Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság
2017.3.23.
***I
JELENTÉSTERVEZET
az uniós áttelepítési keret létrehozásáról, valamint az 516/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról
( COM(2016)0468 – C8-0325/2016 – 2016/0225(COD) )
Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság
Előadó: Malin Björk
PR_COD_1amCom
Az eljárások jelölései |
* Konzultációs eljárás *** Egyetértési eljárás ***I Rendes jogalkotási eljárás (első olvasat) ***II Rendes jogalkotási eljárás (második olvasat) ***III Rendes jogalkotási eljárás (harmadik olvasat)
(Az eljárás típusa a jogszabálytervezetben javasolt jogalaptól függ.)
|
A jogalkotási aktus tervezetének módosításai |
A Parlament kéthasábos módosításai
A törlést félkövér dőlt betűk jelzik a baloldali hasáb szövegében. A szövegváltoztatást félkövér dőlt betűk jelzik mindkét hasáb szövegében. Az új szöveget félkövér dőlt betűk jelzik a jobb oldali hasáb szövegében.
A módosítások fejlécének első és második sora a vizsgált jogalkotási aktus tervezetének érintett szakaszára utal. Ha a módosítás már létező – a jogalkotási aktus tervezetével módosítani kívánt – jogalkotási aktusra vonatkozik, a fejléc egy harmadik és egy negyedik sort is tartalmaz, amelyek a létező jogalkotási aktusra és annak érintett rendelkezésére utalnak.
A Parlament módosításai konszolidált szöveg formájában
Az új szövegrészeket félkövér dőlt betűk jelzik. A törölt szövegrészeket a ▌ jel jelzi vagy azok át vannak húzva. A szövegváltoztatást a helyettesítendő szöveg törlésével vagy áthúzásával és a helyébe lépő új szöveg félkövér dőlt szedésével jelzik. Ettől eltérően a szolgálatok által a végleges szöveg kialakítása érdekében bevezetett, kimondottan technikai jellegű módosításokat nem kell jelölni.
|
TARTALOM
Oldal
AZ EURÓPAI PARLAMENT JOGALKOTÁSI ÁLLÁSFOGLALÁS-TERVEZETE 5
INDOKOLÁS 71
AZ EURÓPAI PARLAMENT JOGALKOTÁSI ÁLLÁSFOGLALÁS-TERVEZETE
az uniós áttelepítési keret létrehozásáról, valamint az 516/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról
( COM(2016)0468 – C8-0325/2016 – 2016/0225(COD) )
(Rendes jogalkotási eljárás: első olvasat)
Az Európai Parlament,
– tekintettel a Bizottság Európai Parlamenthez és Tanácshoz intézett javaslatára ( COM(2016)0468 ),
– tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (2) bekezdésére, 78. cikke (2) bekezdésének d) és g) pontjára, amelyek alapján a Bizottság javaslatát benyújtotta a Parlamenthez (C8-0325/2016),
– tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (3) bekezdésére,
– tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2017. január 25-i véleményére[1],
– tekintettel a Régiók Bizottsága 2017. február 8-i véleményére[2],
– tekintettel eljárási szabályzata 59. cikkére,
– tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság jelentésére, valamint a Külügyi Bizottság és a Költségvetési Bizottság véleményére ( A8-0000/2017 ),
(1) elfogadja első olvasatban az alábbi álláspontot;
(2) felkéri a Bizottságot, hogy utalja az ügyet újból a Parlamenthez, ha javaslatát lényegesen módosítja, lényegesen módosítani kívánja, vagy helyébe másik szöveget kíván léptetni;
(3) utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a nemzeti parlamenteknek.
Módosítás 1
Rendeletre irányuló javaslat
1 a preambulumbekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (1a) Az „áttelepítés” a nemzetközi védelemre szoruló harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek valamely államból – amelyben védelmet kértek – egy másik állam területére történő, számukra nemzetközi védelem biztosítását és tartós megoldások nyújtását célzó kiválasztását, befogadását és átszállítását jelenti. Az áttelepítés a szolidaritásnak egy jól bevált gyakorlata, amelyet a menekülteket befogadó országok humanitárius szükségletek alapján gyakorolnak. Az áttelepítésnek három, egymással összefüggő és egymást kiegészítő funkciója van: a védelem eszközeként szolgál, tartós megoldást kínál és felelősségmegosztó mechanizmuskánt működik. |
Or. en
Módosítás 2
Rendeletre irányuló javaslat
1 b preambulumbekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (1b) Az UNHCR a saját alapokmánya és az ENSZ Közgyűlés határozata alapján foglalkozik áttelepítéssel, amellyel tartós megoldást kínál elhúzódó menekültválságokba került személyek számára. Az UNHCR ezen a területen megszerzett szakértelme évtizedek munkájára és egy világszerte támogatást élvező mandátumra épül. Az UNHCR ezen a területen megszerzett jártasságát forrásként kell kezelni a tagállamok áttelepítési programjainak és az uniós áttelepítési keretnek a támogatásához. |
Or. en
Módosítás 3
Rendeletre irányuló javaslat
1 c preambulumbekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (1c) Az EUMSZ 78. cikkének (1) bekezdése szerint az Unió menekültügyi politikájának összhangban kell állnia az 1951. július 28-i Genfi Egyezménnyel, a menekültek jogállását szabályozó 1967. január 31- jegyzőkönyvvel és más vonatkozó szerződésekkel. Ezek a szerződések az 1948. évi Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 14. cikkére épülnek, amely elismeri az egyéneknek azt a jogát, hogy menedéket kérhetnek az üldöztetések elől más országokban. Az áttelepítés nem helyettesíti a menedékkérők spontán megérkezését az Unióba. |
Or. en
Módosítás 4
Rendeletre irányuló javaslat
1 d preambulumbekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (1d) Az áttelepítés az egyik jogszerű útvonal, és ezt ki kell egészíteni más jogszerű útvonalakkal, ide számítva a kibővített családegyesítést, a humanitárius vízumokat, a humanitárius befogadási programokat, a magánjellegű szponzorálási programokat és a munkaerő vándorlását is. |
Or. en
Módosítás 5
Rendeletre irányuló javaslat
1 e preambulumbekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (1e) Az uniós áttelepítési keretnek a humanitárius szükségletekre kell épülnie, hozzá kell járulnia a globális áttelepítési igények kielégítéséhez és enyhítenie kell az elhúzódó menekültügyi helyzeteket. Igazodnia kell a már létező áttelepítési struktúrákhoz, különös tekintettel az áttelepítésről szóló éves háromoldalú konzultációkra (ATCR), a tagállamok kollektív áttelepítési erőfeszítéseinek fokozatos megnövelése céljából, hogy a globális áttelepítési szükségleteknek legalább a 25%-át elérjük, amint ezt az UNHCR az éves előrejelzett globális áttelepítési szükségletekben felvázolta. |
Or. en
Indokolás
Európa a világ GDP-jének 23,8%-át termeli meg, ám az EU tagállamai a világ összes menekültjének alig kb. 8%-át fogadták be. Ez aránytalan terhet helyez a fejlődő országokra, amelyek a menekültek túlnyomó részét befogadják. 22 európai ország 13 040 személyt telepített át 2015-ben (9629 került 17 uniós tagállamba), amivel Európa átlagosan hozzávetőlegesen 10 százalékban járult hozzá a globális áttelepítési befogadásokhoz az elmúlt öt évben. Ezzel ellentétben, az Egyesült Államok ugyanabban az évben 69 933 menekültet telepített át. Az uniós áttelepítési keret hozzáadott értéke érdekében fokoznunk kell az Unió áttelepítési programjainak minőségét és mennyiségét egyaránt. Ha csökkenteni akarjuk a veszélyes utazások iránti igényt, az elveszített emberi életeket és az embercsempész-hálózatokra való támaszkodást, ez csak akkor valósulhat meg, ha hitelesen és tartalmasan megnöveljük a felkínált helyek számát. Ezért az előadó azt javasolja, hogy egyértelműen hangoljuk össze az uniós keretet a már létező és sikeres struktúrákkal, és hogy növeljük meg az áttelepítési helyek számát, visszatükrözve ezzel az Unió felelősségét globális térségként, mint amely rendelkezik képességgel ennek végrehajtásához. A tagállamok egyértelműen hozzá akarnak járulni a globális áttelepítési szükségletekhez, mivel egyre több tagállam indítja el első áttelepítési programját. Az uniós áttelepítési keretet lépcsőfoknak kell tekinteni kollektív erőfeszítéseink fokozásához.
Módosítás 6
Rendeletre irányuló javaslat
1 f preambulumbekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (1f) Az uniós áttelepítési keretnek támogatnia és bátorítania kell a tagállami áttelepítési programokat, legyenek azok akár újak, akár régiek, fokozatosan növelnie kell a tagállamok kollektív áttelepítési erőfeszítéseit, emellett támogatnia kell és meg kell könnyítenie az áttelepített személyek fogadását és integrációját. |
Or. en
Módosítás 7
Rendeletre irányuló javaslat
1 g preambulumbekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (1g) A menekültekről és a migránsokról szóló New York-i nyilatkozat1a sürgeti az államokat, hogy fokozzák áttelepítési erőfeszítéseiket és felvázol egy átfogó menekültügyi keretet, amelyben „az államok áttelepítési helyeket és más jogszerű útvonalakat biztosítanak olyan léptékben, amely lehetővé teszi az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala által azonosított éves áttelepítési igények kielégítését.” |
| __________________ |
| 1a http://www.un.org/ga/search/view_doc.asp?symbol=A/71/L.1 |
Or. en
Módosítás 8
Rendeletre irányuló javaslat
4 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) 2015. december 15-én a Bizottság közzétette a tagállamok és a társult államok számára a Törökországgal közös önkéntes humanitárius befogadási rendszerről szóló ajánlását29, melyben a Bizottság azt javasolja, hogy a résztvevő országok fogadjanak be a szíriai konfliktus miatt menekülni kényszerült, nemzetközi védelemre szoruló személyeket. A 2016. március 18-i EU–Törökország nyilatkozat szerint önkéntes humanitárius befogadási rendszer lép működésbe, amint a Törökország és az EU közötti jogellenes határátlépések megszűnnek, vagy legalábbis lényegesen és tartósan csökkennek. A tagállamok e programban önkéntes alapon működnek közre. | törölve |
__________________ |
|
29 C(2015) 9490. |
|
Or. en
Indokolás
Az EU - Törökország nyilatkozatot és az 1:1 rendszert heves kritikák érik és még az emberi jogi aktivisták is megkérdőjelezik. A nyilatkozat sok tízezer menekültet hagyott szörnyű és kiszolgáltatott helyzetben Görögországban. Ezért az előadó úgy látja, hogy az EU - Törökország nyilatkozatra való hivatkozás nem megfelelő egy előretekintő áttelepítési keretben, amelynek az a célja, hogy az Unió fontos szereplővé váljon a nemzetközi színpadon.
Módosítás 9
Rendeletre irányuló javaslat
5 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(5) A 2016. március 18-i EU–Törökország nyilatkozat értelmében 2016. március 20-ától kezdve a Törökországból a görög szigetekre jogellenesen érkező összes migránst visszaküldik Törökországba. Valamennyi, a görög szigetekről Törökországba visszaküldött szíriai személy helyett egy másik szíriai személyt letelepítenek az Unióban, figyelembe véve az Egyesült Nemzetek Szövetségének a kiszolgáltatottság megállapítására vonatkozókritériumait. 2016 májusában a tagállamok, a dublini társult államok és Törökország közös megegyezésre jutottak az áttelepítési program megvalósítására irányadó szabványos működési eljárásokról. | törölve |
Or. en
Indokolás
Amint ezt az Amnesty és más emberi jogi csoportok felvázolták, a menekültek Görögországból Törökországba az EU - Törökország nyilatkozat és annak 1:1 rendszere alapján történő visszatérése aláássa a nemzetközi jogot. Törökország nem tekinthető biztonságos országnak, és működő menekültügyi rendszerrel sem rendelkezik. Ezért nem helyénvaló ennek az eljárásnak a fenntartása egy szilárd áttelepítési rendszer keretei között, amely a nemzetközi menekültjogra épül.
Módosítás 10
Rendeletre irányuló javaslat
8 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(8) A már meglévő kezdeményezésekre építve egy stabil és megbízható uniós áttelepítési keretet kell létrehozni a nemzetközi védelemre szoruló személyek áttelepítéséhez, amelyet az éves uniós áttelepítési tervekkel és célzott uniós áttelepítési programokkal összhangban kell végrehajtani, amelyek megvalósításával ténylegesen teljesíthetők a tagállamok konkrét vállalásai. | (8) A már meglévő kezdeményezésekre építve és a meglévő nemzetközi áttelepítési architektúrával összehangoltan egy stabil és megbízható uniós áttelepítési keretet kell létrehozni a nemzetközi védelemre szoruló személyek áttelepítéséhez, amelyet az uniós áttelepítési tervekkel és célzott uniós áttelepítési programokkal összhangban kell végrehajtani, amelyek megvalósításával ténylegesen teljesíthetők a tagállamok konkrét vállalásai, és amelyeket összehangoltak az éves előrejelzett globális áttelepítési szükségletekkel, amelyeket az UNHCR megállapított és beterjesztett az áttelepítésről szóló éves háromoldalú konzultációk (ATCR) során. |
Or. en
Módosítás 11
Rendeletre irányuló javaslat
9 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(9) Ez a keret szükséges része egy megfelelően kezelt migrációs politikának, amellyel elérhető a nemzeti áttelepítési gyakorlatok és eljárások közötti eltérések csökkentése; a nemzetközi védelemre szoruló, harmadik országbeli állampolgárok uniós tagállamok területére történő jogszerű és biztonságos megérkezésének biztosítása; a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek uniós tagállamok területére történő, nagymértékű, szabálytalan beáramlásának megakadályozása, a spontán beérkezések miatt a tagállamok menekültügyi rendszerére nehezedő nyomás csökkentése; a rájuk nehezedő nyomás csökkentésén keresztül szolidaritás tanúsítása azon régiók országai felé, ahová vagy amelyeken belül nagyszámú, nemzetközi védelemre szoruló ember menekülni kényszerült; az uniós külpolitikai célkitűzések elérésének segítése az Unió harmadik országokra gyakorolt befolyásának erősítésén keresztül; valamint hatékony hozzájárulás a globális áttelepítési kezdeményezésekhez azáltal, hogy a nemzetközi fórumokon és harmadik országokkal folytatott párbeszédben az Unió egységes álláspontot képvisel. | (9) Ez a keret szükséges része egy megfelelően kezelt közös európai menekültügyi rendszernek, amely támogatja és kiterjeszti a meglévő nemzeti áttelepítési programokat, támogatja és segíti az új nemzeti áttelepítési erőfeszítéseket; gondoskodik a nemzetközi védelemre szoruló, harmadik országbeli állampolgárok uniós tagállamok területére történő jogszerű és biztonságos megérkezéséről; hozzájárul védelem és tartós megoldás biztosításához az egyre nagyobb számban érkező harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek számára, ami a szolidaritás tanúsítása azon országok és régiók felé, ahová vagy amelyeken belül nagyszámú, nemzetközi védelemre szoruló ember menekülni kényszerült, azáltal, hogy hozzájárulunk a rájuk nehezedő nyomás csökkentéséhez, valamint hatékonyan hozzájárulunk a globális áttelepítési kezdeményezésekhez azáltal, hogy a nemzetközi fórumokon az Unió egységes álláspontot képvisel. A fejlesztési cselekményekkel és politikákkal összekapcsolt áttelepítés képes hatékonyan hozzájárulni a feszültségek csökkentéséhez és az elhúzódó menekültügyi helyzetek enyhítéséhez harmadik országokban. |
Or. en
Módosítás 12
Rendeletre irányuló javaslat
10 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(10) Annak érdekében, hogy csökkenthető legyen a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek tagállamok területére való nagymértékű, szabálytalan beáramlásának kockázata, és hogy az érintett országokra nehezedő nyomás csökkentésének segítésén keresztül szolidaritást tanúsítsunk azon régiók országai felé, ahová vagy amelyeken belül nagyszámú, nemzetközi védelemre szoruló ember menekülni kényszerült, illetve hogy elősegíthető legyen az Unió külpolitikai céljainak elérése, oly módon kell meghatározni azokat a régiókat vagy harmadik országokat, ahonnan áttelepítésre kerül sor, hogy az illeszkedjen a migráció jobb kezelése érdekében a harmadik országokra irányuló célzott szerepvállaláshoz, a Bizottság 2016. június 7-i, az európai migrációs stratégia keretében harmadik országokkal kialakítandó új partnerségi keret létrehozásáról szóló közleményében foglaltaknak megfelelően32. | törölve |
__________________ |
|
32 COM(2016) 377 final. |
|
Or. en
Indokolás
Több érdekelt fél, például az UNHCR, IOM, ECRE, IRC, a Caritas, a Vöröskereszt, az Amnesty International és még sokan mások hangot adtak azzal kapcsolatos aggodalmaiknak, hogy az áttelepítést összekapcsolják a harmadik országokkal fenntartott menekültügyi együttműködéssel és a migráció kérdéseivel, mivel ez eltávolít attól, hogy az áttelepítést védelmi eszközként alkalmazzuk, amellyel segítséget nyújtunk a leginkább kiszolgáltatott menekülteknek. Az előadó szilárdan hiszi, hogy meg kell óvnunk az éttelepítés humanitárius lényegét, és hogy az áttelepítésnek továbbra is a leginkább kiszolgáltatott menekültek szükségleteire kell épülnie. Ha a harmadik országok együttműködése alapján megállapítunk földrajzi prioritásokat a migráció területén, és külpolitikai célkitűzések elérése érdekében fokozzuk az áttelepítést, akkor azzal valójában veszélybe sodorjuk a humanitárius, a szükségletekre és a nemzetközi védelemre épülő megközelítési módot.
