Plenárisülés-dokumentum

 

11.4.2014                                                                                                                B7‑0367/2014

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

benyújtva a Bizottság nyilatkozatát követően

az eljárási szabályzat 110. cikkének (2) bekezdése alapján

az EU és Vietnam közötti szabadkereskedelmi megállapodás jelenlegi helyzetéről

( 2013/2989(RSP) )

Vital Moreira, Jan Zahradil

a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság nevében

 

B7‑0367/2014

Az Európai Parlament állásfoglalása az EU és Vietnam közötti szabadkereskedelmi megállapodás jelenlegi helyzetéről

( 2013/2989(RSP) )

Az Európai Parlament,

–       tekintettel a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) multinacionális vállalatokra vonatkozó iránymutatásaira, valamint a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) multinacionális vállalatokról és szociálpolitikáról szóló háromoldalú elvi nyilatkozatára,

–       tekintettel a WTO 4. miniszteri konferenciáján, 2001. november 14-én, Dohában elfogadott miniszteri nyilatkozatra, és különösen annak a különleges és differenciált elbánásról bánásmódról (SDT) szóló 44. bekezdésére,

–       tekintettel az EK és a Vietnami Szocialista Köztársaság (a továbbiakban: Vietnam) közötti 1995-ös együttműködési megállapodásra és a 2012. június 27-én aláírt új partnerségi és együttműködési megállapodásra,

–       tekintettel a „Globális Európa: nemzetközi versenyképesség – Hozzájárulás az EU növekedési és munkahely-teremtési stratégiájához” című 2006. október 4-i bizottsági közleményre ( COM (2006)0567 ),

–       tekintettel a TRIPS-megállapodásról és a gyógyszerekhez való hozzáférésről szóló, 2007. július 12-i állásfoglalására[1],

–       tekintettel a „Globális Európa – a versenyképesség külső szempontjai” című, 2007. május 22-i állásfoglalására[2],

–       tekintettel a Tanács 2007. április 23-i tárgyalási irányelveire, amelyek felhatalmazzák a Bizottságot, hogy szabadkereskedelmi megállapodást célzó tárgyalásokat folytasson a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) országaival,

–       tekintettel a Vietnamról szóló országstratégiai dokumentumra (2007–2013)[3],

–       tekintettel Vietnamról szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen a kambodzsai, laoszi és vietnami emberjogi helyzetről szóló 2005. december 1-jei állásfoglalására[4] és 2013. április 18-i állásfoglalására[5] Vietnamról, különös tekintettel a véleménynyilvánítás szabadságára,

–       tekintettel „Az emberi jogok és a szociális és környezetvédelmi normák a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokban” című, 2010. november 25-i állásfoglalására[6],

–       tekintettel a jövőbeni európai nemzetközi beruházási politikáról szóló, 2011. április 6-i állásfoglalására[7],

–       tekintettel a „Kereskedelem, növekedés és globális ügyek – A kereskedelempolitika mint az Európa 2020 stratégia kulcseleme” című bizottsági közleményre ( COM(2010)0612 ),

–       tekintettel az „Új európai kereskedelmi politika az Európa 2020 stratégia keretében” című, 2011. szeptember 27-i állásfoglalására[8],

–       tekintettel a kereskedelem és a befektetések útjában álló akadályokról szóló, 2011. december 13-i állásfoglalására[9],

–       tekintettel „A kereskedelem és a befektetések útjában álló akadályok” című, 2012. február 21-én közzétett bizottsági jelentésre ( COM(2012)0070 ),

–       tekintettel a Bizottság plenáris ülésen tett 2014. március …-i közleményére az EU és Vietnam közötti szabadkereskedelmi megállapodásról,

