Halászati Bizottság
26.10.2017
***I
JELENTÉSTERVEZET
az adriai-tengeri kisméretű nyílt vízi állományokra és a halászatukra vonatkozó többéves terv létrehozásáról szóló európai parlamenti és a tanácsi rendeletre irányuló javaslatról
( COM(2017)0097 – C8‑0095/2017 – 2017/0043(COD) )
Halászati Bizottság
Előadó: Ruža Tomašić
PR_COD_1amCom
Az eljárások jelölései |
* Konzultációs eljárás *** Egyetértési eljárás ***I Rendes jogalkotási eljárás (első olvasat) ***II Rendes jogalkotási eljárás (második olvasat) ***III Rendes jogalkotási eljárás (harmadik olvasat)
(Az eljárás típusa a jogi aktus tervezetében javasolt jogalaptól függ.)
|
A jogi aktus tervezetének módosításai |
A Parlament kéthasábos módosításai
A törlést félkövér dőlt betűk jelzik a baloldali hasáb szövegében. A szövegváltoztatást félkövér dőlt betűk jelzik mindkét hasáb szövegében. Az új szöveget félkövér dőlt betűk jelzik a jobb oldali hasáb szövegében.
A módosítások fejlécének első és második sora a vizsgált jogi aktus tervezetének érintett szakaszára utal. Ha a módosítás már létező – a jogi aktus tervezetével módosítani kívánt – jogi aktusra vonatkozik, a fejléc egy harmadik és egy negyedik sort is tartalmaz, amelyek a létező jogi aktusra és annak érintett rendelkezésére utalnak.
A Parlament módosításai egységes szerkezetbe foglalt (konszolidált) szöveg formájában
Az új szövegrészeket félkövér dőlt betűk jelzik. A törölt szövegrészeket a ▌ jel jelzi, vagy azok át vannak húzva. A szövegváltoztatást a helyettesítendő szöveg törlésével vagy áthúzásával, és a helyébe lépő új szöveg félkövér dőlt szedésével jelzik. Ettől eltérően a szolgálatok által a végleges szöveg kialakítása érdekében bevezetett, kimondottan technikai jellegű módosításokat nem kell jelölni.
|
TARTALOM
Oldal
AZ EURÓPAI PARLAMENT JOGALKOTÁSI ÁLLÁSFOGLALÁS-TERVEZETE 5
INDOKOLÁS 38
AZ EURÓPAI PARLAMENT JOGALKOTÁSI ÁLLÁSFOGLALÁS-TERVEZETE
az adriai-tengeri kisméretű nyílt vízi állományokra és a halászatukra vonatkozó többéves terv létrehozásáról szóló európai parlamenti és a tanácsi rendeletre irányuló javaslatról
( COM(2017)0097 – C8‑0095/2017 – 2017/0043(COD) )
(Rendes jogalkotási eljárás: első olvasat)
Az Európai Parlament,
– tekintettel a Bizottság Parlamenthez és Tanácshoz intézett javaslatára ( COM(2017)0097 ),
– tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (2) és 43. cikkének (2) bekezdésére, amelyek alapján a Bizottság javaslatát benyújtotta a Parlamenthez (C8‑0095/2017),
– tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (3) bekezdésére,
– tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2017. május 31-i véleményére ([1]),
– tekintettel eljárási szabályzata 59. cikkére,
– tekintettel a Halászati Bizottság jelentésére és a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság véleményére ( A8‑0000/2017 ),
1. elfogadja első olvasatban az alábbi álláspontot;
2. felkéri a Bizottságot, hogy utalja az ügyet újból a Parlamenthez, ha javaslata helyébe másik szöveget szándékozik léptetni, azt lényegesen módosítja vagy lényegesen módosítani kívánja;
3. utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a nemzeti parlamenteknek.
Módosítás 1
Rendeletre irányuló javaslat
2 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Az 1380/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet41 az Unió nemzetközi kötelezettségeivel összhangban megállapítja a KHP szabályait. A KHP célja többek között annak biztosítása, hogy a halászat és az akvakultúra-tevékenységek környezeti szempontból hosszú távon fenntarthatóak legyenek, valamint hogy a halászati gazdálkodás vonatkozásában elővigyázatossági megközelítést és ökoszisztéma-alapú megközelítést alkalmazzanak. | (2) Az 1380/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet41 az Unió nemzetközi kötelezettségeivel összhangban megállapítja a KHP szabályait. A KHP célja többek között annak biztosítása, hogy a halászat és az akvakultúra-tevékenységek környezeti, gazdasági és társadalmi szempontból hosszú távon fenntarthatóak legyenek, valamint hogy a halászati gazdálkodás vonatkozásában elővigyázatossági megközelítést és ökoszisztéma-alapú megközelítést alkalmazzanak. |
__________________ | __________________ |
41 Az Európai Parlament és a Tanács 1380/2013/EU rendelete (2013. december 11.) a közös halászati politikáról, az 1954/2003/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2371/2002/EK és a 639/2004/EK tanácsi rendelet és a 2004/585/EK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 354., 2013.12.28., 22. o.). | 41 Az Európai Parlament és a Tanács 1380/2013/EU rendelete (2013. december 11.) a közös halászati politikáról, az 1954/2003/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2371/2002/EK és a 639/2004/EK tanácsi rendelet és a 2004/585/EK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 354., 2013.12.28., 22. o.). |
Or. en
Módosítás 2
Rendeletre irányuló javaslat
2 a preambulumbekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (2a) Az 1380/2013/EU rendeletnek megfelelően a rendelkezésre álló legjobb tudományos véleményeken alapuló halászati gazdálkodáshoz összehangolt, megbízható és pontos adatállományokra van szükség. |
Or. en
Módosítás 3
Rendeletre irányuló javaslat
3 a preambulumbekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (3a) Az Adriai-tenger a Földközi-tenger egyik fontos alterülete, amelyről az összes fogás értékének egyharmada származik. |
Or. en
Módosítás 4
Rendeletre irányuló javaslat
5 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(5) A kisméretű nyílt vízi fajok adriai-tengeri halászatára vonatkozó jelenlegi állománygazdálkodási intézkedések a vizekhez való hozzáférésre, a halászati erőkifejtés ellenőrzésére, valamint az eszközök használatát szabályozó technikai intézkedésekre irányulnak. A tudományos szakvélemények arra a következtetésre jutottak, hogy a fogásmennyiség ellenőrzése a legmegfelelőbb eszköz a megfelelő halászati mortalitás eléréséhez, és ez hatékonyabb állománygazdálkodási eszköz lenne a kisméretű nyílt vízi fajok esetében is.43 | (5) A kisméretű nyílt vízi fajok adriai-tengeri halászatára vonatkozó jelenlegi állománygazdálkodási intézkedések a vizekhez való hozzáférésre, a halászati erőkifejtés ellenőrzésére, valamint az eszközök használatát szabályozó technikai intézkedésekre irányulnak. |
__________________ |
|
43 Halászati Tudományos, Műszaki és Gazdasági Bizottság (HTMGB) Földközi-tengeri állományok vizsgálata – 2. rész (STECF-11-14). |
|
Or. en
Indokolás
Tekintettel a Halászati Tudományos, Műszaki és Gazdasági Bizottság legutóbbi jelentésére (STECF 16-14), amely az állománygazdálkodásra vonatkozó elvek pozitív és negatív hatásait elemezve megállapította, hogy a legjobb hatás a különböző állománygazdálkodási intézkedések (a fogás, az erőkifejtés és a kapacitás korlátozásainak) kombinációjával érhető el, valamint, hogy az egyes intézkedések egyedi alkalmazása is kedvezőtlen hatásokkal jár, a fenti kijelentés törlését javasoljuk.