Módosítás 13
Rendeletre irányuló javaslat
11 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(11) A nemzeti áttelepítési gyakorlatok és eljárások közötti eltérések csökkentése érdekében a kiválasztáshoz közös szabványeljárásokat, közös jogosultsági feltételeket és kizárási okokat kell meghatározni, emellett a letelepített személyek részére közös védelmi státuszt kell biztosítani. | (11) Egy egységes uniós áttelepítési keret létrehozása, valamint a tagállamok fokozott részvételének előmozdítása és támogatása érdekében a kiválasztáshoz közös szabványeljárásokat, közös jogosultsági feltételeket és kizárási okokat kell meghatározni. |
Or. en
Indokolás
Jóllehet feltétlenül létre kell hoznunk ösztönzőket az uniós keretben való tagállami részvételhez, az is fontos, hogy ez a keret ne tántorítsa el a potenciális tagállami erőfeszítéseket a tagállami programokra vonatkozó közös eljárások, jogosultsági kritériumok vagy kizárási jogalapok kikényszerítésével. Az uniós áttelepítési keretben való részvételt fokozatosan kell növelni azzal a hozzáadott értékkel, amelyről a program gondoskodik, valamint a szakértelem és az erőforrások egyesítésével. Továbbá az áttelepítésnek mint tartós megoldásnak az az alapja, hogy az államoktól elvárják, hogy az áttelepített személyek számára állandó letelepedési engedélyt biztosítsanak. Ezért létfontosságú, hogy a tagállamok képesek legyenek letelepedési engedélyeket kiadni, amelyek sokkal kedvezőbbek, mint a(z) XXX/XXX/EU rendeletben [kvalifikációs rendelet] javasolt megoldás.
Módosítás 14
Rendeletre irányuló javaslat
12 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(12) A közös szabványeljárásokat a tagállamok szabványaira és az általuk szerzett áttelepítési tapasztalatokra alapozva kell meghatározni, külön figyelemmel a 2016. március 18-i EU–Törökország nyilatkozat szerinti, Törökországgal közös áttelepítési program megvalósítását szabályozó szabványos működési eljárásokra. Az uniós áttelepítési keretnek az áttelepítési szabványeljárások két típusának alkalmazását kell lehetővé tennie: | (12) A közös szabványeljárásokat a tagállamok és az UNHCR szabványaira és az általuk szerzett áttelepítési tapasztalatokra alapozva kell meghatározni. Az uniós áttelepítési keretnek egy rendes eljárás, egy gyorsított eljárás és egy válsághelyzeti eljárás alkalmazását kell lehetővé tennie: |
Or. en
Módosítás 15
Rendeletre irányuló javaslat
13 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(13) Mindkét eljárástípus az alábbi szakaszokat tartalmazza: azonosítás, nyilvántartásba vétel, értékelés és döntés. | (13) Mindhárom eljárástípus az alábbi szakaszokat tartalmazza: azonosítás, az esetek benyújtása, értékelés, döntés és nyilvántartásba vétel. |
Or. en
Módosítás 16
Rendeletre irányuló javaslat
15 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(15) A gyorsított eljárásban a rendes eljárás során alkalmazottal azonos szintű biztonsági ellenőrzést kell alkalmazni. Ugyanakkor a gyorsított eljárásban a harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek nemzetközi védelmének szükségességét csak ezen személyek kiegészítő védelemre való jogosultságának megállapítása céljából kell értékelni, a menekültstátuszra való jogosultság értékelése nélkül. | (15) A gyorsított eljárásban a rendes eljárás során alkalmazottal azonos szintű biztonsági ellenőrzést kell alkalmazni. Ugyanakkor a gyorsított eljárásban lehetővé kell tenni, hogy a harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek nemzetközi védelmének szükségességét csak ezen személyek kiegészítő védelemre való jogosultságának megállapítása céljából értékeljék, a menekültstátuszra való jogosultság értékelése nélkül. |
Or. en
Módosítás 17
Rendeletre irányuló javaslat
15 a preambulumbekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (15a) Létre kell hozni egy válsághelyzeti eljárást, amelyben a rendes eljárás során alkalmazottal azonos szintű biztonsági ellenőrzést kell alkalmazni. A válsághelyzeti eljárás során azonban az UNHCR által benyújtott sürgős vagy válsághelyzeti esetekben fel kell gyorsítani az 5. cikkben meghatározott követelmények és jogosultsági kritériumok értékelését. |
Or. en
Indokolás
Egy speciális válsághelyzeti kvóta és a hozzá kapcsolódó eljárás bevezetése az uniós áttelepítési terven belül lehetővé tenné, hogy globális választ adjunk a válsághelyzeti és sürgős esetekre, amelyek tekintetében jelentős hiány tapasztalható a rendelkezésre álló helyek szempontjából.
Módosítás 18
Rendeletre irányuló javaslat
16 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(16) Az áttelepítési eljárást a lehető legrövidebb idő alatt be kell fejezni annak érdekében, hogy a nemzetközi védelemre szoruló személyek kevésbé legyenek motiváltak a védelemért való folyamodás érdekében jogellenes módon lépni be az Európai Unióba. Ezzel egyidejűleg az eljárásnak biztosítania kell, hogy a tagállamok részére elegendő idő álljon rendelkezésre ahhoz, hogy minden ügyben teljes körű és megfelelő vizsgálatot végezzenek. A határidőknek összhangban kell lenniük a rendes és a gyorsított eljárás esetére előírt, különböző típusú értékelések elvégzéséhez szükséges időtartammal. | (16) Az áttelepítési eljárást a lehető legrövidebb idő alatt be kell fejezni annak érdekében, hogy a nemzetközi védelemre szoruló személyek kevésbé legyenek rászorulva arra, hogy a védelemért való folyamodás érdekében jogellenes módon lépjenek be az Európai Unióba. Ezzel egyidejűleg az eljárásnak biztosítania kell, hogy a tagállamok részére elegendő idő álljon rendelkezésre ahhoz, hogy minden ügyben teljes körű és megfelelő vizsgálatot végezzenek. A határidőknek összhangban kell lenniük a rendes, a gyorsított és a válsághelyzeti eljárás esetére előírt, különböző típusú értékelések elvégzéséhez szükséges időtartammal. |
Or. en
Módosítás 19
Rendeletre irányuló javaslat
17 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(17) Bármely, az áttelepítési eljárás céljából gyűjtött személyes adatot legfeljebb az áttelepítéstől számított öt évig lehet megőrizni. Mivel egy másik tagállamba való áttelepítésből ki kell zárni azokat a harmadik országbeli állampolgárokat és hontalan személyeket, akiket egy tagállam már áttelepített, vagy akik az előző öt évben elutasították az áttelepülést valamelyik tagállamba, ezt az öt éves időtartamot a személyes adatok – beleértve az ujjnyomatot és az arcképmást – szükséges megőrzési idejének kell tekinteni. | (17) Bármely, az áttelepítési eljárás céljából gyűjtött személyes adatot legfeljebb az áttelepítéstől számított öt évig lehet megőrizni. |
Or. en
Módosítás 20
Rendeletre irányuló javaslat
19 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(19) Az áttelepítés alanyi jogon nem lehetséges. | törölve |
Or. en
Indokolás
Nem világos, mi lehet ennek a bekezdésnek a célja, és miért lenne szükséges ide beilleszteni.
Módosítás 21
Rendeletre irányuló javaslat
20 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(20) Annak érdekében, hogy a célzott uniós áttelepítési programokban alkalmazott eljárások szabályai kiegészíthetőek legyenek, a Bizottságot az Európai Unió működéséről szóló szerződés 290. cikke értelmében fel kell hatalmazni olyan aktusok elfogadására, hogy az eljárás azon harmadik ország körülményeihez igazítható legyen, ahonnan az áttelepítésre sor kerül, például az adott harmadik országnak az eljárás során betöltött szerepének meghatározása tekintetében. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munkája során megfelelő konzultációkat folytasson, többek között szakértői szinten is, és hogy e konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásnak megfelelően kerüljön sor33 . A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlament és a Tanács a tagállamok szakértőivel egyidejűleg kap kézhez minden dokumentumot, és szakértőik rendszeresen részt vehetnek a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó szakértői csoportjainak ülésein. | törölve |
__________________ |
|
33 HL L 123, 2016.05.12., 1. o. |
|
Or. en
Indokolás
Nem világos, mi lehet ezeknek a felhatalmazáson alapuló jogi aktusoknak a célja és hatóköre, különösen az áttelepítési ügyek kiértékelése és a döntés meghozatala szempontjából, és miért nem lehet mindezt más eszközökkel jobban elérni. A rendes eljárás gondoskodik kellő rugalmasságról a tagállamok számára az eljárás szükség szerinti adaptálásához, a 10. cikk (1) - (4) bekezdésének sikeres végrehajtásához.