–       tekintettel eljárási szabályzata 110. cikkének (2) bekezdésére,

A.     mivel a Kereskedelmi Világszervezeten (WTO) keresztül kidolgozott, szabályokon alapuló többoldalú kereskedelmi rendszer jelenti a legmegfelelőbb keretet a nyílt és tisztességes kereskedelem szabályozására és előmozdítására, és mivel a többoldalú tárgyalások nem zárják ki az azokat esetlegesen kiegészítő kétoldalú WTO+ egyezményeket;

B.     mivel a Bizottságnak az EU és Vietnam közötti szabadkereskedelmi megállapodásra vonatkozó tárgyalási irányelvei egyrészt részét képezik a Tanács által a Bizottság részére 2007. április 23-án nyújtott felhatalmazásnak, hogy szabadkereskedelmi megállapodást célzó tárgyalásokat kezdjen a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) országaival, másrészt a Tanács által jóváhagyott, mindkét tárgyaló fél közös célkitűzéseit – nevezetesen a meglévő kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok szorosabbá tételét – felvázoló dokumentumon alapulnak; emlékeztet arra, hogy az eredeti cél az ASEAN-térséggel kötendő szabadkereskedelmi megállapodás megtárgyalása volt; ezért támogatja az ASEAN-térség országaival kötendő teljesen átfogó megállapodások megtárgyalásának lehetőségét (amelyek építőkövek a régióközi szabadkereskedelmi megállapodás végső céljának eléréséhez);

C.     mivel az EU és Vietnam közötti szabadkereskedelmi megállapodásra vonatkozó tárgyalások hivatalosan 2012. június 26-án kezdődtek Brüsszelben, és mivel 2013. november 8-án, öt tárgyalási fordulót követően a két tárgyaló fél közös erőfeszítések mellett kötelezte el magát, hogy a tárgyalásokat 2014 végéig befejezzék;

D.     mivel az EU és Vietnam közötti kereskedelmi kapcsolatok a 2012. június 27-én aláírt partnerségi és együttműködési megállapodás keretének részei, amely hatékony keretet biztosít a kétoldalú kereskedelmi és befektetési kapcsolatok számára;

E.     mivel az EU és Vietnam jól kidolgozott kétoldalú emberi jogi párbeszédet folytat; mivel ennek keretében mindent meg kell tenni annak megakadályozására, hogy Vietnamban gyengüljön az emberi jogok védelme; mivel az emberi jogokat az EU kereskedelempolitikájának alapvető elemeként kell kezelni; mivel az Unió az emberi jogokra és demokráciára vonatkozó stratégiai keret és cselekvési terv keretében elkötelezett amellett, hogy a hatásvizsgálatokba belefoglalja az emberi jogokat, amikor és amint azokat végrehajtják, többek között a jelentős gazdasági, társadalmi és környezeti hatással bíró szabadkereskedelmi megállapodások esetében;

F.     mivel Vietnam egy sikeres, a GDP folyamatos, évi kb. 8%-os növekedésével járó évtizede után 2007. január 11-én csatlakozott a WTO-hoz, és mivel az országot azóta negatívan befolyásolja a globális gazdasági hanyatlás, ami az exportnövekedés erőteljes visszaeséséhez, illetve a beáramló közvetlen külföldi befektetések és a tengerentúlról érkező hazautalások csökkenéséhez vezetett;

G.     mivel az Unió kereskedelmi mérlege Vietnam vonatkozásában az elmúlt tíz évben negatív volt, amit a 2013. második negyedévi adatok is alátámasztanak, miszerint a 13,4 milliárd euró értékű kereskedelmi forgalomból 10,5 milliárd euró volt a Vietnamból az EU-ba irányuló import értéke, míg az Unió Vietnamba irányuló exportja 2,8 milliárd eurót tett ki; mivel ez erőteljes visszaesést jelent a 2012-es, 23,871 milliárd euró értékű kereskedelmi forgalomhoz képest, amikor 18,520 milliárd euró volt a Vietnamból az Unióba irányuló import értéke, míg az Unió Vietnamba irányuló exportja 5,351 milliárd eurót tett ki;

