése érdekében a nemzetközi védelemben részesülő személyek és a 2. cikk 9. pontja szerinti családtagjaik a tagállamok által biztosított integrációs intézkedésekben vehetnek részt, elsősorban nyelvtanfolyamokon, állampolgári ismeretekkel és beilleszkedéssel foglalkozó programokban.

Or. en

Módosítás     760

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

38 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek társadalmi beilleszkedésének elősegítése érdekében a nemzetközi védelemben részesülő személyek a tagállamok által biztosított integrációs intézkedésekben vehetnek részt, elsősorban olyan nyelvtanfolyamokon, állampolgári ismeretekkel és beilleszkedéssel foglalkozó programokban, valamint szakképzésben, amelyek figyelembe veszik sajátos igényeiket.

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek társadalmi beilleszkedésének elősegítése érdekében a nemzetközi védelemben részesülő személyek a tagállamok által biztosított integrációs intézkedésekben ingyenesen és hatékonyan vehetnek részt, elsősorban olyan nyelvtanfolyamokon, állampolgári ismeretekkel és beilleszkedéssel foglalkozó programokban, valamint szakképzésben, amelyek figyelembe veszik sajátos igényeiket.

Or. en

Módosítás     761

Beatrix von Storch

Rendeletre irányuló javaslat

38 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek társadalmi beilleszkedésének elősegítése érdekében a nemzetközi védelemben részesülő személyek a tagállamok által biztosított integrációs intézkedésekben vehetnek részt, elsősorban olyan nyelvtanfolyamokon, állampolgári ismeretekkel és beilleszkedéssel foglalkozó programokban, valamint szakképzésben, amelyek figyelembe veszik sajátos igényeiket.

(1)  A nemzetközi védelemben részesülő személyek társadalmi beilleszkedésének elősegítése érdekében a nemzetközi védelemben részesülő személyek a tagállamok által biztosított integrációs intézkedésekben vehetnek részt, például olyan nyelvtanfolyamokon, állampolgári ismeretekkel és beilleszkedéssel foglalkozó programokban, valamint szakképzésben, amelyek figyelembe veszik sajátos igényeiket.

Or. en

Módosítás     762

Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

38 cikk – 1 bekezdés – 1 pont (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A közhatóságoknak együtt kell működniük a nem kormányzati szervezetekkel a közvetlenül a nemzetközi védelemben részesülő személyek által kifejezésre juttatott szükségleteket szem előtt tartó integrációs intézkedések kidolgozása során. Figyelembe kell venni továbbá a különleges szükségletű, nemzetközi védelemben részesülő személyek – a nők és a kísérő nélküli kiskorúak – speciális helyzetét.

Or. es

Módosítás     763

Angelika Mlinar, Sophia in 't Veld, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

38 cikk – 1 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1a)  A tagállamok a nemzetközi védelemben részesülő személyek számára hatékony hozzáférést biztosítanak ingyenes nyelvtanfolyamokhoz attól az időponttól kezdve, amikor a nemzetközi védelmet számukra megadták. A tagállamok azonban kérhetik a nemzetközi védelemben részesülő személyektől, hogy ‒ ha elegendő forrással rendelkeznek ‒ fedezzék a tanfolyamok költségeit vagy járuljanak hozzá.

Or. en

Módosítás     764

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

38 cikk – 1 a bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1 a)  A tagállamok a nemzetközi védelemben részesülő személyek számára hatékony hozzáférést biztosítanak ingyenes nyelvtanfolyamokhoz attól az időponttól kezdve, amelytől nemzetközi védelemben részesülnek.

Or. en

Módosítás     765

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

38 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A tagállamok kötelezővé tehetik az integrációs intézkedésekben való részvételt.

törölve

Or. en

Módosítás     766

Angelika Mlinar, Jussi Halla-aho, Helga Stevens

Rendeletre irányuló javaslat

38 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A tagállamok kötelezővé tehetik az integrációs intézkedésekben való részvételt.