Módosítás 22
Rendeletre irányuló javaslat
20 a preambulumbekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (20a) Jelen rendelet kiegészítése érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 290. cikkével összhangban jogi aktusokat fogadjon el az uniós áttelepítési terv létrehozását illetően, amely kétévente meghatározza az áttelepítendő személyek megcélzott számát, a tagállamok részvételének részleteit és az áttelepítendő személyek megcélzott számához való hozzájárulásukat, valamint az általános földrajzi prioritásokat. Jelen rendelet kiegészítése érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 290. cikkével összhangban jogi aktusokat fogadjon el célzott uniós áttelepítési program létrehozását illetően, amely meghatározza az áttelepítendő személyek pontos számát a megcélzott számhoz viszonyítva, és a tagállamoknak az uniós áttelepítési tervvel konzisztens részvételét. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munka során – többek között szakértői szinten – megfelelő konzultációkat folytasson, és a konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásban szereplő elvekkel összhangban kerüljön sor. A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlament és a Tanács a tagállamok szakértőivel egyidejűleg kap kézhez minden dokumentumot, és szakértőik rendszeresen részt vehetnek a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó szakértői csoportjainak ülésein. |
Or. en
Módosítás 23
Rendeletre irányuló javaslat
21 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(21) Ahhoz, hogy az uniós áttelepítési keret végrehajtására egységes feltételek mellett kerülhessen sor, a végrehajtási jogköröket a Tanács hatáskörébe kell utalni az éves uniós áttelepítési terv létrehozása céljából, amely rögzíti az áttelepítendő személyek maximális összlétszámát, a tagállamok tervben való részvételének részleteit, és a számszerű hozzájárulásukat az áttelepítendő személyek összlétszámához, valamint az általános földrajzi prioritásokat. | törölve |
Or. en
Módosítás 24
Rendeletre irányuló javaslat
22 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(22) Ezeket a jogköröket az áttelepítendő személyek maximális összlétszámáról és az általános földrajzi prioritások meghatározásáról szóló bizottsági javaslat alapján kell gyakorolni. A Bizottságnak a javaslatát az Unió éves költségvetési tervezetéről szóló javaslatával egyidejűleg kell elkészítenie. A Tanácsnak törekednie kell a javaslat két hónapon belüli elfogadására. A Bizottságnak és a Tanácsnak figyelembe kell vennie a Magas Szintű Áttelepítési Bizottságban folyó megbeszéléseket. | törölve |
Or. en
Módosítás 25
Rendeletre irányuló javaslat
23 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(23) Ahhoz, hogy az uniós áttelepítési keret végrehajtására egységes feltételek mellett kerülhessen sor, a Bizottságnak felhatalmazást kell kapnia a célzott uniós áttelepítési programok létrehozására, amelyek meghatározzák az összlétszámból áttelepítendő személyek pontos számát és a tagállam részvételét, az éves uniós áttelepítési programmal összhangban. Ezeket a jogköröket az 2011. február 16-i, a Bizottság végrehajtási jogköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló, 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben foglaltak szerint kell gyakorolni34 . A célzott uniós áttelepítési programok létrehozásához a vizsgálóbizottsági eljárás alkalmazandó, mivel ezek a programok jelentős következményekkel járnak. A Bizottságnak törekednie kell arra, hogy az éves uniós áttelepítési terv elfogadását követően – és az éves uniós áttelepítési terv érvényességi ideje alatt bármikor, amikor szükségessé válik – a lehető legrövidebb időn belül létrehozza a célzott uniós áttelepítési programokat. A Bizottságnak figyelembe kell vennie a Magas Szintű Áttelepítési Bizottságban folyó megbeszéléseket. | törölve |
__________________ |
|
34 HL L 55, 2011.02.28., 13. o. |
|
Or. en
Módosítás 26
Rendeletre irányuló javaslat
23 a preambulumbekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (23a) A Bizottságnak építenie kell a Magas Szintű Áttelepítési Bizottsággal folytatott konzultációkra, amikor kétévenként elkészíti az Unió áttelepítési tervét. |
Or. en
Módosítás 27
Rendeletre irányuló javaslat
24 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(24) Minden egyes célzott uniós áttelepítési programban meg kell határozni, hogy a szabványeljárási szabályok közül melyiket kell alkalmazni a program végrehajtása során. Ahol és amennyiben szükséges, a végrehajtás megkönnyítése érdekében meg kell határozni a helyi együttműködési intézkedéseket is. | (24) Minden egyes célzott uniós áttelepítési programban meg kell határozni, hogy a szabványeljárási szabályok közül melyiket kell alkalmazni a program végrehajtása során. Ahol és amennyiben szükséges, a végrehajtás megkönnyítése érdekében meg kell határozni a helyi együttműködési intézkedéseket is, különösen az UNHCR, az IOM, az EUAA és más releváns szervezetek esetében. |
Or. en
Módosítás 28
Rendeletre irányuló javaslat
25 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(25) Az áttelepített személyeknek nemzetközi védelmet kell biztosítani. Ennek megfelelően a menekültügyi vívmányoknak a nemzetközi védelem tartalmára vonatkozó rendelkezéseit – beleértve a nemzetközi védelem kedvezményezettjeinek másodlagos mozgása ellen ható szabályokat is – attól a pillanattól kezdve alkalmazni kell, hogy az áttelepített személy megérkezik a tagállamok területére. | (25) Az áttelepített személyeknek nemzetközi védelmet kell biztosítani, abból a célból, hogy tartós megoldást biztosíthassunk a számukra. Ennek megfelelően a menekültügyi vívmányoknak a nemzetközi védelem tartalmára vonatkozó rendelkezéseit attól a pillanattól kezdve alkalmazni kell, hogy az áttelepített személy megérkezik a tagállamok területére. |
Or. en
Módosítás 29
Rendeletre irányuló javaslat
25 a preambulumbekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (25a) Az áttelepített személyek számára a nemzetközi védelem más kedvezményezettjeivel azonos hozzáférési lehetőségeket kell biztosítani az integrációs intézkedésekhez, a [kvalifikációs rendelet] VII. fejezetének III. szakasza szerint. A tagállamok csak akkor tehetik kötelezővé az említett integrációs intézkedésekben való részvételt, ha ezek az integrációs intézkedések könnyen hozzáférhetőek, elérhetőek és ingyenesek. |
Or. en
Módosítás 30
Rendeletre irányuló javaslat
27 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(27) Az UNHCR-nek – a nemzetközi védelemre szoruló, menekülni kényszerült személyek harmadik országból az áttelepítésüket vállaló tagországokba történő befogadásának különböző formái terén szerzett tapasztalata és szakértelme miatt – továbbra is kulcsszerepet kell játszania az uniós áttelepítési kereten belüli áttelepítési erőfeszítésekben. Az UNHCR mellett más nemzetközi szereplőket – például a Nemzetközi Migrációs Szervezetet (IOM) – is fel kell kérni arra, hogy segítsék a tagállamokat az uniós áttelepítési keret megvalósításában. | (27) Az UNHCR-nek – a nemzetközi védelemre szoruló, menekülni kényszerült személyek harmadik országból az áttelepítésüket vállaló tagországokba történő befogadásának különböző formái terén szerzett tapasztalata és szakértelme miatt – elsődleges felelősséget kell vállalnia az uniós áttelepítési kereten belül lefolytatott áttelepítésre jogosult személyek előterjesztésében. Az UNHCR mellett más nemzetközi szereplőket – például a Nemzetközi Migrációs Szervezetet (IOM) – is fel kell kérni arra, hogy segítsék a tagállamokat az uniós áttelepítési keret megvalósításában. |
Or. en
Módosítás 31
Rendeletre irányuló javaslat
28 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(28) [Az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének] a mandátumával összhangban segítenie kell a tagállamokat az uniós áttelepítési keret megvalósításában. | (28) [Az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének] a mandátumával összhangban segítenie kell a tagállamokat az uniós áttelepítési keret megvalósításában, ha ezt a tagállamok kérik. |
Or. en
Indokolás
Az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége fontos szerepet játszhat a tagállamok áttelepítési képességeinek, valamint az Unió áttelepítési erőfeszítéseihez való hozzájárulásuk fokozásában és előmozdításában, a 10. és a 12. cikkben részletezettek szerint.
Módosítás 32
Rendeletre irányuló javaslat
29 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(29) Létre kell hozni a Magas Szintű Áttelepítési Bizottságot, hogy lehetővé váljon a széles körű konzultáció az érintettekkel az uniós áttelepítési keret megvalósításával kapcsolatban. | (29) Létre kell hozni a Magas Szintű Áttelepítési Bizottságot, hogy lehetővé váljon a széles körű konzultáció az érintettekkel az uniós áttelepítési keret megvalósításával kapcsolatban. Ennek a Bizottságnak össze kell hangolnia munkáját a nemzetközi áttelepítési struktúrák munkájával, különös tekintettel az áttelepítésről szóló éves háromoldalú konzultációkra és az UNHCR éves előrejelzett globális áttelepítési szükségleteiről szóló kiadványára. A Magas Szintű Áttelepítési Bizottságnak fel kell vázolnia az Unió áttelepítési tervének és a különféle célzott uniós áttelepítési programok fő elemeit. |
Or. en
Módosítás 33
Rendeletre irányuló javaslat
31 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(31) E rendelet nem befolyásolja a tagállamok azon képességét, hogy olyan nemzeti áttelepítési programokat fogadjanak el vagy hajtsanak végre, amelyek nem veszélyeztetik az ebben a rendeletben kitűzött uniós célokat, például további áttelepítési férőhelyeket biztosítanak a rendelet szerint létrehozott célzott uniós áttelepítési programokhoz, túlteljesítve az áttelepítendő személyek éves uniós áttelepítési tervben meghatározott maximális összlétszámához adott hozzájárulásukat. | (31) E rendelet nem befolyásolja a tagállamok azon képességét, hogy nemzeti áttelepítési programokat fogadjanak el vagy hajtsanak végre. |
Or. en
Módosítás 34
Rendeletre irányuló javaslat
1 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
E rendelet uniós áttelepítési keretet hoz létre, amely lehetővé teszi a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek befogadását a tagállamok területére abból a célból, hogy számukra nemzetközi védelmet biztosítsanak. | E rendelet uniós áttelepítési keretet hoz létre, amely lehetővé teszi a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek befogadását a tagállamok területére abból a célból, hogy számukra nemzetközi védelmet biztosítsanak és tartós megoldásról gondoskodjanak. |
Or. en
Módosítás 35
Rendeletre irányuló javaslat
2 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
E rendelet alkalmazásában az „áttelepítés” a nemzetközi védelemre szoruló harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek valamely harmadik országból – ahová vagy amelyen belül menekülni kényszerültek – a tagállamok területére történő, számukra nemzetközi védelem biztosítását célzó befogadását jelenti. | E rendelet alkalmazásában az „áttelepítés” a nemzetközi védelemre szoruló harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek valamely harmadik országból – ahová vagy amelyen belül menekülni kényszerültek – valamely tagállamba történő, számukra nemzetközi védelem biztosítását célzó kiválasztását, befogadását és átszállítását, valamint tartós megoldás biztosítását jelenti. |
Or. en
Módosítás 36
Rendeletre irányuló javaslat
3 cikk – 3 bekezdés – a pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
a) lehetővé teszi hogy a nemzetközi védelemre szoruló, harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek jogszerű és biztonságos módon érkezhessenek a tagállamok területére; | a) lehetővé teszi, hogy a nemzetközi védelemre szoruló, harmadik országbeli állampolgárokat és hontalan személyeket jogszerű és biztonságos módon szállítsák át és érkezhessenek meg a tagállamok területére abból a célból, hogy tartós megoldást biztosítsanak a számukra; |
Or. en
Módosítás 37
Rendeletre irányuló javaslat
3 cikk – 3 bekezdés – a a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| aa) hozzájárul a nemzetközi védelemre szoruló, leginkább sebezhető harmadik országbeli állampolgárok és a hontalan személyek védelméhez és a tartós megoldásokhoz, az elhúzódó menekültügyi helyzetben lévőket is ide számítva. |
Or. en
Módosítás 38
Rendeletre irányuló javaslat
3 cikk – 3 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) hozzájárul ahhoz, hogy csökkenjen a nemzetközi védelemre szoruló harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek tagállamok területére történő, nagymértékű, szabálytalan beáramlásának kockázata; | törölve |
Or. en
Indokolás
Az EUMSZ 78. cikkének (1) bekezdése szerint az Unió menekültügyi politikájának összhangban kell állnia az 1951. július 28-i Genfi Egyezménnyel, a menekültek jogállását szabályozó 1967. január 31- jegyzőkönyvvel és más vonatkozó szerződésekkel. Ezek a szerződések az 1948. évi Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 14. cikkére épülnek, amely elismeri az egyéneknek azt a jogát, hogy menedéket kérhetnek az üldöztetések elől más országokban. Az áttelepítés nem helyettesítheti a menedékkérők spontán megérkezését az Európai Unióba.
Módosítás 39
Rendeletre irányuló javaslat
3 cikk – 3 bekezdés – b a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| ba) fokozatosan növeli a tagállamok kollektív áttelepítési erőfeszítéseit, emellett támogatja és megkönnyíti az áttelepített személyek fogadását és integrációját. |
Or. en
Módosítás 40
Rendeletre irányuló javaslat
3 cikk – 3 bekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) hozzájárul a nemzetközi áttelepítési kezdeményezésekhez. | c) hozzájárul a nemzetközi áttelepítési kezdeményezésekhez, többek között az áttelepítés stratégiai alkalmazása útján, különös tekintettel az elhúzódó menekültügyi helyzetekre. |
Or. en
Indokolás
Az áttelepítés stratégiai alkalmazását az UNHCR a következőképpen határozza meg: „Az áttelepítés tervezett alkalmazása olyan módon, amely közvetlenül vagy közvetett módon maximumra növeli az előnyöket, melyek nem azonosak az áttelepített menekült által kapott előnyökkel. Ezeket az előnyöket más menekültek, a befogadó állam vagy általában a nemzetközi védelmi rendszer is élvezheti.” Az áttelepítés stratégiai alkalmazását jelen keret céljaiból úgy kell felfogni, mint az áttelepítés olyan módon történő alkalmazását, amely átfogóbb léptékben tudatosan javítja a védelmet. Az UNHCR esetében ez jelentheti például a védelmi feltételek javítását a menedéket nyújtó országban, ilyen lehet a visszaküldés kockázatának csökkentése vagy annak biztosítása, hogy kiadják a megfelelő dokumentumokat a menedékkérőknek és a menekülteknek (pl. Egyiptom, Törökország), vagy hogy az UNHCR hozzáférjen a fogvatartott menekültekhez (pl. Kína és Líbia). Az áttelepítés stratégiai alkalmazását nem szabad a migráció ellenőrzésére szolgáló eszközként felfogni. Az áttelepítés stratégiai alkalmazásának felmérése során tapasztalható esetleges nehézségek valamely konkrét helyzetben nem szolgálhatnak egy régió vagy ország kizárásának alapjaként.
Módosítás 41
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Azon régiók vagy harmadik országok meghatározásakor, amelyek területéről az uniós áttelepítési keretben végrehajtott áttelepítésre kerül sor, a 7. és 8. cikkben meghatározott végrehajtási jogi aktusokkal összhangban az alábbi tényezőket kell figyelembe venni: | Azon régiók vagy harmadik országok meghatározásakor, amelyek területéről az uniós áttelepítési keretben végrehajtott áttelepítésre kerül sor, a 7. és 8. cikkben meghatározott, felhatalmazáson alapuló jogi aktusokkal összhangban az alábbi tényezőket kell figyelembe venni: |
Or. en
Módosítás 42
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 1 bekezdés – a pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
a) a nemzetközi védelemre szoruló, egy harmadik országba vagy egy harmadik országon belül menekülni kényszerült személyek száma, és e személyek esetleges továbbutazása a tagállamok területe felé; | a) az UNHCR előrejelzett globális áttelepítési szükségletek című dokumentumában részletezett globális áttelepítési szükségletek, amelyek meghatározzák a leginkább sebezhető menekülteket, akiknek szerte a világon áttelepítésre van szükségük; |
Or. en
Módosítás 43
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 1 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) kiegészítő jelleg azon harmadik országoknak nyújtott pénzügyi és technikai támogatással, ahová vagy amelyeken belül nemzetközi védelemre szoruló személyek menekülni kényszerültek; | törölve |
Or. en
Indokolás
Ezzel a ponttal a jelen cikk d) bekezdésének javasolt módosítása foglalkozik.
Módosítás 44
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 1 bekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) az Unió általános kapcsolatai azon harmadik országgal vagy országokkal, ahonnan áttelepítésre kerül sor, és összességében a harmadik országokkal; | törölve |
Or. en
Indokolás
Több érdekelt fél, például az UNHCR, IOM, ECRE, IRC, a Caritas, a Vöröskereszt, az Amnesty International és még sokan mások hangot adtak azzal kapcsolatos aggodalmaiknak, hogy az áttelepítést összekapcsolják a harmadik országokkal migrációs kérdésekben folytatott együttműködéssel, mivel ez eltávolít attól, hogy az áttelepítést védelmi eszközként alkalmazzuk, amellyel segítséget nyújtunk a leginkább kiszolgáltatott menekülteknek. Az előadó szilárdan hiszi, hogy meg kell óvnunk az áttelepítés humanitárius lényegét, és hogy az áttelepítésnek továbbra is a leginkább kiszolgáltatott menekültek szükségleteire kell épülnie. Érdemes megjegyezni, hogy az UNHCR már az utolsó lehetőségnek tekinti az áttelepítést, ami azt jelenti, hogy amikor kiértékelnek egy esetet, akkor már megvizsgálták az összes többi lehetőséget. Ha a harmadik országokkal a migráció területén folytatott együttműködés alapján állapítunk meg földrajzi prioritásokat, és külpolitikai célkitűzések elérése érdekében fokozzuk az áttelepítést, akkor azzal valójában veszélybe sodorjuk a humanitárius, a szükségletekre és a nemzetközi védelemre épülő megközelítési módot.
Módosítás 45
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 1 bekezdés – d pont – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
d) egy harmadik ország tényleges együttműködése az Unióval a migráció és a menekültügy terén, többek között az alábbiak tekintetében: | d) az áttelepítés stratégiai alkalmazása, kollektív megoldások biztosítása, valamint a védelmi környezet és a biztonsági helyzet harmadik országokban történő javítása céljából, többek között hatékony menekültügyi rendszer és fejlesztési politikák kidolgozásán keresztül. |
Or. en
Indokolás
Az áttelepítés stratégiai alkalmazását az UNHCR a következőképpen határozza meg: „Az áttelepítés tervezett alkalmazása olyan módon, amely közvetlenül vagy közvetett módon maximumra növeli az előnyöket, melyek nem azonosak az áttelepített menekült által kapott előnyökkel. Ezek az előnyöket más menekültek, a befogadó állam vagy általában a nemzetközi védelmi rendszer is élvezheti.” Az áttelepítés stratégiai alkalmazását jelen keret céljaiból úgy kell felfogni mint az áttelepítés stratégiai módon történő alkalmazását a védelem átfogó léptékben történő javítása céljából. Az UNHCR esetében ez jelentheti például a védelmi feltételek javítását a menedéket nyújtó országban, ilyen lehet a visszaküldés kockázatának csökkentése vagy annak biztosítása, hogy kiadják a megfelelő dokumentumokat a menedékkérőknek és a menekülteknek (pl. Egyiptom, Törökország), vagy hogy az UNHCR hozzáférjen a fogvatartott menekültekhez (pl. Kína és Líbia). Az áttelepítés stratégiai alkalmazását semmiképpen sem szabad a migráció ellenőrzésére szolgáló eszközként felfogni. Az áttelepítés stratégiai alkalmazásának felmérése során tapasztalható esetleges nehézségek valamely konkrét helyzetben nem szolgálhatnak egy régió vagy ország kizárásának alapjaként.
