Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság
26.6.2017
MÓDOSÍTÁSOK
419 - 760
Jelentéstervezet
Laura Ferrara
(PE597.506v01-00)
Az Unión belüli nemzetközi védelemre vonatkozó közös eljárások
Rendeletre irányuló javaslat
( COM(2016)0467 – C8-0321/2016 – 2016/0224(COD) )
AM_Com_LegReport
Módosítás 419
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Jean Lambert, Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
61 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(61) Szerbia tekintetében az alkotmány rendelkezik a kisebbségi csoportok autonómiájáról az oktatás, a nyelvhasználat, a tájékoztatás és a kultúra terén. Az üldöztetés vagy embertelen bánásmód elleni védelem jogalapját megfelelően biztosítják az emberi jogokra vonatkozó és hátrányos megkülönböztetés elleni anyagi jogi és eljárásjogi szabályok, ideértve azt is, hogy az ország tagja valamennyi fontos nemzetközi emberi jogi szerződésnek. 2014-ben az Emberi Jogok Európai Bírósága 11 490 kérelemből 16 esetében talált jogsértést. Nincs jele a saját állampolgárok olyan harmadik országokba való kiutasításával, kitoloncolásával vagy kiadatásával kapcsolatos incidenseknek, ahol többek között komolyan fenyegeti az a veszély, hogy halálra ítélik, kínozzák, üldözik vagy más embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek vetik alá, vagy ahol az életét vagy a szabadságát veszély fenyegetné a faji hovatartozása, vallása, nemzetisége, szexuális irányultsága, valamely társadalmi csoporthoz tartozása vagy politikai meggyőződése miatt; illetve amely esetében komolyan fennáll annak a veszélye, hogy kiutasítják, kitoloncolják vagy kiadják egy másik ilyen országba. 2014-ben a tagállamok megítélése szerint a szerb állampolgárok által benyújtott menedékjog iránti kérelmek 1,8 %-a (400) volt megalapozott. Legalább kilenc tagállam nyilvánította Szerbiát biztonságos származási országnak. Szerbiát az Európai Tanács tagjelölt országnak nyilvánította és megkezdődtek a tárgyalások. A kijelölés időpontjában Szerbia teljesítette az Európai Tanács 1993. június 21–22-i koppenhágai ülésén meghatározott feltételeket, amelyek a demokráciát szavatoló intézményi stabilitásra, a jogállamiság elvére, az emberi jogokra, valamint a kisebbségek tiszteletben tartására és védelmére vonatkoznak. Szerbiának továbbra is meg kell felelnie e követelményeknek annak érdekében, hogy taggá váljon az elért eredményekről szóló éves jelentésekben foglalt ajánlásokkal összhangban | törölve |
Or. en
Módosítás 420
Marina Albiol Guzmán

Módosítás 421
Emil Radev
Rendeletre irányuló javaslat
61 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(61) Szerbia tekintetében az alkotmány rendelkezik a kisebbségi csoportok autonómiájáról az oktatás, a nyelvhasználat, a tájékoztatás és a kultúra terén. Az üldöztetés vagy embertelen bánásmód elleni védelem jogalapját megfelelően biztosítják az emberi jogokra vonatkozó és hátrányos megkülönböztetés elleni anyagi jogi és eljárásjogi szabályok, ideértve azt is, hogy az ország tagja valamennyi fontos nemzetközi emberi jogi szerződésnek. 2014-ben az Emberi Jogok Európai Bírósága 11 490 kérelemből 16 esetében talált jogsértést. Nincs jele a saját állampolgárok olyan harmadik országokba való kiutasításával, kitoloncolásával vagy kiadatásával kapcsolatos incidenseknek, ahol többek között komolyan fenyegeti az a veszély, hogy halálra ítélik, kínozzák, üldözik vagy más embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek vetik alá, vagy ahol az életét vagy a szabadságát veszély fenyegetné a faji hovatartozása, vallása, nemzetisége, szexuális irányultsága, valamely társadalmi csoporthoz tartozása vagy politikai meggyőződése miatt; illetve amely esetében komolyan fennáll annak a veszélye, hogy kiutasítják, kitoloncolják vagy kiadják egy másik ilyen országba. 2014-ben a tagállamok megítélése szerint a szerb állampolgárok által benyújtott menedékjog iránti kérelmek 1,8 %-a (400) volt megalapozott. Legalább kilenc tagállam nyilvánította Szerbiát biztonságos származási országnak. Szerbiát az Európai Tanács tagjelölt országnak nyilvánította és megkezdődtek a tárgyalások. A kijelölés időpontjában Szerbia teljesítette az Európai Tanács 1993. június 21–22-i koppenhágai ülésén meghatározott feltételeket, amelyek a demokráciát szavatoló intézményi stabilitásra, a jogállamiság elvére, az emberi jogokra, valamint a kisebbségek tiszteletben tartására és védelmére vonatkoznak. Szerbiának továbbra is meg kell felelnie e követelményeknek annak érdekében, hogy taggá váljon az elért eredményekről szóló éves jelentésekben foglalt ajánlásokkal összhangban. | (61) Szerbia tekintetében az alkotmány rendelkezik a kisebbségi csoportok autonómiájáról az oktatás, a nyelvhasználat, a tájékoztatás és a kultúra terén. Az üldöztetés vagy embertelen bánásmód elleni védelem jogalapját megfelelően biztosítják az emberi jogokra vonatkozó és hátrányos megkülönböztetés elleni anyagi jogi és eljárásjogi szabályok, ideértve azt is, hogy az ország tagja valamennyi fontos nemzetközi emberi jogi szerződésnek. 2014-ben az Emberi Jogok Európai Bírósága 11 490 kérelemből 16 esetében talált jogsértést. Nincs jele a saját állampolgárok olyan harmadik országokba való kiutasításával, kitoloncolásával vagy kiadatásával kapcsolatos incidenseknek, ahol többek között komolyan fenyegeti az a veszély, hogy halálra ítélik, kínozzák, üldözik vagy más embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek vetik alá, vagy ahol az életét vagy a szabadságát veszély fenyegetné a faji hovatartozása, vallása, nemzetisége, valamely társadalmi csoporthoz tartozása vagy politikai meggyőződése miatt; illetve amely esetében komolyan fennáll annak a veszélye, hogy kiutasítják, kitoloncolják vagy kiadják egy másik ilyen országba. 2014-ben a tagállamok megítélése szerint a szerb állampolgárok által benyújtott menedékjog iránti kérelmek 1,8 %-a (400) volt megalapozott. Legalább kilenc tagállam nyilvánította Szerbiát biztonságos származási országnak. Szerbiát az Európai Tanács tagjelölt országnak nyilvánította és megkezdődtek a tárgyalások. A kijelölés időpontjában Szerbia teljesítette az Európai Tanács 1993. június 21–22-i koppenhágai ülésén meghatározott feltételeket, amelyek a demokráciát szavatoló intézményi stabilitásra, a jogállamiság elvére, az emberi jogokra, valamint a kisebbségek tiszteletben tartására és védelmére vonatkoznak. Szerbiának továbbra is meg kell felelnie e követelményeknek annak érdekében, hogy taggá váljon az elért eredményekről szóló éves jelentésekben foglalt ajánlásokkal összhangban. |
Or. bg
Módosítás 422
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
62 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(62) Törökország tekintetében az üldöztetés vagy embertelen bánásmód elleni védelem jogalapját megfelelően biztosítják az emberi jogokra vonatkozó és hátrányos megkülönböztetés elleni anyagi jogi és eljárásjogi szabályok, ideértve azt is, hogy az ország tagja valamennyi fontos nemzetközi emberi jogi szerződésnek. 2014-ben az Emberi Jogok Európai Bírósága 2 899 kérelemből 94 esetében talált jogsértést. Nincs jele a saját állampolgárok olyan harmadik országokba való kiutasításával, kitoloncolásával vagy kiadatásával kapcsolatos incidenseknek, ahol többek között komolyan fenyegeti az a veszély, hogy halálra ítélik, kínozzák, üldözik vagy más embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek vetik alá, vagy ahol az életét vagy a szabadságát veszély fenyegetné a faji hovatartozása, vallása, nemzetisége, szexuális irányultsága, valamely társadalmi csoporthoz tartozása vagy politikai meggyőződése miatt; illetve amely esetében komolyan fennáll annak a veszélye, hogy kiutasítják, kitoloncolják vagy kiadják egy másik ilyen országba. 2014-ben a tagállamok megítélése szerint a török állampolgárok által benyújtott menedékjog iránti kérelmek 23,1 %-a (310) volt megalapozott. Egy tagállam nyilvánította Törökországot biztonságos származási országnak. Törökországot az Európai Tanács tagjelölt országnak nyilvánította és megkezdődtek a tárgyalások. Az értékelés időpontjában Törökország kellőképpen teljesítette az Európai Tanács 1993. június 21–22-i koppenhágai ülésén meghatározott politikai feltételeket, amelyek a demokráciát szavatoló intézményi stabilitásra, a jogállamiság elvére, az emberi jogokra, valamint a kisebbségek tiszteletben tartására és védelmére vonatkoznak, és Törökországnak továbbra is meg kell felelnie az említett követelményeknek annak érdekében, hogy taggá váljon az elért eredményekről szóló éves jelentésekben foglalt ajánlásokkal összhangban. | törölve |
Or. en
Módosítás 423

Módosítás 424
Emil Radev
Rendeletre irányuló javaslat
62 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(62) Törökország tekintetében az üldöztetés vagy embertelen bánásmód elleni védelem jogalapját megfelelően biztosítják az emberi jogokra vonatkozó és hátrányos megkülönböztetés elleni anyagi jogi és eljárásjogi szabályok, ideértve azt is, hogy az ország tagja valamennyi fontos nemzetközi emberi jogi szerződésnek. 2014-ben az Emberi Jogok Európai Bírósága 2 899 kérelemből 94 esetében talált jogsértést. Nincs jele a saját állampolgárok olyan harmadik országokba való kiutasításával, kitoloncolásával vagy kiadatásával kapcsolatos incidenseknek, ahol többek között komolyan fenyegeti az a veszély, hogy halálra ítélik, kínozzák, üldözik vagy más embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek vetik alá, vagy ahol az életét vagy a szabadságát veszély fenyegetné a faji hovatartozása, vallása, nemzetisége, szexuális irányultsága, valamely társadalmi csoporthoz tartozása vagy politikai meggyőződése miatt; illetve amely esetében komolyan fennáll annak a veszélye, hogy kiutasítják, kitoloncolják vagy kiadják egy másik ilyen országba. 2014-ben a tagállamok megítélése szerint a török állampolgárok által benyújtott menedékjog iránti kérelmek 23,1 %-a (310) volt megalapozott. Egy tagállam nyilvánította Törökországot biztonságos származási országnak. Törökországot az Európai Tanács tagjelölt országnak nyilvánította és megkezdődtek a tárgyalások. Az értékelés időpontjában Törökország kellőképpen teljesítette az Európai Tanács 1993. június 21–22-i koppenhágai ülésén meghatározott politikai feltételeket, amelyek a demokráciát szavatoló intézményi stabilitásra, a jogállamiság elvére, az emberi jogokra, valamint a kisebbségek tiszteletben tartására és védelmére vonatkoznak, és Törökországnak továbbra is meg kell felelnie az említett követelményeknek annak érdekében, hogy taggá váljon az elért eredményekről szóló éves jelentésekben foglalt ajánlásokkal összhangban. | (62) Törökország tekintetében az üldöztetés vagy embertelen bánásmód elleni védelem jogalapját megfelelően biztosítják az emberi jogokra vonatkozó és hátrányos megkülönböztetés elleni anyagi jogi és eljárásjogi szabályok, ideértve azt is, hogy az ország tagja valamennyi fontos nemzetközi emberi jogi szerződésnek. 2014-ben az Emberi Jogok Európai Bírósága 2 899 kérelemből 94 esetében talált jogsértést. Nincs jele a saját állampolgárok olyan harmadik országokba való kiutasításával, kitoloncolásával vagy kiadatásával kapcsolatos incidenseknek, ahol többek között komolyan fenyegeti az a veszély, hogy halálra ítélik, kínozzák, üldözik vagy más embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek vetik alá, vagy ahol az életét vagy a szabadságát veszély fenyegetné a faji hovatartozása, vallása, nemzetisége, valamely társadalmi csoporthoz tartozása vagy politikai meggyőződése miatt; illetve amely esetében komolyan fennáll annak a veszélye, hogy kiutasítják, kitoloncolják vagy kiadják egy másik ilyen országba. 2014-ben a tagállamok megítélése szerint a török állampolgárok által benyújtott menedékjog iránti kérelmek 23,1 %-a (310) volt megalapozott. Egy tagállam nyilvánította Törökországot biztonságos származási országnak. Törökországot az Európai Tanács tagjelölt országnak nyilvánította és megkezdődtek a tárgyalások. Az értékelés időpontjában Törökország kellőképpen teljesítette az Európai Tanács 1993. június 21–22-i koppenhágai ülésén meghatározott politikai feltételeket, amelyek a demokráciát szavatoló intézményi stabilitásra, a jogállamiság elvére, az emberi jogokra, valamint a kisebbségek tiszteletben tartására és védelmére vonatkoznak, és Törökországnak továbbra is meg kell felelnie az említett követelményeknek annak érdekében, hogy taggá váljon az elért eredményekről szóló éves jelentésekben foglalt ajánlásokkal összhangban. |
Or. bg
Módosítás 425
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Jean Lambert, Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
63 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(63) A menekült jogállás vagy kiegészítő védelmi jogállás visszavonása tekintetében, és különösen jogállásnak az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) alapján elvégzendő rendszeres felülvizsgálatát illetően a tagállamok biztosítják, hogy a nemzetközi védelmet élvező személyeket megfelelően tájékoztatják jogállásuk esetleges újbóli megvizsgálásáról, és hogy lehetővé teszik számukra észrevételeik észszerű időben történő, írásbeli nyilatkozat és személyes meghallgatás formájában történő előterjesztését, mielőtt a hatóságok meghozzák indokolt határozatukat a jogállás visszavonásáról. | törölve |
Or. en
Módosítás 426
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
63 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(63) A menekült jogállás vagy kiegészítő védelmi jogállás visszavonása tekintetében, és különösen jogállásnak az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) alapján elvégzendő rendszeres felülvizsgálatát illetően a tagállamok biztosítják, hogy a nemzetközi védelmet élvező személyeket megfelelően tájékoztatják jogállásuk esetleges újbóli megvizsgálásáról, és hogy lehetővé teszik számukra észrevételeik észszerű időben történő, írásbeli nyilatkozat és személyes meghallgatás formájában történő előterjesztését, mielőtt a hatóságok meghozzák indokolt határozatukat a jogállás visszavonásáról. | (63) A menekült jogállás vagy kiegészítő védelmi jogállás visszavonása tekintetében a tagállamok biztosítják, hogy a nemzetközi védelmet élvező személyeket megfelelően tájékoztatják jogállásuk esetleges újbóli megvizsgálásáról, és hogy lehetővé teszik számukra észrevételeik észszerű időben történő, írásbeli nyilatkozat és személyes meghallgatás formájában történő előterjesztését, mielőtt a hatóságok meghozzák indokolt határozatukat a jogállás visszavonásáról. A visszaküldés tilalmának elvét mindig tiszteletben kell tartani. |
Or. en
Módosítás 427
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
63 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(63) A menekült jogállás vagy kiegészítő védelmi jogállás visszavonása tekintetében, és különösen jogállásnak az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) alapján elvégzendő rendszeres felülvizsgálatát illetően a tagállamok biztosítják, hogy a nemzetközi védelmet élvező személyeket megfelelően tájékoztatják jogállásuk esetleges újbóli megvizsgálásáról, és hogy lehetővé teszik számukra észrevételeik észszerű időben történő, írásbeli nyilatkozat és személyes meghallgatás formájában történő előterjesztését, mielőtt a hatóságok meghozzák indokolt határozatukat a jogállás visszavonásáról. | (63) A menekült jogállás vagy kiegészítő védelmi jogállás visszavonása tekintetében, és különösen jogállásnak az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) alapján elvégzendő rendszeres felülvizsgálatát illetően a tagállamok biztosítják, hogy a nemzetközi védelmet élvező személyeket megfelelően tájékoztatják jogállásuk rendszeres és kötelező újbóli megvizsgálásáról, és hogy lehetővé teszik számukra észrevételeik észszerű időben történő, írásbeli nyilatkozat és személyes meghallgatás formájában történő előterjesztését, mielőtt a hatóságok meghozzák indokolt határozatukat a jogállás visszavonásáról. |
Or. en
Módosítás 428
Beatrix von Storch
Rendeletre irányuló javaslat
63 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(63) A menekült jogállás vagy kiegészítő védelmi jogállás visszavonása tekintetében, és különösen jogállásnak az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) alapján elvégzendő rendszeres felülvizsgálatát illetően a tagállamok biztosítják, hogy a nemzetközi védelmet élvező személyeket megfelelően tájékoztatják jogállásuk esetleges újbóli megvizsgálásáról, és hogy lehetővé teszik számukra észrevételeik észszerű időben történő, írásbeli nyilatkozat és személyes meghallgatás formájában történő előterjesztését, mielőtt a hatóságok meghozzák indokolt határozatukat a jogállás visszavonásáról. | (63) A menekült jogállás visszavonása tekintetében, és különösen jogállásnak az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) alapján elvégzendő rendszeres felülvizsgálatát illetően a tagállamok biztosítják, hogy a nemzetközi védelmet élvező személyeket megfelelően tájékoztatják jogállásuk esetleges újbóli megvizsgálásáról, és hogy lehetővé teszik számukra észrevételeik észszerű időben történő, írásbeli nyilatkozat és személyes meghallgatás formájában történő előterjesztését, mielőtt a hatóságok meghozzák indokolt határozatukat a jogállás visszavonásáról. |
Or. en
Módosítás 429
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
64 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(64) A nemzetközi védelem iránti kérelmekkel, ideértve az eljárás kifejezett vagy hallgatólagos visszavonásáról szóló határozatokat, valamint a menekült jogállás vagy a kiegészítő védelmi jogállás visszavonásával kapcsolatos határozatokat is, a Charta 47. cikkében meghatározott valamennyi követelménnyel és feltétellel összhangban bíróság előtti hatékony jogorvoslat tárgyát kell képezzék. Az eljárás hatékonyságának biztosítása érdekében a kérelmezőnek meghatározott határidőn belül kell a kérelmét benyújtania. A kérelmező részére ahhoz, hogy e határidőket tartani tudja és tekintettel a bírósági felülvizsgálathoz való hatékony hozzáférés garantálására, tolmács segítségét és ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet kell biztosítani. | (64) A nemzetközi védelem iránti kérelmekkel, ideértve az eljárás kifejezett vagy hallgatólagos visszavonásáról szóló határozatokat, valamint a menekült jogállás vagy a kiegészítő védelmi jogállás visszavonásával kapcsolatos határozatokat is, bíróság előtti hatékony jogorvoslat tárgyát kell képezzék. Az eljárás hatékonyságának biztosítása érdekében a kérelmezőnek meghatározott határidőn belül kell a kérelmét benyújtania. A kérelmező részére ahhoz, hogy e határidőket tartani tudja és tekintettel a bírósági felülvizsgálathoz való hatékony hozzáférés garantálására, tolmács segítségét és jogi segítségnyújtást és képviseletet kell biztosítani. |
Or. en
Módosítás 430
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini, Jean Lambert
Rendeletre irányuló javaslat
64 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(64) A nemzetközi védelem iránti kérelmekkel, ideértve az eljárás kifejezett vagy hallgatólagos visszavonásáról szóló határozatokat, valamint a menekült jogállás vagy a kiegészítő védelmi jogállás visszavonásával kapcsolatos határozatokat is, a Charta 47. cikkében meghatározott valamennyi követelménnyel és feltétellel összhangban bíróság előtti hatékony jogorvoslat tárgyát kell képezzék. Az eljárás hatékonyságának biztosítása érdekében a kérelmezőnek meghatározott határidőn belül kell a kérelmét benyújtania. A kérelmező részére ahhoz, hogy e határidőket tartani tudja és tekintettel a bírósági felülvizsgálathoz való hatékony hozzáférés garantálására, tolmács segítségét és ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet kell biztosítani. | (64) A nemzetközi védelem iránti kérelmekkel, ideértve az eljárás kifejezett visszavonásáról vagy megszakításáról szóló határozatokat, valamint a menekült jogállás vagy a kiegészítő védelmi jogállás visszavonásával kapcsolatos határozatokat is, a Charta 47. cikkében meghatározott valamennyi követelménnyel és feltétellel összhangban bíróság előtti hatékony jogorvoslat tárgyát kell képezzék. Az eljárás hatékonyságának biztosítása érdekében a kérelmezőnek meghatározott határidőn belül kell a kérelmét benyújtania. A kérelmező részére ahhoz, hogy e határidőket tartani tudja és tekintettel a bírósági felülvizsgálathoz való hatékony hozzáférés garantálására, tolmács segítségét és ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet kell biztosítani. |
Or. en
Módosítás 431
Beatrix von Storch
Rendeletre irányuló javaslat
64 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(64) A nemzetközi védelem iránti kérelmekkel, ideértve az eljárás kifejezett vagy hallgatólagos visszavonásáról szóló határozatokat, valamint a menekült jogállás vagy a kiegészítő védelmi jogállás visszavonásával kapcsolatos határozatokat is, a Charta 47. cikkében meghatározott valamennyi követelménnyel és feltétellel összhangban bíróság előtti hatékony jogorvoslat tárgyát kell képezzék. Az eljárás hatékonyságának biztosítása érdekében a kérelmezőnek meghatározott határidőn belül kell a kérelmét benyújtania. A kérelmező részére ahhoz, hogy e határidőket tartani tudja és tekintettel a bírósági felülvizsgálathoz való hatékony hozzáférés garantálására, tolmács segítségét és ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet kell biztosítani. | (64) A nemzetközi védelem iránti kérelmekkel, ideértve az eljárás kifejezett vagy hallgatólagos visszavonásáról szóló határozatokat, valamint a menekült jogállás visszavonásával kapcsolatos határozatokat is, a Charta 47. cikkében meghatározott valamennyi követelménnyel és feltétellel összhangban bíróság előtti hatékony jogorvoslat tárgyát kell képezzék. Az eljárás hatékonyságának biztosítása érdekében a kérelmezőnek meghatározott határidőn belül kell a kérelmét benyújtania. A kérelmező részére ahhoz, hogy e határidőket tartani tudja és tekintettel a bírósági felülvizsgálathoz való hatékony hozzáférés garantálására, tolmács segítségét és ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet kell biztosítani. |
Or. en
Módosítás 432
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
65 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(65) A kérelmezőnek ahhoz, hogy a hatékony jogorvoslathoz való jogát gyakorolni tudja, lehetővé kell tenni, hogy a tagállam területén maradjon mindaddig, amíg az alsó szintű fellebbezés benyújtásának határideje le nem telik, és ha ezt a jogot a meghatározott határidőn belül gyakorolják, a jogorvoslat kimeneteléig. Valamely fellebbezés felfüggesztő hatálya csupán az e rendeletben meghatározott korlátozott esetekben nem automatikus, valamint ha a kérelmezőnek kérnie kellene a bíróságot valamely kiutasítási határozat végrehajtásának felfüggesztésére vagy a bíróság hivatalból így tenne. Amennyiben valamely jogorvoslati jog automatikus felfüggesztő hatályával kapcsolatban kivételt alkalmaznak, a kérelmező védelemhez való jogát ennek megfelelően garantálni kell a szükséges tolmácsolás és ingyenes jogi segítségnyújtás biztosítása révén, valamint azzal, hogy elégséges időt biztosítanak a kérelmezőnek, hogy felkészüljön és kérelmét a bíróság előtt előadja. Ezenfelül ebben a keretrendszerben a bíróságnak ténybeli és jogi szempontból meg kell tudnia vizsgálni a nemzetközi védelem megtagadásáról szóló határozatot. A kérelmező számára lehetővé kell tenni, hogy a tagállam területén maradjon az eljárás végéig függetlenül attól, hogy ott marad-e. Ezt a határozatot azonban egy hónapon belül meg kell hozni. | (65) A kérelmezőnek ahhoz, hogy a hatékony jogorvoslathoz való jogát gyakorolni tudja, lehetővé kell tenni, hogy a tagállam területén maradjon mindaddig, amíg az alsó szintű fellebbezés benyújtásának határideje le nem telik, és ha ezt a jogot a meghatározott határidőn belül gyakorolják, a jogorvoslat kimeneteléig. |
Or. en
Módosítás 433