Módosítás 5
Rendeletre irányuló javaslat
6 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(6) A közös halászati politika céljainak elérése érdekében adott esetben számos állományvédelmi intézkedést kell elfogadni bármilyen kombinációban, például többéves terveket, technikai intézkedéseket, valamint a halászati lehetőségek rögzítését és kiosztását. | (6) A közös halászati politika céljainak elérése érdekében adott esetben számos állományvédelmi intézkedést kell elfogadni bármilyen kombinációban, például többéves terveket, valamint technikai intézkedéseket. |
Or. en
Módosítás 6
Rendeletre irányuló javaslat
8 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(8) A többéves terv célja az, hogy hozzájáruljon a KHP célkitűzéseinek megvalósításához, különös tekintettel a maximális fenntartható hozam (MFH) elérésére és fenntartására az érintett állományok vonatkozásában, valamint hogy megteremtse a fenntartható halászati ágazatot és hatékony állománygazdálkodási keretet biztosítson. | (8) A többéves terv célja az, hogy hozzájáruljon a KHP célkitűzéseinek megvalósításához. |
Or. en
Módosítás 7
Rendeletre irányuló javaslat
11 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(11) Az 1380/2013/EU rendelet 16. cikkének (4) bekezdése előírja, hogy a halászati lehetőségeket a többéves tervekben meghatározott célértékeknek megfelelően kell megállapítani. | törölve |
Or. en
Módosítás 8
Rendeletre irányuló javaslat
12 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(12) Az MFH elérésére és fenntartására vonatkozó célkitűzésnek megfelelő halászati mortalitás (F) célértékét célszerű a maximális fenntartható hozamnak megfelelő értékek (FMFH) tartományaként meghatározni. E tudományos szakvéleményeken alapuló tartományokra a tudományos szakvélemények változásainak figyelembevételéhez szükséges rugalmasság biztosítása, a kirakodási kötelezettség végrehajtásához való hozzájárulás, valamint a vegyes halászat jellemzőinek figyelembevétele érdekében van szükség. Az FMFH-tartományokat a Halászati Tudományos, Műszaki és Gazdasági Bizottság (HTMGB) számolta ki úgy, hogy az MFH értékhez képest ne okozza a hosszú távú hozam 5 %-ot meghaladó csökkenését. Ezenkívül a tartomány felső határa úgy került meghatározásra, hogy legfeljebb 5 % legyen annak az esélye, hogy az állomány a Blim érték alá csökkenjen. | (12) Az MFH elérésére és fenntartására vonatkozó célkitűzésnek megfelelő, a biomasszára vonatkozó SSBpa és SSBlim referenciapontokat célszerű meghatározni. Ezen értékeket naprakész tudományos szakvéleményekre kell alapozni. |
__________________ |
|
45 Halászati Tudományos, Műszaki és Gazdasági Bizottság (HTMGB) – Kisméretű nyílt vízi állományok az Adriai-tengeren. Földközi-tengeri vizsgálatok, 1. rész (STEFC-15-14). 2015. [Az Európai Unió Kiadóhivatala, Luxembourg, EUR 27492 EN, JRC 97707, 52 o.] [A hivatkozás második része hibásnak tűnik. OPOCE, kérjük, ellenőrizzék.] |
|
Or. en
Indokolás
A kisméretű nyílt vízi fajokra – amelyeket a hasznosításnál jobban befolyásol a környezeti feltételek alakulása – irányuló gazdálkodáshoz, a tudományos vizsgálati módszerek további fejlődéséig, egyelőre megfelelőbb és biztosabb a biomasszára vonatkozó értékek használata.
Módosítás 9
Rendeletre irányuló javaslat
13 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(13) A halászati lehetőségek meghatározása céljából célszerű az FMFH-tartomány tekintetében megállapítani egy felső küszöbértéket normál igénybevétel esetére és – feltéve, hogy a szóban forgó állomány jó állapotúnak tekinthető – egy felső határt bizonyos esetekre. Csak akkor válhat lehetségessé a halászati lehetőségek felső határ szerinti maximalizálása, ha arra a tudományos szakvélemény vagy bizonyítékok alapján szükség van az e rendeletben szereplő célok eléréséhez vegyes halászat esetében, vagy el kell kerülni a fajokon belüli vagy fajok közötti állománydinamikák által okozott állománykárosítást, vagy korlátozni kell a halászati lehetőségek évenkénti változását. | (13) A többéves terv célkitűzéseinek elérése érdekében minden egyes faj esetében az SSBpa-t kell célként meghatározni. Csak akkor válhat lehetségessé egy magasabb cél megállapítása, ha arra a tudományos szakvélemény vagy bizonyítékok alapján szükség van az e rendeletben szereplő célok eléréséhez vegyes halászat esetében, vagy el kell kerülni a fajokon belüli vagy fajok közötti állománydinamikák által okozott állománykárosítást, vagy ha a kisméretű nyílt vízi fajok valamely állománya az SSBlim érték alá kerül. |
Or. en
Indokolás
A kisméretű nyílt vízi fajokra – amelyeket a hasznosításnál jobban befolyásol a környezeti feltételek alakulása – irányuló gazdálkodáshoz, a tudományos vizsgálati módszerek további fejlődéséig, egyelőre megfelelőbb és biztosabb a biomasszára vonatkozó értékek használata.
Módosítás 10
Rendeletre irányuló javaslat
15 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(15) Azon állományok esetében, amelyekre vonatkozóan megállapításra kerültek ilyen célértékek, valamint óvintézkedések alkalmazása céljából MFH Bküszöb-ben és Blim-ben kifejezett állományvédelmi referenciapontokat kell meghatározni a szardella- és szardíniaállományokra. Amennyiben az állományok az MFH Bküszöb-érték alá kerülnek, a halászati mortalitást le kell csökkenteni az FMFH alá. | (15) Óvintézkedések alkalmazása céljából SSBlim-ben és SSBpa-ban kifejezett állományvédelmi referenciapontokat kell meghatározni a kisméretű nyílt vízi fajokra. Amennyiben az állományok az SSBlim-érték alá kerülnek, megfelelő intézkedéseket kell elfogadni annak biztosítására, hogy az érintett állomány szintje mihamarabb visszaálljon az SSBpa-értéket meghaladó szintre. |
Or. en
Indokolás
A kisméretű nyílt vízi fajokra – amelyeket a hasznosításnál jobban befolyásol a környezeti feltételek alakulása – irányuló gazdálkodáshoz, a tudományos vizsgálati módszerek további fejlődéséig, egyelőre megfelelőbb és biztosabb a biomasszára vonatkozó értékek használata.
Módosítás 11
Rendeletre irányuló javaslat
16 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(16) További óvintézkedéseket kell bevezetni abban az esetben, ha az állomány mérete a Blim referenciapont alá esik. Az óvintézkedésekbe bele kell tartoznia a halászati lehetőségek csökkentésének és egyes konkrét állományvédelmi intézkedéseknek, ha valamely állomány a tudományos szakvélemények szerint fenyegetettségnek van kitéve. Ezeket az intézkedéseket szükség szerint egyéb intézkedésekkel ki kell egészíteni, például az 1380/2013/EU rendelet 12. cikke szerinti bizottsági intézkedésekkel vagy az 1380/2013/EU rendelet 13. cikke szerinti tagállami intézkedésekkel. | törölve |
Or. en
Módosítás 12
Rendeletre irányuló javaslat
17 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(17) Azon állományok esetében, amelyeknél nem áll rendelkezésre referenciapont, az elővigyázatosság elvét kell alkalmazni. A járulékos fogásként ejtett állományok esetében – az ilyen állományok szaporodóképes biomasszájának legalacsonyabb szintjére vonatkozó szakvélemény hiányában – célirányos állományvédelmi intézkedéseket kell elfogadni, ha a tudományos szakvélemények szerint korrekciós intézkedésekre van szükség. | (17) Azon állományok esetében, amelyeknél nem áll rendelkezésre referenciapont, az elővigyázatosság elvét kell alkalmazni. |
Or. en
Módosítás 13
Rendeletre irányuló javaslat
18 a preambulumbekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (18a) Az adriai tagállamok közös ajánlása, valamint az erszényes kerítőhálók műszaki jellemzőit és a tengerfenék élővilágára gyakorolt hatását bemutató tanulmány került benyújtásra független szakértők és a Halászati Tudományos, Műszaki és Gazdasági Bizottság felé, amelyeket azok felülvizsgáltak. Ezért helyénvaló az 1967/2006/EK tanácsi rendelet 13. cikke (3) bekezdésének második albekezdésétől és a II. mellékletének 2. pontjától való eltérésről rendelkezni. |
Or. en
Módosítás 14
Rendeletre irányuló javaslat
22 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(22) Mivel az Adriai-tengeren a kisméretű nyílt vízi fajokra halászó hajók gyakran tesznek rövid halászati utakat, az 1224/2009/EK rendelet 17. cikkében előírt előzetes értesítés használatát úgy kell alkalmazni, hogy az előzetes értesítést legalább a kikötőbe érkezés becsült ideje előtt másfél órával kell elküldeni. Ugyanakkor, figyelembe véve a kevés halat ejtő halászati utaknak az érintett állományokra gyakorolt korlátozott hatását, az előzetes értesítésekre vonatkozóan küszöbértéket kell meghatározni, amennyiben ezek a hajók legalább 1 tonna szardellát vagy szardíniát tartanak a fedélzeten. | (22) Mivel az Adriai-tengeren a kisméretű nyílt vízi fajokra halászó hajók gyakran tesznek rövid halászati utakat, az 1224/2009/EK rendelet 17. cikkében előírt előzetes értesítés használatát úgy kell alkalmazni, hogy az előzetes értesítést legalább a kikötőbe érkezés becsült ideje előtt egy órával kell elküldeni. Ugyanakkor, figyelembe véve a kevés halat ejtő halászati utaknak az érintett állományokra gyakorolt korlátozott hatását, az előzetes értesítésekre vonatkozóan küszöbértéket kell meghatározni, amennyiben ezek a hajók kisméretű nyílt vízi fajokból legalább 1 tonnát tartanak a fedélzeten. |
Or. en
Indokolás
A part sajátosságaiból fakadóan, és mivel a halászterületek a kikötőkhöz viszonylag közel helyezkednek el, rövidebb időtartamot kell előirányozni az előzetes értesítésre vonatkozóan.
