Plenárisülés-dokumentum

 

A7-0355/2013

25.10.2013

***I

JELENTÉS

a fogyasztói termékbiztonságról, valamint a 87/357/EGK tanácsi irányelv és a 2001/95/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról

COM(2013)0078 - C7-0042/2013 – 2013/0049(COD)

Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság

Előadó: Christel Schaldemose

 

PR_COD_1amCom

 

 

Az eljárások jelölései

  *  Konzultációs eljárás

  ***  Egyetértési eljárás

  ***I  Rendes jogalkotási eljárás (első olvasat)

  ***II  Rendes jogalkotási eljárás (második olvasat)

  ***III  Rendes jogalkotási eljárás (harmadik olvasat)

 

(Az eljárás típusa a jogszabálytervezetben javasolt jogalaptól függ.)

 

 

 

 

 

A jogszabálytervezet módosításai

A Parlament módosításaiban a jogszabálytervezet módosításait félkövér dőlt betűkkel jelölik. A normál dőlt betűs kiemelés jelzi az illetékes osztályoknak, hogy a jogszabálytervezet mely részeiben javasolnak javításokat a szöveg véglegesítése érdekében (például nyilvánvaló hibák vagy kihagyások esetén egy adott nyelvi változatban). Az ilyen jellegű módosítási javaslatokat az érintett osztályok hagyják jóvá.

 

A jogszabálytervezettel módosítani kívánt, már létező jogszabályra vonatkozó valamennyi módosítás fejléce egy harmadik és egy negyedik sort is tartalmaz, amelyekben a létező jogszabály, illetve érintett rendelkezésének megjelölése található. Egy már létező jogszabály Parlament által módosítani kívánt – ám a jogszabálytervezet által nem módosított – rendelkezésének idézett részei félkövér betűkkel szerepelnek. Az ilyen részekben az esetleges törléseket a következőképpen kell jelölni: [...].

 

 

 

TARTALOM

Oldal

AZ EURÓPAI PARLAMENT JOGALKOTÁSI ÁLLÁSFOGLALÁS-TERVEZETE  4

INDOKOLÁS  57

VÉLEMÉNY a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről  62

VÉLEMÉNY az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság részéről  82

VÉLEMÉNY a Jogi Bizottság részéről  118

ELJÁRÁS  130

 

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT JOGALKOTÁSI ÁLLÁSFOGLALÁS-TERVEZETE

a fogyasztási cikkek biztonságosságáról, valamint a 87/357/EGK tanácsi irányelv és a 2001/95/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról

( COM(2013)0078 – C7‑0042/2013 – 2013/0049(COD) )

(Rendes jogalkotási eljárás: első olvasat)

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Bizottság Európai Parlamenthez és Tanácshoz intézett javaslatára ( COM(2013)0078 ),

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (2) bekezdésére és 114. cikkére, amelyek alapján a Bizottság javaslatát benyújtotta a Parlamenthez (C7-0043/2013),

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (3) bekezdésére,

–  tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2013. május 22-i véleményére[1],

–  tekintettel eljárási szabályzata 55. cikkére,

–  tekintettel a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság jelentésére, valamint a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság, az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság és a Jogi Bizottság véleményére ( A7-0355/2013 ),

1.  elfogadja első olvasatban az alábbi álláspontot;

2.  felkéri a Bizottságot, hogy utalja az ügyet ismét a Parlamenthez, ha javaslatát lényegesen módosítani kívánja, vagy ha a javaslat helyébe másik szöveget kíván léptetni;

3.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak, a Bizottságnak és a nemzeti parlamenteknek.

Módosítás    1

Rendeletre irányuló javaslat

1 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1) Az általános termékbiztonságról szóló, 2001. december 3-i 2001/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv előírja, hogy a fogyasztási cikkeknek biztonságosaknak kell lenniük, valamint hogy a tagállamok piacfelügyeleti hatóságainak fel kell lépniük a veszélyes termékek ellen, és ennek érdekében információcserét kell folytatniuk a Közösségi Gyors Tájékoztatási Rendszeren (RAPEX) keresztül. A 2001/95/EK irányelvet alapvető felülvizsgálat alá kell vonni annak érdekében, hogy hatékonyabban alkalmazható legyen, és összhangba kerüljön uniós jogszabályi változásokkal a piacfelügyelet, a gazdasági szereplőkre háruló kötelezettségek és a szabványosítás terén. Az egyértelműség érdekében ez a rendelet hatályon kívül helyezi a 2001/95/EK irányelvet, és annak helyébe lép.

(1) Az általános termékbiztonságról szóló, 2001. december 3-i 2001/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv a belső piacon megtalálható termékekre vonatkozó alapvető követelményként előírja, hogy a fogyasztási cikkeknek biztonságosaknak kell lenniük, valamint hogy a tagállamok piacfelügyeleti hatóságainak hatékonyan fel kell lépniük a veszélyes termékek ellen, és ennek érdekében információcserét kell folytatniuk a Közösségi Gyors Tájékoztatási Rendszeren (RAPEX) keresztül. A 2001/95/EK irányelvet alapvető felülvizsgálat alá kell vonni annak érdekében, hogy hatékonyabban alkalmazható legyen, és összhangba kerüljön uniós jogszabályi változásokkal a piacfelügyelet, a gazdasági szereplőkre háruló kötelezettségek és a szabványosítás terén. Az egyértelműség érdekében ez a rendelet hatályon kívül helyezi a 2001/95/EK irányelvet, és annak helyébe lép.

 

Módosítás    2

Rendeletre irányuló javaslat

2 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2) A megfelelő jogi eszköz a rendelet, mivel világos és részletes szabályokat ír elő, amelyek nem adnak teret arra, hogy a tagállamok a jogszabályt egymástól eltérően ültetessék át. A rendelet a jogi követelmények egyidejű uniós szintű alkalmazhatóságát is biztosítja.

(2) A megfelelő jogi eszköz a rendelet, mivel világos és részletes szabályokat ír elő, amelyek nem adnak teret arra, hogy a tagállamok a jogszabályt egymástól eltérően ültetessék át és alkalmazzák. A rendelet a jogi követelmények egyidejű uniós szintű alkalmazhatóságát is biztosítja.

 

Módosítás    3

Rendeletre irányuló javaslat

3 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3) A jelen rendeletnek hozzá kell járulnia az EUMSZ 169. cikkében említett célok megvalósításához. Különösen törekednie kell a belső piac működésének biztosítására a fogyasztók általi használatra tervezett termékek esetében oly módon, hogy egységes szabályokat állít fel az általános biztonsági követelményekre, az értékelési kritériumokra és a gazdasági szereplők kötelezettségeire vonatkozóan. Mivel a piacfelügyeleti szabályokat, beleértve a RAPEX-szel kapcsolatos szabályokat is [a termékek piaci felügyeletéről szóló] […/…/EU] rendelet14 tartalmazza, amely a jelen rendelet hatálya alá tartozó termékekre is vonatkozik, ebben a rendeletben nincs szükség további rendelkezésekre a piaci felügyelet vagy a RAPEX vonatkozásában.

(3) A magas szintű fogyasztóvédelem biztosítása érdekében az Uniónak hozzá kell járulnia a fogyasztók egészségének és biztonságának védelméhez. Ezzel kapcsolatban e rendelet elengedhetetlen ahhoz, hogy a biztonságos termékek belső piaca mint alapvető cél megvalósuljon, ugyanakkor az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 169. cikkében említett célok eléréséhez is hozzájárul.

(Lásd az általános termékbiztonságról szóló, 2001. december 3-i 2001/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (4) preambulumbekezdésének szövegét.)

 

Módosítás    4

Rendeletre irányuló javaslat

3 a preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(3a) E rendeletnek különösen törekednie kell a belső piac működésének biztosítására a fogyasztók általi használatra tervezett termékek esetében oly módon, hogy egységes szabályokat állít fel az általános biztonsági követelményekre, az értékelési kritériumokra és a gazdasági szereplők kötelezettségeire vonatkozóan. Mivel a piacfelügyeleti szabályokat, beleértve a RAPEX-szel kapcsolatos szabályokat is a/az […/…/EU] európai parlamenti és tanácsi rendelet* tartalmazza, ebben a rendeletben nincs szükség további rendelkezésekre a piaci felügyelet vagy a RAPEX vonatkozásában.

 

__________________

 

*HL: Kérem, lábjegyzetként illessze be a termékek piaci felügyeletéről szóló rendelet ( 2013/0048(COD) ) számát, teljes címét és a közzététel hivatkozását.

 

Módosítás    5

Rendeletre irányuló javaslat

3 b preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(3b) A fogyasztók biztonsága nagymértékben függ az uniós termékbiztonsági előírások hatékony érvényesítésétől. A nemzeti és uniós szintű piacfelügyeleti tevékenységeket folyamatosan javítani kell, emellett a globális piac és a progresszíven összetett értékesítési lánc alkotta folyton változó kihívásoknak való megfelelés érdekében e tevékenységeknek egyre eredményesebbnek kell lenniük. Az elégtelen piacfelügyeleti rendszerek torzíthatják a versenyt, kockára tehetik a fogyasztók biztonságát, és alááshatják a polgárok belső piacba vetett bizalmát. A tagállamoknak ezért szisztematikus eljárásmódot kell kialakítaniuk a piacfelügyelet és egyéb végrehajtási tevékenységek növekvő hatékonyságának biztosításához, és lehetővé kell tenni azoknak a közvélemény, valamint az érdekelt felek felé való átláthatóságát.

(Lásd az általános termékbiztonságról szóló, 2001. december 3-i 2001/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (24) preambulumbekezdésének szövegét.)

Indokolás

Az egységes piac erősítése érdekében a termékbiztonságnak és a piacfelügyeletnek ki kell egészíteniük egymást. Ezért a piacfelügyeleti tevékenységekre vonatkozóan szigorú előírásokat kell megállapítani, és ez a területet a jövőben kiemelten kell kezelni.

 

Módosítás    6

Rendeletre irányuló javaslat

6 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(6) Ez a rendelet nem alkalmazandó a szolgáltatásokra. Ugyanakkor a fogyasztók egészségének és biztonságának szavatolása érdekében a fogyasztók számára a nekik nyújtott szolgáltatás összefüggésében szállított vagy forgalmazott termékek tekintetében alkalmazni kell, beleértve azokat a termékeket is, amelyeknek a fogyasztók közvetlenül ki vannak téve egy szolgáltatás nyújtása során. Nem tartoznak e rendelet hatálya alá a fogyasztók által közlekedésre és utazásra használt, a szolgáltatást nyújtó által működtetett berendezések, mivel azokat a nyújtott szolgáltatás biztonságával összefüggésben kell kezelni.

(6) Ez a rendelet nem alkalmazandó a szolgáltatásokra. Ugyanakkor a fogyasztók egészségének és biztonságának szavatolása érdekében a fogyasztók számára a nekik nyújtott szolgáltatás összefüggésében használt, szállított vagy forgalmazott valamennyi termék tekintetében alkalmazni kell, beleértve azokat a termékeket is, amelyeknek a fogyasztók közvetlenül ki vannak téve egy szolgáltatás szolgáltató általi nyújtása során.

Indokolás

Az egyértelműség érdekében a kivételek átkerültek a 9. módosításba.

 

Módosítás    7

Rendeletre irányuló javaslat

6 a preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(6a) E rendeletnek a kizárólag szakmai felhasználásra szánt, de később a fogyasztói piacra került termékekre is vonatkoznia kell, mivel ésszerűen előrelátható feltételek mellett használva veszélyeztethetik a fogyasztók egészségét és biztonságát.

(Lásd az általános termékbiztonságról szóló, 2001. december 3-i 2001/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (10) preambulumbekezdésének szövegét.)

 

Módosítás    8

Rendeletre irányuló javaslat

6 b preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(6b) Nem tartoznak e rendelet hatálya alá a fogyasztók által utazásra használt, a szolgáltató által működtetett berendezések, mivel azokat a nyújtott szolgáltatás biztonságával összefüggésben kell kezelni.

 

Módosítás    9

Rendeletre irányuló javaslat

8 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(8) Az e rendelet hatálya alá tartozó fogyasztási cikkek tekintetében a rendelet különböző részeinek alkalmazási körét világosan el kell határolni az ágazatspecifikus uniós harmonizációs jogszabályoktól. Míg az általános termékbiztonsági követelmény és az ahhoz kapcsolódó rendelkezések minden fogyasztási cikkre vonatkoznak, a gazdasági szereplők kötelezettségei nem alkalmazandók azokban az esetekben, amikor uniós harmonizációs jogszabályok – például a kozmetikai termékekkel, játékokkal, elektromos készülékekkel és építőipari termékekkel kapcsolatos uniós jogszabályok – egyenértékű kötelezettségeket írnak elő.

(8) Az e rendelet hatálya alá tartozó fogyasztási cikkek tekintetében a rendelet különböző részeinek alkalmazási körét világosan el kell határolni az ágazatspecifikus uniós harmonizációs jogszabályoktól. Míg az e rendelet I. fejezetében található általános termékbiztonsági követelmény és az ahhoz kapcsolódó rendelkezések minden fogyasztási cikkre vonatkoznak, a gazdasági szereplők kötelezettségei nem alkalmazandók azokban az esetekben, amikor uniós harmonizációs jogszabályok – például a kozmetikai termékekkel, játékokkal, elektromos készülékekkel és építőipari termékekkel kapcsolatos uniós jogszabályok – egyenértékű kötelezettségeket írnak elő.

Indokolás

Szerkesztési pontosítás.

 

 

Módosítás    10

Rendeletre irányuló javaslat

9 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(9) E rendeletnek és az ágazatspecifikus uniós harmonizációs jogszabályoknak a gazdasági szereplők konkrét kötelezettségei tekintetében történő összehangolása érdekében a gyártókra, a meghatalmazott képviselőkre, az importőrökre és a forgalmazókra vonatkozó rendelkezéseknek a termékek forgalomba hozatalának közös keretrendszeréről szóló, 2008. július 9-i 768/2008/EK európai parlamenti és tanácsi határozat referenciarendelkezésein kell alapulnia.

(9) E rendeletnek és az ágazatspecifikus uniós harmonizációs jogszabályoknak a gazdasági szereplők konkrét kötelezettségei tekintetében történő összehangolása érdekében a gyártókra, a meghatalmazott képviselőkre, az importőrökre és a forgalmazókra vonatkozó rendelkezéseknek a termékek forgalomba hozatalának közös keretrendszeréről szóló, 2008. július 9-i 768/2008/EK európai parlamenti és tanácsi határozat referenciarendelkezésein kell alapulnia. Mindazonáltal a harmonizált jogszabály nem róhat szükségtelen adminisztratív terheket a vállalkozásokra.

 

 

Módosítás    11

Rendeletre irányuló javaslat

10 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(10) E rendelet alkalmazási köre nem korlátozható a fogyasztási cikkek egyetlen értékesítési módszerére sem, így a távértékesítés is a hatálya alá tartozik.

(10) E rendelet alkalmazási köre nem korlátozható a fogyasztási cikkek egyetlen értékesítési módszerére sem, így a távértékesítés – mint az elektronikus értékesítés, online értékesítés és kereskedelmi platformokon történő értékesítés – is a hatálya alá tartozik.

Indokolás

A javaslatból egyértelműen ki kell tűnnie, hogy a rendelet az online értékesítésre is kiterjed. Jóllehet a (10) preambulumbekezdés szerint e rendelet alkalmazási köre nem korlátozható egyetlen értékesítési módszerre sem, az általános termékbiztonságról szóló irányelv (7) preambulumbekezdése konkrétan megemlíti a távértékesítést és az elektronikus kereskedelmet, ezek azonban kimaradtak a jelenlegi javaslatból.

 

Módosítás    12

Rendeletre irányuló javaslat

11 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(11) E rendelet az értékesítési láncba kereskedelmi tevékenység keretében visszakerülő használt termékekre is vonatkozik, kivéve az olyan használt termékeket, amelyeknél a fogyasztó ésszerűen nem várhatja el, hogy azok eleget tegyenek az aktuális biztonsági követelményeknek (pl. régiségek).

(11) E rendelet az értékesítési láncba kereskedelmi tevékenység keretében visszakerülő használt termékekre is vonatkozik, feltéve, hogy azokat ilyen termékként hozták forgalomba, valamint az eredetileg e rendelet hatálybalépését követően forgalomba hozott, használt termékekre is, kivéve az olyan használt termékeket, amelyeknél a fogyasztó ésszerűen nem várhatja el, hogy azok eleget tegyenek az aktuális biztonsági követelményeknek (pl. régiségek).

Indokolás

Nem állhat fenn jogbizonytalanság a használt termékekre vonatkozó jogszabályok visszaható hatályával kapcsolatban.

 

 

Módosítás    13

Rendeletre irányuló javaslat

12 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(12) E rendelet vonatkozik továbbá azokra a fogyasztási cikkekre, amelyek ugyan nem élelmiszerek, de hasonlítanak az élelmiszerekre és könnyen összetéveszthetők azokkal, így egyes fogyasztók, különösen a gyermekek, a szájukba vehetik, szopogathatják vagy lenyelhetik őket, aminek nyomán például fulladás, mérgezés, illetve az emésztőrendszer perforációja vagy elzáródása következhet be. Az ilyen, élelmiszerekre hasonlító termékeket eddig a másnak látszó, és ezáltal a fogyasztók egészségét vagy biztonságát veszélyeztető termékekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1987. június 25-i 87/357/EGK tanácsi irányelv szabályozta, amelyet hatályon kívül kell helyezni.

(12) E rendelet vonatkozik továbbá azokra a fogyasztási cikkekre – és megtiltja ezek forgalomba hozatalát, behozatalát, gyártását és kivitelét – amelyek ugyan nem élelmiszerek, de hasonlítanak az élelmiszerekre és a fogyasztók –különösen a kisgyermekek – könnyen összetéveszthetik azokkal, így a szájukba vehetik, szopogathatják vagy lenyelhetik e fogyasztási cikkeket, ami halált vagy sérülést okozhat. Az ilyen, élelmiszerekre hasonlító termékeket eddig a másnak látszó, és ezáltal a fogyasztók egészségét vagy biztonságát veszélyeztető termékekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1987. június 25-i 87/357/EGK tanácsi irányelv szabályozta, amelyet hatályon kívül kell helyezni.

Indokolás

Mivel e rendelet hatályon kívül helyezi az élelmiszer-utánzatokra vonatkozó 87/357/EGK irányelvet, és a termékek értékelésekor figyelembe vett szemponttá (e rendelet 6. cikkének e) pontja) alakítja azt, nem egyértelmű, hogy az élelmiszer-utánzatok forgalmazása, behozatala, gyártása és kivitele továbbra is tilos marad-e. A módosítással a 87/357/EGK irányelvben kimondott tilalom e rendeletben továbbra is érvényben marad.

 

 

 

Módosítás    14

Rendeletre irányuló javaslat

13 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(13) A termékek biztonságát valamennyi fontos szempont – különösen az érintett termékek sajátosságai és kiszerelése, valamint a termékeket valószínűleg használó fogyasztói csoportok (különös tekintettel az olyan kiszolgáltatott fogyasztói csoportokra, mint a gyermekek, az idősek és a fogyatékossággal élő személyek) – figyelembevételével kell értékelni.

(13) A termékek biztonságát valamennyi fontos szempont – különösen az érintett termékek és csomagolásuk sajátosságai, összetétele, alapanyagai, összetevői és kiszerelése, valamint a termékeket valószínűleg használó fogyasztói csoportok (különös tekintettel az olyan kiszolgáltatott fogyasztói csoportokra, mint a gyermekek, az idősek és a fogyatékossággal élő személyek) – figyelembevételével kell értékelni.

Indokolás

A termék összetételének feltüntetésével kiegészül a fogyasztónak nyújtott információ. Ezenkívül a termék eredetisége és a bejegyzett márkajelzés jelzi, hogy a termék megfelel az uniós szinten elismert minőségi szabványoknak.

 

Módosítás    15

Rendeletre irányuló javaslat

13 a preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(13a) Az EUMSZ 191. cikkének (2) bekezdésében szereplő elővigyázatosság elve – amelyet többek között az elővigyázatossági elvről szóló 2000. február 2-i bizottsági közlemény is ismertet – a termékbiztonságnak és a fogyasztók biztonságának is egyik alapelve, amelyet megfelelően figyelembe kell venni a valamely termék biztonságának értékelésére szolgáló kritériumok meghatározásakor.

Lásd az elővigyázatosság elvéről szóló, 2000. február 2-i bizottsági közleményt ( COM(2000)1 ).

 

Módosítás    16

Rendeletre irányuló javaslat

13 b preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(13b) E rendeletnek figyelembe kell vennie az ún. gyermekek számára vonzó termékeket, melyek megjelenése és jellemzői bármely szempontból hasonlítanak a gyermekek számára vonzó, illetve gyermekek általi felhasználásra szánt játék vagy tárgy megjelenéséhez vagy jellemzőihez. A gyermekek számára vonzó termékek esetében továbbá értékelni kell, hogy milyen szintű kockázatot képviselnek, és megfelelő intézkedéseket kell tenni a kockázat mérséklése érdekében;

 

Módosítás    17

Rendeletre irányuló javaslat

13 c preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(13c) Egy termék biztonságának értékelésekor fokozottan figyelembe kell venni, ha a termék olyan sérüléseket okozott, amelyeket bejelentettek a sérülések …/…/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel* létrehozott páneurópai adatbázisába.

 

_______________

 

*HL: Kérjük illessze be a termékek piaci felügyeletéről szóló rendelet számát ( 2013/0048(COD) ).

Indokolás

A sérülések páneurópai adatbázisának létrehozását be kell illeszteni a termékek piaci felügyeletére vonatkozó jövőbeli rendeletbe ( COM(2013)75 ).

 

Módosítás    18

Rendeletre irányuló javaslat

14 a preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(14a) A CE-jelölés révén a gyártó kijelenti, hogy a termék megfelel az uniós jogszabályoknak. Ugyanakkor tanulmányok bizonyítják, hogy a fogyasztók úgy vélik, a CE-jelölés az adott termék biztonságosságát bizonyítja. Ezért az „EU Safety Tested” jelölést az olyan gazdasági szereplők által használandó, önkéntes alapon működő rendszerként kellene bevezetni, akik hajlandóak és képesek egy akkreditált, harmadik félként eljáró szerv által kiadott biztonságossági jelölés révén biztosítani a biztonsági előírásoknak való megfelelést.

 

Módosítás    19

Rendeletre irányuló javaslat

14 b preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(14b) Az „EU Safety Tested” jelölésnek, melyet a gazdasági szereplő önkéntes jelölésként használ, mind a harmonizált, mind a nem harmonizált termékekre ki kell terjednie. A harmonizált termékek esetében lehetővé kell tenni mind a CE-jelölés, mind az „EU Safety Tested” jelölés használatát, ezáltal biztosítva a harmonizációs jogszabályokkal való összhangot és a biztonsági előírásoknak való megfelelést. Az „EU Safety Tested” jelölés nem harmonizált szabványosított termékeken való feltüntetése szavatolja a biztonsági előírásoknak való megfelelést, és e jelölés révén a fogyasztók számára lehetővé válik, hogy különbséget tegyenek a jelenlegi egyszerű CE-jelölés és az „EU Safety Tested” jelölés között, mely utóbbi az egyetlen olyan jelölés, amely azt jelzi, hogy az adott termék biztonságosságát tesztelték.

 

Módosítás    20

Rendeletre irányuló javaslat

15 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(15) A gazdasági szereplőknek az értékesítési láncban betöltött szerepüktől függően felelősséget kell viselniük a termékek megfelelőségéért a fogyasztók egészségének és biztonságának magas szintű védelme érdekében.

(15) A gazdasági szereplőknek az értékesítési láncban betöltött szerepüktől függően felelősséget kell viselniük a termékek megfelelőségéért a fogyasztók egészségének és biztonságának magas szintű védelme érdekében. Ezzel kapcsolatban a gazdasági szereplőknek a 768/2008/EK európai parlamenti és tanácsi határozatban1 foglalt kötelezettségeire vonatkozó rendelkezéseket szigorúan össze kell hangolni, mivel így egyenlő versenyfeltételek biztosíthatók a gazdasági szereplők azon kötelezettségei tekintetében, amelyek – e rendeletnek megfelelően – harmonizált, illetve nem harmonizált jogszabályok hatálya alá tartoznak.

 

_____________

 

1 Az Európai Parlament és a Tanács 768/2008/EK határozata (2008. július 9.) a termékek forgalomba hozatalának közös keretrendszeréről (HL L 218, 2008.8.13., 82.o.).

Indokolás

A gazdasági szereplők kötelezettségeire vonatkozó rendelkezések szigorú összehangolása nyomán kizárólag szerkesztési változtatások lehetnek e rendeletnek a szóban forgó kérdéssel kapcsolatos rendelkezéseiben, amelyek a lehető legvilágosabban átültetik a határozat rendelkezéseit.

 

 

Módosítás    21

Rendeletre irányuló javaslat

15 a preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(15a) Az uniós harmonizációs jogszabályok, illetve az egészségvédelmi és biztonsági előírásokkal kapcsolatos uniós szabványok vagy nemzeti jogszabályok hatályán kívül eső termékek esetében a gazdasági szereplőknek különös kritériumok alapján értékelniük kell a termékek biztonságosságát, és ennek alapján kell meghatározniuk a termékhez kapcsolódó kockázati szintet. A piacfelügyeleti hatóságok segíthetik a gazdasági szereplőket a biztonság-értékelésben.