Módosítás 434
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
65 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(65) A kérelmezőnek ahhoz, hogy a hatékony jogorvoslathoz való jogát gyakorolni tudja, lehetővé kell tenni, hogy a tagállam területén maradjon mindaddig, amíg az alsó szintű fellebbezés benyújtásának határideje le nem telik, és ha ezt a jogot a meghatározott határidőn belül gyakorolják, a jogorvoslat kimeneteléig. Valamely fellebbezés felfüggesztő hatálya csupán az e rendeletben meghatározott korlátozott esetekben nem automatikus, valamint ha a kérelmezőnek kérnie kellene a bíróságot valamely kiutasítási határozat végrehajtásának felfüggesztésére vagy a bíróság hivatalból így tenne. Amennyiben valamely jogorvoslati jog automatikus felfüggesztő hatályával kapcsolatban kivételt alkalmaznak, a kérelmező védelemhez való jogát ennek megfelelően garantálni kell a szükséges tolmácsolás és ingyenes jogi segítségnyújtás biztosítása révén, valamint azzal, hogy elégséges időt biztosítanak a kérelmezőnek, hogy felkészüljön és kérelmét a bíróság előtt előadja. Ezenfelül ebben a keretrendszerben a bíróságnak ténybeli és jogi szempontból meg kell tudnia vizsgálni a nemzetközi védelem megtagadásáról szóló határozatot. A kérelmező számára lehetővé kell tenni, hogy a tagállam területén maradjon az eljárás végéig függetlenül attól, hogy ott marad-e. Ezt a határozatot azonban egy hónapon belül meg kell hozni. | (65) A kérelmezőnek ahhoz, hogy a hatékony jogorvoslathoz való jogát gyakorolni tudja, lehetővé kell tenni, hogy a tagállam területén maradjon mindaddig, amíg az alsó szintű fellebbezés benyújtásának határideje le nem telik, és ha ezt a jogot a meghatározott határidőn belül gyakorolják, a jogorvoslat kimeneteléig. Valamely fellebbezés felfüggesztő hatálya csupán az e rendeletben meghatározott korlátozott esetekben automatikus. Mindazonáltal a kérelmező védelemhez való jogát ennek megfelelően garantálni kell a szükséges tolmácsolás és ingyenes jogi segítségnyújtás biztosítása révén, valamint azzal, hogy elégséges időt biztosítanak a kérelmezőnek, hogy felkészüljön és kérelmét a bíróság előtt előadja. A kérelmező számára lehetővé kell tenni, hogy a tagállam területén maradjon az eljárás végéig függetlenül attól, hogy ott marad-e. Ezt a határozatot azonban egy hónapon belül meg kell hozni. |
Or. en
Módosítás 435
Brice Hortefeux
Rendeletre irányuló javaslat
65 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(65) A kérelmezőnek ahhoz, hogy a hatékony jogorvoslathoz való jogát gyakorolni tudja, lehetővé kell tenni, hogy a tagállam területén maradjon mindaddig, amíg az alsó szintű fellebbezés benyújtásának határideje le nem telik, és ha ezt a jogot a meghatározott határidőn belül gyakorolják, a jogorvoslat kimeneteléig. Valamely fellebbezés felfüggesztő hatálya csupán az e rendeletben meghatározott korlátozott esetekben nem automatikus, valamint ha a kérelmezőnek kérnie kellene a bíróságot valamely kiutasítási határozat végrehajtásának felfüggesztésére vagy a bíróság hivatalból így tenne. Amennyiben valamely jogorvoslati jog automatikus felfüggesztő hatályával kapcsolatban kivételt alkalmaznak, a kérelmező védelemhez való jogát ennek megfelelően garantálni kell a szükséges tolmácsolás és ingyenes jogi segítségnyújtás biztosítása révén, valamint azzal, hogy elégséges időt biztosítanak a kérelmezőnek, hogy felkészüljön és kérelmét a bíróság előtt előadja. Ezenfelül ebben a keretrendszerben a bíróságnak ténybeli és jogi szempontból meg kell tudnia vizsgálni a nemzetközi védelem megtagadásáról szóló határozatot. A kérelmező számára lehetővé kell tenni, hogy a tagállam területén maradjon az eljárás végéig függetlenül attól, hogy ott marad-e. Ezt a határozatot azonban egy hónapon belül meg kell hozni. | (65) A kérelmezőnek ahhoz, hogy a hatékony jogorvoslathoz való jogát gyakorolni tudja, lehetővé kell tenni, hogy a tagállam területén maradjon mindaddig, amíg az alsó szintű fellebbezés benyújtásának határideje le nem telik, és ha ezt a jogot a meghatározott határidőn belül gyakorolják, a jogorvoslat kimeneteléig. Valamely fellebbezés felfüggesztő hatálya csupán az ezen irányelvben meghatározott korlátozott esetekben nem automatikus, valamint ha a kérelmezőnek kérnie kellene a bíróságot valamely kiutasítási határozat végrehajtásának felfüggesztésére vagy a bíróság hivatalból így tenne. Amennyiben valamely jogorvoslati jog automatikus felfüggesztő hatályával kapcsolatban kivételt alkalmaznak, a kérelmező védelemhez való jogát ennek megfelelően garantálni kell a szükséges tolmácsolás és ingyenes jogi segítségnyújtás biztosítása révén, valamint azzal, hogy elégséges időt biztosítanak a kérelmezőnek, hogy felkészüljön és kérelmét a bíróság előtt előadja. Ezenfelül ebben a keretrendszerben a bíróságnak ténybeli és jogi szempontból meg kell tudnia vizsgálni a nemzetközi védelem megtagadásáról szóló határozatot. A kérelmező számára lehetővé kell tenni, hogy a tagállam területén maradjon az eljárás végéig függetlenül attól, hogy ott marad-e. Ezt a határozatot azonban egy hónapon belül meg kell hozni. |
Or. fr
Módosítás 436
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
67 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(67) Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 72. cikkének megfelelően ez a rendelet nem érinti a közrend fenntartásával, illetve a belbiztonság megőrzésével kapcsolatos tagállami hatáskörök gyakorlását. | (67) Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 72. . cikkének megfelelően ez az irányelv nem érinti a közrend fenntartásával kapcsolatos tagállami hatáskörök gyakorlását. |
Or. en
Módosítás 437
Brice Hortefeux
Rendeletre irányuló javaslat
67 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(67) Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 72. cikkének megfelelően ez a rendelet nem érinti a közrend fenntartásával, illetve a belbiztonság megőrzésével kapcsolatos tagállami hatáskörök gyakorlását. | (67) Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 72. cikkének megfelelően ez az irányelv nem érinti a közrend fenntartásával, illetve a belbiztonság megőrzésével kapcsolatos tagállami hatáskörök gyakorlását. |
Or. fr
Módosítás 438
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
68 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(68) A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27- i 2016/679/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (általános adatvédelmi rendelet)31 vonatkozik a személyes adatoknak a tagállamok által e rendelet alkalmazásával végzett feldolgozásáról. | (68) A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27- i 2016/679/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (általános adatvédelmi rendelet)31 vonatkozik a személyes adatoknak a tagállamok által ezen irányelv alkalmazásával végzett feldolgozásáról. |
_________________ | _________________ |
31 HL L 119., 2016.5.4., 1. o. | 31 HL L 119., 2016.5.4., 1. o. |
Or. en
Módosítás 439
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
69 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(69) E rendelet keretében az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége köteles minden adatfeldolgozási tevékenységét a 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek32, valamint az (EU) XXX/XXX rendeletnek (az EU Menekültügyi Ügynökségéről szóló rendelet)33 megfelelően végezni, és be kell tartania különösen a szükségesség és az arányosság elvét. | (69) Ezen irányelv keretében az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége köteles minden adatfeldolgozási tevékenységét a 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek32, valamint az (EU) XXX/XXX rendeletnek (az EU Menekültügyi Ügynökségéről szóló rendelet)33 megfelelően végezni, és be kell tartania különösen a szükségesség és az arányosság elvét. |
_________________ | _________________ |
32 Az Európai Parlament és a Tanács 2000. december 18-i 45/2001/EK rendelete a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról (HL L 8., 2001.1.12., 1. o.). | 32 Az Európai Parlament és a Tanács 2000. december 18-i 45/2001/EK rendelete a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról (HL L 8., 2001.1.12., 1. o.). |
33 HL L […], […], […]. o. | 33 HL L […], […], […]. o. |
Or. en
Módosítás 440
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
70 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(70) A nemzetközi védelem iránti kérelem nyilvántartásba vétele vagy benyújtása és a személyes meghallgatás során gyűjtött személyes adatok a kérelmező ügyirata részének tekintendők és évekig meg kell őrizni, mivel az egyik tagállamban nemzetközi védelmet kérő harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek a jövőben egy másik tagállamban is megkísérelhetnek nemzetközi védelmet kérni, vagy pedig ismételt kérelmet nyújthatnak be ugyanabban vagy másik tagállamban. Mivel az Unióban több évig tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek rendezett jogállással vagy akár valamelyik tagállam állampolgárságával fognak rendelkezni a nemzetközi védelem megadásától számított tíz év múlva, ezt az időszakot a személyes adatok, köztük az ujjnyomatok és arcképmások tárolása szempontjából szükséges időszaknak kell tekinteni. | (70) A nemzetközi védelem iránti kérelem nyilvántartásba vétele vagy benyújtása és a személyes meghallgatás során gyűjtött személyes adatok a kérelmező ügyirata részének tekintendők, és azokat a jogerős határozatot követően legfeljebb két évig meg kell őrizni. |
Or. en
Módosítás 441
Cecilia Wikström, Sophia in 't Veld, Angelika Mlinar
Rendeletre irányuló javaslat
70 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(70) A nemzetközi védelem iránti kérelem nyilvántartásba vétele vagy benyújtása és a személyes meghallgatás során gyűjtött személyes adatok a kérelmező ügyirata részének tekintendők és évekig meg kell őrizni, mivel az egyik tagállamban nemzetközi védelmet kérő harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek a jövőben egy másik tagállamban is megkísérelhetnek nemzetközi védelmet kérni, vagy pedig ismételt kérelmet nyújthatnak be ugyanabban vagy másik tagállamban. Mivel az Unióban több évig tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek rendezett jogállással vagy akár valamelyik tagállam állampolgárságával fognak rendelkezni a nemzetközi védelem megadásától számított tíz év múlva, ezt az időszakot a személyes adatok, köztük az ujjnyomatok és arcképmások tárolása szempontjából szükséges időszaknak kell tekinteni. | (70) A nemzetközi védelem iránti kérelem nyilvántartásba vétele vagy benyújtása és a személyes meghallgatás során gyűjtött személyes adatok a kérelmező ügyirata részének tekintendők és évekig meg kell őrizni, mivel az egyik tagállamban nemzetközi védelmet kérő harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek a jövőben egy másik tagállamban is megkísérelhetnek nemzetközi védelmet kérni, vagy pedig ismételt kérelmet nyújthatnak be ugyanabban vagy másik tagállamban. Mivel az Unióban több évig tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek rendezett jogállással vagy akár valamelyik tagállam állampolgárságával fognak rendelkezni a nemzetközi védelem megadásától számított öt év múlva, ezt az időszakot a személyes adatok, köztük az ujjnyomatok és arcképmások tárolása szempontjából szükséges időszaknak kell tekinteni. |
Or. en
Indokolás
A módosítás öt évre változtatja az adatmegőrzési időt, ami megfelel az Európai Parlament Eurodac-rendelettel kapcsolatos álláspontjában elfogadott adatmegőrzési időnek.
Módosítás 442
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
71 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(71) E rendelet egységes végrehajtási feltételeinek biztosítása érdekében, különösen az információszolgáltatást, a kérelmezőknek átadott okmányokat, valamint a különleges eljárási garanciákat igénylő kérelmezőkre, egyebek mellett a kiskorúakra vonatkozó intézkedéseket illetően a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni. Ezeket a jogköröket az 2011. február 16-i, a Bizottság végrehajtási jogköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló, 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben34 foglaltak szerint kell gyakorolni. | (71) E rendelet egységes végrehajtási feltételeinek biztosítása érdekében, különösen az információszolgáltatást és a kérelmezőknek átadott okmányokat illetően a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni. Ezeket a jogköröket az 2011. február 16-i, a Bizottság végrehajtási jogköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló, 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben34 foglaltak szerint kell gyakorolni. |
_________________ | _________________ |
34 Az Európai Parlament és a Tanács 2011. február 16-i 182/2011/EU rendelete a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról (HL L 55., 2011.2.28., 13. o.). | 34 Az Európai Parlament és a Tanács 2011. február 16-i 182/2011/EU rendelete a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról (HL L 55., 2011.2.28., 13. o.). |
Or. en
Módosítás 443
Cecilia Wikström, Sophia in 't Veld, Angelika Mlinar, Filiz Hyusmenova
Rendeletre irányuló javaslat
71 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(71) E rendelet egységes végrehajtási feltételeinek biztosítása érdekében, különösen az információszolgáltatást, a kérelmezőknek átadott okmányokat, valamint a különleges eljárási garanciákat igénylő kérelmezőkre, egyebek mellett a kiskorúakra vonatkozó intézkedéseket illetően a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni. Ezeket a jogköröket az 2011. február 16-i, a Bizottság végrehajtási jogköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló, 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben34 foglaltak szerint kell gyakorolni. | (71) E rendelet egységes végrehajtási feltételeinek biztosítása érdekében, különösen az információszolgáltatást, a kérelmezőknek átadott okmányokat, valamint a sajátos eljárási garanciákat igénylő kérelmezőkre, egyebek mellett a kiskorúakra vonatkozó intézkedéseket illetően a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni. Ezeket a jogköröket az 2011. február 16-i, a Bizottság végrehajtási jogköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló, 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben34 foglaltak szerint kell gyakorolni. |
_________________ | _________________ |
34 Az Európai Parlament és a Tanács 2011. február 16-i 182/2011/EU rendelete a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról (HL L 55., 2011.2.28., 13. o.). | 34 Az Európai Parlament és a Tanács 2011. február 16-i 182/2011/EU rendelete a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról (HL L 55., 2011.2.28., 13. o.). |
Or. en
Indokolás
A módosítás összhangba hozza a terminológiát az Európai Parlamentnek a közös európai menekültügyi rendszer egyéb eszközeiről, konkrétan a befogadási feltételekről szóló irányelvről elfogadott álláspontjával.
Módosítás 444
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
71 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(71) E rendelet egységes végrehajtási feltételeinek biztosítása érdekében, különösen az információszolgáltatást, a kérelmezőknek átadott okmányokat, valamint a különleges eljárási garanciákat igénylő kérelmezőkre, egyebek mellett a kiskorúakra vonatkozó intézkedéseket illetően a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni. Ezeket a jogköröket az 2011. február 16-i, a Bizottság végrehajtási jogköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló, 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben34 foglaltak szerint kell gyakorolni. | (71) Ezen irányelv egységes végrehajtási feltételeinek biztosítása érdekében, különösen az információszolgáltatást, a kérelmezőknek átadott okmányokat, valamint a különleges eljárási garanciákat igénylő kérelmezőkre, egyebek mellett a kiskorúakra vonatkozó intézkedéseket illetően a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni. Ezeket a jogköröket az 2011. február 16-i, a Bizottság végrehajtási jogköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló, 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben34 foglaltak szerint kell gyakorolni. |
_________________ | _________________ |
34 Az Európai Parlament és a Tanács 2011. február 16-i 182/2011/EU rendelete a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról (HL L 55., 2011.2.28., 13. o.). | 34 Az Európai Parlament és a Tanács 2011. február 16-i 182/2011/EU rendelete a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról (HL L 55., 2011.2.28., 13. o.). |
Or. en
Módosítás 445
Brice Hortefeux
Rendeletre irányuló javaslat
71 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(71) E rendelet egységes végrehajtási feltételeinek biztosítása érdekében, különösen az információszolgáltatást, a kérelmezőknek átadott okmányokat, valamint a különleges eljárási garanciákat igénylő kérelmezőkre, egyebek mellett a kiskorúakra vonatkozó intézkedéseket illetően a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni. E hatásköröket a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló, 2011. február 16-i 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek34 megfelelően kell gyakorolni. | (71) Ezen irányelv egységes végrehajtási feltételeinek biztosítása érdekében, különösen az információszolgáltatást, a kérelmezőknek átadott okmányokat, valamint a különleges eljárási garanciákat igénylő kérelmezőkre, egyebek mellett a kiskorúakra vonatkozó intézkedéseket illetően a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni. E hatásköröket a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló, 2011. február 16-i 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek34 megfelelően kell gyakorolni. |
_________________ | _________________ |
34 Az Európai Parlament és a Tanács 182/2011/EU rendelete (2011. február 16.) a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról (HL L 55., 2011.2.28., 13. o.). | 34 Az Európai Parlament és a Tanács 182/2011/EU rendelete (2011. február 16.) a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról (HL L 55., 2011.2.28., 13. o.). |
Or. fr
Módosítás 446
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Jean Lambert, Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
72 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(72) Az uniós szinten biztonságos származási országnak nyilvánított harmadik országok vagy a biztonságos származási országok közös uniós jegyzékében szereplő harmadik országban hirtelen rosszabbra forduló helyzet kezelése érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az EUMSZ 290. cikkével összhangban jogi aktusokat fogadjon el az említett harmadik ország uniós szinten biztonságos harmadik országgá nyilvánításának vagy az említett harmadik országnak a biztonságos származási országok közös uniós jegyzékében való szereplésének hat hónapos időtartamra szóló felfüggesztéséről, amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a megalapozott értékelés alapján e harmadik ország már nem felel meg az e rendeletben meghatározott feltételeknek. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munkája során megfelelő konzultációkat folytasson, többek között szakértői szinten, és hogy e konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásnak megfelelően kerüljön sor. Ennek megfelelően a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak minden dokumentumot a tagállami szakértőkkel egy időben kell megkapnia, és szakértőiknek következetesen lehetőséget kell biztosítani arra, hogy részt vegyenek a Bizottság szakértői csoportjainak a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó ülésein. | törölve |
Or. en
Módosítás 447
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
72 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(72) Az uniós szinten biztonságos származási országnak nyilvánított harmadik országok vagy a biztonságos származási országok közös uniós jegyzékében szereplő harmadik országban hirtelen rosszabbra forduló helyzet kezelése érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az EUMSZ 290. cikkével összhangban jogi aktusokat fogadjon el az említett harmadik ország uniós szinten biztonságos harmadik országgá nyilvánításának vagy az említett harmadik országnak a biztonságos származási országok közös uniós jegyzékében való szereplésének hat hónapos időtartamra szóló felfüggesztéséről, amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a megalapozott értékelés alapján e harmadik ország már nem felel meg az e rendeletben meghatározott feltételeknek. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munkája során megfelelő konzultációkat folytasson, többek között szakértői szinten, és hogy e konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásnak megfelelően kerüljön sor. Ennek megfelelően a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak minden dokumentumot a tagállami szakértőkkel egy időben kell megkapnia, és szakértőiknek következetesen lehetőséget kell biztosítani arra, hogy részt vegyenek a Bizottság szakértői csoportjainak a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó ülésein. | (72) Az uniós szinten biztonságos származási országnak nyilvánított harmadik országok vagy a biztonságos származási országok közös uniós jegyzékében szereplő harmadik országban hirtelen rosszabbra forduló helyzet kezelése érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az EUMSZ 290. cikkével összhangban jogi aktusokat fogadjon el az említett harmadik ország uniós szinten biztonságos harmadik országgá nyilvánításának vagy az említett harmadik országnak a biztonságos származási országok közös uniós jegyzékében való szereplésének három hónapos időtartamra szóló felfüggesztéséről, amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a megalapozott értékelés alapján e harmadik ország már nem felel meg az e rendeletben meghatározott feltételeknek. Ennek ellenkezőjét is lehetővé kell tenni, azaz a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy egy országot uniós szinten biztonságos harmadik országnak nyilvánítson, illetve hogy egy országot felvegyen a biztonságos származási országok közös uniós jegyzékébe. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munkája során megfelelő konzultációkat folytasson, többek között szakértői szinten, és hogy e konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásnak megfelelően kerüljön sor. Ennek megfelelően a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak minden dokumentumot a tagállami szakértőkkel egy időben kell megkapnia, és szakértőiknek következetesen lehetőséget kell biztosítani arra, hogy részt vegyenek a Bizottság szakértői csoportjainak a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó ülésein. |
Or. en
Módosítás 448
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
72 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(72) Az uniós szinten biztonságos származási országnak nyilvánított harmadik országok vagy a biztonságos származási országok közös uniós jegyzékében szereplő harmadik országban hirtelen rosszabbra forduló helyzet kezelése érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az EUMSZ 290. cikkével összhangban jogi aktusokat fogadjon el az említett harmadik ország uniós szinten biztonságos harmadik országgá nyilvánításának vagy az említett harmadik országnak a biztonságos származási országok közös uniós jegyzékében való szereplésének hat hónapos időtartamra szóló felfüggesztéséről, amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a megalapozott értékelés alapján e harmadik ország már nem felel meg az e rendeletben meghatározott feltételeknek. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munkája során megfelelő konzultációkat folytasson, többek között szakértői szinten, és hogy e konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásnak megfelelően kerüljön sor. Ennek megfelelően a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak minden dokumentumot a tagállami szakértőkkel egy időben kell megkapnia, és szakértőiknek következetesen lehetőséget kell biztosítani arra, hogy részt vegyenek a Bizottság szakértői csoportjainak a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó ülésein. | (72) Az uniós szinten biztonságos származási országnak nyilvánított harmadik országok vagy a biztonságos származási országok közös uniós jegyzékében szereplő harmadik országban hirtelen rosszabbra forduló helyzet kezelése érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az EUMSZ 290. cikkével összhangban jogi aktusokat fogadjon el az említett harmadik ország uniós szinten biztonságos harmadik országgá nyilvánításának vagy az említett harmadik országnak a biztonságos származási országok közös uniós jegyzékében való szereplésének hat hónapos időtartamra szóló felfüggesztéséről, amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a megalapozott értékelés alapján e harmadik ország már nem felel meg az ezen irányelvben meghatározott feltételeknek. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munkája során megfelelő konzultációkat folytasson, többek között szakértői szinten, és hogy e konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásnak megfelelően kerüljön sor. Ennek megfelelően a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak minden dokumentumot a tagállami szakértőkkel egy időben kell megkapnia, és szakértőiknek következetesen lehetőséget kell biztosítani arra, hogy részt vegyenek a Bizottság szakértői csoportjainak a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó ülésein. |
Or. en
Módosítás 449

Módosítás 450
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
73 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(73) Ez a rendelet nem foglalkozik az (EU) XXX/XXX rendelet (a Dublini Rendelet) által szabályozott, tagállamok közötti eljárásokkal. | (73) Ez az irányelv nem foglalkozik az (EU) XXX/XXX rendelet (a Dublini Rendelet) által szabályozott, tagállamok közötti eljárásokkal. |
Or. en
Módosítás 451

Módosítás 452
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
74 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(74) E rendeletet alkalmazni kell az (EU) XXX/XXX (a Dublini Rendelet) hatálya alá tartozó kérelmezőkre, a Dublini Rendelet rendelkezései mellett és azok sérelme nélkül. | (74) Ezen irányelvet alkalmazni kell az (EU) XXX/XXX (a Dublini Rendelet) hatálya alá tartozó kérelmezőkre, a Dublini Rendelet rendelkezései mellett és azok sérelme nélkül. |
Or. en
Módosítás 453

Módosítás 454
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
75 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(75) E rendelet alkalmazását rendszeres időközönként értékelni kell. | (75) E rendelet alkalmazását rendszeres időközönként értékelni kell, különös tekintettel e rendelet III. szakaszának alkalmazására. |
Or. en
Indokolás
E módosítás célja, hogy a gyakorlatban biztosítsa e rendelet azon rendelkezéseinek teljes körű végrehajtását, amelyek ingyenes jogi segítségnyújtást biztosítanak a menedékkérők számára az eljárás valamennyi szakaszában.
Módosítás 455
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
75 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(75) E rendelet alkalmazását rendszeres időközönként értékelni kell. | (75) Ezen irányelv alkalmazását a megfelelő intézményeknek, köztük az Európai Parlamentnek rendszeres időközönként értékelniük kell. |
Or. en
Módosítás 456
Brice Hortefeux
Rendeletre irányuló javaslat
75 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(75) E rendelet alkalmazását rendszeres időközönként értékelni kell. | (75) Ezen irányelv alkalmazását rendszeres időközönként értékelni kell. |
Or. fr
Módosítás 457
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
76 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(76) Mivel e rendelet célját, nevezetesen a nemzetközi védelem megadása és visszavonása közös eljárásának kidolgozását a tagállamok nem tudják kellőképpen megvalósítani, és ezért az e rendelet terjedelme és hatásai miatt az uniós szinten jobban megvalósítható, az Unió az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében megállapított szubszidiaritás elvének megfelelően intézkedéseket hozhat. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez a rendelet nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket. | törölve |
Or. en
Módosítás 458
Brice Hortefeux
Rendeletre irányuló javaslat
76 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(76) Mivel e rendelet célját, nevezetesen a nemzetközi védelem megadása és visszavonása közös eljárásának kidolgozását a tagállamok nem tudják kellőképpen megvalósítani, és ezért az e rendelet terjedelme és hatásai miatt az uniós szinten jobban megvalósítható, az Unió az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében megállapított szubszidiaritás elvének megfelelően intézkedéseket hozhat. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez a rendelet nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket. | (76) Az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket. |
Or. fr
Módosítás 459
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
77 preambulumbekezdés – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
[Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 3. cikkével összhangban e tagállamok bejelentették, hogy részt kívánnak venni ennek a rendeletnek az elfogadásában és alkalmazásában.] | [Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 3. cikkével összhangban e tagállamok bejelentették, hogy részt kívánnak venni ennek az irányelvnek az elfogadásában és alkalmazásában.] |
Or. en
Módosítás 460

Módosítás 461
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
77 preambulumbekezdés – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
[Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 1. és 2. cikkével összhangban, és e jegyzőkönyv 4. cikkének sérelme nélkül, ezek a tagállamok nem vesznek részt ennek a rendeletnek az elfogadásában, az rájuk nézve nem kötelező és nem alkalmazandó.] | [Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 1. és 2. cikkével összhangban, és e jegyzőkönyv 4. cikkének sérelme nélkül, ezek a tagállamok nem vesznek részt ennek az irányelvnek az elfogadásában, az rájuk nézve nem kötelező és nem alkalmazandó.] |
Or. en
Módosítás 462
Brice Hortefeux
Rendeletre irányuló javaslat
77 preambulumbekezdés – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
[Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló (21.) jegyzőkönyv 1. és 2. cikkével összhangban, és e jegyzőkönyv 4. cikkének sérelme nélkül, ezek a tagállamok nem vesznek részt ennek a rendeletnek az elfogadásában, az rájuk nézve nem kötelező és nem alkalmazandó.] | [Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló (21.) jegyzőkönyv 1. és 2. cikkével összhangban, és e jegyzőkönyv 4. cikkének sérelme nélkül, ezek a tagállamok nem vesznek részt ennek az irányelvnek az elfogadásában, az rájuk nézve nem kötelező és nem alkalmazandó.] |
Or. fr
Módosítás 463
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
77 preambulumbekezdés – 5 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
[(XX) Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 1. és 2. cikkével összhangban, és a jegyzőkönyv 4. cikkének sérelme nélkül, az Egyesült Királyság nem vesz részt ennek a rendeletnek az elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó. | [(XX) Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 1. és 2. cikkével összhangban, és a jegyzőkönyv 4. cikkének sérelme nélkül, az Egyesült Királyság nem vesz részt ennek az irányelvnek az elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó. |
Or. en
Módosítás 464

Módosítás 465
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
77 preambulumbekezdés – 6 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(XX) [Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 3. cikke értelmében Írország (...-án/én kelt levelében) bejelentette, hogy részt kíván venni e rendelet elfogadásában és alkalmazásában.] | (XX) [Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 3. cikke értelmében Írország (...-án/én kelt levelében) bejelentette, hogy részt kíván venni ezen irányelv elfogadásában és alkalmazásában.] |
Or. en
Módosítás 466
Brice Hortefeux
Rendeletre irányuló javaslat
77 preambulumbekezdés – 6 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
[Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 3. cikke értelmében Írország (...-án/én kelt levelében) bejelentette, hogy részt kíván venni e rendelet elfogadásában és alkalmazásában.] | (XX) Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 3. cikke értelmében Írország (...-án/én kelt levelében) bejelentette, hogy részt kíván venni ezen irányelv elfogadásában és alkalmazásában.] |
Or. fr
Módosítás 467
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
77 preambulumbekezdés – 8 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
[(XX) Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 3. cikkével összhangban az Egyesült Királyság (...-án/én kelt levelében) bejelentette, hogy részt kíván venni e rendelet elfogadásában és alkalmazásában. | [(XX) Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 3. cikkével összhangban az Egyesült Királyság (...-án/én kelt levelében) bejelentette, hogy részt kíván venni ezen irányelv elfogadásában és alkalmazásában. |
Or. en
Módosítás 468

Módosítás 469
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
77 preambulumbekezdés – 9 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(XX) Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyság és Írország helyzetéről szóló jegyzőkönyv (21. sz. jegyzőkönyv) 1. és 2. cikkével összhangban, és az említett jegyzőkönyv 4. cikkének sérelme nélkül, Írország nem vesz részt e rendelet elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó.] | (XX) Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyság és Írország helyzetéről szóló jegyzőkönyv (21. sz. jegyzőkönyv) 1. és 2. cikkével összhangban, és az említett jegyzőkönyv 4. cikkének sérelme nélkül, Írország nem vesz részt ezen irányelv elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó.] |
Or. en
Módosítás 470

Módosítás 471
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
78 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(78) Az EUSZ-hez és az EUMSZ-hez csatolt, Dánia helyzetéről szóló 22. jegyzőkönyv 1. és 2. cikkével összhangban Dánia nem vesz részt ennek a rendeletnek az elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó. | (78) Az EUSZ-hez és az EUMSZ-hez csatolt, Dánia helyzetéről szóló 22. jegyzőkönyv 1. és 2. cikkével összhangban Dánia nem vesz részt ennek az irányelvnek az elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó. |
Or. en
Módosítás 472

Módosítás 473
Brice Hortefeux
Rendeletre irányuló javaslat
79 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(79) E rendelet tiszteletben tartja azokat az alapvető jogokat és betartja különösen az Európai Unió alapjogi chartája által elismert elveket. E rendelet biztosítani kívánja különösen az emberi méltóság teljes mértékű tiszteletben tartását, és elő kívánja mozdítani a Charta 1., 4., 8., 18., 19., 21., 23., 24. és 47. cikkének alkalmazását. | (79) Ezen irányelv tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és betartja különösen az Európai Unió alapjogi chartája által elismert elveket. Ezen irányelv biztosítani kívánja különösen az emberi méltóság teljes mértékű tiszteletben tartását, és elő kívánja mozdítani a Charta 1., 4., 8., 18., 19., 21., 23., 24. és 47. cikkének alkalmazását. |
Or. fr
Módosítás 474
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
79 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(79) E rendelet tiszteletben tartja azokat az alapvető jogokat és betartja különösen az Európai Unió alapjogi chartája által elismert elveket. E rendelet biztosítani kívánja különösen az emberi méltóság teljes mértékű tiszteletben tartását, és elő kívánja mozdítani a Charta 1., 4., 8., 18., 19., 21., 23., 24. és 47. cikkének alkalmazását. | (79) Ezen irányelv tiszteletben tartja azokat az alapvető jogokat és betartja különösen az Európai Unió alapjogi chartája által elismert elveket. Ezen irányelv biztosítani kívánja különösen az emberi méltóság teljes mértékű tiszteletben tartását, és elő kívánja mozdítani a Charta 1., 4., 8., 18., 19., 21., 23., 24. és 47. cikkének alkalmazását. |
Or. en
Módosítás 475
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
1 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
E rendelet létrehoz egy, az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) által hivatkozott közös eljárást a nemzetközi védelem megadására és visszavonására. | Ezen irányelv létrehoz egy, az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) által hivatkozott közös eljárást a nemzetközi védelem megadására és visszavonására. |
Or. en
Módosítás 476

Módosítás 477
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
2 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Ezt a rendeletet a tagállamok területén, ideértve a külső határon, a parti tengeren vagy a tranzitzónákban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelemre és a nemzetközi védelem visszavonására kell alkalmazni. | (1) Ezt a rendeletet csak a tagállamok területén, ideértve a külső határon, a parti tengeren vagy a tranzitzónákban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelemre és a nemzetközi védelem visszavonására kell alkalmazni. |
Or. en
Módosítás 478
Brice Hortefeux
Rendeletre irányuló javaslat
2 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Ezt a rendeletet a tagállamok területén, ideértve a külső határon, a parti tengeren vagy a tranzitzónákban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelemre és a nemzetközi védelem visszavonására kell alkalmazni. | (1) Ezt az irányelvet a tagállamok területén, ideértve a külső határon, a parti tengeren vagy a tranzitzónákban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelemre és a nemzetközi védelem visszavonására kell alkalmazni. |
Or. fr
Módosítás 479

Módosítás 480
Sergei Stanishev
Rendeletre irányuló javaslat
2 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Ez a rendelet nem alkalmazható a tagállamok képviseleteihez benyújtott nemzetközi védelem, illetve diplomáciai vagy területi menedékjog iránti kérelmekre. | (2) A tagállamok alkalmazhatják ezt a rendeletet a tagállamok harmadik országbeli képviseleteihez benyújtott, nemzetközi védelem, illetve diplomáciai vagy területi menedékjog iránti kérelmekre. |
Or. en
Indokolás
A tagállamok számára biztosítani kell azt a lehetőséget, hogy harmadik országokban alkalmazzák e rendelet rendelkezéseit. Ez biztonságos és jogszerű lehetőséget nyújtana a menedékkérők számára, hogy nemzetközi védelmet kérelmezzenek.
Módosítás 481
Brice Hortefeux
Rendeletre irányuló javaslat
2 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Ez a rendelet nem alkalmazható a tagállamok képviseleteihez benyújtott nemzetközi védelem, illetve diplomáciai vagy területi menedékjog iránti kérelmekre. | (2) Ez az irányelv nem alkalmazható a tagállamok képviseleteihez benyújtott nemzetközi védelem, illetve diplomáciai vagy területi menedékjog iránti kérelmekre. |
Or. fr
Módosítás 482

Módosítás 483
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
3 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A tagállamok dönthetnek úgy, hogy ezt a rendeletet alkalmazzák azon védelem iránti kérelmekre, amelyekre az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) nem alkalmazandó. | A tagállamok dönthetnek úgy, hogy ezt az irányelvet alkalmazzák azon védelem iránti kérelmekre, amelyekre az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) nem alkalmazandó. |
Or. en
Módosítás 484

Módosítás 485
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
3 a cikk (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| 3a. cikk |
| Kedvezőbb szabályozás |
| A tagállamok a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó eljárások tekintetében kedvezőbb szabályozást léptethetnek hatályba vagy tarthatnak hatályban, amennyiben ezek a szabályok összeegyeztethetőek ezzel a rendelettel. |
Or. en
Módosítás 486
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) E rendelet alkalmazásában az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) 2. cikkében szereplő alábbi fogalommeghatározások alkalmazandók: | (1) Ezen irányelv alkalmazásában az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) 2. cikkében szereplő alábbi fogalommeghatározások alkalmazandók: |
Or. en
Módosítás 487

Módosítás 488
Beatrix von Storch
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 1 bekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) „kiegészítő védelemre jogosultak”; | törölve |
Or. en
Módosítás 489
Beatrix von Storch
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 1 bekezdés – f pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
f) „kiegészítő védelmi jogállás”; | törölve |
Or. en
Módosítás 490
Sergei Stanishev
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 1 bekezdés – f a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| fa) „családtagok” |
Or. en
Indokolás
A Bizottság javaslatának 31. cikke nincs összhangban többek között a családtag Dublini Rendeletben megadott fogalommeghatározásával. A kérelmek együttes elbírálásának lehetőségét ki kell terjeszteni valamennyi családtagra, ami ésszerűsítené a kérelmezési eljárást.
Módosítás 491
Kinga Gál
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – a pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
a) „nemzetközi védelem iránti kérelem” vagy „kérelem”: harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy által valamely tagállamnál előterjesztett olyan védelem iránti kérelem, amely menekült jogállás vagy kiegészítő védelmi jogállás kérelmezéseként értelmezhető; | a) „nemzetközi védelem iránti kérelem” vagy „kérelem”: harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy által valamely tagállamnál előterjesztett olyan védelem iránti kérelem, amely menekült jogállás kérelmezéseként értelmezhető; |
Or. hu
Módosítás 492