Módosítás 15
Rendeletre irányuló javaslat
24 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(24) A szardella- és szardíniafogásokra vonatkozóan indokolt megállapítani olyan küszöbértékeket, amelyek felett egy halászhajó az 1224/2009/EK rendelet 43. cikkével összhangban köteles egy kijelölt kikötőben vagy parthoz közeli helyen kirakodni. A tagállamoknak ezenkívül az említett kikötők vagy parthoz közeli helyek kijelölésekor a rendelet 43. cikkének (5) bekezdésében foglalt kritériumokat oly módon kell alkalmazniuk, hogy biztosítsák a hatékony ellenőrzést. | (24) A kisméretű nyílt vízi fajokból történő fogásokra vonatkozóan indokolt megállapítani olyan küszöbértékeket, amelyek felett egy halászhajó az 1224/2009/EK rendelet 43. cikkével összhangban köteles egy kijelölt kikötőben vagy parthoz közeli helyen kirakodni. A tagállamoknak ezenkívül az említett kikötők vagy parthoz közeli helyek kijelölésekor a rendelet 43. cikkének (5) bekezdésében foglalt kritériumokat oly módon kell alkalmazniuk, hogy biztosítsák a hatékony ellenőrzést. |
Or. en
Indokolás
A módosítás a Földközi-tengeri Általános Halászati Bizottság jelenlegi gazdálkodási tervében szereplő „kisméretű nyílt vízi fajok” meghatározás használatára tesz javaslatot. A meghatározásból következik, hogy a két fajra irányuló gazdálkodás közösen történik. E két fajt együtt fogják ki, és mivel az erszényes kerítőhálóval történő halászat során nem lehet kizárólag egy fajra célozni, az állománygazdálkodási intézkedéseknek is mindkét fajra együttesen kell irányulniuk. Emellett e két faj egymást váltogatja a természetben, és mindkettő nagymértékben ki van szolgáltatva a környezeti körülmények alakulásának. Ebből kifolyólag e két fajta halászatának ellenőrzését és irányítását együtt kell kezelni, ahogyan az már Földközi-tengeri Általános Halászati Bizottság jelenlegi keretrendszerében is történik.
Módosítás 16
Rendeletre irányuló javaslat
25 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(25) A műszaki és a tudományos fejlődéshez való, kellő időben és arányos módon történő alkalmazkodás céljából, a rugalmasság biztosítására és egyes intézkedések alakításának lehetővé tétele érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés 290. cikkének megfelelően e rendelet kiegészítéseként a makréla és a fattyúmakréla állományvédelmét érintő korrekciós intézkedések, a kirakodási kötelezettség végrehajtása, valamint technikai intézkedések vonatkozásában jogi aktusokat fogadjon el. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munka során megfelelő konzultációkat folytasson, többek között szakértői szinten, és hogy e konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásnak megfelelően kerüljön sor. A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlament és a Tanács a tagállamok szakértőivel egyidejűleg kap kézhez minden dokumentumot, és szakértőik rendszeresen részt vehetnek a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó szakértői csoportjainak ülésein. | (25) A műszaki és a tudományos fejlődéshez való, kellő időben és arányos módon történő alkalmazkodás céljából, a rugalmasság biztosítására és egyes intézkedések alakításának lehetővé tétele érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés 290. cikkének megfelelően e rendelet kiegészítéseként a kirakodási kötelezettség végrehajtása, valamint technikai intézkedések vonatkozásában jogi aktusokat fogadjon el. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munka során megfelelő konzultációkat folytasson, többek között szakértői szinten, és hogy e konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásnak megfelelően kerüljön sor. A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlament és a Tanács a tagállamok szakértőivel egyidejűleg kap kézhez minden dokumentumot, és szakértőik rendszeresen részt vehetnek a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó szakértői csoportjainak ülésein. |
Or. en
Indokolás
A többéves terv rendelkezései csak a szardíniára és a szardellára vonatkozhatnak, mivel az egyéb fajok (makréla (Scomber spp.) és a fattyúmakréla (Trachurus spp.)) esetében alapvető adatok hiányoznak, és nem állnak rendelkezésre a szükséges tudományos vizsgálatok. A többéves tervnek – ahogyan erre az Európai Bizottság magyarázata is rámutatott – a kirakodási kötelezettség miatt kell foglalkoznia ezekkel a fajokkal, ugyanakkor e témakört világosan el kell különíteni a többéves terv hatályán belül.
Módosítás 17
Rendeletre irányuló javaslat
26 preambulumbekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(26) Az 1380/2013/EU rendelet 10. cikkének (3) bekezdésében foglaltak szerint rendelkezni kell arról, hogy a Bizottság időszakosan értékelje e rendelet alkalmazásának megfelelőségét és hatékonyságát. Ezeket az értékeléseket a terv tudományos szakvéleményen alapuló rendszeres kiértékelését követve, illetve az alapján kell végezni. A tervet ötévente kell kiértékelni. Ez az időszak lehetővé teszi a kirakodási kötelezettség teljes körű végrehajtását, valamint regionális intézkedések elfogadását, végrehajtását, valamint azt, hogy láthatóvá váljanak az állományokra és a halászatra gyakorolt hatások. Ez a tudományos testületek által is megkövetelt minimálisan szükséges időszak. | (26) Az 1380/2013/EU rendelet 10. cikkének (3) bekezdésében foglaltak szerint rendelkezni kell arról, hogy a Bizottság időszakosan értékelje e rendelet alkalmazásának megfelelőségét és hatékonyságát. Ezeket az értékeléseket a terv tudományos szakvéleményen alapuló rendszeres kiértékelését követve, illetve az alapján kell végezni. A tervet öt évvel e rendelet hatálybalépése után kell kiértékelni. Ez az időszak lehetővé teszi a kirakodási kötelezettség teljes körű végrehajtását, valamint regionális intézkedések elfogadását, végrehajtását, valamint azt, hogy láthatóvá váljanak az állományokra és a halászatra gyakorolt hatások. Ez a tudományos testületek által is megkövetelt minimálisan szükséges időszak. |
Or. en
Indokolás
Az állomány állapotára és az állománygazdálkodás során alkalmazandó megközelítésre vonatkozóan számos kérdés még nyitva áll, így a javaslat a többéves tervnek egy ötéves időszakot követően történő felülvizsgálatát irányozza elő. Ennyi idő elteltével a tudomány minden bizonnyal világosan ki tudja majd mutatni, hogy szükség van-e az állománygazdálkodási megközelítés esetleges módosítására.
Módosítás 18
Rendeletre irányuló javaslat
1 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Ez a rendelet az Adriai-tengerben élő szardella (Engraulis encrasicolus) és szardínia (Sardina pilchardus) állományaira (a továbbiakban: az érintett állományok), valamint az ezekre az állományokra irányuló halászati tevékenységekre vonatkozik. Ezenkívül az érintett állományok egyikére vagy mindegyikére irányuló halászat során az Adriai-tengeren járulékosan kifogott makrélára (Scomber spp.) és fattyúmakrélára (Trachurus spp.) is alkalmazandó. | (2) Ez a rendelet az Adriai-tengerben élő szardella (Engraulis encrasicolus) és szardínia (Sardina pilchardus) állományaira (a továbbiakban: kisméretű nyílt vízi fajok), valamint az ezekre az állományokra irányuló halászati tevékenységekre vonatkozik. Ezenkívül az 1380/2013/EU rendelet 15. cikke által meghatározott kirakodási kötelezettség végrehajtásának vonatkozásában e rendelet a kisméretű nyílt vízi fajokra irányuló halászat során az Adriai-tengeren járulékosan kifogott makrélára (Scomber spp.) és fattyúmakrélára (Trachurus spp.) is alkalmazandó. |
Or. en
Indokolás
A többéves terv rendelkezései csak a szardíniára és a szardellára vonatkozhatnak, mivel az egyéb fajok (makréla (Scomber spp.) és a fattyúmakréla (Trachurus spp.)) esetében alapvető adatok hiányoznak, és nem állnak rendelkezésre a szükséges tudományos vizsgálatok. A többéves tervnek – ahogyan erre az Európai Bizottság magyarázata is rámutatott – a kirakodási kötelezettség miatt kell foglalkoznia ezekkel a fajokkal, ugyanakkor e témakört világosan el kell különíteni a többéves terv hatályán belül.
Módosítás 19
Rendeletre irányuló javaslat
2 cikk – 2 bekezdés – b a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| ba) „irányul”: a fogás élőtömegének legalább 50%-át szardínia vagy szardella teszi ki; |
Or. en
Indokolás
Az „irányul” fogalom állománygazdálkodáshoz történő meghatározása a halászati napok szempontjából van szükség.