Indokolás

Fontos, hogy a piacfelügyeleti hatóságok segítsék a gazdasági szereplőket (pl. a gyártókat, importőröket stb.) a termékek kockázatának értékelésében, különösen, ha azokra nem vonatkoznak a harmonizált jogszabályok vagy európai szabványok. Különösen az importált termékek esetében a termékbiztonság értékelése bonyolult lehet, mivel az importőrök nem teljesen ismerik a termék jellemzőit.

 

 

Módosítás    22

Rendeletre irányuló javaslat

15 b preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(15b) Annak elősegítése érdekében, hogy biztonságos termékek kerüljenek forgalomba, a gazdasági szereplők – különösen a kkv-k – számára lehetővé kell tenni, hogy oly módon tegyenek eleget e rendelet szerinti kötelezettségeiknek, hogy konzorciumokat hoznak létre egyrészt a termékbiztonsági előírások és magas színvonalú előírások betartásának garantálása, másrészt az egyes vállalkozásokra háruló költségek és adminisztratív terhek csökkentése céljából.

 

Módosítás    23

Rendeletre irányuló javaslat

16 a preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(16a) A gyártóknak biztosítaniuk kell, hogy az általuk forgalomba hozott termékek tervezése és gyártása az e rendeletben előírt biztonsági követelményekkel összhangban történjen. A gyártó kötelezettségeinek pontosítása és a kapcsolódó adminisztratív terhek csökkentése érdekében a Bizottságnak általános uniós kockázatértékelési módszertant kell kidolgoznia a termékekre vonatkozóan, és a kockázatok elemzésére felhasználóbarát elektronikus eszközöket kell létrehoznia. A módszertannak – a bevált gyakorlatok és az érdekelt felek hozzájárulásai alapján – olyan hatékony kockázatértékelési eszközt kell meghatároznia, amelyet a gyártók a termékek tervezése során használhatnak.

Indokolás

A Bizottságnak a fogyasztási cikkek biztonságosságára vonatkozó rendeletjavaslattal együtt közzétett többéves terve közös megközelítést irányoz elő a kockázatelemzés tekintetében. Ahhoz, hogy a módszertan lehetőségeit teljes mértékben kihasználják, a gyártóknak be kell építeniük a módszertant a termékek tervezési munkálataiba. A Bizottságnak a gazdasági szereplők és a piacfelügyeleti hatóságok rendelkezésére álló elektronikus értékelő eszközt kell létrehoznia.

 

Módosítás    24

Rendeletre irányuló javaslat

16 b preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(16b) A gazdasági szereplők, a piacfelügyeleti hatóságok és a fogyasztók közötti kommunikáció elősegítése érdekében a tagállamoknak ösztönözniük kell a gazdasági szereplőket arra, hogy postai elérhetőségük mellett internetes elérhetőségüket is adják meg.

 

 

Módosítás    25

Rendeletre irányuló javaslat

18 a preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(18a) A forgalmazónak biztosítania kell, hogy a gyártó és az importőr eleget tett kötelezettségeinek, azaz ellenőriznie kell, hogy a terméken vagy annak csomagolásán feltüntette-e a termék nevét, a modell nevét, a márkanevet vagy a gyártó és az importőr elérhetőségi címét, valamint terméken a gyártó tételszámát, a sorozatszámot vagy a termék azonosítására szolgáló más elemet. A forgalmazónak nem kell minden egyes terméket egyenként ellenőriznie, kivéve, ha úgy ítéli meg, hogy a gyártó vagy az importőr nem teljesítette a rá vonatkozó követelményeket.

 

Módosítás    26

Rendeletre irányuló javaslat

20 a preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(20a) A globalizáció, az intenzívebb kiszervezés és a megnövekedett nemzetközi kereskedelem következtében több termékkel kereskednek a világpiacon, és ezzel kapcsolatban elengedhetetlen, hogy a globális szabályozók és más érdekelt felek együttműködjenek egymással a fogyasztási cikkek biztonságossága területén az összetett beszállítói láncok és a nagyobb kereskedelmi volumen okozta kihívások kezelése céljából. A Bizottságot ösztönözni kell arra, hogy harmadik országok piacfelügyeleti hatóságaival való kétoldalú együttműködésen keresztül fokozottan középpontba helyezze a termékek tervezés által garantált biztonságosságát.

(Lásd az általános termékbiztonságról szóló irányelv felülvizsgálatáról és a piacfelügyeletről szóló, 2011. március 8-i európai parlamenti állásfoglalás ( 2010/2085(INI) ) (10)bekezdésének szövegét.)

 

 

Módosítás    27

Rendeletre irányuló javaslat

20 b preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(20b) A már bevezetett, jelenlegi nyomonkövetési rendszereket és azonosítási eljárásokat hatékonyan végre kell hajtani és tökéletesíteni kell. Ezzel kapcsolatban a jobb teljesítmény és a gazdasági szereplők adminisztratív terhei csökkentésének biztosítása érdekében szükség van a meglévő technológiák alkalmazásának felmérésére és értékelésére. E rendelet egyik célkitűzése, hogy folyamatosan javítsa a gazdasági szereplők és termékek vonatkozásában előírt nyomonkövetési rendszereket.

 

Módosítás    28

Rendeletre irányuló javaslat

20 c preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(20c) A nyomonkövethetőség jövőbeli javítása érdekében a Bizottságnak fel kell mérnie, hogyan lehetne előmozdítani egyedi nyomonkövetési és termékhitelesítési technológiák alkalmazását. E felmérés során az értékelt technológiáknak biztosítaniuk kell többek között a fogyasztási cikkek biztonságosságát, javítaniuk kell a nyomonkövetési mechanizmusokat, és nem jelenthetnek felesleges adminisztratív terhet a gazdasági szereplők számára, e technológiák költségeinek a fogyasztókra való áthárítását megelőzendő.

 

Módosítás    29

Rendeletre irányuló javaslat

20 d preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(20d) A nemzeti kapcsolattartó pontok 764/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel1 való létrehozása nyomán a termékbiztonsági kapcsolattartó pontoknak a tagállamokban a gazdasági szereplőket szolgáló információs pontként kell működniük annak érdekében, hogy a termékbiztonsági előírásokkal és jogszabályokkal kapcsolatos iránymutatással és képzéssel segítsék az említett szereplőket.

 

__________________

 

1 Az Európai Parlament és a Tanács 2008. július 9-i 764/2008/EK rendelete az egyes nemzeti műszaki szabályoknak a valamely másik tagállamban jogszerűen forgalmazott termékekre történő alkalmazására vonatkozó eljárások megállapításáról (HL L 218., 2008.8.13., 21. o.).

 

Módosítás    30

Rendeletre irányuló javaslat

21 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(21) A származás jelzése kiegészíti a gyártó nevével és címével kapcsolatos alapvető nyomonkövethetőségi követelményeket. A származási ország feltüntetése segít a termék tényleges gyártási helyének megállapításában azokban az esetekben, amikor a gyártóval nem lehet kapcsolatba lépni, vagy a megadott cím nem egyezik meg a tényleges gyártási hellyel. Az ilyen információk megkönnyíthetik a piacfelügyeleti hatóságok számára, hogy megállapítsák a termék tényleges gyártási helyét, emellett pedig a megfelelő válaszintézkedés érdekében lehetővé teszik a két- vagy többoldalú termékbiztonsági együttműködés keretében történő kapcsolatfelvételt a származási országok hatóságaival.

(21) A származás jelzése a gyártó nevével és címével kapcsolatos, e rendeletben meghatározott alapvető nyomonkövethetőségi követelmények szükséges kiegészítése. Ezenfelül a származási ország feltüntetése segít a termék tényleges gyártási helyének megállapításában azokban az esetekben, amikor a gyártóval nem lehet kapcsolatba lépni, különösen amikor a megadott cím nem egyezik meg a tényleges gyártási hellyel, amikor a gyártó neve és címe egyaránt hiányzik, vagy amikor a cím a nem fellelhető csomagoláson volt. Az ilyen információk megkönnyíthetik a piacfelügyeleti hatóságok számára, hogy megállapítsák a termék tényleges gyártási helyét, emellett pedig a megfelelő válaszintézkedés érdekében lehetővé teszik a két- vagy többoldalú termékbiztonsági együttműködés keretében történő kapcsolatfelvételt a származási országok hatóságaival.

 

Módosítás    31

Rendeletre irányuló javaslat

21 a preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(21a) A termék származásának feltüntetése megkönnyítené a fogyasztók számára a termékláncra vonatkozó információkhoz való hozzáférést, ami növelné tudatosságuk szintjét. Különösen akkor áll fenn a fogyasztók megtévesztésének veszélye, amikor a gazdasági szereplők kötelezettségeinek megfelelően feltüntetik a gyártó nevét, mivel a gyártó nevének feltüntetése alapján a fogyasztó nem feltétlenül tudja megállapítani a gyártás helyét. Ezért a származás feltüntetése az egyetlen eszköz, amelynek segítségével a fogyasztók meg tudják állapítani, hogy melyik a gyártó ország.

 

Módosítás    32

Rendeletre irányuló javaslat

21 b preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(21b) Az Unió kereskedelmi partnerei közül számos országban kötelező a származás feltüntetése a termék címkéjén és a vámáru-nyilatkozaton. A származás feltüntetésének e rendelet szerinti bevezetése nyomán az Unió összhangba kerül a nemzetközi kereskedelmi rendszerrel. Ezenfelül, mivel a származás feltüntetésének kötelezővé tétele az Unió területén található valamennyi – importált vagy nem importált – nem élelmiszer jellegű termékre vonatkozik, e követelmény az Unió nemzetközi kereskedelmi kötelezettségeivel is összhangban áll.

 

 

Módosítás    33

Rendeletre irányuló javaslat

24 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(24) Az e rendeletben foglaltakat elősegítő európai szabványok igénylésével, illetve az azokkal szembeni hivatalos kifogásokkal kapcsolatos eljárásokat ebben a rendeletben kell meghatározni, és össze kell hangolni az 1025/2012/EU rendelettel. Az európai szabványokkal kapcsolatos kérdések általános összhangjának biztosítása céljából az európai szabványok iránti felkéréseket vagy az európai szabványokkal szembeni kifogásokat – a fogyasztási cikkek biztonságosságával foglalkozó tagállami szakértőkkel folytatott megfelelő konzultációkat követően – az ezzel a rendelettel létrehozott bizottság elé kell terjeszteni.

(24) Az e rendeletben foglaltakat elősegítő európai szabványok igénylésével, illetve az azokkal szembeni hivatalos kifogásokkal kapcsolatos eljárásokat ebben a rendeletben kell meghatározni, és össze kell hangolni az 1025/2012/EU rendelettel. Az európai szabványokkal kapcsolatos kérdések általános összhangjának biztosítása céljából az európai szabványok iránti felkéréseket vagy az európai szabványokkal szembeni kifogásokat – a fogyasztási cikkek biztonságosságával foglalkozó tagállami szakértőkkel és az érintett érdekelt felekkel folytatott megfelelő konzultációkat követően – az ezzel a rendelettel létrehozott bizottság elé kell terjeszteni.

(lásd a 16. cikk (1) bekezdésének módosítását)

Indokolás

A Bizottságnak adott esetben figyelembe kell vennie az érintett szereplők véleményét az új európai biztonsági szabványok tartalmának meghatározásakor annak biztosítása érdekében, hogy ezek a szabványok relevánsak, arányosak és hatékonyak legyenek.

 

 

Módosítás    34

Rendeletre irányuló javaslat

30 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(30) A tagállamoknak szabályokat kell megállapítaniuk az e rendelet megsértése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozóan, és gondoskodniuk kell azok végrehajtásáról. A szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük.

(30) A tagállamoknak szabályokat kell megállapítaniuk az e rendelet megsértése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozóan, és gondoskodniuk kell azok végrehajtásáról. A szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük, azokat a jogsértés súlyosságának, időtartamának és szándékos jellegének és gyakoriságának, valamint a vállalkozások az alkalmazottak száma és az érintett gazdasági szereplők éves forgalma szerinti méretének arányában kell megállapítani, különös tekintettel a kis- és középvállalkozásokra. A jogsértéseknek uniós szinten összehangolt közigazgatási szankciókat kell maguk után vonni. A tagállamokat arra kell ösztönözni, hogy az ilyen szankciókból befolyt bevételeket piacfelügyeleti tevékenységekre fordítsák.

Indokolás

A különböző tagállamokban működő szankciórendszerek harmonizálásának – vagy legalább európai szinten megállapított minimális és maximális irányvonalak követésének – hiányában a problémát nem lehet orvosolni, épp ellenkezőleg, ez inkább ösztönözné az olyan államokba való importálást és forgalmazást, ahol enyhébbek a szankciók.

 

Módosítás    35

Rendeletre irányuló javaslat

30 a preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(30a) Az elrettentő hatás fokozása érdekében a Bizottságnak nyilvánossá kell tennie a büntetéseket. Ezenkívül az egész Unióra kiterjedő nyilvános feketelistán kell feltüntetni azokat a gazdasági szereplőket, akikről többször is bebizonyosodott, hogy szándékosan megszegték e rendeletet.

 

 

Módosítás    36

Rendeletre irányuló javaslat

1 cikk – cím

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Tárgy

Tárgy és célkitűzés.

 

 

Módosítás    37

Rendeletre irányuló javaslat

1 cikk – -1 bekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

E rendelet célja a belső piac megfelelő működésének biztosítása magas szintű egészségvédelem, biztonság és fogyasztóvédelem fenntartása mellett.

Indokolás

Ez a módosítás egyértelműen meghatározza a rendelet célkitűzését, szorosan összekapcsolva azt az EUMSZ 114. cikkével.

 

Módosítás    38

Rendeletre irányuló javaslat

1 cikk – 1 a bekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

E rendelet rendelkezései az elővigyázatosság elvén alapulnak.

 

 

Módosítás    39

Rendeletre irányuló javaslat

2 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1) Ez a rendelet a valamely gyártási folyamatból származó, forgalomba hozott vagy forgalmazott termékekre vonatkozik, függetlenül attól, hogy azok új, használt vagy újrafeldolgozott állapotúak-e, feltéve, hogy megfelelnek az alábbi kritériumok bármelyikének:

(1) Ez a rendelet a valamely gyártási folyamatból származó, forgalomba hozott vagy forgalmazott termékekre – beleértve az internetes forgalmazást – vonatkozik, függetlenül attól, hogy azok új, használt vagy újrafeldolgozott állapotúak-e, feltéve, hogy megfelelnek az alábbi kritériumok bármelyikének:

Indokolás

Az elektronikus kereskedés egyre növekvő szerepe miatt tanácsos egyértelművé tenni, hogy a rendelet az online piacra is vonatkozik.

 

 

Módosítás    40

Rendeletre irányuló javaslat

2 cikk – 1 bekezdés – b pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b) ésszerű megítélés alapján előreláthatónak tekinthető körülmények között valószínűleg fogyasztók fogják használni, még ha nem is fogyasztóknak szánták őket;

b) ésszerű megítélés alapján előreláthatónak tekinthető körülmények között valószínűleg fogyasztók fogják használni, még ha a forgalomba hozatalkor nem is közvetlenül fogyasztóknak szánták azokat; azon termékek esetében nem valószínű a fogyasztók általi használat, amelyeket szakemberek általi kizárólagos felhasználásra szántak, és akként címkéztek és mutattak be;

 

 

Módosítás    41

Rendeletre irányuló javaslat

2 cikk – 1 bekezdés – c pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c) fogyasztók valamely nekik nyújtott szolgáltatás keretében ki vannak téve e termékeknek.

c) a termékeket szolgáltatás keretében biztosítják a fogyasztóknak, függetlenül attól, hogy a terméket maga a fogyasztó használja-e.

 

 

Módosítás    42

Rendeletre irányuló javaslat

2 cikk – 2 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2) E rendelet nem vonatkozik a felhasználás előtt megjavítandó vagy újrafeldolgozandó termékekre, amennyiben azokat ilyen termékként forgalmazzák.

(2) E rendelet nem vonatkozik a felhasználás előtt megjavítandó vagy újrafeldolgozandó termékekre, amennyiben azokat ilyen termékként forgalmazzák, és azokra a használt termékekre sem, amelyeket elsőként e rendelet hatálybalépése előtt hoztak forgalomba.

Indokolás

El kell kerülni, hogy a jogszabály a használt termékekre nézve visszamenőleges hatállyal bírjon.

 

 

Módosítás    43

Rendeletre irányuló javaslat

2 cikk – 3 bekezdés – d a pont (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

da) a 93/42/EGK tanácsi irányelv1, a 90/385/EGK tanácsi irányelv2 és a 98/79/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv3 szerinti orvostechnikai eszközök;

 

________

 

1 A Tanács 1993. június 14-i 93/42/EGK irányelve az orvostechnikai eszközökről (HL L 169., 1993.7.12., 1. o.).

 

 

2 A Tanács 1990. június 20-i 90/385/EGK irányelve az aktív beültethető orvostechnikai eszközökre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről (HL L 189., 1990.7.20., 17. o.).

 

3 Az Európai Parlament és a Tanács 1998. október 27-i 98/79/EK irányelve az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről (HL L 331. szám, 1998.12.07., 1. o.).

Indokolás

A jelenleg érvényes irányelvekre való hivatkozásokat a jelenleg tárgyalás alatt álló és még elfogadásra váró, az orvostechnikai eszközökről, valamint a 2001/83/EK irányelv, a 178/2002/EK rendelet és az 1223/2009/EK rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslathoz, valamint az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslathoz kell igazítani.

 

 

Módosítás    44

Rendeletre irányuló javaslat

2 cikk – 3 bekezdés – i a alpont (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

ia. a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben említett építési termékek1;

 

_______

 

1 Az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról és a 89/106/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. március 9-i 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, EGT-vonatkozású szöveg (HL L 88., 2011.4.4., 5. o.).

 

 

Módosítás    45

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

1. „biztonságos termék”: minden olyan termék, amely rendes vagy ésszerűen előre látható használati feltételek mellett – ideértve a használat időtartamát és adott esetben az üzembehelyezési, telepítési és karbantartási előírásokat is – nem jelent kockázatot, vagy kizárólag a termék használatával összeegyeztethető, elfogadhatónak tekintett és a személyek biztonsága és egészsége magas szintű védelmének megfelelő legkisebb kockázatot jelenti;

1. „biztonságos termék”: minden olyan eredeti termék, amely megfelel az egészségre és biztonságra vonatkozó uniós harmonizációs jogszabályoknak. Ilyen jogszabályok hiányában a „biztonságos termék” minden olyan termék, amely rendes vagy ésszerűen előre látható használati feltételek mellett – ideértve a használat időtartamát és adott esetben az üzembehelyezési, telepítési, karbantartási, képzési és felügyeleti előírásokat is – nem jelent kockázatot, vagy kizárólag a termék használatával összeegyeztethető, elfogadhatónak tekintett és a személyek biztonsága és egészsége magas szintű védelmének megfelelő legkisebb kockázatot jelenti;

Indokolás

Risk assessment should focus on enforcing applicable legislation and minimising room for interpretation by local market surveillance authorities. The suggested amendment: clarifies the first chronological step of the Market Surveillance’s risk assessment: to determine whether the product is covered by applicable Union harmonisation legislation; •eliminates any area of legal conflict between this Regulation and Union harmonisation legislation, which already specifies the scope, extent and limitations to market operators’ obligations; •eliminates non-transparent and discretionary room for interpretation of concepts not defined in this Regulation such as “reasonable and acceptable”; “under normal and reasonably foreseeable conditions of use”; or “duration of use”; •removes reference to aspects of the risks not necessarily depending on the person liable for placing the product on the market: “putting into service, installation and maintenance”.

 

 

Módosítás    46

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 a pont (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

1a. „termékmodellek”: olyan egyedinek tekintett termékek, amelyek azonos vagy hasonló alapvető jellemzőkkel rendelkeznek, illetve adott esetben olyan eltéréseket mutatnak, amelyek nem befolyásolják biztonsági szintjüket, kivéve ha a gyártó vagy az importőr ennek ellenkezőjét bizonyítja;

Indokolás

A modell fogalma alapvető fontosságú a piacfelügyeleti hatóságok munkájához. A vizsgálatokat és a felügyeletet modellek segítségével végzik. Számos piaci szereplő azonban nem rendelkezik modellazonosítókkal, vagy megnöveli a hasonló termékek modelljeinek a számát, ami akadályozza a piacfelügyeleti hatóságok munkáját és azt, hogy ellenőrzéseket végezzenek, mivel jelentős mértékben növeli az ellenőrzésekhez szükséges erőforrások szintjét.

 

Módosítás    47

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 17 pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

17. „súlyos veszély”: gyors beavatkozást és nyomon követést igénylő veszély, ideértve az olyan eseteket is, amelyekben nem mutatkoznak közvetlen hatások.

17. „súlyos veszély”: az állami hatóságok gyors beavatkozását igénylő súlyos veszély, ideértve az olyan veszélyt is, amelynek hatásai nem közvetlenek;

(Lásd az általános termékbiztonságról szóló, 2001. december 3-i 2001/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikke d) pontjának szövegét.)

 

Módosítás    48

Rendeletre irányuló javaslat

4 a cikk (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

4a. cikk

 

Az élelmiszerekre hasonlító termékek forgalmazásának, behozatalának, gyártásának és kivitelének tilalma

 

A tagállamok meghoznak minden olyan intézkedést, amely azon termékek forgalmazásának, behozatalának, gyártásának és kivitelének tiltásához szükséges, amelyek ugyan nem élelmiszerek, de hasonlítanak az élelmiszerekre és könnyen összetéveszthetők azokkal formájuk, szaguk, színük, megjelenésük, csomagolásuk, címkézésük, terjedelmük, méretük vagy bármely más jellemzőjük miatt, és ezáltal veszélyeztetik a fogyasztók egészségét és biztonságát.

(Lásd a másnak látszó, és ezáltal a fogyasztók egészségét vagy biztonságát veszélyeztető termékekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1987. június 25-i 87/357/EGK tanácsi irányelv szövegét.)

Indokolás

Mivel e rendelet hatályon kívül helyezi az élelmiszer-utánzatokra vonatkozó 87/357/EGK irányelvet, és a termékek értékelésekor figyelembe vett szemponttá (e rendelet 6. cikkének e) pontja) alakítja azt, nem egyértelmű, hogy az élelmiszer-utánzatok forgalmazása, behozatala, gyártása és kivitele továbbra is tilos marad-e. A módosítással a 87/357/EGK irányelvben kimondott tilalom e rendeletben továbbra is érvényben marad.

 

 

Módosítás    49

Rendeletre irányuló javaslat

5 cikk – a a pont (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

aa) ha eredeti, ami azt jelenti, hogy a termék vagy a termék bármely kiszerelése nem visel a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül olyan védjegyet, amely a termék bejegyzett védjegyével azonos vagy ahhoz hasonló, és amely megtéveszti a fogyasztókat a termék valódi kilétével kapcsolatban;

 

 

Módosítás    50

Rendeletre irányuló javaslat

5 cikk – c pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c) uniós harmonizációs jogszabályokban vagy azok nyomán meghatározott, az a) pontban említett követelmények és a b) pontban említett európai szabványok hiányában a termék piaci forgalmazása szerinti tagállam jogszabályaiban meghatározott egészségügyi és biztonsági követelmények hatálya alá tartozó kockázatok tekintetében, amennyiben a termék megfelel ezeknek a nemzeti követelményeknek.

c) uniós harmonizációs jogszabályokban vagy azok nyomán meghatározott, az a) pontban említett követelmények és a b) pontban említett európai szabványok hiányában a termék piaci forgalmazása szerinti tagállam jogszabályaiban meghatározott egészségügyi és biztonsági követelmények hatálya alá tartozó kockázatok tekintetében, amennyiben a termék megfelel ezeknek a nemzeti szabályoknak, feltéve hogy azok megfelelnek az uniós jogszabályoknak.

 

 

Módosítás    51

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés – a pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a) a termék jellemzői, ideértve összetételét, csomagolását és a rá vonatkozó összeszerelési, valamint – adott esetben – telepítési és karbantartási utasítást;

a) a termék jellemzői, ideértve eredetiségét, összetételét, csomagolását és a rá vonatkozó összeszerelési, valamint – adott esetben – telepítési és karbantartási utasítást;

Indokolás

Az eredetiség a fogyasztók biztonságának záloga, hozzájárul a termék származásának és megfelelőségének a garantálásához, következésképpen a termékbiztonság-értékelési szempontok szerves részét kell képeznie.

 

Módosítás    52

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés – d pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

d) a termék használata során veszélynek kitett fogyasztói csoportok, különösen a kiszolgáltatott fogyasztók;

d) a termék ésszerűen előrelátható körülmények közötti használata során veszélynek kitett fogyasztói csoportok, különösen a kiszolgáltatott fogyasztók jellemzői;

Indokolás

A kiszolgáltatott fogyasztók fogalmának tágabb meghatározását a módosítás e rendelet (13) preambulumbekezdéséből veszi át.

 

 

Módosítás    53

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés – e pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

e) a termék megjelenése, különösen abban az esetben, ha a termék ugyan nem élelmiszer, de hasonlít az élelmiszerekre és könnyen összetéveszthető azokkal formája, szaga, színe, megjelenése, csomagolása, címkézése, terjedelme, mérete vagy bármely más jellemzője miatt.

e) a termék megjelenése, különösen abban az esetben, ha a termék:

 

– ugyan nem élelmiszer, de hasonlít az élelmiszerekre és könnyen összetéveszthető azokkal formája, szaga, színe, megjelenése, csomagolása, címkézése, terjedelme, mérete vagy bármely más jellemzője miatt, vagy

 

– bár nem gyermekek általi használatra tervezték vagy szánták, tervezése, csomagolása és jellemzői miatt széleskörűen a gyermekek számára vonzónak vagy a számukra tervezettnek tartott tárgyra hasonlít.