Módosítás 493
Udo Voigt
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – a pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
a) „nemzetközi védelem iránti kérelem” vagy „kérelem”: harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy által valamely tagállamnál előterjesztett olyan védelem iránti kérelem, amely menekült jogállás vagy kiegészítő védelmi jogállás kérelmezéseként értelmezhető; | a) „nemzetközi védelem iránti kérelem” vagy „kérelem”: harmadik országbeli állampolgár által valamely tagállamnál előterjesztett olyan védelem iránti kérelem, amely menekült jogállás vagy kiegészítő védelmi jogállás kérelmezéseként értelmezhető; |
Or. de
Módosítás 494
Udo Voigt
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) „kérelmező”: olyan harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy, aki nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, amelynek tárgyában még nem hoztak jogerős határozatot; | b) „kérelmező”: olyan harmadik országbeli állampolgár, aki nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, amelynek tárgyában még nem hoztak jogerős határozatot; |
Or. de
Módosítás 495
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – b a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| ba) nemzetközi védelem iránti kérelem „nyilvántartásba vétele”: valamely nemzetközi védelmet kérelmező személy személyes adatainak, köztük ujjnyomatainak és arcképmásának rögzítése [az Eurodac-rendelet 10. cikkének (1) bekezdése]-val/-vel összhangban, ami hivatalossá teszi a nemzetközi védelem iránti kérelmet; |
Or. en
Módosítás 496
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – b b pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| bb) nemzetközi védelem iránti kérelem „benyújtása”: a kérelmező rendelkezésére álló elemek benyújtása, amelyek [a kvalifikációs rendelet 4. cikkének (1) bekezdése]-val/-vel összhangban alátámasztják a nemzetközi védelem iránti kérelmet; |
Or. en
Módosítás 497
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) „különleges eljárási garanciákat igénylő kérelmező”: olyan kérelmező, aki egyéni körülményei miatt csak korlátozott mértékben tudja élvezni az e rendelet értelmében őt megillető jogokat, és korlátozott mértékben tudja teljesíteni az ezen irányelv alapján rá háruló kötelezettségeket; | c) „különleges eljárási garanciákat igénylő kérelmező”: olyan kérelmező, aki egyéni körülményei vagy sajátos kiszolgáltatott helyzete miatt csak korlátozott mértékben tudja élvezni az e rendelet értelmében őt megillető jogokat, és korlátozott mértékben tudja teljesíteni az ezen irányelv alapján rá háruló kötelezettségeket; |
Or. en
Módosítás 498
Cecilia Wikström, Sophia in 't Veld, Angelika Mlinar, Filiz Hyusmenova
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) „különleges eljárási garanciákat igénylő kérelmező”: olyan kérelmező, aki egyéni körülményei miatt csak korlátozott mértékben tudja élvezni az e rendelet értelmében őt megillető jogokat, és korlátozott mértékben tudja teljesíteni az ezen irányelv alapján rá háruló kötelezettségeket; | c) „egyedi eljárási garanciákat igénylő kérelmező”: olyan kérelmező, aki egyéni körülményei miatt csak korlátozott mértékben tudja élvezni az e rendelet értelmében őt megillető jogokat, és korlátozott mértékben tudja teljesíteni az ezen irányelv alapján rá háruló kötelezettségeket; |
Or. en
Indokolás
A módosítás összhangba hozza a terminológiát az Európai Parlamentnek a közös európai menekültügyi rendszer egyéb eszközeiről, konkrétan a befogadási feltételekről szóló irányelvről elfogadott álláspontjával.
Módosítás 499
Brice Hortefeux
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) „különleges eljárási garanciákat igénylő kérelmező”: olyan kérelmező, aki egyéni körülményei miatt csak korlátozott mértékben tudja élvezni az e rendelet értelmében őt megillető jogokat, és korlátozott mértékben tudja teljesíteni az ezen irányelv alapján rá háruló kötelezettségeket; | c) „különleges eljárási garanciákat igénylő kérelmező”: olyan kérelmező, aki egyéni körülményei miatt csak korlátozott mértékben tudja élvezni az ezen irányelv értelmében őt megillető jogokat, és korlátozott mértékben tudja teljesíteni az ezen irányelv alapján rá háruló kötelezettségeket; |
Or. fr
Módosítás 500

Módosítás 501
Péter Niedermüller, Josef Weidenholzer, Ana Gomes, Marju Lauristin
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – c a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| ca) nemzetközi védelem iránti kérelem „nyilvántartásba vétele”: valamely nemzetközi védelmet kérelmező személy személyes adatainak rögzítése [az Eurodac-rendelet 10. cikkének (1) bekezdése]- vel összhangban, ami hivatalossá teszi a nemzetközi védelem iránti kérelmet; |
Or. en
Módosítás 502
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Jean Lambert, Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – c a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| ca) „hontalan személy”: olyan személy, akit nemzeti joga alapján egyetlen állam sem tekint állampolgárnak; |
Or. en
Módosítás 503
Péter Niedermüller, Marju Lauristin, Ana Gomes, Josef Weidenholzer
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – c b pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| cb) nemzetközi védelem iránti kérelem „benyújtása”: a kérelmező rendelkezésére álló elemek benyújtása, amelyek [a kvalifikációs rendelet 4. cikkének (1) bekezdése]- vel összhangban segíthetnek alátámasztani a nemzetközi védelem iránti kérelmet; |
Or. en
Módosítás 504
Péter Niedermüller, Ana Gomes, Josef Weidenholzer
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – d pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
d) „jogerős határozat”: döntés arról, hogy a harmadik ország állampolgára, vagy a hontalan személy részére a menekült jogállást vagy kiegészítő védelmi jogállást az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) alapján megadják-e, ideértve a kérelmet elfogadhatatlanság okán elutasító döntést vagy a kérelmet kifejezett visszavonás vagy elállás okán elutasító döntést, amely ellen az érintett tagállamban jogorvoslati eljárásnak nincs helye; | d) „jogerős határozat”: döntés arról, hogy a harmadik ország állampolgára, vagy a hontalan személy részére a menekült jogállást vagy kiegészítő védelmi jogállást az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) alapján megadják-e; |
Or. en
Indokolás
A jogerős határozat fogalommeghatározásában nem szükséges előírni, hogy milyen alapon utasították el a kérelmet. Ráadásul mivel a Bizottság által felsorolt fogalmak közül néhányat módosítani fognak, a későbbi módosításokkal való összhang érdekében azokat törölni kell.
Módosítás 505
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – d pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
d) „jogerős határozat”: döntés arról, hogy a harmadik ország állampolgára, vagy a hontalan személy részére a menekült jogállást vagy kiegészítő védelmi jogállást az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) alapján megadják-e, ideértve a kérelmet elfogadhatatlanság okán elutasító döntést vagy a kérelmet kifejezett visszavonás vagy elállás okán elutasító döntést, amely ellen az érintett tagállamban jogorvoslati eljárásnak nincs helye; | d) „jogerős határozat”: döntés arról, hogy a harmadik ország állampolgára, vagy a hontalan személy részére a menekült jogállást vagy kiegészítő védelmi jogállást az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) alapján megadják-e, ideértve a kérelmet kifejezett visszavonás okán elutasító döntést, amely ellen az érintett tagállamban jogorvoslati eljárásnak nincs helye; |
Or. en
Módosítás 506
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – d pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
d) „jogerős határozat”: döntés arról, hogy a harmadik ország állampolgára, vagy a hontalan személy részére a menekült jogállást vagy kiegészítő védelmi jogállást az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) alapján megadják-e, ideértve a kérelmet elfogadhatatlanság okán elutasító döntést vagy a kérelmet kifejezett visszavonás vagy elállás okán elutasító döntést, amely ellen az érintett tagállamban jogorvoslati eljárásnak nincs helye; | d) „jogerős határozat”: döntés arról, hogy a harmadik ország állampolgára, vagy a hontalan személy részére a menekült jogállást vagy kiegészítő védelmi jogállást az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) alapján megadják-e, ideértve a kérelmet elfogadhatatlanság okán elutasító döntést vagy a kérelmet kifejezett visszavonás vagy elállás okán elutasító döntést, amely ellen az érintett tagállamban az 53. cikk szerinti jogorvoslati eljárásnak nincs helye; |
Or. en
Módosítás 507
Beatrix von Storch
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – d pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
d) „jogerős határozat”: döntés arról, hogy a harmadik ország állampolgára, vagy a hontalan személy részére a menekült jogállást vagy kiegészítő védelmi jogállást az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) alapján megadják-e, ideértve a kérelmet elfogadhatatlanság okán elutasító döntést vagy a kérelmet kifejezett visszavonás vagy elállás okán elutasító döntést, amely ellen az érintett tagállamban jogorvoslati eljárásnak nincs helye; | d) „jogerős határozat”: döntés arról, hogy a harmadik ország állampolgára, vagy a hontalan személy részére a menekült jogállást az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) alapján megadják-e, ideértve a kérelmet elfogadhatatlanság okán elutasító döntést vagy a kérelmet kifejezett visszavonás vagy elállás okán elutasító döntést, amely ellen az érintett tagállamban jogorvoslati eljárásnak nincs helye; |
Or. en
Módosítás 508
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – e pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
e) „eljáró hatóság”: bármely kvázi bírói testület vagy közigazgatási szerv, amely a tagállamban a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálására és az elsőfokú határozat meghozatalára hatáskörrel rendelkezik; | e) „eljáró hatóság”: bármely bírói testület vagy közigazgatási szerv, amely a tagállamban a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felel; |
Or. en
Módosítás 509
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – e pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
e) „eljáró hatóság”: bármely kvázi bírói testület vagy közigazgatási szerv, amely a tagállamban a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálására és az elsőfokú határozat meghozatalára hatáskörrel rendelkezik; | e) „eljáró hatóság”: bármely bírói, kvázi bírói testület vagy közigazgatási szerv, amely a tagállamban a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálására és az elsőfokú határozat meghozatalára hatáskörrel rendelkezik; |
Or. en
Módosítás 510
Miltiadis Kyrkos
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – f pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
f) „gyám”: olyan személy vagy szervezet, akit arra jelöltek ki, hogy a kísérő nélküli kiskorút az eljárás során segítse és képviselje, szem előtt tartva a gyermek legfőbb érdekeinek és általános jólétének védelmét az e rendeletben előírt eljárásokban és szükség esetén a kiskorú nevében és javára eljárva. | f) „gyám”: olyan személy vagy szervezet, akit arra jelöltek ki, hogy a kísérő nélküli kiskorút az eljárás során segítse és képviselje, szem előtt tartva a gyermek legfőbb érdekeinek és általános jólétének védelmét az e rendeletben előírt eljárásokban és szükség esetén a kiskorú nevében és javára eljárva; ha szervezetet jelölnek ki képviselőként, annak a 2013/33/EU irányelvvel összhangban meg kell jelölnie a képviselőnek a kísérő nélküli kiskorúval kapcsolatos feladatait ellátó személyt. |
Or. en
Módosítás 511
Péter Niedermüller, Marju Lauristin, Josef Weidenholzer, Ana Gomes
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – f pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
f) „gyám”: olyan személy vagy szervezet, akit arra jelöltek ki, hogy a kísérő nélküli kiskorút az eljárás során segítse és képviselje, szem előtt tartva a gyermek legfőbb érdekeinek és általános jólétének védelmét az e rendeletben előírt eljárásokban és szükség esetén a kiskorú nevében és javára eljárva. | f) „gyám”: olyan személy vagy szervezet, akit az illetékes szervek arra jelöltek ki, hogy a kísérő nélküli kiskorút az e rendeletben előírt eljárásokban segítse és képviselje, szem előtt tartva a gyermek legfőbb érdekeinek és jólétének védelmét, szükség esetén a kiskorú nevében és javára eljárva. |
Or. en
Indokolás
A kvalifikációs rendelet kompromisszumos javaslatában használt megfogalmazás. A Parlamentnek törekednie kell arra, hogy a fogalommeghatározásokban következetes legyen.
Módosítás 512
Brice Hortefeux
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – f pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
f) „gyám”: olyan személy vagy szervezet, akit arra jelöltek ki, hogy a kísérő nélküli kiskorút az eljárás során segítse és képviselje, szem előtt tartva a gyermek legfőbb érdekeinek és általános jólétének védelmét az e rendeletben előírt eljárásokban és szükség esetén a kiskorú nevében és javára eljárva. | f) „gyám”: olyan személy vagy szervezet, akit arra jelöltek ki, hogy a kísérő nélküli kiskorút az eljárás során segítse és képviselje, szem előtt tartva a gyermek legfőbb érdekeinek és általános jólétének védelmét az ezen irányelvben előírt eljárásokban és szükség esetén a kiskorú nevében és javára eljárva. |
Or. fr
Módosítás 513

Módosítás 514
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – f pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
f) „gyám”: olyan személy vagy szervezet, akit arra jelöltek ki, hogy a kísérő nélküli kiskorút az eljárás során segítse és képviselje, szem előtt tartva a gyermek legfőbb érdekeinek és általános jólétének védelmét az e rendeletben előírt eljárásokban és szükség esetén a kiskorú nevében és javára eljárva. | f) „gyám”: olyan személy vagy szervezet, akit arra jelöltek ki, hogy a kísérő nélküli kiskorút az eljárás során segítse és képviselje, szem előtt tartva a gyermek legfőbb érdekeinek és jólétének védelmét az e rendeletben előírt eljárásokban és szükség esetén a kiskorú nevében és javára eljárva. |
Or. en
Módosítás 515
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – f pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
f) „gyám”: olyan személy vagy szervezet, akit arra jelöltek ki, hogy a kísérő nélküli kiskorút az eljárás során segítse és képviselje, szem előtt tartva a gyermek legfőbb érdekeinek és általános jólétének védelmét az e rendeletben előírt eljárásokban és szükség esetén a kiskorú nevében és javára eljárva. | f) „gyám”: olyan természetes személy, akit arra jelöltek ki, hogy a kísérő nélküli kiskorút az eljárás során segítse és képviselje, szem előtt tartva a gyermek legfőbb érdekeinek és általános jólétének védelmét az e rendeletben előírt eljárásokban és szükség esetén a kiskorú nevében és javára eljárva. |
Or. en
Módosítás 516
Miltiadis Kyrkos
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – g pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
g) „a nemzetközi védelem visszavonása”: az eljáró hatóságnak azon határozata, amellyel valamely személy menekült jogállását vagy kiegészítő védelmi jogállását visszavonja, megszünteti, vagy megújítását elutasítja; | g) „a nemzetközi védelem visszavonása”: az eljáró hatóságnak azon határozata, amellyel valamely személy menekült jogállását vagy kiegészítő védelmi jogállását [a kvalifikációs rendelet]-val/-vel összhangban visszavonja, megszünteti, vagy megújítását elutasítja; |
Or. en
Módosítás 517
Beatrix von Storch
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – g pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
g) „a nemzetközi védelem visszavonása”: az eljáró hatóságnak azon határozata, amellyel valamely személy menekült jogállását vagy kiegészítő védelmi jogállását visszavonja, megszünteti, vagy megújítását elutasítja; | g) „a nemzetközi védelem visszavonása”: az eljáró hatóságnak azon határozata, amellyel valamely személy menekült jogállását visszavonja, megszünteti, vagy megújítását elutasítja; |
Or. en
Módosítás 518
Péter Niedermüller, Elly Schlein, Ana Gomes, Josef Weidenholzer, Cécile Kashetu Kyenge
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – i pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
i) „ismételt kérelem”: a korábbi nemzetközi védelem iránti kérelem ügyében hozott jogerős határozat után bármely tagállamban benyújtott további kérelem, ideértve azon eseteket is, amikor a kérelmet az eljáró hatóság a kérelem kifejezett visszavonása miatt elutasította vagy hallgatólagos visszavonás miatt elálltnak tekintette; | i) „ismételt kérelem”: a korábbi nemzetközi védelem iránti kérelem ügyében hozott jogerős határozat után bármely tagállamban benyújtott további kérelem; |
Or. en
Indokolás
A jogerős határozat fogalommeghatározásában nem szükséges előírni, hogy milyen alapon utasították el a kérelmet. Ráadásul mivel a Bizottság által felsorolt fogalmak közül néhányat módosítani fognak, a későbbi módosításokkal való összhang érdekében azokat törölni kell.
Módosítás 519
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – i pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
i) „ismételt kérelem”: a korábbi nemzetközi védelem iránti kérelem ügyében hozott jogerős határozat után bármely tagállamban benyújtott további kérelem, ideértve azon eseteket is, amikor a kérelmet az eljáró hatóság a kérelem kifejezett visszavonása miatt elutasította vagy hallgatólagos visszavonás miatt elálltnak tekintette; | i) „ismételt kérelem”: a korábbi nemzetközi védelem iránti kérelmek ügyében hozott jogerős határozat után bármely tagállamban benyújtott második vagy további kérelem, amely ugyanazokon a ténybeli és jogi elemeken alapul, mint a korábbi kérelmek, ideértve azon eseteket is, amikor a kérelmet az eljáró hatóság a kérelem kifejezett visszavonása miatt elutasította; |
Or. en
Módosítás 520
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – i pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
i) „ismételt kérelem”: a korábbi nemzetközi védelem iránti kérelem ügyében hozott jogerős határozat után bármely tagállamban benyújtott további kérelem, ideértve azon eseteket is, amikor a kérelmet az eljáró hatóság a kérelem kifejezett visszavonása miatt elutasította vagy hallgatólagos visszavonás miatt elálltnak tekintette; | i) „ismételt kérelem”: egy jogerős határozat után az érintett tagállamban benyújtott nemzetközi védelem iránti további kérelem, amely ugyanazokon a ténybeli és jogi elemeken alapul, mint amelyeket a korábbi kérelemben már értékeltek, ideértve azon eseteket is, amikor a kérelmet az eljáró hatóság a kérelem kifejezett visszavonása miatt elutasította; |
Or. en
Módosítás 521
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés – j a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| ja) „harmadik országhoz fűződő jelentős kötelék”: családi vagy kulturális kötelékek vagy korábbi huzamos tartózkodás és beilleszkedés egy harmadik ország területén, amelynek alapján észszerűen feltételezhető, hogy a kérelmező abban az országban védelmet kérhet, továbbá megalapozottan vélhető, hogy a szóban forgó ország be- vagy visszafogadja a kérelmezőt. A jelentős köteléket nem lehet pusztán abból levezetni, hogy a kérelmező átutazott egy harmadik ország területén. |
Or. en
Módosítás 522
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Jean Lambert, Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 1 bekezdés – c a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| ca) ügyek feldolgozása és határozathozatal ezekben az ügyekben az (EU) XXX/XXX rendelet (a Dublini Rendelet) alapján; |
Or. en
Módosítás 523
Elissavet Vozemberg-Vrionidi
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Valamennyi tagállam biztosítja, hogy a fenti hatóság megfelelő eszközökkel – ideértve kellő számú szakszemélyzettel – rendelkezzen ahhoz, hogy e rendelettel összhangban elláthassa feladatait. Ennek érdekében valamennyi tagállam rendszeresen értékeli az eljáró hatóság igényeit, hogy biztosítani tudja, hogy mindig olyan helyzetben legyen, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmekkel hatékonyan tudjon foglalkozni, különösen aránytalanul nagyszámú, egyidejűleg benyújtott kérelmek befogadása során. | (2) Valamennyi tagállam biztosítja, hogy a fenti hatóság megfelelő eszközökkel – ideértve kellő számú szakszemélyzettel – rendelkezzen ahhoz, hogy e rendelettel összhangban elláthassa feladatait. |
Or. en
Indokolás
A tagállamok nem tudják megjósolni az olyan jövőbeli helyzeteket, amelyek miatt aránytalanul nagyszámú kérelmekkel fognak szembesülni, hogy így előre megfelelő személyzettel lássák el az eljáró hatóságát.
Módosítás 524
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Valamennyi tagállam biztosítja, hogy a fenti hatóság megfelelő eszközökkel – ideértve kellő számú szakszemélyzettel – rendelkezzen ahhoz, hogy e rendelettel összhangban elláthassa feladatait. Ennek érdekében valamennyi tagállam rendszeresen értékeli az eljáró hatóság igényeit, hogy biztosítani tudja, hogy mindig olyan helyzetben legyen, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmekkel hatékonyan tudjon foglalkozni, különösen aránytalanul nagyszámú, egyidejűleg benyújtott kérelmek befogadása során. | (2) Valamennyi tagállam biztosítja, hogy a fenti hatóság megfelelő eszközökkel – ideértve kellő számú szakszemélyzettel és megfelelő képzéssel – rendelkezzen ahhoz, hogy e rendelettel összhangban elláthassa feladatait. Ennek érdekében valamennyi tagállam rendszeresen értékeli az eljáró hatóság igényeit, hogy biztosítani tudja, hogy mindig olyan helyzetben legyen, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmekkel hatékonyan tudjon foglalkozni, különösen aránytalanul nagyszámú, egyidejűleg benyújtott kérelmek befogadása során. |
Or. en
Módosítás 525
Brice Hortefeux, Rachida Dati
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Valamennyi tagállam biztosítja, hogy a fenti hatóság megfelelő eszközökkel – ideértve kellő számú szakszemélyzettel – rendelkezzen ahhoz, hogy e rendelettel összhangban elláthassa feladatait. Ennek érdekében valamennyi tagállam rendszeresen értékeli az eljáró hatóság igényeit, hogy biztosítani tudja, hogy mindig olyan helyzetben legyen, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmekkel hatékonyan tudjon foglalkozni, különösen aránytalanul nagyszámú, egyidejűleg benyújtott kérelmek befogadása során. | (2) Valamennyi tagállam biztosítja, hogy az eljáró hatóságok megfelelő eszközökkel – ideértve kellő számú szakszemélyzettel – rendelkezzenek ahhoz, hogy e rendelettel összhangban elláthassák feladataikat. Ennek érdekében valamennyi tagállam rendszeresen értékeli az eljáró hatóság igényeit, hogy biztosítani tudja, hogy mindig olyan helyzetben legyen, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmekkel hatékonyan tudjon foglalkozni, különösen aránytalanul nagyszámú, egyidejűleg benyújtott kérelmek befogadása során. |
Or. fr
Módosítás 526
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Valamennyi tagállam biztosítja, hogy a fenti hatóság megfelelő eszközökkel – ideértve kellő számú szakszemélyzettel – rendelkezzen ahhoz, hogy e rendelettel összhangban elláthassa feladatait. Ennek érdekében valamennyi tagállam rendszeresen értékeli az eljáró hatóság igényeit, hogy biztosítani tudja, hogy mindig olyan helyzetben legyen, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmekkel hatékonyan tudjon foglalkozni, különösen aránytalanul nagyszámú, egyidejűleg benyújtott kérelmek befogadása során. | (2) Valamennyi tagállam biztosítja, hogy a fenti hatóság megfelelő eszközökkel – ideértve kellő számú szakszemélyzettel – rendelkezzen ahhoz, hogy ezen irányelvvel összhangban elláthassa feladatait. Ennek érdekében valamennyi tagállam rendszeresen értékeli az eljáró hatóság igényeit, hogy biztosítani tudja, hogy mindig olyan helyzetben legyen, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmekkel hatékonyan tudjon foglalkozni, különösen aránytalanul nagyszámú, egyidejűleg benyújtott kérelmek befogadása során. |
Or. en
Módosítás 527
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A következő hatóságok feladata a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadása és nyilvántartásba vétele, valamint a kérelmezők tájékoztatása arról, hol és hogyan kell benyújtani a nemzetközi védelem iránti kérelmet: | A következő hatóságok feladata a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadása és nyilvántartásba vétele, valamint a kérelmezők tájékoztatása arról, hol és hogyan kell benyújtani a nemzetközi védelem iránti kérelmet. Ezek a hatóságok semmilyen esetben sem dönthetnek a nemzetközi védelem iránti kérelem elfogadhatóságáról és érdemi elemeiről: |
Or. en
Módosítás 528
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A következő hatóságok feladata a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadása és nyilvántartásba vétele, valamint a kérelmezők tájékoztatása arról, hol és hogyan kell benyújtani a nemzetközi védelem iránti kérelmet: | A következő hatóságok feladata a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadása és nyilvántartásba vétele, valamint a kérelmezők tájékoztatása arról, hol és hogyan kell benyújtani a nemzetközi védelem iránti kérelmet. Ezek a hatóságok semmilyen esetben sem dönthetnek a nemzetközi védelem iránti kérelem érdemi elemeiről: |
Or. en
Módosítás 529
Brice Hortefeux, Rachida Dati
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A következő hatóságok feladata a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadása és nyilvántartásba vétele, valamint a kérelmezők tájékoztatása arról, hol és hogyan kell benyújtani a nemzetközi védelem iránti kérelmet: | A következő hatóságok feladata a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadása: |
Or. fr
Módosítás 530
Elissavet Vozemberg-Vrionidi
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A következő hatóságok feladata a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadása és nyilvántartásba vétele, valamint a kérelmezők tájékoztatása arról, hol és hogyan kell benyújtani a nemzetközi védelem iránti kérelmet: | A tagállamok aránytalanul nagyszámú kérelem esetén dönthetnek úgy, hogy a következő hatóságok feladata a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadása és nyilvántartásba vétele, valamint a kérelmezők tájékoztatása arról, hol és hogyan kell benyújtani a nemzetközi védelem iránti kérelmet: |
Or. en
Indokolás
Minden tagállamnak a nemzeti jogában kell meghatároznia, hogy az említett hatóságok milyen módon támogatják az eljáró hatóságot a kérelmek befogadásában és nyilvántartásba vételében.
Módosítás 531
Péter Niedermüller, Ana Gomes, Josef Weidenholzer
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A következő hatóságok feladata a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadása és nyilvántartásba vétele, valamint a kérelmezők tájékoztatása arról, hol és hogyan kell benyújtani a nemzetközi védelem iránti kérelmet: | Az (1) bekezdés sérelme nélkül a következő hatóságok befogadhatják és nyilvántartásba is vehetik a nemzetközi védelem iránti kérelmeket, továbbá feladatuk a kérelmezők tájékoztatása arról, hol és hogyan kell benyújtani a nemzetközi védelem iránti kérelmet: |
Or. en
Indokolás
Az (1) bekezdés úgy rendelkezik, hogy az eljáró hatóság feladata a kérelmek befogadása és nyilvántartásba vétele. Utána a (3) bekezdés előírja, hogy ez négy különböző szerv feladata. A jogbiztonság érdekében egyértelművé kell tenni, hogy ez az eljáró hatóság feladata, de más szervek is befogadhatnak és nyilvántartásba vehetnek kérelmeket.
Módosítás 532
Emil Radev
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A következő hatóságok feladata a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadása és nyilvántartásba vétele, valamint a kérelmezők tájékoztatása arról, hol és hogyan kell benyújtani a nemzetközi védelem iránti kérelmet: | A következő hatóságok feladata lehet a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadása és/vagy nyilvántartásba vétele, valamint a kérelmezők tájékoztatása arról, hol és hogyan kell benyújtani a nemzetközi védelem iránti kérelmet: |
Or. bg
Módosítás 533
Filiz Hyusmenova
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A következő hatóságok feladata a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadása és nyilvántartásba vétele, valamint a kérelmezők tájékoztatása arról, hol és hogyan kell benyújtani a nemzetközi védelem iránti kérelmet: | A következő hatóságok feladata lehet a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadása és nyilvántartásba vétele, valamint a kérelmezők tájékoztatása arról, hol és hogyan kell benyújtani a nemzetközi védelem iránti kérelmet: |
Or. en
Indokolás
Néhány tagállamban, különösen az EU külső határain lévő tagállamokban a felsorolt hatóságok számára eljárásjogilag nehézséget okozhat, hogy be is fogadják és nyilvántartásba is vegyék a kérelmeket. Miközben mindegyikük be tudja fogadni a kérelmet, bizonyos fokú mérlegelési jogkört kell biztosítani a tagállamok számára, hogy kiválasszák azt a leghatékonyabb hatóságot, amely nyilvántartásba veszi a nemzetközi védelem iránti kérelmeket, amihez különleges ismeretekre és képzésre lehet szükség.
Módosítás 534
Sergei Stanishev
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A következő hatóságok feladata a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadása és nyilvántartásba vétele, valamint a kérelmezők tájékoztatása arról, hol és hogyan kell benyújtani a nemzetközi védelem iránti kérelmet: | A következő hatóságok megbízhatók a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadásával és nyilvántartásba vételével, valamint a kérelmezők arról történő tájékoztatásával, hol és hogyan kell benyújtani a nemzetközi védelem iránti kérelmet: |
Or. en
Indokolás
A tagállamok hatóságai közötti, a kérelmek befogadásával és nyilvántartásba vételével kapcsolatos felelősségmegosztást hozzá kell igazítani a tagállamok szükségleteihez és gyakorlataihoz, ezért azt a tagállamok mérlegelésére kell bízni.
Módosítás 535
Brice Hortefeux, Rachida Dati
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – a a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| aa) eljáró hatóság; |
Or. fr
Módosítás 536
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) rendőrség; | törölve |
Or. en
Módosítás 537
Kinga Gál
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) rendőrség; | törölve |
Or. hu
Módosítás 538
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 3 bekezdés – 1 albekezdés – d pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
d) őrizeti létesítményekért felelős hatóságok. | d) őrizeti és befogadó létesítményekért felelős hatóságok. |
Or. en
Módosítás 539
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 3 bekezdés – 2 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A tagállamok más hatóságokat is megbízhatnak ezekkel a feladatokkal. | törölve |
Or. en
Módosítás 540
Brice Hortefeux, Rachida Dati
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 3 bekezdés – 2 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A tagállamok más hatóságokat is megbízhatnak ezekkel a feladatokkal. | A tagállamok más hatóságokat is megbízhatnak ezekkel a feladatokkal. |
Or. fr
Módosítás 541
Brice Hortefeux, Rachida Dati
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 3 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (3a) A hatóság vagy a hatóságok feladata mindegyik tagállamban a következő: |
| a) a nemzetközi védelem iránti kérelmek nyilvántartásba vétele; |
| b) az esetek elbírálása az (EU) XXX/XXXX (a Dublini Rendelet) értelmében; |
| c) a belépési engedély megadása vagy elutasítása az ezen irányelv 41. cikkében meghatározott eljárás keretében, az e cikkben meghatározott feltételekre is figyelemmel, valamint az eljáró hatóság indoklással ellátott véleménye alapján. |
Or. fr
Módosítás 542
Péter Niedermüller, Birgit Sippel, Ana Gomes, Josef Weidenholzer
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 4 bekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) A felelős tagállam eljáró hatóságát a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadása, nyilvántartásba vétele és megvizsgálása végett a következők is segíthetik: | (4) A felelős tagállam eljáró hatóságát a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadása és nyilvántartásba vétele végett egy másik tagállam hatóságai is segíthetik, amelyeket a felelős tagállam megbízott a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadásával és nyilvántartásba vételével. |
Or. en
Indokolás
Csak az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének kiküldött szakértői jogosultak arra, hogy a kérelmek egy részének vizsgálata céljából helyettesítsék a felelős tagállam eljáró hatóságát.
Módosítás 543
Elissavet Vozemberg-Vrionidi
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 4 bekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) A felelős tagállam eljáró hatóságát a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadása, nyilvántartásba vétele és megvizsgálása végett a következők is segíthetik: | (4) Aránytalanul nagyszámú kérelem esetén a felelős tagállam eljáró hatóságát a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadása, nyilvántartásba vétele, benyújtása és megvizsgálása végett a következők is segíthetik a nemzeti jogának teljes körű tiszteletben tartása mellett: |
Or. en
Indokolás
Elengedhetetlen, hogy meghatározzák az aránytalanul nagyszámú kérelmek fogalmát.
Módosítás 544
Brice Hortefeux, Rachida Dati
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 4 bekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) A felelős tagállam eljáró hatóságát a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadása, nyilvántartásba vétele és megvizsgálása végett a következők is segíthetik: | (4) A felelős tagállam eljáró hatóságait a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadása, nyilvántartásba vétele és megvizsgálása végett a következők is segíthetik: |
Or. fr
Módosítás 545
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 4 bekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) A felelős tagállam eljáró hatóságát a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadása, nyilvántartásba vétele és megvizsgálása végett a következők is segíthetik: | (4) A felelős tagállam eljáró hatóságát a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadása és nyilvántartásba vétele végett a következők is segíthetik: |
Or. en
Módosítás 546