(2)  A tagállamok kötelezővé teszik az integrációs intézkedésekben való részvételt. A szociális ellátásban való részesülés feltétele, hogy a nemzetközi védelemben részesülő személyek eredményesen részt vegyenek az integrációs programokban és sikeresen befejezzék azokat.

Or. en

Módosítás     767

Fabio Massimo Castaldo, Laura Ferrara, Ignazio Corrao

Rendeletre irányuló javaslat

38 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A tagállamok kötelezővé tehetik az integrációs intézkedésekben való részvételt.

(2)  A tagállamok kötelezővé tehetik az integrációs intézkedésekben való részvételt, feltéve, hogy a szóban forgó intézkedések ingyenesek, valóban és könnyen hozzáférhetők, és figyelembe veszik a nemzetközi védelemben részesülő személyek sajátos igényeit.

Or. it

Módosítás     768

Angelika Mlinar, Cecilia Wikström, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

Rendeletre irányuló javaslat

38 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A tagállamok kötelezővé tehetik az integrációs intézkedésekben való részvételt.

(2)  A tagállamok kötelezővé tehetik az integrációs intézkedésekben való részvételt, feltéve, hogy a szóban forgó intézkedések könnyen hozzáférhetők, ingyenesek és figyelembe veszik a sajátos igényeket.

Or. en

Módosítás     769

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

38 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A tagállamok kötelezővé tehetik az integrációs intézkedésekben való részvételt.

(2)  A tagállamok könnyen elérhetővé, ingyenessé teszik az integrációs intézkedéseket, és figyelembe veszik a nemzetközi védelemben részesülő személy sajátos igényeit.

Or. en

Módosítás     770

Artis Pabriks, Traian Ungureanu, Tomáš Zdechovský, Kinga Gál, Pál Csáky, Monica Macovei

Rendeletre irányuló javaslat

38 a cikk (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

38a. cikk  

Kötelezettségek

(1) A nemzetközi védelemben részesülő személyek kötelesek tiszteletben tartani és betartani az uniós jogot és a tagállam nemzetközi jogát.

(2) A nemzetközi védelemben részesülő személyek kötelesek tiszteletben tartani a tagállam kultúráját, nyelvét és társadalmi normáit.

(3) A nemzetközi védelemben részesülő személyek kötelesek minden tőlük telhetőt megtenni annak érdekében, hogy beilleszkedjenek a tagállamban, és használják a rendelkezésre bocsátott integrációs lehetőségeket, például hogy megtanulják a tagállam hivatalos nyelvét.

Or. en

Módosítás     771

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

39 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok támogatást nyújthatnak a nemzetközi védelemben részesülő azon személyek részére, akik haza kívánnak települni.

A tagállamok csak nem pénzbeli támogatást nyújthatnak a nemzetközi védelemben részesülő azon személyek részére, akik haza kívánnak települni, és a nemzetközi védelemben részesülő személyek önkéntes emigrációját széles körű nemzeti politikákkal aktívan kell ösztönözni.

Or. en

Módosítás     772

Beatrix von Storch

Rendeletre irányuló javaslat

39 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok támogatást nyújthatnak a nemzetközi védelemben részesülő azon személyek részére, akik haza kívánnak települni.

(A magyar változatot nem érinti.)

Or. en

Módosítás     773

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

41 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Biztosítani kell, hogy az ezen rendeletet végrehajtó hatóságok és más szervezetek megkapták vagy megkapják a szükséges képzést, és a tevékenységük során tudomásukra jutott információkkal kapcsolatban betartják a nemzeti jogban előírt titoktartási kötelezettséget.

Biztosítani kell, hogy az ezen rendeletet végrehajtó hatóságok és más szervezetek megkapták vagy megkapják a szükséges képzést, és a tevékenységük során az egyes esetekről tudomásukra jutott információkkal kapcsolatban betartják a nemzeti jogban előírt titoktartási kötelezettséget, a nyilvános ellenőrzés céljából megfelelően névtelenített adatok sérelme nélkül.