Módosítás 20
Rendeletre irányuló javaslat
2 cikk – 2 bekezdés – c pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
c) „kisméretű nyílt vízi állományok”: az e rendelet 1. cikkének (2) bekezdésében felsorolt állományok vagy azok bármilyen kombinációja; | c) „kisméretű nyílt vízi fajok”: a szardínia (Sardina pilchardus) és a szardella (Engraulis encrasicolus) állományai; |
Or. en
Indokolás
A módosítás a Földközi-tengeri Általános Halászati Bizottság jelenlegi gazdálkodási tervében szereplő „kisméretű nyílt vízi fajok” meghatározás használatára tesz javaslatot. A meghatározásból következik, hogy a két fajra irányuló gazdálkodás közösen történik. E két fajt együtt fogják ki, és mivel az erszényes kerítőhálóval történő halászat során nem lehet kizárólag egy fajra célozni, az állománygazdálkodási intézkedéseknek is mindkét fajra együttesen kell irányulniuk. Emellett e két faj egymást váltogatja a természetben, és mindkettő nagymértékben ki van szolgáltatva a környezeti körülmények alakulásának. Ebből kifolyólag e két fajta halászatának ellenőrzését és irányítását együtt kell kezelni, ahogyan az már Földközi-tengeri Általános Halászati Bizottság jelenlegi keretrendszerében is történik.
Módosítás 21
Rendeletre irányuló javaslat
2 cikk – 2 bekezdés – d pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
d) „FMFH-tartomány”: olyan értéktartomány, amelyben az adott tartomány tudományosan meghatározott határain belüli valamennyi halászati mortalitási szint vegyes halászat esetén és a tudományos szakvéleményekkel összhangban, hosszú távon, a meglévő átlagos környezeti feltételek mellett maximális fenntartható hozamot (MFH) eredményez anélkül, hogy jelentősen befolyásolná az érintett állományok szaporodási folyamatát; | törölve |
Or. en
Módosítás 22
Rendeletre irányuló javaslat
2 cikk – 2 bekezdés – d a pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| da) „halászati nap”: bármely 24 órás folyamatos időszak vagy annak egy része, amelyben a halászhajó halászati tevékenységet végez, ilyen például a halak felkutatása, halászeszközök kivetése, kihelyezése, húzása és vontatása, a fogás fedélzetre vétele, a hal és a halászati termékek fedélzeten tartása, fedélzeti feldolgozása, áthelyezése és kirakodása; |
Or. en
Módosítás 23
Rendeletre irányuló javaslat
2 cikk – 2 bekezdés – d b pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| db) „SSBlim”: a szaporodóképes állomány biomasszájának azon legalacsonyabb referenciapontja, amely alatt korrekciós állománygazdálkodási intézkedéseket kell életbe léptetni annak biztosítására, hogy az állomány a biztonságos biológiai határértékek közötti szintre álljon vissza; |
Or. en
Indokolás
A kisméretű nyílt vízi fajokra – amelyeket a hasznosításnál jobban befolyásol a környezeti feltételek alakulása – irányuló gazdálkodáshoz, a tudományos vizsgálati módszerek további fejlődéséig, egyelőre megfelelőbb és biztosabb a biomasszára vonatkozó értékek használata.
Módosítás 24
Rendeletre irányuló javaslat
2 cikk – 2 bekezdés – d c pont (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| dc) „SSBpa”: a szaporodóképes állomány biomasszájának azon elővigyázatossági referenciapontja, amely alatt állománygazdálkodási intézkedéseket kell életbe léptetni annak biztosítására, hogy az állomány a biztonságos biológiai határértékek közötti szintre álljon vissza; |
Or. en
Indokolás
A kisméretű nyílt vízi fajokra – amelyeket a hasznosításnál jobban befolyásol a környezeti feltételek alakulása – irányuló gazdálkodáshoz, a tudományos vizsgálati módszerek további fejlődéséig, egyelőre megfelelőbb és biztosabb a biomasszára vonatkozó értékek használata.
Módosítás 25
Rendeletre irányuló javaslat
2 cikk – 2 bekezdés – e pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
e) „MFH Bküszöb”: a szaporodóképes állomány biomasszájának az a legalacsonyabb referenciapontja, amely alatt megfelelő állománygazdálkodási intézkedéseket kell életbe léptetni annak biztosítására, hogy a kiaknázási arányok és a természetes változások együttesen visszaállítsák az állományokat azon szintek fölé, amelyek képesek hosszú távon biztosítani az MFH-t. | törölve |
Or. en
Módosítás 26
Rendeletre irányuló javaslat
2 cikk – 2 bekezdés – f pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
f) „halászati lehetőség”: mennyiségileg meghatározott halászati jogosultság, fogási mennyiségben és/vagy halászati erőkifejtésben kifejezve. | törölve |
Or. en
Módosítás 27
Rendeletre irányuló javaslat
3 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A többéves tervnek hozzá kell járulnia a közös halászati politika tekintetében az 1380/2013/EU rendelet 2. cikkében felsorolt célkitűzések eléréséhez, különösen a halászati gazdálkodás elővigyázatossági megközelítésének alkalmazásával, és annak biztosítására kell törekednie, hogy az élő tengeri biológiai erőforrások kiaknázása során a halászott fajok állományait visszaállítsák az MFH-t biztosítani képes szint fölé, és tartsák is fenn ezt a szintet. | (1) A többéves tervnek hozzá kell járulnia a közös halászati politika tekintetében az 1380/2013/EU rendelet 2. cikkében felsorolt célkitűzések eléréséhez. |
Or. en
Indokolás
Az 1380/2013/EU rendelet meghatározta a célkitűzéseket, így azokat nem kell itt megismételni. A közös halászati politika keretében megfogalmazott célkitűzések egyformán fontosak, az MFH elérése nem jelenhet meg a többi célkitűzésnél – például a halászati ágazat társadalmi stabilitásánál – fontosabb szempontként.
Módosítás 28
Rendeletre irányuló javaslat
3 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A többéves tervnek hatékony, egyszerű és stabil állománygazdálkodási keretet kell nyújtani az adriai-tengeri kisméretű nyílt vízi állományok kiaknázásához. | (2) A többéves tervnek hatékony, egyszerű és stabil állománygazdálkodási keretet kell nyújtani az adriai-tengeri kisméretű nyílt vízi fajok kiaknázásához. |
Or. en
Módosítás 29
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – cím
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Szardellára és szardíniára vonatkozó célok | Kisméretű nyílt vízi fajokra vonatkozó célok |
Or. en
Indokolás
A meghatározásból következik, hogy a két fajra irányuló gazdálkodás közösen történik.
Módosítás 30
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A halászati mortalitás célértékét az érintett állományok vonatkozásában a lehető leghamarabb, és fokozatosan, egyre növekvő alapon 2020-ig el kell érni, és azt követően az I. mellékletben meghatározott tartományokban és a 3. cikk (1) bekezdésében megállapított célkitűzésekkel összhangban fenn kell tartani. | (1) A kisméretű nyílt vízi fajokra vonatkozóan kitűzött referenciapont célértékeket a lehető leghamarabb el kell érni, és azt követően az I. mellékletben meghatározott értékek fölött és a 3. cikk (1) bekezdésében megállapított célkitűzésekkel összhangban fenn kell tartani. |
Or. en
Indokolás
A módosítás összhangba hozza a 4. cikk rendelkezéseit a biomassza-alapú referenciapontokra tett javaslattal.
Módosítás 31
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) A halászati lehetőségeknek meg kell felelniük az e rendelet I. mellékletének A. oszlopában meghatározott halászati mortalitási céltartományoknak. | (2) A kisméretű nyílt vízi fajok halászatára vonatkozó állománygazdálkodási intézkedéseknek meg kell felelniük az e rendelet I. mellékletének A. oszlopában meghatározott referenciapontok célértékének. |
Or. en
Indokolás
A módosítás összhangba hozza a 4. cikk rendelkezéseit a biomassza-alapú referenciapontokra tett javaslattal. A módosítás a „halászati lehetőségek” fogalom törlését, és helyette az „állománygazdálkodási intézkedések” fogalom használatát javasolja. Különös tekintettel arra, hogy a halászati lehetőségek a teljes kifogható mennyiségen alapuló rendszerhez kapcsolódnak, az erőkifejtés-alapú állománygazdálkodási rendszerhez azonban jobban illeszkedik a javaslatban szereplő fogalom.
Módosítás 32
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) Az (1) és (2) bekezdéstől eltérve a halászati lehetőségeket az I. melléklet A. oszlopában meghatározott halászati mortalitási szinteknél alacsonyabb szinten is lehet rögzíteni. | (3) Az (1) és (2) bekezdéstől eltérve az állománygazdálkodási intézkedések az I. melléklet A. oszlopában meghatározott szinteknél magasabb értékeket is megcélozhatnak, ha: |
| a) arra a tudományos szakvélemény vagy bizonyítékok alapján szükség van a 3. cikkben szereplő célok eléréséhez vegyes halászat esetében; |
| b) a fajon belüli vagy fajok közötti dinamikák miatt tudományos szakvélemények vagy bizonyítékok alapján az állomány komoly károsodásának elkerüléséhez szükség van rá, vagy; |
| c) a kisméretű nyílt vízi fajok valamely állománya az I. melléklet B. oszlopában meghatározott referenciapont alá kerül. |
Or. en
Indokolás
A módosítás összhangba hozza a 4. cikk rendelkezéseit a biomassza-alapú referenciapontokra tett javaslattal. Különös tekintettel arra, hogy a halászati lehetőségek a teljes kifogható mennyiségen alapuló rendszerhez kapcsolódnak, az erőkifejtés-alapú állománygazdálkodási rendszerhez azonban jobban illeszkedik a javaslatban szereplő fogalom.