Módosítás 547
Elissavet Vozemberg-Vrionidi
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 4 bekezdés – a pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
a) valamely másik tagállam hatóságai, amelyeket az a tagállam a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadásának, nyilvántartásba vételének vagy megvizsgálásának feladatával bízott meg; | törölve |
Or. en
Indokolás
A kérelmek nyilvántartásba vételével, benyújtásával és elbírálásával kapcsolatos feladatokat (amennyiben a tagállam kéri) csak az EASO által kiküldött és erre a célra kinevezett szakértőkre szabad bízni, nem pedig egy másik tagállam hatóságaira, mivel ez fontos e nemzetállamokra bízott egyik alapvető terület szempontjából. Így segítséget – kérésre – csak az EASO nyújthat.
Módosítás 548
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 4 bekezdés – a pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
a) valamely másik tagállam hatóságai, amelyeket az a tagállam a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadásának, nyilvántartásba vételének vagy megvizsgálásának feladatával bízott meg; | törölve |
Or. en
Módosítás 549
Péter Niedermüller, Cécile Kashetu Kyenge, Elly Schlein, Ana Gomes, Josef Weidenholzer
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 4 bekezdés – a pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
a) valamely másik tagállam hatóságai, amelyeket az a tagállam a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadásának, nyilvántartásba vételének vagy megvizsgálásának feladatával bízott meg; | törölve |
Or. en
Indokolás
E szöveg megfelelő része a bevezető bekezdésbe került.
Módosítás 550
Péter Niedermüller, Josef Weidenholzer, Ana Gomes
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 4 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége által az (EU) XXX/XXX rendelettel (az EU Menekültügyi Ügynökségéről szóló rendelet) összhangban kiküldött szakértők. | törölve |
Or. en
Indokolás
A (4) bekezdés a) pontjába került.
Módosítás 551
Elissavet Vozemberg-Vrionidi
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 4 bekezdés – b a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| ba) Az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének kiküldött szakértőire a segítségben részesülő tagállam eljáró hatóságának rendes működési eljárásai és hierarchiája alkalmazandó. |
Or. en
Indokolás
Ez a módosítás jobb együttműködést tesz lehetővé az eljáró hatóság és az EASO kiküldött szakértői között, és megelőzi a lehetséges félreértéseket és konfliktusokat.
Módosítás 552
Péter Niedermüller, Birgit Sippel, Josef Weidenholzer, Ana Gomes
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 4 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (4a) A felelős tagállam eljáró hatóságát a nemzetközi védelem iránti kérelmek befogadása, nyilvántartásba vétele és megvizsgálása céljából az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének kiküldött szakértői támogathatják az (EU) XXX/XXX rendelettel (az EU Menekültügyi Ügynökségéről szóló rendelet) összhangban. |
Or. en
Indokolás
Csak az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének kiküldött szakértői jogosultak arra, hogy a kérelmek egy részének vizsgálata céljából helyettesítsék a felelős tagállam eljáró hatóságát.
Módosítás 553
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 5 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(5) A tagállamok biztosítják, hogy az eljáró hatóság vagy bármely más, a (3) bekezdéssel összhangban a nemzetközi védelem iránti kérelem befogadására és nyilvántartásba vételére hatáskörrel rendelkező hatóság személyzete az e rendelet alkalmazása során teljesítendő feladatokhoz megfelelő ismeretekkel rendelkezzen és részesüljön az azokhoz szükséges képzésben. | (5) A tagállamok biztosítják, hogy a (3) bekezdéssel összhangban a nemzetközi védelem iránti kérelem befogadására és nyilvántartásba vételére hatáskörrel rendelkező hatóság személyzete az ezen irányelv alkalmazása során teljesítendő feladatokhoz megfelelő ismeretekkel rendelkezzen és részesüljön az azokhoz szükséges képzésben. E képzésnek ki kell terjednie többek között a nemi irányultságon alapuló és nemi alapú erőszak áldozatainak, valamint az emberkereskedelem és kínzás áldozatainak azonosításával kapcsolatos speciális képzésre. A tagállamok az eljárás során biztosítják a tolmácsok és kulturális közvetítők jelenlétét, valamint a jogsegélyt nyújtó nem kormányzati szervezetek hozzáférését. |
Or. en
Módosítás 554
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 5 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(5) A tagállamok biztosítják, hogy az eljáró hatóság vagy bármely más, a (3) bekezdéssel összhangban a nemzetközi védelem iránti kérelem befogadására és nyilvántartásba vételére hatáskörrel rendelkező hatóság személyzete az e rendelet alkalmazása során teljesítendő feladatokhoz megfelelő ismeretekkel rendelkezzen és részesüljön az azokhoz szükséges képzésben. | (5) A tagállamok biztosítják, hogy az eljáró hatóság vagy bármely más, a (3) és (4) bekezdéssel összhangban a nemzetközi védelem iránti kérelem befogadására és nyilvántartásba vételére hatáskörrel rendelkező hatóság személyzete az e rendelet alkalmazása során teljesítendő feladatokhoz megfelelő ismeretekkel rendelkezzen és az (EU) XXX/XXX rendelet (az EU Menekültügyi Ügynökségéről szóló rendelet) 7. cikke szerint részesüljön az azokhoz szükséges képzésben. |
Or. en
Módosítás 555
Péter Niedermüller, Birgit Sippel, Josef Weidenholzer, Ana Gomes, Marju Lauristin, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 5 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(5) A tagállamok biztosítják, hogy az eljáró hatóság vagy bármely más, a (3) bekezdéssel összhangban a nemzetközi védelem iránti kérelem befogadására és nyilvántartásba vételére hatáskörrel rendelkező hatóság személyzete az e rendelet alkalmazása során teljesítendő feladatokhoz megfelelő ismeretekkel rendelkezzen és részesüljön az azokhoz szükséges képzésben. | (5) A tagállamok biztosítják, hogy az eljáró hatóság vagy bármely más, a (3), (4) és (4a) bekezdéssel összhangban a nemzetközi védelem iránti kérelem befogadására és nyilvántartásba vételére hatáskörrel rendelkező hatóság személyzete az e rendelet alkalmazása során teljesítendő feladatokhoz megfelelő ismeretekkel rendelkezzen és részesüljön az azokhoz szükséges képzésben. |
Or. en
Indokolás
A többi tagállam személyzetének és az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége szakértőinek eleget kell tenniük a képzéssel és oktatással kapcsolatos feltételeknek.
Módosítás 556
Brice Hortefeux
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 5 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(5) A tagállamok biztosítják, hogy az eljáró hatóság vagy bármely más, a (3) bekezdéssel összhangban a nemzetközi védelem iránti kérelem befogadására és nyilvántartásba vételére hatáskörrel rendelkező hatóság személyzete az e rendelet alkalmazása során teljesítendő feladatokhoz megfelelő ismeretekkel rendelkezzen és részesüljön az azokhoz szükséges képzésben. | (5) A tagállamok biztosítják, hogy az eljáró hatóság vagy bármely más, a (3) bekezdéssel összhangban a nemzetközi védelem iránti kérelem befogadására és nyilvántartásba vételére hatáskörrel rendelkező hatóság személyzete az ezen irányelv alkalmazása során teljesítendő feladatokhoz megfelelő ismeretekkel rendelkezzen és részesüljön az azokhoz szükséges képzésben. |
Or. fr
Módosítás 557
Monika Hohlmeier, Heinz K. Becker
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 5 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (5a) A tagállamok megteszik a kérelmező szökésének, valamint az Európai Unió egy másik tagállamába történő illegális elutazásának megakadályozásához szükséges intézkedéseket. |
Or. en
Módosítás 558
Udo Voigt
Rendeletre irányuló javaslat
6 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A hatóságok e rendelet alkalmazása során biztosítják a munkájuk során megszerzett valamennyi információ bizalmas jellegét. | (1) A hatóságok e rendelet alkalmazása során biztosítják a munkájuk során megszerzett valamennyi információ bizalmas jellegét. A terrorista törekvések elleni küzdelem érdekében azonban minden kérelmezőt felvesznek egy központi online adatbázisba, amely a fénykép mellett tartalmazza a kérelmező teljes nevét és legutóbbi harmadik országbeli lakóhelyét. |
Or. de
Módosítás 559
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
6 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A hatóságok e rendelet alkalmazása során biztosítják a munkájuk során megszerzett valamennyi információ bizalmas jellegét. | (1) A hatóságok e rendelet alkalmazása során biztosítják a munkájuk során bármilyen egyéni kérelemről megszerzett valamennyi információ bizalmas jellegét. |
Or. en
Módosítás 560
Brice Hortefeux
Rendeletre irányuló javaslat
6 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A hatóságok e rendelet alkalmazása során biztosítják a munkájuk során megszerzett valamennyi információ bizalmas jellegét. | (1) A hatóságok ezen irányelv alkalmazása során biztosítják a munkájuk során megszerzett valamennyi információ bizalmas jellegét. |
Or. fr
Módosítás 561

Módosítás 562
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
6 cikk – 2 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) az állítólagos üldözőktől vagy a súlyos sérelem állítólagos elkövetőitől oly módon megszerezni bármely információt, amely azt eredményezné, hogy az említettek közvetlen tájékoztatást kapnak arról, hogy az érintett kérelmező nemzetközi védelemért folyamodott, továbbá amely a kérelmező vagy eltartottjai testi épségét, vagy a még a származási országban élő családtagjainak szabadságát és biztonságát veszélyeztetné. | b) az állítólagos üldözőktől vagy a súlyos sérelem állítólagos elkövetőitől információt szerezni. |
Or. en
Módosítás 563
Cecilia Wikström, Sophia in 't Veld, Angelika Mlinar
Rendeletre irányuló javaslat
6 cikk – 2 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) az állítólagos üldözőktől vagy a súlyos sérelem állítólagos elkövetőitől oly módon megszerezni bármely információt, amely azt eredményezné, hogy az említettek közvetlen tájékoztatást kapnak arról, hogy az érintett kérelmező nemzetközi védelemért folyamodott, továbbá amely a kérelmező vagy eltartottjai testi épségét, vagy a még a származási országban élő családtagjainak szabadságát és biztonságát veszélyeztetné. | b) az állítólagos üldözőktől vagy a súlyos sérelem állítólagos elkövetőitől oly módon megszerezni bármely információt, ha az bármilyen módon veszélyeztetheti a kérelmező vagy eltartottjai testi épségét, vagy a még a származási országban élő családtagjainak szabadságát és biztonságát. |
Or. en
Indokolás
A rendelkezésnek egyértelműbb védelmet kell nyújtania a kérelmezőnek és eltartottjainak ahhoz, hogy arányos legyen.
Módosítás 564
Emil Radev
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A kérelmező kérelmét az első belépés szerinti tagállamban nyújtja be, vagy amennyiben valamely tagállamban jogszerűen tartózkodik, a kérelmet az (EU) XXX/XXX rendelet (a Dublini Rendelet) 4. cikkének megfelelően az említett tagállamban nyújtja be. | törölve |
Or. bg
Módosítás 565
Filiz Hyusmenova
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A kérelmező kérelmét az első belépés szerinti tagállamban nyújtja be, vagy amennyiben valamely tagállamban jogszerűen tartózkodik, a kérelmet az (EU) XXX/XXX rendelet (a Dublini Rendelet) 4. cikkének megfelelően az említett tagállamban nyújtja be. | (1) Ha egy harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy egy tagállamból kérelmez nemzetközi védelmet, akkor a kérelmező a következő módon működik együtt a hatáskörrel rendelkező hatóságokkal, hogy azok meg tudják állapítani személyazonosságát, illetve a kérelmet nyilvántartásba vegyék, lehetővé tegyék annak benyújtását és vizsgálatát: |
| _________________ |
| 1aHL L [...], [...], [...] o. |
Or. en
Módosítás 566
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Jean Lambert, Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A kérelmező kérelmét az első belépés szerinti tagállamban nyújtja be, vagy amennyiben valamely tagállamban jogszerűen tartózkodik, a kérelmet az (EU) XXX/XXX rendelet (a Dublini Rendelet) 4. cikkének megfelelően az említett tagállamban nyújtja be. | (1) A kérelmező kérelmét abban a tagállamban nyújtja be, ahol jogszerűen tartózkodik az (EU) XXX/XXX rendeletnek (a Dublini Rendelet) megfelelően. |
Or. en
Módosítás 567
Sergei Stanishev
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A kérelmező kérelmét az első belépés szerinti tagállamban nyújtja be, vagy amennyiben valamely tagállamban jogszerűen tartózkodik, a kérelmet az (EU) XXX/XXX rendelet (a Dublini Rendelet) 4. cikkének megfelelően az említett tagállamban nyújtja be. | (1) A kérelmező kérelmét az (EU) XXX/XXX rendelettel (a Dublini Rendelet) összhangban felelős tagállamként meghatározott tagállamban nyújtja be. Amennyiben a kérelmező valamely tagállamban jogszerűen tartózkodik, a kérelmet az (EU) XXX/XXX rendelet (a Dublini Rendelet) 4. cikkének megfelelően az említett tagállamban nyújtja be. |
Or. en
Indokolás
E rendelet rendelkezéseinek összhangban kell lenniük a Dublini Rendelettel, és figyelembe kell venniük az automatikus elosztási mechanizmus aktiválásának lehetőségét.
Módosítás 568
Miltiadis Kyrkos
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A kérelmező kérelmét az első belépés szerinti tagállamban nyújtja be, vagy amennyiben valamely tagállamban jogszerűen tartózkodik, a kérelmet az (EU) XXX/XXX rendelet (a Dublini Rendelet) 4. cikkének megfelelően az említett tagállamban nyújtja be. | (A magyar nyelvi változatot nem érinti.) |
Or. en
Módosítás 569