Indokolás

Bármely termek vonzó lehet a gyermekek számára, egyszerűen azért, mert a gyermekek gyakran érdekesnek találják a felnőttek által használt tárgyakat. Így nehéz megítélni, hogy egy adott termék vonzó-e a gyermekek számára. Ezért csak abban az esetben kell konkrét óvintézkedés vagy figyelmeztetés feltüntetését mérlegelnie a gyártónak, ha a termék megjelenése egyértelműen játékra emlékeztet.

 

 

Módosítás    54

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 2 bekezdés – a pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a) a tudomány és a technológia állása az adott időpontban;

törölve

(Lásd e képviselő által a 6. cikk új (1a) bekezdése tekintetében javasolt módosításokat.)

Indokolás

A felsorolás végére áthelyezve. Figyelembe kell ugyan venni a tudomány és a technológia állását, ám nem ezt a szempontot kell elsőként vizsgálni. A korszerű termékek általában magasabb szintű biztonságot képviselnek. Egy termék abban az esetben is tekinthető biztonságosnak, ha a piacon még biztonságosabb termékek is forgalomban vannak. Ez a módosítás az e képviselő által a 6. cikk új (1a) bekezdésének beillesztését javasoló módosításban is megjelenik.

 

 

Módosítás    55

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 2 bekezdés – a a pont (új)

 

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

aa) a fogyasztó ésszerű elvárásai a biztonságosság tekintetében a termék jellege, összetétele és rendeltetése szempontjából;

(Lásd a 6. cikk (2) bekezdése h) pontjának módosítását. A szöveg módosult.)

 

 

Módosítás    56

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 2 bekezdés – b a pont (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

ba) az európai szabványügyi szervezeteknek küldött szabványosítási kérelmekben szereplő, e rendelet 16. cikkének megfelelő alapvető követelmények, feltéve, hogy a Bizottság még nem tette közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában a harmonizált szabványra való hivatkozást;

Indokolás

A szabvány kidolgozása során a szabványosítási megbízásokban szereplő alapvető követelményeknek való megfelelés vizsgálata hasznos információt szolgáltathat egy adott termék biztonságosságáról.

 

Módosítás    57

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 2 bekezdés – g a pont (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

ga) ha a termék, termékkategóriák vagy termékcsoportok olyan sérüléseket okoztak, amelyeket bejelentettek a sérülések …/…/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel* létrehozott páneurópai adatbázisába.

 

_____________

 

*HL: Kérjük illessze be a termékek piaci felügyeletéről szóló rendelet számát ( 2013/0048(COD) ).

Indokolás

A sérülések páneurópai adatbázisának létrehozását be kell illeszteni a termékek piaci felügyeletére vonatkozó jövőbeli rendeletbe ( COM(2013)75 ).

 

Módosítás    58

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 2 bekezdés – h pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

h) a fogyasztó ésszerű elvárásai a biztonságosság tekintetében.

törölve

Indokolás

A változtatás célja, hogy a biztonsági követelményeknek való megfelelés értékelésekor más szempontokat is figyelembe vegyenek.

 

 

Módosítás    59

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 2 bekezdés – h a pont (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

ha) a tudomány és a technológia állása az adott időpontban.

(Lásd e képviselő által a 6. cikk új (1a) bekezdése tekintetében javasolt módosításokat.)

Indokolás

A felsorolás végére áthelyezve. Figyelembe kell ugyan venni a tudomány és a technológia állását, ám nem ezt a szempontot kell elsőként vizsgálni. A korszerű termékek általában magasabb szintű biztonságot képviselnek. Egy termék abban az esetben is tekinthető biztonságosnak, ha a piacon még biztonságosabb termékek is forgalomban vannak. Ez a módosítás az e képviselő által a 6. cikk új (1a) bekezdésének beillesztését javasoló módosításban is megjelenik.

 

Módosítás    60

Rendeletre irányuló javaslat

6 a cikk (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

6a. cikk

 

„EU Safety Tested” jelölés

 

(1) Az „EU Safety Tested” jelölés a gazdasági szereplők számára bevezetett önkéntes kiegészítő rendszer, és elhelyezésére kizárólag a gyártó vagy meghatalmazott képviselője jogosult.

 

(2) Az „EU Safety Tested” jelölést kizárólag az e rendelet hatálya alá tartozó fogyasztási cikkeken lehet elhelyezni, más termékeken e jelölés nem tüntethető fel. Az „EU Safety Tested” jelölést a piaci forgalomba hozott termék – igazságügyi tisztviselő, hatóság vagy az egyes tagállamok által kijelölt és a Bizottságnak bejelentett, akkreditált, harmadik félként eljáró szerv felügyelete mellett – véletlenszerűen kiválasztott a reprezentatív mintáin végzett tesztelést követően lehet feltüntetni.

 

(3) Az „EU Safety Tested” jelölés feltüntetésével a gyártó azt jelzi, hogy a terméket tesztelték, és a jelölés kiadásáért, illetve az adott terméknek az e rendeletben meghatározott biztonsági követelményeknek való megfelelősége igazolásáért és felügyeletéért felelős, harmadik félként eljáró akkreditált és bejelentett szerv megállapította, hogy a termék megfelel az e rendeletben meghatározott biztonsági követelménynek.

 

(4) A harmadik fél által a nemzeti termékbiztonsági követelmények révén tesztelt termékeknek de facto ki kell adni az „EU Safety Tested” jelölést.

 

(5) A tagállamok biztosítják az „EU Safety Tested” jelölésre irányadó szabályok helyes végrehajtását, és a jelölés jogszerűtlen használata esetén megfelelő intézkedéseket tesznek. A mintavételes teszteket végző, harmadik félként eljáró szervek felelősek e tesztek eredményeiért, a jelölés kiadásáért, valamint az adott terméknek az e rendeletben meghatározott biztonsági követelményeknek való megfelelősége igazolásáért és felügyeletéért. A tagállamok rendelkeznek a jogsértés esetén alkalmazandó szankciókról, és ezek súlyos jogsértés esetén akár büntetőjogi szankciók is lehetnek. A szankcióknak a cselekmény súlyosságával arányosnak kell lenniük, és kellő visszatartó erővel kell rendelkezniük ahhoz, hogy a jelzés jogszerűtlen használata ellen eredményes védelmet nyújtsanak.

 

 

(6) Tilos a terméken olyan jelölések, jelek vagy feliratok elhelyezése, amelyek megtéveszthetik a harmadik feleket az „EU Safety Tested” jelölés jelentése vagy formája tekintetében. Minden más jelölés elhelyezhető a terméken, feltéve, hogy az nem érinti hátrányosan az „EU Safety Tested” jelölés láthatóságát, olvashatóságát és jelentését.

 

(7) A Bizottság végrehajtási aktusok útján évenként elfogadja az e cikk (4) bekezdésében meghatározott nemzeti termékbiztonsági rendszereket.

Indokolás

A CE-jelölés azt jelzi a fogyasztók felé, hogy a termék biztonságos. A CE-jelölés azonban csupán a gyártó jelzése arra vonatkozóan, hogy felelősséget vállal azért, hogy a termék a vonatkozó jogszabályokban rögzített összes alkalmazandó követelménynek megfelel. A javasolt CE+ -jelölés a CE-jelölés kiegészítése, amely azt jelzi, hogy a jelölt terméket független harmadik fél tesztelte, és egy illetékes szerv biztonságosnak találta.

 

 

Módosítás    61

Rendeletre irányuló javaslat

7 cikk – 2 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2) A származási országnak az (1) bekezdés értelmében történő meghatározására a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet 23–25. cikkében meghatározott, a nem preferenciális származásra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(2) A származási országnak az (1) bekezdés értelmében történő meghatározására az 952/2013/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet1 52–55. cikkében – köztük az 55. cikkel összhangban elfogadandó, felhatalmazáson alapuló jogi aktusokban – meghatározott, a nem preferenciális származásra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

 

_____

 

1 Az Európai Parlament és a Tanács 2013. október 9-i 952/2013/EK rendelete az Uniós Vámkódex létrehozásáról (HL L 269., 2013.10.10., 1. o.).

 

 

Módosítás    62

Rendeletre irányuló javaslat

7 cikk – 3 a bekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(3a) A gyártó a származási országot csak angolul tüntetheti fel („Made in [ország]” szöveggel) teheti meg, ugyanis ez a fogyasztók számára könnyen érthető.

 

Módosítás    63

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 3 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3) A gyártók a termékkel járó esetleges kockázatok által indokolt mértékben a fogyasztók egészségének és biztonságának védelme érdekében elvégzik a forgalmazott termék mintájának vizsgálatát, amelynek során kivizsgálják a panaszokat, nyilvántartást vezetnek a panaszokról, a nem megfelelő termékekről és a termékvisszahívásokról, és folyamatosan tájékoztatják a forgalmazókat minden ilyen ellenőrző intézkedésről.

(3) A gyártók a termékkel járó esetleges kockázatok által indokolt mértékben a fogyasztók egészségének és biztonságának védelme érdekében elvégzik a forgalmazott termék igazságügyi tisztviselő vagy az egyes tagállamok által kijelölt egyéb képesített személy felügyelete mellett véletlenszerűen kiválasztott mintájának vizsgálatát, amelynek során kivizsgálják a panaszokat, nyilvántartást vezetnek a panaszokról, a nem megfelelő termékekről és a termékvisszahívásokról, és folyamatosan tájékoztatják a forgalmazókat minden ilyen ellenőrző intézkedésről. Az erre vonatkozó információt a piacfelügyeleti hatóság kérésére rendelkezésére bocsátják.

 

Módosítás    64

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 3 a bekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(3a) Ha a piaci forgalomba hozott termékekre a(z) …/…/EU rendelet* 12. cikke alapján a Bizottság határozata vonatkozik vagy vonatkozott, a gyártók – vagy adott esetben az importőrök – a fogyasztók egészségének és biztonságának védelme érdekében és az adott termék esetleges kockázataival arányosan legalább évente egyszer elvégzik a forgalmazott termék igazságügyi tisztviselő vagy az egyes tagállamok által kijelölt egyéb képesített személy felügyelete mellett kiválasztott reprezentatív mintáinak vizsgálatát.

 

__________

 

*HL: Kérjük illessze be a termékek piaci felügyeletéről szóló rendelet számát ( 2013/0048(COD) ).

 

Módosítás    65

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 4 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A termékkel járó esetleges kockázatokkal arányosan a gyártó műszaki dokumentációt készít. A műszaki dokumentáció esettől függően az alábbiakat tartalmazza:

A termékkel járó esetleges kockázatokkal arányosan a gyártó műszaki dokumentációt készít. A műszaki dokumentáció az alábbiakat tartalmazza:

 

Módosítás    66

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 5 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5) A gyártók a műszaki dokumentációt a termék forgalomba hozatala után tíz évig megőrzik és kérésre a piacfelügyeleti hatóságok rendelkezésére bocsátják.

(5) A gyártók a műszaki dokumentációt a termék forgalomba hozatala után tíz évig papíron vagy elektronikus formában megőrzik és a piacfelügyeleti hatóságok számára elérhetővé teszik, továbbá indokolt kérésre átadják e hatóságoknak.

 

Módosítás    67

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 6 bekezdés – 1 a albekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

Ha a termék azonosítását lehetővé tévő információkat nem közvetlenül a terméken tüntették fel, a gyártók megfelelően látható módon jelzik, hogy az ezen információkat tartalmazó felületet meg kell őrizni.

 

Módosítás    68

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 6 a bekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(6a) Azon termékek gyártói, amelyekre a(z) …/…EU rendelet* 12. cikke alapján a Bizottság határozata vonatkozik, fényképekkel illusztrált jegyzéket állítanak össze termékmodelljeikről, és megfelelő eszközök révén a nyilvánosság és más gazdasági szereplők rendelkezésére bocsátják azt.

 

A gyártó a piacfelügyeleti hatóságok és mindazon gazdasági szereplők számára, akikhez a termék a forgalmazás során eljut, kérésre bizonyítékot szolgáltat arról, hogy – az e rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében foglalt fogalommeghatározás szerinti – termékmodelljei eltérő alapvető jellemzőkkel rendelkeznek.

 

__________

 

*HL: Kérjük illessze be a termékek piaci felügyeletéről szóló rendelet számát ( 2013/0048(COD) ).

 

Módosítás    69

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 8 bekezdés – 1 albekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A gyártók gondoskodnak arról, hogy termékeikhez a piaci forgalmazás szerinti tagállam által meghatározott, a fogyasztók által könnyen érthető nyelven írt használati utasítást és biztonsági tájékoztatót mellékeljenek, kivéve ha a termékek használati utasítás és biztonsági tájékoztató nélkül is biztonságosan és a gyártó szándéka szerinti módon használhatók.

A gyártók gondoskodnak arról, hogy termékeikhez a piaci forgalmazás szerinti tagállam által meghatározott, a fogyasztóknak szóló, világosan és közérthetően megfogalmazott, a fogyasztók által könnyen érthető nyelven írt használati utasítást és biztonsági tájékoztatót mellékeljenek, kivéve ha a termékek használati utasítás és biztonsági tájékoztató nélkül is biztonságosan és a gyártó szándéka szerinti módon használhatók.

Indokolás

A törölt tagmondat a 768/2008/EK határozat R2. cikkének (7) bekezdésében nem szerepel.

 

Módosítás    70

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 9 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(9) Azok a gyártók, akik úgy ítélik meg, illetve okuk van feltételezni, hogy az általuk forgalomba hozott termék nem biztonságos vagy más ok miatt nem felel meg ennek a rendeletnek, azonnal meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket a szóban forgó termék megfelelőségének biztosítására, illetve adott esetben a forgalomból való kivonására vagy visszahívására. Továbbá ha a termék nem biztonságos, a gyártók erről haladéktalanul értesítik azoknak a tagállamoknak a piacfelügyeleti hatóságait, amelyeknek a piacán forgalmazzák a terméket, és részletesen tájékoztatják őket különösen az egészségi és biztonsági veszélyről, illetve a meghozott kiigazító intézkedésekről.

(9) A gyártók biztosítják, hogy eljárásokkal rendelkeznek a kiigazító intézkedések megtételéhez, termékeik kivonásához vagy visszahívásához. Azok a gyártók, akik úgy ítélik meg, illetve okuk van feltételezni, hogy az általuk forgalomba hozott termék nem biztonságos vagy más ok miatt nem felel meg ennek a rendeletnek, azonnal meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket a szóban forgó termék megfelelőségének biztosítására, illetve adott esetben a forgalomból való kivonására vagy visszahívására, továbbá azon fogyasztók figyelmeztetésére, akik a nem megfelelő termék miatt veszélynek vannak kitéve. Továbbá ha a termék nem biztonságos, a gyártók erről haladéktalanul értesítik azoknak a tagállamoknak a piacfelügyeleti hatóságait, amelyeknek a piacán forgalmazzák a terméket, és részletesen tájékoztatják őket különösen az egészségi és biztonsági veszélyről, illetve a meghozott kiigazító intézkedésekről és az ilyen intézkedések eredményeiről.

(Lásd az általános termékbiztonságról szóló, 2001. december 3-i 2001/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 5. cikke (1) bekezdése b) pontjának szövegét.)

 

 

Módosítás    71

Rendeletre irányuló javaslat

9 cikk – 2 bekezdés – a pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a) valamely piacfelügyeleti hatóság kérésére a termék megfelelőségének igazolásához szükséges összes információ és dokumentáció átadása a szóban forgó hatóságnak;

a) valamely piacfelügyeleti hatóság indokolt kérésére a termék megfelelőségének igazolásához szükséges összes információ és dokumentáció átadása a szóban forgó hatóságnak;

 

 

Módosítás    72

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 3 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3) Az importőr a terméken, vagy ha ez nem lehetséges, a termék csomagolásán vagy a termék kísérő dokumentációján feltünteti nevét, bejegyzett kereskedelmi nevét vagy bejegyzett védjegyét, valamint kapcsolattartási címét. Gondoskodik arról, hogy más további címke ne takarja el a gyártó által biztosított címkén feltüntetett információk egyetlen részét sem.

(3) Az importőr a terméken, vagy ha ez nem lehetséges, a termék csomagolásán vagy a termék kísérő dokumentációján feltünteti nevét, bejegyzett kereskedelmi nevét vagy bejegyzett védjegyét, valamint kapcsolattartási címét. Gondoskodik arról, hogy ezek ne takarják el a gyártó által megadott, kötelezően feltüntetendő vagy a biztonsághoz kapcsoló információk egyetlen részét sem.

Indokolás

A „ha ez nem lehetséges” kifejezés törlése nagyobb fokú rugalmasságot biztosít az importőrök számára a 10. cikk (3) bekezdésében foglalt rendelkezés végrehajtásához (az információkat feltüntethetik a csomagoláson, és nem szükségszerűen magán a terméken, így nem szükséges megbontani a csomagolást). Az utolsó mondat módosításának célja, hogy a tovább bővítse az alapvető információk lehetségesen eltakarásának módjait (ez nem csak címkék használatával történhet, hanem például további csomagolással is). Emellett az e rendelkezésben említett információkat nem szabad a címkén feltüntetett információkra korlátozni.

 

 

Módosítás    73

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 6 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(6) Az importőrök a termékkel járó esetleges kockázatok által indokolt mértékben a személyek egészségének és biztonságának védelme érdekében elvégzik a forgalmazott termék mintájának vizsgálatát, amelynek során kivizsgálják a panaszokat, nyilvántartást vezetnek a panaszokról, a nem megfelelő termékekről és a visszahívásokról, és folyamatosan tájékoztatják a gyártót és a forgalmazókat minden ilyen ellenőrző intézkedésről.

(6) Az importőrök a termékkel járó esetleges kockázatok által indokolt mértékben a személyek egészségének és biztonságának védelme érdekében elvégzik a véletlenszerűen kiválasztott forgalmazott termék mintájának vizsgálatát, amelynek során kivizsgálják a panaszokat, nyilvántartást vezetnek a panaszokról, a nem megfelelő termékekről és a visszahívásokról, és folyamatosan tájékoztatják a gyártót és a forgalmazókat minden ilyen ellenőrző intézkedésről.

 

 

Módosítás    74

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 7 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(7) Azok az importőrök, amelyek úgy ítélik meg, illetve okuk van feltételezni, hogy az általuk forgalomba hozott termék nem biztonságos vagy más ok miatt nem felel meg ennek a rendeletnek, azonnal meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket a szóban forgó termék megfelelőségének biztosítására, illetve adott esetben a forgalomból való kivonására vagy visszahívására. Továbbá ha a termék nem biztonságos, az importőrök erről haladéktalanul értesítik azoknak a tagállamoknak a piacfelügyeleti hatóságait, amelyeknek a piacán forgalmazzák a terméket, és részletesen tájékoztatják őket különösen az egészségi és biztonsági veszélyről, illetve a meghozott kiigazító intézkedésekről.

(7) Azok az importőrök, amelyek úgy ítélik meg, illetve okuk van feltételezni, hogy az általuk forgalomba hozott termék nem biztonságos vagy más ok miatt nem felel meg ennek a rendeletnek, azonnal meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket a szóban forgó termék megfelelőségének biztosítására, illetve adott esetben a forgalomból való kivonására vagy visszahívására. Továbbá ha a termék nem biztonságos, az importőrök erről haladéktalanul értesítik azoknak a tagállamoknak a piacfelügyeleti hatóságait, amelyeknek a piacán forgalmazzák a terméket, és részletesen tájékoztatják őket különösen az egészségi és biztonsági veszélyről, illetve a meghozott kiigazító intézkedésekről és az ilyen intézkedések eredményeiről.

(Lásd e képviselő által a 8. cikk (9) bekezdése és a 11. cikk (5) bekezdése tekintetében javasolt módosítást.)

Indokolás

Az „adott esetben” kifejezés jogbizonytalanságot szül, mivel a kiigazító intézkedések alkalmazásának további feltételeként értelmezhető.

 

Módosítás    75

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 8 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(8) Az importőrök a műszaki dokumentációt a termék forgalomba hozatala után tíz évig megőrzik és kérésre a piacfelügyeleti hatóságok rendelkezésére bocsátják.

(8) Az importőrök a műszaki dokumentációt a termék forgalomba hozatala után tíz évig papíron vagy elektronikus formában megőrzik és a piacfelügyeleti hatóságok számára elérhetővé teszik, továbbá indokolt kérésre átadják e hatóságoknak.

(Lásd a termékek forgalomba hozatalának közös keretrendszeréről szóló 2008. július 9-i 768/2008/EK európai parlamenti és tanácsi határozat R4. cikke (8) bekezdésének szövegét.)

Indokolás

Szó szerinti átvétel a határozat R4. cikkének (8) bekezdéséből.

 

 

Módosítás    76

Rendeletre irányuló javaslat

11 cikk – 2 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2) A termék forgalmazása előtt a forgalmazók ellenőrzik, hogy a gyártó és az importőr betartotta-e a 8. cikk (6), (7) és (8) bekezdésében és a 10. cikk (3) és (4) bekezdésében értelemszerűen előírt követelményeket.

(2) A termék forgalmazása előtt a forgalmazók ellenőrzik, hogy a terméken feltüntették-e a 8. cikk (6), (7) és (8) bekezdésében és a 10. cikk (3) és (4) bekezdésében értelemszerűen előírt információkat. A forgalmazó gondoskodik arról, hogy ezek a gyártó vagy az importőr által megadott, kötelezően feltüntetendő vagy biztonsághoz kapcsoló információk egyetlen részét se takarják el.

Indokolás

A forgalmazóra az importőrrel azonos kötelezettség vonatkozik (10. cikk (3) bekezdés), és nem takarhatja el a gyártó és az importőr által megadott lényeges információkat.

 

 

Módosítás    77

Rendeletre irányuló javaslat

11 cikk – 4 a bekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(4a) A forgalmazók a termékkel járó esetleges kockázatok által indokolt mértékben a fogyasztók egészségének és biztonságának védelme érdekében elvégezhetik a forgalmazott termék véletlenszerűen kiválasztott mintáinak vizsgálatát.

Indokolás

Nem célszerű arra kötelezni a forgalmazókat, hogy vizsgálják meg a forgalmazott termékeket. Mindazonáltal – a jelenlegi gyakorlattal összhangban – e rendeletnek – különösen az esetleges kockázatokkal járó termékek esetében – ösztönöznie kell a forgalmazókat e vizsgálat elvégzésére.

 

 

Módosítás    78

Rendeletre irányuló javaslat

11 cikk – 5 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5) Azok a forgalmazók, amelyek úgy ítélik meg vagy okkal feltételezik, hogy az általuk forgalmazott termék nem felel meg a 8. cikk (6), (7) és (8) bekezdése és a 10. cikk (3) és (4) bekezdése értelemszerűen alkalmazandó előírásainak, gondoskodnak arról, hogy meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket a szóban forgó termék megfelelőségének biztosítására, illetve adott esetben a forgalomból való kivonására vagy visszahívására. Továbbá ha a termék nem biztonságos, a forgalmazók erről haladéktalanul értesítik értelemszerűen a gyártót vagy az importőrt, továbbá azoknak a tagállamoknak a piacfelügyeleti hatóságait, amelyeknek a piacán forgalmazzák a terméket, és részletesen tájékoztatják őket különösen az egészségi és biztonsági veszélyről, illetve a meghozott kiigazító intézkedésekről.

(5) Azok a forgalmazók, amelyek úgy ítélik meg vagy okkal feltételezik, hogy az általuk forgalmazott termék nem felel meg a 8. cikk (6), (7) és (8) bekezdése és a 10. cikk (3) és (4) bekezdése értelemszerűen alkalmazandó előírásainak, haladéktalanul gondoskodnak arról, hogy meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket a szóban forgó termék megfelelőségének biztosítására, illetve adott esetben a forgalomból való kivonására vagy visszahívására. Továbbá ha a termék nem biztonságos, a forgalmazók erről haladéktalanul értesítik értelemszerűen a gyártót vagy az importőrt, továbbá azoknak a tagállamoknak a piacfelügyeleti hatóságait, amelyeknek a piacán forgalmazzák a terméket, és részletesen tájékoztatják őket különösen az egészségi és biztonsági veszélyről, illetve a meghozott kiigazító intézkedésekről és az ilyen intézkedések eredményeiről.

Indokolás

A reagálási képesség tekintetében azonos kötelezettségnek kell vonatkoznia a gyártókra, az importőrökre és a forgalmazókra (a „haladéktalanul” szó beillesztéséhez kapcsolódik). Ezenkívül biztosítani kell, hogy a piacfelügyeleti hatóságok megfelelő tájékoztatásának garantálása érdekében (nyomon követés) a gyártók által a piacfelügyeleti hatóságok számára nyújtott tájékoztatás a lehetséges kiigazító intézkedések eredményeit is magában foglalja. Ugyanez a kötelezettség vonatkozik a gyártókra (8. cikk), az importőrökre (10. cikk) és a forgalmazókra (11. cikk).

 

 

Módosítás    79

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 1 bekezdés – b pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b) a gyártó, az importőr vagy a forgalmazó bizonyítani tudja, hogy a veszély teljes körűen ellenőrzés alatt áll, így a termék már nem veszélyeztetheti személyek egészségét és biztonságát;

b) a gyártó, az importőr vagy a forgalmazó bizonyítani tudja, hogy a veszély ténylegesen ellenőrzés alatt áll, és így megelőzhetők a személyek egészségét és biztonságát veszélyeztető tényezők;

Indokolás

A kockázatok teljes körű ellenőrzése a gyakorlatban megvalósíthatatlan. A szöveget ezért úgy kell kiigazítani, hogy jogbiztonságot teremtsen a gazdasági szereplők számára.