Módosítás 33
Rendeletre irányuló javaslat
4 cikk – 4 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(4) A (2) és (3) bekezdéstől eltérve egy állományra vonatkozóan a halászati lehetőségek meghatározhatók az I. melléklet B. oszlopában megállapított halászati mortalitási tartományokkal összhangban is, feltéve, hogy az érintett állomány a szaporodóképes állomány biomasszájának legalacsonyabb szintjére vonatkozó, a II. melléklet A. oszlopában megállapított referenciapontnál nagyobb: | törölve |
a) ha vegyes halászat esetén tudományos szakvélemények vagy bizonyítékok alapján szükség van rá a 3. cikkben meghatározott célkitűzések eléréséhez, |
|
b) ha a fajon belüli vagy fajok közötti dinamikák miatt tudományos szakvélemények vagy bizonyítékok alapján az állomány komoly károsodásának elkerüléséhez szükség van rá, vagy |
|
c) az egymást követő években meghatározott halászati lehetőségek több mint 20 %-os változásának elkerülése érdekében. |
|
Or. en
Indokolás
A módosítás összhangba hozza a 4. cikk rendelkezéseit a biomassza-alapú referenciapontokra tett javaslattal. Különös tekintettel arra, hogy a halászati lehetőségek a teljes kifogható mennyiségen alapuló rendszerhez kapcsolódnak, az erőkifejtés-alapú állománygazdálkodási rendszerhez azonban jobban illeszkedik a javaslatban szereplő fogalom.
Módosítás 34
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) A szaporodóképes állomány biomasszájának legalacsonyabb szintjeként és határértékeként kifejezett állományvédelmi referenciapontokat, melyek az érintett állományok teljes szaporodási kapacitásának megóvása érdekében alkalmazandók, a II. melléklet állapítja meg. | (1) A szaporodóképes állomány biomasszájának határértékeként kifejezett állományvédelmi referenciapontokat, melyek a kisméretű nyílt vízi fajok teljes szaporodási kapacitásának megóvása érdekében alkalmazandók, az I. melléklet B. oszlopa állapítja meg. |
Or. en
Indokolás
A javasolt módosítások összhangban vannak a többi, biomasszára – és a csak arra vonatkozóan elérhető és biztos értékekre – alapozott javaslattal.
Módosítás 35
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Amennyiben tudományos szakvélemények szerint valamely érintett állomány szaporodóképes állományának biomasszája a szaporodóképes biomassza e rendelet II. mellékletének A. oszlopában meghatározott legalacsonyabb referenciapontja alatt van, minden megfelelő intézkedést el kell elfogadni annak biztosítására, hogy az érintett állomány szintje mihamarabb visszaálljon az MFH-t biztosító szintet meghaladó szintre. Különösen, az érintett állomány tekintetében az említett szintű halászati lehetőségeket – e rendelet 4. cikkének (2) és (4) bekezdésétől eltérve – olyan szinteken kell megállapítani, amelyek összhangban állnak az e rendelet I. mellékletének A. oszlopában meghatározott tartomány alá csökkent halászati mortalitással, figyelembe véve az érintett állomány biomasszájának csökkenését. | (2) Amennyiben tudományos szakvélemények szerint valamely kisméretű nyílt vízi faj szaporodóképes állományának biomasszája a szaporodóképes biomassza e rendelet I. mellékletének B. oszlopában meghatározott legalacsonyabb referenciapontja alatt van, minden megfelelő intézkedést el kell elfogadni annak elősegítésére, hogy a kisméretű nyílt vízi faj szintje mihamarabb visszaálljon az I. melléklet A. oszlopában meghatározott referenciapontot meghaladó szintre. Különösen – e rendelet 4. cikkének (2) bekezdésétől eltérve és a 4. cikk (3) bekezdésének megfelelően – az állománygazdálkodási intézkedéseket módosítani kell figyelembe véve az érintett állomány biomasszájának csökkenését. |
Or. en
Indokolás
A javasolt módosítások összhangban vannak a többi, biomasszára – és a csak arra vonatkozóan elérhető és biztos értékekre – alapozott javaslattal.
Módosítás 36
Rendeletre irányuló javaslat
5 cikk – 3 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(3) Amennyiben tudományos szakvélemények szerint valamely érintett állomány szaporodóképes állományának biomasszája a szaporodóképes biomassza e rendelet II. mellékletének B. oszlopában meghatározott legalacsonyabb referenciapontja (Blim) alatt van, további korrekciós intézkedéseket kell hozni annak biztosítására, hogy az érintett állomány szintje mihamarabb visszaálljon az MFH-t biztosító szintet meghaladó szintre. A 4. cikk (2) és (4) bekezdésétől való eltérés révén az említett korrekciós intézkedések konkrétan magukban foglalhatják az érintett állomány halászatának felfüggesztését, és a halászati lehetőségek megfelelő csökkentését. | (3) Amennyiben tudományos szakvélemények szerint mindkét kisméretű nyílt vízi faj szaporodóképes állományának biomasszája a szaporodóképes biomassza e rendelet I. mellékletének B. oszlopában meghatározott legalacsonyabb referenciapontja (SSBlim) alatt van, további korrekciós intézkedéseket kell hozni annak elősegítésére, hogy a két állomány szintje mihamarabb visszaálljon az I. melléklet A. oszlopában szereplő referenciapontot meghaladó szintre. A 4. cikk (2) bekezdésétől való eltérés révén az említett korrekciós intézkedések konkrétan magukban foglalhatják az érintett állomány halászatának felfüggesztését, és egyéb megfelelő állománygazdálkodási intézkedéseket. |
Or. en
Indokolás
A javasolt módosítások összhangban vannak a többi, biomasszára – és a csak arra vonatkozóan elérhető és biztos értékekre – alapozott javaslattal.
Módosítás 37
Rendeletre irányuló javaslat
6 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Ha a tudományos szakvélemények szerint korrekciós intézkedésekre van szükség az e rendelet 1. cikkének (2) bekezdésében említett kisméretű nyílt vízi állományok védelme érdekében, illetve a szardella vagy szardínia esetében, ha bármelyik állomány szaporodóképes biomasszája egy adott évre vonatkozóan az e rendelet II. mellékletének A. oszlopában szereplő állományvédelmi referenciapontok alatt van, a Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy megfelelő, felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el az e rendelet 16. cikke és az 1380/2013/EU rendelet 18. cikke értelmében a következőkre vonatkozóan: | (1) Ha a tudományos szakvélemények szerint korrekciós intézkedésekre van szükség kisméretű nyílt vízi fajok védelme érdekében, vagy ha bármelyik állomány szaporodóképes biomasszája egy adott évre vonatkozóan az e rendelet I. mellékletének B. oszlopában szereplő állományvédelmi referenciapontok alatt van, a Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy megfelelő, felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el az e rendelet 16. cikke és az 1380/2013/EU rendelet 18. cikke értelmében a következőkre vonatkozóan: |
Or. en
Indokolás
A javasolt módosítások összhangban vannak a többi, biomasszára – és a csak arra vonatkozóan elérhető és biztos értékekre – alapozott javaslattal.
Módosítás 38
Rendeletre irányuló javaslat
6 cikk – 1 bekezdés – a pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
a) a halászeszközök jellemzői, különösen a szembőség, az eszköz felépítése, az eszközök mérete vagy a szelektivitás biztosítása vagy javítása érdekében alkalmazott szelekciós eszközök használata; | törölve |
Or. en
Indokolás
A javaslat a felsorolt intézkedések törlésére vonatkozik, mivel azokkal nem érhető el gyors eredmény. Azokra az esetekre, ha valamely állomány mennyisége az SSBlim-érték alá esik, és az Európai Bizottságnak be kell avatkoznia, a mielőbbi kedvező változások előidézésére alkalmas, megfelelő intézkedéseket kell előirányozni.
Módosítás 39
Rendeletre irányuló javaslat
6 cikk – 1 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) a halászeszközök használata és merítési mélysége, a szelektivitás biztosítása vagy javítása érdekében; | törölve |
Or. en
Indokolás
A javaslat a felsorolt intézkedések törlésére vonatkozik, mivel azokkal nem érhető el gyors eredmény. Azokra az esetekre, ha valamely állomány mennyisége az SSBlim-érték alá esik, és az Európai Bizottságnak be kell avatkoznia, a mielőbbi kedvező változások előidézésére alkalmas, megfelelő intézkedéseket kell előirányozni.
Módosítás 40
Rendeletre irányuló javaslat
6 cikk – 1 bekezdés – f pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
f) a szelektivitáshoz kapcsolódó más jellemzők. | törölve |
Or. en
Indokolás
A javaslat a felsorolt intézkedések törlésére vonatkozik, mivel azokkal nem érhető el gyors eredmény. Azokra az esetekre, ha valamely állomány mennyisége az SSBlim-érték alá esik, és az Európai Bizottságnak be kell avatkoznia, a mielőbbi kedvező változások előidézésére alkalmas, megfelelő intézkedéseket kell előirányozni.