Ez a megfogalmazás megfelel a kérelem benyújtása fogalommeghatározásának.
Módosítás 570
Filiz Hyusmenova
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A kérelmező a következő módon működik együtt a hatáskörrel rendelkező hatóságokkal, hogy azok meg tudják állapítani személyazonosságát, illetve a kérelmet nyilvántartásba vegyék, lehetővé tegyék annak benyújtását és vizsgálatát: | törölve |
a) a 27. cikk (1) bekezdése második albekezdésének a) és b) pontjában említett adatok közlése; |
|
b) ujjnyomatok és arcképmás szolgáltatása az (EU) XXX/XXX rendeletben (az Eurodac-rendelet) meghatározottak szerint;35 |
|
c) kérelmének benyújtása a 28. cikkel összhangban a meghatározott határidőn belül, valamint a kérelme megalapozásához szükséges valamennyi rendelkezésére álló elem benyújtása; |
|
d) a birtokában levő, a kérelmek vizsgálatához szükséges dokumentumok átadása. |
|
_________________ |
|
35HL L […], […], […]. o. |
|
Or. en
Indokolás
A 7. cikk (1) bekezdésének módosítására vonatkozik.
Módosítás 571
Emil Radev
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 2 bekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A kérelmező a következő módon működik együtt a hatáskörrel rendelkező hatóságokkal, hogy azok meg tudják állapítani személyazonosságát, illetve a kérelmet nyilvántartásba vegyék, lehetővé tegyék annak benyújtását és vizsgálatát: | (2) Ha egy személy nemzetközi védelmet kérelmez, akkor a következő módon működik együtt a hatáskörrel rendelkező hatóságokkal, hogy azok meg tudják állapítani személyazonosságát, illetve a kérelmet nyilvántartásba vegyék, lehetővé tegyék annak benyújtását és vizsgálatát: |
Or. bg
Módosítás 572
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 2 bekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A kérelmező a következő módon működik együtt a hatáskörrel rendelkező hatóságokkal, hogy azok meg tudják állapítani személyazonosságát, illetve a kérelmet nyilvántartásba vegyék, lehetővé tegyék annak benyújtását és vizsgálatát: | (2) A kérelmező a következő módon működik együtt a hatáskörrel rendelkező hatóságokkal az e rendelet hatálya alá tartozó valamennyi ügyben, hogy azok meg tudják állapítani személyazonosságát, illetve a kérelmet nyilvántartásba vegyék, lehetővé tegyék annak benyújtását és vizsgálatát: |
Or. en
Módosítás 573
Alessandra Mussolini, Salvatore Domenico Pogliese
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 2 bekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A kérelmező a következő módon működik együtt a hatáskörrel rendelkező hatóságokkal, hogy azok meg tudják állapítani személyazonosságát, illetve a kérelmet nyilvántartásba vegyék, lehetővé tegyék annak benyújtását és vizsgálatát: | (2) A kérelmező köteles a következő módon együttműködni a hatáskörrel rendelkező hatóságokkal, hogy azok meg tudják állapítani személyazonosságát, illetve a kérelmet nyilvántartásba vegyék, lehetővé tegyék annak benyújtását és vizsgálatát: |
Or. en
Módosítás 574
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 2 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) ujjnyomatok és arcképmás szolgáltatása az (EU) XXX/XXX rendeletben (az Eurodac-rendelet) meghatározottak szerint;35 | törölve |
_________________ |
|
35HL L […], […], […]. o. |
|
Or. en
Módosítás 575
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 2 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) ujjnyomatok és arcképmás szolgáltatása az (EU) XXX/XXX rendeletben (az Eurodac-rendelet) meghatározottak szerint;35 | b) biometrikus adatok szolgáltatása az (EU) XXX/XXX rendeletben (az Eurodac-rendelet) meghatározottak szerint;35 |
_________________ | _________________ |
35 HL L […], […], […]. o. | 35 HL L […], […], […]. o. |
Or. en
Módosítás 576
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 2 bekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) kérelmének benyújtása a 28. cikkel összhangban a meghatározott határidőn belül, valamint a kérelme megalapozásához szükséges valamennyi rendelkezésére álló elem benyújtása; | c) kérelmének benyújtása a 28. cikkel összhangban, valamint a kérelme megalapozásához szükséges valamennyi rendelkezésére álló elem benyújtása; |
Or. en
Módosítás 577
Péter Niedermüller, Josef Weidenholzer, Ana Gomes, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 2 bekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) kérelmének benyújtása a 28. cikkel összhangban a meghatározott határidőn belül, valamint a kérelme megalapozásához szükséges valamennyi rendelkezésére álló elem benyújtása; | c) kérelmének benyújtása a 28. cikkel összhangban, valamint valamennyi rendelkezésére álló elem benyújtása, amely segíthet kérelme megalapozásában; |
Or. en
Indokolás
A határidőt a 28. cikk határozza meg, bizonyos feltételekre is figyelemmel. Ezért ezen a ponton elegendő és helyénvalóbb egyszerűen csak a 28. cikkre hivatkozni. Nyilvánvaló, hogy nem mindegyik kérelmező rendelkezik a kérelmének megalapozásához szükséges minden elemmel.
Módosítás 578
Monika Hohlmeier, Heinz K. Becker
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 2 bekezdés – c a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| ca) ha kérik, az életkor becslése orvosi vizsgálat keretében, hogy a 24. cikkel összhangban meghatározzák a kiskorú életkorát; |
Or. en
Módosítás 579
Péter Niedermüller, Ana Gomes, Josef Weidenholzer, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 2 bekezdés – d pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
d) a birtokában levő, a kérelmek vizsgálatához szükséges dokumentumok átadása. | d) annak lehetővé tétele, hogy a felelős hatóságok megvizsgálják a birtokában levő, a kérelmek vizsgálatához szükséges dokumentumokat, és másolatot készítsenek azokról. |
Or. en
Indokolás
A kérelmezőtől nem várható el, hogy átadja összes személyes okmányát vagy úti okmányát a hatóságoknak. Lehetővé kell tenni a hatóságok számára, hogy megvizsgálják és lemásolják ezeket az okmányokat, de a kérelmező nem kényszeríthető azok átadására.
Módosítás 580
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 2 bekezdés – d pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
d) a birtokában levő, a kérelmek vizsgálatához szükséges dokumentumok átadása. | d) a birtokában levő, a kérelmek vizsgálatához szükséges dokumentumok vagy azok másolatainak átadása. |
Or. en
Módosítás 581
Maria Grapini
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) Amennyiben valamely kérelmező megtagadja az együttműködést és nem adja meg a kérelem elbírálásához szükséges adatokat és nem szolgáltat ujjnyomatot vagy arcképmást, és a hatáskörrel rendelkező hatóságok megfelelően tájékoztatták ezt a személyt kötelességeiről és biztosították, hogy az tényleges lehetősége legyen arra, hogy ezeknek a kötelességeknek megfeleljen, az érintett személy kérelmét a 39. cikkben említett eljárással összhangban elállás okán el kell utasítani. | (3) Amennyiben valamely kérelmező megtagadja az együttműködést és nem adja meg a kérelem elbírálásához szükséges adatokat és nem szolgáltat ujjnyomatot vagy arcképmást, illetve félrevezeti a hatóságokat a személyazonosságára, illetve állampolgárságára vonatkozó hamis információ szolgáltatásával vagy hamis dokumentumok benyújtásával, illetve olyan fontos információk vagy dokumentumok visszatartásával, amelyek hátrányosan befolyásolhatták volna a határozathozatalt, és a hatáskörrel rendelkező hatóságok megfelelően tájékoztatták ezt a személyt kötelességeiről és biztosították, hogy az tényleges lehetősége legyen arra, hogy ezeknek a kötelességeknek megfeleljen, az érintett személy kérelmét a 39. cikkben említett eljárással összhangban elállás okán el kell utasítani. |
Or. ro
Módosítás 582
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) Amennyiben valamely kérelmező megtagadja az együttműködést és nem adja meg a kérelem elbírálásához szükséges adatokat és nem szolgáltat ujjnyomatot vagy arcképmást, és a hatáskörrel rendelkező hatóságok megfelelően tájékoztatták ezt a személyt kötelességeiről és biztosították, hogy az tényleges lehetősége legyen arra, hogy ezeknek a kötelességeknek megfeleljen, az érintett személy kérelmét a 39. cikkben említett eljárással összhangban elállás okán el kell utasítani. | (3) Amennyiben valamely kérelmező megtagadja az együttműködést és nem adja meg a 27. cikk (1) bekezdése első albekezdésének a) és b) pontja szerinti adatokat, és a hatáskörrel rendelkező hatóságok megfelelően tájékoztatták ezt a személyt kötelességeiről és az e kötelezettségekből fakadó következményekről, és biztosították, hogy az tényleges lehetősége legyen arra, hogy ezeknek a kötelességeknek megfeleljen, az érintett személy kérelmét a 39. cikkben említett eljárással összhangban fel lehet függeszteni. Az ujjnyomat vagy arcképmás megszerzése során az erőszak bármilyen alkalmazása tilos és büntetendő. |
Or. en
Módosítás 583
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) Amennyiben valamely kérelmező megtagadja az együttműködést és nem adja meg a kérelem elbírálásához szükséges adatokat és nem szolgáltat ujjnyomatot vagy arcképmást, és a hatáskörrel rendelkező hatóságok megfelelően tájékoztatták ezt a személyt kötelességeiről és biztosították, hogy az tényleges lehetősége legyen arra, hogy ezeknek a kötelességeknek megfeleljen, az érintett személy kérelmét a 39. cikkben említett eljárással összhangban elállás okán el kell utasítani. | (3) Amennyiben valamely kérelmező megtagadja az együttműködést és nem adja meg az ezen irányelvben említett adatokat, és a hatáskörrel rendelkező hatóságok megfelelően tájékoztatták ezt a személyt kötelességeiről és az e kötelezettségekből fakadó következményekről, és biztosították, hogy az tényleges lehetősége legyen arra, hogy ezeknek a kötelességeknek megfeleljen, az érintett személy kérelmét a szükséges információk benyújtásáig felfüggesztik. Az információk megszerzése során az erőszak bármilyen alkalmazása tilos és büntetendő. |
Or. en
Módosítás 584
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) Amennyiben valamely kérelmező megtagadja az együttműködést és nem adja meg a kérelem elbírálásához szükséges adatokat és nem szolgáltat ujjnyomatot vagy arcképmást, és a hatáskörrel rendelkező hatóságok megfelelően tájékoztatták ezt a személyt kötelességeiről és biztosították, hogy az tényleges lehetősége legyen arra, hogy ezeknek a kötelességeknek megfeleljen, az érintett személy kérelmét a 39. cikkben említett eljárással összhangban elállás okán el kell utasítani. | (3) Amennyiben a kérelmezőt a felelős hatóság megfelelően tájékoztatta az e rendeletben említett kötelezettségeiről és annak következményeiről, ha nem tesz eleget ezeknek a kötelezettségeknek, és a kérelmező elutasítja az együttműködést azzal, hogy nem adja meg a 27. cikk (1) bekezdése első albekezdésének a) és b) pontjában említett adatokat, illetve nem működik együtt a biometrikus adatok rögzítésének eljárásában, akkor az érintett személy kérelmét a 39. cikkben említett eljárással összhangban elállás okán el kell utasítani. |
Or. en
Módosítás 585
Cecilia Wikström, Sophia in 't Veld, Angelika Mlinar
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) Amennyiben valamely kérelmező megtagadja az együttműködést és nem adja meg a kérelem elbírálásához szükséges adatokat és nem szolgáltat ujjnyomatot vagy arcképmást, és a hatáskörrel rendelkező hatóságok megfelelően tájékoztatták ezt a személyt kötelességeiről és biztosították, hogy az tényleges lehetősége legyen arra, hogy ezeknek a kötelességeknek megfeleljen, az érintett személy kérelmét a 39. cikkben említett eljárással összhangban elállás okán el kell utasítani. | (3) Amennyiben valamely kérelmező megtagadja az együttműködést és nem adja meg a kérelem elbírálásához szükséges adatokat és nem szolgáltat ujjnyomatot vagy arcképmást, és a hatáskörrel rendelkező hatóságok megfelelően tájékoztatták ezt a személyt kötelességeiről és biztosították, hogy az tényleges lehetősége legyen arra, hogy ezeknek a kötelességeknek megfeleljen, akkor ez nem akadályozza meg az eljáró hatóságot abban, hogy határozatot hozzon a nemzetközi védelem iránti kérelemről. |
Or. en
Indokolás
Az együttműködés megtagadását nem lehet olyan kritériumnak tekinteni, amely alapján meg lehet állapítani az elállást, mivel túlságosan homályos, hogy mi minősülhet az együttműködés megtagadásának. Viszont ha a kérelmező nem adja meg a szükséges információkat, az nem akadályozhatja meg az eljáró hatóságot abban, hogy határozatot hozzon a kérelemről.
Módosítás 586
Monika Hohlmeier, Heinz K. Becker
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) Amennyiben valamely kérelmező megtagadja az együttműködést és nem adja meg a kérelem elbírálásához szükséges adatokat és nem szolgáltat ujjnyomatot vagy arcképmást, és a hatáskörrel rendelkező hatóságok megfelelően tájékoztatták ezt a személyt kötelességeiről és biztosították, hogy az tényleges lehetősége legyen arra, hogy ezeknek a kötelességeknek megfeleljen, az érintett személy kérelmét a 39. cikkben említett eljárással összhangban elállás okán el kell utasítani. | (A magyar nyelvi változatot nem érinti.) |
Or. en
Módosítás 587
Péter Niedermüller, Ana Gomes, Josef Weidenholzer, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) Amennyiben valamely kérelmező megtagadja az együttműködést és nem adja meg a kérelem elbírálásához szükséges adatokat és nem szolgáltat ujjnyomatot vagy arcképmást, és a hatáskörrel rendelkező hatóságok megfelelően tájékoztatták ezt a személyt kötelességeiről és biztosították, hogy az tényleges lehetősége legyen arra, hogy ezeknek a kötelességeknek megfeleljen, az érintett személy kérelmét a 39. cikkben említett eljárással összhangban elállás okán el kell utasítani. | (3) Amennyiben valamely kérelmező megtagadja a (2) bekezdés szerinti együttműködést, és a felelős hatóságok megfelelően tájékoztatták ezt a személyt kötelességeiről és az együttműködés megtagadásának következményeiről, és biztosították, hogy az tényleges lehetősége legyen arra, hogy ezeknek a kötelességeknek megfeleljen, az érintett személy kérelmét a 39. cikkben említett eljárással összhangban hallgatólagos visszavonás okán el lehet utasítani. |
Or. en
Indokolás
A 39. cikk határozza meg azokat az indokokat, amelyek alapján úgy lehet tekinteni, hogy egy kérelmet hallgatólagosan visszavontak. Ez a szöveg csak a kérelmező azon kötelezettségét ismétli meg, hogy a (2) bekezdésnek megfelelően információkat kell szolgáltatnia.
Módosítás 588
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) A kérelmezőnek közölnie kell azon tagállam eljáró hatóságával, amelyben tartózkodni köteles, a tartózkodási helyét vagy címét vagy egy olyan telefonszámot, amelyen az eljáró hatóság vagy más, hatáskörrel rendelkező hatóságok elérhetik. A kérelmezőnek minden változásról értesítenie kell az eljáró hatóságot. A kérelmező minden értesítést csak az általa legutóbbiként megadott tartózkodási helyén vagy címén vehet át, különösen, ha a kérelmet a 28. cikkel összhangban nyújtja be. | (4) A kérelmezőnek közölnie kell azon tagállam illetékes hatóságával, amelyben tartózkodni köteles, azt a telefonszámot vagy e-mail címet, amelyen az illetékes hatóság vagy más, hatáskörrel rendelkező hatóságok elérhetik. A kérelmezőnek minden változásról értesítenie kell az eljáró hatóságot. |
Or. en
Módosítás 589
Péter Niedermüller, Elly Schlein, Cécile Kashetu Kyenge, Josef Weidenholzer, Ana Gomes, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) A kérelmezőnek közölnie kell azon tagállam eljáró hatóságával, amelyben tartózkodni köteles, a tartózkodási helyét vagy címét vagy egy olyan telefonszámot, amelyen az eljáró hatóság vagy más, hatáskörrel rendelkező hatóságok elérhetik. A kérelmezőnek minden változásról értesítenie kell az eljáró hatóságot. A kérelmező minden értesítést csak az általa legutóbbiként megadott tartózkodási helyén vagy címén vehet át, különösen, ha a kérelmet a 28. cikkel összhangban nyújtja be. | (4) A kérelmezőnek közölnie kell azon tagállam eljáró hatóságával, amelyben tartózkodni köteles, a tartózkodási helyét vagy címét vagy egy olyan telefonszámot vagy e-mail címet, amelyen az eljáró hatóság vagy más, hatáskörrel rendelkező hatóságok elérhetik. A kérelmezőnek minden változásról értesítenie kell az eljáró hatóságot. |
Or. en
Indokolás
Nem várható el a kérelmezőtől, hogy a címén vegye át az értesítéseket. Az eljáró hatóságnak kell törekednie arra, hogy minden értesítés elérje a kérelmezőt. Az értesítéssel kapcsolatos minden jogvitát mindig figyelembe vehet a bíróság, ha első fokon fellebbeznek a határozattal szemben.
Módosítás 590
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) A kérelmezőnek közölnie kell azon tagállam eljáró hatóságával, amelyben tartózkodni köteles, a tartózkodási helyét vagy címét vagy egy olyan telefonszámot, amelyen az eljáró hatóság vagy más, hatáskörrel rendelkező hatóságok elérhetik. A kérelmezőnek minden változásról értesítenie kell az eljáró hatóságot. A kérelmező minden értesítést csak az általa legutóbbiként megadott tartózkodási helyén vagy címén vehet át, különösen, ha a kérelmet a 28. cikkel összhangban nyújtja be. | (4) A kérelmezőnek közölnie kell azon tagállam eljáró hatóságával, amelyben a nemzetközi védelem iránti kérelmét nyilvántartásba vették, a tartózkodási helyét vagy címét vagy egy olyan telefonszámot vagy e-mail címet, amelyen az eljáró hatóság vagy más, hatáskörrel rendelkező hatóságok elérhetik. A kérelmezőnek minden változásról értesítenie kell az eljáró hatóságot. A kérelmező minden értesítést csak az általa legutóbbiként megadott tartózkodási helyén vagy címén vehet át, különösen, ha a kérelmet a 28. cikkel összhangban nyújtja be. |
Or. en
Módosítás 591
Beatrix von Storch
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) A kérelmezőnek közölnie kell azon tagállam eljáró hatóságával, amelyben tartózkodni köteles, a tartózkodási helyét vagy címét vagy egy olyan telefonszámot, amelyen az eljáró hatóság vagy más, hatáskörrel rendelkező hatóságok elérhetik. A kérelmezőnek minden változásról értesítenie kell az eljáró hatóságot. A kérelmező minden értesítést csak az általa legutóbbiként megadott tartózkodási helyén vagy címén vehet át, különösen, ha a kérelmet a 28. cikkel összhangban nyújtja be. | (4) A kérelmezőnek közölnie kell azon tagállam eljáró hatóságával, amelyben tartózkodni köteles, a tartózkodási helyét vagy címét vagy egy olyan telefonszámot, amelyen az eljáró hatóság vagy más, hatáskörrel rendelkező hatóságok elérhetik. A kérelmezőnek minden változásról haladéktalanul értesítenie kell az eljáró hatóságot. A kérelmező minden értesítést csak az általa legutóbbiként megadott tartózkodási helyén vagy címén vehet át, különösen, ha a kérelmet a 28. cikkel összhangban nyújtja be. |
Or. en
Módosítás 592
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini, Jean Lambert
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 5 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(5) A kérelmezőnek azon tagállam területén kell maradnia, ahol az (EU) XXX/XXX rendelettel (a Dublini Rendelet) összhangban tartózkodnia kell. | törölve |
Or. en
Módosítás 593
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Jean Lambert, Judith Sargentini, Bodil Valero
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 6 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(6) A kérelmezőnek teljesítenie kell azon kötelezettségeit, hogy az illetékes hatóságoknak rendszeresen jelentést tegyen vagy haladéktalanul, vagy valamely meghatározott időben személyesen megjelenjen előttük, vagy a tagállam területének egy kijelölt területén tartózkodjon az (EU) XXX/XXX irányelvvel (a befogadási feltételekről szóló irányelv) összhangban, és amely kötelezettségeket az (EU) XXX/XXX rendelettel (a Dublini Rendelet) összhangban az a tagállam írt elő, amelyben tartózkodni köteles. | törölve |
Or. en
Módosítás 594
Emil Radev
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 6 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(6) A kérelmezőnek teljesítenie kell azon kötelezettségeit, hogy az illetékes hatóságoknak rendszeresen jelentést tegyen vagy haladéktalanul, vagy valamely meghatározott időben személyesen megjelenjen előttük, vagy a tagállam területének egy kijelölt területén tartózkodjon az (EU) XXX/XXX irányelvvel (a befogadási feltételekről szóló irányelv) összhangban, és amely kötelezettségeket az (EU) XXX/XXX rendelettel (a Dublini Rendelet) összhangban az a tagállam írt elő, amelyben tartózkodni köteles. | (6) A kérelmezőnek teljesítenie kell azon kötelezettségeit, hogy az illetékes hatóságoknak rendszeresen jelentést tegyen vagy haladéktalanul, vagy valamely meghatározott időben személyesen megjelenjen előttük, vagy a tagállam területének egy kijelölt területén tartózkodjon az (EU) XXX/XXX irányelvvel (a befogadási feltételekről szóló irányelv) összhangban. |
Or. bg
Módosítás 595
Péter Niedermüller, Kati Piri, Ana Gomes, Josef Weidenholzer, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 6 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(6) A kérelmezőnek teljesítenie kell azon kötelezettségeit, hogy az illetékes hatóságoknak rendszeresen jelentést tegyen vagy haladéktalanul, vagy valamely meghatározott időben személyesen megjelenjen előttük, vagy a tagállam területének egy kijelölt területén tartózkodjon az (EU) XXX/XXX irányelvvel (a befogadási feltételekről szóló irányelv) összhangban, és amely kötelezettségeket az (EU) XXX/XXX rendelettel (a Dublini Rendelet) összhangban az a tagállam írt elő, amelyben tartózkodni köteles. | (6) A kérelmezőnek teljesítenie kell bármely olyan kötelezettségét, hogy az illetékes hatóságoknak rendszeresen jelentést tegyen vagy haladéktalanul, vagy valamely meghatározott időben személyesen megjelenjen előttük, vagy a tagállam területének egy kijelölt területén tartózkodjon az (EU) XXX/XXX irányelvvel (a befogadási feltételekről szóló irányelv) összhangban, amennyiben e kötelezettségeket az (EU) XXX/XXX rendelettel (a Dublini Rendelet) összhangban az a tagállam írta elő, amelyben tartózkodni köteles. |
Or. en
Indokolás
Fontos tisztázni, hogy előfordulhat, hogy nem vonatkozik ilyen kötelezettség a kérelmezőre.
Módosítás 596
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 6 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(6) A kérelmezőnek teljesítenie kell azon kötelezettségeit, hogy az illetékes hatóságoknak rendszeresen jelentést tegyen vagy haladéktalanul, vagy valamely meghatározott időben személyesen megjelenjen előttük, vagy a tagállam területének egy kijelölt területén tartózkodjon az (EU) XXX/XXX irányelvvel (a befogadási feltételekről szóló irányelv) összhangban, és amely kötelezettségeket az (EU) XXX/XXX rendelettel (a Dublini Rendelet) összhangban az a tagállam írt elő, amelyben tartózkodni köteles. | (6) A kérelmezőnek teljesítenie kell azon kötelezettségeit, hogy az illetékes hatóságoknak rendszeresen jelentést tegyen vagy haladéktalanul, vagy valamely meghatározott időben személyesen megjelenjen előttük, és a tagállam területének egy kijelölt területén tartózkodjon az (EU) XXX/XXX irányelvvel (a befogadási feltételekről szóló irányelv) összhangban, és amely kötelezettségeket az (EU) XXX/XXX rendelettel (a Dublini Rendelet) összhangban az a tagállam írt elő, amelyben tartózkodni köteles. |
Or. en
Módosítás 597
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 7 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(7) Amennyiben a kérelem elbírálásához szükséges, a kérelmezőt vagy annak dolgait a hatáskörrel rendelkező hatóságok átvizsgálhatják. A biztonsági okokból végzett átvizsgálás kivételével, a kérelmezőnek az e rendelet szerinti átvizsgálását a kérelmezővel megegyező nemű személynek kell végeznie, az emberi méltóság és a fizikai és pszichikai integritás teljes körű tiszteletben tartásával; | (7) Amennyiben a kérelem elbírálásához szükséges, a kérelmezőt vagy annak dolgait a hatáskörrel rendelkező hatóságok átvizsgálják. A biztonsági okokból végzett átvizsgálás kivételével, a kérelmezőnek az e rendelet szerinti átvizsgálását a kérelmezővel megegyező nemű személynek kell végeznie, az emberi méltóság és a fizikai és pszichikai integritás teljes körű tiszteletben tartásával; |
Or. en
Módosítás 598
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 7 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(7) Amennyiben a kérelem elbírálásához szükséges, a kérelmezőt vagy annak dolgait a hatáskörrel rendelkező hatóságok átvizsgálhatják. A biztonsági okokból végzett átvizsgálás kivételével, a kérelmezőnek az e rendelet szerinti átvizsgálását a kérelmezővel megegyező nemű személynek kell végeznie, az emberi méltóság és a fizikai és pszichikai integritás teljes körű tiszteletben tartásával; | (7) Amennyiben a kérelem feldolgozásához szükséges, a kérelmezőt vagy annak dolgait a hatáskörrel rendelkező hatóságok a nemzeti jogszabályokkal és az arányosság elvével összhangban átvizsgálhatják. A biztonsági okokból végzett átvizsgálás kivételével, a kérelmezőnek az e rendelet szerinti átvizsgálását a kérelmezővel megegyező nemű személynek kell végeznie, az emberi méltóság és a fizikai és pszichikai integritás teljes körű tiszteletben tartásával; |
Or. en
Módosítás 599
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 7 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(7) Amennyiben a kérelem elbírálásához szükséges, a kérelmezőt vagy annak dolgait a hatáskörrel rendelkező hatóságok átvizsgálhatják. A biztonsági okokból végzett átvizsgálás kivételével, a kérelmezőnek az e rendelet szerinti átvizsgálását a kérelmezővel megegyező nemű személynek kell végeznie, az emberi méltóság és a fizikai és pszichikai integritás teljes körű tiszteletben tartásával; | (7) A kérelmezőt vagy annak dolgait a hatáskörrel rendelkező hatóságok csak biztonsági okokból vizsgálhatják át. A kérelmezőnek az e rendelet szerinti átvizsgálását a kérelmezővel megegyező nemű személynek kell végeznie, az emberi méltóság és a fizikai és pszichikai integritás teljes körű tiszteletben tartásával; |
Or. en
Módosítás 600
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 7 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(7) Amennyiben a kérelem elbírálásához szükséges, a kérelmezőt vagy annak dolgait a hatáskörrel rendelkező hatóságok átvizsgálhatják. A biztonsági okokból végzett átvizsgálás kivételével, a kérelmezőnek az e rendelet szerinti átvizsgálását a kérelmezővel megegyező nemű személynek kell végeznie, az emberi méltóság és a fizikai és pszichikai integritás teljes körű tiszteletben tartásával; | (7) Amennyiben a kérelem elbírálásához szükséges, a kérelmezőt vagy annak dolgait a hatáskörrel rendelkező hatóságok átvizsgálhatják. A hatáskörrel rendelkező hatóságoknak végső eszközként kell alkalmazniuk az átvizsgálást, és a kérelmező számára írásban külön meg kell indokolniuk az átvizsgálást. A kérelmezőnek az ezen irányelv szerinti átvizsgálását a kérelmezővel megegyező nemű személynek kell végeznie, az emberi méltóság és a fizikai és pszichikai integritás teljes körű tiszteletben tartásával; |
Or. en
Módosítás 601
Elissavet Vozemberg-Vrionidi
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 7 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(7) Amennyiben a kérelem elbírálásához szükséges, a kérelmezőt vagy annak dolgait a hatáskörrel rendelkező hatóságok átvizsgálhatják. A biztonsági okokból végzett átvizsgálás kivételével, a kérelmezőnek az e rendelet szerinti átvizsgálását a kérelmezővel megegyező nemű személynek kell végeznie, az emberi méltóság és a fizikai és pszichikai integritás teljes körű tiszteletben tartásával; | (7) Amennyiben a kérelem elbírálásához szükséges, a kérelmezőt vagy annak dolgait a hatáskörrel rendelkező hatóságok a nemzeti joggal összhangban átvizsgálhatják. A biztonsági okokból végzett átvizsgálás kivételével, a kérelmezőnek az e rendelet szerinti átvizsgálását a kérelmezővel megegyező nemű személynek kell végeznie, az emberi méltóság és a fizikai és pszichikai integritás teljes körű tiszteletben tartásával; |
Or. en
Indokolás
Tiszteletben kell tartani a nemzeti jog idevágó rendelkezéseit.
Módosítás 602
Cecilia Wikström, Sophia in 't Veld, Angelika Mlinar, Filiz Hyusmenova
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 1 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (1a) Az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége a felelős nemzeti ügynökségekkel szorosan együttműködve és az (EU) XXX/XXX rendelet (a Dublini Rendelet) alapján nyújtott tájékoztató anyagok kiegészítéseként közös tájékoztató anyagokat dolgoz ki, amelyek tartalmazzák legalább az e cikk (1) bekezdésében említett információkat. A közös tájékoztató anyagokat úgy kell kialakítani, hogy a tagállamok azt további, az egyes tagállamokra jellemző információkkal egészíthessék ki. Az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége egyedi, kifejezetten az alábbi célcsoportoknak szóló tájékoztató anyagokat dolgoz ki: |
Or. en
Indokolás
Döntő fontosságú, hogy minden kérelmező megfelelő tájékoztatást kapjon arról az eljárásról, amelyen át fog esni. A tájékoztatásra vonatkozó rendelkezések harmonizálása – miközben biztosítják, hogy a nemzeti sajátosságokat be lehessen építeni és ki lehessen fejteni – tovább fogja erősíteni a közös európai menekültügyi rendszert. Bár logikusnak tűnik, hogy az Európai Unió Menekültügyi Hatósága legyen az ilyen anyagok fejlesztésének koordinátora és kezdeményezője, a nemzeti hatóságok bevonása is fontos, akik a terepen fogják használni a tájékoztató anyagokat.
Módosítás 603
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Jean Lambert, Bodil Valero, Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 1 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (1a) A kérelmezők e rendelet III. szakasza alapján jogosultak az ingyenes jogi tanácsadásra és jogi képviseletre. |
Or. en
Módosítás 604
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Jean Lambert, Bodil Valero, Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 1 b bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (1b) A kérelmezők számára biztosítani kell a jogot, hogy kérelmük ügyében e rendelet 11. cikkével összhangban érdemi meghallgatásra kerüljön sor, továbbá hogy adott esetben a kérelmük elfogadhatóságáról e rendelet 10. cikkével összhangban meghallgatást folytassanak le. |
Or. en
Módosítás 605
Péter Niedermüller, Marju Lauristin, Josef Weidenholzer, Ana Gomes, Cécile Kashetu Kyenge, Elly Schlein, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Az eljáró hatóság a kérelmezőkkel az általuk értett vagy észszerűen feltételezhetően értett nyelven a következőket közli: | A hatáskörrel rendelkező hatóság a kérelmezőkkel az általuk értett vagy észszerűen feltételezhetően értett nyelven, tömören, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető módon, világos és egyszerű nyelvezetet alkalmazva a következőket közli: |
Or. en
Indokolás
A Parlament által a befogadási feltételekről szóló irányelvről elfogadott álláspont 7. cikkének (8) bekezdése ezt a megfogalmazást használja.
Módosítás 606
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Jean Lambert, Judith Sargentini, Bodil Valero
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Az eljáró hatóság a kérelmezőkkel az általuk értett vagy észszerűen feltételezhetően értett nyelven a következőket közli: | A hatáskörrel rendelkező hatóság a kérelmezőkkel az általuk értett nyelven, tömören, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető módon, világos és egyszerű nyelvezetet alkalmazva a következőket közli: |
Or. en
Módosítás 607
Cecilia Wikström, Sophia in 't Veld, Angelika Mlinar
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Az eljáró hatóság a kérelmezőkkel az általuk értett vagy észszerűen feltételezhetően értett nyelven a következőket közli: | A hatáskörrel rendelkező hatóság a kérelmezőkkel az általuk értett nyelven, tömören, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető módon, világos és egyszerű nyelvezetet alkalmazva a következőket közli: |
Or. en
Indokolás
Pontosítás, hogy a kérelmezők jobban megértsék a közös európai menekültügyi rendszert.
Módosítás 608
Monika Hohlmeier, Heinz K. Becker
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Az eljáró hatóság a kérelmezőkkel az általuk értett vagy észszerűen feltételezhetően értett nyelven a következőket közli: | Az eljáró hatóság a kérelmezőkkel az általuk értett vagy észszerűen feltételezhetően értett nyelven, lehetőség szerint egyszerű nyelvezetet alkalmazva a következőket közli: |
Or. en
Módosítás 609
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Az eljáró hatóság a kérelmezőkkel az általuk értett vagy észszerűen feltételezhetően értett nyelven a következőket közli: | A hatáskörrel rendelkező hatóság a kérelmezőkkel az általuk értett nyelven, tömören, könnyen hozzáférhető módon, világos és egyszerű nyelvezetet alkalmazva a következőket közli: |
Or. en
Módosítás 610
Péter Niedermüller, Birgit Sippel, Marju Lauristin, Cécile Kashetu Kyenge, Elly Schlein, Ana Gomes, Josef Weidenholzer, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – a a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| aa) az egyéni kérelem benyújtása céljából a jogi segítségnyújtáshoz való jog, beleértve a 15. cikk szerinti ingyenes jogi segítségnyújtás lehetőségét; |
Or. en
Indokolás
Alapvető fontosságú annak biztosítása, hogy a kérelmező kérelme benyújtásának előkészítése céljából jogosult legyen a jogi segítségnyújtásra és a jogi képviseletre.
Módosítás 611
Péter Niedermüller, Josef Weidenholzer, Ana Gomes, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) eljárásbeli jogaik és kötelezettségeik, ideértve azt a kötelezettséget, hogy azon tagállam területén kell maradniuk, ahol az (EU) XXX/XXX rendelettel (a Dublini Rendelet) összhangban tartózkodniuk kell; | c) eljárásbeli jogaik és kötelezettségeik; |
Or. en
Indokolás
Ezen a ponton felesleges hivatkozni a Dublini Rendeletre. A kérelmező számos jogot élvez, és számos kötelezettség vonatkozik rá. Más jogokat és kötelezettségeket nem említünk meg itt.
Módosítás 612
Emil Radev
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) eljárásbeli jogaik és kötelezettségeik, ideértve azt a kötelezettséget, hogy azon tagállam területén kell maradniuk, ahol az (EU) XXX/XXX rendelettel (a Dublini Rendelet) összhangban tartózkodniuk kell; | c) eljárásbeli jogaik és kötelezettségeik; |
Or. bg
Módosítás 613
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) eljárásbeli jogaik és kötelezettségeik, ideértve azt a kötelezettséget, hogy azon tagállam területén kell maradniuk, ahol az (EU) XXX/XXX rendelettel (a Dublini Rendelet) összhangban tartózkodniuk kell; | c) eljárásbeli jogaik és kötelezettségeik, ideértve az (EU) XXX/XXX rendelet (a Dublini Rendelet) szerinti jogaikat és kötelezettségeiket; |
Or. en
Módosítás 614
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Jean Lambert, Judith Sargentini, Bodil Valero
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) eljárásbeli jogaik és kötelezettségeik, ideértve azt a kötelezettséget, hogy azon tagállam területén kell maradniuk, ahol az (EU) XXX/XXX rendelettel (a Dublini Rendelet) összhangban tartózkodniuk kell; | c) eljárásbeli jogaik és kötelezettségeik, ideértve az (EU) XXX/XXX rendelet (a Dublini Rendelet) szerinti családegyesítési jogot és eljárást; |
Or. en
Módosítás 615
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) eljárásbeli jogaik és kötelezettségeik, ideértve azt a kötelezettséget, hogy azon tagállam területén kell maradniuk, ahol az (EU) XXX/XXX rendelettel (a Dublini Rendelet) összhangban tartózkodniuk kell; | c) eljárásbeli jogaik és kötelezettségeik, ideértve a más tagállamok területén tartózkodó családtagjaikkal való családegyesítés jogát az (EU) XXX/XXX rendelettel (a Dublini Rendelet) összhangban; |
Or. en
Módosítás 616
Péter Niedermüller, Ana Gomes, Josef Weidenholzer, Caterina Chinnici, Elly Schlein, Cécile Kashetu Kyenge
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – e pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
e) az eljárásra rendelkezésre álló határidő; | e) minden határidő, amelyet be kell tartaniuk, valamint a hatáskörrel rendelkező hatóságok által betartandó határidők; |
Or. en
Indokolás
Mivel az előírt határidők következményekkel járnak a kérelmezőre nézve, fontos, hogy a kérelmezőt tájékoztassák az általa betartandó határidőkről. Ugyanígy annak érdekében, hogy a kérelmező megértse, hogy a hatóságokra is határidők vonatkoznak, tájékoztatni kell a kérelmezőt a hatóságok által betartandó határidőkről.
Módosítás 617
Péter Niedermüller, Birgit Sippel, Marju Lauristin, Elly Schlein, Cécile Kashetu Kyenge, Ana Gomes, Josef Weidenholzer, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – f pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
f) az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) 4. cikkében említett bizonyítékok benyújtására vonatkozó kötelezettségének teljesítéséhez rendelkezésére álló eszközökről; | f) az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) 4. cikkében említett bizonyítékok benyújtására vonatkozó kötelezettségének teljesítéséhez rendelkezésére álló eszközökről, ideértve az ingyenes segítségnyújtáshoz és képviselethez való jogot; |
Or. en
Módosítás 618
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – g pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
g) a kérelem kifejezett vagy hallgatólagos visszavonásának következményei; | g) a kérelem kifejezett visszavonásának vagy megszakításának következményei; |
Or. en
Módosítás 619
Elissavet Vozemberg-Vrionidi
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – h pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
h) az eljáró hatóság döntésének eredménye, az említett határozat indokolása, valamint a nemzetközi védelem megadását megtagadó határozat következményei, valamint hogy az említett határozat hogyan támadható meg. | h) az eljáró hatóság döntésének eredménye, a kérelem elutasításának indokolása, valamint a nemzetközi védelem megadását megtagadó határozat következményei, valamint hogy az említett határozat hogyan támadható meg. |
Or. en
Indokolás
A menekült jogállást elismerő határozat esetén a hatóságnak nem szabad átadnia a menekültnek a teljes indokolást, mivel azzal más kérelmezők visszaélhetnek, ami ahhoz vezethet, hogy hasonló vagy egymásról lemásolt ügyeket terjesztenek elő. Viszont olyan határozat esetében, amely kiegészítő védelemre jogosultként ismeri el a kérelmezőt, a teljes indokolást át kell adni a kérelmezőnek, hiszen ez részben elutasító határozatnak tekintendő, és a fellebbezés érdekében a kérelmezőnek ismernie kell a teljes indokolást.
Módosítás 620
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – h pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
h) az eljáró hatóság döntésének eredménye, az említett határozat indokolása, valamint a nemzetközi védelem megadását megtagadó határozat következményei, valamint hogy az említett határozat hogyan támadható meg. | h) az eljáró hatóság döntésének eredménye, az említett határozat indokolása, valamint a nemzetközi védelem megadását megtagadó határozat következményei, valamint hogy az említett határozat milyen határidő mellett és hogyan támadható meg. |
Or. en
Módosítás 621
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – 1 albekezdés – h a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| ha) az ingyenes jogi tanácsadás igénybevételéhez és a megfelelő nem kormányzati szervezetek felkereséséhez való jog. |
Or. en
Módosítás 622
Cecilia Wikström, Sophia in 't Veld, Angelika Mlinar
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Az első bekezdésben szereplő tájékoztatást olyan megfelelő időben kell megadni, hogy a kérelmező gyakorolhassa az e rendeletben garantált jogait, és eleget tehessen a 7. cikkben foglalt kötelezettségeinek; | Az első bekezdésben szereplő tájékoztatást a kérelem nyilvántartásba vételekor kell megadni, hogy a kérelmező gyakorolhassa az e rendeletben garantált jogait, és eleget tehessen a 7. cikkben foglalt kötelezettségeinek. A tájékoztatást írásos és szóbeli formában egyaránt, adott esetben multimédiás felszerelés segítségével kell a nyújtani. A szóbeli tájékoztatást egyénileg vagy csoportosan is lehet nyújtani, és a kérelmezők számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy kérdéseket tegyenek fel azon eljárási lépésekről, amelyek megtételét elvárják tőlük a felelős tagállam e rendelet szerinti meghatározására irányuló eljárás tekintetében. Kiskorúak esetében a tájékoztatást megfelelően képzett személyzetnek, gyermekbarát módon kell nyújtania a gyám bevonásával. |
Or. en
Indokolás
A tájékoztatáshoz való jog pontosítása, hogy beépítsék a Dublini Rendelet néhány követelményét.
Módosítás 623
Péter Niedermüller, Marju Lauristin, Caterina Chinnici, Ana Gomes, Josef Weidenholzer, Birgit Sippel
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Az első bekezdésben szereplő tájékoztatást olyan megfelelő időben kell megadni, hogy a kérelmező gyakorolhassa az e rendeletben garantált jogait, és eleget tehessen a 7. cikkben foglalt kötelezettségeinek; | Az első bekezdésben szereplő tájékoztatás minden elemét olyan megfelelő időben kell megadni, hogy a kérelmező gyakorolhassa az e rendeletben garantált jogait, és eleget tehessen a 7. cikkben foglalt kötelezettségeinek. Az a)–g) pontban említett tájékoztatást a nemzetközi védelem iránti kérelem nyilvántartásba vételekor kell megadni a kérelmezőnek. |
Or. en
Indokolás
Fontos, hogy az eljárás során a lehető leghamarabb tájékoztassák a kérelmezőt a kötelezettségeiről. Mivel a kérelmezőnek nyilvántartásba vétel céljából meg kell jelennie, ez jó lehetőséget kínál arra, hogy a tagállami hatóságok tájékoztassák ezekről a kötelezettségekről.
Módosítás 624
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Az első bekezdésben szereplő tájékoztatást olyan megfelelő időben kell megadni, hogy a kérelmező gyakorolhassa az e rendeletben garantált jogait, és eleget tehessen a 7. cikkben foglalt kötelezettségeinek; | Az első bekezdésben szereplő tájékoztatást a nemzetközi védelem iránti kérelem nyilvántartásba vételekor, és minden esetben a személyes meghallgatást megelőzően kell megadni, hogy a kérelmező gyakorolhassa az ezen irányelvben garantált jogait, és eleget tehessen a 7. cikkben foglalt kötelezettségeinek; |
Or. en
Módosítás 625
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – 2 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Az első bekezdésben szereplő tájékoztatást olyan megfelelő időben kell megadni, hogy a kérelmező gyakorolhassa az e rendeletben garantált jogait, és eleget tehessen a 7. cikkben foglalt kötelezettségeinek; | Az első bekezdésben szereplő tájékoztatást a kérelem benyújtásakor, de legkésőbb a kérelem nyilvántartásba vételekor kell megadni, hogy a kérelmező gyakorolhassa az e rendeletben garantált jogait, és eleget tehessen a 7. cikkben foglalt kötelezettségeinek; |
Or. en
Módosítás 626
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Jean Lambert, Judith Sargentini, Bodil Valero
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (2a) Gyermekek esetében a tájékoztatást megfelelően képzett személyzetnek, gyermekbarát módon kell nyújtania olyan nyelven, amelyet megértenek. |
Or. en
Módosítás 627
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) Az eljáró hatóság a kérelmezők részére tolmács szolgálatait biztosítja, hogy kérelmüket az eljáró hatósághoz illetve a bírósághoz benyújtsa, amennyiben ilyen szolgálat nélkül a megfelelő kommunikáció nem biztosítható. A tolmácsolási szolgáltatásokat közpénzekből kell finanszírozni. | (3) Az eljáró hatóság a kérelmezők részére tolmács szolgálatait biztosítja, hogy kérelmüket az eljáró hatósághoz illetve a bírósághoz benyújtsa, amennyiben ilyen szolgálat nélkül a megfelelő kommunikáció nem biztosítható. A tolmácsolási szolgáltatásokat közpénzekből kell finanszírozni. Ez abban az esetben is alkalmazandó, amikor a kérelmező őrizeti létesítményben vagy határátkelőhelyen tartózkodik. |
Or. en
Módosítás 628
Beatrix von Storch
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) Az eljáró hatóság a kérelmezők részére tolmács szolgálatait biztosítja, hogy kérelmüket az eljáró hatósághoz illetve a bírósághoz benyújtsa, amennyiben ilyen szolgálat nélkül a megfelelő kommunikáció nem biztosítható. A tolmácsolási szolgáltatásokat közpénzekből kell finanszírozni. | (3) Az eljáró hatóság a kérelmezők részére tolmács szolgálatait biztosítja, hogy kérelmüket az eljáró hatósághoz illetve a bírósághoz benyújtsa, amennyiben ilyen szolgálat nélkül a megfelelő kommunikáció nem biztosítható. A tolmácsolási szolgáltatásokat közpénzekből kell finanszírozni, kivéve, ha a kérelmező elegendő erőforrásokkal rendelkezik. |
Or. en
Módosítás 629
Elissavet Vozemberg-Vrionidi
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) Az eljáró hatóság a kérelmezők részére tolmács szolgálatait biztosítja, hogy kérelmüket az eljáró hatósághoz illetve a bírósághoz benyújtsa, amennyiben ilyen szolgálat nélkül a megfelelő kommunikáció nem biztosítható. A tolmácsolási szolgáltatásokat közpénzekből kell finanszírozni. | (3) Az eljáró hatóság a kérelmezők részére tolmács szolgálatait biztosítja, hogy kérelmüket az eljáró hatósághoz illetve a bírósághoz benyújtsa, amennyiben ilyen szolgálat nélkül a megfelelő kommunikáció nem biztosítható. A tolmácsolási szolgáltatások ingyenesek a kérelmezők számára. |
Or. en
Indokolás
Néhány tagállamban a nemzeti jog alapján ez nem biztosított.
Módosítás 630
Miltiadis Kyrkos
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) Az eljáró hatóság a kérelmezők részére tolmács szolgálatait biztosítja, hogy kérelmüket az eljáró hatósághoz illetve a bírósághoz benyújtsa, amennyiben ilyen szolgálat nélkül a megfelelő kommunikáció nem biztosítható. A tolmácsolási szolgáltatásokat közpénzekből kell finanszírozni. | (3) Az eljáró hatóság a kérelmezők részére tolmács szolgálatait biztosítja, hogy kérelmüket az eljáró hatósághoz illetve a bírósághoz benyújtsa, amennyiben ilyen szolgálat nélkül a megfelelő kommunikáció nem biztosítható. A tolmácsolási szolgáltatások ingyenesek a kérelmezők számára. |
Or. en
Módosítás 631
Cecilia Wikström, Sophia in 't Veld, Angelika Mlinar
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 3 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (3a) Az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége külön honlapot tart fenn, amelyen a közös európai menekültügyi rendszerre és különösen e rendelet működésére vonatkozó tájékoztatással szolgál a nemzetközi védelmet kérelmezők és az esetleges kérelmezők számára. A honlapon elérhető tájékoztatásnak átfogó jellegűnek és napra késznek kell lennie, és azt tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, egyértelmű és közérthető nyelvezet alkalmazásával kell rendelkezésre bocsátani az Európába érkező, nemzetközi védelmet kérelmező személyek által beszélt főbb nyelveken. |
Or. en
Indokolás
E javaslat alapjául az az elképzelés szolgál, hogy fellépjenek a félrevezető tájékoztatással szemben, amelyet az embercsempészek és más személyek nyújtanak a lehetséges kérelmezőknek a harmadik országokban, továbbá hogy a kérelmezők reális képet kapjanak a közös európai menekültügyi rendszer alapvető elveiről. Remélhetőleg ez hozzájárul annak biztosításához, hogy az Európában nagyon csekély eséllyel védelmet kapó kérelmezők ne induljanak el az Európába a Földközi-tengeren keresztül vezető veszélyes és költséges útra.
Módosítás 632
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini, Jean Lambert
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 3 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (3a) Az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége közös tájékoztató anyagot dolgoz ki, amely tartalmazza legalább az e cikk (2) bekezdésében említett információkat. A közös tájékoztató anyagokat úgy kell kialakítani, hogy a tagállamok használni tudják azokat, és kiegészíthessék további, az egyes tagállamokra jellemző információkkal. |
Or. en
Módosítás 633
Péter Niedermüller, Marju Lauristin, Caterina Chinnici, Josef Weidenholzer, Ana Gomes
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 3 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (3a) Az eljáró hatóság kulturális közvetítőt is a kérelmező rendelkezésére bocsáthat, aki támogatja őt az eljárás során és különösen a személyes meghallgatás alatt. |
Or. en
Indokolás
A terepen szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a kulturális közvetítők hasznos katalizátorai lehetnek a kérelmező és az eljáró hatóság közötti megértés kialakításának.
Módosítás 634
Cecilia Wikström, Sophia in 't Veld, Angelika Mlinar
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 3 b bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (3b) A tagállamok illetékes hatóságainak tájékoztatniuk kell a kérelmezőket a kérelmükkel kapcsolatban e rendelet értelmében végrehajtott eljárások előrehaladásáról. E tájékoztatást írásban, rendszeres időközönként kell nyújtani. Kiskorúak esetében az illetékes hatóságoknak mind a kiskorút, mind pedig a gyámot azonos módon kell tájékoztatniuk. A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy végrehajtási aktusokat fogadjon el e tájékoztatás módozatainak meghatározása céljából. E végrehajtási jogi aktusokat az 56. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni. |
Or. en
Indokolás
Ésszerűnek tűnik megkövetelni a hatóságoktól, hogy tájékoztassák a kérelmezőket az őket érintő eljárásról, és ne csak akkor, amikor meghozzák a határozatot. Ha biztosítják, hogy folyamatosan tájékoztassák a kérelmezőket a kérelmük helyzetéről, az erősíti a rendszerbe vetett bizalmat, és segít a továbbutazások visszaszorításában.
Módosítás 635
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) Az eljáró hatóság biztosítja a kérelmezőnek a lehetőséget, hogy kapcsolatba lépjen az Egyesült Nemzetek menekültügyi főbiztosával vagy a nemzeti jog szerint a kérelmezők számára jogi és egyéb tanácsadást biztosító más szervezetekkel. | (4) Az eljáró hatóság biztosítja a kérelmezőnek a lehetőséget, hogy kapcsolatba lépjen az Egyesült Nemzetek menekültügyi főbiztosával vagy a kérelmezők számára jogi és egyéb tanácsadást biztosító más szervezetekkel, tájékoztatva őket a különböző kormányzati és nem kormányzati szervezetekről, és biztosítva, hogy kapcsolatba tudjanak velük lépni. |
Or. en
Módosítás 636
Péter Niedermüller, Caterina Chinnici, Ana Gomes, Josef Weidenholzer
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) Az eljáró hatóság biztosítja a kérelmezőnek a lehetőséget, hogy kapcsolatba lépjen az Egyesült Nemzetek menekültügyi főbiztosával vagy a nemzeti jog szerint a kérelmezők számára jogi és egyéb tanácsadást biztosító más szervezetekkel. | (4) Az eljáró hatóság a kérelem benyújtásától számított 14 napon belül biztosítja a kérelmezőnek a lehetőséget, hogy kapcsolatba lépjen az Egyesült Nemzetek menekültügyi főbiztosával vagy a nemzeti jog szerint a kérelmezők számára jogi és egyéb tanácsadást biztosító más szervezetekkel. |
Or. en
Indokolás
Az e rendeletben bevezetett határidők fényében fontos rögzíteni, hogy a kérelmezők a kérelem benyújtását követően egy észszerű időtartamon belül kapcsolatba léphetnek az UNHCR-rel.
Módosítás 637
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) Az eljáró hatóság biztosítja a kérelmezőnek a lehetőséget, hogy kapcsolatba lépjen az Egyesült Nemzetek menekültügyi főbiztosával vagy a nemzeti jog szerint a kérelmezők számára jogi és egyéb tanácsadást biztosító más szervezetekkel. | (4) Az eljáró hatóság – ha kivitelezhetőnek tartja – biztosíthatja a kérelmezőnek a lehetőséget, hogy kapcsolatba lépjen az Egyesült Nemzetek menekültügyi főbiztosával vagy a nemzeti jog szerint a kérelmezők számára szakmai, jogi és egyéb tanácsadást biztosító más szervezetekkel. |
Or. en
Módosítás 638
Beatrix von Storch
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) Az eljáró hatóság biztosítja a kérelmezőnek a lehetőséget, hogy kapcsolatba lépjen az Egyesült Nemzetek menekültügyi főbiztosával vagy a nemzeti jog szerint a kérelmezők számára jogi és egyéb tanácsadást biztosító más szervezetekkel. | (4) Az eljáró hatóság biztosíthatja a kérelmezőnek a lehetőséget, hogy kapcsolatba lépjen az Egyesült Nemzetek menekültügyi főbiztosával vagy a nemzeti jog szerint a kérelmezők számára jogi és egyéb tanácsadást biztosító más szervezetekkel. |
Or. en
Módosítás 639
Laura Ferrara
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 5 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(5) Az eljáró hatóság biztosítja, hogy a kérelmezők és adott esetben gyámjuk, jogi és egyéb tanácsadójuk hozzáféréssel rendelkezzenek a kérelmek elbírálásához szükséges, a 33. cikk (2) bekezdésének e) pontjában említett információhoz, valamint a 33. cikk (3) bekezdésében említett szakértők által nyújtott információkhoz, amennyiben az eljáró hatóság a kérelmük ügyében hozott határozat céljából figyelembe vette az említett információkat; | (5) Az eljáró hatóság biztosítja, hogy a kérelmezők és adott esetben gyámjuk, jogi és egyéb tanácsadójuk hozzáféréssel rendelkezzenek a kérelmek elbírálásához szükséges, a 33. cikk (2) bekezdésének b) és c) pontjában említett információhoz, valamint a 33. cikk (3) bekezdésében említett szakértők által nyújtott információkhoz, amennyiben az eljáró hatóság a kérelmük ügyében hozott határozat céljából figyelembe vette az említett információkat; |
Or. it
Módosítás 640
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 5 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(5) Az eljáró hatóság biztosítja, hogy a kérelmezők és adott esetben gyámjuk, jogi és egyéb tanácsadójuk hozzáféréssel rendelkezzenek a kérelmek elbírálásához szükséges, a 33. cikk (2) bekezdésének e) pontjában említett információhoz, valamint a 33. cikk (3) bekezdésében említett szakértők által nyújtott információkhoz, amennyiben az eljáró hatóság a kérelmük ügyében hozott határozat céljából figyelembe vette az említett információkat; | (5) Az eljáró hatóság biztosítja, hogy a kérelmezők és adott esetben gyámjuk, jogi és egyéb tanácsadójuk hozzáféréssel rendelkezzenek a kérelmek elbírálásához szükséges, a 33. cikk (2) bekezdésében említett információhoz, valamint a 33. cikk (3) bekezdésében említett szakértők által nyújtott információkhoz, amennyiben az eljáró hatóság a kérelmük ügyében hozott határozat céljából figyelembe vette az említett információkat; |
Or. en
Módosítás 641
Kinga Gál
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 5 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(5) Az eljáró hatóság biztosítja, hogy a kérelmezők és adott esetben gyámjuk, jogi és egyéb tanácsadójuk hozzáféréssel rendelkezzenek a kérelmek elbírálásához szükséges, a 33. cikk (2) bekezdésének e) pontjában említett információhoz, valamint a 33. cikk (3) bekezdésében említett szakértők által nyújtott információkhoz, amennyiben az eljáró hatóság a kérelmük ügyében hozott határozat céljából figyelembe vette az említett információkat; | (5) Az eljáró hatóság biztosítja, hogy a kérelmezők és adott esetben gyámjuk és jogi képviselőjük hozzáféréssel rendelkezzenek a kérelmek elbírálásához szükséges, a 33. cikk (2) bekezdésének e) pontjában említett információhoz, valamint a 33. cikk (3) bekezdésében említett szakértők által nyújtott információkhoz, amennyiben az eljáró hatóság a kérelmük ügyében hozott határozat céljából figyelembe vette az említett információkat; |
Or. hu
Módosítás 642
Péter Niedermüller, Birgit Sippel, Elly Schlein, Cécile Kashetu Kyenge, Caterina Chinnici, Josef Weidenholzer, Ana Gomes
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 6 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(6) Az eljáró hatóság a kérelmezőt észszerű időn belül tájékoztatja a kérelme ügyében hozott határozatról. Ha a kérelmezőt gyám, jogi vagy egyéb tanácsadó képviseli, az eljáró hatóságok a határozatot kézbesíthetik a kérelmező helyett a jogi vagy egyéb tanácsadó részére. | (6) Az eljáró hatóság a kérelmezőt hét napon belül írásban tájékoztatja a kérelme ügyében hozott határozatról. Ha a kérelmezőt gyám, jogi vagy egyéb tanácsadó képviseli, az eljáró hatóságok a határozatot a kérelmező és a jogi vagy egyéb tanácsadó részére kézbesítik. |
Or. en
Indokolás
A szöveget összhangba kell hozni a 35. cikk (1) bekezdésének szövegével. Mind a kérelmezőt, mind pedig jogi vagy egyéb tanácsadóját írásban tájékoztatni kell, legkésőbb a határozat meghozatalát követő hét napon belül.
Módosítás 643
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 6 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(6) Az eljáró hatóság a kérelmezőt észszerű időn belül tájékoztatja a kérelme ügyében hozott határozatról. Ha a kérelmezőt gyám, jogi vagy egyéb tanácsadó képviseli, az eljáró hatóságok a határozatot kézbesíthetik a kérelmező helyett a jogi vagy egyéb tanácsadó részére. | (6) Az eljáró hatóság a kérelmezőt 5 napon belül értesíti a kérelme ügyében hozott határozatról. Ha a kérelmezőt gyám, jogi vagy egyéb tanácsadó képviseli, az eljáró hatóságok a jogi vagy egyéb tanácsadó részére is kézbesítik a határozatot. |
Or. en
Módosítás 644
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 6 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(6) Az eljáró hatóság a kérelmezőt észszerű időn belül tájékoztatja a kérelme ügyében hozott határozatról. Ha a kérelmezőt gyám, jogi vagy egyéb tanácsadó képviseli, az eljáró hatóságok a határozatot kézbesíthetik a kérelmező helyett a jogi vagy egyéb tanácsadó részére. | (6) Az eljáró hatóság a kérelmezőt 5 munkanapon belül értesíti a kérelme ügyében hozott határozatról. Ha a kérelmezőt gyám, jogi vagy egyéb tanácsadó képviseli, az eljáró hatóságok a határozatot a kérelmező és a jogi vagy egyéb tanácsadó részére kézbesítik. |
Or. en
Módosítás 645
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 6 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(6) Az eljáró hatóság a kérelmezőt észszerű időn belül tájékoztatja a kérelme ügyében hozott határozatról. Ha a kérelmezőt gyám, jogi vagy egyéb tanácsadó képviseli, az eljáró hatóságok a határozatot kézbesíthetik a kérelmező helyett a jogi vagy egyéb tanácsadó részére. | (6) Az eljáró hatóság a kérelmezőt észszerű időn belül tájékoztatja a kérelme ügyében hozott határozatról. Ha a kérelmezőt gyám vagy jogi tanácsadó képviseli, az eljáró hatóságok a határozatot kézbesíthetik a kérelmező helyett a jogi vagy egyéb tanácsadó részére. |
Or. en
Módosítás 646
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Jean Lambert, Bodil Valero, Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
9 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A kérelmezőket megilleti a jog, hogy kizárólag az eljárás lefolytatása céljából a felelős tagállamban maradhassanak mindaddig, amíg az eljáró hatóság a III. fejezet rendelkezései szerinti közigazgatási eljárással összhangban határozatot nem hozott. | (1) A kérelmezőket megilleti a jog, hogy kizárólag az eljárás lefolytatása céljából a felelős tagállamban maradhassanak mindaddig, amíg az eljáró hatóság a III. fejezet rendelkezései szerinti közigazgatási eljárással összhangban jogerős határozatot nem hozott, továbbá amíg le nem zárult a kérelemmel, kiutasítási határozattal vagy kitoloncolási végzéssel kapcsolatban folyamatban lévő fellebbezési eljárás. |
Or. en
Módosítás 647
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
9 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A kérelmezőket megilleti a jog, hogy kizárólag az eljárás lefolytatása céljából a felelős tagállamban maradhassanak mindaddig, amíg az eljáró hatóság a III. fejezet rendelkezései szerinti közigazgatási eljárással összhangban határozatot nem hozott. | (1) A kérelmezők számára lehetővé kell tenni, hogy kizárólag az eljárás lefolytatása céljából a felelős tagállamban maradhassanak mindaddig, amíg az eljáró hatóság a III. fejezet rendelkezései szerinti közigazgatási eljárással összhangban határozatot nem hozott. |
Or. en
Módosítás 648
Brice Hortefeux, Rachida Dati
Rendeletre irányuló javaslat
9 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A kérelmezőket megilleti a jog, hogy kizárólag az eljárás lefolytatása céljából a felelős tagállamban maradhassanak mindaddig, amíg az eljáró hatóság a III. fejezet rendelkezései szerinti közigazgatási eljárással összhangban határozatot nem hozott. | (1) A kérelmezők részére engedélyezni kell, hogy kizárólag az eljárás lefolytatása céljából a felelős tagállamban maradhassanak mindaddig, amíg az eljáró hatóság a III. fejezet rendelkezései szerinti közigazgatási eljárással összhangban határozatot nem hozott. |
Or. fr
Módosítás 649
Péter Niedermüller, Birgit Sippel, Josef Weidenholzer, Ana Gomes
Rendeletre irányuló javaslat
9 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A kérelmezőket megilleti a jog, hogy kizárólag az eljárás lefolytatása céljából a felelős tagállamban maradhassanak mindaddig, amíg az eljáró hatóság a III. fejezet rendelkezései szerinti közigazgatási eljárással összhangban határozatot nem hozott. | (1) A kérelmezőket megilleti a jog, hogy az eljárás lefolytatása céljából a felelős tagállamban maradhassanak mindaddig, amíg az eljáró hatóság a III. fejezet rendelkezései szerinti közigazgatási eljárással összhangban határozatot nem hozott. |
Or. en
Indokolás
A kérelmező akár dolgozhat is a kérelmezési eljárás alatt. Ezért a kérelmező tartózkodási joga nem korlátozódhat kizárólag az eljárás lefolytatásának esetére – még ha ez is a fő indok.
Módosítás 650
Beatrix von Storch
Rendeletre irányuló javaslat
9 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A maradáshoz való jog nem jogosít tartózkodási engedélyre és nem jogosítja fel a kérelmezőt hogy az (EU) XXX/XXX irányelv (a befogadási feltételekről szóló irányelv) 6. cikkében említett engedély nélkül más tagállam területére utazzon. | (2) A maradáshoz való jog nem jogosít tartózkodási engedélyre és nem jogosítja fel a kérelmezőt hogy más tagállam területére utazzon. |
Or. en
Módosítás 651
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
9 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A maradáshoz való jog nem jogosít tartózkodási engedélyre és nem jogosítja fel a kérelmezőt hogy az (EU) XXX/XXX irányelv (a befogadási feltételekről szóló irányelv) 6. cikkében említett engedély nélkül más tagállam területére utazzon. | (2) A tagállam területén maradáshoz való jog nem jogosít tartózkodási engedélyre és nem jogosítja fel a kérelmezőt hogy az (EU) XXX/XXX irányelv (a befogadási feltételekről szóló irányelv) 6. cikkében említett engedély nélkül más tagállam területére utazzon. |
Or. en
Módosítás 652
Péter Niedermüller, Birgit Sippel, Kati Piri, Josef Weidenholzer, Ana Gomes, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
9 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A maradáshoz való jog nem jogosít tartózkodási engedélyre és nem jogosítja fel a kérelmezőt hogy az (EU) XXX/XXX irányelv (a befogadási feltételekről szóló irányelv) 6. cikkében említett engedély nélkül más tagállam területére utazzon. | (2) A maradáshoz való jog nem jogosítja fel a kérelmezőt hogy az (EU) XXX/XXX irányelv (a befogadási feltételekről szóló irányelv) 6. cikkében említett engedély nélkül más tagállam területére utazzon. |
Or. en
Indokolás
Nem kell meghatározni a maradáshoz való jog természetét. Egyszerűen azt kell előírni, hogy a maradáshoz való jog nem jogosítja fel a kérelmezőt arra, hogy egy másik tagállam területére utazzon.
Módosítás 653
Monika Hohlmeier, Heinz K. Becker
Rendeletre irányuló javaslat
9 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A maradáshoz való jog nem jogosít tartózkodási engedélyre és nem jogosítja fel a kérelmezőt hogy az (EU) XXX/XXX irányelv (a befogadási feltételekről szóló irányelv) 6. cikkében említett engedély nélkül más tagállam területére utazzon. | (2) A maradáshoz való jog nem jogosít semmilyen fajta tartózkodási engedélyre és nem jogosítja fel a kérelmezőt hogy az (EU) XXX/XXX irányelv (a befogadási feltételekről szóló irányelv) 6. cikkében említett engedély nélkül más tagállam területére utazzon. |
Or. en
Módosítás 654
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
9 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A maradáshoz való jog nem jogosít tartózkodási engedélyre és nem jogosítja fel a kérelmezőt hogy az (EU) XXX/XXX irányelv (a befogadási feltételekről szóló irányelv) 6. cikkében említett engedély nélkül más tagállam területére utazzon. | (2) A maradáshoz való jog tartózkodási engedélyre jogosít, hogy a kérelem eredményre vezessen, és feljogosítja a kérelmezőt hogy más tagállam területére utazzon, amennyiben egy telefonszámon vagy e-mail címen elérhető. |
Or. en
Módosítás 655
Brice Hortefeux, Rachida Dati
Rendeletre irányuló javaslat
9 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A maradáshoz való jog nem jogosít tartózkodási engedélyre és nem jogosítja fel a kérelmezőt hogy az (EU) XXX/XXX irányelv (a befogadási feltételekről szóló irányelv) 6. cikkében említett engedély nélkül más tagállam területére utazzon. | (2) A maradáshoz való jog nem jogosíthat tartózkodási engedélyre és nem jogosítja fel a kérelmezőt hogy az (EU) XXX/XXX irányelv (a befogadási feltételekről szóló irányelv) 6. cikkében említett engedély nélkül más tagállam területére utazzon. |
Or. fr
Módosítás 656
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
9 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságai visszavonhatják a kérelmezőnek közigazgatási eljárás során a területükön maradáshoz való jogát, amennyiben: | törölve |
a) egy személy ismételt kérelmet nyújt be a 42. cikkel és a 43. cikkben meghatározott feltételekkel összhangban. |
|
b) adott esetben a személyt európai elfogatóparancsból36 eredő kötelezettségek keretében vagy egyéb okokból egy másik tagállam, harmadik ország vagy nemzetközi büntetőbíróság részére átadják vagy kiadják. |
|
_________________ |
|
36A Tanács 2002. június 13-i 2002/584/IB kerethatározata az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról (HL L 190., 2002.7.18., 1. o.). |
|
Or. en
Módosítás 657
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
9 cikk – 3 bekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságai visszavonhatják a kérelmezőnek közigazgatási eljárás során a területükön maradáshoz való jogát, amennyiben: | (3) A tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságai visszavonják a kérelmezőnek közigazgatási eljárás során a területükön maradáshoz való jogát, amennyiben: |
Or. en
Módosítás 658
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
9 cikk – 3 bekezdés – a pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
a) egy személy ismételt kérelmet nyújt be a 42. cikkel és a 43. cikkben meghatározott feltételekkel összhangban. | törölve |
Or. en
Módosítás 659
Cecilia Wikström, Sophia in 't Veld, Angelika Mlinar
Rendeletre irányuló javaslat
9 cikk – 3 bekezdés – a pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
a) egy személy ismételt kérelmet nyújt be a 42. cikkel és a 43. cikkben meghatározott feltételekkel összhangban. | törölve |
Or. en
Indokolás
Elfogadhatatlan, hogy megvonják az emberektől az európai területen maradáshoz való jogukat, amíg nem születik meg a jogerős határozat a kérelmükről.
Módosítás 660
Péter Niedermüller, Josef Weidenholzer, Ana Gomes
Rendeletre irányuló javaslat
9 cikk – 3 bekezdés – a pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
a) egy személy ismételt kérelmet nyújt be a 42. cikkel és a 43. cikkben meghatározott feltételekkel összhangban. | a) egy személy egy második vagy további ismételt kérelmet nyújt be a 42. cikkel és a 43. cikkben meghatározott feltételekkel összhangban. |
Or. en
Indokolás
Az ismételt kérelmet olyan kérelmező is benyújthatja, aki az első kérelem során nem tartózkodott a felelős tagállam területén. Ilyen körülmények között lehetővé kell tenni a kérelmező számára, hogy az ismételt kérelem idejére a tagállam területén maradjon.
Módosítás 661
Emil Radev
Rendeletre irányuló javaslat
9 cikk – 3 bekezdés – b a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| ba) egy személy fenyegetést jelent vagy fenyegetéssé válik a tagállam nemzetbiztonsága számára, illetve bűncselekményt követ el. Ebben az esetben az adott személyt haladéktalanul ki kell adni származási vagy tranzitországának. |
Or. bg
Módosítás 662
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
9 cikk – 3 bekezdés – b a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| ba) a személy kockázatot jelent a tagállam belső biztonságára vagy közrendjére nézve. |
Or. en
Módosítás 663
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
9 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) Egy tagállam a (3) bekezdés b) pontja alapján csak akkor adhatja ki a kérelmezőt egy harmadik ország számára, ha az eljáró hatóságok megbizonyosodtak afelől, hogy a kiadatási határozat nem okoz az adott tagállam nemzetközi és uniós kötelezettségeit sértő közvetlen vagy közvetett visszaküldést (refoulement). | törölve |
Or. en
Módosítás 664
Péter Niedermüller, Josef Weidenholzer, Ana Gomes, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
9 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) Egy tagállam a (3) bekezdés b) pontja alapján csak akkor adhatja ki a kérelmezőt egy harmadik ország számára, ha az eljáró hatóságok megbizonyosodtak afelől, hogy a kiadatási határozat nem okoz az adott tagállam nemzetközi és uniós kötelezettségeit sértő közvetlen vagy közvetett visszaküldést (refoulement). | (4) Egy tagállam a (3) bekezdés a) és b) pontja alapján a kérelmezőt csak akkor adhatja ki egy harmadik ország számára vagy utasíthatja ki, ha az eljáró hatóságok megbizonyosodtak afelől, hogy a kiadatási vagy kiutasítási határozat nem okoz az adott tagállam nemzetközi és uniós kötelezettségeit sértő közvetlen vagy közvetett visszaküldést (refoulement). |
Or. en
Módosítás 665
Elissavet Vozemberg-Vrionidi
Rendeletre irányuló javaslat
9 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) Egy tagállam a (3) bekezdés b) pontja alapján csak akkor adhatja ki a kérelmezőt egy harmadik ország számára, ha az eljáró hatóságok megbizonyosodtak afelől, hogy a kiadatási határozat nem okoz az adott tagállam nemzetközi és uniós kötelezettségeit sértő közvetlen vagy közvetett visszaküldést (refoulement). | (4) Egy tagállam a (3) bekezdés b) pontja alapján csak akkor adhatja ki a kérelmezőt egy harmadik ország számára, ha a kiadatási határozat nem okoz az adott tagállam nemzetközi és uniós kötelezettségeit sértő közvetlen vagy közvetett visszaküldést (refoulement). |
Or. en
Indokolás
Néhány tagállamban a kérelmezőnek egy harmadik ország részére történő kiadatásáról szóló határozat elkülönül a menedékjog iránti kérelemről hozott határozattól. Ezért az eljáró hatóságnak nincs döntő szerepe a kiadatási határozatban. Ez utóbbi ugyanis a nemzeti bíróságok kizárólagos hatáskörébe tartozik.
Módosítás 666
Brice Hortefeux
Rendeletre irányuló javaslat
10 cikk
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
10. cikk | törölve |
Elfogadhatósági meghallgatás |
|
(1) Mielőtt az eljáró hatóságok valamely nemzetközi védelem iránti kérelem elfogadhatóságáról határozatot hoznak, a kérelmező számára lehetővé kell tenni, hogy kérelmét meghallgatás során terjessze elő. |
|
(2) Az elfogadhatósági meghallgatáson a kérelmező számára lehetővé kell tenni, hogy megfelelő indokokkal támassza alá, miért nem alkalmazhatóak a 36. cikk (1) bekezdésében meghatározott elfogadhatósági okok az ő konkrét esetében. |
|
Or. fr
Módosítás 667