Módosítás 46
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 1 bekezdés – d pont – i pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
i. az adott harmadik országból érkező, a tagállamok határát jogellenesen átlépő harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek számának csökkentése; | törölve |
Or. en
Indokolás
Több érdekelt fél, például az UNHCR, IOM, ECRE, IRC, a Caritas, a Vöröskereszt, az Amnesty International és még sokan mások hangot adtak azzal kapcsolatos aggodalmaiknak, hogy az áttelepítést összekapcsolják a harmadik országokkal folytatott határigazgatási együttműködéssel, mivel ez eltávolít attól, hogy az áttelepítést védelmi eszközként alkalmazzuk, amellyel segítséget nyújtunk a leginkább kiszolgáltatott menekülteknek. Az előadó szilárdan hiszi, hogy meg kell óvnunk az áttelepítés humanitárius lényegét, és hogy az áttelepítésnek továbbra is a leginkább kiszolgáltatott menekültek szükségleteire kell épülnie. Ha a harmadik országokkal a migráció ellenőrzése területén folytatott együttműködés alapján állapítunk meg földrajzi prioritásokat, és külpolitikai célkitűzések elérése érdekében fokozzuk az áttelepítést, akkor azzal valójában veszélybe sodorjuk a humanitárius, a szükségletekre és a nemzetközi védelemre épülő megközelítési módot. A spontán érkezéseket nem szabad leállítani az áttelepítések miatt, és csak úgy csökkenthetjük a kényszert, hogy az emberek szabálytalan utakat válasszanak, hogy növeljük az áttelepített személyek számát és gondoskodunk más jogszerű útvonalakról, például humanitárius vízumokról, kibővített családegyesítésekről, humanitárius befogadási programokról stb.
Módosítás 47
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 1 bekezdés – d pont – ii pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
ii. azon feltételek megteremtése, amelyek lehetővé teszik az első menedéket nyújtó ország és a biztonságos harmadik ország fogalmának alkalmazását azon menedékkérők visszatérésére vonatkozóan, akik az adott harmadik országgal valamilyen kapcsolatban állnak és/vagy onnan indulva jogellenesen léptek be a tagállamok területére; | törölve |
Or. en
Indokolás
Több érdekelt fél, például az UNHCR, IOM, ECRE, IRC, a Caritas, a Vöröskereszt, az Amnesty International és még sokan mások hangot adtak azzal kapcsolatos aggodalmaiknak, hogy az áttelepítést összekapcsolják a harmadik országokkal menekültügyi és migrációs kérdésekben folytatott együttműködéssel, mivel ez eltávolít attól, hogy az áttelepítést védelmi eszközként alkalmazzuk, amellyel segítséget nyújtunk a leginkább kiszolgáltatott menekülteknek. Az előadó szilárdan hiszi, hogy meg kell óvnunk az áttelepítés humanitárius lényegét, és hogy az áttelepítésnek továbbra is a leginkább kiszolgáltatott menekültek szükségleteire kell épülnie. Ha a harmadik országokkal a migráció és a menekültügy területén folytatott együttműködés alapján állapítunk meg földrajzi prioritásokat, és külpolitikai célkitűzések elérése érdekében fokozzuk az áttelepítést, akkor azzal valójában veszélybe sodorjuk a humanitárius, a szükségletekre és a nemzetközi védelemre épülő megközelítési módot.
Módosítás 48
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 1 bekezdés – d pont – iii pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
iii. az adott országban tartózkodó, nemzetközi védelemre szoruló személyek befogadásához és védelméhez szükséges kapacitás növelése, többek között hatékony menekültügyi rendszer kialakításával; vagy | törölve |
Or. en
Indokolás
Ezzel a ponttal a jelen cikk d) bekezdésének javasolt módosítása foglalkozik.
Módosítás 49
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 1 bekezdés – d pont – iv pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
iv. a tagállamok területén jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek visszafogadási arányának növelése, például visszafogadási megállapodások megkötésén és hatékony végrehajtásán keresztül; | törölve |
Or. en
Indokolás
Több érdekelt fél, például az UNHCR, IOM, ECRE, IRC, a Caritas, a Vöröskereszt, az Amnesty International és még sokan mások hangot adtak azzal kapcsolatos aggodalmaiknak, hogy az áttelepítést összekapcsolják a harmadik országokkal menekültügyi és migrációs kérdésekben folytatott együttműködéssel, mivel ez eltávolít attól, hogy az áttelepítést védelmi eszközként alkalmazzuk, amellyel segítséget nyújtunk a leginkább kiszolgáltatott menekülteknek. Az előadó szilárdan hiszi, hogy meg kell óvnunk az áttelepítés humanitárius lényegét, és hogy az áttelepítésnek továbbra is a leginkább kiszolgáltatott menekültek szükségleteire kell épülnie. Ha a harmadik országokkal a migráció területén folytatott együttműködés alapján állapítunk meg földrajzi prioritásokat, és külpolitikai célkitűzések elérése érdekében fokozzuk az áttelepítést, akkor azzal valójában veszélybe sodorjuk a humanitárius, a szükségletekre és a nemzetközi védelemre épülő megközelítési módot.
Módosítás 50
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 1 bekezdés – e pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
e) a harmadik országok áttelepítési kötelezettségvállalásainak mértéke és tartalma. | törölve |
Or. en
Módosítás 51
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Az alábbiakban meghatározott harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek jogosultak részt venni a 8. cikkel összhangban létrehozott célzott uniós áttelepítési programokban: | Kizárólag az alábbiakban meghatározott harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek jogosultak részt venni a 8. cikkel összhangban létrehozott célzott uniós áttelepítési programokban: |
Or. en
Módosítás 52
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 1 bekezdés – a pont – i pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
a) i. olyan harmadik országbeli állampolgárok, akik faji, illetve vallási okok, nemzeti hovatartozásuk, politikai véleményük avagy meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozásuk miatti üldöztetéstől való megalapozott félelmük miatt az állampolgárságuk szerinti országon kívül vagy a korábbi szokásos tartózkodási helyük szerinti országrészen részén kívül tartózkodnak, és nem tudják vagy az üldöztetéstől való félelmükben nem kívánják azon ország védelmét igénybe venni, vagy olyan hontalan személyek, akik a korábbi szokásos tartózkodási helyük szerinti országon vagy országrészen kívül tartózkodnak, és a fentiekkel azonos okoknál fogva nem tudnak vagy az üldöztetéstől való félelmükben nem hajlandóak oda visszatérni, illetve ennek hiányában, | a) i. olyan harmadik országbeli állampolgárok, akik faji, nemi, nemi identitási, nemi önkifejezési, vallási okok, nemzeti hovatartozásuk, szexuális irányultságuk, politikai véleményük avagy meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozásuk miatti üldöztetéstől való megalapozott félelmük miatt az állampolgárságuk szerinti országon kívül vagy a korábbi szokásos tartózkodási helyük szerinti országrészen részén kívül tartózkodnak, és nem tudják vagy az üldöztetéstől való félelmükben nem kívánják azon ország védelmét igénybe venni, vagy olyan hontalan személyek, akik a korábbi szokásos tartózkodási helyük szerinti országon vagy országrészen kívül tartózkodnak, és a fentiekkel azonos okoknál fogva nem tudnak vagy az üldöztetéstől való félelmükben nem hajlandóak oda visszatérni, illetve ennek hiányában, |
Or. en
Módosítás 53
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 1 bekezdés – b pont – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) olyan harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek, akik az alábbi csoportok legalább egyikébe sorolhatók: | b) olyan harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek, akik megfelelnek az (a) pontban szereplő kritériumoknak, továbbá az alábbi csoportok legalább egyikébe sorolhatók: |
Or. en
Módosítás 54
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 1 bekezdés – b pont – i pont – 4 francia bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
- jogi és/vagy fizikai védelemre szoruló személyek; | - jogi és/vagy fizikai védelemre szoruló személyek, ide számítva azokat is, akiket a visszaküldés veszélye fenyeget; |
Or. en
Indokolás
Összehangolás az UNHCR áttelepítési befogadási kritériumaival.
Módosítás 55
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 1 bekezdés – b pont – i pont – 6 francia bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
- társadalmi vagy gazdasági tekintetben kiszolgáltatott személyek; | törölve |
Or. en
Módosítás 56
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 1 bekezdés – b pont – i pont – 6 a francia bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| - elhúzódó menekültügyi helyzetben lévő személyek, akiknek semmiféle más előrelátható tartós megoldás nem áll rendelkezésére; |
Or. en
Módosítás 57
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 1 bekezdés – b pont – ii alpont – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
ii. valamely tagállamban jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár, hontalan személy vagy uniós polgár családtagjai; | ii. olyan esetekben, amikor nincs más jogszerű csatorna az Európai Unió területére történő belépésre, ide számítva a 2003/86/EK tanácsi irányelvet is1a, valamely tagállamban jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár, hontalan személy vagy uniós polgár családtagjai: |
| __________________ |
| 1a A Tanács 2003/86/EK irányelve (2003. szeptember 22.) a családegyesítési jogról, (HL L 251., 2003.10.3., 12–18. o.). |
Or. en
Módosítás 58
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 1 bekezdés – b pont – ii pont – 1 francia bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
- a házastárs, vagy a tartós kapcsolatban élő – nőtlen/hajadon – élettárs, amennyiben az érintett tagállam harmadik országbeli állampolgárokra vagy hontalan személyekre vonatkozó jogszabályai vagy gyakorlata az élettársakat a házaspárokhoz hasonló módon kezeli; | - a házastárs, vagy a tartós kapcsolatban élő – nőtlen/hajadon – élettárs; |
Or. en
Módosítás 59
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 1 bekezdés – b pont – ii pont – 2 francia bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
- az első francia bekezdésben említett párok, valamint áttelepítendő harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek kiskorú, nem házas gyermekei, függetlenül attól, hogy házasságban vagy házasságon kívül születtek, vagy a nemzeti jogszabályok értelmében örökbe fogadták őket; | - az első francia bekezdésben említett párok, valamint áttelepítendő harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek kiskorú gyermekei, függetlenül attól, hogy házasságban vagy házasságon kívül születtek, vagy a nemzeti jogszabályok értelmében örökbe fogadták őket; |
Or. en
Indokolás
Jóllehet az előadó megérti, hogy ennek a megfogalmazásnak a célja, hogy ne támogassa a gyermekházasságot, azzal a kockázattal jár, hogy az áttelepítés megtagadásával tovább bünteti a gyermekházasságok áldozatait.
Módosítás 60
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 1 bekezdés – b pont – ii pont – 3 francia bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
- az áttelepítendő kiskorú, nem házas személy apja, anyja, vagy olyan más felnőtt, aki a kiskorúért azon tagállam jogszabályai vagy gyakorlata alapján felelős, ahol a felnőtt tartózkodik; | - az áttelepítendő kiskorú személy apja, anyja, vagy olyan más felnőtt, aki a kiskorúért azon tagállam jogszabályai vagy gyakorlata alapján felelős, ahol a felnőtt tartózkodik; |
Or. en
Indokolás
Jóllehet az előadó megérti, hogy ennek a megfogalmazásnak a célja, hogy ne támogassa a gyermekházasságot, azzal a kockázattal jár, hogy az áttelepítés megtagadásával tovább bünteti a gyermekházasságok áldozatait.
Módosítás 61
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 1 bekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek, akikre nem vonatkozik a 1951. évi genfi egyezmény 1. cikkének D. pontja, amely az Egyesült Nemzetek Szervezete Menekültügyi Főbiztosságán (a továbbiakban: UNHCR) kívüli ENSZ szervek vagy ügynökségek által nyújtott védelemben vagy támogatásban részesülő személyekre vonatkozik; | c) harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek, akik megfelelnek az (a) és (b) pontban szereplő kritériumoknak, továbbá akiket az 1951. évi genfi egyezmény 1. cikke D. pontjának 2. bekezdése értelmében megilletnek az Egyezményben lefektetett előnyök; |
Or. en
Indokolás
A genfi egyezmény 1. cikke D. pontja kizárási és kiterjesztési záradékot egyaránt tartalmaz. Kizárja az egyezmény hatálya alól azokat a személyeket, akik jelenleg védelemben vagy támogatásban részesülnek az ENSZ valamely szervétől vagy ügynökségétől, amely nem azonos az UNHCR-rel. A genfi egyezmény 1. cikke D. pontjának egyértelmű megszövegezéséből az következik, hogy csak azok a személyek tartoznak az abban szereplő, a menekültstátust kizáró záradék hatálya alá, akik ténylegesen élvezik az UNRWA támogatását, amelyet szűken kell értelmezni,és ezért nem lehet olyan személyekre vonatkoztatni, akik jogosultak vagy jogosultak voltak arra, hogy védelemben vagy támogatásban részesüljenek az említett ügynökség részéről. A genfi egyezmény 1. cikke D. pontjának második bekezdése kiterjed azokra a személyekre, akiknek az esetében a számukra nyújtott, a kizárási záradékban hivatkozott védelem vagy támogatás bármilyen ok miatt megszűnt. A genfi egyezmény 1. cikke D. pontjának az a célja, hogy el lehessen kerülni az illetékességi átfedéseket az UNRWA és az UNHCR között, és az UNHCR alapokmányával összefüggésben szükség szerint gondoskodik a palesztin menekültek védelméről és támogatásáról. Jelen keret céljaiból csak az 1. cikke D. pontjának 2. bekezdésére, vagyis a kiterjesztési záradékra hivatkozunk.
Módosítás 62
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 1 bekezdés – d pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
d) harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek, akiket a tartózkodásuk vagy lakóhelyük szerinti ország illetékes hatóságai nem ismernek el olyan személyként, mint akit az érintett ország állampolgáraiéval megegyező vagy az azokéval egyenértékű jogok és kötelezettségek illetnek meg. | törölve |
Or. en
Indokolás
Jelen bekezdés a genfi egyezmény 1. cikke E. pontjára hivatkozik, ami egy kizárási záradék. Ezért nem világos, hogy milyen célból illesztették be a jelen keret jogosultsági kritériumaiba.