Módosítás 41
Rendeletre irányuló javaslat
6 cikk – 1 a bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (1a) Az (1) bekezdéstől eltérve a 4. cikkben szereplő célok elérése érdekében öt éven keresztül az alábbi intézkedések alkalmazandók: |
| a) a kisméretű nyílt vízi fajok halászatára vonatkozó 2018-as fogási határt a 2014-es szinten kell rögzíteni. 2019-től 2022-ig fokozatosan, minden évben az előző évre vonatkozó érték 5%-ával csökkenteni kell a fogási határt; |
| b) a halászhajók kisméretű nyílt vízi fajok halászatára irányuló halászati erőkifejtése nem haladhatja meg az évi 180 és a havi 20 halászati napot, úgy, hogy az évi legfeljebb 144 halászati napban irányulhat szardínia és évi legfeljebb 144 halászati napban szardella fogására; |
| c) az ívó- és halbölcső területek védelme érdekében minden évben hely- és időbeli tilalmakat kell érvényesíteni. E tilalmaknak a kisméretű nyílt vízi fajok teljes, adriai-tengeri elterjedési területére 15 egymást követő napnál nem rövidebb és 30 egymást követő napnál nem hosszabb időtartamban kell érvényben lenniük. E tilalmakat az alábbi időszakokban kell alkalmazni: |
| i. szardíniára vonatkozóan október 1-jétől március 31-ig, és |
| ii. szardellára vonatkozóan április 1-jétől szeptember 30-ig; |
| d) a 12 méternél hosszabb halászhajókra hat hónapnál nem rövidebb időszakra szóló további tilalmakat kell érvényesíteni. E tilalmaknak az azonosított halbölcső helyek és a halak fiatal korosztályainak védelme szempontjából fontos területek legalább 30%-ára kell vonatkozniuk (a parti és a belső tengeren); |
| e) a kisméretű nyílt vízi fajokat aktívan halászó vonóhálós és erszényes kerítőhálós halászhajók teljes flottakapacitása a bruttó tonnatartalom (BT) és/vagy a bruttó regisztertonna (GRT), a motorteljesítmény (kW) és a hajók száma tekintetében nem haladhatja meg a 2014-ben jóváhagyott aktív flotta kapacitását. |
Or. en
Indokolás
2015-től részben, 2017-től teljes egészében zajlik a javasolt intézkedések végrehajtása. Az intézkedések összhangban vannak a Földközi-tengeri Általános Halászati Bizottság gazdálkodási tervével, és a gazdálkodási megközelítés és intézkedések változatlan továbbvitele különösen fontos ahhoz, hogy hatásuk megfelelő módon értékelhető legyen. Emellett a javaslat tartalmazza a fogási határ ugyanezen időszakban megvalósuló fokozatos csökkentését is.
Módosítás 42
Rendeletre irányuló javaslat
6 cikk – 1 b bekezdés (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| (1b) Az (1a) bekezdéstől eltérve a stabilitás biztosítása és az állománygazdálkodási intézkedéseken belüli különbségek korlátozása érdekében a c) és a d) pontban hivatkozott tilalmak időtartama közötti eltérés két egymást követő évben nem haladhatja meg a 10%-ot. |
Or. en
Indokolás
2015-től részben, 2017-től teljes egészében zajlik a javasolt intézkedések végrehajtása. Az intézkedések összhangban vannak a Földközi-tengeri Általános Halászati Bizottság gazdálkodási tervével, és a gazdálkodási megközelítés és intézkedések változatlan továbbvitele különösen fontos ahhoz, hogy hatásuk megfelelő módon értékelhető legyen. Emellett a javaslat tartalmazza a fogási határ ugyanezen időszakban megvalósuló fokozatos csökkentését is.
Módosítás 43
Rendeletre irányuló javaslat
6 a cikk (új)
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
| 6a. cikk |
| Technikai intézkedések |
| (1) E rendelet alkalmazásában az 1967/2006/EK rendelet 13. cikke (3) bekezdésének második albekezdése és a II. mellékletének 2. pontja nem alkalmazandó. |
| (2) E rendelet alkalmazásában a kerítőháló (erszényes kerítőháló és összehúzó kötél nélküli kerítőháló) maximális hossza nem haladhatja meg a 600 métert, maximális mélysége pedig nem haladhatja meg a hossz 1/3-át. |
Or. en
Indokolás
Bármely gazdálkodási terv végrehajtása szempontjából kiemelten fontos ezen intézkedések többéves tervben történő rögzítése. Ezt az adriai tagállamok már közös ajánlásban kérték, és az erszényes kerítőhálók műszaki jellemzőit és a tengerfenék élővilágára gyakorolt hatását bemutató tanulmányban ismertették. A tanulmányt és a kérelmet a Halászati Tudományos, Műszaki és Gazdasági Bizottság és független szakértők is értékelték, és megerősítették a bennük megfogalmazott következtetéseket. A javaslat a kisméretű nyílt vízi fajok erszényes kerítőhálóval történő adriai halászatának életképessége szempontjából kiemelten fontos rendelkezések egyike.
Módosítás 44
Rendeletre irányuló javaslat
10 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) Az 1224/2009/EK rendelet 17. cikkének (1) bekezdésétől eltérve, az abban a cikkben említett előzetes értesítést legalább másfél órával a kikötőbe érkezés várható időpontja előtt kell elküldeni. A tengerparti tagállamok illetékes hatóságai eseti alapon engedélyt adhatnak a korábbi kikötésre. | (1) Az 1224/2009/EK rendelet 17. cikkének (1) bekezdésétől eltérve, az abban a cikkben említett előzetes értesítést legalább egy órával a kikötőbe érkezés várható időpontja előtt kell elküldeni. A tengerparti tagállamok illetékes hatóságai eseti alapon engedélyt adhatnak a korábbi kikötésre. |
Or. en
Indokolás
A part sajátosságaiból fakadóan, és mivel a halászterületek a kikötőkhöz viszonylag közel helyezkednek el, rövidebb időtartamot kell előirányozni az előzetes értesítésre vonatkozóan.
Módosítás 45
Rendeletre irányuló javaslat
10 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) Az előzetes értesítés küldésére vonatkozó kötelezettség azoknak az uniós halászhajóknak a parancsnokára alkalmazandó, amelyek legalább egy tonna szardellát vagy egy tonna szardíniát tartanak a fedélzeten. | (2) Az előzetes értesítés küldésére vonatkozó kötelezettség azoknak az uniós halászhajóknak a parancsnokára alkalmazandó, amelyek kisméretű nyílt vízi fajokból legalább egy tonnát tartanak a fedélzeten. |
Or. en
Módosítás 46
Rendeletre irányuló javaslat
11 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) E rendelet alkalmazásában az 1224/2009/EK rendelet 9. cikkének (2) bekezdésében megállapított rendelkezéseket ki kell terjeszteni a legalább nyolc méter hosszúságú, kisméretű nyílt vízi fajok adriai-tengeri célzott halászatában részt vevő halászhajókra. | (1) E rendelet alkalmazásában az 1224/2009/EK rendelet 9. cikkének (2) bekezdésében megállapított rendelkezéseket ki kell terjeszteni a legalább nyolc méter hosszúságú, kisméretű nyílt vízi fajokra irányuló adriai-tengeri halászatban részt vevő halászhajókra. |
Or. en
Módosítás 47
Rendeletre irányuló javaslat
11 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) E rendelet értelmében az 1224/2009/EK rendelet 9. cikkének (5) bekezdésében meghatározott kivételek nem alkalmazandók a kisméretű nyílt vízi fajok adriai-tengeri célzott halászatában részt vevő hajókra, függetlenül azok hosszától. | (2) E rendelet értelmében az 1224/2009/EK rendelet 9. cikkének (5) bekezdésében meghatározott kivételek nem alkalmazandók a kisméretű nyílt vízi fajokra irányuló adriai-tengeri halászatban részt vevő hajókra, függetlenül azok hosszától. |
Or. en
Módosítás 48
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(1) E rendelet alkalmazásában az 1224/2009/EK rendelet 15. cikke (1) bekezdésében meghatározott kötelezettséget, amelynek értelmében elektronikus halászati naplót kell vezetni, és azt naponta legalább egyszer elektronikusan el kell küldeni a lobogó szerinti tagállam illetékes hatóságának, ki kell terjeszteni a legalább nyolc méter teljes hosszúságú, az Adriai-tengeren szardella vagy szardínia célzott halászatában részt vevő hajók parancsnokaira. | (1) E rendelet alkalmazásában az 1224/2009/EK rendelet 15. cikke (1) bekezdésében meghatározott kötelezettséget, amelynek értelmében elektronikus halászati naplót kell vezetni, és azt naponta legalább egyszer elektronikusan el kell küldeni a lobogó szerinti tagállam illetékes hatóságának, ki kell terjeszteni a legalább nyolc méter teljes hosszúságú, az Adriai-tengeren kisméretű nyílt vízi fajokra irányuló halászatban részt vevő hajók parancsnokaira. |
Or. en
Módosítás 49
Rendeletre irányuló javaslat