Módosítás 668

A korábbi módosításokkal összhangban, amelyek megszüntetik azt a követelményt, hogy a Dublini Rendelet alkalmazása előtt ellenőrizni kell az elfogadhatóságot.
Módosítás 669
Péter Niedermüller, Birgit Sippel, Marju Lauristin, Ana Gomes, Josef Weidenholzer, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
10 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Mielőtt az eljáró hatóságok valamely nemzetközi védelem iránti kérelem elfogadhatóságáról határozatot hoznak, a kérelmező számára lehetővé kell tenni, hogy kérelmét meghallgatás során terjessze elő. | (1) Amennyiben az eljáró hatóságok úgy döntenek, hogy a 36. cikkel összhangban megvizsgálják a kérelem elfogadhatóságát, akkor – mielőtt ezek az eljáró hatóságok valamely nemzetközi védelem iránti kérelem elfogadhatóságáról határozatot hoznak – a kérelmező számára lehetővé kell tenni, hogy kérelmét személyes meghallgatás során terjessze elő. |
Or. en
Indokolás
Az elfogadhatóság vizsgálata nem lehet a kérelmezési eljárás követelménye, hanem opcionálisnak kell lennie. A meghallgatásnak személyes meghallgatásnak kell lennie, ahogy azt a jelenlegi irányelv is előírja.
Módosítás 670
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
10 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Mielőtt az eljáró hatóságok valamely nemzetközi védelem iránti kérelem elfogadhatóságáról határozatot hoznak, a kérelmező számára lehetővé kell tenni, hogy kérelmét meghallgatás során terjessze elő. | (1) Mielőtt az eljáró hatóságok valamely nemzetközi védelem iránti kérelem elfogadhatóságáról határozatot hoznak, a kérelmező számára biztosítani kell a meghallgatáshoz való jogot, és lehetővé kell tenni számára, hogy kérelmét meghallgatás során terjessze elő. |
Or. en
Módosítás 671
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
10 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Az elfogadhatósági meghallgatáson a kérelmező számára lehetővé kell tenni, hogy megfelelő indokokkal támassza alá, miért nem alkalmazhatóak a 36. cikk (1) bekezdésében meghatározott elfogadhatósági okok az ő konkrét esetében. | (2) Az elfogadhatósági meghallgatáson a kérelmező számára lehetővé kell tenni, hogy megfelelő indokokkal támassza alá, miért nem alkalmazhatóak a 36. cikkben meghatározott elfogadhatósági okok az ő konkrét esetében. |
Or. en
Módosítás 672
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
10 cikk – 2 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (2a) A nemzeti menekültügyi hatóságok feladata a kérelem elfogadhatóságáról szóló meghallgatás lefolytatása. A tagállamok más hatóságokat nem bízhatnak meg ezzel a feladattal. |
Or. en
Módosítás 673
Brice Hortefeux
Rendeletre irányuló javaslat
11 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Mielőtt az eljáró hatóságok valamely nemzetközi védelem iránti kérelemről érdemi határozatot hoznak, a kérelmező számára lehetővé kell tenni, hogy kérelme ügyében érdemi meghallgatásra kerüljön sor. | (1) Mielőtt az eljáró hatóságok valamely nemzetközi védelem iránti kérelemről érdemi határozatot hoznak, a kérelmező számára lehetővé kell tenni, hogy kérelme ügyében érdemi meghallgatásra kerüljön sor a nemzeti jog értelmében az ilyen meghallgatás végzésére hatáskörrel rendelkező személlyel. |
Or. fr
Módosítás 674
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
11 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Mielőtt az eljáró hatóságok valamely nemzetközi védelem iránti kérelemről érdemi határozatot hoznak, a kérelmező számára lehetővé kell tenni, hogy kérelme ügyében érdemi meghallgatásra kerüljön sor. | (1) Mielőtt az eljáró hatóságok valamely nemzetközi védelem iránti kérelemről érdemi határozatot hoznak, a kérelmező számára biztosítani kell a meghallgatáshoz való jogot, és lehetővé kell tenni számára, hogy kérelme ügyében érdemi meghallgatásra kerüljön sor. |
Or. en
Módosítás 675
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
11 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Az érdemi meghallgatás során a kérelmező számára megfelelő módon lehetővé kell tenni, hogy előadja az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) szerinti kérelmének megalapozásához szükséges elemeket, és valamennyi rendelkezésére álló elemet a lehető legteljesebb módon közölnie kell. A kérelmező számára biztosítani kell annak lehetőségét, hogy magyarázattal szolgálhasson a nyilatkozataiban esetlegesen szereplő hiányosságok vagy következetlenségek vagy ellentmondások indokolására. | (2) Az érdemi meghallgatás során a kérelmező számára megfelelő módon lehetővé kell tenni, hogy előadja az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) szerinti kérelmének megalapozásához szükséges elemeket, és valamennyi rendelkezésére álló elemet a lehető legteljesebb módon közölnie kell. |
Or. en
Módosítás 676
Péter Niedermüller, Ana Gomes, Josef Weidenholzer, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
11 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Az érdemi meghallgatás során a kérelmező számára megfelelő módon lehetővé kell tenni, hogy előadja az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) szerinti kérelmének megalapozásához szükséges elemeket, és valamennyi rendelkezésére álló elemet a lehető legteljesebb módon közölnie kell. A kérelmező számára biztosítani kell annak lehetőségét, hogy magyarázattal szolgálhasson a nyilatkozataiban esetlegesen szereplő hiányosságok vagy következetlenségek vagy ellentmondások indokolására. | (2) Az érdemi meghallgatás során a kérelmező számára elégséges lehetőséget kell biztosítani, hogy előadja az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) szerinti kérelmének megalapozásához szükséges elemeket, és valamennyi rendelkezésére álló elemet a lehető legteljesebb módon közölnie kell. A kérelmező számára biztosítani kell annak lehetőségét, hogy magyarázattal szolgálhasson a nyilatkozataiban esetlegesen szereplő hiányosságok vagy következetlenségek vagy ellentmondások indokolására. |
Or. en
Indokolás
Ez az előnyben részesítendő megfogalmazás. Az angolban a „megfelelő” („adequate”) szó korlátozott, gyakran negatív konnotációval rendelkezik. Az „elégséges” („sufficient”) szó pontosabb.
Módosítás 677
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
11 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Az érdemi meghallgatás során a kérelmező számára megfelelő módon lehetővé kell tenni, hogy előadja az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) szerinti kérelmének megalapozásához szükséges elemeket, és valamennyi rendelkezésére álló elemet a lehető legteljesebb módon közölnie kell. A kérelmező számára biztosítani kell annak lehetőségét, hogy magyarázattal szolgálhasson a nyilatkozataiban esetlegesen szereplő hiányosságok vagy következetlenségek vagy ellentmondások indokolására. | (2) Az érdemi meghallgatás során a kérelmező számára lehetővé kell tenni, hogy előadja az (EU) XXX/XXX rendelet (a kvalifikációs rendelet) szerinti kérelmének megalapozásához szükséges elemeket, és valamennyi rendelkezésére álló elemet a lehető legteljesebb módon közölnie kell. A kérelmező számára biztosítani kell annak lehetőségét, hogy magyarázattal szolgálhasson a nyilatkozataiban esetlegesen szereplő hiányosságok vagy következetlenségek vagy ellentmondások indokolására. |
Or. en
Módosítás 678