 

Módosítás    80

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 1 bekezdés – c pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c) a termék veszélyességének oka olyan jellegű, hogy annak ismerete nem jelentene hasznos információt a hatóságok vagy a nyilvánosság számára.

törölve

Indokolás

Csaknem lehetetlen meghatározni, hogy mi képez „hasznos információt a hatóságok vagy a nyilvánosság számára”.

 

 

Módosítás    81

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1) A gazdasági szereplőknek kérésre azonosítaniuk kell a piacfelügyeleti hatóságok részére a következőket:

(1) A gazdasági szereplőknek kérésre tájékoztatniuk kell a piacfelügyeleti hatóságokat a következőkről:

Indokolás

Az érintett termékek mennyiségére vonatkozó információ, valamint a nyomon követhetőségre vonatkozó valamennyi rendelkezésre álló információ különösen hasznos a kockázatértékelés és a célzott vizsgálatok végzése szempontjából.

 

 

Módosítás    82

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 2 a bekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(2a) Amennyiben a gazdasági szereplők azonosítják az (1) bekezdésben említett információkat, a piacfelügyeleti hatóságok bizalmas információként kezelik azokat.

Indokolás

Sok forgalmazó és nagykereskedő üzleti titoknak tekinti, hogy honnan szerzik be áruikat, és kiknek szállítanak. Ezért védeni kell a beszállítóik azonosítását szolgáló adatokat. A gazdasági szereplők által nyújtott információkat tehát csak a piacfelügyeleti hatóságok használhatják fel, és ki kell zárni a kereskedelmi szempontból érzékeny információk közzétételét vagy versenytársak általi megismerését.

 

 

Módosítás    83

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1) Bizonyos termékek, termékkategóriák és -csoportok esetében, amelyek sajátos jellemzőik miatt, illetve a sajátos forgalmazási vagy használati feltételekből adódóan nagy valószínűséggel súlyosan veszélyeztethetik a személyek egészségét és biztonságát, a Bizottság előírhatja a terméket forgalomba hozó és forgalmazó gazdasági szereplőknek, hogy nyomonkövetési rendszert hozzanak létre, illetve ilyet használjanak.

(1) Bizonyos termékek, termékkategóriák és -csoportok esetében, amelyek sajátos jellemzőik miatt, illetve a sajátos forgalmazási vagy használati feltételekből adódóan nagy valószínűséggel súlyosan veszélyeztethetik a személyek egészségét és biztonságát, a Bizottság – adott esetben a vonatkozó érdekelt felekkel folytatott konzultációt követően – előírhatja a terméket forgalomba hozó és forgalmazó gazdasági szereplőknek, hogy nyomonkövetési rendszert hozzanak létre, illetve ilyet használjanak.

Indokolás

Mielőtt a Bizottság új nyomonkövetési követelményekre tesz javaslatot, konzultálnia kell a vonatkozó érdekelt felekkel, például üzleti és fogyasztói szervezetekkel, hogy felhasználhassák szakértelmüket, és figyelembe vegyék az ilyen követelmények gyakorlati következményeit.

 

 

Módosítás    84

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – a pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a) mindazon termékek, termékkategóriák és -csoportok meghatározása, amelyek nagy valószínűséggel az (1) bekezdésben leírt módon súlyosan veszélyeztethetik a személyek egészségét és biztonságát;

a) mindazon termékek, termékkategóriák és -csoportok meghatározása, amelyek nagy valószínűséggel az (1) bekezdésben leírt módon súlyosan veszélyeztethetik a személyek egészségét és biztonságát. A Bizottságnak a vonatkozó, felhatalmazáson alapuló jogi aktusokban közölnie kell, hogy alkalmazta-e a 2010/15/EU bizottsági határozatban1 szereplő kockázatelemzési módszert, vagy – amennyiben e módszer az adott termék esetében nem megfelelő – részletesen be kell mutatnia az alkalmazott módszert;

 

__________

 

1 A 2001/95/EK irányelv (az általános termékbiztonságról szóló irányelv) 12. cikke alapján létrehozott Közösségi Gyors Tájékoztatási Rendszer (RAPEX) és a 11. cikke alapján létrehozott értesítési eljárás irányítására vonatkozó iránymutatások megállapításáról szóló, 2009. december 16-i 2010/15/EK bizottsági határozat (HL L 22., 2010.1.26., 1. o.)

 

Módosítás    85

Rendeletre irányuló javaslat

15 a cikk (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

15a. cikk

 

Termékbiztonsági kapcsolattartó pontok

 

(1) A tagállamok termékbiztonsági kapcsolattartó pontokat jelölnek ki területükön, és közlik ezek elérhetőségi adatait a többi tagállammal és a Bizottsággal.

 

(2) A Bizottság összeállítja és rendszeresen frissíti a termékbiztonsági kapcsolattartó pontok listáját, és azt az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzéteszi. Ezenkívül a Bizottság ezeket az információkat a weboldalán is elérhetővé teszi.

(Lásd az egyes nemzeti műszaki szabályoknak a valamely másik tagállamban jogszerűen forgalmazott termékekre történő alkalmazására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 2008. július 9-i 764/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 9. cikkének szövegét.)

Indokolás

A termékbiztonsággal kapcsolatos jogszabályokról tartott képzések elősegítésével, valamint az információ ágazatok közötti és a gazdasági szereplőknek történő továbbításának megkönnyítésével szélesíteni kell a termékinformációs kapcsolattartó pontok alkalmazási területét.

 

Módosítás    86

Rendeletre irányuló javaslat

15 b cikk (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

15b. cikk

 

A termékbiztonsági kapcsolattartó pontok feladatai

 

(1) A termékbiztonsági kapcsolattartó pontok többek között valamely gazdasági szereplő, vagy egy másik tagállam illetékes hatósága kérésére rendelkezésre bocsátják a következő információkat:

 

a) a konkrét terméktípusra azon a területen vonatkozó műszaki szabályok, ahol az említett termékbiztonsági kapcsolattartó pontok találhatók, valamint tájékoztatás arra vonatkozóan, hogy a tagállam jogszabályai szerint az adott terméktípusra vonatkozik-e előzetes engedélyezési kötelezettség, továbbá a 764/2008/EK rendeletben előírt kölcsönös elismerés elvére és az említett rendeletnek az adott tagállam területén való alkalmazására vonatkozó információk;

 

b) az adott tagállam területén található illetékes hatóságok elérhetőségi adatai, amelyeken közvetlenül kapcsolatba lehet velük lépni, beleértve az adott műszaki szabályoknak az e tagállam területén való végrehajtásának felügyeletéért felelős hatóságok adatait;

 

c) az adott tagállam területén általánosan rendelkezésre álló jogorvoslatok az illetékes hatóságok és a gazdasági szereplő közötti vita esetén.

 

(2) A termékbiztonsági kapcsolattartó pontok az (1) bekezdésben említett kérésekre a beérkezésüket követően tizenöt munkanapon belül válaszolnak.

 

(3) Azon tagállam termékbiztonsági kapcsolattartó pontjai, amelyben az érintett gazdasági szereplő jogszerűen forgalmazta a szóban forgó terméket, a 764/2008/EK rendelet 6. cikkében említettek szerint bármely szükséges információt vagy észrevételt a gazdasági szereplő vagy az illetékes hatóság rendelkezésére bocsáthatnak.

 

(4) A tagállamok a termékbiztonsági kapcsolattartó pontok keretében irodákat nyithatnak a termékbiztonsági jogszabályokra és általában a követelményekre vonatkozó képzés, valamint az ágazatok közötti információtovábbítás előmozdítása érdekében, a gazdasági szereplők termékbiztonsági követelményekre vonatkozó képzésének támogatására.

 

(5) A termékbiztonsági kapcsolattartó pontok az (1) bekezdésben említett tájékoztatás nyújtásáért semmilyen díjat nem számíthatnak fel.

(Lásd az egyes nemzeti műszaki szabályoknak a valamely másik tagállamban jogszerűen forgalmazott termékekre történő alkalmazására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 2008. július 10-i 764/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 9. cikkének szövegét.)

Indokolás

A termékbiztonsággal kapcsolatos jogszabályokról tartott képzések elősegítésével, valamint az információ ágazatok közötti és a gazdasági szereplőknek történő továbbításának megkönnyítésével szélesíteni kell a termékinformációs kapcsolattartó pontok alkalmazási területét.

 

 

Módosítás    87

Rendeletre irányuló javaslat

16 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A Bizottság felkérhet egy vagy több európai szabványügyi szervezetet ara, hogy készítsen vagy azonosítson egy olyan szabványt, amelynek célja annak biztosítása, hogy az adott szabványnak vagy annak egyes részeinek megfelelő termékek teljesítik a 4. cikkben előírt általános biztonsági követelményt. A Bizottság meghatározza a kért európai szabványra vonatkozó tartalmi követelményeket, és határidőt állapít meg annak elfogadására.

A Bizottság felkérhet egy vagy több európai szabványügyi szervezetet ara, hogy készítsen vagy azonosítson egy olyan szabványt, amelynek célja annak biztosítása, hogy az adott szabványnak vagy annak egyes részeinek megfelelő termékek teljesítik a 4. cikkben előírt általános biztonsági követelményt. A Bizottság – adott esetben az érintett szereplők véleményének figyelembe vételével meghatározza a kért európai szabványra vonatkozó tartalmi követelményeket, és határidőt állapít meg annak elfogadására.

(Lásd e képviselő által a (24) preambulumbekezdés tekintetében javasolt módosítást.)

Indokolás

A Bizottságnak megfelelő módon figyelembe kell vennie az érintett szereplők véleményét az új európai biztonsági normák meghatározásakor annak biztosítása érdekében, hogy a normák reálisak, arányosak és hatékonyak legyenek.

 

Módosítás    88

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 1 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1) A tagállamok megállapítják az e rendelet rendelkezéseinek megsértése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó szabályokat, és minden szükséges intézkedést megtesznek azok érvényesítése érdekében. A szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük. A tagállamok az említett rendelkezésekről [beillesztendő dátum: az e rendelet alkalmazási időpontját megelőző 3 hónap]-ig tájékoztatják a Bizottságot, és haladéktalanul értesítik a rendelkezéseket érintő minden későbbi módosításról is.

(1) A tagállamok megállapítják az e rendelet rendelkezéseinek megsértése esetén alkalmazandó megfelelő szankciók megállapítására vonatkozó szabályokat, és megteszik a végrehajtásuk biztosításához szükséges valamennyi intézkedést. A tagállamok e rendelkezésekről …*-ig tájékoztatják a Bizottságot, és haladéktalanul értesítik az e rendelkezéseket érintő minden későbbi módosításról is.

 

_______________

 

*HL: Kérjük beilleszteni a dátumot: e rendelet alkalmazásának időpontja előtt három hónappal.

 

Módosítás    89

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 2 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2) Az (1) bekezdésben említett szankciók megállapításakor tekintetbe kell venni a vállalkozások méretét, különösen a kis- és középvállalkozások helyzetét. A szankciók fokozhatók, ha az érintett gazdasági szereplő korábban már hasonló módon megsértette a rendelkezéseket, illetve súlyos esetben akár büntetőjogi szankciók is szóba jöhetnek.

(2) Az előírt szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük. A szankciók megállapítása során figyelmet kell fordítani a jogsértés súlyosságára és időtartamára, illetve adott esetben a szándékosságára is. Ezenkívül a szankciók megállapítása során figyelembe kell venni, hogy ha az érintett gazdasági szereplő korábban már hasonló módon megsértette-e a rendelkezéseket, illetve súlyos esetben akár büntetőjogi szankciók is szóba jöhetnek.

 

Módosítás    90

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 2 a bekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(2a) A jogsértések esetén alkalmazandó közigazgatási szankcióknak legalább ki kell egyenlíteniük a jogsértéssel elérni kívánt gazdasági előnyt, de nem haladhatják meg a gazdasági szereplő éves forgalmának vagy annak becsült értékének 10%-át. A kiszabott szankciók meghaladhatják az éves forgalom vagy annak becsült értéke 10%-át, amennyiben ez a jogsértéssel elérni kívánt gazdasági előny kiegyenlítése érdekében szükséges. Súlyos jogsértés esetén büntetőjogi szankciók is kivethetők.

 

Módosítás    91

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 2 b bekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(2b) A tagállamok tájékoztatják a Bizottságot az e rendelet értelmében kiszabott szankciók típusáról és mértékéről, megnevezik a rendelet tényleges jogsértését, valamint azonosítják a gazdasági szereplőt, amellyel szemben a szankciókat kivetették. A Bizottság ezt az információt elektronikusan, illetve adott esetben más módon a nyilvánosság számára elérhetővé teszi.

 

A Bizottság az első albekezdés értelmében kapott információk alapján közzéteszi és naprakészen tartja azon gazdasági szereplők feketelistáját, akikről többször is bebizonyosodott, hogy szándékosan megszegik e rendelet rendelkezéseit.

 

 

Módosítás    92

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk – 1 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Legkésőbb [öt] évvel e rendelet alkalmazási időpontját követően a Bizottság megvizsgálja e rendelet alkalmazását, és értékelő jelentést küld az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak. A jelentésben be kell számolnia arról, hogy a rendelet célkitűzései – különösen a fogyasztók nem biztonságos termékekkel szembeni védelme tekintetében – megvalósultak-e, figyelembe véve a rendelet vállalkozásokra, különösen a kis- és középvállalkozásokra gyakorolt hatásait.

Legkésőbb [öt] évvel e rendelet alkalmazási időpontját követően és azt követően ötévenként a Bizottság megvizsgálja e rendelet alkalmazását, és értékelő jelentést küld az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak. A jelentésben be kell számolnia arról, hogy a rendelet célkitűzései – különösen a fogyasztók nem biztonságos termékekkel szembeni, e rendelet 4. cikke értelmében vett védelme tekintetében – megvalósultak-e, figyelembe véve a rendelet vállalkozásokra, különösen a kis- és középvállalkozásokra gyakorolt hatásait. A jelentés értékeli az 1025/2012/EU rendelet e rendelet alkalmazási körén belüli következményeit és hozadékait is.

 

 

INDOKOLÁS

 

Bevezetés

 

Amikor a Bizottság 2013. február 13-án előterjesztette a fogyasztási cikkek biztonságosságára vonatkozó rendeletjavaslatát, az előterjesztés az európai fogyasztók és vállalkozások számára egyaránt hosszú és kimerítő válság közepén történt. A javaslat tehát a szabályozás és az uniós jogszabályok egyszerűsítése közötti választásról vita közepette született.

 

Az előadó megalapozott választ kíván adni erre az alapvető és azóta is tartó vitára. Az előadó álláspontja szerint kétségtelen, hogy a jól működő egységes piachoz két alapvető elem szükséges: a fogyasztó számára a biztonság és a vállalkozások számára az egyenlő versenyfeltételek. A fogyasztók csak szabályozással és követelmények előírásával lehetnek biztonságban. A fogyasztókat csakis biztonságos termékek ösztönzik arra, hogy több terméket vásároljanak az egységes piacon. A termékbiztonság kulcsfontosságú a jól működő egységes piac biztosításához, továbbá előmozdítja az európai vállalkozások növekedését és az Unió jólétét.

 

Az előadó általánosságban üdvözli a Bizottság javaslatát, mivel a javaslat jórészt megfelel az általános termékbiztonságról szóló irányelv felülvizsgálatáról és a piacfelügyeletről szóló európai parlamenti állásfoglalás[2] ajánlásainak. A fogyasztási cikkek biztonságosságáról szóló rendelet az egységes piac nagy részét érinti. Ahogyan a Bizottság hatásvizsgálatában[3] megállapítja, a harmonizált és nem harmonizált fogyasztási cikkek tekintetében az EU-n belüli kereskedelem volumene 2008 és 2010 között mintegy 1 billió EUR volt.

Az európai fogyasztók azonban az egységes piaci tevékenységük során nem érzik magukat biztonságban. Az Eurobarométer által 2012-ben végzett bizottsági felmérés szerint a fogyasztók 27 %-a gondolja úgy, hogy az egységes piacon forgalmazott nem élelmiszer jellegű fogyasztási cikkek jelentős számban nem biztonságosak[4].

Ezenfelül a nem élelmiszer jellegű veszélyes termékek riasztási rendszerének (RAPEX) működéséről szóló 2012. évi jelentés tanúsága szerint a RAPEX rendszerben bejelentett termékekre vonatkozó riasztások száma a 2011-es adatokhoz képest 26 %-kal emelkedett[5]. Az emelkedés egy része minden kétséget kizáróan a jobb tagállami piacfelügyeleti tevékenységnek tudható be, de az is kétségtelen, hogy az egységes piacon forgalmazott veszélyes termékek száma is növekszik.

Az előadó ezt elfogadhatatlannak tartja, mivel az egységes piacba vetett bizalom hiánya általában véve akadályozza a növekedést és a jólétet az Unióban. E probléma megoldásához kulcsfontosságú az e rendelet által létrehozott, jól működő termékbiztonsági rendszer.

 

Horizontális kérdések

 

A fogyasztási cikkek biztonságosságáról szóló rendelet mint általános biztonsági háló

Az előadó számára alapvető fontosságú, hogy e rendelet továbbra is „biztonsági háló” szerepet töltsön be a termékbiztonság tekintetében. A jelenlegi jogszabályok közül az általános termékbiztonságról szóló irányelv[6] hangsúlyozza, hogy az irányelv azokra az esetekre alkalmazandó, amikor az uniós jogszabályok részletesebb biztonsági rendelkezéseket nem tartalmaznak, és ezen keresztül valamennyi forgalomba hozott termék biztonságát szavatolja.

A jelenlegi rendelkezések e rendelettel történő összehangolása nyomán a fogyasztási cikkek biztonságosságáról szóló rendelet „ernyőfunkciót” tölt be; célja a fent említett kiskapu bezárása. Az előadó tehát kiköti, hogy a rendelet széles körű, horizontális jellegű jogalkotási keret, amely a meglévő vagy létrehozandó termékekkel kíván foglalkozni, és be kívánja tölteni a fennálló joghézagokat.

 

Az elővigyázatosság elvének újbóli bevezetése

Az uniós termékekre vonatkozó jogszabályok biztonsági hálójának hatékony biztonságossági követelményekről kell rendelkeznie. Az előadó azonban úgy véli, hogy a bizottsági javaslatnak van egy nagyobb hiányossága: az általános termékbiztonságról szóló irányelvben [7] a termékek lehetséges veszélyeinek értékeléséről szóló részből törölték az elővigyázatossági elvre való hivatkozást.

Az előadó megítélése szerint ez nem a megfelelőbb jelzés a fogyasztók, gazdasági szereplők és piacfelügyeleti hatóságok felé. Ehelyett – a termékbiztonság értékelésekor az alapvető biztonságossági szempontok megfelelő figyelembevételének biztosítása érdekében – újból be kell vezetni az EUMSZ 191. cikkének (2) bekezdésében szereplő elővigyázatosság elvét.

 

Az elővigyázatosság elvének újbóli bevezetésével az előadó hangsúlyozza e horizontális elv megőrzésének fontosságát, amely a termékek biztonságossága és a fogyasztók biztonsága szempontjából egyaránt sarokkőnek tekinthető.

 

Szigorú hozzáigazítás az új jogalkotási kerethez

 

A fogyasztási cikkek biztonságosságára vonatkozó bizottsági javaslat egyik legfontosabb újítása a gazdasági szereplők 768/2008/EK[8] rendelet szerinti kötelezettségeinek e rendelethez való hozzáigazítása. Ez újítás, mivel a határozat – az új jogalkotási keret részeként – mindeddig csak a harmonizált uniós jogszabályokhoz volt hozzáigazítva, e rendelet II. fejezete viszont kizárólag nem harmonizált termékekre vonatkozik.

 

Az előadó döntő fontosságúnak tartja, hogy a gazdasági szereplők kötelezettségei tekintetében az uniós jogszabályok össze legyenek hangolva. Ezért a határozat és e rendelet egymáshoz igazítását a lehető legszigorúbban kell megvalósítani, azaz törekedni kell arra, hogy a határozatban már bevezetett és e rendeletbe átvett rendelkezések szövege ne módosuljon.

 

A tervezés által garantált biztonságosság fokozott hangsúlyozása

A termék biztonságossága mindig a gyártók felelőssége lesz. Annak biztosítása, hogy a gyártók már a tervezési szakaszban automatikusan vegyék figyelembe a termékbiztonság szempontját, nagy mértékben befolyásolhatja a piacon forgalmazott termékek biztonságosságát, és piacfelügyeleti erőforrásokat takarít meg.

 

Az előadó felkéri a Bizottságot, hogy felhasználóbarát, hatékony módszerek kidolgozásával segítse a gazdasági szereplőket a termék veszélyeinek még a forgalomba hozatal előtti értékelésében.

 

A legfontosabb javaslatok

Az előadó a négy fent említett horizontális kérdésen kívül az alábbi kulcsfontosságú javaslatokra összpontosít:

 

Kiszolgáltatott fogyasztók

Különleges figyelmet kell fordítani az egységes piacon a kiszolgáltatott fogyasztókra. A termékek biztonságosságának értékelésekor a fogyasztó kiszolgáltatottsága kulcsfontosságú tényező annak eldöntésében, hogy egy termék biztonságos-e vagy sem. Ezenkívül az előadó a termék biztonságosságának értékelésekor a gyermekek számára vonzó termékek fogalmának figyelembevételét is szükségesnek látja.

 

Származási ország

A bizottsági javaslat kötelezővé teszi a származás feltüntetését a termékeken és azok csomagolásán. Az előadó megtartja a 7. cikkben szereplő javaslatot, mert az kulcsfontosságú a piacfelügyeleti hatóságok nyomonkövethetőségének javítása, a beszállítói lánc átláthatóságának fokozása és ezáltal a fogyasztók egységes piacba vetett bizalmának erősítése szempontjából.

 

CE+ - jelölés

A CE-jelölés azt a jelzést küldi a fogyasztók felé, hogy a termék biztonságos. A CE-jelölés azonban csupán a gyártó jelzése arra vonatkozóan, hogy felelősséget vállal azért, hogy a termék a vonatkozó jogszabályokban rögzített összes alkalmazandó követelménynek megfelel. Az előadó egy új CE+ -jelölés bevezetését javasolja, amely azt jelzi, hogy a jelölt terméket független harmadik fél tesztelte, és egy illetékes szerv biztonságosnak találta. Az új CE+ -jelölés tehát kiegészíti a jelenlegi CE-jelölést.

 

Transzatlanti párbeszéd

Az Amerikai Egyesült Államok termékbiztonsággal és piacfelügyelettel foglalkozó hatóságaival való együttműködés döntő fontosságú az Unió jelenlegi helyzetének és jogalkotási rendszerének javítása szempontjából. Az Unió a hivatalos együttműködésen, párbeszéden és a bevált gyakorlatok cseréjén keresztül tanulhat az Egyesült Államoktól a jobb és hatékonyabb jogalkotás terén. Az e jelentéshez benyújtandó módosítások előterjesztésére megállapított határidő lejárta előtt az előadó párbeszédet kezdeményez az amerikai kormány képviselőivel, és lehetőleg ebben a szakaszban előterjeszti a transzatlanti párbeszéddel kapcsolatos módosításokat.

 

Termékbiztonsági kapcsolattartó pontok

Az egyes nemzeti műszaki szabályoknak a valamely másik tagállamban jogszerűen forgalmazott termékekre történő alkalmazására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló 764/2008/EK rendelettel termékinformációs kapcsolattartó pontokat hoztak létre minden tagállamban, hogy tájékoztassák a gazdasági szereplőket a kölcsönös elismeréssel kapcsolatos, e rendeletben foglalt szabályokról. Az előadó azonban szükségesnek tartja, hogy a termékbiztonsággal kapcsolatos jogszabályokról tartott képzések elősegítésével, valamint az információ ágazatok közötti és a gazdasági szereplőknek történő továbbításának megkönnyítésével szélesítsék e termékinformációs kapcsolattartó pontok alkalmazási területét.

 

Szankciók

A szankciókat és a bírságokat egyszerűsíteni kell és meghatározott célhoz kell kötni annak érdekében, hogy a piacfelügyeleti tevékenység költségének legnagyobb részét a tisztességtelen kereskedők állják. Az Unióban a piacfelügyelet árát jelenleg az adófizetők fizetik meg. A jövőben a szankciók döntő fontosságúak abból a szempontból, hogy – miközben arányosak és méltányosak – megakadályozzák és eltántorítsák a tisztességtelen kereskedőket az egységes piacon való megjelenéstől.

 

Online értékesítés

Végül, mivel a fogyasztók nagyszámú terméket vásárolnak harmadik országokból online módon, amelyek adott esetben nem felelnek meg az európai biztonságossági követelményeknek, ennélfogva veszélyeztetik a fogyasztók egészségét és biztonságát, az előadó hangsúlyozza, hogy kiemelten kell foglalkozni azzal, hogy a Bizottság által kezdeményezett oktató és figyelemfelkeltő kampányokon keresztül erősítsék a fogyasztók e-kereskedelembe vetett bizalmát.