Or. en

Módosítás     774

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

41 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Biztosítani kell, hogy az ezen rendeletet végrehajtó hatóságok és más szervezetek megkapták vagy megkapják a szükséges képzést, és a tevékenységük során tudomásukra jutott információkkal kapcsolatban betartják a nemzeti jogban előírt titoktartási kötelezettséget.

Biztosítani kell, hogy az ezen irányelvet végrehajtó hatóságok és más szervezetek megkapták vagy megkapják a szükséges képzést, és a tevékenységük során tudomásukra jutott információkkal kapcsolatban betartják a nemzeti jogban előírt titoktartási kötelezettséget.

Or. en

Módosítás     775

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

42 a cikk (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

42a. cikk  

Átültetés

(1) A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek XX/XX/XXXX előtt megfeleljenek. Erről haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot.

Amikor a tagállamok elfogadják ezeket az intézkedéseket, azokban hivatkozni kell erre az irányelvre, vagy azokhoz hivatalos kihirdetésük alkalmával ilyen hivatkozást kell fűzni. A hivatkozás módját a tagállamok határozzák meg.

(2) A tagállamok megküldik a Bizottságnak nemzeti joguk azon főbb rendelkezéseinek szövegét, amelyeket az irányelv tárgykörében fogadnak el.

Or. en

Módosítás     776

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

43 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A Bizottság legkésőbb két évvel a hatályba lépést követően, majd azután ötévenként jelentést tesz az Európai Parlament és a Tanács számára e rendelet alkalmazásáról, és adott esetben javaslatot tesz a szükséges módosításokra.

A Bizottság legkésőbb két évvel az ezen irányelv átültetésére vonatkozó határidőt követően, majd azután háromévenként jelentést tesz az Európai Parlament és a Tanács számára ezen irányelv alkalmazásáról, és adott esetben javaslatot tesz a szükséges módosításokra.

Or. en

Módosítás     777

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

44 cikk

4. cikk

(3) bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

44. cikk  

törölve

A 2003/109/EK irányelv módosítása

(1) A 2003/109/EK irányelv 4. cikke a következő (3a) bekezdéssel egészül ki:

„Ha a nemzetközi védelemben részesülő személyeket a nemzetközi védelmet biztosító tagállamtól eltérő tagállamban találják, anélkül, hogy az irányadó uniós vagy nemzeti jogszabályok szerint jogosultak lennének ott tartózkodni vagy letelepedni, az ezt a helyzetet megelőző jogszerű tartózkodás időtartamát nem lehet figyelembe venni az (1) bekezdésben említett időtartam számításánál.”

„26a. cikk

A 4. cikk (3a) bekezdésének átültetése

A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ezen irányelvnek 4. cikke (3a) bekezdésének legkésőbb [hat hónappal ezen rendelet hatálybalépése után] megfeleljenek. Erről haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot.”

Or. en

Módosítás     778

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

44 cikk – 1 bekezdés

2003/109/EU irányelv

4. cikk (3) bekezdés

Módosítás     779

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

44 cikk – 1 bekezdés

4. cikk

(3) bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A 2003/109/EK irányelv 4. cikke a következő (3a) bekezdéssel egészül ki:

törölve

„Ha a nemzetközi védelemben részesülő személyeket a nemzetközi védelmet biztosító tagállamtól eltérő tagállamban találják, anélkül, hogy az irányadó uniós vagy nemzeti jogszabályok szerint jogosultak lennének ott tartózkodni vagy letelepedni, az ezt a helyzetet megelőző jogszerű tartózkodás időtartamát nem lehet figyelembe venni az (1) bekezdésben említett időtartam számításánál.”