Módosítás 679
Péter Niedermüller, Josef Weidenholzer, Ana Gomes
Rendeletre irányuló javaslat
11 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A kérelem érdemi részéről szóló meghallgatást végző személy nem viselhet katonai vagy rendészeti egyenruhát. | törölve |
Or. en
Indokolás
Ezt a rendelkezést törölni kell, és a személyes meghallgatás követelményeivel foglalkozó 12. cikkbe kell beilleszteni. Ezt azt jelenti, hogy a rendelkezés alkalmazandó mind a kérelem elfogadhatóságáról, mind pedig az annak érdemi részéről szóló meghallgatásra.
Módosítás 680
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
11 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A kérelem érdemi részéről szóló meghallgatást végző személy nem viselhet katonai vagy rendészeti egyenruhát. | (3) A kérelem érdemi részéről szóló meghallgatást végző személy nem viselhet katonai vagy rendészeti egyenruhát. Biztosítani kell a tolmácsok és jogi tanácsadók jelenlétét. |
Or. en
Módosítás 681
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
11 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A kérelem érdemi részéről szóló meghallgatást végző személy nem viselhet katonai vagy rendészeti egyenruhát. | (3) A nemzeti menekültügyi hatóságok feladata a kérelem érdemi részéről szóló meghallgatás megszervezése. A tagállamok más hatóságokat nem bízhatnak meg ezzel a feladattal. |
Or. en
Módosítás 682
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
11 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A kérelem érdemi részéről szóló meghallgatást végző személy nem viselhet katonai vagy rendészeti egyenruhát. | (3) A kérelem érdemi részéről szóló meghallgatást végző személy nem viselhet katonai egyenruhát. |
Or. en
Módosítás 683
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A kérelmező számára lehetővé kell tenni, hogy kérelmét személyes meghallgatás során terjessze elő az e rendeletben meghatározott feltételekkel összhangban. | (1) A kérelmező számára biztosítani kell a meghallgatáshoz való jogot, és lehetővé kell tenni számára, hogy kérelmét személyes meghallgatás során terjessze elő az e rendeletben meghatározott feltételekkel összhangban. |
Or. en
Módosítás 684
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A kérelmező számára lehetővé kell tenni, hogy kérelmét személyes meghallgatás során terjessze elő az e rendeletben meghatározott feltételekkel összhangban. | (1) A kérelmező számára lehetővé kell tenni, hogy kérelmét személyes meghallgatás során terjessze elő az ezen irányelvben meghatározott feltételekkel összhangban. |
Or. en
Módosítás 685
Péter Niedermüller, Josef Weidenholzer, Ana Gomes, Caterina Chinnici, Marju Lauristin
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A személyes meghallgatásra olyan körülmények között kerül sor, amely megfelelő titoktartást biztosít, és amelyekben a kérelmezők átfogóan előadhatják kérelmük benyújtásának okait. | (2) A személyes meghallgatásra olyan körülmények között kerül sor, amely megfelelő titoktartást biztosít, a tagállamoknak pedig megfelelő lépéseket kell tenniük annak biztosítása érdekében, hogy ezek a körülmények lehetővé tegyék a kérelmezők számára, hogy átfogóan előadják kérelmük benyújtásának okait. |
Or. en
Indokolás
A jelenlegi irányelvvel összhangban a tagállamoknak kifejezett kötelezettségük biztosítani, hogy a meghallgatás körülményei lehetővé tegyék a kérelmező számára, hogy átfogóan előadja kérelmét.
Módosítás 686
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Jean Lambert, Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 2a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (2a) Biztosítani kell, hogy a 15. cikk (2) bekezdésének b) pontjával összhangban a kérelmező jogi tanácsadója vagy egyéb tanácsadója jelen legyen. |
Or. en
Módosítás 687
Péter Niedermüller, Josef Weidenholzer, Ana Gomes, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A személyes meghallgatásokat az eljáró hatóság személyzete folytatja le, amelynek segítséget nyújthat az 5. cikk (4) bekezdésének a) pontjában említett más tagállamok hatóságainak személyzete vagy az 5. cikk (4) bekezdésének b) pontjában említett Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének kiküldött szakértői. | (3) A személyes meghallgatásokat az eljáró hatóság személyzete folytatja le, amelynek segítséget nyújthatnak az 5. cikk (4) bekezdésének a) pontjában említett Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének kiküldött szakértői. |
Or. en
Indokolás
A módosítást a korábbi módosításokkal való összhang érdekében nyújtjuk be. Lásd az 5. cikk (4) bekezdését.
Módosítás 688
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A személyes meghallgatásokat az eljáró hatóság személyzete folytatja le, amelynek segítséget nyújthat az 5. cikk (4) bekezdésének a) pontjában említett más tagállamok hatóságainak személyzete vagy az 5. cikk (4) bekezdésének b) pontjában említett Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének kiküldött szakértői. | (3) A személyes meghallgatásokat az eljáró hatóság személyzete folytatja le, amelynek segítséget nyújthatnak az 5. cikk (4) bekezdésének a) pontjában említett Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének kiküldött szakértői. |
Or. en
Módosítás 689
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A személyes meghallgatásokat az eljáró hatóság személyzete folytatja le, amelynek segítséget nyújthat az 5. cikk (4) bekezdésének a) pontjában említett más tagállamok hatóságainak személyzete vagy az 5. cikk (4) bekezdésének b) pontjában említett Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének kiküldött szakértői. | (3) A személyes meghallgatásokat az eljáró hatóság személyzete folytatja le. Az eljáró hatóság biztosítja a tolmácsok, szükség esetén a kulturális közvetítők, valamint a jogi tanácsadók jelenlétét. |
Or. en
Módosítás 690
Elissavet Vozemberg-Vrionidi
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A személyes meghallgatásokat az eljáró hatóság személyzete folytatja le, amelynek segítséget nyújthat az 5. cikk (4) bekezdésének a) pontjában említett más tagállamok hatóságainak személyzete vagy az 5. cikk (4) bekezdésének b) pontjában említett Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének kiküldött szakértői. | (3) A személyes meghallgatásokat az eljáró hatóság személyzete folytatja le, amelynek aránytalanul nagyszámú kérelem esetén a nemzeti hatóság kérelmére segítséget nyújthatnak az 5. cikk (4) bekezdésének a) pontjában említett Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének kiküldött szakértői. |
Or. en
Indokolás
A személyes meghallgatással kapcsolatos feladatokat (amennyiben a tagállam kéri) csak az EASO által kiküldött és erre a célra kinevezett szakértőkre szabad bízni, nem pedig egy másik tagállam hatóságaira, mivel ez fontos e nemzetállamokra bízott egyik alapvető terület szempontjából. Így segítséget – kérésre – csak az EASO nyújthat. Az eljáró hatóság személyzetét az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének kiküldött szakértői támogatják, de csak aránytalanul nagyszámú kérelem esetén és csak a nemzeti hatóság erre irányuló kérelmét követően.
Módosítás 691
Péter Niedermüller, Birgit Sippel, Josef Weidenholzer, Ana Gomes
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 3 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (3a) A kérelem elfogadhatóságáról vagy érdemi részéről szóló meghallgatást végző személyek a meghallgatás alatt nem viselhetnek katonai vagy rendészeti egyenruhát. |
Or. en
Indokolás
A rendelkezés a 11. cikk (3) bekezdéséből került át, mivel ez inkább a személyes meghallgatásokra vonatkozó követelmények részét képezi. A rendelkezés mind a kérelem elfogadhatóságáról, mind pedig annak érdemi részéről szóló meghallgatásra vonatkozik.
Módosítás 692
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) Amennyiben a harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalanok aránytalan számú egyidejű nemzetközi védelem iránti kérelme megnehezíti a gyakorlatban, hogy az eljáró hatóság valamennyi kérelmező személyes meghallgatását időben folytassa le, az eljáró hatóságnak az említett meghallgatások lefolytatásához segítséget nyújthat az 5. cikk (4) bekezdésének a) pontjában említett más tagállamok hatóságainak személyzete vagy az 5. cikk (4) bekezdésének b) pontjában említett Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének kiküldött szakértői. | törölve |
Or. en
Módosítás 693

Módosítás 694
Péter Niedermüller, Josef Weidenholzer, Ana Gomes, Caterina Chinnici, Birgit Sippel
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) Amennyiben a harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalanok aránytalan számú egyidejű nemzetközi védelem iránti kérelme megnehezíti a gyakorlatban, hogy az eljáró hatóság valamennyi kérelmező személyes meghallgatását időben folytassa le, az eljáró hatóságnak az említett meghallgatások lefolytatásához segítséget nyújthat az 5. cikk (4) bekezdésének a) pontjában említett más tagállamok hatóságainak személyzete vagy az 5. cikk (4) bekezdésének b) pontjában említett Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének kiküldött szakértői. | (4) Amennyiben a harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalanok aránytalan számú egyidejű nemzetközi védelem iránti kérelme megnehezíti a gyakorlatban, hogy az eljáró hatóság valamennyi kérelmező személyes meghallgatását időben folytassa le, az eljáró hatóságnak az említett meghallgatások lefolytatásához segítséget nyújthatnak az 5. cikk (4) bekezdésének a) pontjában említett Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének kiküldött szakértői. |
Or. en
Indokolás
Csak az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének kiküldött szakértői jogosultak arra, hogy a kérelmek egy részének vizsgálata céljából helyettesítsék a felelős tagállam eljáró hatóságát.
Módosítás 695
Elissavet Vozemberg-Vrionidi
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) Amennyiben a harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalanok aránytalan számú egyidejű nemzetközi védelem iránti kérelme megnehezíti a gyakorlatban, hogy az eljáró hatóság valamennyi kérelmező személyes meghallgatását időben folytassa le, az eljáró hatóságnak az említett meghallgatások lefolytatásához segítséget nyújthat az 5. cikk (4) bekezdésének a) pontjában említett más tagállamok hatóságainak személyzete vagy az 5. cikk (4) bekezdésének b) pontjában említett Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének kiküldött szakértői. | (4) Amennyiben a harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalanok aránytalan számú egyidejű nemzetközi védelem iránti kérelme megnehezíti a gyakorlatban, hogy az eljáró hatóság valamennyi kérelmező személyes meghallgatását időben folytassa le, a nemzeti hatóság felkérését követően az eljáró hatóságnak az említett meghallgatások lefolytatásához segítséget nyújthatnak az 5. cikk (4) bekezdésének b) pontjában említett Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének kiküldött szakértői. |
Or. en
Indokolás
A személyes meghallgatással kapcsolatos feladatokat (amennyiben a tagállam kéri) csak az EASO által kiküldött és erre a célra kinevezett szakértőkre szabad bízni, nem pedig egy másik tagállam hatóságaira, mivel ez fontos e nemzetállamokra bízott egyik alapvető terület szempontjából. Így segítséget – kérésre – csak az EASO nyújthat. Az eljáró hatóság személyzetét az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének kiküldött szakértői támogatják, de csak aránytalanul nagyszámú kérelem esetén és csak a nemzeti hatóság erre irányuló kérelmét követően.
Módosítás 696
Brice Hortefeux, Rachida Dati
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 5 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A személyes meghallgatástól el lehet tekinteni a következő esetekben, ha: | A kérelem érdemi részéről szóló meghallgatástól el lehet tekinteni, ha: |
Or. fr
Módosítás 697
Péter Niedermüller, Marju Lauristin, Josef Weidenholzer, Ana Gomes, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 5 bekezdés – 2 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A személyes meghallgatás a b) pont alapján való elmaradása nem befolyásolhatja hátrányosan az eljáró hatóság határozatát. A hatóság a kérelmezőnek tényleges lehetőséget biztosít a további információk benyújtására. A kérelmező állapotára vonatkozó kétség esetén az eljáró hatóság egészségügyi szakembert kér fel annak megállapítására, hogy a kérelmezőt a személyes meghallgatásra alkalmatlanná vagy képtelenné tevő állapot átmeneti vagy tartós. | A személyes meghallgatás a b) pont alapján való elmaradása nem befolyásolhatja hátrányosan az eljáró hatóság határozatát. A hatóság a kérelmezőnek tényleges lehetőséget biztosít a további információk benyújtására. A kérelmező állapotára vonatkozó kétség esetén az eljáró hatóság egészségügyi szakembert kér fel annak megállapítására, hogy a kérelmezőt a személyes meghallgatásra alkalmatlanná vagy képtelenné tevő állapot átmeneti vagy tartós. Ha az említett egészségügyi szakemberrel folytatott egyeztetést követően nyilvánvaló, hogy a kérelmezőt a személyes meghallgatásra alkalmatlanná vagy képtelenné tevő állapot átmeneti, akkor az eljáró hatóság elhalasztja a személyes meghallgatást, amíg a kérelmező alkalmassá nem válik a meghallgatásra. |
Or. en
Indokolás
A Bizottság javaslata nem írja elő, hogy mi történik az egészségügyi szakember véleményének kikérése után. Fontos biztosítani, hogy a személyes meghallgatást lehetőség szerint megtartsák. Ha egészségügyi okokból halasztásra van szükség, akkor el kell halasztani a meghallgatást.
Módosítás 698
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 5 bekezdés – 2 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A személyes meghallgatás a b) pont alapján való elmaradása nem befolyásolhatja hátrányosan az eljáró hatóság határozatát. A hatóság a kérelmezőnek tényleges lehetőséget biztosít a további információk benyújtására. A kérelmező állapotára vonatkozó kétség esetén az eljáró hatóság egészségügyi szakembert kér fel annak megállapítására, hogy a kérelmezőt a személyes meghallgatásra alkalmatlanná vagy képtelenné tevő állapot átmeneti vagy tartós. | A személyes meghallgatás a b) pont alapján való elmaradása nem befolyásolhatja hátrányosan az eljáró hatóság határozatát. A hatóság a kérelmezőnek tényleges lehetőséget biztosít a további információk benyújtására. A kérelmező állapotára vonatkozó kétség esetén az eljáró hatóság egészségügyi szakembert kérhet fel annak megállapítására, hogy a kérelmezőt a személyes meghallgatásra alkalmatlanná vagy képtelenné tevő állapot átmeneti vagy tartós. |
Or. en
Módosítás 699
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 6 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(6) A meghallgatást végző személynek képesnek kell lennie a kérelem hátterében álló személyes és általános körülmények figyelembevételére, ideértve a kérelmező kulturális gyökereit, korát, nemét, szexuális irányultságát, nemi azonosságát és kiszolgáltatott helyzetét is. A kérelmezők meghallgatását végző személyzetnek általánosságban ismerniük kell azokat a problémákat, amelyek hátrányosan befolyásolhatják a kérelmezőknek a meghallgatásban történő részvételre való képességét, például fel kell tudniuk ismerni az adott személy esetleges korábbi kínzására utaló jeleket. | (6) A meghallgatást végző személynek képesnek kell lennie a kérelem hátterében álló személyes és általános körülmények figyelembevételére, ideértve a kérelmező kulturális gyökereit, korát, nemét, szexuális irányultságát, nemi azonosságát, nemi önkifejezését, nemi jellemzőit és kiszolgáltatott helyzetét, valamint a származási országban uralkodó helyzetet is. A kérelmezők meghallgatását végző személyzetnek általánosságban ismerniük kell azokat a problémákat, amelyek hátrányosan befolyásolhatják a kérelmezőknek a meghallgatásban történő részvételre való képességét, például ha az adott személy hajótörés túlélője, illetve fel kell tudniuk ismerni az adott személy esetleges korábbi kínzására utaló jeleket, vagy ha az adott személy emberkereskedelem vagy a szexuális és nemi alapú erőszak egyéb formáinak áldozatává vált. |
Or. en
Módosítás 700
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 6 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(6) A meghallgatást végző személynek képesnek kell lennie a kérelem hátterében álló személyes és általános körülmények figyelembevételére, ideértve a kérelmező kulturális gyökereit, korát, nemét, szexuális irányultságát, nemi azonosságát és kiszolgáltatott helyzetét is. A kérelmezők meghallgatását végző személyzetnek általánosságban ismerniük kell azokat a problémákat, amelyek hátrányosan befolyásolhatják a kérelmezőknek a meghallgatásban történő részvételre való képességét, például fel kell tudniuk ismerni az adott személy esetleges korábbi kínzására utaló jeleket. | (6) A meghallgatást végző személynek képesnek kell lennie a kérelem hátterében álló személyes és általános körülmények figyelembevételére. A kérelmezők meghallgatását végző személyzetnek általánosságban ismerniük kell azokat a problémákat, amelyek hátrányosan befolyásolhatják a kérelmezőknek a meghallgatásban történő részvételre való képességét, például fel kell tudniuk ismerni az adott személy esetleges korábbi kínzására utaló jeleket. |
Or. en
Módosítás 701
Péter Niedermüller, Marju Lauristin, Josef Weidenholzer, Ana Gomes, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 6 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(6) A meghallgatást végző személynek képesnek kell lennie a kérelem hátterében álló személyes és általános körülmények figyelembevételére, ideértve a kérelmező kulturális gyökereit, korát, nemét, szexuális irányultságát, nemi azonosságát és kiszolgáltatott helyzetét is. A kérelmezők meghallgatását végző személyzetnek általánosságban ismerniük kell azokat a problémákat, amelyek hátrányosan befolyásolhatják a kérelmezőknek a meghallgatásban történő részvételre való képességét, például fel kell tudniuk ismerni az adott személy esetleges korábbi kínzására utaló jeleket. | (6) A meghallgatást végző személynek képesnek kell lennie a kérelem hátterében álló személyes és általános körülmények figyelembevételére, ideértve a kérelmező származási országában uralkodó helyzetet, a kérelmező kulturális gyökereit, korát, nemét, szexuális irányultságát, nemi azonosságát és kiszolgáltatott helyzetét is. A kérelmezők meghallgatását végző személyzetnek általánosságban ismerniük kell azokat a problémákat, amelyek hátrányosan befolyásolhatják a kérelmezőknek a meghallgatásban történő részvételre való képességét, például fel kell tudniuk ismerni az adott személy esetleges korábbi kínzására utaló jeleket. |
Or. en
Indokolás
A kiegészítés a javaslat 33. cikke (2) bekezdésének b) pontjában használt nyelvezetet tükrözi.
Módosítás 702
Emil Radev
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 6 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(6) A meghallgatást végző személynek képesnek kell lennie a kérelem hátterében álló személyes és általános körülmények figyelembevételére, ideértve a kérelmező kulturális gyökereit, korát, nemét, szexuális irányultságát, nemi azonosságát és kiszolgáltatott helyzetét is. A kérelmezők meghallgatását végző személyzetnek általánosságban ismerniük kell azokat a problémákat, amelyek hátrányosan befolyásolhatják a kérelmezőknek a meghallgatásban történő részvételre való képességét, például fel kell tudniuk ismerni az adott személy esetleges korábbi kínzására utaló jeleket. | (6) A meghallgatást végző személynek képesnek kell lennie a kérelem hátterében álló személyes és általános körülmények figyelembevételére, ideértve a kérelmező kulturális gyökereit, korát, nemét és kiszolgáltatott helyzetét is. A kérelmezők meghallgatását végző személyzetnek általánosságban ismerniük kell azokat a problémákat, amelyek hátrányosan befolyásolhatják a kérelmezőknek a meghallgatásban történő részvételre való képességét, például fel kell tudniuk ismerni az adott személy esetleges korábbi kínzására utaló jeleket. |
Or. bg
Módosítás 703
Cecilia Wikström, Sophia in 't Veld, Angelika Mlinar, Filiz Hyusmenova
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 7 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(7) A kérelmezők meghallgatását végző személyzetet, ideértve az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége által kiküldött szakértőket is, előzőleg megfelelő képzésben kell részesíteni, amely kiterjed az (EU) XXX/XXX rendelet (az EU Menekültügyi Ügynökségéről szóló rendelet) 7. cikkének (5) bekezdésében felsorolt kérdésekre, ideértve a nemzetközi emberi jogi normákra, az uniós menekültügyi jogszabályokra és a nemzetközi védelemre vonatkozó eljáráshoz való hozzáférés a különleges eljárási garanciákat igénylő személyeket is megillető jogára vonatkozó kérdéseket is. | (7) A kérelmezők meghallgatását végző személyzetet, ideértve az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége által kiküldött szakértőket is, előzőleg megfelelő képzésben kell részesíteni, amely kiterjed az (EU) XXX/XXX rendelet (az EU Menekültügyi Ügynökségéről szóló rendelet) 7. cikkének (5) bekezdésében felsorolt kérdésekre, ideértve a nemzetközi emberi jogi normákra, az uniós menekültügyi jogszabályokra és a nemzetközi védelemre vonatkozó eljáráshoz való hozzáférés az egyedi eljárási garanciákat igénylő személyeket is megillető jogára vonatkozó kérdéseket is. |
Or. en
Indokolás
A módosítás összhangba hozza a terminológiát az Európai Parlamentnek a közös európai menekültügyi rendszer egyéb eszközeiről, konkrétan a befogadási feltételekről szóló irányelvről elfogadott álláspontjával.
Módosítás 704
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 8 bekezdés – 1 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A személyes meghallgatáshoz olyan tolmácsot kell biztosítani, aki képes megfelelően kommunikálni a kérelmezővel és a meghallgatást végző személlyel. A kommunikáció nyelveként a kérelmező által előnyben részesített nyelvet kell választani, kivéve, ha van más olyan nyelv is, amelyet észszerűen feltételezhetően megért, és amelyen érthetően képes kommunikálni. | A személyes meghallgatáshoz olyan tolmácsot kell biztosítani, aki képes megfelelően kommunikálni a kérelmezővel és a meghallgatást végző személlyel. A tolmácsoknak képesnek kell lenniük arra, hogy a helytelen, sztereotip és méltatlan kifejezéseket kerülve megfelelően lefordítsák a kérelem hátterében álló személyes és általános körülményekkel kapcsolatos kijelentéseket, ideértve a kérelmező kulturális gyökereit, korát, nemét, szexuális irányultságát, nemi azonosságát, nemi önkifejezését, nemi jellemzőit és kiszolgáltatott helyzetét is. A kommunikáció nyelveként a kérelmező által előnyben részesített nyelvet kell választani, kivéve, ha van más olyan nyelv is, amelyet észszerűen feltételezhetően megért, és amelyen érthetően képes kommunikálni. |
Or. en
Módosítás 705
Laura Ferrara
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 8 bekezdés – 2 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Amennyiben a kérelmező kéri, az eljáró hatóságnak biztosítania kell, hogy a meghallgatást végző személyek és a tolmácsok a kérelmezővel azonos neműek, amennyiben erre lehetőség van, és ha az eljáró hatóságnak nincs oka feltételezni, hogy e kérés oka nem az, hogy a kérelmezőnek nehézséget jelentene kérelmének indokolását érthető módon előadni. | törölve |
Or. it
Módosítás 706
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 8 bekezdés – 2 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Amennyiben a kérelmező kéri, az eljáró hatóságnak biztosítania kell, hogy a meghallgatást végző személyek és a tolmácsok a kérelmezővel azonos neműek, amennyiben erre lehetőség van, és ha az eljáró hatóságnak nincs oka feltételezni, hogy e kérés oka nem az, hogy a kérelmezőnek nehézséget jelentene kérelmének indokolását érthető módon előadni. | Amennyiben a kérelmező kéri, az eljáró hatóságnak biztosítania kell, hogy a meghallgatást végző személyek és a tolmácsok a kérelmezővel azonos neműek legyenek. |
Or. en
Módosítás 707
Emil Radev
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 8 bekezdés – 2 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Amennyiben a kérelmező kéri, az eljáró hatóságnak biztosítania kell, hogy a meghallgatást végző személyek és a tolmácsok a kérelmezővel azonos neműek, amennyiben erre lehetőség van, és ha az eljáró hatóságnak nincs oka feltételezni, hogy e kérés oka nem az, hogy a kérelmezőnek nehézséget jelentene kérelmének indokolását érthető módon előadni. | Amennyiben a kérelmező kéri, az eljáró hatóság biztosíthatja, hogy a meghallgatást végző személyek és a tolmácsok a kérelmezővel azonos neműek, amennyiben erre lehetőség van, és ha az eljáró hatóságnak nincs oka feltételezni, hogy e kérés oka nem az, hogy a kérelmezőnek nehézséget jelentene kérelmének indokolását érthető módon előadni. |
Or. bg
Módosítás 708
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 8 bekezdés – 2 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Amennyiben a kérelmező kéri, az eljáró hatóságnak biztosítania kell, hogy a meghallgatást végző személyek és a tolmácsok a kérelmezővel azonos neműek, amennyiben erre lehetőség van, és ha az eljáró hatóságnak nincs oka feltételezni, hogy e kérés oka nem az, hogy a kérelmezőnek nehézséget jelentene kérelmének indokolását érthető módon előadni. | Az eljáró hatóságnak biztosítania kell, hogy a meghallgatást végző személyek és a tolmácsok a kérelmezővel azonos neműek legyenek. Mind az eljáró hatóságoknak, mind pedig a tolmácsoknak már korábban különleges képzésben kell részesülniük a menedékjoggal kapcsolatos nemzetközi jogról, valamint az emberkereskedelem, a kínzás és a nemi irányultságon alapuló és nemi alapú erőszak áldozatainak azonosításáról. |
Or. en
Módosítás 709
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 9 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(9) A személyes meghallgatás mellőzése nem akadályozhatja az eljáró hatóságot a nemzetközi védelem iránti kérelemre vonatkozó határozat meghozatalában. | törölve |
Or. en
Módosítás 710
Péter Niedermüller, Birgit Sippel, Marju Lauristin, Ana Gomes, Josef Weidenholzer, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 9 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(9) A személyes meghallgatás mellőzése nem akadályozhatja az eljáró hatóságot a nemzetközi védelem iránti kérelemre vonatkozó határozat meghozatalában. | (9) A 10. cikk (1) bekezdésének és a 11. cikk (1) bekezdésének sérelme nélkül, illetve ha kellő erőfeszítést tettek annak biztosítása érdekében, hogy a kérelmező lehetőséget kapjon a személyes meghallgatásra, akkor a személyes meghallgatás mellőzése nem akadályozhatja az eljáró hatóságot a nemzetközi védelem iránti kérelemre vonatkozó határozat meghozatalában. |
Or. en
Indokolás
Elfogadható, hogy néhány határozatot személyes meghallgatás nélkül hoznak meg, a 11. és 12. cikk azonban feljogosítja a kérelmezőt az ilyen meghallgatásra, az eljáró hatóságoknak pedig, mielőtt személyes meghallgatás nélkül határozatot hozhatna, kellő erőfeszítést kell tennie a személyes meghallgatás lefolytatásának biztosítása érdekében.
Módosítás 711
Cecilia Wikström, Sophia in 't Veld, Angelika Mlinar
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 9 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(9) A személyes meghallgatás mellőzése nem akadályozhatja az eljáró hatóságot a nemzetközi védelem iránti kérelemre vonatkozó határozat meghozatalában. | (9) A személyes meghallgatás mellőzése, amelytől az (5) bekezdés szerint tekintettek el, nem akadályozhatja az eljáró hatóságot a nemzetközi védelem iránti kérelemre vonatkozó határozat meghozatalában. |
Or. en
Indokolás
E cikk (5) bekezdése meghatározza azokat az elfogadható okokat, amelyek alapján el lehet tekinteni az interjútól. Észszerűnek tűnik, hogy a jogszabály egyértelműsége érdekében összekapcsoljuk ezt a bekezdést az eljáró hatóság azon jogával, hogy a meghallgatás lefolytatása nélkül hozhasson határozatot.
Módosítás 712
Péter Niedermüller, Josef Weidenholzer, Ana Gomes, Caterina Chinnici, Birgit Sippel
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Az eljáró hatóság vagy az annak segítséget nyújtó, illetve a személyes meghallgatást lefolytató bármely más hatóság vagy szakértő minden személyes meghallgatásról vagy alapos, tényszerű, minden lényeges elemre kiterjedő jegyzőkönyvet, vagy átiratot készít. | (1) Az eljáró hatóság vagy az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének az 5. cikk (4a) bekezdésében említett kiküldött szakértői, akik segítséget nyújtanak az eljáró hatóságnak, illetve lefolytatják a személyes meghallgatást, minden személyes meghallgatásról vagy alapos, tényszerű, minden lényeges elemre kiterjedő jegyzőkönyvet, vagy átiratot készítenek. |
Or. en
Indokolás
Csak az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének kiküldött szakértői jogosultak arra, hogy a kérelmek egy részének vizsgálata céljából helyettesítsék a felelős tagállam eljáró hatóságát.
Módosítás 713
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Az eljáró hatóság vagy az annak segítséget nyújtó, illetve a személyes meghallgatást lefolytató bármely más hatóság vagy szakértő minden személyes meghallgatásról vagy alapos, tényszerű, minden lényeges elemre kiterjedő jegyzőkönyvet, vagy átiratot készít. | (1) Az eljáró hatóság vagy az annak segítséget nyújtó, illetve a személyes meghallgatást lefolytató bármely más hatóság vagy szakértő minden személyes meghallgatásról vagy alapos, tényszerű, minden lényeges elemre kiterjedő jegyzőkönyvet, vagy átiratot készít. A jegyzőkönyv egy példányát átadják a kérelmezőnek. |
Or. en
Módosítás 714
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Az eljáró hatóság vagy az annak segítséget nyújtó, illetve a személyes meghallgatást lefolytató bármely más hatóság vagy szakértő minden személyes meghallgatásról vagy alapos, tényszerű, minden lényeges elemre kiterjedő jegyzőkönyvet, vagy átiratot készít. | (1) A személyes meghallgatást lefolytató eljáró hatóság minden személyes meghallgatásról alapos, tényszerű, minden lényeges elemre kiterjedő jegyzőkönyvet és átiratot készít. |
Or. en
Módosítás 715
Péter Niedermüller, Birgit Sippel, Josef Weidenholzer, Ana Gomes, Caterina Chinnici
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A személyes meghallgatást audio vagy audiovizuális rögzítőeszközökkel kell rögzíteni. A kérelmezőt az ilyen felvétel készítéséről előre tájékoztatni kell. | (2) A személyes meghallgatást audio vagy audiovizuális rögzítőeszközökkel kell rögzíteni. A kérelmezőt előre tájékoztatni kell az ilyen felvétel készítésének tényéről és a felvétel céljáról. Viszont ha a kérelmező kiskorú, akkor elsődlegesen a gyermek mindenek felett álló érdekét kell mérlegelni annak eldöntésekor, hogy a személyes meghallgatásról készítenek-e audiovizuális felvételt. |
Or. en
Indokolás
A kérelmezőt tájékoztatni kell a felvétel céljáról. Kiskorúak esetében el kell dönteni, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekét szolgálja-e, ha audiovizuális felvételt készítenek a meghallgatásról.
Módosítás 716
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A személyes meghallgatást audio vagy audiovizuális rögzítőeszközökkel kell rögzíteni. A kérelmezőt az ilyen felvétel készítéséről előre tájékoztatni kell. | (2) A személyes meghallgatást audio vagy audiovizuális rögzítőeszközökkel kell rögzíteni. A kérelmezőt az ilyen felvétel készítéséről előre tájékoztatni kell, és ahhoz a kérelmező beleegyezése szükséges. |
Or. en
Módosítás 717
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A személyes meghallgatást audio vagy audiovizuális rögzítőeszközökkel kell rögzíteni. A kérelmezőt az ilyen felvétel készítéséről előre tájékoztatni kell. | (2) A személyes meghallgatást audio vagy audiovizuális rögzítőeszközökkel kell rögzíteni. A kérelmezőt az ilyen felvétel készítéséről előre tájékoztatni kell, és ahhoz a kérelmező beleegyezése szükséges. |
Or. en
Módosítás 718
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A személyes meghallgatást audio vagy audiovizuális rögzítőeszközökkel kell rögzíteni. A kérelmezőt az ilyen felvétel készítéséről előre tájékoztatni kell. | (2) A személyes meghallgatást audio rögzítőeszközökkel kell rögzíteni. A kérelmezőt az ilyen felvétel készítéséről és későbbi felhasználásáról előre tájékoztatni kell. |
Or. en
Módosítás 719
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A kérelmező a személyes meghallgatás végén vagy az eljáró hatóság határozatának meghozatala előtt meghatározott határidőn belül szóban vagy írásban észrevételeket tehessen vagy magyarázattal szolgálhasson a jegyzőkönyvben vagy az átiratban szereplő helytelen fordítások vagy félreértések tekintetében. E célból a kérelmezőt – szükség esetén tolmács segítségével – tájékoztassák a jegyzőkönyv teljes tartalmáról vagy az átirat lényegi elemeiről. Ezt követően a kérelmező megerősítését kell kérni a tekintetben, hogy a jegyzőkönyv tartalma, illetve az átirat hűen visszaadja a meghallgatáson elhangzottakat. | (3) A kérelmező az eljáró hatóság határozatának meghozatala előtt, miután megkapta a jegyzőkönyvnek az általa értett nyelvre lefordított példányát, és jogi tanácsadást kapott, meghatározott határidőn belül szóban vagy írásban észrevételeket tehessen vagy magyarázattal szolgálhasson a jegyzőkönyvben vagy az átiratban szereplő helytelen fordítások vagy félreértések tekintetében. Ezt követően a kérelmező megerősítését kell kérni a tekintetben, hogy a jegyzőkönyv tartalma, illetve az átirat hűen visszaadja a meghallgatáson elhangzottakat, és lehetőséget kell adni számára, hogy kiegészítse vagy kijavítsa a meghallgatásról szóló jegyzőkönyvet, és ellenőrizze, hogy a kiegészítéseket és/vagy helyesbítéseket átvezették-e a jegyzőkönyvbe. |
Or. en
Módosítás 720
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A kérelmező a személyes meghallgatás végén vagy az eljáró hatóság határozatának meghozatala előtt meghatározott határidőn belül szóban vagy írásban észrevételeket tehessen vagy magyarázattal szolgálhasson a jegyzőkönyvben vagy az átiratban szereplő helytelen fordítások vagy félreértések tekintetében. E célból a kérelmezőt – szükség esetén tolmács segítségével – tájékoztassák a jegyzőkönyv teljes tartalmáról vagy az átirat lényegi elemeiről. Ezt követően a kérelmező megerősítését kell kérni a tekintetben, hogy a jegyzőkönyv tartalma, illetve az átirat hűen visszaadja a meghallgatáson elhangzottakat. | (3) A kérelmező a személyes meghallgatás végén vagy az eljáró hatóság határozatának meghozatala előtt meghatározott határidőn belül szóban vagy írásban észrevételeket tehessen vagy magyarázattal szolgálhasson a jegyzőkönyvben vagy az átiratban szereplő helytelen fordítások vagy félreértések, illetve ténybeli tévedések tekintetében. E célból a kérelmezőt – szükség esetén tolmács segítségével – tájékoztassák a jegyzőkönyv teljes tartalmáról vagy az átirat lényegi elemeiről. Ezt követően a kérelmező megerősítését kell kérni a tekintetben, hogy a jegyzőkönyv tartalma, illetve az átirat hűen visszaadja a meghallgatáson elhangzottakat. |
Or. en
Módosítás 721
Cecilia Wikström, Sophia in 't Veld, Angelika Mlinar
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A kérelmező a személyes meghallgatás végén vagy az eljáró hatóság határozatának meghozatala előtt meghatározott határidőn belül szóban vagy írásban észrevételeket tehessen vagy magyarázattal szolgálhasson a jegyzőkönyvben vagy az átiratban szereplő helytelen fordítások vagy félreértések tekintetében. E célból a kérelmezőt – szükség esetén tolmács segítségével – tájékoztassák a jegyzőkönyv teljes tartalmáról vagy az átirat lényegi elemeiről. Ezt követően a kérelmező megerősítését kell kérni a tekintetben, hogy a jegyzőkönyv tartalma, illetve az átirat hűen visszaadja a meghallgatáson elhangzottakat. | (3) A kérelmező a személyes meghallgatás végén vagy az eljáró hatóság határozatának meghozatala előtt meghatározott határidőn belül szóban vagy írásban észrevételeket tehessen vagy magyarázattal szolgálhasson a jegyzőkönyvben és az átiratban szereplő helytelen fordítások vagy félreértések tekintetében. E célból a kérelmezőt – szükség esetén tolmács segítségével – tájékoztassák a jegyzőkönyv teljes tartalmáról és az átirat lényegi elemeiről. Ezt követően a kérelmező megerősítését kell kérni a tekintetben, hogy a jegyzőkönyv tartalma, valamint az átirat hűen visszaadja a meghallgatáson elhangzottakat. |
Or. en
Indokolás
Ésszerűnek tűnik, hogy a kérelmezők a jegyzőkönyvhöz és az átirathoz is fűzhessenek megjegyzéseket és pontosításokat.
Módosítás 722
Cecilia Wikström, Sophia in 't Veld, Angelika Mlinar
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 5 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(5) Az eljáró hatóság határozathozatala előtt a kérelmezők, valamint azok jogi vagy egyéb tanácsadói számára hozzáférést kell biztosítani a jegyzőkönyvhöz, illetve átirathoz vagy a felvételhez. | (5) Az eljáró hatóság biztosítja, hogy a kérelmező és/vagy a gyámja, jogi vagy egyéb tanácsadója, aki a kérelmezőt képviseli, a meghallgatás után a lehető leghamarabb, de mindenképpen az eljáró hatóság határozathozatala előtt kellő időben hozzáférjen a jegyzőkönyvhöz, valamint az átirathoz és a felvételhez |
Or. en
Indokolás
A pontosítás annak biztosítását célozza, hogy a kérelmező hozzáférjen azokhoz az alapvető dokumentumokhoz, amelyek alapján határozatot hoznak a kérelemről.
Módosítás 723
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 5 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(5) Az eljáró hatóság határozathozatala előtt a kérelmezők, valamint azok jogi vagy egyéb tanácsadói számára hozzáférést kell biztosítani a jegyzőkönyvhöz, illetve átirathoz vagy a felvételhez. | (5) Az eljáró hatóság határozathozatala előtt a kérelmezők, valamint azok jogi tanácsadói számára hozzáférést kell biztosítani a jegyzőkönyvhöz, illetve átirathoz vagy a felvételhez. |
Or. en
Módosítás 724
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 6 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(6) Amennyiben a kérelem megvizsgálása a gyorsított vizsgálati eljárás alapján történik, az eljáró hatóság dönthet úgy, hogy a jegyzőkönyvhöz a felvétel átiratához a határozat meghozatalával egy időben biztosít hozzáférést. | törölve |
Or. en
Módosítás 725