H.     mivel a ruha- és textilipar nem csupán a formális gazdaságbeli foglalkoztatás egyetlen legnagyobb forrása Vietnamban, ahol közvetlenül több mint kétmillió munkavállalót foglalkoztat, hanem a legnagyobb exportágazat is; mivel az elektronikai összeszerelő ágazat, a másik vezető gyártó exportágazat mintegy 120 000 munkavállalót alkalmaz;

I.      mivel Vietnam az ILO nyolc alapvető egyezményéből eddig csak ötöt ratifikált; mivel Vietnam nem ratifikálta az egyesülési szabadság és a szervezkedési jog védelméről szóló 87. sz. ILO-egyezményt, a szervezkedési jog és a kollektív tárgyalási jog elveinek alkalmazásáról szóló 98. sz. ILO-egyezményt és a kényszermunka felszámolásáról szóló 105. sz. ILO-egyezményt;

J.      mivel Vietnam, amely az EU általános preferenciarendszerének kedvezményezettje, az EU 32. kereskedelmi partnere, és az 5. legnagyobb az ASEAN-on belül, míg az EU Vietnam második legnagyobb kereskedelmi partnere Kína után és az USA előtt, és a Vietnamba irányuló közvetlen külföldi befektetés legnagyobb forrása, ami 2012-ben a Vietnamba irányuló teljes közvetlen külföldi befektetések 6,5%-át tette ki; mivel azonban a Vietnamból az EU-ba irányuló közvetlen külföldi befektetések lehetősége továbbra is nagy részben kiaknázatlan marad;

K.     mivel mindkét tárgyaló fél jelentős előnyöket vár a vámok és a nem vámjellegű kereskedelmi akadályok lebontásától, és mivel mindkét félnek törekednie kell a megegyezésre a szolgáltatások kereskedelme és a letelepedés liberalizációját illetően, továbbá rendszert kell kidolgoznia a szellemitulajdon-jogok – beleértve a szabadalmakat és a mintákat, a védjegyeket és a szolgáltatási neveket, a szerzői jogot és a hasonló jogokat, a földrajzi árujelzőket, többek között a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek eredetmegjelölését – megfelelő és hatékony védelmére, végrehajtására és érvényesítésére;

L.     mivel mindkét tárgyaló félnek törekednie kell – mind a szabadalmaztatott, mind a generikus – gyógyszerek törvényes kereskedelmének biztosítására és elősegítésére a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló egyezmény (TRIPS) előírásainak és rugalmassági rendelkezéseinek megfelelően;

M.    mivel mindkét tárgyaló félnek a hatályos WTO-szabályok teljes körű betartása mellett kell továbbra is alkalmaznia a kereskedelemvédelmi eszközöket, hogy el lehessen kerülni a WTO vitarendezési mechanizmusainak az igénybevételét, emellett hatékony kétoldalú védzáradékról vagy egyenértékű mechanizmusról kell megállapodniuk, hogy az érintett iparágaik – különösen a felek által végzett hatásvizsgálatban meghatározott érzékeny ágazatokban – megfelelő védelemben részesüljenek az importhullám következtében keletkező károkkal vagy a károk fenyegetésével szemben;

1.      üdvözli a szabadkereskedelmi megállapodások megkötésére irányuló tárgyalások – különösen a vámüggyel és a kereskedelmi eljárások egyszerűsítésével, a kereskedelem technikai akadályaival és a versennyel foglalkozó fejezetek – terén megvalósuló folyamatos előrelépéseket és azt a tényt, hogy a Bizottság rendszeresen tájékoztatja az Európai Parlamentet a tárgyalások helyzetéről; emlékeztet rá, hogy a szabadkereskedelmi megállapodáshoz kötelező az EP egyetértése[10], és hogy a Bizottság és a Tanács ne javasolja a szabadkereskedelmi megállapodás ideiglenes alkalmazását a Parlament egyetértésének megszerzése előtt;