 

MELLÉKLET – AZ ÉRDEKELTEK ÁLTAL BENYÚJTOTT LISTA

 

 

Felelősségi nyilatkozat

Az érdekelt felek alábbi jegyzékét 2010 januárjától e jelentéstervezet 2013. júniusi határidejéig gyűjtötték össze értekezletek, levelek és állásfoglalások alapján.

 

Megjegyzendő, hogy a jegyzék nem teljes körű. Lehetetlen részletesen leírni az e jogalkotás során az előadóhoz érkezett hozzászólások valamennyi típusát. Ezenfelül az előadó 2008 óta dolgozik az Európai Parlamentben a termékbiztonság témáján. A források tehát igen számosak, és teljes körűen nem adhatók meg.

 

Az alábbi felsorolás célja mindössze az, hogy az előadó nyíltan megmutassa, milyen forrásokból merít e jelentéstervezet.

 

Az érdekeltek jegyzéke

§ANEC

§Európai Fogyasztók Szervezete

§BUSINESSEUROPE

§CEN-CENELEC

§CEOC International

§Dán Iparszövetség

§Dán Kereskedelmi Kamara

§Dán Fogyasztóvédelmi Tanács

§A dán biztonságtechnológiai hatóság

§Dán Szabványügyi Alapítvány

§Egészség- és Fogyasztóügyi Főigazgatóság

§ETUI (Európai Szakszervezeti Intézet)

§Eurocommerce

§Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

§European Tyre and Rubber Manufacturer Association

§Az Európai Unió Tanácsának 2013 őszétől soron következő litván elnöksége

§Az Európai Unió Tanácsának 2013. tavaszi ír elnöksége

§Jean-Philippe MONTFORT, partner a MayerBrownnál

§LEGO és TIE (Toy Industries Europe)

§Louis Vuitton Moët Hennessy (LVMH)

§Orgalime

§Ausztria Európai Unió mellett működő állandó képviselete

§Dánia Európai Unió mellett működő állandó képviselete

§Hollandia Európai Unió mellett működő állandó képviselete

§Torben RAHBEK, független tanácsadó

§TÜV

§UL DEMKO

§Az Egyesült Államok Fogyasztói Termékbiztonsági Bizottsága (CPSC)

§VELUX Dánia

2013. június 4-én az előadó a BUSINESSEUROPE-pal és az Európai Fogyasztók Szervezetével együttműködve vitát rendezett. A résztvevők jegyzéke az előadó hivatalától elkérhető.

18.9.2013

VÉLEMÉNY a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről

a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részére

a fogyasztási cikkek biztonságosságáról, valamint a 87/357/EGK tanácsi irányelv és a 2001/95/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról

( COM(2013)0078 – C7‑0042/2013 – 2013/0049(COD) )

A vélemény előadója: Cristiana Muscardini

 

 

RÖVID INDOKOLÁS

A biztonságos, legális és nem hamisított fogyasztási cikkek szabad mozgása az Európai Unió egyik alapköve, az egységes piac működésének alappillére, vissza tudja adni a fogyasztók bizalmát, akiknek egy európai jogalkotási hiányosság következtében jelenleg nincs joguk megismerni a vásárolt termékek származási helyét.

 

E javaslat célja, hogy egyértelművé tegye a nem élelmiszer jellegű fogyasztási cikkekre vonatkozó szabályozási keretet, figyelembe véve a gazdasági szereplők és a nemzeti hatóságok hatáskörét, amelyeknek harmonizációra van szükségük a szabályok és ellenőrzések, valamint a már meglévő jogszabályok értelmezése és alkalmazása terén. E hiányosság komoly akadályt jelent a piacfelügyeleti tevékenység hatékonyságára nézve, és ennek következményeként magasabb költségeket ró az európai vállalkozásokra.

 

A rendelet szövege nagyratörő és számos kötelezettséget állapít meg a gyártók, az importőrök és a forgalmazók számára annak biztosítása érdekében, hogy a szükséges információk mindig jól láthatók legyenek a fogyasztó számára, annak ellenére, hogy maradnak még kérdések e kötelezettségek alkalmazásával kapcsolatban.

 

Az előadó üdvözli a javasolt rendelet hatályának egyértelmű meghatározását a fogyasztásra szánt, nem élelmiszer jellegű késztermékek vonatkozásában, amely javaslatban a biztonság elve horizontálisan alkalmazandó. Alapvető fontosságúnak tartja ugyanis a termékek nyomonkövethetőségi kötelezettségének a meglétét a jogellenes és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megelőzése vagy korlátozása érdekében, amely kötelezettség a teljes ellátási lánc ellenőrzésének részét képezi, és számos európai vállalkozás már eddig is alkalmazta, így reagálva a piaci igényekre.

 

Mindehhez hozzáadódik a termékek eredetének kötelező feltüntetése, amely érvényre juttatja a nyomonkövethetőség alapkövetelményeit azáltal, hogy a biztonságról szóló két- és többoldalú együttműködés keretében megkönnyíti a felügyeleti hatóságoknak a termékek gyártási helyének megállapításával kapcsolatos feladatait, és elősegíti a származási ország hatóságaival való kapcsolattartást. Annak ismerete, hogy mely országban állították elő a terméket, egyáltalán nem vezeti félre a fogyasztókat egy termék kiválasztásakor, hanem alapvető fontosságú egy termék fenntarthatóságának megértése szempontjából a társadalmi, környezetvédelmi és gyártási normák, valamint maga a termék minősége és biztonsága tekintetében. Akkor van meg a választás szabadsága, ha a fogyasztó minden, a tudatos vásárlás szempontjából hasznos paramétert megismerhet. Mindez már most is így működik számos országban, kereskedelmi partnereinknél és versenytársainknál, ahol a 20-as évektől kezdve szigorú származási szabályok vannak érvényben és kötelezően alkalmazandók minden árura, és amelyek alól nem képeznek kivételt az Európában gyártott és ezen országokba importált áruk sem. Erre példa többek között az Amerikai Egyesült Államok, Mexikó, Kanada, Japán és más országok.

Az információ biztonságot jelent, és az információbiztonság mind a fogyasztók egészsége, mind az európai ipar fejlődése miatt fontos.

 

Az előadónak mindazonáltal kétségei vannak a rendeletben megfogalmazott kockázat természetét illetően: nem derül ki világosan, hogy a nyomonkövethetőségi kötelezettségeket megkülönböztetés nélkül minden nem harmonizált termékre kell-e alkalmazni, vagy az arányosság biztosítása érdekében azok alól mentesíteni kell a rendkívül alacsony kockázati szintű, vagy a már más irányelvek és rendeletek hatálya alá eső termékeket.

 

A jogszabályi egyszerűsítés keretében a rendelet hatályát helyénvaló lenne kiterjeszteni minden nem harmonizált termékre, az élelmiszer-ipari ágazat kivételével.

 

Az előadó továbbá úgy véli, hogy tisztázni kell és világosan meg kell határozni, hogy az egyes tagállamoknak milyen módon, mekkora szigorral és milyen időzítéssel áll jogukban szankcionálni a rendelet megsértését. Meg kellene tehát határozni a szankciók közös minimális és maximális szintjeit, valamint végrehajtási idejüket annak biztosítása érdekében, hogy azoknak a gazdasági szereplőknek, amelyek nem felelnek meg a biztonsági szabályoknak, azonos következményekkel kelljen számolniuk függetlenül attól, hogy mely tagállamban tevékenyednek, továbbá annak érdekében, hogy felülvizsgálják az arányosság elvét azon feltevésből kiindulva, hogy a szankciónak arányban kell állnia az európai területen eladott áru mennyiségével, valamint annak pénzbeli értékével.

A nyitott határokkal rendelkező Unióban nem lehetnek érvényben egymástól túlzottan eltérő szankciók a kereskedelem területén elkövetett ugyanazon szabálysértésért, annál is kevésbé, mivel a kereskedelem területén az Unió majdhogynem kizárólagos hatáskörrel rendelkezik.

MÓDOSÍTÁSOK

A Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság felkéri a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy jelentésébe foglalja bele az alábbi módosításokat:

 

 

Módosítás    1

Rendeletre irányuló javaslat

10 a preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

Az internetes értékesítés és szokások fejlődése vonatkozásában fel kell hívni a figyelmet azokra a nehézségekre, amelyekkel a piacfelügyeleti hatóságok szembesülnek az online úton értékesített veszélyes termékekkel szemben hozott intézkedések során. Ez rendkívüli jelentőségű, mivel az interneten a fogyasztók egyre több olyan, harmadik országokból származó terméket vásárolnak, amely nem felel meg az európai normáknak és ily módon veszélyezteti a fogyasztók egészségét és biztonságát. E kihívások kezelése érdekében biztosítani kell az importált termékek megfelelő ellenőrzését. Ennek érdekében konkrét eszközöket kell létrehozni egyrészt a vámhatóságok számára, másrészt a végrehajtó hatóságok közötti fokozottabb együttműködés vonatkozásában. Meg kell erősíteni és egységesíteni kell az interneten vásárolt termékek vámellenőrzését és piaci felügyeletét.

 

 

 

Módosítás    2

Rendeletre irányuló javaslat

13 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(13) A termékek biztonságát valamennyi fontos szempont – különösen az érintett termékek sajátosságai és kiszerelése, valamint a termékeket valószínűleg használó fogyasztói csoportok (különös tekintettel az olyan kiszolgáltatott fogyasztói csoportokra, mint a gyermekek, az idősek és a fogyatékossággal élő személyek) – figyelembevételével kell értékelni.

(13) A termékek biztonságát valamennyi fontos szempont – különösen az érintett termékek sajátosságai, összetétele, eredetisége és kiszerelése, valamint a termékeket valószínűleg használó fogyasztói csoportok (különös tekintettel az olyan kiszolgáltatott fogyasztói csoportokra, mint a gyermekek, az idősek és a fogyatékossággal élő személyek) – figyelembevételével kell értékelni.

Indokolás

A termék összetételének feltüntetésével kiegészül a fogyasztónak nyújtott információ. Ezenkívül a termék eredetisége és a bejegyzett márkajelzés jelzi, hogy a termék megfelel az európai szinten elismert minőségi szabványoknak.

 

 

Módosítás    3

Rendeletre irányuló javaslat

15 a preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(15a) Az uniós harmonizációs jogszabályok, illetve az egészségvédelmi és biztonsági követelményekkel kapcsolatos uniós szabványok vagy nemzeti jogszabályok hatályán kívül eső termékek esetében a gazdasági szereplők különös kritériumok alapján értékelik a termékek biztonságosságát, amelyek alapján meghatározzák a termékhez kapcsolódó kockázati szintet. A piacfelügyeleti hatóságok segíthetik a gazdasági szereplőket a biztonság értékelésében.

Indokolás

Fontos, hogy a piacfelügyeleti hatóságok segítsék a gazdasági szereplőket (pl. a gyártókat, importőröket stb.) a termékek kockázatának értékelésében, különösen, ha azokra nem vonatkoznak a harmonizált jogszabályok vagy európai szabványok. Különösen az importált termékek esetében a termékbiztonság értékelése bonyolult lehet, mivel az importőrök nem teljesen ismerik a termék jellemzőit.

 

 

Módosítás    4

Rendeletre irányuló javaslat

16 a preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(16a) „kockázat”: olyan kockázat, amely az érintett termék szokásos vagy ésszerűen előrelátható használati feltételei mellett – beleértve a használat időtartamát és szükség esetén üzembe helyezését, telepítését és karbantartását is – az ésszerűnek vagy elfogadhatónak ítélt mértéket meghaladó mértékben hátrányosan érintheti az emberek egészségét és biztonságát, a munkahelyi egészséget és biztonságot, a fogyasztóvédelmet, a környezetet, a közbiztonságot vagy más közérdeket;

Indokolás

A fogyasztóvédelemről és fogyasztóbiztonságról szóló irányelv csak a „súlyos kockázat” fogalmát határozza meg. A piacfelügyeletről szóló rendelettel való összhang érdekében ennek a rendeletnek tartalmaznia kell a kockázat általános meghatározását.

 

 

Módosítás    5

Rendeletre irányuló javaslat

20 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(20) A termékek azonosíthatóságának és nyomon követhetőségének a teljes értékesítési láncban való biztosítása elősegíti a gazdasági szereplők azonosítását és a nem biztonságos termékek elleni megfelelő kiigazító intézkedések meghozatalát (például célzott visszahívások). Ily módon a termékek azonosíthatósága és nyomon követhetősége révén a fogyasztók és a gazdasági szereplők pontos tájékoztatást kapnak a nem biztonságos termékekről, amivel javítható a piacba vetett bizalom és elkerülhetők a kereskedelem szükségtelen zavarai. Ezért a termékeken fel kell tüntetni azokat az információkat, amelyek lehetővé teszik az azonosításukat, illetve a gyártó és adott esetben az importőr azonosítását. A gyártóknak emellett termékeikre vonatkozó műszaki dokumentációt kell készíteniük; ennek érdekében a legmegfelelőbb és legköltséghatékonyabb lehetőséggel (például elektronikus módszerrel) élhetnek. Ezen túlmenően a gazdasági szereplőknek tudniuk kell azonosítani azokat a szereplőket, akik nekik szállítottak, illetve akiknek ők maguk szállítottak egy-egy terméket. A személyes adatok e rendelet céljaira történő feldolgozása tekintetében alkalmazni kell a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24-i 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet.

(20) A termékek szigorú meghatározásokon és feltételeken alapuló azonosíthatóságának, származásának és nyomon követhetőségének a teljes értékesítési láncban való biztosítása elősegíti a gazdasági szereplők azonosítását és a nem biztonságos termékek elleni megfelelő kiigazító intézkedések meghozatalát (például célzott visszahívások és termékmegsemmisítések). Ily módon a termékek azonosíthatósága és nyomon követhetősége révén a fogyasztók és a gazdasági szereplők pontos tájékoztatást kapnak a nem biztonságos termékekről, amivel javítható a piacba vetett bizalom és elkerülhetők a kereskedelem szükségtelen zavarai. Ezért a termékeken fel kell tüntetni azokat az információkat, amelyek lehetővé teszik az azonosításukat, illetve a gyártó és adott esetben az importőr azonosítását. A gyártóknak emellett termékeikre vonatkozó műszaki dokumentációt kell készíteniük; ennek érdekében a legmegfelelőbb és legköltséghatékonyabb lehetőséggel (például elektronikus módszerrel) élhetnek. Ezen túlmenően a gazdasági szereplőknek tudniuk kell azonosítani azokat a szereplőket, akik nekik szállítottak, illetve akiknek ők maguk szállítottak egy-egy terméket. A személyes adatok e rendelet céljaira történő feldolgozása tekintetében alkalmazni kell a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24-i 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet. A Bizottságnak ezért létre kell hoznia egy nyilvános fogyasztói termékbiztonsági információs adatbázist, hogy ezáltal a határokon átnyúlóan növelje a belső piacon a veszélyes termékekkel kapcsolatos tudatosságot, megfelelően tájékoztassa a fogyasztókat, a gyártókat és az érintett forgalmazókat, mindeközben biztosítva az információk bizalmas kezelését.

 

 

Módosítás    6

Rendeletre irányuló javaslat

21 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(21) A származás jelzése kiegészíti a gyártó nevével és címével kapcsolatos alapvető nyomonkövethetőségi követelményeket. A származási ország feltüntetése segít a termék tényleges gyártási helyének megállapításában azokban az esetekben, amikor a gyártóval nem lehet kapcsolatba lépni, vagy a megadott cím nem egyezik meg a tényleges gyártási hellyel. Az ilyen információk megkönnyíthetik a piacfelügyeleti hatóságok számára, hogy megállapítsák a termék tényleges gyártási helyét, emellett pedig a megfelelő válaszintézkedés érdekében lehetővé teszik a két- vagy többoldalú termékbiztonsági együttműködés keretében történő kapcsolatfelvételt a származási országok hatóságaival.

(21) A származás jelzése kiegészíti a gyártó nevével és címével kapcsolatos alapvető nyomonkövethetőségi követelményeket, az adminisztratív terhek növekedése nélkül. A származási ország feltüntetése segít a termék tényleges gyártási helyének megállapításában azokban az esetekben, amikor a gyártóval nem lehet kapcsolatba lépni, vagy a megadott cím nem egyezik meg a tényleges gyártási hellyel, annak lehetővé tételében, hogy a fogyasztók a származási ország társadalmi, környezeti és biztonsági normáihoz kapcsolhassák a termékeket, valamint a fogyasztóknak a hamisított vagy illegális termékekkel szembeni védelmében. Az ilyen információk megkönnyíthetik a piacfelügyeleti hatóságok számára, hogy megállapítsák a termék tényleges gyártási helyét, emellett pedig a megfelelő válaszintézkedés érdekében lehetővé teszik a két- vagy többoldalú termékbiztonsági és a hamisítás elleni küzdelemről szóló együttműködés keretében történő kapcsolatfelvételt a származási országok hatóságaival, mint ahogy az már most is így működik számos országban, kereskedelmi partnereinknél és versenytársainknál, ahol az 1920-as évektől kezdve szigorúbb származási szabályokat alkalmaznak minden árura, beleértve az Európából importált árukat is. Erre példa többek között az Amerikai Egyesült Államok, Mexikó, Kanada és Japán. A Bizottság aktívabb szerepet kell vállaljon az uniós piacfelügyeleti hatóságok és vámhatóságok, valamint a harmadik országok ilyen hatóságai tevékenységének összehangolásában, és a piacfelügyeleti hatóságok fogyasztókat segítő szerepéről információs kampányokat és a lakosság tudatosságát növelő programokat kell indítania.

 

 

Módosítás    7

Rendeletre irányuló javaslat

21 a preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(21a) Az Európai Unió már kötött kétoldalú megállapodásokat olyan országokkal, ahol az eredetmegjelölés kötelező, vagy éppen tárgyal ilyenekről, és úgy véli, hogy a származási ország kötelező megjelölése révén kiegyensúlyozottabb és tisztességesebb piac jön létre és erősödik az országok közötti verseny, miközben a bánásmód terén megnyilvánuló különbségek akadályozzák a kereskedelmet.

 

 

Módosítás    8

Rendeletre irányuló javaslat

21 b preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(21b) A termék származásával kapcsolatos információ fokozza a piacfelügyeleti hatóságok hatékonyságát a veszélyes termékek nyomon követésében. Továbbá a származási országra utaló jelzés fontos szerepet játszik a termékvisszahívások vagy a veszélyes termékek uniós piacról való kivonása tekintetében.

 

 

Módosítás    9

Rendeletre irányuló javaslat

21 c preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(21c) Az illetékes nemzeti hatóságoknak a fogyasztókat a hamisított termékek főként online megvásárlásának kockázatáról tájékoztató figyelemfelhívó kampányokat kell kidolgozniuk.

 

Módosítás    10

Rendeletre irányuló javaslat

30 preambulumbekezdés

 

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(30) A tagállamoknak szabályokat kell megállapítaniuk az e rendelet megsértése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozóan, és gondoskodniuk kell azok végrehajtásáról. A szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük.

(30) A tagállamoknak szabályokat kell megállapítaniuk az e rendelet megsértése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozóan, és gondoskodniuk kell azok végrehajtásáról. A szankcióknak hatékonyaknak, a lehető legösszehangoltabbaknak, az áru mennyiségével, értékével és a piaci forgalomban töltött idejével arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük.

Indokolás

A különböző tagállamokban működő szankciórendszerek harmonizálása – vagy legalább európai szinten megállapított minimális és maximális irányvonalak követése – nélkül a problémát nem lehet orvosolni, épp ellenkezőleg, ez még inkább ösztönözné az olyan államokba való importálást és forgalmazást, ahol enyhébbek a szankciók.

 

 

Módosítás    11

Rendeletre irányuló javaslat

2 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1) Ez a rendelet a valamely gyártási folyamatból származó, forgalomba hozott vagy forgalmazott termékekre vonatkozik, függetlenül attól, hogy azok új, használt vagy újrafeldolgozott állapotúak-e, feltéve, hogy megfelelnek az alábbi kritériumok bármelyikének:

(1) Ez a rendelet a valamely gyártási folyamatból származó, forgalomba hozott vagy forgalmazott termékekre – beleértve az internetes forgalmazást – vonatkozik, függetlenül attól, hogy azok új, használt vagy újrafeldolgozott állapotúak-e, feltéve, hogy megfelelnek az alábbi kritériumok bármelyikének:

Indokolás

Az elektronikus kereskedés egyre növekvő szerepe miatt egyértelművé kell tenni, hogy a rendelet az online piacra is vonatkozik.

 

 

Módosítás    12

Rendeletre irányuló javaslat

2 cikk – 3 bekezdés – 1 a pont (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

la) az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról és a 89/106/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. március 9-i 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet* szerinti építőipari termékek;

 

__________________

 

* HL L 88., 2011.4.4., 5. o.

Indokolás

Az építőipari termékek általában köztes és nem végtermékek. Azokban a ritka esetekben, amelyekben magával a termékkel szemben biztonsági követelményeket kell felállítani, az említett 305/2011/EK rendelet elegendő rendelkezést tartalmaz az e követelményeknek való megfeleléshez (lásd a rendelet 3. cikkének (3) bekezdését, 11. cikkének (6) bekezdését, valamint 27. cikkének (3) és (4) bekezdését).

 

Módosítás    13

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 2 bekezdés

 

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2) „forgalmazás”: az uniós piacon valamely termék gazdasági tevékenység keretében történő rendelkezésre bocsátása értékesítés, fogyasztás vagy használat céljára, akár ingyenesen, akár ellenérték fejében;

(2) „forgalmazás”: egy terméknek gazdasági tevékenység keretében történő rendelkezésre bocsátása értékesítés, fogyasztás vagy használat céljára az uniós vagy online piacon, akár ingyenesen, akár ellenérték fejében;

Indokolás

Ennek célja ráirányítani a figyelmet arra a tényre, hogy az online piac mentesül az ellenőrzéstől, ha a forgalomba hozott terméket egyenesen a fogyasztók otthonában értékesítik. Ez különösen a kis méretű termékek értékesítésére vonatkozik.

 

 

Módosítás    14

Rendeletre irányuló javaslat

5 cikk – 1 bekezdés – a a pont (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

aa) ha eredeti, ami azt jelenti, hogy a termék vagy a termék bármely kiszerelése nem visel a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül olyan védjegyet, amely a termék bejegyzett védjegyével azonos vagy ahhoz hasonló, és amely megtéveszti a fogyasztókat a termék valódi kilétével kapcsolatban;

 

 

Módosítás    15

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés – a pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a) a termék jellemzői, ideértve összetételét, csomagolását és a rá vonatkozó összeszerelési, valamint – adott esetben – telepítési és karbantartási utasítást;

a) A termék jellemzői, ideértve összetételét, eredetiségét, csomagolását és a rá vonatkozó összeszerelési, valamint – adott esetben – telepítési és karbantartási utasítást;

Indokolás

A termék eredetiségéből és a bejegyzett márkajelzésből következik, hogy a termék megfelel az európai szinten elismert minőségi szabványoknak.

 

 

Módosítás    16

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 2 a bekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(2a) Az (1) és (2) bekezdés alkalmazásában a gazdasági szereplők a piacfelügyeleti hatóságok rendelkezésére bocsátanak egy ellenőrző listát, amely tartalmazza, hogy az (1) és (2) bekezdés szerinti paramétereket hogyan értékelték, valamint hogy a termék esetleges veszélyét hogyan becsülték meg ezen ellenőrző lista alapján. A piacfelügyeleti hatóságok kérésre segítik a gazdasági szereplőket az értékelésben.

Indokolás

In the case of products that are not subject to any Union harmonisation legislation, EU standards or national health and safety legislation, there needs to be clear parameters on which basis risk can be properly assessed and defined. However, this evaluation should not be left only to economic operators, but there should be a control by market surveillance authorities that is at least based on self-declarations of economic operators showing how the risk assessment has been carried out. This is particularly relevant in the case of imported products since importers may have a more limited knowledge of how the requirements as per paragraph 2 apply to an imported product.

 

 

Módosítás    17

Rendeletre irányuló javaslat

7 cikk – 1 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1)A gyártók és az importőrök biztosítják, hogy a termékeken szerepel a származási országra utaló jelzés, illetve ha a termék mérete vagy jellege ezt nem teszi lehetővé, biztosítják, hogy ez az információ megjelenik a csomagoláson vagy a terméket kísérő dokumentumban.

(1) A gyártók, importőrök és forgalmazók biztosítják, hogy a végfelhasználóknak készült termékeken szerepel a származási országra utaló jelzés, illetve ha a végfelhasználóknak készült termék mérete vagy jellege ezt nem teszi lehetővé, biztosítják, hogy ez az információ megjelenik a csomagoláson vagy a terméket kísérő – például az eladási helyen rendelkezésre álló – dokumentumban. A gyártóknak és az importőröknek biztosítaniuk kell, hogy a származási ország az Európai Unióban forgalmazott valamennyi terméken fel legyen tüntetve, függetlenül attól, hogy a termék uniós vagy nem uniós országból származik. A forgalmazóknak ellenőrizniük kell, hogy a gyártó vagy importőr megfelelő módon ellátta-e címkével a fogyasztói terméket, mielőtt azt értékesítené vagy felajánlaná az uniós piacon.

 

Módosítás    18

Rendeletre irányuló javaslat

7 cikk – 1 a bekezdés (új)

 

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(1a) A „made in” („készült”) kifejezés az ország nevével együtt jelzi a termék származási országát. A megjelölés az Európai Közösségek bármelyik olyan hivatalos nyelvén történhet, amely a végső fogyasztó vagy felhasználó számára könnyen érthető abban a tagállamban, amelyben az áru forgalmazásra kerül. A jelölés csak a latin betűs ábécé használatával történhet az azokban az országokban forgalmazott termékek esetében, amelyek nyelvét latin ábécével írják, azon országok esetében pedig, amelyekben egyéb ábécé használatos, meg kell adni a felirat latin betűs átiratát is.