Or. en

Módosítás     780

Anna Maria Corazza Bildt

Rendeletre irányuló javaslat

44 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)  A 2003/109/EK irányelv 4. cikke a következő (3a) bekezdéssel egészül ki:

(1)  A 2003/109/EK irányelv 4. cikke a következő (3a) bekezdéssel egészül ki:

Ez az eljárás nem alkalmazandó a kísérő nélküli kiskorúakra.

Or. en

Indokolás

A kísérő nélküli kiskorúak másodlagos mozgását ‒ amelyek nem szolgálják mindenek felett álló érdeküket ‒ gyakran embercsempészek és -kereskedők irányítják, ezért a kiskorúak nem szankcionálhatók a rajtuk kívül álló körülmények miatti mulasztásért.

Módosítás     781

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

44 cikk – 1 bekezdés

4. cikk

(3) bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3a) Ha a nemzetközi védelemben részesülő személyeket a nemzetközi védelmet biztosító tagállamtól eltérő tagállamban találják, anélkül, hogy az irányadó uniós vagy nemzeti jogszabályok szerint jogosultak lennének ott tartózkodni vagy letelepedni, az ezt a helyzetet megelőző jogszerű tartózkodás időtartamát nem lehet figyelembe venni az (1) bekezdésben említett időtartam számításánál.

törölve

Or. en

Módosítás     782

Kati Piri

Rendeletre irányuló javaslat

44 cikk – 1 bekezdés

2003/109/EU irányelv

4. cikk (3a) bekezdés (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3a) Ha a nemzetközi védelemben részesülő személyeket a nemzetközi védelmet biztosító tagállamtól eltérő tagállamban találják, anélkül, hogy az irányadó uniós vagy nemzeti jogszabályok szerint jogosultak lennének ott tartózkodni vagy letelepedni, az ezt a helyzetet megelőző jogszerű tartózkodás időtartamát nem lehet figyelembe venni az 1. bekezdésben említett időtartam számításánál.

(3a) Ha a nemzetközi védelemben részesülő személyeket a nemzetközi védelmet biztosító tagállamtól eltérő tagállamban találják, és a tagállam hatóságai megállapították, hogy több mint két hete, valamint komoly és sürgős indokoltság hiányában anélkül tartózkodtak vagy telepedtek le ott, hogy az irányadó uniós vagy nemzeti jogszabályok szerint jogosultak lennének ott tartózkodni vagy letelepedni, az ezt a helyzetet megelőző jogszerű tartózkodás időtartamát nem lehet figyelembe venni az (1) bekezdésben említett időtartam számításánál.

Or. en

Módosítás     783

Alessandra Mussolini, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Frank Engel, Barbara Matera, Salvatore Domenico Pogliese, Carlos Coelho

Rendeletre irányuló javaslat

44 cikk – 1 bekezdés

2003/109/EU irányelv

4. cikk (3a) bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3a) Ha a nemzetközi védelemben részesülő személyeket a nemzetközi védelmet biztosító tagállamtól eltérő tagállamban találják, anélkül, hogy az irányadó uniós vagy nemzeti jogszabályok szerint jogosultak lennének ott tartózkodni vagy letelepedni, az ezt a helyzetet megelőző jogszerű tartózkodás időtartamát nem lehet figyelembe venni az 1. bekezdésben említett időtartam számításánál.

(3a) Ha a nemzetközi védelemben részesülő személyeket a nemzetközi védelmet biztosító tagállamtól eltérő tagállamban találják, anélkül, hogy az irányadó uniós vagy nemzeti jogszabályok szerint jogosultak lennének ott tartózkodni vagy letelepedni, az ezt a helyzetet megelőző jogszerű tartózkodás időtartamát nem lehet figyelembe venni az (1) bekezdésben említett időtartam számításánál, kivéve, ha az adott személyek bizonyítják, hogy a mozgást rajtuk kívül álló körülmények indokolják.