2.      elvárja a Tanácstól és a Bizottságtól, hogy teljes mértékben vegyék figyelembe a Parlament ezen állásfoglalásban kifejtett kérését a szabadkereskedelmi megállapodás megkötése előtt, amelynek meg kell felelnie a WTO-szabályoknak és kötelezettségeknek; úgy véli, hogy egy sikeres szabadkereskedelmi megállapodás mindkét tárgyaló fél számára kiegyensúlyozott előnyöket jelentene, és hozzájárulna munkahelyek létrehozásához és megőrzéséhez mindkét oldalon;

3.      felhívja mindkét tárgyaló felet, hogy a kereskedelmi liberalizáció szellemében teljes mértékben tartsa tiszteletben a WTO szerinti kötelezettségvállalásait; ezzel egy időben az ambiciózus megállapodás létrejöttének érdekében hangsúlyozza a WTO-szabályokkal nem összeegyeztethető intézkedések és gyakorlatok megszüntetését;

4.      értékeli a célkitűzéseket felvázoló dokumentumban kiemelt pozitív kilátásokat, ami azt mutatja, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás emelné a kivitel és a behozatal összértékét mind az Unió, mind Vietnam számára, és lehetőségeket teremtene a közvetlen külföldi befektetések további áramlásához; sürgeti ezért Vietnamot a vámtarifák jelentős részének megszüntetésére mind a nem mezőgazdasági, mind a mezőgazdasági termékek piacra jutása terén érvényes átlagos vámtarifák tekintetében;

5.      hangsúlyozza azonban, hogy az ipari kereskedelemnek a vámok kölcsönös és teljes, ugyanakkor a végrehajtásban megfelelő átmeneti időszakokat magában foglaló bizonyos fokig aszimmetrikusan megvalósuló eltörlését kell célul kitűznie, és hogy az ez alóli lehetséges kivételeket korlátozni kell és felül kell vizsgálni; úgy véli, hogy a vámok eltörlésének ki kell terjednie azokra az ágazatokra, amelyek bármely fél számára nagy jelentőséggel bírnak;

6.      sürgeti mindkét tárgyaló felet, hogy tartsák tiszteletben a másiknak a szabályozáshoz – beleértve a közszolgáltatások nyújtásának szabályozásához – való jogát, emellett biztosítsák, hogy a szabályozások ne veszélyeztessék a kétoldalú kereskedelmet indokolatlan nem vámjellegű akadályokkal; felszólítja ezért mind az EU-t, mind Vietnamot, hogy dolgozzanak ki hatékony közvetítő elveket az indokolatlan szabályozó kereskedelmi akadályok kialakulásának megelőzésére, illetve hogy a meglévő akadályokat a nemzetközi szabványokkal való harmonizáció vagy az azoknak való megfelelés elősegítésével kezeljék;

7.      úgy véli, hogy a Bizottságnak különös figyelmet kell fordítania annak biztosítására, hogy a jövőbeli megállapodás előnyei szilárd és végrehajtható ellenőrzési intézkedéseket foglaljon magában annak garantálása érdekében, hogy a megállapodás csak az uniós és a vietnami termelőknek kedvezzen a letárgyalandó preferenciális származási szabályok teljes körű tiszteletben tartása mellett; sürgeti továbbá az uniós származási szabályok egyszerűsítését – a jelenlegi rendszer szigorúságának enyhítése nélkül – annak érdekében, hogy a gazdasági szereplők és a vámhatóságok könnyebben tudják alkalmazni azokat, és hogy Vietnam teljes mértékben ki tudja használni a vámtarifák megszüntetésének előnyeit;