Indokolás

Meg kell határozni az eredetjelzés elhelyezésének módjait és lehetőséget kell adni a szolgáltatóknak arra, hogy kiválaszthassák a fogyasztóik számára megfelelő és érthető nyelvet.

 

Módosítás    19

Rendeletre irányuló javaslat

7 cikk – 1 b bekezdés (új)

 

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(1b) A származási országot világosan olvasható és kitörölhetetlen betűkkel kell feltüntetni, amely az áru rendes használata során jól látható, világosan elkülönül más információktól, és olyan módon jelenik meg, amely nem megtévesztő, és nem is adhat lehetőséget a termék eredetére vonatkozó hamis benyomás keltésére.

Indokolás

A hitelesség és annak garantálása, hogy az eredetjelzést nem manipulálták a fogyasztók tájékoztatásának és biztonságának elengedhetetlen eszköze.

 

 

Módosítás    20

Rendeletre irányuló javaslat

7 cikk – 1 c bekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(1c) A rendelet 7. cikke végfelhasználóknak szánt termékekre vonatkozik, kivéve a halászati és akvakultúra-termékeket a 104/2000/EK rendelet 1. cikkében meghatározottak szerint, és az élelmiszereket a 178/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikkének meghatározása szerint.

 

 

 

Módosítás    21

Rendeletre irányuló javaslat

7 cikk – 3 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3) Ha a (2) bekezdésnek megfelelően meghatározott származási ország az Unió egyik tagállama, a gyártók és importőrök vagy az Uniót, vagy az adott tagállamot tüntethetik fel.

(3) Ha a (2) bekezdésnek megfelelően meghatározott származási ország az Unió egyik tagállama, a „made in” címke vagy az Uniót, vagy az adott tagállamot tüntetheti fel. Az Unió piacán forgalomba hozott valamennyi terméken fel kell tüntetni a gyártó nevét és címét is.

 

 

Módosítás    22

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 4 bekezdés – 1 albekezdés – bevezető rész

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A termékkel járó esetleges kockázatokkal arányosan a gyártó műszaki dokumentációt készít. A műszaki dokumentáció esettől függően az alábbiakat tartalmazza:

A termékkel járó esetleges – a 6. cikk alapján felmért – kockázatokkal arányosan a gyártó műszaki dokumentációt készít. A műszaki dokumentáció esettől függően az alábbiakat tartalmazza:

 

 

Módosítás    23

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 1 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1) A termékek forgalomba hozatala előtt az importőrök gondoskodnak arról, hogy a termék megfelel a 4. cikkben előírt általános biztonsági követelménynek, továbbá hogy a gyártó eleget tesz a 8. cikk (4), (6) és (7) bekezdésében foglalt követelményeknek.

(1) A termékek forgalomba hozatala előtt az importőrök ugyanazon kötelezettségeknek kell eleget tegyenek, mint az uniós gyártók, ezért garantálniuk kell, hogy a termék megfelel a 4. cikkben előírt általános biztonsági követelménynek, továbbá hogy a gyártó eleget tesz a 8. cikk (4), (6) és (7) bekezdésében foglalt követelményeknek, valamint hogy a termékek kísérő műszaki dokumentációja tanúsítja, hogy a termék megfelel a lehetséges kockázatok tekintetében.

 

 

 

Módosítás    24

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 1 a bekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(1a) Mivel a kötelezettségek a 8. cikk (4) bekezdésében meghatározottak szerint a termék kockázatértékelésén alapulnak – amely a harmadik országokban eltérő kritériumokon és paramétereken alapulhat –, az importőr felelőssége annak biztosítása, hogy a külföldi gyártó figyelembe vegye a 6. cikk szerinti uniós paramétereket, amelyről az importőr rendelkezésére bocsátott műszaki dokumentáció beszámol.

Indokolás

Biztosítani kell, hogy a külföldi gyártók által elvégzett kockázatértékelés az EU-ba importált és az uniós piacon való forgalomba hozatalra szánt termékekre vonatkozókkal azonos követelményeken alapuljon.

 

 

Módosítás    25

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 3 a bekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(3a) Az importőrök gondoskodnak arról, hogy a termékeiken az azonosításukat lehetővé tevő típus-, tétel- vagy sorozatszámot, illetve más, a termék azonosítását lehetővé tevő, a fogyasztók számára könnyen látható és olvasható elemet helyeznek el, illetve ha a termék mérete vagy jellege ezt nem teszi lehetővé, a szükséges információt a termék csomagolásán vagy kísérő dokumentációján feltüntetik.

 

 

Módosítás    26

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 6 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(6)Az importőrök a termékkel járó esetleges kockázatok által indokolt mértékben a személyek egészségének és biztonságának védelme érdekében elvégzik a forgalmazott termék mintájának vizsgálatát, amelynek során kivizsgálják a panaszokat, nyilvántartást vezetnek a panaszokról, a nem megfelelő termékekről és a visszahívásokról, és folyamatosan tájékoztatják a gyártót és a forgalmazókat minden ilyen ellenőrző intézkedésről.

(6) Az importőrök a termékkel járó esetleges – a 6. cikk alapján felmért – kockázatok által indokolt mértékben a személyek egészségének és biztonságának védelme érdekében elvégzik a forgalmazott termék mintájának vizsgálatát, amelynek során kivizsgálják a panaszokat, nyilvántartást vezetnek a panaszokról, a nem megfelelő termékekről és a visszahívásokról, és folyamatosan tájékoztatják a gyártót és a forgalmazókat minden ilyen ellenőrző intézkedésről.

 

 

Módosítás    27

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 7 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(7) Azok az importőrök, amelyek úgy ítélik meg, illetve okuk van feltételezni, hogy az általuk forgalomba hozott termék nem biztonságos vagy más ok miatt nem felel meg ennek a rendeletnek, azonnal meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket a szóban forgó termék megfelelőségének biztosítására, illetve adott esetben a forgalomból való kivonására vagy visszahívására. Továbbá ha a termék nem biztonságos, az importőrök erről haladéktalanul értesítik azoknak a tagállamoknak a piacfelügyeleti hatóságait, amelyeknek a piacán forgalmazzák a terméket, és részletesen tájékoztatják őket különösen az egészségi és biztonsági veszélyről, illetve a meghozott kiigazító intézkedésekről.

(7) Azok az importőrök, amelyek úgy ítélik meg, illetve okuk van feltételezni, hogy az általuk forgalomba hozott termék nem biztonságos vagy más ok miatt nem felel meg ennek a rendeletnek, azonnal meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket a szóban forgó termék megfelelőségének biztosítására, illetve a forgalomból való kivonására vagy visszahívására. Továbbá az importőrök erről haladéktalanul értesítik azoknak a tagállamoknak a piacfelügyeleti hatóságait, amelyeknek a piacán forgalmazzák a terméket, és részletesen tájékoztatják őket különösen az egészségi és biztonsági veszélyről, illetve a meghozott kiigazító intézkedésekről.

 

 

Módosítás    28

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 8 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(8) Az importőrök a műszaki dokumentációt a termék forgalomba hozatala után tíz évig megőrzik és kérésre a piacfelügyeleti hatóságok rendelkezésére bocsátják.

(8) Az importőrök a műszaki dokumentációt a termék forgalomba hozatala után tíz évig megőrzik és kérésre a piacfelügyeleti hatóságok – illetve minden olyan gazdasági szereplő, aki számára forgalmazzák a termékeiket – rendelkezésére bocsátják, a termékmodellek közötti lényeges különbséget alátámasztó bizonyítékkal együtt.

 

 

Módosítás    29

Rendeletre irányuló javaslat

11 cikk – 5 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5) Azok a forgalmazók, amelyek úgy ítélik meg vagy okkal feltételezik, hogy az általuk forgalmazott termék nem felel meg a 8. cikk (6), (7) és (8) bekezdése és a 10. cikk (3) és (4) bekezdése értelemszerűen alkalmazandó előírásainak, gondoskodnak arról, hogy meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket a szóban forgó termék megfelelőségének biztosítására, illetve adott esetben a forgalomból való kivonására vagy visszahívására. Továbbá ha a termék nem biztonságos, a forgalmazók erről haladéktalanul értesítik értelemszerűen a gyártót vagy az importőrt, továbbá azoknak a tagállamoknak a piacfelügyeleti hatóságait, amelyeknek a piacán forgalmazzák a terméket, és részletesen tájékoztatják őket különösen az egészségi és biztonsági veszélyről, illetve a meghozott kiigazító intézkedésekről.

(5) Azok a forgalmazók, amelyek úgy ítélik meg vagy okkal feltételezik, hogy az általuk az Unióban vagy az interneten forgalmazott termék nem felel meg a 8. cikk (6), (7) és (8) bekezdése és a 10. cikk (3) és (4) bekezdése értelemszerűen alkalmazandó előírásainak, gondoskodnak arról, hogy meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket a szóban forgó termék megfelelőségének biztosítására, illetve a forgalomból való kivonására vagy visszahívására. Továbbá ha a termék nem biztonságos, a forgalmazók erről haladéktalanul értesítik értelemszerűen a gyártót vagy az importőrt, továbbá azoknak a tagállamoknak a piacfelügyeleti hatóságait, amelyeknek a piacán forgalmazzák a terméket, és részletesen tájékoztatják őket különösen az egészségi és biztonsági veszélyről, illetve a meghozott kiigazító intézkedésekről.

 

 

Módosítás    30

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk – 1 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1) A tagállamok megállapítják az e rendelet rendelkezéseinek megsértése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó szabályokat, és minden szükséges intézkedést megtesznek azok érvényesítése érdekében. A szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük. A tagállamok az említett rendelkezésekről [beillesztendő dátum: az e rendelet alkalmazási időpontját megelőző 3 hónap]-ig tájékoztatják a Bizottságot, és haladéktalanul értesítik a rendelkezéseket érintő minden későbbi módosításról is.

(1) A tagállamok a Bizottság által javasolt közös minimumszabályok alapján megállapítják az e rendelet rendelkezéseinek megsértése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó szabályokat, és minden szükséges intézkedést megtesznek azok érvényesítése érdekében. A szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük. A tagállamok az említett rendelkezésekről [beillesztendő dátum: az e rendelet alkalmazási időpontjától számított 3 hónap]-on belül tájékoztatják a Bizottságot, és haladéktalanul értesítik a rendelkezéseket érintő minden későbbi módosításról is. A szankcióknak összehangoltnak, és a forgalomba hozott nem megfelelő áru piaci forgalomban töltött idejével, értékével és mennyiségével arányosnak kell lenniük.

 

 

ELJÁRÁS

Cím

A fogyasztási cikkek biztonságossága

Hivatkozások

COM(2013)0078 – C7-0042/2013 – 2013/0049(COD)

Illetékes bizottság

       A plenáris ülésen való bejelentés dátuma

IMCO

12.3.2013

 

 

 

Véleményt nyilvánított

       A plenáris ülésen való bejelentés dátuma

INTA

12.3.2013

A vélemény előadója

       A kijelölés dátuma

Cristiana Muscardini

20.3.2013

Vizsgálat a bizottságban

28.5.2013

17.6.2013

5.9.2013

 

Az elfogadás dátuma

17.9.2013

 

 

 

A zárószavazás eredménye

+:

–:

0:

26

3

0

A zárószavazáson jelen lévő tagok

William (The Earl of) Dartmouth, Laima Liucija Andrikienė, Maria Badia i Cutchet, María Auxiliadora Correa Zamora, Andrea Cozzolino, George Sabin Cutaş, Marielle de Sarnez, Yannick Jadot, Metin Kazak, Bernd Lange, David Martin, Vital Moreira, Paul Murphy, Cristiana Muscardini, Franck Proust, Godelieve Quisthoudt-Rowohl, Niccolò Rinaldi, Helmut Scholz, Peter Šťastný, Robert Sturdy, Henri Weber, Jan Zahradil

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)

Amelia Andersdotter, Josefa Andrés Barea, Salvatore Iacolino, Elisabeth Köstinger, Emma McClarkin, Mario Pirillo, Jaros³aw Leszek Wa³êsa

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (187. cikk (2) bekezdés)

Jean-Pierre Audy, Krzysztof Lisek

 

 

2.10.2013

VÉLEMÉNY az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság részéről

a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részére

a fogyasztói termékbiztonságról, valamint a 87/357/EGK tanácsi irányelv és a 2001/95/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról

( COM(2013)0078 – C7‑0042/2013 – 2013/0049(COD) )

Előadó: Patrizia Toia

 

 

MÓDOSÍTÁS:

Az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság felkéri a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy jelentésébe foglalja bele az alábbi módosításokat:

 

 

Módosítás    1

Rendeletre irányuló javaslat

1 bevezető hivatkozás

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 114. cikkére,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 26. és 114. cikkére,

 

 

Módosítás    2

Rendeletre irányuló javaslat

6 a preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(6 a) E rendeletnek vonatkoznia kell a szakemberek általi felhasználásra tervezett, ám később a fogyasztói piacra került és a hétköznapi fogyasztók részére eladott termékekre.

 

 

Módosítás    3

Rendeletre irányuló javaslat

8 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(8) Az e rendelet hatálya alá tartozó fogyasztási cikkek tekintetében a rendelet különböző részeinek alkalmazási körét világosan el kell határolni az ágazatspecifikus uniós harmonizációs jogszabályoktól. Míg az általános termékbiztonsági követelmény és az ahhoz kapcsolódó rendelkezések minden fogyasztási cikkre vonatkoznak, a gazdasági szereplők kötelezettségei nem alkalmazandók azokban az esetekben, amikor uniós harmonizációs jogszabályok – például a kozmetikai termékekkel, játékokkal, elektromos készülékekkel és építőipari termékekkel kapcsolatos uniós jogszabályok – egyenértékű kötelezettségeket írnak elő.

(8) Az e rendelet hatálya alá tartozó fogyasztási cikkek tekintetében a rendelet alkalmazási körét világosan el kell határolni az ágazatspecifikus uniós harmonizációs jogszabályoktól. A rendelet ezért nem vonatkozhat az uniós harmonizációs jogszabályok – például a kozmetikai termékekkel, játékokkal, elektromos készülékekkel és építőipari termékekkel kapcsolatos uniós jogszabályok – hatálya alá tartozó termékekre.

(lásd a 2., 5. és 6. cikk módosítását)

Indokolás

Az átfedések és az ismétlések elkerülése érdekében a rendelet nem alkalmazandó a harmonizált termékekre, mivel az I. fejezet fő elemei már harmonizációs jogszabályok hatálya alá tartoznak. A harmonizált és a nem harmonizált fogyasztási cikkekre vonatkozó jogszabályok egyértelmű megkülönböztetése egyszerűsítené a termékekre vonatkozó szabályoknak való, gazdasági szereplők általi megfelelést, valamint e szabályok piacfelügyeleti hatóságok általi végrehajtását.

 

Módosítás    4

Rendeletre irányuló javaslat

9 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(9) E rendeletnek és az ágazatspecifikus uniós harmonizációs jogszabályoknak a gazdasági szereplők konkrét kötelezettségei tekintetében történő összehangolása érdekében a gyártókra, a meghatalmazott képviselőkre, az importőrökre és a forgalmazókra vonatkozó rendelkezéseknek a termékek forgalomba hozatalának közös keretrendszeréről szóló, 2008. július 9-i 768/2008/EK európai parlamenti és tanácsi határozat referenciarendelkezésein kell alapulnia.

(9) E rendeletnek és az ágazatspecifikus uniós harmonizációs jogszabályoknak a gazdasági szereplők konkrét kötelezettségei tekintetében történő összehangolása érdekében a gyártókra, a meghatalmazott képviselőkre, az importőrökre és a forgalmazókra vonatkozó rendelkezéseknek a termékek forgalomba hozatalának közös keretrendszeréről szóló, 2008. július 9-i 768/2008/EK európai parlamenti és tanácsi határozat referenciarendelkezésein kell alapulnia. Mindazonáltal a harmonizált jogszabály nem róhat szükségtelen adminisztratív terheket a vállalkozásokra.

 

Módosítás    5

Rendeletre irányuló javaslat

10 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(10) E rendelet alkalmazási köre nem korlátozható a fogyasztási cikkek egyetlen értékesítési módszerére sem, így a távértékesítés is a hatálya alá tartozik.

(10) E rendelet alkalmazási köre nem korlátozható a fogyasztási cikkek egyetlen értékesítési módszerére sem, így a távértékesítés – mint az online értékesítés – is a hatálya alá tartozik.

 

 

Módosítás    6

Rendeletre irányuló javaslat

11 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(11) E rendelet az értékesítési láncba kereskedelmi tevékenység keretében visszakerülő használt termékekre is vonatkozik, kivéve az olyan használt termékeket, amelyeknél a fogyasztó ésszerűen nem várhatja el, hogy azok eleget tegyenek az aktuális biztonsági követelményeknek (pl. régiségek).

(11) E rendelet az értékesítési láncba kereskedelmi tevékenység keretében visszakerülő használt termékekre is vonatkozik. Nem vonatkozik azonban az olyan használt termékekre, amelyeknél a fogyasztó ésszerűen nem várhatja el, hogy azok eleget tegyenek az aktuális biztonsági követelményeknek, vagy amelyek magánszemélyek közötti ügylet keretében kerülnek valakinek a tulajdonába.

Indokolás

A magánszemélyek közötti ügyleteket, például a garázsvásárokat egyértelműen ki kell vonni az irányelv hatálya alól.

 

 

Módosítás    7

Rendeletre irányuló javaslat

13 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(13) A termékek biztonságát valamennyi fontos szempont – különösen az érintett termékek sajátosságai és kiszerelése, valamint a termékeket valószínűleg használó fogyasztói csoportok (különös tekintettel az olyan kiszolgáltatott fogyasztói csoportokra, mint a gyermekek, az idősek és a fogyatékossággal élő személyek) – figyelembevételével kell értékelni.

(13) A termékek biztonságát valamennyi fontos szempont – különösen az érintett termékek sajátosságai és kiszerelése, valamint a termékeket – ésszerű megítélés alapján előrelátható körülmények között – valószínűleg használó fogyasztói csoportok (különös tekintettel az olyan kiszolgáltatott fogyasztói csoportokra, mint a gyermekek, az idősek és a fogyatékossággal élő személyek) – figyelembevételével kell értékelni. A kiszolgáltatott fogyasztókkal kapcsolatos kockázatok értékelésekor a gyártónak a termék biztonsági tájékoztatójában külön figyelmet kell fordítania az ilyen fogyasztók általi felhasználás eseteire, valamint a családtagokra, a szolgáltatókra vagy a munkáltatókra háruló felelősségekre, illetve felügyeleti vagy képzési kötelezettségekre.

(Lásd a 6. cikk (1) bekezdése 1) pontja d)alpontjának módosítását.)

Indokolás

A kiszolgáltatott fogyasztó fogalma a felelősség rendes körülményein kívül eső helyzetek széles körét fedi le. A kiszolgáltatott fogyasztókkal kapcsolatos kockázatokat ezért annak alapján kell értékelni, hogy e fogyasztók ésszerű megítélés alapján előrelátható körülmények között milyen valószínűséggel fogják használni a terméket.

 

 

Módosítás    8

Rendeletre irányuló javaslat

13 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(13) A termékek biztonságát valamennyi fontos szempont – különösen az érintett termékek sajátosságai és kiszerelése, valamint a termékeket valószínűleg használó fogyasztói csoportok (különös tekintettel az olyan kiszolgáltatott fogyasztói csoportokra, mint a gyermekek, az idősek és a fogyatékossággal élő személyek) – figyelembevételével kell értékelni.

(13) A termékek biztonságát valamennyi fontos szempont – különösen az érintett termékek és csomagolásuk sajátosságai, alapanyagai, összetevői és kiszerelése, valamint a termékeket valószínűleg használó fogyasztói csoportok (különös tekintettel az olyan kiszolgáltatott fogyasztói csoportokra, mint a gyermekek, az idősek és a fogyatékossággal élő személyek) – figyelembevételével kell értékelni.

 

Módosítás    9

Rendeletre irányuló javaslat

13 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(13) A termékek biztonságát valamennyi fontos szempont – különösen az érintett termékek sajátosságai és kiszerelése, valamint a termékeket valószínűleg használó fogyasztói csoportok (különös tekintettel az olyan kiszolgáltatott fogyasztói csoportokra, mint a gyermekek, az idősek és a fogyatékossággal élő személyek) – figyelembevételével kell értékelni.

(13) A termékek biztonságát valamennyi fontos szempont – különösen az érintett termékek sajátosságai, összetétele és kiszerelése, valamint a termékeket valószínűleg használó fogyasztói csoportok (különös tekintettel az olyan kiszolgáltatott fogyasztói csoportokra, mint a gyermekek, az idősek és a fogyatékossággal élő személyek) – figyelembevételével kell értékelni.

Indokolás

A termék összetétele (alkatrészek vagy alkotóelemek anyaga, nyersanyag) alapvető szempont a termék biztonságosságának értékelésekor.

 

 

Módosítás    10

Rendeletre irányuló javaslat

14 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(14) Az egymást átfedő biztonsági követelmények és az egyéb uniós jogszabályokkal való ütközések elkerülése érdekében a személyek egészségét és biztonságát szavatolni kívánó ágazatspecifikus uniós harmonizációs jogszabályoknak megfelelő termékek a jelen javasolt rendelet értelmében biztonságosnak vélelmezendők.

(14) Az egymást átfedő biztonsági követelmények és az egyéb uniós jogszabályokkal való ütközések elkerülése érdekében a személyek egészségét és biztonságát szavatolni kívánó ágazatspecifikus uniós harmonizációs jogszabályok hatálya alá tartozó termékeket ki kell zárni e rendelet hatálya alól.

(lásd az 5. és 6. cikk módosítását)

Indokolás

Az átfedések és az ismétlések elkerülése érdekében a rendelet nem alkalmazandó a harmonizált termékekre, mivel az I. fejezet fő elemei már harmonizációs jogszabályok hatálya alá tartoznak. A harmonizációs intézkedések hatálya alá tartozó és az ilyen intézkedésektől független termékekre vonatkozó szabályozás egyértelmű elválasztása megkönnyítené a gazdasági szereplők számára a termékszabályozásoknak való megfelelést, illetve a piacfelügyeleti hatóságok számára a szabályozás végrehajtását.

 

Módosítás    11

Rendeletre irányuló javaslat

15 a preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(15a) Annak elősegítése érdekében, hogy biztonságos termékek kerüljenek forgalomba, a gazdasági szereplők – különösen a kkv-k – oly módon is eleget tehetnek e rendelet szerinti kötelezettségeiknek, hogy konzorciumokat hoznak létre egyrészt a termékbiztonsági előírások hatékony és magas színvonalú betartásának garantálása, másrészt az egyes vállalkozásokra háruló költségek és adminisztratív terhek csökkentése céljából.

 

 

Módosítás    12

Rendeletre irányuló javaslat

20 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(20) A termékek azonosíthatóságának és nyomon követhetőségének a teljes értékesítési láncban való biztosítása elősegíti a gazdasági szereplők azonosítását és a nem biztonságos termékek elleni megfelelő kiigazító intézkedések meghozatalát (például célzott visszahívások). Ily módon a termékek azonosíthatósága és nyomon követhetősége révén a fogyasztók és a gazdasági szereplők pontos tájékoztatást kapnak a nem biztonságos termékekről, amivel javítható a piacba vetett bizalom és elkerülhetők a kereskedelem szükségtelen zavarai. Ezért a termékeken fel kell tüntetni azokat az információkat, amelyek lehetővé teszik az azonosításukat, illetve a gyártó és adott esetben az importőr azonosítását. A gyártóknak emellett termékeikre vonatkozó műszaki dokumentációt kell készíteniük; ennek érdekében a legmegfelelőbb és legköltséghatékonyabb lehetőséggel (például elektronikus módszerrel) élhetnek. Ezen túlmenően a gazdasági szereplőknek tudniuk kell azonosítani azokat a szereplőket, akik nekik szállítottak, illetve akiknek ők maguk szállítottak egy-egy terméket. A személyes adatok e rendelet céljaira történő feldolgozása tekintetében alkalmazni kell a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24-i 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet.

(20) A termékek azonosíthatóságának és nyomon követhetőségének a teljes értékesítési láncban való biztosítása elősegíti a gazdasági szereplők azonosítását és a nem biztonságos termékek elleni megfelelő kiigazító intézkedések meghozatalát (például célzott visszahívások). A termékek gyártójának azonosíthatósága és nyomon követhetősége révén a fogyasztók és a gazdasági szereplők pontos tájékoztatást kaphatnak a nem biztonságos termékekről. Ezért a termékeken fel kell tüntetni azokat az információkat, amelyek lehetővé teszik az azonosításukat, illetve a gyártó és adott esetben az importőr azonosítását. A gyártóknak emellett termékeikre vonatkozó műszaki dokumentációt kell készíteniük; ennek érdekében a legmegfelelőbb és legköltséghatékonyabb lehetőséggel (például elektronikus módszerrel) élhetnek. Ezen túlmenően a gazdasági szereplőknek tudniuk kell azonosítani azokat a szereplőket, akik nekik szállítottak, illetve akiknek ők maguk szállítottak egy-egy terméket. A személyes adatok e rendelet céljaira történő feldolgozása tekintetében alkalmazni kell a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24-i 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet.