Módosítás 63
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A tagállamok biztosítják, hogy a b) pont ii. alpontjában említett személyek esetében a család egysége fenntartható legyen. | A tagállamok biztosítják, hogy a család egysége fenntartható legyen valamennyi áttelepítési gyakorlat során. |
Or. en
Módosítás 64
Rendeletre irányuló javaslat
6 cikk – 1 bekezdés – a pont – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
a) azokat a személyeket, akikről nyomós okkal feltételezhető, hogy: | a) azokat a személyeket, akikről alapos okkal feltételezhető, hogy: |
Or. en
Indokolás
Összehangolás az 1951. július 28-i genfi egyezmény 1. cikke F. pontjának, valamint a menekültek jogállását szabályozó 1967. január 31-i jegyzőkönyv megszövegezésével.
Módosítás 65
Rendeletre irányuló javaslat
6 cikk – 1 bekezdés – a pont – ii pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
ii. súlyos bűncselekményt követtek el; | ii. súlyos nem politikai bűncselekményt követtek el; |
Or. en
Indokolás
Összehangolás az 1951. július 28-i genfi egyezmény 1. cikke F. pontjának, valamint a menekültek jogállását szabályozó 1967. január 31-i jegyzőkönyv megszövegezésével.
Módosítás 66
Rendeletre irányuló javaslat
6 cikk – 1 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) azokat a személyeket, akikről nyomós okkal feltételezhető, hogy veszélyt jelentenek az áttelepítési ügyet vizsgáló tagállam társadalmára, közérdekére, biztonságára, közegészségére vagy nemzetközi kapcsolataira, beleértve azt az esetet is, amelyben egy második tagállam felkéri az áttelepítési iratanyagot vizsgáló tagállamot a vele való egyeztetésre a vizsgálat alatt bizonyos harmadik országbeli állampolgárokkal vagy hontalan személyekkel, vagy harmadik országbeli állampolgárok, illetve hontalan személyek adott csoportjaival kapcsolatban, és ez a második tagállam ezen indokok alapján kifogást emelt az érintett személyek áttelepítésével szemben; | törölve |
Or. en
Indokolás
Az EUMSZ 78. cikkének (1) bekezdése szerint az Unió menekültügyi politikájának összhangban kell állnia az 1951. július 28-i genfi egyezménnyel, a menekültek jogállását szabályozó 1967. január 31- jegyzőkönyvvel és más vonatkozó szerződésekkel. Mivel a kizárás fogalma pontosan érthető jelentést hordoz a nemzetközi menekültvédelem összefüggésében, ami szigorúan olyan egyénekre vonatkozik, akik nem érdemlik meg a nemzetközi védelmet, az előadó úgy döntött, hogy követi a genfi egyezmény 1. cikkének F. pontjában szereplő kizárási záradékokat. Az ehhez hasonló további kizárási záradékok megzavarják a kizárás és a jogosulatlanság közötti összefüggéseket.
Módosítás 67
Rendeletre irányuló javaslat
6 cikk – 1 bekezdés – b a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| ba) harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek, akiket a tartózkodásuk vagy lakóhelyük szerinti ország illetékes hatóságai elismernek olyan személyként, mint akit az érintett ország állampolgáraiéval megegyező vagy az azokéval egyenértékű jogok és kötelezettségek illetnek meg. |
Or. en
Indokolás
Összehangolás az 1951. július 28-i genfi egyezmény 1. cikke F. pontjának, valamint a menekültek jogállását szabályozó 1967. január 31-i jegyzőkönyv megszövegezésével.
Módosítás 68
Rendeletre irányuló javaslat
6 cikk – 1 bekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) azokat a személyeket, akikkel kapcsolatban a Schengeni Információs Rendszerben vagy egy tagállam nemzeti adatbázisában beléptetési tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzést adtak ki; | törölve |
Or. en
Indokolás
Az EUMSZ 78. cikkének (1) bekezdése szerint az Unió menekültügyi politikájának összhangban kell állnia az 1951. július 28-i genfi egyezménnyel, a menekültek jogállását szabályozó 1967. január 31- jegyzőkönyvvel és más vonatkozó szerződésekkel. Mivel a kizárás fogalma pontosan érthető jelentést hordoz a nemzetközi menekültvédelem összefüggésében, ami szigorúan olyan egyénekre vonatkozik, akik nem érdemlik meg a nemzetközi védelmet, az előadó úgy döntött, hogy követi a genfi egyezmény 1. cikkének F. pontjában szereplő kizárási záradékokat. Az ehhez hasonló további kizárási záradékok megzavarják a kizárás és a jogosulatlanság közötti összefüggéseket.
Módosítás 69
Rendeletre irányuló javaslat
6 cikk – 1 bekezdés – d pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
d) azokat a személyeket, akik az áttelepítést megelőző öt évben jogellenesen léptek be vagy jogellenes belépést kíséreltek meg a tagállamok területére, illetve jogellenesen tartózkodtak ott; | törölve |
Or. en
Indokolás
Az EUMSZ 78. cikkének (1) bekezdése szerint az Unió menekültügyi politikájának összhangban kell állnia az 1951. július 28-i genfi egyezménnyel, a menekültek jogállását szabályozó 1967. január 31- jegyzőkönyvvel és más vonatkozó szerződésekkel. Mivel a kizárás fogalma pontosan érthető jelentést hordoz a nemzetközi menekültvédelem összefüggésében, ami szigorúan olyan egyénekre vonatkozik, akik nem érdemlik meg a nemzetközi védelmet, az előadó úgy döntött, hogy követi a genfi egyezmény 1. cikkének F. pontjában szereplő kizárási záradékokat. Az ehhez hasonló további kizárási záradékok megzavarják a kizárás és a jogosulatlanság közötti összefüggéseket. Továbbá a személyek gyakran rákényszerülnek szabálytalan utazások vállalására, mivel kiszolgáltatottak, és mivel nem látnak maguk előtt más tartós megoldást. Ha valakit ilyen okok miatt kizárnak, akkor ezzel olyan emberek kizárását kockáztatjuk, akiknek kétségbeejtő szükségük van védelemre. Ezenkívül a személy védelmi helyzete öt év alatt megváltozhat, például kitörhet háború az országában, vagy házasságra kényszerítik, és egy ilyen átfogó kizárás akadályozná a személy új helyzetének figyelembevételét, ami a védelem megtagadásához vezethet.
Módosítás 70
Rendeletre irányuló javaslat
6 cikk – 1 bekezdés – e pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
e) azokat a személyeket, akiket egy másik tagállam már áttelepített e rendelet, a Tanácsban ülésező tagállamok kormányai képviselőinek 11097/15 számú, 2015. július 20-án elfogadott következtetései, a 2016. március 18-i EU–Törökország nyilatkozat, a Bizottság 2015. december 15-i, C(2015) 9490 számú ajánlása vagy egy nemzeti áttelepítési program végrehajtása során; valamint | e) azokat a személyeket, akiket egy másik tagállam már áttelepített e rendelet, a Tanácsban ülésező tagállamok kormányai képviselőinek 11097/15 számú, 2015. július 20-án elfogadott következtetései, vagy egy nemzeti áttelepítési program végrehajtása során; valamint |
Or. en
Módosítás 71
Rendeletre irányuló javaslat
6 cikk – 1 bekezdés – f pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
f) azokat a személyeket, akik áttelepítését a tagállamok az áttelepítést megelőző öt évben e bekezdéssel összhangban megtagadták. | törölve |
Or. en
Indokolás
A tagállamoknak lehetnek nagyon konkrét indokaik valamely személy áttelepítésének megtagadására, pl. a személy olyan betegségben szenved, amelyet abban a tagállamban különféle okok miatt nem tudnak kezelni. Ezt nem szabad jogalapnak tekinteni arra, hogy kiszolgáltatott személyeket az összes tagállamból kizárjanak.
Módosítás 72
Rendeletre irányuló javaslat
6 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A harmadik országbeli állampolgárokat vagy hontalan személyeket akkor is ki lehet zárni a 8. cikkel összhangban létrehozott célzott uniós áttelepítési programokból, ha a 6. cikk (1) bekezdésének a) vagy b) pontjában foglalt kizárási okok valamelyike prima facie fennáll. | törölve |
Or. en
Módosítás 73
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – cím
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Éves uniós áttelepítési terv | Kétéves uniós áttelepítési terv |
Or. en
Módosítás 74
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A Bizottság javaslata alapján a Tanács éves uniós áttelepítési tervet fogad el a terv végrehajtását megelőző évben. | (1) A Bizottság minden második évben jogosult elfogadni felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat a 14. cikk szerint, amelyek kiegészítik jelen rendeletet, egy uniós áttelepítési terv létrehozása céljából, a következő bekezdésekkel összhangban. |
Or. en
Indokolás
A 7. és a 8. bekezdés szorosan kapcsolódnak mint az áttelepítést megelőző technikai eljárások. Az előadó javasolja a cikkek módosítását, hogy jobban tükrözzék ezt, és felhatalmazáson alapuló hatásköröket javasol mindkét cikk tekintetében. Ez a változtatás az egyértelműség mellett a technikai eljárásokat is átláthatóbbá teszi, és szélesebb jogköröket biztosít a tagállamoknak a célzott programokban, amit fontosnak tekint, mivel a tagállamok hajtják végre azokat.
Módosítás 75
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 1 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (1a) Az uniós áttelepítési terv a Magas Szintű Áttelepítési Bizottsággal folytatott konzultációkra és az UNHCR éves előrejelzett globális áttelepítési szükségletekről szóló dokumentumára épül. |
Or. en
Módosítás 76
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 2 bekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Az éves uniós áttelepítési terv tartalmazza: | (2) Az uniós áttelepítési terv tartalmazza: |
Or. en
Módosítás 77
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 2 bekezdés – a pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
a) az áttelepítendő személyek maximális összlétszámát; | a) az áttelepítendő személyek megcélzott száma tükrözi az éves előrejelzett globális áttelepítési szükségletek dokumentumában szereplő szám legalább 25%-át; |
Or. en
Indokolás
Európa a világ GDP-jének 23,8%-át termeli meg, ám az EU tagállamai a világ összes menekültjének alig kb. 8%-át fogadták be. Ez aránytalan terhet helyez a fejlődő országokra, amelyek a menekültek túlnyomó részét befogadják. 22 európai ország 13 040 személyt telepített át 2015-ben (9629 került 17 uniós tagállamba), amivel Európa átlagosan hozzávetőlegesen 10 százalékban járult hozzá a globális áttelepítési befogadásokhoz az elmúlt öt évben. Ezzel ellentétben, az Egyesült Államok ugyanabban az évben 69 933 menekültet telepített át. Az uniós áttelepítési keret hozzáadott értéke érdekében fokoznunk kell az Unió áttelepítési programjainak minőségét és mennyiségét egyaránt. Ha csökkenteni akarjuk a veszélyes utazások iránti igényt, az elveszített emberi életeket és az embercsempész-hálózatokra való támaszkodást, ez csak akkor valósulhat meg, ha hitelesen és tartalmasan megnöveljük a felkínált helyek számát. Ezért az előadó azt javasolja, hogy növeljék meg az áttelepítési helyek számát, visszatükrözve ezzel az Unió felelősségét mint olyan globális térség, amely képes ennek végrehajtására.
Módosítás 78
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 2 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) a tagállamoknak az éves uniós áttelepítési tervben való részvételének részleteit, és a számszerű hozzájárulásukat az áttelepítendő személyek összlétszámához; | b) a tagállamoknak az uniós áttelepítési tervben való részvételének részleteit, és a számszerű hozzájárulásukat az áttelepítendő személyek összlétszámához; |
Or. en
Módosítás 79
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 2 bekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) az általános földrajzi prioritásokat. | c) az általános földrajzi prioritásokat az UNHCR előrejelzett globális áttelepítési szükségletek című dokumentuma alapján. |
Or. en
Módosítás 80
Rendeletre irányuló javaslat
7 cikk – 2 bekezdés – c a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| ca) egy hozzá nem rendelt válsághelyzeti kvóta, amelyre a 11. cikk a. pontja utal, a sürgős és válsághelyzeti esetek figyelembevétele érdekében, a c) pontban azonosított földrajzi prioritásoktól függetlenül. |
Or. en
Indokolás
Egy speciális válsághelyzeti kvóta az uniós áttelepítési terven belül, amely nem kapcsolódik prioritást élvező régiókhoz és népességekhez, globális válaszadási lehetőségként szolgálna a válsághelyzeti és sürgős esetekre, amelyek tekintetében jelentős hiány tapasztalható a rendelkezésre álló helyek szempontjából.
Módosítás 81
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A Bizottság a 7. cikk alapján elfogadott éves uniós áttelepítési tervnek megfelelő célzott uniós áttelepítési programokat létrehozó végrehajtási jogi aktusokat fogad el. Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 15. cikk (2) bekezdésében meghatározott vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni. | (1) A Bizottság a 14. cikkkel összhangban jogosult elfogadni felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat, amelyek kiegészítik ezt a rendeletet, a 7. cikk alapján, a (2) bekezdéssel összhangban elfogadott uniós áttelepítési tervnek megfelelő célzott uniós áttelepítési programok létrehozása érdekében. |
Or. en
Indokolás
A 7. és a 8. bekezdés szorosan kapcsolódnak mint az áttelepítést megelőző technikai eljárások. Az előadó javasolja a cikkek módosítását, hogy jobban tükrözzék ezt, és felhatalmazáson alapuló hatásköröket javasol mindkét cikk tekintetében. Ez a változtatás az egyértelműség mellett a technikai eljárásokat is átláthatóbbá teszi, és szélesebb jogköröket biztosít a tagállamoknak a megcélzott programokban, amit fontosnak tekint, mivel a tagállamok hajtják végre azokat.
Módosítás 82
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) az áttelepítendő személyek pontos száma a 7. cikk (2) bekezdésének a) pontja szerinti éves uniós áttelepítési tervben meghatározott maximális összlétszámból, és a tagállamok célzott uniós áttelepítési tervben való részvételének részletei; | b) az áttelepítendő személyek pontos száma a 7. cikk (2) bekezdésének a) pontja szerinti uniós áttelepítési tervben meghatározott megcélzott létszámból, és a tagállamok célzott uniós áttelepítési tervben való részvételének részletei; |
Or. en
Módosítás 83
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) azon régiók vagy harmadik országok kijelölése, amelyekből áttelepítésre kerül sor a 4. cikkben foglaltaknak megfelelően; | c) azon régiók vagy harmadik országok kijelölése, amelyekből áttelepítésre kerül sor a 7. cikk (2) bekezdésének c) pontja szerint és a 4. cikkben foglaltaknak megfelelően; |
Or. en
Módosítás 84
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – d pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
d) ahol szükséges, helyi koordinációra és gyakorlati együttműködésre irányuló megállapodások a tagállamok között, az [Európai Unó Menekültügyi Ügynöksége] támogatásával – a 12. cikk (3) bekezdésével összhangban –, és harmadik országokkal, valamint az UNHCR-rel és egyéb partnerekkel; | d) ahol szükséges, helyi koordinációra és gyakorlati együttműködésre irányuló megállapodások a tagállamok között, az UNHCR, és ha a tagállamok kérik, az [Európai Unó Menekültügyi Ügynöksége] támogatásával – a 12. cikk (3) bekezdésével összhangban –, és harmadik országokkal és egyéb partnerekkel; |
Or. en
Módosítás 85
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – e pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
e) a harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek azon konkrét csoportjának vagy csoportjainak leírása, amelyekre a célzott uniós áttelepítési program vonatkozik; | e) a harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek azon konkrét csoportjának vagy csoportjainak leírása, az UNHCR előrejelzett globális áttelepítési szükségletek című kiadványa és az 5. cikk (b) pontjának (i) alpontjában meghatározott áttelepítési befogadási kategóriák iránymutatásai alapján, amelyekre a célzott uniós áttelepítési program vonatkozik; |
Or. en
Módosítás 86
Rendeletre irányuló javaslat
8 cikk – 2 bekezdés – f pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
f) annak megjelölése, hogy a 10. cikkben leírt rendes eljárás vagy a 11. cikkben leírt gyorsított eljárás alkalmazandó a program során, ahol szükséges, részletezve a harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek azonosításának és értékelésének módját, valamint az áttelepítési döntések meghozatalára rendelkezésre álló időkeretet; | f) annak megjelölése, hogy a 10. cikkben leírt rendes eljárás vagy a 11. cikkben leírt gyorsított eljárás alkalmazandó a program során; |
Or. en
Indokolás
A tagállamok tartoznak felelősséggel a programok végrehajtásáért, ezért a tagállamoknak kell meghatározniuk, hogyan hajtják végre az azonosítást és az értékelést. A döntés meghozatalának időkeretét már meghatározza ezen cikk g) pontja.