Módosítás 726
Brice Hortefeux, Rachida Dati
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 6 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(6) Amennyiben a kérelem megvizsgálása a gyorsított vizsgálati eljárás alapján történik, az eljáró hatóság dönthet úgy, hogy a jegyzőkönyvhöz a felvétel átiratához a határozat meghozatalával egy időben biztosít hozzáférést. | (6) Amennyiben a kérelem megvizsgálása a gyorsított vizsgálati eljárás alapján történik, az eljáró hatóság dönthet úgy, hogy a jegyzőkönyvhöz a felvétel átiratához a határozat meghozatalának időpontjától biztosít hozzáférést. |
Or. fr
Módosítás 727
Miltiadis Kyrkos
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 6 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(6) Amennyiben a kérelem megvizsgálása a gyorsított vizsgálati eljárás alapján történik, az eljáró hatóság dönthet úgy, hogy a jegyzőkönyvhöz a felvétel átiratához a határozat meghozatalával egy időben biztosít hozzáférést. | (6) Amennyiben a kérelem megvizsgálása a gyorsított vizsgálati eljárás alapján történik, az eljáró hatóság dönthet úgy, hogy a jegyzőkönyvhöz a felvétel átiratához a határozat meghozatala előtt biztosít hozzáférést. |
Or. en
Módosítás 728
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 7 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(7) A hatáskörrel rendelkező hatóság a felvételt vagy annak átiratát a jogerős határozat meghozatalának időpontjától számított tíz évig megőrzi. A felvételt az említett időszak leteltét követően, vagy ha az egy olyan személlyel kapcsolatos, aki az említett időszak leteltét megelőzően megszerezte valamely tagállam állampolgárságát, amint a tagállam tudomására jut, hogy az adott személy állampolgárságot szerzett, törölni kell. | (7) A hatáskörrel rendelkező hatóság a felvételt vagy annak átiratát a jogerős határozat meghozatalának időpontjától számított tíz évig megőrzi. A felvételt az említett időszak leteltét követően törölni kell. |
Or. en
Módosítás 729
Péter Niedermüller, Birgit Sippel, Caterina Chinnici, Ana Gomes, Josef Weidenholzer
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 7 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(7) A hatáskörrel rendelkező hatóság a felvételt vagy annak átiratát a jogerős határozat meghozatalának időpontjától számított tíz évig megőrzi. A felvételt az említett időszak leteltét követően, vagy ha az egy olyan személlyel kapcsolatos, aki az említett időszak leteltét megelőzően megszerezte valamely tagállam állampolgárságát, amint a tagállam tudomására jut, hogy az adott személy állampolgárságot szerzett, törölni kell. | (7) A hatáskörrel rendelkező hatóság a felvételt vagy annak átiratát a kérelemre vonatkozó jogerős határozat meghozatalának időpontjától számított egy évig – amely magában foglalja az összes fellebbviteli szintet is – megőrzi. A felvételt az említett időszak leteltét követően, vagy ha az egy olyan személlyel kapcsolatos, aki az említett időszak leteltét megelőzően megszerezte valamely tagállam állampolgárságát, amint a tagállam tudomására jut, hogy az adott személy állampolgárságot szerzett, törölni kell. |
Or. en
Indokolás
Előfordulhat, hogy az ismételt kérelmeknél a személyes meghallgatásról készített felvétel hasznos lehet, miután jogerős határozatot hoztak a kérelemről. Azonban általában a kérelmek, és különösen az ismételt kérelmek kezelésére megadott határidőket figyelembe véve érthetetlen, miért kellene tíz évig megőrizni a felvételeket. A jogerős határozattól számított egy év több mint elegendő.
Módosítás 730
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 7 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(7) A hatáskörrel rendelkező hatóság a felvételt vagy annak átiratát a jogerős határozat meghozatalának időpontjától számított tíz évig megőrzi. A felvételt az említett időszak leteltét követően, vagy ha az egy olyan személlyel kapcsolatos, aki az említett időszak leteltét megelőzően megszerezte valamely tagállam állampolgárságát, amint a tagállam tudomására jut, hogy az adott személy állampolgárságot szerzett, törölni kell. | (7) A hatáskörrel rendelkező hatóság a felvételt és annak átiratát a jogerős határozat meghozatalának időpontjától számított tíz évig megőrzi. A felvételt az említett időszak leteltét követően, vagy ha az egy olyan személlyel kapcsolatos, aki az említett időszak leteltét megelőzően megszerezte valamely tagállam állampolgárságát, amint a tagállam tudomására jut, hogy az adott személy állampolgárságot szerzett, törölni kell, az átiratot pedig meg kell semmisíteni. |
Or. en
Módosítás 731
Kinga Gál
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 7 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(7) A hatáskörrel rendelkező hatóság a felvételt vagy annak átiratát a jogerős határozat meghozatalának időpontjától számított tíz évig megőrzi. A felvételt az említett időszak leteltét követően, vagy ha az egy olyan személlyel kapcsolatos, aki az említett időszak leteltét megelőzően megszerezte valamely tagállam állampolgárságát, amint a tagállam tudomására jut, hogy az adott személy állampolgárságot szerzett, törölni kell. | (7) Tagállami kompetenciába tartozik a felvétel vagy annak átirata megőrzési idejének meghatározása. A felvételt az említett időszak leteltét követően, vagy ha az egy olyan személlyel kapcsolatos, aki az említett időszak leteltét megelőzően megszerezte valamely tagállam állampolgárságát, amint a tagállam tudomására jut, hogy az adott személy állampolgárságot szerzett, törölni kell. |
Or. hu
Módosítás 732
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 7 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(7) A hatáskörrel rendelkező hatóság a felvételt vagy annak átiratát a jogerős határozat meghozatalának időpontjától számított tíz évig megőrzi. A felvételt az említett időszak leteltét követően, vagy ha az egy olyan személlyel kapcsolatos, aki az említett időszak leteltét megelőzően megszerezte valamely tagállam állampolgárságát, amint a tagállam tudomására jut, hogy az adott személy állampolgárságot szerzett, törölni kell. | (7) A hatáskörrel rendelkező hatóság a felvételt vagy annak átiratát a jogerős határozat meghozatalának időpontjától számított két évig megőrzi. A felvételt az említett időszak leteltét követően, vagy ha az egy olyan személlyel kapcsolatos, aki az említett időszak leteltét megelőzően megszerezte valamely tagállam állampolgárságát, amint a tagállam tudomására jut, hogy az adott személy állampolgárságot szerzett, törölni kell. |
Or. en
Módosítás 733
Cecilia Wikström, Sophia in 't Veld, Angelika Mlinar
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 7 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(7) A hatáskörrel rendelkező hatóság a felvételt vagy annak átiratát a jogerős határozat meghozatalának időpontjától számított tíz évig megőrzi. A felvételt az említett időszak leteltét követően, vagy ha az egy olyan személlyel kapcsolatos, aki az említett időszak leteltét megelőzően megszerezte valamely tagállam állampolgárságát, amint a tagállam tudomására jut, hogy az adott személy állampolgárságot szerzett, törölni kell. | (7) A hatáskörrel rendelkező hatóság a felvételt vagy annak átiratát a jogerős határozat meghozatalának időpontjától számított öt évig megőrzi. A felvételt az említett időszak leteltét követően, vagy ha az egy olyan személlyel kapcsolatos, aki az említett időszak leteltét megelőzően megszerezte valamely tagállam állampolgárságát, amint a tagállam tudomására jut, hogy az adott személy állampolgárságot szerzett, törölni kell. |
Or. en
Indokolás
A rövidebb adatmegőrzési idő megfelel az Európai Parlament Eurodac-rendelettel kapcsolatos álláspontjában elfogadott adatmegőrzési időnek.
Módosítás 734
Péter Niedermüller, Marju Lauristin, Caterina Chinnici, Ana Gomes, Josef Weidenholzer
Rendeletre irányuló javaslat
14 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A kérelmezők számára lehetővé kell tenni, hogy a kérelemmel kapcsolatos ügyeiket illetően hatékonyan konzultálhassanak a nemzeti jogszabályok szerint jogosultsággal vagy engedéllyel rendelkező jogi vagy egyéb tanácsadóval az eljárás valamennyi szakaszában. | (1) Amint a felelős hatóságok a 27. cikkel összhangban nyilvántartásba vették a nemzetközi védelem iránti kérelmet, a kérelmezők számára lehetővé kell tenni, hogy a kérelemmel kapcsolatos ügyeiket illetően hatékonyan konzultálhassanak a nemzeti jogszabályok szerint jogosultsággal vagy engedéllyel rendelkező jogi vagy egyéb tanácsadóval az eljárás valamennyi szakaszában. |
Or. en
Indokolás
A kérelmezőnek a kérelem benyújtása előtt kellő időben jogi segítségnyújtást és képviseletet kell kapnia (a Bizottság javaslatában meghatározott három lépcsős eljárással összhangban). Amint a tagállam nyilvántartásba vette a kérelmet, a kérelmező jogosult a jogi segítségnyújtásra és képviseletre.
Módosítás 735
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
14 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A kérelmezők számára lehetővé kell tenni, hogy a kérelemmel kapcsolatos ügyeiket illetően hatékonyan konzultálhassanak a nemzeti jogszabályok szerint jogosultsággal vagy engedéllyel rendelkező jogi vagy egyéb tanácsadóval az eljárás valamennyi szakaszában. | (1) A kérelmezők számára lehetővé kell tenni, hogy a kérelemmel kapcsolatos ügyeiket illetően hatékonyan konzultálhassanak a nemzeti jogszabályok szerint jogosultsággal vagy engedéllyel rendelkező jogi tanácsadóval az eljárás valamennyi szakaszában. |
Or. en
Módosítás 736
Péter Niedermüller, Marju Lauristin, Caterina Chinnici, Josef Weidenholzer, Ana Gomes
Rendeletre irányuló javaslat
14 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Nem érintve a kérelmező azon jogát, hogy jogi vagy egyéb tanácsadóját saját költségén maga választhassa meg, a kérelmező a 15–17. cikkel összhangban az eljárás valamennyi szakaszában ingyenesen jogi segítséget kérhet. A kérelmezőt tájékoztatni kell, hogy megilleti a jogi segítségnyújtáshoz és képviselethez való jog az eljárás valamennyi szakaszában. | (2) Nem érintve a kérelmező azon jogát, hogy jogi vagy egyéb tanácsadóját saját költségén maga választhassa meg, a kérelmező a 15–17. cikkel összhangban az eljárás valamennyi szakaszában ingyenesen jogi segítséget kérhet. Amint a felelős hatóságok a 27. cikkel összhangban nyilvántartásba vették a nemzetközi védelem iránti kérelmet, a kérelmezőt tájékoztatni kell, hogy megilleti a jogi segítségnyújtáshoz és képviselethez való jog az eljárás valamennyi szakaszában. |
Or. en
Indokolás
A módosítást a 14. cikk (1) bekezdésére vonatkozó módosítással való összhang érdekében nyújtottuk be.
Módosítás 737
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Jean Lambert, Judith Sargentini, Bodil Valero
Rendeletre irányuló javaslat
14 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Nem érintve a kérelmező azon jogát, hogy jogi vagy egyéb tanácsadóját saját költségén maga választhassa meg, a kérelmező a 15–17. cikkel összhangban az eljárás valamennyi szakaszában ingyenesen jogi segítséget kérhet. A kérelmezőt tájékoztatni kell, hogy megilleti a jogi segítségnyújtáshoz és képviselethez való jog az eljárás valamennyi szakaszában. | (2) Nem érintve a kérelmező azon jogát, hogy jogi vagy egyéb tanácsadóját saját költségén maga választhassa meg, a kérelmező a 15–17. cikkel összhangban az eljárás valamennyi szakaszában ingyenesen jogi segítséget kérhet. Amint lehetséges, de legkésőbb a kérelem nyilvántartásba vételekor a kérelmezőt ténylegesen tájékoztatni kell, hogy megilleti a jogi segítségnyújtáshoz és képviselethez való jog az eljárás valamennyi szakaszában. |
Or. en
Módosítás 738
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
14 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Nem érintve a kérelmező azon jogát, hogy jogi vagy egyéb tanácsadóját saját költségén maga választhassa meg, a kérelmező a 15–17. cikkel összhangban az eljárás valamennyi szakaszában ingyenesen jogi segítséget kérhet. A kérelmezőt tájékoztatni kell, hogy megilleti a jogi segítségnyújtáshoz és képviselethez való jog az eljárás valamennyi szakaszában. | (2) Nem érintve a kérelmező azon jogát, hogy jogi vagy egyéb tanácsadóját saját költségén maga választhassa meg, a kérelmező a 15–17. cikkel összhangban az eljárás valamennyi szakaszában ingyenesen jogi segítséget kérhet. A kérelmezőt, amint kinyilvánította azt a szándékát, hogy nemzetközi védelemben kíván részesülni, tájékoztatni kell, hogy megilleti a jogi segítségnyújtáshoz és képviselethez való jog az eljárás valamennyi szakaszában. |
Or. en
Módosítás 739
Elissavet Vozemberg-Vrionidi
Rendeletre irányuló javaslat
14 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Nem érintve a kérelmező azon jogát, hogy jogi vagy egyéb tanácsadóját saját költségén maga választhassa meg, a kérelmező a 15–17. cikkel összhangban az eljárás valamennyi szakaszában ingyenesen jogi segítséget kérhet. A kérelmezőt tájékoztatni kell, hogy megilleti a jogi segítségnyújtáshoz és képviselethez való jog az eljárás valamennyi szakaszában. | (2) Nem érintve a kérelmező azon jogát, hogy jogi vagy egyéb tanácsadóját saját költségén maga választhassa meg, a kérelmező a 15–17. cikkel összhangban az eljárás valamennyi szakaszában ingyenesen jogi segítséget kérhet. A kérelmezőt tájékoztatni kell, hogy megilleti a jogi segítségnyújtáshoz és képviselethez való jog az eljárás fellebbviteli szakaszában. |
Or. en
Indokolás
Néhány tagállamban közigazgatási szinten nem biztosítanak ingyenes jogi segítségnyújtást.
Módosítás 740
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
14 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Nem érintve a kérelmező azon jogát, hogy jogi vagy egyéb tanácsadóját saját költségén maga választhassa meg, a kérelmező a 15–17. cikkel összhangban az eljárás valamennyi szakaszában ingyenesen jogi segítséget kérhet. A kérelmezőt tájékoztatni kell, hogy megilleti a jogi segítségnyújtáshoz és képviselethez való jog az eljárás valamennyi szakaszában. | (2) Nem érintve a kérelmező azon jogát, hogy jogi vagy egyéb tanácsadóját saját költségén maga választhassa meg, a kérelmező a 15–17. cikkel összhangban az eljárás fellebbviteli szakaszában ingyenesen jogi segítséget kérhet. A kérelmezőt tájékoztatni kell, hogy megilleti a jogi segítségnyújtáshoz és képviselethez való jog az eljárás fellebbviteli szakaszában. |
Or. en
Módosítás 741
Péter Niedermüller, Marju Lauristin, Caterina Chinnici, Josef Weidenholzer, Ana Gomes
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A tagállamok a kérelmező kérésére ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet biztosítanak a III. fejezetben előírt közigazgatási eljárásban és az V. fejezetben előírt fellebbezési eljárásban. | (1) Amint a felelős hatóságok a 27. cikkel összhangban nyilvántartásba vették a nemzetközi védelem iránti kérelmet, a tagállamok a kérelmező kérésére ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet biztosítanak a III. fejezetben előírt közigazgatási eljárásban és az V. fejezetben előírt fellebbezési eljárásban. |
Or. en
Indokolás
A módosítást a 14. cikkre vonatkozó korábbi módosításokkal való összhang érdekében nyújtottuk be.
Módosítás 742
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A tagállamok a kérelmező kérésére ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet biztosítanak a III. fejezetben előírt közigazgatási eljárásban és az V. fejezetben előírt fellebbezési eljárásban. | (1) A tagállamok ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet biztosítanak a III. fejezetben előírt közigazgatási eljárásban és az V. fejezetben előírt fellebbezési eljárásban, a lehető leggyorsabban azt követően, hogy a nemzetközi védelem kérelmezésének szándékát kinyilvánítják, és minden esetben az említett nyilatkozatot követő két napon belül. |
Or. en
Módosítás 743
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A tagállamok a kérelmező kérésére ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet biztosítanak a III. fejezetben előírt közigazgatási eljárásban és az V. fejezetben előírt fellebbezési eljárásban. | (1) A tagállamok a kérelmező kérésére – és amint a kérelem benyújtását követően lehetséges – ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet biztosítanak a III. fejezetben előírt közigazgatási eljárásban és az V. fejezetben előírt fellebbezési eljárásban. |
Or. en
Módosítás 744
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A tagállamok a kérelmező kérésére ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet biztosítanak a III. fejezetben előírt közigazgatási eljárásban és az V. fejezetben előírt fellebbezési eljárásban. | (1) A tagállamok a kérelmező kérésére ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet biztosítanak az V. fejezetben előírt fellebbezési eljárásban. |
Or. en
Módosítás 745
Cecilia Wikström, Sophia in 't Veld, Angelika Mlinar
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A tagállamok a kérelmező kérésére ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet biztosítanak a III. fejezetben előírt közigazgatási eljárásban és az V. fejezetben előírt fellebbezési eljárásban. | (1) A tagállamok a kérelmező kérésére ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet biztosítanak a kérelmével kapcsolatos ügyekben az eljárás valamennyi szakaszában. |
Or. en
Indokolás
Az ingyenes jogi segítségnyújtásnak az eljárás minden szakaszában rendelkezésre kell állnia.
Módosítás 746
Maria Grapini
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A tagállamok a kérelmező kérésére ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet biztosítanak a III. fejezetben előírt közigazgatási eljárásban és az V. fejezetben előírt fellebbezési eljárásban. | (1) A tagállamok a kérelmező kérésére ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet biztosíthatnak a III. fejezetben előírt közigazgatási eljárásban és az V. fejezetben előírt fellebbezési eljárásban. |
Or. ro
Módosítás 747
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Jean Lambert, Bodil Valero, Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A tagállamok a kérelmező kérésére ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet biztosítanak a III. fejezetben előírt közigazgatási eljárásban és az V. fejezetben előírt fellebbezési eljárásban. | (1) A tagállamok ingyenes jogi segítségnyújtást és képviseletet biztosítanak a III. fejezetben előírt közigazgatási eljárásban és az V. fejezetben előírt fellebbezési eljárásban. |
Or. en
Módosítás 748
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A közigazgatási eljárás alkalmazásában az ingyenes jogi segítségnyújtás és képviselet legalább az alábbiakat foglalja magában: | törölve |
a) tájékoztatás nyújtása az eljárásról a kérelmező egyedi körülményei alapján; |
|
b) segítségnyújtás a kérelem és a személyes meghallgatás előkészítésében, ideértve szükség esetén a személyes meghallgatáson való részvételt is; |
|
c) a nemzetközi védelem megadását megtagadó határozat indokolása és következményei, valamint az említett határozat megtámadásának lehetőségei. |
|
Or. en
Módosítás 749
Elissavet Vozemberg-Vrionidi
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 2 bekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A közigazgatási eljárás alkalmazásában az ingyenes jogi segítségnyújtás és képviselet legalább az alábbiakat foglalja magában: | (2) A fellebbezési eljárás alkalmazásában az ingyenes jogi segítségnyújtás és képviselet legalább az alábbiakat foglalja magában: |
Or. en
Indokolás
Néhány tagállamban közigazgatási szinten nem biztosítanak ingyenes jogi segítségnyújtást.
Módosítás 750
Péter Niedermüller, Birgit Sippel, Marju Lauristin, Caterina Chinnici, Elly Schlein, Cécile Kashetu Kyenge, Josef Weidenholzer, Ana Gomes
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 2 bekezdés – -a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| -a) segítségnyújtás a kérelem elkészítésében és a 28. cikk szerinti benyújtásában; |
Or. en
Indokolás
Fontos tisztázni, hogy a kérelmezőnek a kérelem benyújtása előtt jogosultnak kell lennie a jogi segítségnyújtásra és képviseletre, mivel ez fontos közigazgatási lépés az eljárásban.
Módosítás 751
Péter Niedermüller, Birgit Sippel, Marju Lauristin, Caterina Chinnici, Josef Weidenholzer, Ana Gomes
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 2 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) segítségnyújtás a kérelem és a személyes meghallgatás előkészítésében, ideértve szükség esetén a személyes meghallgatáson való részvételt is; | b) segítségnyújtás a kérelem és a személyes meghallgatás előkészítésében, ideértve a személyes meghallgatáson való részvételt is; |
Or. en
Indokolás
Fontos, hogy a személyes meghallgatáson minden esetben biztosítsák a jogi segítségnyújtás lehetőségét.
Módosítás 752
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 2 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) segítségnyújtás a kérelem és a személyes meghallgatás előkészítésében, ideértve szükség esetén a személyes meghallgatáson való részvételt is; | b) segítségnyújtás a kérelem és a személyes meghallgatás előkészítésében, ideértve a személyes meghallgatáson való részvételt is; |
Or. en
Módosítás 753
Marina Albiol Guzmán
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 2 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) segítségnyújtás a kérelem és a személyes meghallgatás előkészítésében, ideértve szükség esetén a személyes meghallgatáson való részvételt is; | b) segítségnyújtás a kérelem és a személyes meghallgatás előkészítésében és részvétel a személyes meghallgatáson; |
Or. en
Módosítás 754
Jussi Halla-aho
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) Az ingyenes jogi segítségnyújtás és képviselet a közigazgatási eljárásban kizárható, ha: | törölve |
a) a kérelmező kielégítő erőforrásokkal rendelkezik; |
|
b) úgy ítélik meg, hogy a kérelem előreláthatóan nem vezet pozitív eredményre; |
|
c) a kérelem egy ismételt kérelem. |
|
Or. en
Módosítás 755

Módosítás 756
Elissavet Vozemberg-Vrionidi
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) Az ingyenes jogi segítségnyújtás és képviselet a közigazgatási eljárásban kizárható, ha: | törölve |
a) a kérelmező kielégítő erőforrásokkal rendelkezik; |
|
b) úgy ítélik meg, hogy a kérelem előreláthatóan nem vezet pozitív eredményre; |
|
c) a kérelem egy ismételt kérelem. |
|
Or. en
Indokolás
Néhány tagállamban közigazgatási szinten nem biztosítanak ingyenes jogi segítségnyújtást.
Módosítás 757
Cecilia Wikström, Sophia in 't Veld, Angelika Mlinar
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 3 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) úgy ítélik meg, hogy a kérelem előreláthatóan nem vezet pozitív eredményre; | törölve |
Or. en
Indokolás
Ez a rendelkezés azzal a kockázattal járna, hogy a hatóságok túl tágan értelmezik, ezért törölni kell.
Módosítás 758
Ska Keller
a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Judith Sargentini
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 3 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) úgy ítélik meg, hogy a kérelem előreláthatóan nem vezet pozitív eredményre; | törölve |
Or. en
Módosítás 759
Péter Niedermüller, Kati Piri, Josef Weidenholzer, Ana Gomes
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 3 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) úgy ítélik meg, hogy a kérelem előreláthatóan nem vezet pozitív eredményre; | törölve |
Or. en
Indokolás
A módosítás összhangban van a Parlament által a befogadási feltételekről szóló irányelvben elfogadott állásponttal.
Módosítás 760
Jeroen Lenaers
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk – 3 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) úgy ítélik meg, hogy a kérelem előreláthatóan nem vezet pozitív eredményre; | b) úgy ítélik meg, hogy a kérelem egyértelműen nem tartalmaz érdemi elemeket, és ezért előreláthatóan nem vezet pozitív eredményre; |
Or. en