12 cikk – 2 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(2) E rendelet értelmében az 1224/2009/EK rendelet 15. cikke (4) bekezdésében meghatározott kivételek nem alkalmazandók a szardella vagy szardínia célzott halászatában részt vevő hajókra, függetlenül azok hosszától. | (2) E rendelet értelmében az 1224/2009/EK rendelet 15. cikke (4) bekezdésében meghatározott kivételek nem alkalmazandók a kisméretű nyílt vízi fajokra irányuló halászatban részt vevő hajókra, függetlenül azok hosszától. |
Or. en
Módosítás 50
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A többéves terv hatálya alá tartozó állományokból származó fajok élőtömegére alkalmazandó küszöbérték, amely felett a halászhajóknak a fogást az 1224/2009/EK rendelet 43. cikkében foglaltak szerint egy kijelölt kikötőben vagy egy parthoz közeli helyen kell kirakodniuk, a következőképpen alakul: | A kisméretű nyílt vízi fajok élőtömegére alkalmazandó küszöbérték, amely felett a halászhajóknak a fogást az 1224/2009/EK rendelet 43. cikkében foglaltak szerint egy kijelölt kikötőben vagy egy parthoz közeli helyen kell kirakodniuk, a következőképpen alakul: 4 tonna. |
Or. en
Módosítás 51
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 1 bekezdés – a pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
a) 2000 kg szardella; | törölve |
Or. en
Módosítás 52
Rendeletre irányuló javaslat
13 cikk – 1 bekezdés – b pont
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
b) 2000 kg szardínia. | törölve |
Or. en
Módosítás 53
Rendeletre irányuló javaslat
14 cikk – 1 bekezdés
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
Öt évvel e rendelet hatálybalépése után, valamint azt követően ötévente, a Bizottságnak gondoskodik a többéves terv azon állományokra gyakorolt hatásának kiértékeléséről, amelyekre a rendelet vonatkozik, valamint a nevezett állományokat kiaknázó halászati tevékenységekre gyakorolt hatásának kiértékeléséről. Az említett értékelések eredményeit a Bizottság benyújtja az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak. | Öt évvel e rendelet hatálybalépése után a Bizottság gondoskodik a többéves terv azon állományokra gyakorolt hatásának kiértékeléséről, amelyekre a rendelet vonatkozik, valamint a nevezett állományokat kiaknázó halászati tevékenységekre gyakorolt hatásának kiértékeléséről. Az említett értékelések eredményeit, valamint adott esetben az e rendelet módosítására irányuló javaslatát a Bizottság benyújtja az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak. |
Or. en
Indokolás
Az állomány állapotára és az állománygazdálkodás során alkalmazandó megközelítésre vonatkozóan számos kérdés még nyitva áll, így a javaslat a többéves tervnek egy ötéves időszakot követően történő felülvizsgálatát irányozza elő. Ennyi idő elteltével a tudomány minden bizonnyal világosan ki tudja majd mutatni, hogy szükség van-e az állománygazdálkodási megközelítés esetleges módosítására.
Módosítás 54
Rendeletre irányuló javaslat
I melléklet – 1 cím
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
A halászati mortalitás célértéke | A kisméretű nyílt vízi fajokra vonatkozó referenciapontok célértéke |
Or. en
Módosítás 55
Rendeletre irányuló javaslat
I melléklet – 2 cím
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
(a 4. cikkben említettek szerint) | (a 4. és az 5. cikkben említettek szerint) |
Or. en
Módosítás 56
Rendeletre irányuló javaslat
I melléklet – táblázat
| ||
A Bizottság által javasolt szöveg | ||
Állomány | A maximális fenntartható hozamnak megfelelő halászati mortalitás célértékének tartománya (FMFH) |
|
| A. oszlop | B. oszlop |
Szardella | 0,23–0,30 | 0,30–0,364 |
Szardínia | 0,065–0,08 | 0,08–0,11 |
Módosítás | ||
Állomány | A kisméretű nyílt vízi fajokra vonatkozó referenciapontok célértéke |
|
| A. oszlop | B. oszlop |
Szardella | SSBpa | SSBlim |
Szardínia | SSBpa | SSBlim |
Or. en
Indokolás
A kisméretű nyílt vízi fajokra – amelyeket a hasznosításnál jobban befolyásol a környezeti feltételek alakulása – irányuló gazdálkodáshoz, a tudományos vizsgálati módszerek további fejlődéséig, egyelőre megfelelőbb és biztosabb a biomasszára vonatkozó értékek használata.
Módosítás 57
Rendeletre irányuló javaslat
II melléklet
| |
A Bizottság által javasolt szöveg | Módosítás |
[...] | törölve |
Or. en
INDOKOLÁS
1) A Bizottság javaslatának háttere
Az Adriai-tengerben található kisméretű nyílt vízi fajokra és az említett állományok halászatára vonatkozó többéves tervet (a továbbiakban: az Adriai-tengerre vonatkozó többéves terv) az alaprendelet rendelkezéseivel összhangban fogadják el. A többéves terveket tudományos, műszaki és gazdasági konzultációk alapján hozzák létre, és tartalmazniuk kell a halállományok megújítására és fenntartására vonatkozó olyan védelmi intézkedéseket, amelyek a legmagasabb fenntartható hozamok elérésére képesek. Az alaprendelet rendelkezései továbbá előírják, hogy mielőtt az intézkedéseket bevonják a többéves tervekbe, figyelembe kell venni azok gazdasági és társadalmi hatásait.
Várható, hogy az Adriai-tengerre vonatkozó többéves tervnek, amely az első ilyen terv a földközi-tengeri térségben, jelentős hatása lesz a halászati gazdálkodásra az egész mediterrán térségben.
Az Adriai-tenger a Földközi-tenger egyik fontos alterülete, amely a teljes kirakodás körülbelül egyharmadát képezi. A szardínia és a szardella képezi a kisméretű nyílt vízi fajok fogásának legnagyobb részét. A mennyiség legnagyobb részét Olaszországban és Horvátországban fogják ki. Szlovénia, a harmadik tagállam, kevesebb mint 1%-ban vesz részt a fogásban, Albánia és Montenegró pedig ugyanilyen kis arányban. A kisméretű nyílt vízi fajok halászatát jelenleg nemzeti, uniós és nemzetközi szinten szabályozzák. Nemzetközi szinten jelenleg a Földközi-tengeri Általános Halászati Bizottság szabályozza a halászatnak ezt a típusát.
A javaslat végső célja a maximális fenntartható hozam (MFH) elérése 2020-ig, összhangban a közös halászati politika követelményeivel. A Bizottság javaslatának indokolása szerint az Adriai-tengerre vonatkozó többéves terv fő célkitűzése az állományok és a halászati ágazat jó állapotba való helyreállítása, a halászati ágazat fenntarthatóságának érdekében.
2) A javaslat tartalma
A Bizottság 2017. február 24-én javaslatot terjesztett elő az Adriai-tengerben található kisméretű nyílt vízi fajokra és az ezek halászatára vonatkozó többéves tervre vonatkozóan. Az Adriai-tengerre vonatkozó többéves terv alkalmazása a szardínia, a szardella, a makréla és a fattyúmakréla állományait érinti. A javaslat fő célja az érintett állományok maximális fenntartható hozamának elérése és fenntartása, a halászati ágazat fenntarthatóságának elérése és a hatékony állománygazdálkodási keret biztosítása.
Az Adriai-tengerre vonatkozó többéves terv javaslatainak rendelkezései a kitűzött célokat a Halászati Tudományos, Műszaki és Gazdasági Bizottság (HTMGB) által javasolt, körülbelül FMFH halászati mortalitási tartományban fejezik ki, legkésőbb 2020-ig. A szardínia és a szardella vonatkozásában meghatározásra kerültek a célértékek, az értéktartományokat pedig a HTMGB javasolta. A Bizottság indokolása szerint ezek az értéktartományok az érintett állományok tekintetében lehetővé teszik a maximális fenntartható hozam szintjén történő állománygazdálkodást, és a tudományos szakvélemények változása esetén módosításokra is lehetőséget nyújtanak. Amennyiben rendelkezésre állnak adatok a halállományokról, ezek a referenciapontok a szaporodóképes állomány biomassza-szintje szerint vannak kifejezve.
A javaslat olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek a kirakodási kötelezettségre vonatkoznak, és amelyeket a regionalizáció keretén belül kell meghozni.
3) Az előadó álláspontja
Az előadó üdvözli az Adriai-tengerre vonatkozó többéves terv elfogadását a tengeri biológiai erőforrásokkal való gazdálkodás eszközeként, melynek célja az állományok megújítása és a halászati ágazat fenntartható szintjének helyreállítása. A szardínia és a szardella állományok állapotának tudományos értékelése alapján az Adriai-tenger jelenlegi fogási szintje túlhalászást mutat. Támogatja az állományok állapotának javítását célzó intézkedések bevezetését, különös hangsúlyt fektetve azon területek védelmére, amelyeken a fiatal egyedek tartózkodnak, és az állományok védelmére az ívási időszakban.