Módosítás 87
Rendeletre irányuló javaslat
9 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A 10. és 11. cikkben meghatározott áttelepítési eljárások azon harmadik országbeli állampolgárokra vagy hontalan személyekre vonatkoznak, akik beleegyezésüket adták az áttelepítésükhöz, és azt utólag sem vonják vissza, például nem tagadják meg egy adott tagállamba történő áttelepítésüket. | Az ezen rendelet alapján végrehajtott áttelepítés azon harmadik országbeli állampolgárokra vagy hontalan személyekre vonatkozik, akik beleegyezésüket adták az áttelepítésükhöz. |
Or. en
Indokolás
A kizárás okainak felsorolása ebben a cikkben megtévesztő, mivel a kizárás indokaival a 6. cikk foglalkozik.
Módosítás 88
Rendeletre irányuló javaslat
10 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Egy célzott uniós áttelepítési program megvalósítása során a tagállamok azonosítják a harmadik országbeli állampolgárokat vagy hontalan személyeket, és értékelik, hogy az érintett harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek egy célzott uniós áttelepítési program hatálya alá tartoznak-e. | Egy célzott uniós áttelepítési program megvalósítása során a tagállamok elsősorban az UNHCR által elvégzett azonosításra és az általa benyújtott esetekre támaszkodnak. Az azonosításban részt vehetnek a tagállamok vagy a releváns szervezetek is. |
| Ezt követően a tagállamok értékelik, hogy az érintett harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek egy célzott uniós áttelepítési program hatálya alá tartoznak-e. A tagállamok kérhetik [az Európai Unó Menekültügyi Ügynöksége] segítségét. |
Or. en
Módosítás 89
Rendeletre irányuló javaslat
10 cikk – 1 bekezdés – 1 a albekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| A rendes eljárás végrehajtása céljából a tagállamok kérhetik az UNHCR, vagy adott esetben [az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége] vagy a releváns nemzetközi testületek segítségét a következők teljes kiértékeléséhez: |
| a) a célzott uniós áttelepítési program hatálya alá tartoznak-e; valamint |
| b) alkalmazható-e rájuk az 5. cikk b) pontjának i. alpontjában felsorolt áttelepítési befogadási kategóriák valamelyike és az értékelés mögött meghúzódó indoklás. |
| A tagállamok annak teljes körű értékelését is kérhetik az UNHCR-től, hogy az általa a tagállamokhoz utalt harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek az 1951. évi genfi egyezmény 1. cikke értelmében menekültnek minősülnek-e. |
Or. en
Indokolás
Az egyértelműség kedvéért a 10. cikk (8) bekezdését bizonyos módosításokkal áthelyezték és összevonták a 10. cikk (1) bekezdésével, amely részletesen leírja az eljárást.
Módosítás 90
Rendeletre irányuló javaslat
10 cikk – 1 bekezdés – 2 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A tagállamok előnyben részesíthetik többek között az olyan harmadik országbeli állampolgárokat vagy hontalan személyeket, akik: | törölve |
a) családi kapcsolatban állnak valamely tagállamban jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárral, hontalan személlyel vagy uniós polgárral; |
|
b) olyan társadalmi vagy kulturális kapcsolatokkal vagy egyéb jellemzőkkel rendelkeznek, amelyek segíthetik a résztvevő tagországba történő integrációt, feltéve, hogy ez mentes a nem, faj, bőrszín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonságok, nyelv, vallás, meggyőződés, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, életkor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetéstől, az első albekezdésben említett értékelés elvégzéséhez szükséges eltérő bánásmód sérelme nélkül; |
|
c) különleges védelmi szükségletek vagy kiszolgáltatottság jellemzi őket. |
|
Or. en
Indokolás
A menekültek valamely osztályának vagy csoportjának bármilyen okból történő preferenciális kezelése más személyek megfelelő kezelésének rovására történik, akik objektív humanitárius nézőpontból ezt ugyanúgy megérdemlik. Ezért a nemzetközi közösség a menekültek jogállásáról szóló 1951. július 28-i genfi egyezményben lefektette a nemzetközi humanitárius jog kötelező szabályait, amelyek felvázolják, hogy kit és milyen körülmények között kell menekültként kezelni és hogyan kell róluk gondoskodni. Ennek az egyezménynek minden uniós tagállam szerződő fele. Ennek tükrében egyáltalán nem helyénvaló az „integrációs képesség” kifejezés beillesztése ebbe a rendeletbe.
Módosítás 91
Rendeletre irányuló javaslat
10 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek azonosítását követően a tagállamok az általuk áttelepíteni szándékozott személyekkel kapcsolatban nyilvántartásba veszik az alábbi információkat: | törölve |
a) név, születési dátum, nem, állampolgárság és egyéb személyes adatok |
|
b) ujjnyomat minden ujjról és arcképmás minden hatodik életévét betöltött harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy esetében; |
|
c) a harmadik országbeli állampolgár bármely személyazonosító vagy utazási okmányának típusa és száma; valamint |
|
d) a nyilvántartásba vétel helye és ideje, valamint a nyilvántartásba vételt végző hatóság megnevezése. |
|
A nyilvántartásba vétel során a (3) és (4) bekezdések végrehajtásához szükséges további adatok is gyűjthetők. |
|
Or. en
Indokolás
Ezt a bekezdést áthelyezték és a (3) és a (4) bekezdés után illesztették be, mivel a jogosultsági kritériumok értékelésére és a kizárási záradékokra a potenciális kedvezményezettek nyilvántartásba vétele előtt van szükség. Ellenkező esetben fennáll annak kockázata, hogy nyilvántartásba vesznek olyan eseteket, amelyek soha nem lennének erre jogosultak, amivel egyrészt szükségtelen adminisztrációs terheket helyeznének a tagállamokra, másrészt hamis várakozásokat gerjesztenek.
Módosítás 92
Rendeletre irányuló javaslat
10 cikk – 3 bekezdés – 2 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A tagországok ezt az értékelést okirati bizonyítékok –beleértve adott esetben az UNHCR-től arra vonatkozóan kapott információkat is, hogy a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy menekültnek minősül-e – alapján, személyes meghallgatás alapján, vagy ezek együttes alkalmazásával végzik el | A tagországok ezt az értékelést elsősorban okirati bizonyítékok – beleértve adott esetben az UNHCR-től arra vonatkozóan kapott információkat is, hogy a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy menekültnek minősül-e –, személyes meghallgatás alapján, vagy ezek együttes alkalmazásával végzik el |
Or. en
Indokolás
Annak teljes felsorolása, hogy a tagállamok milyen módon végzik el ezt az értékelést, azzal a kockázattal jár, hogy megsértik a bizonyítékok korlátozás nélküli létrehozásának és a bizonyítékok megszűrésének alapelvét.
Módosítás 93
Rendeletre irányuló javaslat
10 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) A tagországok a harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek áttelepítésére vonatkozó döntést a (3) bekezdésben említett értékelés alapján a lehető legrövidebb időn belül, de legfeljebb a nyilvántartásba vételtől számított nyolc hónapon belül meghozzák. A nyolc hónapos határidőt a tagállamok összetett ténybeli és jogi kérdéseket érintő ügyekben legfeljebb négy hónappal meghosszabbíthatják. | (4) A tagországok a harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek áttelepítésére vonatkozó döntést a (3) bekezdésben említett értékelés alapján a lehető legrövidebb időn belül, de legfeljebb a nyilvántartásba vételtől számított nyolc hónapon belül meghozzák. A határidőt a tagállamok összetett ténybeli és jogi kérdéseket érintő ügyekben legfeljebb négy hónappal meghosszabbíthatják. |
Or. en
Módosítás 94
Rendeletre irányuló javaslat
10 cikk – 4 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (4a) Pozitív döntés meghozatala esetén a tagállamok az általuk áttelepíteni szándékozott személyekkel kapcsolatban nyilvántartásba veszik az alábbi információkat, ha rendelkezésre állnak: |
| a) név, születési dátum, nem és állampolgárság; |
| b) ujjnyomat minden ujjról és arcképmás minden harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy esetében; |
| c) a harmadik országbeli állampolgár bármely személyazonosító vagy utazási okmányának típusa és száma; valamint |
| d) a nyilvántartásba vétel helye és ideje, valamint a nyilvántartásba vételt végző hatóság megnevezése. |
Or. en
Indokolás
Ezt az eredetileg (2) bekezdést (kisebb módosításokkal) áthelyezték és a (3) és a (4) bekezdés után illesztették be, mivel a jogosultsági kritériumok értékelésére és a kizárási záradékokra a potenciális kedvezményezettek nyilvántartásba vétele előtt van szükség. Ellenkező esetben fennáll annak kockázata, hogy nyilvántartásba vesznek olyan eseteket, amelyek soha nem lennének erre jogosultak, amivel egyrészt szükségtelen adminisztrációs terheket helyeznének a tagállamokra, másrészt hamis várakozásokat gerjesztenek.
Módosítás 95
Rendeletre irányuló javaslat
10 cikk – 5 bekezdés – 2 albekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A megőrzési idő leteltével a tagállamok törlik az adatokat. Ha a tagállamok tudomást szereznek arról, hogy az érintett személy bármely tagállamban állampolgárságot szerzett, az ilyen személyre vonatkozó adatokat akkor is törli, ha a megőrzési idő még nem telt le. | A megőrzési idő leteltével a tagállamok törlik az adatokat. A tagállamok a megőrzési idő letelte előtt törlik az azokra a személyekre vonatkozó adatokat, akik bármely tagállamban állampolgárságot szereztek. |
Or. en
Módosítás 96
Rendeletre irányuló javaslat
10 cikk – 6 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(6) Elutasító döntés esetén az érintett személy áttelepítésére nem kerül sor. | (6) Elutasító döntés esetén az érintett személy a döntést meghozó tagállamba történő áttelepítésére nem kerül sor. Az elutasítás okát adott esetben utókövetés céljából közölni kell az UNHCR-rel vagy az egyéb szervezetekkel, amelyek az esetet benyújtották. |
Or. en
Indokolás
Az UNHCR arra bátorítja az államokat, hogy közöljék az elutasítás okát, amely a jogosultságon kívüli, egyéb kérdésekkel állhat összefüggésben. Ha az UNHCR tájékozott a tagállamok indokairól, akkor képes lesz arra, hogy például tisztázzon nyitott kérdéseket, mérlegelje az eset ismételt benyújtását más (akár nem európai) letelepítő országhoz, vagy hogy szükség esetén nyomon kövessen más, a védelemmel kapcsolatos kérdéseket.
Módosítás 97
Rendeletre irányuló javaslat
10 cikk – 7 bekezdés – a pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
a) menekültstátuszt ad, ha a harmadik országbeli állampolgár vagy a hontalan személy menekültnek minősül, vagy kiegészítő védelmi státuszt ad, ha az érintett harmadik országbeli állampolgár vagy a hontalan személy kiegészítő védelemre jogosult. A tagállam a döntéséről értesíti az érintett harmadik országbeli állampolgárt vagy a hontalan személyt. Ha az érintett személy belép egy tagállam területére, akkor a menekültstátuszt vagy a kiegészítő védelmi státuszt biztosító határozat ugyanolyan joghatással bír, mint a(z) XXX/XXX/EU rendelet [kvalifikációs rendelet] 13. és 19. cikkében említett menekültstátuszt biztosító határozat vagy kiegészítő védelmi státuszt biztosító határozat; | a) menekültstátuszt ad, ha a harmadik országbeli állampolgár vagy a hontalan személy menekültnek minősül, vagy kiegészítő védelmi státuszt ad, ha az érintett harmadik országbeli állampolgár vagy a hontalan személy kiegészítő védelemre jogosult. A tagállam a döntéséről értesíti az érintett harmadik országbeli állampolgárt vagy a hontalan személyt, és tájékoztatja őt azokról a jogokról, amelyekkel ez a jogállás őt felruházza. Ha az érintett személy belép egy tagállam területére, akkor a menekültstátuszt vagy a kiegészítő védelmi státuszt biztosító határozat ugyanolyan joghatással bír, mint a(z) XXX/XXX/EU rendeletben [kvalifikációs rendeletben] említett menekültstátuszt biztosító határozat vagy kiegészítő védelmi státuszt biztosító határozat; a tagállamok kibocsáthatnak végleges vagy határozatlan időre szóló tartózkodási engedélyeket azzal a feltétellel, hogy ezek kedvezőbbek, mint a 2003/109/EK tanácsi irányelv 13. cikkében szereplő engedélyek1a. |
| __________________ |
| 1a A Tanács 2003. november 25-i 2003/109/EK irányelve a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról (HL L 16., 2004.01.23., 44–53. o.). |
Or. en
Indokolás
Az áttelepítésnek mint tartós megoldásnak az az alapja, hogy az államoktól elvárják, hogy az áttelepített személyek számára állandó letelepedési engedélyt biztosítsanak. Az egy-, három- vagy akár ötéves tartózkodási engedélyt nem lehet tartós megoldásnak tekinteni. Ezért létfontosságú, hogy a tagállamok, amelyek szeretnének élni ezzel a lehetőséggel, képesek legyenek olyan letelepedési engedélyeket kiadni, amelyek sokkal kedvezőbbek, mint a(z) XXX/XXX/EU rendeletben [kvalifikációs rendelet] javasolt megoldás.