Or. en

Indokolás

Annak ellenére, hogy a rendelkezés indoklásával egyet lehet érteni, kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen szankció, kivételek biztosítása nélkül, összeegyeztethető-e az arányosság elvével. Valóban előfordulhatnak olyan esetek, amikor a nemzetközi védelemben részesülő személyek rajtuk kívül álló okok miatt mennek át a nemzetközi védelmet megadótól eltérő másik tagállamba.

Módosítás     784

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

44 cikk – 1 a bekezdés (új)

A 2003/109/EK irányelv

4. cikk (2) bekezdés harmadik albekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1 a)  (-1) A 2003/109/EK irányelv 4. cikkében az (2) bekezdés harmadik albekezdésének helyébe a következő szöveg lép:

„Azon személyek tekintetében, akik nemzetközi védelmi jogállást kaptak, a nemzetközi védelem iránti kérelem – amelynek alapján a nemzetközi védelmet megadták – benyújtásának időpontja és az (EU) .../... rendelet [kvalifikációs rendelet] 26. cikkében említett tartózkodási engedély kiadásának időpontja közötti időszakot figyelembe kell venni az (1) bekezdésben említett időszak kiszámításához.”

Or. en

Módosítás     785

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

44 cikk – 1 b bekezdés (új)

2003/109/EU irányelv

4. cikk (1) bekezdés a) pont

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1b)  A 2003/109/EU irányelv 4. cikkében az (1) bekezdés a) pontja a következőképpen módosul:

(1) A tagállamok harmadik országok olyan állampolgárainak adják meg a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező" jogállást, akik közvetlenül a jogállásra irányuló kérelem benyújtását megelőzően jogszerűen és folyamatosan öt éven át a tagállam területén tartózkodtak.

(1) a) Az (1) bekezdéstől eltérve, a tagállamok a nemzetközi védelemben részesülő olyan személyeknek adják meg a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállást, akik közvetlenül a jogállásra irányuló kérelem benyújtását megelőzően két éven át jogszerűen és folyamatosan a tagállam területén tartózkodtak.

Or. en

Módosítás     786

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

44 cikk – 2 bekezdés

4. cikk

(3) bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2)  A szöveg a következő 26a. cikkel egészül ki:

törölve

„26a. cikk

A 4. cikk (3a) bekezdésének átültetése

A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ezen irányelvnek 4. cikke (3a) bekezdésének legkésőbb [hat hónappal ezen rendelet hatálybalépése után] megfeleljenek. Erről haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot.”

Or. en

Módosítás     787

Barbara Spinelli

Rendeletre irányuló javaslat

44 cikk – 2 bekezdés

2003/109 (COD)

26a. cikk

Módosítás     788

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

44 cikk – 2 bekezdés

4. cikk

(3) bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

26a. cikk

törölve

Or. en

Módosítás     789

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

44 cikk – 2 bekezdés

4. cikk

(3) bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A 4. cikk (3a) bekezdésének átültetése

törölve

Or. en

Módosítás     790

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

44 cikk – 2 bekezdés

4. cikk

(3) bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ezen irányelvnek 4. cikke (3a) bekezdésének legkésőbb [hat hónappal ezen rendelet hatálybalépése után] megfeleljenek. Erről haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot.

törölve

Or. en

Módosítás     791

Jussi Halla-aho

Rendeletre irányuló javaslat

44 cikk – 2 bekezdés

2003/109

26

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ezen irányelvnek 4. cikke (3a) bekezdésének legkésőbb [hat hónappal ezen rendelet hatálybalépése után] megfeleljenek. Erről haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot.

A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ezen irányelvnek 4. cikke (3a) bekezdésének legkésőbb [egy hónappal ezen rendelet hatálybalépése után] megfeleljenek. Erről haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot.

Or. en

Módosítás     792

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

45 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

E rendelet hatálybalépésének időpontjában a 2011/95/EU irányelv hatályát veszti. A hatályon kívül helyezett irányelvre való hivatkozásokat e rendeletre való hivatkozásoknak kell tekinteni, és a I. mellékletben foglalt megfelelési táblázattal összhangban kell értelmezni.