Indokolás

A fogyasztók magánélethez való jogának védelme érdekében biztosítani kell, hogy a termék nyomon követhetősége csak a gyártó azonosítását tegye lehetővé, és csak abban az esetben, ha visszahívásra lenne szükség.

 

 

Módosítás    13

Rendeletre irányuló javaslat

20 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(20) A termékek azonosíthatóságának és nyomon követhetőségének a teljes értékesítési láncban való biztosítása elősegíti a gazdasági szereplők azonosítását és a nem biztonságos termékek elleni megfelelő kiigazító intézkedések meghozatalát (például célzott visszahívások). Ily módon a termékek azonosíthatósága és nyomon követhetősége révén a fogyasztók és a gazdasági szereplők pontos tájékoztatást kapnak a nem biztonságos termékekről, amivel javítható a piacba vetett bizalom és elkerülhetők a kereskedelem szükségtelen zavarai. Ezért a termékeken fel kell tüntetni azokat az információkat, amelyek lehetővé teszik az azonosításukat, illetve a gyártó és adott esetben az importőr azonosítását. A gyártóknak emellett termékeikre vonatkozó műszaki dokumentációt kell készíteniük; ennek érdekében a legmegfelelőbb és legköltséghatékonyabb lehetőséggel (például elektronikus módszerrel) élhetnek. Ezen túlmenően a gazdasági szereplőknek tudniuk kell azonosítani azokat a szereplőket, akik nekik szállítottak, illetve akiknek ők maguk szállítottak egy-egy terméket. A személyes adatok e rendelet céljaira történő feldolgozása tekintetében alkalmazni kell a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24-i 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet.

(20) A termékek azonosíthatóságának és nyomon követhetőségének a teljes értékesítési láncban való biztosítása elősegíti a gazdasági szereplők azonosítását és a nem biztonságos termékek elleni megfelelő kiigazító intézkedések meghozatalát (például célzott visszahívások). Ily módon a termékek azonosíthatósága és nyomon követhetősége révén a fogyasztók és a gazdasági szereplők pontos tájékoztatást kapnak a nem biztonságos termékekről, amivel javítható a piacba vetett bizalom és elkerülhetők a kereskedelem szükségtelen zavarai. Ezért a termékeken fel kell tüntetni azokat az információkat, amelyek lehetővé teszik az azonosításukat, illetve a gyártó, vagy adott esetben az importőr azonosítását. A gyártóknak emellett termékeikre vonatkozó műszaki dokumentációt kell készíteniük; ennek érdekében a legmegfelelőbb és legköltséghatékonyabb lehetőséggel (például elektronikus módszerrel) élhetnek. Ezen túlmenően a gazdasági szereplőknek tudniuk kell azonosítani azokat a szereplőket, akik nekik szállítottak, illetve akiknek ők maguk szállítottak egy-egy terméket. A személyes adatok e rendelet céljaira történő feldolgozása tekintetében alkalmazni kell a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24-i 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet.

(Lásd a 8. és 10. cikk módosítását)

Indokolás

Ha nem uniós gyártó nevének és címének szerepelnie kell az importált terméken, az importőr versenytársai és a terméket megvásárló vállalkozások is megismerhetik ezt az információt, aminek következtében a későbbiekben megkerülhetik az importőrt és közvetlenül a nem uniós gyártótól szerezhetik be a terméket. Ez eltántoríthatja a kkv-kat az importtevékenységektől, és jelentős versenytorzulást okozhat. Azt javasoljuk tehát, hogy ezek az információk a műszaki dokumentációban legyenek feltüntetve.

 

Módosítás    14

Rendeletre irányuló javaslat

20 b preambulumbekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(20 b) A már bevezetett, jelenlegi nyomonkövetési rendszereket és azonosítási eljárásokat hatékonyan végre kell hajtani és tökéletesíteni kell. Ezzel kapcsolatban a jobb teljesítmény és a gazdasági szereplők terhei csökkentésének biztosítása érdekében szükség van a meglévő technológiák alkalmazásának felmérésére és értékelésére. E rendelet egyik célkitűzése, hogy folyamatosan javítsa a gazdasági szereplők és termékek kapcsán alkalmazott nyomonkövetési rendszereket.

 

 

Módosítás    15

Rendeletre irányuló javaslat

24 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(24) Az e rendeletben foglaltakat elősegítő európai szabványok igénylésével, illetve az azokkal szembeni hivatalos kifogásokkal kapcsolatos eljárásokat ebben a rendeletben kell meghatározni, és össze kell hangolni az 1025/2012/EU rendelettel. Az európai szabványokkal kapcsolatos kérdések általános összhangjának biztosítása céljából az európai szabványok iránti felkéréseket vagy az európai szabványokkal szembeni kifogásokat – a fogyasztási cikkek biztonságosságával foglalkozó tagállami szakértőkkel folytatott megfelelő konzultációkat követően – az ezzel a rendelettel létrehozott bizottság elé kell terjeszteni.

(24) Az e rendeletben foglaltakat elősegítő európai szabványok igénylésével, illetve az azokkal szembeni hivatalos kifogásokkal kapcsolatos eljárásokat ebben a rendeletben kell meghatározni, és össze kell hangolni az 1025/2012/EU rendelettel. Az európai szabványokkal kapcsolatos kérdések általános összhangjának biztosítása céljából az európai szabványok iránti felkéréseket vagy az európai szabványokkal szembeni kifogásokat – a fogyasztási cikkek biztonságosságával foglalkozó tagállami szakértőkkel és érintett felekkel folytatott megfelelő konzultációkat követően – az ezzel a rendelettel létrehozott bizottság elé kell terjeszteni.

(Lásd a 16. cikk (1) bekezdésének módosítását.)

Indokolás

A Bizottságnak megfelelő módon figyelembe kell vennie az érintett szereplők véleményét az új európai biztonsági normák meghatározásakor annak biztosítása érdekében, hogy a normák reálisak, arányosak és hatékonyak legyenek.

 

 

Módosítás    16

Rendeletre irányuló javaslat

27 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(27) E rendelet végrehajtása egységes feltételeinek biztosítása érdekében a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni a veszélyt jelentő termékekkel kapcsolatos, a piacfelügyeleti hatóságok tájékoztatásának kötelezettsége alóli mentesség tekintetében, az adathordozó-típus és annak a terméken való, a nyomonkövetési rendszer céljaira történő elhelyezése tekintetében, az európai szabványügyi szervezeteknek címzett szabványosítási felkérések tekintetében, valamint az európai szabványokkal szembeni hivatalos kifogásokkal kapcsolatos döntések tekintetében. Ezeket a hatásköröket a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló, 2011. február 16-i 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek megfelelően kell gyakorolni.

(27) E rendelet végrehajtása egységes feltételeinek biztosítása érdekében a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni a veszélyt jelentő termékekkel kapcsolatos, a piacfelügyeleti hatóságok tájékoztatásának kötelezettsége alóli mentesség tekintetében, az adathordozó-típus és annak a terméken való, a nyomonkövetési rendszer céljaira történő elhelyezése tekintetében, és az európai szabványokkal szembeni hivatalos kifogásokkal kapcsolatos döntések tekintetében. Ezeket a hatásköröket a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló, 2011. február 16-i 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek megfelelően kell gyakorolni.

(Lásd a 16. cikk (1) bekezdésének módosítását.)

Indokolás

A fogyasztási cikkekre vonatkozó, 4. cikken alapuló új európai biztonsági normák úgy egészítik ki az alap-jogiaktust, hogy az EUMSZ 290. cikke értelmében nem alapvető rendelkezéseket adnak hozzá. Tekintettel a 4. cikk igen általános megfogalmazására, biztosítani kell a lehetőséget az Európai Parlament és a Tanács számára, hogy visszavonják vagy kifogásolják a Bizottság által javasolt új normákat. Célszerű tehát felhatalmazáson alapuló aktusok révén elfogadni a megbízást.

 

 

Módosítás    17

Rendeletre irányuló javaslat

2 cikk – 1 bekezdés – b pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b) ésszerű megítélés alapján előreláthatónak tekinthető körülmények között valószínűleg fogyasztók fogják használni, még ha nem is fogyasztóknak szánták őket;

b) ésszerű megítélés alapján előreláthatónak tekinthető körülmények között valószínűleg fogyasztók fogják használni, még ha forgalomba hozatalukkor nem is fogyasztóknak szánták őket;

Indokolás

Ez különösen a német fordításra vonatkozik, amelyet át kell fogalmazni annak egyértelművé tétele érdekében, hogy a javaslat 2. cikke (1) bekezdésének b) pontja pusztán azt célozza, hogy a rendelet azon termékekre is vonatkozzon, amelyeket az ésszerűen előrelátható feltételek mellett valószínűleg a fogyasztók is használnak majd. A jogszabály célja tehát nem az, hogy a fogyasztók általi nem megfelelő használatról rendelkezzen.

 

 

Módosítás    18

Rendeletre irányuló javaslat

2 cikk – 2 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2) E rendelet nem vonatkozik a felhasználás előtt megjavítandó vagy újrafeldolgozandó termékekre, amennyiben azokat ilyen termékként forgalmazzák.

(2) E rendelet nem vonatkozik a felhasználás előtt megjavítandó vagy újrafeldolgozandó termékekre, amennyiben azokat ilyen termékként forgalmazzák. Ez a rendeletet nem alkalmazandó magánszemélyek közötti ügyletekre.

Indokolás

A magánszemélyek közötti ügyleteket, például a garázsvásárokat egyértelműen ki kell vonni az irányelv hatálya alól.

 

 

Módosítás    19

Rendeletre irányuló javaslat

2 cikk – 4 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(4) E rendelet II–IV. fejezete nem vonatkozik azokra a termékekre, amelyek az emberi egészség és biztonság védelmét szolgáló, uniós harmonizációs jogszabályokban vagy azok nyomán meghatározott követelmények hatálya alá tartoznak.

(4) E rendelet nem vonatkozik azokra a termékekre, amelyek az emberi egészség és biztonság védelmét szolgáló, uniós harmonizációs jogszabályokban vagy azok nyomán meghatározott követelmények hatálya alá tartoznak.

(Lásd az 5. és 6. cikk módosítását)

Indokolás

Az átfedések és az ismétlések elkerülése érdekében a rendelet nem alkalmazandó a harmonizált termékekre, mivel az I. fejezet fő elemei már harmonizációs jogszabályok hatálya alá tartoznak. A harmonizált és a nem harmonizált fogyasztási cikkekre vonatkozó jogszabályok egyértelmű megkülönböztetése egyszerűsítené a termékekre vonatkozó szabályoknak való, gazdasági szereplők általi megfelelést, valamint e szabályok piacfelügyeleti hatóságok általi végrehajtását.

 

 

Módosítás    20

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 1 pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1) „biztonságos termék”: minden olyan termék, amely rendes vagy ésszerűen előre látható használati feltételek mellett – ideértve a használat időtartamát és adott esetben az üzembehelyezési, telepítési és karbantartási előírásokat is – nem jelent kockázatot, vagy kizárólag a termék használatával összeegyeztethető, elfogadhatónak tekintett és a személyek biztonsága és egészsége magas szintű védelmének megfelelő legkisebb kockázatot jelenti;

(1) „biztonságos termék”: minden olyan termék, amely rendes vagy ésszerűen előre látható használati feltételek mellett – ideértve a használat időtartamát és adott esetben az üzembehelyezési, telepítési, karbantartási, képzési és felügyeleti előírásokat is – nem jelent kockázatot, vagy kizárólag a termék használatával összeegyeztethető, elfogadhatónak tekintett és a személyek biztonsága és egészsége magas szintű védelmének megfelelő legkisebb kockázatot jelenti;

Indokolás

A termék biztonságosságának értékelésekor kellőképpen figyelembe kell venni a családtagokra, a szolgáltatókra vagy a munkáltatókra háruló felelősségeket, illetve felügyeleti vagy képzési kötelezettségeket.

 

Módosítás    21

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 1 pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1) „biztonságos termék”: minden olyan termék, amely rendes vagy ésszerűen előre látható használati feltételek mellett – ideértve a használat időtartamát és adott esetben az üzembehelyezési, telepítési és karbantartási előírásokat is – nem jelent kockázatot, vagy kizárólag a termék használatával összeegyeztethető, elfogadhatónak tekintett és a személyek biztonsága és egészsége magas szintű védelmének megfelelő legkisebb kockázatot jelenti;

(1) „biztonságos termék”: minden olyan termék, amely rendes vagy ésszerűen előre látható használati feltételek mellett – ideértve a használat időtartamát és adott esetben az üzembehelyezési, telepítési, karbantartási és ártalmatlanítási előírásokat is – nem jelent kockázatot, vagy kizárólag a termék használatával összeegyeztethető, elfogadhatónak tekintett és a személyek biztonsága és egészsége magas szintű védelmének megfelelő legkisebb kockázatot jelenti;

Indokolás

Ha a termék élettartamának végén a fogyasztónak valamilyen teendője van a termékkel, ennek az eljárásnak is biztonságosnak kell lennie.

 

 

Módosítás    22

Rendeletre irányuló javaslat

3 cikk – 1 bekezdés – 7 pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(7) „forgalmazó”: az a gyártótól vagy importőrtől különböző természetes vagy jogi személy az értékesítési láncban, aki forgalmazza a terméket;

(7) „forgalmazó:” az a gyártótól vagy importőrtől különböző, felelős természetes vagy jogi személy az értékesítési láncban, aki forgalmazza a terméket, a nem üzleti vállalkozásként eljáró magánszemélyek ügyletei nem tartoznak ide;

 

 

Módosítás    23

Rendeletre irányuló javaslat

4 cikk

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A gazdasági szereplők csak biztonságos termékeket hozhatnak forgalomba vagy forgalmazhatnak az uniós piacon.

A gazdasági szereplők csak biztonságos termékeket hozhatnak forgalomba vagy forgalmazhatnak az uniós belső piacon.

 

 

Módosítás    24

Rendeletre irányuló javaslat

5 cikk – cím

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A biztonságosság vélelmezése

Az általános biztonsági követelménynek való megfelelés vélelme

 

 

Módosítás    25

Rendeletre irányuló javaslat

5 cikk – 1 bekezdés – a pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a) az uniós harmonizációs jogszabályokban vagy azok nyomán meghatározott, az emberi egészség és biztonság védelmét szolgáló követelmények hatálya alá eső kockázatok tekintetében, amennyiben a termék megfelel e követelményeknek;

törölve

(lásd a 2. és 6. cikk módosítását)

Indokolás

Az átfedések és az ismétlések elkerülése érdekében a rendelet nem alkalmazandó a harmonizált termékekre, mivel az I. fejezet fő elemei már harmonizációs jogszabályok hatálya alá tartoznak. A harmonizált és a nem harmonizált fogyasztási cikkekre vonatkozó jogszabályok egyértelmű megkülönböztetése egyszerűsítené a termékekre vonatkozó szabályoknak való, gazdasági szereplők általi megfelelést, valamint e szabályok piacfelügyeleti hatóságok általi végrehajtását.

 

 

Módosítás    26

Rendeletre irányuló javaslat

5 cikk – 1 bekezdés – b pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b) uniós harmonizációs jogszabályokban vagy azok nyomán meghatározott, az a) pontban említett követelmények hiányában az európai szabványok hatálya alá tartozó kockázatok tekintetében, amennyiben a termék megfelel az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett hivatkozások szerinti vonatkozó európai szabványoknak vagy azok egyes részeinek a 16. és a 17. cikknek megfelelően;

b) az európai szabványok hatálya alá tartozó kockázatok tekintetében, amennyiben a termék megfelel az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett hivatkozások szerinti vonatkozó európai szabványoknak vagy azok egyes részeinek a 16. és a 17. cikknek megfelelően;

(lásd a 2. és 6. cikk módosítását)

Indokolás

Az átfedések és az ismétlések elkerülése érdekében a rendelet nem alkalmazandó a harmonizált termékekre, mivel az I. fejezet fő elemei már harmonizációs jogszabályok hatálya alá tartoznak. A harmonizált és a nem harmonizált fogyasztási cikkekre vonatkozó jogszabályok egyértelmű megkülönböztetése egyszerűsítené a termékekre vonatkozó szabályoknak való, gazdasági szereplők általi megfelelést, valamint e szabályok piacfelügyeleti hatóságok általi végrehajtását.

 

 

Módosítás    27

Rendeletre irányuló javaslat

5 cikk – 1 bekezdés – c pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c) uniós harmonizációs jogszabályokban vagy azok nyomán meghatározott, az a) pontban említett követelmények és a b) pontban említett európai szabványok hiányában a termék piaci forgalmazása szerinti tagállam jogszabályaiban meghatározott egészségügyi és biztonsági követelmények hatálya alá tartozó kockázatok tekintetében, amennyiben a termék megfelel ezeknek a nemzeti követelményeknek.

c) a b) pontban említett európai szabványokban vagy azok nyomán meghatározott követelmények hiányában a termék piaci forgalmazása szerinti tagállam jogszabályaiban meghatározott egészségügyi és biztonsági követelmények hatálya alá tartozó kockázatok tekintetében, amennyiben a termék megfelel ezeknek a nemzeti követelményeknek.

(lásd a 2. és 6. cikk módosítását)

Indokolás

Az átfedések és az ismétlések elkerülése érdekében a rendelet nem alkalmazandó a harmonizált termékekre, mivel az I. fejezet fő elemei már harmonizációs jogszabályok hatálya alá tartoznak. A harmonizált és a nem harmonizált fogyasztási cikkekre vonatkozó jogszabályok egyértelmű megkülönböztetése egyszerűsítené a termékekre vonatkozó szabályoknak való, gazdasági szereplők általi megfelelést, valamint e szabályok piacfelügyeleti hatóságok általi végrehajtását.

 

Módosítás    28

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés – a pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a) a termék jellemzői, ideértve összetételét, csomagolását és a rá vonatkozó összeszerelési, valamint – adott esetben – telepítési és karbantartási utasítást;

a) A termék jellemzői, ideértve összetételét, csomagolását és a rá vonatkozó összeszerelési, valamint – adott esetben – telepítési, karbantartási és ártalmatlanítási utasítást;

 

 

Módosítás    29

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 1 bekezdés – a pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a) a termék jellemzői, ideértve összetételét, csomagolását és a rá vonatkozó összeszerelési, valamint – adott esetben – telepítési és karbantartási utasítást;

a) a termék jellemzői, ideértve összetételét, csomagolását és a rá vonatkozó össze- és szétszerelési, valamint – adott esetben – telepítési és karbantartási utasítást;

Indokolás

A termékeknek a szétszereléskor is biztonságosnak kell lenniük.

 

 

Módosítás    30

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 1 bekezdés – d pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

d) a termék használata során veszélynek kitett fogyasztói csoportok, különösen a kiszolgáltatott fogyasztók;

d) A termék használata során veszélynek kitett fogyasztói csoportok, különösen a kiszolgáltatott fogyasztók, akik ésszerű megítélés alapján előreláthatónak tekinthető körülmények között valószínűleg használni fogják a terméket;

(lásd a (13) preambulumbekezdéshez és a 16. cikk új (2a) bekezdéséhez fűzött módosításokat)

Indokolás

A kiszolgáltatott fogyasztó fogalma a felelősség rendes körülményein kívül eső helyzetek széles körét fedi le. A kiszolgáltatott fogyasztókkal kapcsolatos kockázatokat ezért annak alapján kell értékelni, hogy e fogyasztók ésszerű megítélés alapján előrelátható körülmények között milyen valószínűséggel fogják használni a terméket. Ez a módosítás a 16. cikk új (2a) bekezdésének beillesztését javasoló módosításban is megjelenik.

 

 

 

Módosítás    31

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 2 bekezdés – a pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a) a tudomány és a technológia állása az adott időpontban;

törölve

(lásd a 6. cikk (1), (1a)(új) és (2) bekezdéséhez fűzött módosításokat)

Indokolás

A felsorolás végére áthelyezve. Figyelembe kell ugyan venni a tudomány és a technológia állását, ám nem ezt a szempontot kell elsőként vizsgálni. A korszerű termékek általában magasabb szintű biztonságot képviselnek. A kisebb kockázatot jelentő termék megjelenése ugyanakkor önmagában nem indokolja, hogy egy másik terméket ne tekintsünk biztonságosnak. Ez a módosítás a 6. cikk új (1a) bekezdésének beillesztését javasoló módosításban is megjelenik.

 

 

Módosítás    32

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 2 bekezdés – h pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

h) a fogyasztó ésszerű elvárásai a biztonságosság tekintetében.

törölve

(Lásd a 6. cikk új (1a) bekezdése tekintetében javasolt módosítást.)

Indokolás

Ez a szempont önkényesnek tűnik és jogbizonytalanságot szül a gazdasági szereplők számára, hiszen nekik kellene megállapítaniuk a fogyasztó ésszerű elvárásait minden egyes termék vonatkozásában, és semmi sem garantálná, hogy a piacfelügyeleti hatóságok ugyanazt az értelmezést alkalmazzák. Ez a módosítás a 6. cikk új (1a) bekezdésének beillesztését javasoló módosításban is megjelenik.

 

 

Módosítás    33

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 2 bekezdés – h a pont (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

h a) a tudomány és a technológia aktuális állása

(Lásd a 6. cikk új (1a) bekezdése tekintetében javasolt módosítást.)

Indokolás

A felsorolás végére áthelyezve. Figyelembe kell ugyan venni a tudomány és a technológia állását, ám nem ezt a szempontot kell elsőként vizsgálni. A korszerű termékek általában magasabb szintű biztonságot képviselnek. Egy termék abban az esetben is tekinthető biztonságosnak, ha a piacon még biztonságosabb termékek is forgalomban vannak. Ez a módosítás a 6. cikk új (1a) bekezdésének beillesztését javasoló módosításban is megjelenik.

 

Módosítás    34

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 1 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1) A gyártók termékeik forgalomba hozatalakor biztosítják, hogy azok tervezése és gyártása a 4. cikkben előírt általános biztonsági követelménnyel összhangban történt.

(1) A gyártók termékeik forgalomba hozatalakor – távértékesítés esetén is – biztosítják, hogy azok tervezése és gyártása a 4. cikkben előírt általános biztonsági követelménnyel összhangban történt.

 

 

Módosítás    35

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 4 bekezdés – c a pont (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

c a) amennyiben nem a gyártó forgalmazza a terméket, a gyártó neve, bejegyzett kereskedelmi neve vagy bejegyzett védjegye, valamint kapcsolattartási címe.

Indokolás

Ha nem uniós gyártó nevének és címének szerepelnie kell az importált terméken, az importőr versenytársai és a terméket megvásárló vállalkozások is megismerhetik ezt az információt, aminek következtében a későbbiekben megkerülhetik az importőrt és közvetlenül a nem uniós gyártótól szerezhetik be a terméket. Ez eltántoríthatja a kkv-kat az importtevékenységektől, és jelentős versenytorzulást okozhat. Azt javasoljuk tehát, hogy ezek az információk a műszaki dokumentációban legyenek feltüntetve.

 

 

Módosítás    36

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 7 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(7) A gyártó a terméken, vagy ha ez nem lehetséges, a termék csomagolásán, illetve a termék kísérő dokumentációján feltünteti nevét, bejegyzett kereskedelmi nevét vagy bejegyzett védjegyét, valamint kapcsolattartási címét. A megadott címnek a gyártó egyetlen kapcsolattartási címét kell jeleznie.

(7) Amennyiben a terméket a gyártó hozza forgalomba, a terméken, vagy ha ez nem lehetséges, a termék csomagolásán, a termék kísérő dokumentációján, illetve a terméken, a csomagoláson vagy a kísérő dokumentációban szereplő honlapon feltünteti nevét, bejegyzett kereskedelmi nevét vagy bejegyzett védjegyét, valamint kapcsolattartási címét. A megadott címnek a gyártó egyetlen kapcsolattartási címét kell jeleznie.

(Lásd a 10. cikk (3) bekezdésének módosítását.)

Indokolás

Különösen kis termékek (például zoknik), valamint külön egyedi cikkekként forgalmazható termékek (golflabdák) esetében a javasolt megoldás jelentős többletköltséget eredményezne, hiszen a tájékoztatást külön dokumentum formájában kellene megadni. Költséghatékonyabb és környezetbarátabb megoldás lenne megadni egy olyan honlap címét, ahol további információk találhatók meg.

 

 

Módosítás    37

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 8 bekezdés – 1 albekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A gyártók gondoskodnak arról, hogy termékeikhez a piaci forgalmazás szerinti tagállam által meghatározott, a fogyasztók által könnyen érthető nyelven írt használati utasítást és biztonsági tájékoztatót mellékeljenek, kivéve ha a termékek használati utasítás és biztonsági tájékoztató nélkül is biztonságosan és a gyártó szándéka szerinti módon használhatók.

A gyártók gondoskodnak arról, hogy termékeikhez a piaci forgalmazás szerinti tagállam által meghatározott, a fogyasztók által könnyen érthető nyelven írt használati utasítást és biztonsági tájékoztatót mellékeljenek, kivéve ha a termékek használati utasítás és biztonsági tájékoztató nélkül is biztonságosan és a gyártó szándéka szerinti módon használhatók. A biztonsági tájékoztató lehetővé teszi, hogy a fogyasztók értékelni tudják egy termék rendes vagy ésszerűen előre látható használati időtartama alatt a termékkel járó veszélyeket, amennyiben a szóban forgó veszélyek megfelelő figyelmeztetés nélkül azonnal nem nyilvánvalók;

 

 

Módosítás    38

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 8 bekezdés – 1 albekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A gyártók gondoskodnak arról, hogy termékeikhez a piaci forgalmazás szerinti tagállam által meghatározott, a fogyasztók által könnyen érthető nyelven írt használati utasítást és biztonsági tájékoztatót mellékeljenek, kivéve ha a termékek használati utasítás és biztonsági tájékoztató nélkül is biztonságosan és a gyártó szándéka szerinti módon használhatók.