Módosítás 98
Rendeletre irányuló javaslat
10 cikk – 7 bekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) a harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek részére indulás előtti orientációs programot kínál, amely tartalmazhatja a jogaikra és kötelezettségeikre vonatkozó információkat, nyelvórákat, valamint a tagállam társadalmi, kulturális és politikai berendezkedésének ismertetését. | c) a harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek részére indulás előtti orientációs programot kínál, amely tartalmazhatja a jogaikra és kötelezettségeikre vonatkozó információkat, nyelvórákat, valamint a tagállam társadalmi, kulturális és politikai berendezkedésének ismertetését. Ezek a programok a belépés után biztosíthatók. |
Or. en
Módosítás 99
Rendeletre irányuló javaslat
10 cikk – 8 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(8) A rendes eljárás végrehajtása céljából, a harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek azonosítását megelőzően a tagállamok felkérhetik a UNHCR-t, vagy adott esetben [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségét], vagy egyéb releváns nemzetközi szervet, hogy ajánljanak nekik harmadik országbeli állampolgárokat vagy hontalan személyeket azok közül, akikkel kapcsolatban ezek a szervek teljes körűen értékelték, hogy: | törölve |
a) a célzott uniós áttelepítési program hatálya alá tartoznak-e; valamint |
|
b) alkalmazható-e rájuk az 5. cikk b) pontjának i. alpontjában felsorolt kiszolgáltatottsági kategóriák valamelyike. |
|
A tagállamok annak teljes körű értékelését is kérhetik az UNHCR-től, hogy az általa a tagállamoknak ajánlott harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek az 1951. évi genfi egyezmény 1. cikke értelmében menekültnek minősülnek-e. |
|
A tagállamok azt is kérhetik, hogy többek között az (1) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott követelményeket is vegyék figyelembe. |
|
Or. en
Indokolás
Ezt a bekezdést áthelyezték és összevonták a 10. cikk (1) bekezdésével, mivel mindkettő ugyanazt az eljárást írja le.
Módosítás 100
Rendeletre irányuló javaslat
10 cikk – 9 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(9) A Bizottság a 14. cikkben ismertetett eljárással összhangban felhatalmazást kap felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására, hogy amennyiben szükséges, az (1)-(4) bekezdésekben említett elemek kiegészítésével az áttelepítési eljárást azon harmadik ország körülményeihez igazítsa, ahonnan az áttelepítésre sor kerül. | törölve |
Or. en
Indokolás
Nem világos, mi lehet ezeknek a felhatalmazáson alapuló jogi aktusoknak a célja és hatóköre, különösen az áttelepítési ügyek kiértékelése és a döntés meghozatala szempontjából, és miért nem lehet mindezt más eszközökkel jobban elérni. A 10. cikk kellő rugalmasságról gondoskodik a tagállamok számára az eljárás szükség szerinti adaptálásához, az (1)–(4) bekezdés sikeres végrehajtása érdekében.
Módosítás 101
Rendeletre irányuló javaslat
11 cikk – 1 bekezdés – 1 pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) nem vizsgálják, hogy a harmadik országbeli állampolgárok vagy a hontalan személyek megfelelnek-e az 5. cikk a) pontjának i. alpontjában foglalt követelményeknek; | (1) nem vizsgálhatják, hogy a harmadik országbeli állampolgárok vagy a hontalan személyek megfelelnek-e az 5. cikk a) pontjának i. alpontjában foglalt követelményeknek; |
Or. en
Módosítás 102
Rendeletre irányuló javaslat
11 cikk – 1 bekezdés – 4 pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) kiegészítő védelmi státuszt biztosítanak az érintett harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek részére. | (4) kiegészítő védelmi státuszt biztosíthatnak az érintett harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek részére, ha a menekültstátus megadására vonatkozó értékelést nem végezték el a határidőn belül, jelen cikk 3. bekezdésével összhangban. |
Or. en
Módosítás 103
Rendeletre irányuló javaslat
11 a cikk (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| 11a. cikk |
| Eljárás válsághelyzet esetén |
| Ha a Bizottság által meghozott, felhatalmazáson alapuló jogi aktus útján elfogadott uniós áttelepítési terv rendelkezik válsághelyzeti eljárásról, amely nem kapcsolódik adott térségekhez vagy népességekhez, olyan esetekre nézve, amelyek közvetlen biztonsági kockázatokat hordoznak egyes személyekre nézve, vagy ha egészségi állapotuk súlyossága szükségessé teszi, hogy azonnal, nagyon rövid időn belül kiemeljék őket a fenyegető körülmények közül, akkor a tagállamok a 10. cikktől eltérve: |
| 1) kötelezettséget vállalnak gyorsított eljárás létrehozására a sürgős és a válsághelyzeti esetek kezelésére, ha ilyen eljárás még nem létezik; |
| 2) meghatároznak bizonyos számú helyet, amelyek nem kapcsolódnak adott térségekhez vagy népességekhez, és amelyeket ennél az eljárásnál fel lehet használni; |
| 3) átveszik az UNHCR-től a sürgős és válsághelyzeti áttelepítési eseteket, amelyeknél az azonnali biztonsági kockázatok vagy a személy egészségi állapota szükségessé teszi, hogy nagyon rövid időn belül kiemeljék őt a fenyegető körülmények közül; |
| 4) felgyorsítják annak eldöntését, hogy a menekültek vagy a hontalan személyek megfelelnek-e a jelen keret 5. cikkében meghatározott követelményeknek és jogosultsági kritériumoknak, és; |
| 5) arra törekszenek, hogy az eset benyújtásától számított két héten belül meghozzák a döntést, majd gondoskodnak a harmadik országbeli állampolgár vagy a hontalan személy azonnali átirányításáról. |
Or. en
Indokolás
Egy speciális válsághelyzeti kvóta és eljárás az uniós áttelepítési terven belül, amely nem kapcsolódik prioritást élvező régiókhoz és népességekhez, globális válaszadási lehetőségként szolgálna a válsághelyzeti és sürgős esetekre, amelyek tekintetében jelentős hiány tapasztalható a rendelkezésre álló helyek szempontjából.
Módosítás 104
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A célzott uniós áttelepítési programok végrehajtásának megkönnyítése érdekében a tagállamok nemzeti kapcsolattartó pontokat jelölnek ki, és a harmadik országokban összekötő tisztviselők kijelöléséről dönthetnek. | (1) A célzott uniós áttelepítési programok végrehajtásának megkönnyítése érdekében a tagállamok nemzeti kapcsolattartó pontokat jelölnek ki, és a harmadik országokban összekötő tisztviselők kijelöléséről dönthetnek. A tagállamok segítséget kaphatnak [az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségtől], és adott esetben felhasználhatják a meglévő struktúrákat az áttelepítéssel kapcsolatos operatív együttműködéshez. |
Or. en
Módosítás 105
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) A célzott uniós áttelepítési programok végrehajtásában - és különösen az indulás előtti orientációs programok, utazási egészségügyi alkalmassági vizsgálatok, utazásszervezési feladatok és egyéb gyakorlati tennivalók lebonyolításában – a tagállamok segítséget kaphatnak a partnereiktől a célzott uniós áttelepítési programokhoz létrehozott, a 8. cikk (2) bekezdésének d) pontja szerinti helyi koordinációs és gyakorlati együttműködési megállapodások alapján. | (3) A célzott uniós áttelepítési programok végrehajtásában - és különösen az indulás előtti orientációs programok, utazási egészségügyi alkalmassági vizsgálatok, utazásszervezési feladatok és egyéb gyakorlati tennivalók lebonyolításában – a tagállamok segítséget kaphatnak a Nemzetközi Migrációs Szervezettől (IOM) és más partnerektől a célzott uniós áttelepítési programokhoz létrehozott, a 8. cikk (2) bekezdésének d) pontja szerinti helyi koordinációs és gyakorlati együttműködési megállapodások alapján. |
Or. en
Módosítás 106
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Az Európai Parlament, a Tanács, a Bizottság, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és a tagállamok képviselőinek részvételével létrejön a Magas Szintű Áttelepítési Bizottság. [Az Európai Unió Menekültügyi Ügynökség,] UNHCR és az IOM meghívást kaphat. Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc képviselői is meghívást kapnak a Magas Szintű Áttelepítési Bizottság ülésein való részvételre, amennyiben jelzik, hogy társult államként részt kívánnak venni az éves uniós áttelepítési terv végrehajtásában. | (1) Az Európai Parlament, a Tanács, a Bizottság, a tagállamok, az UNHCR, [Az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége], az IOM és más releváns civil szervezetek képviselőinek részvételével létrejön a Magas Szintű Áttelepítési Bizottság. Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc képviselői is meghívást kapnak a Magas Szintű Áttelepítési Bizottság ülésein való részvételre, amennyiben jelzik, hogy társult államként részt kívánnak venni az éves uniós áttelepítési terv végrehajtásában. |
| Az áttelepítésről szóló éves háromoldalú konzultációkat (ATRC) és az UNHCR előrejelzett globális áttelepítési szükségletek című kiadványának megjelenését követően a Magas Szintű Áttelepítési Bizottság összeül, hogy felvázolja az uniós áttelepítési terv fő elemeit, valamint a különféle megcélzott uniós áttelepítési programokat. |
Or. en
Módosítás 107
Rendeletre irányuló javaslat
14 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A Bizottság a 10. cikk (9) bekezdése szerinti felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására e rendelet hatálybalépésének napjától kezdve, határozatlan időre kap felhatalmazást. | (2) A Bizottság a 7. és 8. cikke szerinti felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására [e rendelet hatálybalépésének napja]-tól számított 4 évre kap felhatalmazást. A Bizottság legkésőbb kilenc hónappal a négyéves időtartam vége előtt jelentést készít a felhatalmazásról. Amennyiben az Európai Parlament vagy a Tanács nem ellenzi a meghosszabbítást legkésőbb három hónappal az egyes időtartamok vége előtt, akkor a felhatalmazás hallgatólagosan meghosszabbodik a korábbival megegyező időtartamra. |
Or. en
Indokolás
A Bizottság javaslata tartalmazza a felhatalmazás határozatlan időre szóló átruházását. Ha határozott időtartam (négy év) mellett döntenek, amely hallgatólagos beleegyezéssel meghosszabbítható, az lehetővé teszi a jelentéstételi kötelezettség végrehajtását legkésőbb kilenc hónappal a négyéves időszak vége előtt, és mindkét társjogalkotó felülvizsgálhatja és értékelheti, hogy a gyakorlatban hogy működik a felhatalmazás átruházása.
Módosítás 108
Rendeletre irányuló javaslat
14 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) Az Európai Parlament vagy a Tanács bármikor visszavonhatja a 10. cikk (9) bekezdésében említett felhatalmazást. A visszavonásról szóló határozat megszünteti az abban foglalt felhatalmazást. A határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon, vagy az abban megjelölt későbbi időpontban lép hatályba. A határozat nem érinti a már hatályban lévő, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok érvényességét. | (3) Az Európai Parlament vagy a Tanács bármikor visszavonhatja a 7. és 8. cikkben említett felhatalmazást. A visszavonásról szóló határozat megszünteti az abban foglalt felhatalmazást. A határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon, vagy az abban megjelölt későbbi időpontban lép hatályba. A határozat nem érinti a már hatályban lévő, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok érvényességét. |
Or. en
Módosítás 109
Rendeletre irányuló javaslat
14 cikk – 6 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(6) A 10. cikk (9) bekezdése értelmében elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktus csak akkor lép hatályba, ha az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a jogi aktusról való értesítését követő két hónapon belül sem az Európai Parlament, sem a Tanács nem emelt ellene kifogást, vagy ha az említett időtartam lejártát megelőzően mind az Európai Parlament, mind a Tanács arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy nem fog kifogást emelni. Az Európai Parlament vagy a Tanács kezdeményezésére ez az időtartam két hónappal meghosszabbodik. | (6) A 7. és 8. cikk értelmében elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktus csak akkor lép hatályba, ha az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a jogi aktusról való értesítését követő két hónapon belül sem az Európai Parlament, sem a Tanács nem emelt ellene kifogást, illetve ha az említett időtartam lejártát megelőzően mind az Európai Parlament, mind a Tanács arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy nem fog kifogást emelni. Az Európai Parlament vagy a Tanács kezdeményezésére ez az időtartam két hónappal meghosszabbodik. |
Or. en
Módosítás 110
Rendeletre irányuló javaslat
15 cikk
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
15. cikk | törölve |
A bizottsági eljárás |
|
(1) A Bizottság munkáját egy bizottság segíti. Ez a bizottság a 182/2011/EU rendelet értelmében vett bizottságnak minősül. |
|
(2) Az e bekezdésre történő hivatkozáskor a 182/2011/EU rendelet 5. cikkét kell alkalmazni. |
|
Or. en
Módosítás 111
Rendeletre irányuló javaslat
16 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc is meghívást kap, hogy társult államként részt vegyen az éves uniós áttelepítési terv végrehajtásában. A társulás keretében e rendelet központi elemeit, különösen az áttelepítési eljárásra és az áttelepített személyek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályokat megfelelően figyelembe kell venni. | Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc is meghívást kap, hogy társult államként részt vegyen az uniós áttelepítési terv végrehajtásában. A társulás keretében e rendelet központi elemeit, különösen az áttelepítési eljárásra és az áttelepített személyek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályokat megfelelően figyelembe kell venni. |
Or. en
Módosítás 112
Rendeletre irányuló javaslat
17 cikk – 1 bekezdés – 2 pont – a pont
516/2014/EU rendelet
2 cikk – a pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
a) „áttelepítés”: a nemzetközi védelemre szoruló harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek valamely harmadik országból – ahová vagy amelyen belül menekülni kényszerültek – a tagállamok egyikének területére történő, számukra nemzetközi védelem biztosítását célzó befogadása”; | a) „áttelepítés”: a nemzetközi védelemre szoruló harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek valamely államból – amelyben védelmet kértek – valamely tagállam területére történő, számukra nemzetközi védelem biztosítását és tartós megoldások nyújtását célzó kiválasztása, befogadása és átszállítása”; |
Or. en
Indokolás
Módosították, hogy illeszkedjen jelen keret 2. cikkéhez.
Módosítás 113
Rendeletre irányuló javaslat
17 cikk – 1 bekezdés – 2 pont – b pont
516/2014/EU rendelet
2 cikk – ab pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(ab) „célzott uniós áttelepítési program”: a [XXX/XXX/EU rendelet (az áttelepítési keretről szóló rendelet)] 15. cikk (2) bekezdésében foglaltak szerint létrehozott célzott uniós áttelepítési program”. | (ab) „célzott uniós áttelepítési program”: a [XXX/XXX/EU rendelet (az áttelepítési keretről szóló rendelet)] 8. cikkében foglaltak szerint létrehozott célzott uniós áttelepítési program”. |
Or. en
Módosítás 114
Rendeletre irányuló javaslat
17 cikk – 1 bekezdés – 3 pont
516/2014/EU rendelet
17 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A 15. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerint kiszámított juttatás mellett a tagállamok minden egyes, egy célzott uniós áttelepítési programmal összhangban áttelepített személy után egyszeri, 10 000 EUR összegű támogatást kapnak. | (1) A tagállamok a 15. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerint kiszámított juttatás mellett kétévente kiegészítő összeget kapnak a 15. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerint, melynek átalányösszege minden egyes áttelepített személyen után 6 000 EUR. Az átalányösszeg 10 000 euróra emelkedik a célzott áttelepítési programmal összhangban áttelepített minden egyes személy esetében. |
Or. en
Indokolás
Jóllehet szükség van némi ösztönzésre, hogy a tagállamok részt vegyenek az uniós áttelepítési keretben, nem szabad elriasztani a tagállamokat az áttelepítés területén meghozandó nemzeti erőfeszítésektől. Ezzel a módosítással az előadó megkísérel egyensúlyt találni a két említett célkitűzés között.