Ezen irányelv hatálybalépésének időpontjában a 2011/95/EU irányelv hatályát veszti. A hatályon kívül helyezett irányelvre való hivatkozásokat ezen irányelvre való hivatkozásoknak kell tekinteni, és a II. mellékletben foglalt megfelelési táblázattal összhangban kell értelmezni.

Or. en

Módosítás     793

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

46 cikk – 1 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

Ez az irányelv az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

Or. en

Módosítás     794

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

46 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Ezt a rendeletet [a hatályba lépés napjától számított hat hónap elteltével] kell alkalmazni.

törölve

Or. en

Módosítás     795

Kinga Gál

Rendeletre irányuló javaslat

46 cikk – 2 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Ezt a rendeletet [a hatályba lépés napjától számított hat hónap elteltével] kell alkalmazni.

Ezt a rendeletet [a hatálybalépés napjától számított tizenkét hónap elteltével] kell alkalmazni.

Or. en

Módosítás     796

Jean Lambert

a Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Rendeletre irányuló javaslat

46 cikk – 3 bekezdés

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Ez a rendelet a Szerződéseknek megfelelően teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó a tagállamokban.

törölve

Or. en

Módosítás     797

Ez a rendelet a Szerződéseknek megfelelően teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó a tagállamokban. A tagállamok megtagadhatják az olyan átültetett törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések végrehajtását, amelyek megítélésük szerint sértik a szubszidiaritás elvét vagy a Szerződések szellemét.

Or. en

Módosítás     798

Angelika Mlinar, Barbara Spinelli, Jean Lambert

Rendeletre irányuló javaslat

I a melléklet (új)

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

II. MELLÉKLET

A menekültügyi határozatok kölcsönös elismerése és az ezekkel kapcsolatos felelősség átruházása

A jóváhagyó menekültügyi határozatok harmonizált jogi normákon és gyakorlatokon alapuló kölcsönös elismerése fontos lépés a közös európai menekültügyi rendszer továbbfejlesztésében. A Lisszaboni Szerződés is szorosabb uniót irányoz elő. Az EUMSZ 78. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a közös menekültügyi, kiegészítő és ideiglenes védelem nyújtására vonatkozó politikának összhangban kell lennie az 1951. évi genfi egyezménnyel és annak jegyzőkönyvével. Ennek elérése érdekében intézkedéseket kell elfogadni, amelyek lehetővé teszik a harmadik országok állampolgárai számára az Unió egészén belül érvényes, egységes menekült jogállást, valamint egységes kiegészítő védelmet biztosító jogállást. Első lépésként gondoskodni kell a jóváhagyó menekültügyi határozatok kölcsönös elismeréséről, ami közös konszenzust teremtene a tagállamok között a másik tagállam jóváhagyó menekültügyi határozatának hatályával kapcsolatban, elkerülve ezzel az olyan ügyeket, mint az M.C. kontra Bulgária ügy, valamint a további visszaküldés kockázatát.

Másrészt ahhoz, hogy a jogállás valóban érvényes legyen, annak tartalmaznia kell a jogálláshoz kapcsolódó valamennyi jogot és jogosultságot. A menekültek helyzetére vonatkozó 1951. évi egyezmény alapján a menekülteknek a fizetett munkavállalás tekintetében ugyanazt a legkedvezőbb elbánást kell biztosítani, mint egy idegen ország állampolgárainak, ami az EU esetében az uniós polgárokat jelenti, akik – ha teljesítik az alapvető kritériumokat – jogosultak egy másik tagállamba utazni és ott dolgozni.