Figyelembe véve az állományok helyzetét, a halászat jellegzetességét és az Adriai-tenger térségének összetett társadalmi-gazdasági helyzetét, az előadó a következő módosításokat javasolja és vezeti be a javaslat rendelkezéseinek hatékonyabb irányítása, tisztázása és egyszerűsítése céljából:
A szardínia és a szardella közös kezelése
Az előadó nem ért egyet a Bizottság javaslatával a szardínia és a szardella külön kezelése tekintetében, és javasolja e fajok közös kezelését. A kisméretű nyílt tengeri fajok biomasszája évről-évre jelentősen változhat a halászati mortalitástól függetlenül is, mivel ezek a fajok rendkívül érzékenyek a környezeti hatásokra. Mivel a halászatban nem lehetséges kizárólag egyet megcélozni az említett két faj közül, az előadó úgy véli, hogy ezeket közösen kell kezelni. A két faj, a szardínia és a szardella közel ugyanazzal az ökológiai niche-el rendelkezik, biomasszájuk váltakozó. Az előadó a javaslatban bevezeti a „kisméretű nyílt vízi fajok” (small pelagics) fogalmát, amely a Földközi-tengeri Általános Halászati Bizottság regionális tervében is használatban van.
A halászati tevékenység kezelésére vonatkozó alapelvek megtartása
Az előadó határozottan ellenzi a Bizottság azon törekvését, hogy a halászat szabályozása a fogás összmennyiségének meghatározásával és a kvótarendszer bevezetésével történjen. Az Adriai-tenger teljes területén (17. és 18. földrajzi alterület) jelenleg a Földközi-tengeri Általános Halászati Bizottság gazdálkodási terve van érvényben, amely a halászati tevékenység és a kapacitás szabályozásán alapul, hely- és időbeli szabályozás segítségével és a halászati napok számának hajónkénti korlátozásával, de első alkalommal vezet be biztonsági korlátozást a fogás tekintetében (catch limit) a 2014-es év szintjén. A Földközi-tengeri Általános Halászati Bizottság jelenleg hatályban lévő ajánlását (GFCM/40/2016/2) 2016-ban fogadták el. Az érvényes ajánlást az előadó rendkívül fontosnak tartja, mert az ágazatnak relatív stabilitás nyújt. Az intézkedéscsomagot 2017-ben és 2018-ban alkalmazni fogják, ez alatt az időszak alatt nyilvánvalóvá kell tenni, hogy a 2015 óta átfogóan alkalmazott intézkedések hatékonyak és eredményesek-e.
A Földközi-tenger egész területén az említett irányítási módot alkalmazzák és előre látható, hogy ha egy kisebb területen jelentős változás fog történni az irányításban, az zavart okozhat az Unió piacán, teret nyithat a harmadik országokból való import növekedése előtt, a halászati ágazatot pedig hátrányos helyzetbe hozhatja a piacon.
Mivel az előadó javaslata a halászati tevékenység irányítására irányul, ezért javasolja, hogy az irányítási mechanizmust a „lehetőségek“-ről „irányítási intézkedések“-re cseréljék.
Az előadó figyelmeztet a tudományos értékelések és ajánlások változatosságára, és ezt egy további érvnek tekinti a kvótarendszer elkerülése érdekében. Különösen a Földközi-tengeri Általános Halászati Bizottság és a Halászati Tudományos, Műszaki és Gazdasági Bizottság munkacsoportjai által egyező adatokon alapuló különböző eredményekre mutat rá. Az ilyen értékelésekben és a változó tudományos ajánlásokban rejlő bizonytalanság további aggodalmat kelt a kulcsfontosságú és hosszú távra szóló döntések meghozatalában.
A tudományos értékelések kérdése és ezek használata a tervjavaslatban
A javaslat egyik kulcsfontosságú rendelkezése a biológiai referenciapontokon alapszik. A javaslatban a referenciapont tekintetében a halászati mortalitás (F) értékeire alapoznak, amely megfelel az erőforrások kiaknázásának a maximális fenntartható hozam (FMSY) szintjén. Ez az érték képviseli az alapszabály által megfogalmazott, 2020-ig elérendő célkitűzést. Azonban a halászati mortalitás értéke, amely megfelel az kiaknázás elméleti értékének a maximális fenntartható szinten, számos olyan feltételezéstől függ, amelyek az állományok helyzetének tudományos értékelésén alapulnak, és ezáltal jelentősen változó is lehet. Például 2016-ban a HTMGB álláspontja szerint a szardínia FMSY -értéke 0,08 volt, ugyanakkor a GFCM álláspontja szerint ez az érték 0,7 volt, azaz majdnem tízszer nagyobb. A HTMGB utolsó plenáris ülésen (17-01) egy olyan ajánlás született, hogy a maximális fenntartható hozam szintjének meghatározására ne a FMSY értékeket használják, hanem annak egy elméleti helyettesítőjét, a hasznosítási együtthatót (a halászati és az összes mortalitás közötti arány, E=0,4), amelyet szintén ki lehet fejezni a halászati mortalitás F értékeként. Tekintettel arra, hogy az Európai Bizottság tudományos tanácsadó testülete (a HTMGB) is arra a következtetésre jutott, hogy ezekben a becslésekben sok a bizonytalanság, az előadó azt javasolja, hogy az Adriai-tengerre vonatkozó többéves tervben a referenciapont az állományok biomasszája legyen, ne pedig a halászati mortalitás. Különösen fontos, hogy egy olyan pillanatban, amikor a tudományos közösségben e kérdések körül viták zajlanak, nem lehetséges olyan kvótarendszert bevezetni, amely az összes fogást éppen ezekre a referenciapontokra támaszkodva határozná meg. Tekintettel a referenciapontok változatosságára, nem lehetséges ugyanazokat használni az összes kifogható mennyiségre, hanem alkalmazni kell a halászati tevékenység szabályozásának mechanizmusait, amelyek biztosítják az egyes fajok megfelelő mennyiségű fennmaradását biomasszájuk tekintetében.
Az erszényes kerítőhálós halászat technikai jellemzőinek meghatározásai az Adriai-tengerben élő kisméretű nyílt tengeri fajok halászatára
Az előadó javasolja, hogy a tervjavaslat tartalmazzon mentességet a földközi-tengeri rendeletnek az erszényes kerítőháló magasságára, valamint a háló mélysége és magassága közötti kapcsolatra vonatkozó rendelkezései tekintetében. Az előadó hangsúlyozza, hogy a tervet a regionális jellegzetességekkel összhangban kell kidolgozni, és annak meg kell felelnie a vonatkozó halászati területnek, továbbá azonnal azonosítania és kezelnie kell az Adriai-tenger területén használt halászeszközök jellegzetességeit.
Az Adriai-tenger államai az AdriaMed kezdeményezés (szubregionális FAO-projekt) keretében elkészítettek egy tudományos tanulmányt, melynek célja az Adriai-tengerben használt erszényes kerítőhálók technikai jellemzőinek leírása, ezeknek a tengerfenékre gyakorolt esetleges hatása és a halászatban való viselkedésük megállapítása volt. Az említett tanulmány bebizonyította, hogy Olaszország, Horvátország és Szlovénia közös kérelme indokolt, miszerint a terv keretein belül az erszényes kerítőháló méreteit úgy kell meghatározni, hogy hosszúsága maximum 600 m, magassága pedig a hosszúság maximum 1/3-a legyen. Az ajánlott méretek mellett szükséges hatályon kívül helyezni a földközi-tengeri rendelet azon rendelkezését, amely korlátozza az erszényes kerítőháló használatát azokon a területeken, amelyek sekélyebbek, mint a háló magasságának 70%-a, mivel az Adria tengerfenékének kialakítása miatt ez nem érvényesíthető.
A tervjavaslat társadalmi-gazdasági hatása
Az alaprendelet rendelkezései többek között előírják, hogy mielőtt az intézkedéseket felvennék a többéves tervekbe, figyelembe kell venni azok gazdasági és társadalmi hatását.
Az előadó megjegyzi, hogy a Bizottság javaslatból hiányzik a társadalmi-gazdasági hatások részletes értékelése. Különös aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a halászati ágazat a Földközi-tenger területén már több mint húsz éve válságban van, és az új, nem kellőképpen átgondolt rendelkezéseknek jelentős hatásuk lehet, és akár a teljes halászati ágazat összeomlásához is vezethetnek ezen a területen. Megjegyzi továbbá, hogy az érintett vállalkozások és munkavállalók pénzügyi támogatására és/vagy az átszervezésre vonatkozó intézkedések teljesen hiányoznak a szardínia és szardella fogásának csökkenésére irányuló javaslatból, annak ellenére, hogy ezek jelentik a kis helyi közösségek – különösen a szigetek – gazdaságának és az iparnak az alapvető erőforrását.