Módosítás 115
Rendeletre irányuló javaslat
18 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A Bizottság 2018. december 31-ig jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak e rendelet tagállami alkalmazásáról. | (1) A Bizottság [egy évvel a hatálybalépés után]-ig jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak e rendelet tagállami alkalmazásáról. |
Or. en
Módosítás 116
Rendeletre irányuló javaslat
18 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A tagállamok – [az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége] részére a ténylegesen áttelepített harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek számáról heti bontásban, a [XXX/XXX/EU rendelet (Dublini Rendelet)] 22. cikke (3) bekezdésének megfelelően szolgáltatott információk mellett – biztosítják a Bizottság és [az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége] részére az (1) bekezdés céljából készített jelentés elkészítéséhez szükséges információkat. | (2) A tagállamok – [az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége] részére a ténylegesen áttelepített harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek számáról, a [XXX/XXX/EU rendelet (Dublini Rendelet)] 22. cikke (3) bekezdésének megfelelően szolgáltatott információk mellett – biztosítják a Bizottság és [az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége] részére az (1) bekezdés céljából készített jelentés elkészítéséhez szükséges információkat. |
Or. en
INDOKOLÁS
Nap mint nap 34 000 férfi, nő és gyermek kényszerül elhagyni otthonát konfliktus, üldözés, erőszak és az emberi jogok megsértése miatt. Ez a szám évről évre állhatatosan emelkedik, és ennek következtében több mint 65 millió ember menekül, hogy mentse az életét. A hazájukon belül lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek és a menekültek aránya kettő az egyhez. A becslések szerint 12,4 millió ember kényszerült elhagyni otthonát csak 2015-ben. A folyamatosan emelkedő számadatok és a szűnni nem akaró konfliktusok és erőszak miatt sürgős szükség van hatékonyabb, állandó, globális megoldásokra.
A genfi egyezmény: A második világháború utóhatásaként létrejött nemzetközi jogi eszköz
A második világháborút követően sok ország felismerte, hogy nagyon nagy szükség van nemzetközi jogi eszközök előmozdítására és továbbiak létrehozására. Az egyik célkitűzés egy olyan nemzetközi eszköz létrehozása volt, amely gondoskodik arról, hogy a védelmet igénylő emberek menedéket kapjanak. A nemzetközi közösség a menekültek jogállásáról szóló 1951. július 28-i Genfi Egyezményben lefektette a nemzetközi humanitárius jog kötelező szabályait, amelyek felvázolják, hogy kit és milyen körülmények között kell menekültként kezelni és hogyan kell róluk gondoskodni. Ennek az egyezménynek minden uniós tagállam szerződő fele. Jóllehet maga az Európai Unió nincs az egyezmény aláírói között, az EK 63. cikk (1) bekezdése kifejezetten rendelkezik arról, hogy közös menekültpolitikát kell elfogadni, amely összhangban áll az 1951. évi egyezménnyel és az 1967. évi jegyzőkönyvvel.
1950-ben létrehozták az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát (UNHCR), még a második világháború utóhatásaként, hogy segítséget nyújtsanak annak a sok millió embernek, akiknek menekülniük kellett vagy elveszítették otthonukat. Az UNHCR az 1951. évi egyezmény és az ahhoz tartozó 1967. évi jegyzőkönyv „gondnokaként” szolgál. Az UNHCR központi jelentőségű, világméretű szereplő, amely támogatást nyújt a menekülteket befogadó országoknak, és segíti az országokat a politikai válaszadásban. Annak érdekében, hogy az Európai Unió megerősíthesse a menekültek védelme és áttelepítése érdekében végzett munkáját, mindenképpen építenie kell az UNHCR munkájára.
Áttelepítés: a nemzetközi védelem biztonságos és jogszerű útvonala
A jelenleg átdolgozás alatt álló közös európai menekültügyi rendszer különféle elemekkel foglalkozik, ilyen például a fokozott felelősségmegosztás a menekültek fogadása terén, a fogadási körülmények, a közös eljárások és a megfelelési szabályok. Ám az EU-ba történő biztonságos és jogszerű megérkezés szükségességének kezelése területén hiányosságok tapasztalhatók.
Az elmúlt évek során már az Európai Parlament számos állásfoglalása, valamint az Európai Bizottság, az Európa Tanács emberi jogi biztosa, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa, az ENSZ-nek a migránsok emberi jogaival foglalkozó különleges előadója, az ENSZ emberi jogi főbiztosa és a civil társadalom sok szereplője is felszólított több és hatékonyabb, az EU-ba vezető biztonságos és jogszerű útvonal létrehozására. A menekültekkel és migránsokkal foglalkozó ENSZ-csúcstalálkozó, valamint az Obama elnök által 2016 szeptemberében összehívott menekültügyi csúcstalálkozó szintén felszólított biztonságos és jogszerű útvonalak létrehozására, az áttelepítést is ide számítva.
Az áttelepítés mutat ugyan bizonyos hasonlóságokat a migrációs útvonalakkal, mégis különálló útvonalat képvisel. Ezért az áttelepítést a nemzetközi védelemhez vezető egyéb jogszerű útvonalak kiegészítésének, nem pedig helyettesítőjének kell tekinteni, ide számítva a humanitárius vízumokat, a kibővített családegyesítést és a humanitárius befogadási programokat is.
Az UNHCR a saját alapokmánya és az ENSZ Közgyűlés határozata alapján foglalkozik áttelepítéssel, amely a három tartós megoldás egyike. Az áttelepítés hivatalos meghatározása az UNHCR áttelepítési kézikönyvében a következő:
Az áttelepítés magában foglalja a menekültek kiválasztását és átirányítását azon államból, melyben védelmet kerestek, egy olyan harmadik államba, amely beleegyezett abba, hogy befogadja őket – menekültként – állandó letelepedési engedéllyel. A megadott jogállás védelmet nyújt a visszaküldés ellen, és biztosítja a letelepedett menekült, családja és hozzátartozói számára, hogy az állampolgárokkal megegyező jogokat élvezhessenek. Az áttelepítés azt a lehetőséget is magában hordozza, hogy végül állampolgárságot szerezzenek abban az országban, ahol letelepedtek.
Az áttelepítés, természeténél fogva, olyan eszköz, amely védelmet és tartós megoldást kínál a menekültek számára. Mindennek hátterében az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa, a Nemzetközi Migrációs Szervezet, az Európai Menekült- és Száműzöttügyi Tanács, a Nemzetközi Menekültügyi Bizottság, a Caritas, a Vöröskereszt, az Amnesty International és sok más érdekelt fél úgy véli, hogy az nem lehet megfelelő megoldás, ha az áttelepítést összekapcsoljuk a migráció kérdéseiben a harmadik országokkal fenntartott együttműködéssel. Ez eltávolít minket attól, hogy a leginkább kiszolgáltatott menekültek védelmi eszközeként használjuk fel az áttelepítést. Az áttelepítésnek továbbra is a leginkább kiszolgáltatott menekültek szükségleteire kell épülnie. Érdemes megjegyezni, hogy az UNHCR már az utolsó lehetőségnek tekinti az áttelepítést, ami azt jelenti, hogy amikor kiértékelnek egy esetet, akkor már megvizsgálták az összes többi tartós lehetőséget. Ha a harmadik országok együttműködése alapján megállapítunk földrajzi prioritásokat a migráció területén, és külpolitikai célkitűzések elérése érdekében fokozzuk az áttelepítést, akkor azzal valójában veszélybe sodorjuk a humanitárius, a szükségletekre és a nemzetközi védelemre épülő megközelítési módot. Hasonló módon az is elkerülhetetlen, hogy az uniós keret igazodjon az UNHCR-hez az áttelepítési programokban alkalmazott jogosultsági kritériumok szempontjából.
Uniós keret, amely kiegészíti a nemzetközi áttelepítési struktúrákat
Annak biztosítása érdekében, hogy az uniós keret megerősítse a globális áttelepítési erőfeszítéseket és fenntartsa a nemzetközi jogot, az áttelepítést alá kell támasztani az érintett személyek védelmi szempontjaival. Az európai uniós áttelepítési keretnek a humanitárius szükségletekre kell épülnie, hozzá kell járulnia a globális áttelepítési igények kielégítéséhez és enyhítenie kell az elhúzódó menekültügyi helyzeteket. Ezért a keretet hozzá kell igazítani a már létező nemzetközi áttelepítési struktúrákhoz annak érdekében, hogy kiegészítsék a jelenlegi erőfeszítéseket, képesek legyenek tovább fokozni az uniós tagállamoknak az áttelepítésben való részvételét, és ami a legfontosabb, hogy valóban működjön a gyakorlatban. Ezt az alábbiak révén érjük el:
o Megismételjük az UNHCR szerepét fő intézményként, amely az áttelepítési eseteket a tagállamokhoz utalja (10. cikk). Ez nem azt jelenti, hogy a tagállamok vagy más releváns szervezetek nem utalhatnak mások elé eseteket; ez csak annak meghatározását jelenti, hogy az áttelepítés ma már hogyan működik a gyakorlatban. Ám életbe léptet biztosítékokat és elkerüli az eljárások vagy a struktúrák kettőzéseit.
o A földrajzi prioritásoknak (4. és 7. cikk) az UNHCR által minden évben kiadott előrejelzett globális áttelepítési szükségletek című kiadványra kell alapozódniuk. Itt találjuk meg annak legalaposabb értékelését, hogy a világ melyik pontján a legsürgetőbbek az áttelepítési szükségletek, és egyértelmű, hogy ezt kell útmutatásként felhasználnunk az uniós áttelepítési kerethez.
o A Magas Szintű Áttelepítési Bizottság szerepét egyértelműbben össze kell hangolni a már meglévő struktúrákkal. Az áttelepítésről szóló éves háromoldalú konzultációkat (ATRC) követően a Magas Szintű Áttelepítési Bizottság összeül, hogy felvázolja az áttelepítési terv fő elemeit, valamint a különféle megcélzott uniós áttelepítési programokat. A Magas Szintű Áttelepítési Bizottság tagságát kibővítették a fokozott átláthatóság és a minőség érdekében.
Uniós keret, amely megnöveli a számokat
Európa a világ GDP-jének 23,8%-át termeli meg (2014. évi OECD-adat), ám az EU tagállamai a világ összes menekültjének alig kb. 8%-át fogadták be. Ez aránytalan terhet helyez a fejlődő országokra, amelyek a menekültek túlnyomó részét befogadják. 22 európai ország 13 040 személyt telepített át 2015-ben (9629 került 17 uniós tagállamba), amivel Európa átlagosan hozzávetőlegesen 10 százalékban járult hozzá a globális áttelepítési befogadásokhoz az elmúlt öt évben. Ezzel ellentétben, az Egyesült Államok ugyanabban az évben 69 933 menekültet telepített át.
Az uniós tagállamok vonakodnak létrehozni az ebbe a térségbe vezető megfelelő jogszerű és biztonságos belépési útvonalakat. Ennek eredményeként a vándorló személyeknek továbbra sincs más lehetőségük, mint hogy embercsempészekhez forduljanak és veszélyes szabálytalan utazásokra induljanak. Ha csökkenteni akarjuk a veszélyes utazások iránti igényt, az elveszített emberi életeket és az embercsempész-hálózatokra való támaszkodást, ez csak akkor valósulhat meg, ha hitelesen és tartalmasan megnöveljük a felkínált helyek számát. Az uniós áttelepítési keretnek legalább az éves előrejelzett globális áttelepítési szükségletek dokumentumában szereplő szám 25%-ának áttelepítését meg kell céloznia; 2017-ben ez körülbelül 250 000 embert jelent.
Uniós keret, amely támogatja a nemzeti programokat
A sikeres áttelepítési programokat működtető uniós tagállamokat bátorítani kell, hogy folytassák és bővítsék ki tevékenységeiket, osszák meg tapasztalataikat és egyesítsék erőforrásaikat. Azoknak az uniós tagállamoknak, amelyek éppen most indítják el első áttelepítési programjaikat, minden szükséges támogatást meg kell adni, hogy első tapasztalataik kedvezőek és pozitívak legyenek. Azoknak az uniós tagállamoknak, amelyek legfeljebb kevés tapasztalattal rendelkeznek az áttelepítés területén, találniuk kell egy robusztus struktúrát, amely segítheti őket az indulásban, és amely tartalmazza a bevált gyakorlatok cseréjét más tagállamokkal, valamint operatív és technikai támogatásokat, többek között [az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége] részéről. Ha az uniós áttelepítési keret a nemzeti programokra nézve is előír közös eljárásokat, jogosultsági kritériumokat vagy kizárási jogalapokat, ez azzal a kockázattal jár, hogy eltántorítja az áttelepítés területén meghozandó tagállami erőfeszítéseket.
Ugyanakkor egyértelmű, hogy ki kell alakítanunk ösztönzőket, amelyek az uniós áttelepítési keretben való részvételre késztetik a tagállamokat. A két célkitűzés közötti egyensúlyként javasoljuk, hogy a tagállamok tartsák meg azt a 6000 eurót, amelyet minden egyes áttelepített személy után az AMIF-tól kapnak, és tartsák meg azt a 10 000 euró felemelt összeget, amelyet minden egyes áttelepített személy után kapnak, amikor a tagállamok úgy döntenek, hogy az uniós keret alapján telepítenek át személyeket.
Uniós keret, amely tartós megoldásról gondoskodik
Az áttelepítésnek mint tartós megoldásnak az az alapja, hogy a fogadó államoktól elvárják, hogy az áttelepített személyek számára állandó letelepedési engedélyt biztosítsanak. Az egy- vagy hároméves tartózkodási engedélyt nem lehet tartós megoldásnak tekinteni. Ezért létfontosságú, hogy a tagállamok képesek legyenek letelepedési engedélyeket kiadni, amelyek sokkal kedvezőbbek, mint a [kvalifikációs rendeletben] javasolt megoldás. Ezzel kapcsolatban azt javasoljuk, hogy a tagállamok kibocsáthassanak végleges vagy határozatlan időre szóló tartózkodási engedélyeket azzal a feltétellel, hogy ezek kedvezőbbek, mint a 2011/51/EU irányelv [a huzamos tartózkodási engedélyről szóló irányelv] által módosított 2003/109/EK tanácsi irányelv 13. cikkében szereplő engedélyek.
A közös európai menekültügyi rendszernek több különböző biztonságos és jogszerű útvonalról is rendelkeznie kell
Közös menekültügyi rendszerünk a továbbiakban nem összpontosíthat kizárólag arra, hogy amennyire csak lehet, megnehezítse a menekülő emberek számára az Európai Unió területének elérését. A biztonságos és jogszerű útvonalak, valamint a megfelelő fogadási és integrációs struktúrák teljes mértékben elengedhetetlenek az európai menekültügyi rendszer működéséhez. A menedékjogot és a nemzetközi jogot be kell tartani. A tagállamok nem dönthetnek úgy, hogy kimaradnak ennek végrehajtásából. Egy ilyen rendszer egyik alapvető része egy erőteljes uniós áttelepítési keret, amely megnöveli a már létező európai áttelepítési erőfeszítések minőségét és mennyiségét, de ezt össze kell kapcsolni más jogszerű útvonalakkal is. Az Európai Uniónak fokoznia kell közös erőfeszítéseit és be kell bizonyítania, hogy kontinensünk és Uniónk képes kivenni méltányos részét a globális felelősségvállalásból.