Harmadrészt egy olyan keretrendszert is életbe kell léptetni, amely szabályozza, hogy egy védelemben részesülő személy milyen körülmények között viheti át jogállását egy másik tagállamba. Ahogy arra a rendelet (42) bekezdése is rámutat, a nemzetközi védelemben részesülő személyek a védelmet biztosító tagállamtól eltérő tagállamban is kérhetnek tartózkodási engedélyt a vonatkozó uniós jogszabályokkal összhangban, elsősorban a huzamos tartózkodás és a javasolt kékkártya-irányelv1aalapján, ez azonban nem jár együtt a nemzetközi védelem és az ahhoz kapcsolódó jogok átruházásával. Figyelembe véve azokat a problémákat és aggályokat, amelyekkel a védelemben részesülők szembesülnek, amikor ezen irányelvek alapján egy másik tagállamba költöznek, egy uniós szintű eszközre van szükség, amely meghatározza, hogy melyik tagállam felelős a kérelmező jogállásáért, és melyik szakaszban veszi át egy másik tagállam a felelősséget.

Ennek elérése érdekében a következőket kell figyelembe venni:

a) Az EUMSZ 78. cikke (2) bekezdésének a) pontja1b, amely az Unió egészén belül érvényes, egységes jogállást biztosít; annak biztosítása érdekében, hogy a közös európai menekültügyi rendszer valóban közös rendszereken és normákon alapuljon, valamint hogy fenntartsák a visszaküldés tilalmának elvét, a tagállamoknak kölcsönösen el kell ismerniük a másik tagállam megfelelő nemzeti hatósága által kiadott jóváhagyó menekültügyi határozatot.

b) Annak biztosítása érdekében, hogy a jogállás valóban érvényes legyen, a tagállamoknak el kell ismerniük a jogálláshoz kapcsolódó jogokat és jogosultságokat. A menekültek helyzetére vonatkozó 1951. évi egyezmény alapján a menekülteknek a fizetett munkavállalás tekintetében ugyanazt a legkedvezőbb elbánást kell biztosítani, mint egy idegen ország állampolgárainak. Ez azt a kötelezettséget rója a tagállamokra, hogy kiterjesszék a teljes körű jogokat és kötelességeket az egy másik tagállamban elismert nemzetközi védelemben részesülő személyekre, mégpedig ugyanolyan feltételek mellett, mint amilyeneket a területükön jogszerűen tartózkodó uniós polgárok élveznek.

c) Egy átfogó keretrendszer kidolgozása, amely meghatározza, hogy mikor és milyen feltételek mellett kerülhet sor a nemzetközi védelmi jogállás átruházására. Azt is tisztázni kell, hogy ez a védelem iránti igény mely szempontjaira terjed ki, és foglalkozni kell az átadás során adott esetben felmerülő adatvédelmi aggályokkal is. A keretrendszernek foglalkoznia kell mind a menekültekkel, mind pedig a kiegészítő védelemben részesülő személyekkel.

Az egyik tagállamban a tartózkodási feltételeket biztosító menekültügyi döntések kölcsönös elismerését az Unió egészén belül érvényes, „egységes menekült jogállásnak” kell tekinteni, ami azzal a lehetőséggel járhat, hogy a menekültek egy másik tagállamban is letelepedhetnek ugyanolyan feltételek mellett, mint amelyek az Unió polgáraira vonatkoznak.

Az „Unió egészén belül érvényes” jogállás feljogosítja a védelemben részesülőket, hogy egy másik tagállamba költözzenek és ott letelepedjenek. A nemzetközi védelemben részesülő személyeknek – amint megkapták a státuszt és az ahhoz kapcsolódó valamennyi jogot és jogosultságot – ugyanazokat a jogokat kell biztosítani, mint az uniós polgároknak.

_________________

1a Magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás (a továbbiakban: a kékkártya-irányelvre irányul javaslat), COM(2016) 378 final, 2016. június 7.

1bAz (1) bekezdésben foglaltak céljából az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében intézkedéseket állapít meg egy közös európai menekültügyi rendszer létrehozása céljából, amely a következőket foglalja magában: a) az Unió egészén belül érvényes, egységes menekült jogállás a harmadik országok állampolgárai számára

Or. en