8.      elismeri, hogy Vietnamnak kifejezetten érdeke a szolgáltatások kereskedelméről szóló általános egyezményben (GATS) található 4. módozat liberalizációja, illetve a vietnami és az uniós állampolgárok szakmai képesítését elismerő kölcsönös elismerési egyezmények elfogadása, és hogy az EU-nak kifejezetten érdeke a legtöbb szolgáltatás terén a piaci hozzáférés liberalizációja és a nemzeti bánásmód az 1., a 2. és a 3. módozatban; úgy véli, hogy az Unió kifejezett érdekeinek érvényesítése során meg kell engedni a 4. módozatban a szükséges képzett szakemberek ideiglenes tartózkodását, és elő kell segíteni, hogy az ilyenfajta tartózkodást megkülönböztessék a külföldi munkavállalókra vonatkozó nemzeti politikáktól mindkét tárgyaló fél munkaerőpiacain;

9.      felszólítja az EU-t és Vietnamot, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás keretében egyezzenek meg a banki, biztosítási, jogi, könyvelési, közlekedési és elosztási szolgáltatások, ezen belül a nagykereskedelmi és kiskereskedelmi ágazat valamennyi befektetőjének és szolgáltatójának igazságos és méltányos bánásmódjáról; emlékeztet, hogy a pénzügyi szolgáltatások tekintetében alapvető fontosságú a megfelelő szakpolitikai mozgástér biztosítása is a rendszerkockázat csökkentése, a pénzmosás elleni küzdelem, és a lehető legmagasabb szintű fogyasztóvédelem biztosítása érdekében, illetve abból a célból, hogy tisztességes versenyszabályokat és -gyakorlatokat tartassanak be a belföldi és a külföldi befektetőkkel és szolgáltatókkal, többek között a befektethető tőkére vonatkozó meglévő korlátok csökkentése – vagy akár teljes megszüntetése –, illetve a letelepedésre és a licenszszerzésre vonatkozó korlátok eltörlése révén; javasolja, hogy a Bizottság tárgyaljon az átláthatóságra és a tisztességes versenyre vonatkozó határozott és kötelező erejű rendelkezésekről, hogy a magánvállalkozások és az állami tulajdonú vállalatok között egyenlő versenyfeltételek érvényesüljenek;

10.    határozottan bátorítja Vietnamot, hogy dolgozzon ki megfelelő adatvédelmi jogszabályokat annak érdekében, hogy elérje a megfelelő adatvédelemmel rendelkező ország státuszát a TRIPS-egyezmény rugalmassági rendelkezései alkalmazásának akadályozása nélkül, aminek következtében lehetővé válna az EU-ból érkező személyes adatok továbbítása az uniós jogszabályok alapján és azokat betartva, növelve ezzel a kétoldalú adatáramlást és kereskedelmet a kapcsolódó szolgáltatásokban, mint például az e-kereskedelemben;

11.    felszólítja a Bizottságot és a vietnami hatóságokat, hogy állapodjanak meg egy olyan hatékony és átlátható közbeszerzési rendszerben, amely tiszteséges versenyt biztosít közbeszerzési szerződések odaítélése során a magáncégek és állami tulajdonú társaságok között, és amely a lehető legszélesebb lefedettséget biztosítja, beleértve a közszférában működő vállalkozásokat is, egyúttal pedig figyelembe veszi a kölcsönösen érzékeny pontokat és a szükségleteket;

12.    szorgalmazza, hogy a Bizottság biztosítsa különösen a Vietnam exportpolitikája számára fontos ágazatokban az európai vállalatokkal folyó versenyt torzító támogatások és más preferenciák – például az állami tulajdonú vállalatok és a hazai cégek számára Vietnamban biztosított kedvezményes feltételek – csökkentését és rendszeres felülvizsgálatát; szorgalmazza továbbá, hogy a Bizottság tárgyaljon azokról a fegyelmi rendszerekről, amelyek célja az uniós és a vietnami köz- és magánszférabeli piaci szereplők közötti egyenlő feltételek biztosítása;

13.    úgy véli, hogy különös figyelmet kell fordítani a szabadkereskedelmi megállapodásban üzleti lehetőségek kialakítására a kis- és középvállalkozások (kkv-k) részére, valamint a kkv-kba történő és az általuk teljesített beruházások elősegítésére annak érdekében, hogy támogatni lehessen a megújuló energia terén a piaci alapú helyi projekteket és közös vállalkozásokat, illetve a környezetvédelmi termékek és technológiák kereskedelmének finanszírozását; kéri, hogy biztosítsanak átláthatóbb és kiszámíthatóbb jogi keretet Vietnamban az európai befektetők számára, valamint hogy biztosítsák a vietnami és az európai vállalkozások közötti egyenlő versenyfeltételeket;

14.    sürgeti mindkét tárgyaló felet, hogy a szellemitulajdon-jogok – köztük számos gyártott termékkel kapcsolatos szabadalmak és formatervezési minták, szerzői jogok és hasonló jogok – eredményes végrehajtásának és érvényesítésének biztosításával érjen el jó eredményeket a szabadkereskedelmi megállapodás keretében a gyártott termékekkel folytatott kereskedelem liberalizálása terén;

15.    úgy véli, hogy a szabadkereskedelmi megállapodásnak tiszteletben kell tartania a mezőgazdasági és halászati termékek kereskedelmével kapcsolatos érzékeny kérdéseket, ez azonban nem akadályozhatja az egymást kiegészítő ágazatok piacainak kölcsönös megnyitását, emellett hangsúlyozza, hogy az új piacokhoz való hozzáférést a földrajzi árujelzőkre, többek között a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek eredetmegjelölésére is kiterjedő szellemitulajdon-védelem, illetve az egészségügyi és növény-egészségügyi intézkedések (SPS) szigorú betartásától kell függővé tenni, a termelők és fogyasztók érdekét szolgálva; ragaszkodik ahhoz, hogy a megállapodásban semmi nem akadályozhatja a megfizethető generikus gyógyszerekhez való hozzáférést;

16.    kéri, hogy az állami felek, illetve adott esetben a befektetők és az államok közötti átlátható és hatékony vitarendezési eljárásokról szóló rendelkezéseket is foglaljanak bele a szabadkereskedelmi megállapodásba a befektetők megfelelő védelmének biztosítása érdekében, illetve hogy a befektetők ne éljenek túlzott igényekkel; úgy véli, hogy a beruházók és az államok közötti viták rendezésére szolgáló mechanizmusoknak lehetőség szerint az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága (UNCITR) vagy a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) által kidolgozott szabályokon vagy bármely kétoldalú megállapodásban rögzített, a nemzetközi normáknak és egyezményeknek megfelelő szabályokon kell alapulniuk, megfelelő jogi keretbe kell illeszkedniük, valamint szigorú átláthatósági kritériumoknak kell megfelelniük;

17.    annak biztosítását kéri, hogy egyetlen beruházási megállapodás se akadályozza a nemzetközi emberi jogok, az ILO-egyezmények és a többoldalú környezetvédelmi megállapodások két fél általi ratifikálásának és teljes végrehajtásának előrehaladását;

18.    kéri az állatjóléti normák beillesztését a szabadkereskedelmi megállapodás egészségügyi és növény-egészségügyi intézkedésekről szóló fejezetébe vagy egy önálló fejezetbe, amely azonos végrehajtható rendelkezéseket tartalmaz;

19.    elvárja, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás tartalmazzon a fenntartható fejlődésről szóló kötelező érvényű és végrehajtható fejezetet, amely tükrözi is az EU és Vietnam közös elkötelezettségét aziránt, hogy előmozdítják a nemzetközi emberi jogokról szóló megállapodások, az ILO nyolc alapvető egyezménye és a legfontosabb többoldalú környezetvédelmi megállapodások – beleértve a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezményt (CITES) is – tiszteletben tartását, a bennük foglalt szabályok betartását és végrehajtását, azok megszegése esetére szóló intézkedésekkel, rendelkezve a gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi érintetteket képviselő civil társadalmi szervezetek bevonásáról a szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalásokba, a fenntartható fejlődésről szóló fejezet végrehajtásába és nyomon követésébe, továbbá ösztönözve a vállalkozásokat a társadalmi szerepvállalás gyakorlatára, figyelembe véve az olyan nemzetközi szinten elfogadott elveket és eszközöket, mint az OECD multinacionális vállalkozások számára szóló iránymutatásai és az üzleti és emberi jogokra vonatkozó irányadó ENSZ-alapelvek, valamint az ENSZ felelős beruházásokra és beszámolásra vonatkozó elvei, továbbá elvárja, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás foglalkozzon olyan fontos kérdésekkel, mint például a tenyésztett és a vadon élő állatok jóléte;

20.    kéri, hogy a fenntartható fejlődésről szóló fent említett fejezetre terjedjen ki a szabadkereskedelmi megállapodás és a partnerségi és együttműködési megállapodás között létrehozandó intézményi és jogi kapcsolat, hogy az emberi jogok súlyos megsértése esetén lehetséges legyen a szabadkereskedelmi megállapodás felfüggesztése;

21.    elismerésének ad hangot a Vietnam által a „doi moi” reform keretében elért társadalmi-gazdasági fejlődésért, és támogatja a további társadalmi fejlesztések érdekében tett folyamatos erőfeszítéseit; üdvözli ezért Vietnamnak az ASEAN által is támogatott jelöltségét az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 2014–2016 közötti tagságára, és kormányának 2013. augusztus 27-i döntését, hogy önkéntes vállalásokat és kötelezettségeket tartalmazó emlékeztetőt nyújt be, hogy hozzájáruljon az emberi jogok elősegítéséhez és védelméhez, megerősítve ezzel a fenntartható fejlődést a területén és a partnereivel kapcsolatban; sürgeti a vietnami kormányt, hogy következetesen tartsa be ezeket a felajánlásokat és kötelezettségvállalásokat az emberi jogi jogsértések és az alapvető szabadságjogok csorbulásának hatékony megelőzése és orvoslása érdekében;

22.    hangsúlyozza, hogy az emberi jogok, a demokrácia és a biztonság alapvetően fontos szerepet játszik az Unió és Vietnam közötti kapcsolatban általában; felszólítja ezért mindkét felet annak biztosítására, hogy aktívan folytassák a nyitott kérdésekről szóló párbeszédet, különös tekintettel az egyes állampolgárok véleménynyilvánítási szabadságára, a média szabadságára, illetve a vallásszabadságra;

23.    sürgeti a Bizottságot, hogy a lehető leghamarabb végezzen emberi jogi hatásvizsgálatot az Európai Parlament által a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokban az emberi jogokról, valamint a szociális és környezetvédelmi normákról szóló, 2010. november 25-i állásfoglalásban[11] kértek szerint, biztosítva „az emberi jogokon, a környezetvédelmi és szociális normákon alapuló, érthető kereskedelmi mutatókat”;

24.    utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok parlamentjeinek, valamint Vietnam kormányának és parlamentjének.

 

***

[1] HL C 175. E, 2008.7.10. , 591. o.
[2] HL C 102. E, 2008.4.24., 128. o.
[3] http://eeas.europa.eu/sp/index_en.htm#V
[4] HL C 285 E., 2006.11.22., 129.o.
[5] Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0189
[6] HL C 99. E, 2012.4.3., 31. o.
[7] HL C 296. E, 2012.10.2., 34. o.
[8] HL C 56. E, 2013.2.26., 87. o.
[9] HL C 168. E, 2013.6.14., 1. o.
[10] Az EUMSZ 218. cikke (6) bekezdése a) pontjának v. alpontja.
[11] HL C 99. E, 2012.4.3., 31. o.