A gyártók gondoskodnak arról, hogy termékeikhez a piaci forgalmazás szerinti tagállam által meghatározott, a fogyasztók által könnyen érthető nyelven vagy vizuális formában megfogalmazott használati utasítást és biztonsági tájékoztatót mellékeljenek, kivéve ha a termékek használati utasítás és biztonsági tájékoztató nélkül is biztonságosan és a gyártó szándéka szerinti módon használhatók.

Indokolás

A valamennyi uniós nyelvre való fordítás bizonyos esetekben hatékonyan helyettesíthető rajzok és piktogramok formájában megfogalmazott utasításokkal. Ezek az innovatív megoldások megfelelő és vonzó alternatívát jelentenek az egyes termékek használati utasításában használt műszaki szakkifejezésekkel szemben.

 

 

Módosítás    39

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 9 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(9) Azok a gyártók, akik úgy ítélik meg, illetve okuk van feltételezni, hogy az általuk forgalomba hozott termék nem biztonságos vagy más ok miatt nem felel meg ennek a rendeletnek, azonnal meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket a szóban forgó termék megfelelőségének biztosítására, illetve adott esetben a forgalomból való kivonására vagy visszahívására. Továbbá ha a termék nem biztonságos, a gyártók erről haladéktalanul értesítik azoknak a tagállamoknak a piacfelügyeleti hatóságait, amelyeknek a piacán forgalmazzák a terméket, és részletesen tájékoztatják őket különösen az egészségi és biztonsági veszélyről, illetve a meghozott kiigazító intézkedésekről.

(9) Azok a gyártók, akik úgy ítélik meg, illetve okuk van feltételezni, hogy az általuk forgalomba hozott termék nem biztonságos vagy más ok miatt nem felel meg ennek a rendeletnek, azonnal meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket a szóban forgó termék megfelelőségének biztosítására, illetve adott esetben a forgalomból való kivonására vagy visszahívására. Továbbá ha a termék nem biztonságos, a gyártók erről haladéktalanul értesítik azoknak a tagállamoknak a piacfelügyeleti hatóságait, amelyeknek a piacán forgalmazzák a terméket, és részletesen tájékoztatják őket különösen az egészségi és biztonsági veszélyről, illetve a meghozott kiigazító intézkedésekről.

Lásd a 10. cikk (7) bekezdéséhez és a 11. cikk (5) bekezdéséhez fűzött módosítást.

Indokolás

Az „adott esetben” kifejezés jogbizonytalanságot szül, mivel a kiigazító intézkedések alkalmazásának további feltételeként értelmezhető.

 

Módosítás    40

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 9 a bekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(9 a) A termék megvásárlására vonatkozó döntést adott esetben meghatározó figyelmeztetéseket – például a felhasználók életkorának vagy testsúlyának alsó és felső határát meghatározó figyelmeztetéseket és egyéb fontos figyelmeztetéseket – a termék csomagolásán kell feltüntetni, vagy azoknak a vásárlás előtt más módon láthatónak és olvashatónak kell lenniük a fogyasztó számára akkor is, ha online vásárlásról van szó.

Indokolás

Erősíteni kell a fogyasztók tájékoztatását, különösen online értékesítés esetén, amely esetben a fogyasztók nehezen tudják ellenőrizni a terméken és a csomagoláson feltüntetett konkrét információkat.

 

 

Módosítás    41

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 3 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3) Az importőr a terméken, vagy ha ez nem lehetséges, a termék csomagolásán vagy a termék kísérő dokumentációján feltünteti nevét, bejegyzett kereskedelmi nevét vagy bejegyzett védjegyét, valamint kapcsolattartási címét. Gondoskodik arról, hogy más további címke ne takarja el a gyártó által biztosított címkén feltüntetett információk egyetlen részét sem.

(3) Az importőr a terméken, vagy ha ez nem lehetséges, a termék csomagolásán, a termék kísérő dokumentációján, illetve a terméken, a csomagoláson vagy a kísérő dokumentációban szereplő honlapon feltünteti nevét, bejegyzett kereskedelmi nevét vagy bejegyzett védjegyét, valamint kapcsolattartási címét. Gondoskodik arról, hogy más további címke ne takarja el a gyártó által biztosított címkén feltüntetett információk egyetlen részét sem.

(Lásd a 8. cikk (7) bekezdésének módosítását.)

Indokolás

Különösen kis termékek (például zoknik), valamint külön egyedi cikkekként forgalmazható termékek (golflabdák) esetében a javasolt megoldás jelentős többletköltséget eredményezne, hiszen a tájékoztatást külön dokumentum formájában kellene megadni. Költséghatékonyabb és környezetbarátabb megoldás lenne megadni egy olyan honlap címét, ahol további információk találhatók meg.

 

 

Módosítás    42

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 4 bekezdés – 1 albekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Az importőrök gondoskodnak arról, hogy a termékhez a piaci forgalmazás szerinti tagállam által meghatározott, a fogyasztók által könnyen érthető nyelven írt használati utasítást és biztonsági tájékoztatót mellékeljenek, kivéve ha a termék használati utasítás és biztonsági tájékoztató nélkül is biztonságosan és a gyártó szándéka szerinti módon használható.

Az importőrök gondoskodnak arról, hogy a termékhez a piaci forgalmazás szerinti tagállam által meghatározott, a fogyasztók által könnyen érthető nyelven vagy vizuális formában megfogalmazott használati utasítást és biztonsági tájékoztatót mellékeljenek, kivéve ha a termék használati utasítás és biztonsági tájékoztató nélkül is biztonságosan és a gyártó szándéka szerinti módon használható.

Indokolás

A valamennyi uniós nyelvre való fordítás bizonyos esetekben hatékonyan helyettesíthető rajzok és piktogramok formájában megfogalmazott utasításokkal. Ezek az innovatív megoldások megfelelő és vonzó alternatívát jelentenek az egyes termékek használati utasításában használt műszaki szakkifejezésekkel szemben.

 

 

Módosítás    43

Rendeletre irányuló javaslat

10 cikk – 7 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(7) Azok az importőrök, amelyek úgy ítélik meg, illetve okuk van feltételezni, hogy az általuk forgalomba hozott termék nem biztonságos vagy más ok miatt nem felel meg ennek a rendeletnek, azonnal meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket a szóban forgó termék megfelelőségének biztosítására, illetve adott esetben a forgalomból való kivonására vagy visszahívására. Továbbá ha a termék nem biztonságos, az importőrök erről haladéktalanul értesítik azoknak a tagállamoknak a piacfelügyeleti hatóságait, amelyeknek a piacán forgalmazzák a terméket, és részletesen tájékoztatják őket különösen az egészségi és biztonsági veszélyről, illetve a meghozott kiigazító intézkedésekről.

(7) Azok az importőrök, amelyek úgy ítélik meg, illetve okuk van feltételezni, hogy az általuk forgalomba hozott termék nem biztonságos vagy más ok miatt nem felel meg ennek a rendeletnek, azonnal meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket a szóban forgó termék megfelelőségének biztosítására, illetve adott esetben a forgalomból való kivonására vagy visszahívására. Továbbá ha a termék nem biztonságos, az importőrök erről haladéktalanul értesítik azoknak a tagállamoknak a piacfelügyeleti hatóságait, amelyeknek a piacán forgalmazzák a terméket, és részletesen tájékoztatják őket különösen az egészségi és biztonsági veszélyről, illetve a meghozott kiigazító intézkedésekről.

(Lásd a 8. cikk (9) bekezdéséhez és a 11. cikk (5) bekezdéséhez fűzött módosítást.)

Indokolás

Az „adott esetben” kifejezés jogbizonytalanságot szül, mivel a kiigazító intézkedések alkalmazásának további feltételeként értelmezhető.

 

 

Módosítás    44

Rendeletre irányuló javaslat

11 cikk – 2 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2) A termék forgalmazása előtt a forgalmazók ellenőrzik, hogy a gyártó és az importőr betartotta-e a 8. cikk (6), (7) és (8) bekezdésében és a 10. cikk (3) és (4) bekezdésében értelemszerűen előírt követelményeket.

(2)

A termék forgalmazása előtt a forgalmazók ellenőrzik, hogy a terméken fel van-e tüntetve a 8. cikk (6) és (7) bekezdésében és a 10. cikk (3) bekezdésében előírt jelölés, valamint hogy mellékelték-e hozzá a 8. cikk (8) bekezdésében és a 10. cikk (4) bekezdésében értelemszerűen előírt tájékoztatót.

Indokolás

A szöveg a módosítás következtében nem értelmezhető úgy, hogy a forgalmazó köteles lenne (például a termék tesztelése révén) értékelni a gyártó/importőr által nyújtott tájékoztatás helyességét. A forgalmazók csak annak ellenőrzéséért felelősek, hogy a rendelet által előírt valamennyi információ meg van-e adva.

 

 

Módosítás    45

Rendeletre irányuló javaslat

11 cikk – 5 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(5) Azok a forgalmazók, amelyek úgy ítélik meg vagy okkal feltételezik, hogy az általuk forgalmazott termék nem felel meg a 8. cikk (6), (7) és (8) bekezdése és a 10. cikk (3) és (4) bekezdése értelemszerűen alkalmazandó előírásainak, gondoskodnak arról, hogy meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket a szóban forgó termék megfelelőségének biztosítására, illetve adott esetben a forgalomból való kivonására vagy visszahívására. Továbbá ha a termék nem biztonságos, a forgalmazók erről haladéktalanul értesítik értelemszerűen a gyártót vagy az importőrt, továbbá azoknak a tagállamoknak a piacfelügyeleti hatóságait, amelyeknek a piacán forgalmazzák a terméket, és részletesen tájékoztatják őket különösen az egészségi és biztonsági veszélyről, illetve a meghozott kiigazító intézkedésekről.

(5) Azok a forgalmazók, amelyek úgy ítélik meg vagy okkal feltételezik, hogy az általuk forgalmazott termék nem felel meg a 8. cikk (6), (7) és (8) bekezdése és a 10. cikk (3) és (4) bekezdése értelemszerűen alkalmazandó előírásainak, gondoskodnak arról, hogy meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket a szóban forgó termék megfelelőségének biztosítására, illetve a forgalomból való kivonására vagy visszahívására.. Továbbá ha a termék nem biztonságos, a forgalmazók erről haladéktalanul értesítik értelemszerűen a gyártót vagy az importőrt, továbbá azoknak a tagállamoknak a piacfelügyeleti hatóságait, amelyeknek a piacán forgalmazzák a terméket, és részletesen tájékoztatják őket különösen az egészségi és biztonsági veszélyről, illetve a meghozott kiigazító intézkedésekről.

(Lásd a 8. cikk (9) bekezdéséhez és a 10. cikk (7) bekezdéséhez fűzött módosítást.)

Indokolás

Az „adott esetben” kifejezés jogbizonytalanságot szül, mivel a kiigazító intézkedések alkalmazásának további feltételeként értelmezhető.

 

 

 

Módosítás    46

Rendeletre irányuló javaslat

11 cikk – 5 a bekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(5a) A forgalmazó csak olyan terméket forgalmazhat, amelyhez mellékeltek egy, a forgalmazás helye szerinti tagállam valamennyi hivatalos nyelvén megfogalmazott biztonsági utasítást és tájékoztatót, az érintett tagállam által rögzített feltételeknek megfelelően.

 

Módosítás    47

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 1 bekezdés – bevezető rész

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1) A piacfelügyeleti hatóságoknak a 8. cikk (9) bekezdése, a 10. cikk (2) és (7) bekezdése, valamint a 11. cikk (3) és (5) bekezdése szerinti tájékoztatásával kapcsolatos kötelezettség nem áll fenn az alábbi feltételek teljesülése esetén:

(1) A piacfelügyeleti hatóságoknak a 8. cikk (9) bekezdése, a 10. cikk (2) és (7) bekezdése, valamint a 11. cikk (3) és (5) bekezdése szerinti tájékoztatásával kapcsolatos kötelezettség nem áll fenn az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén:

 

 

Módosítás    48

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 1 bekezdés – b pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b) a gyártó, az importőr vagy a forgalmazó bizonyítani tudja, hogy a veszély teljes körűen ellenőrzés alatt áll, így a termék már nem veszélyeztetheti személyek egészségét és biztonságát;

b) a gyártó, az importőr vagy a forgalmazó bizonyítani tudja, hogy a veszély ténylegesen ellenőrzés alatt áll, és így megelőzhetők a személyek egészségét és biztonságát veszélyeztető tényezők;

Indokolás

A kockázatok teljes körű ellenőrzése a gyakorlatban megvalósíthatatlan. A szöveget ezért úgy kell kiigazítani, hogy jogbiztonságot teremtsen a gazdasági szereplők számára.

 

 

Módosítás    49

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 1 bekezdés – c pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

c) a termék veszélyességének oka olyan jellegű, hogy annak ismerete nem jelentene hasznos információt a hatóságok vagy a nyilvánosság számára.

törölve

Indokolás

Egyrészt elképzelhető, hogy a kockázat oka nem ismert. Másrészt, ha a kockázat oka ismert, a gazdasági szereplők nehezen ítélhetik meg közérdekűségét. Ilyen kötelező feltétel előírása jogbizonytalanságot eredményezne.

 

 

Módosítás    50

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk – 3 a bekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(3 a) A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 20. cikk szerint felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el a rendelet 8., 10. 11. és 14. cikke szerinti azon előírások meghatározása céljából, amelyek alól a használt termékek forgalmazói az alacsony kockázati szint és az ilyen, kisebb méretű szereplők gazdasági tevékenységére rótt túlzott teher miatt mentesíthetők.

Indokolás

A használt cikkeket forgalmazó kisméretű üzleteket mentesíteni kell a forgalmazók számára előírt bizonyos kötelezettségek alól, mivel ezek túlságosan nehéz terhet jelentenének számukra, és egyes előírásoknak egyáltalán nem is tudnának megfelelni. A Bizottságnak értékelnie kell, hogy mely kritériumok (üzleti forgalom, méret, tevékenységi kör, terméktípus) alapján lehet mentességet biztosítani, és erről felhatalmazáson alapuló jogi aktusban kell rendelkeznie.

 

 

Módosítás    51

Rendeletre irányuló javaslat

14 cikk – 2 a bekezdés (új)

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

(2 a) Amennyiben a gazdasági szereplő közli az első bekezdésben említett információt, a piacfelügyeleti hatóságok bizalmasan kezelik azt.

Indokolás

Sok forgalmazó és nagykereskedő üzleti titoknak tekinti, hogy honnan szerzik be áruikat, és kiknek szállítanak. Védeni kell tehát beszállítóik identitását. A gazdasági szereplők által nyújtott információkat tehát csak a piacfelügyeleti hatóságok használhatják fel, és ki kell zárni a kereskedelmi szempontból érzékeny információk közzétételét vagy versenytársak általi megismerését.

 

 

Módosítás    52

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – cím

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A termékek nyomon követhetősége

A feltételezhetően komoly veszélyt jelentő termékek nyomon követhetősége

Indokolás

A nyomonkövethetőségi rendszer célja csak bizonyos, jelentős kockázatot jelentő termékek és termékcsoportok lefedése.

 

 

Módosítás    53

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1) Bizonyos termékek, termékkategóriák és -csoportok esetében, amelyek sajátos jellemzőik miatt, illetve a sajátos forgalmazási vagy használati feltételekből adódóan nagy valószínűséggel súlyosan veszélyeztethetik a személyek egészségét és biztonságát, a Bizottság előírhatja a terméket forgalomba hozó és forgalmazó gazdasági szereplőknek, hogy nyomonkövetési rendszert hozzanak létre, illetve ilyet használjanak.

(1) Bizonyos termékek, termékkategóriák és -csoportok esetében, amelyek sajátos jellemzőik miatt, illetve a sajátos forgalmazási vagy használati feltételekből adódóan nagy valószínűséggel súlyosan veszélyeztethetik a személyek egészségét és biztonságát, adott esetben az érintett szereplőkkel folytatott konzultációt követően a Bizottság előírhatja a terméket forgalomba hozó és forgalmazó gazdasági szereplőknek, hogy nyomonkövetési rendszert hozzanak létre, illetve ilyet használjanak.

Indokolás

Az új nyomonkövethetőségi előírások előterjesztését megelőzően a Bizottságnak konzultálnia kellene az érintett szereplőkkel, például az üzleti és fogyasztói szervezetekkel, hogy támaszkodhasson szakértelmükre, és figyelembe vehesse az előírások gyakorlati következményeit.

 

 

Módosítás    54

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 1 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1) Bizonyos termékek, termékkategóriák és -csoportok esetében, amelyek sajátos jellemzőik miatt, illetve a sajátos forgalmazási vagy használati feltételekből adódóan nagy valószínűséggel súlyosan veszélyeztethetik a személyek egészségét és biztonságát, a Bizottság előírhatja a terméket forgalomba hozó és forgalmazó gazdasági szereplőknek, hogy nyomonkövetési rendszert hozzanak létre, illetve ilyet használjanak.

(1) Bizonyos termékek, termékkategóriák és -csoportok esetében, amelyek sajátos jellemzőik miatt, illetve a sajátos forgalmazási vagy használati feltételekből adódóan nagy valószínűséggel súlyosan veszélyeztethetik a személyek egészségét és biztonságát, a Bizottság előírhatja a terméket forgalomba hozó és forgalmazó gazdasági szereplőknek, hogy a gyártó nyomonkövetését lehetővé tevő rendszert hozzanak létre, illetve ilyet használjanak.

Indokolás

A fogyasztók magánélethez való jogának védelme érdekében biztosítani kell, hogy a termék nyomon követhetősége csak a gyártó azonosítását tegye lehetővé, és csak abban az esetben, ha visszahívásra lenne szükség.

 

 

Módosítás    55

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 2 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2) A nyomonkövetési rendszernek biztosítania kell az adatok elektronikus úton történő gyűjtését és tárolását, és ezáltal lehetővé kell tennie a termék és az értékesítési láncban részt vevő gazdasági szereplők azonosítását, továbbá biztosítania kell az adatokhoz való hozzáférést egy megfelelő adathordozónak a terméken, annak csomagolásán vagy kísérő dokumentációján való elhelyezésével.

(2) A nyomonkövetési rendszernek biztosítania kell az adatok elektronikus úton történő gyűjtését és tárolását, és ezáltal lehetővé kell tennie a termékek és az értékesítési láncban részt vevő gazdasági szereplők azonosítását, továbbá biztosítania kell az adatokhoz való hozzáférést egy megfelelő eszköznek a terméken, annak csomagolásán vagy kísérő dokumentációján való elhelyezésével.

Indokolás

A rádiófrekvenciás azonosításon vagy a terméken elhelyezett adathordozón kívül más módszerek is léteznek a biztonságossággal kapcsolatos adatok rendelkezésre bocsátása céljából. Más, megfizethetőbb alternatíva például az egyedi termékkód, amely összekapcsolható a gazdasági szereplő által üzemeltetett honlapon szereplő információkkal. Az irányelvnek nem szabadna előírnia a műszaki megoldást, hanem lehetővé kellene tennie, hogy a gazdasági szereplők döntsék el, milyen eszköz alkalmazásával tesznek eleget a biztonsági előírásoknak.

 

 

Módosítás    56

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés – b pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

b) mindazon adatok meghatározása, amelyeket a gazdasági szereplőknek össze kell gyűjteniük és tárolniuk kell a (2) bekezdésben említett nyomonkövetési rendszer segítségével.

b) mindazon adatok meghatározása, amelyeket a gazdasági szereplőknek össze kell gyűjteniük és tárolniuk kell a (2) bekezdésben említett nyomonkövetési rendszer segítségével, és amelyek szükségesek a termék biztonságosságának garantálásához.

Indokolás

A fogyasztók magánélethez való jogának védelme érdekében biztosítani kell, hogy adatgyűjtésre és -tárolásra csak a termékbiztonság garantálásához szükséges mértékben kerül sor.

 

 

Módosítás    57

Rendeletre irányuló javaslat

16 cikk – 1 bekezdés – 1 albekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A Bizottság felkérhet egy vagy több európai szabványügyi szervezetet ara, hogy készítsen vagy azonosítson egy olyan szabványt, amelynek célja annak biztosítása, hogy az adott szabványnak vagy annak egyes részeinek megfelelő termékek teljesítik a 4. cikkben előírt általános biztonsági követelményt. A Bizottság meghatározza a kért európai szabványra vonatkozó tartalmi követelményeket, és határidőt állapít meg annak elfogadására.

A Bizottság felkérhet egy vagy több európai szabványügyi szervezetet ara, hogy készítsen vagy azonosítson egy olyan szabványt, amelynek célja annak biztosítása, hogy az adott szabványnak vagy annak egyes részeinek megfelelő termékek teljesítik a 4. cikkben előírt általános biztonsági követelményt. A Bizottság – adott esetben az érintett szereplők véleményének figyelembe vételével meghatározza a kért európai szabványra vonatkozó tartalmi követelményeket, és határidőt állapít meg annak elfogadására.

(Lásd a (24) preambulumbekezdéshez fűzött módosítást.)

Indokolás

A Bizottságnak megfelelő módon figyelembe kell vennie az érintett szereplők véleményét az új európai biztonsági normák meghatározásakor annak biztosítása érdekében, hogy a normák reálisak, arányosak és hatékonyak legyenek.

 

 

Módosítás    58

Rendeletre irányuló javaslat

16 cikk – 1 bekezdés – 2 albekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

A Bizottság az első albekezdésben említett felkérést végrehajtási határozat formájában fogadja el. Ezeket a végrehajtási aktusokat a 19. cikk (3) bekezdésében említett vizsgálati eljárásnak megfelelően kell elfogadni.

A Bizottság az első albekezdésben említett felkérést a 20. cikk értelmében felhatalmazáson alapuló jogi aktus révén fogadja el.

(Lásd a (27) preambulumbekezdéshez fűzött módosítást.)

Indokolás

A fogyasztási cikkekre vonatkozó, 4. cikken alapuló új európai biztonsági normák úgy egészítik ki az alap-jogiaktust, hogy az EUMSZ 290. cikke értelmében nem alapvető rendelkezéseket adnak hozzá. Tekintettel a 4. cikk igen általános megfogalmazására, biztosítani kell a lehetőséget az Európai Parlament és a Tanács számára, hogy visszavonják vagy kifogásolják a Bizottság által javasolt új normákat. Célszerű tehát felhatalmazáson alapuló aktusok révén elfogadni a megbízást.

 

 

Módosítás    59

Rendeletre irányuló javaslat

18 cikk

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

18. cikk

törölve

Szankciók

 

(1) A tagállamok megállapítják az e rendelet rendelkezéseinek megsértése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó szabályokat, és minden szükséges intézkedést megtesznek azok érvényesítése érdekében. A szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük. A tagállamok az említett rendelkezésekről [beillesztendő dátum: az e rendelet alkalmazási időpontját megelőző 3 hónap]-ig tájékoztatják a Bizottságot, és haladéktalanul értesítik a rendelkezéseket érintő minden későbbi módosításról is.

 

(2) Az (1) bekezdésben említett szankciók megállapításakor tekintetbe kell venni a vállalkozások méretét, különösen a kis- és középvállalkozások helyzetét. A szankciók fokozhatók, ha az érintett gazdasági szereplő korábban már hasonló módon megsértette a rendelkezéseket, illetve súlyos esetben akár büntetőjogi szankciók is szóba jöhetnek.

 

(lásd a 2013/0048(COD) rendelet 31. cikkét)

Indokolás

A termékbiztonsági szabályok megsértéséért kiszabható szankcióknak valamennyi termék (harmonizált és nem harmonizált, fogyasztóknak és a professzionális felhasználóknak szánt) esetében azonosnak kell lenniük, és ki kell terjedniük valamennyi előírás, például a környezetvédelmi előírások megsértésére is. A szankciókkal kapcsolatos szabályokat tehát kizárólag a piacfelügyeleti rendeletben kell rögzíteni.

 

 

Módosítás    60

Rendeletre irányuló javaslat

20 cikk – 2 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(2) A Bizottság [beillesztendő dátum: a rendelet hatálybalépésének napja]-tól/-től határozatlan időre szóló felhatalmazást kap a 13. cikk (3) bekezdésében és a 15. cikk (3) bekezdésében említett felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására.

(2) A Bizottság [beillesztendő dátum: a rendelet hatálybalépésének napja]-tól/-től ötéves időszakra szóló felhatalmazást kap a 13. cikk (3) bekezdésében és a 15. cikk (3) bekezdésében említett felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására. A Bizottság legkésőbb 9 hónappal az ötéves időszak vége előtt jelentést készít a felhatalmazás gyakorlásáról. Amennyiben az Európai Parlament vagy a Tanács nem ellenzi a meghosszabbítást legkésőbb három hónappal az egyes időtartamok vége előtt, akkor a felhatalmazás hallgatólagosan meghosszabbodik a korábbival megegyező időtartamra.

 

Módosítás    61

Rendeletre irányuló javaslat

21 cikk – 1 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

Legkésőbb [öt] évvel e rendelet alkalmazási időpontját követően a Bizottság megvizsgálja e rendelet alkalmazását, és értékelő jelentést küld az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak. A jelentésben be kell számolnia arról, hogy a rendelet célkitűzései – különösen a fogyasztók nem biztonságos termékekkel szembeni védelme tekintetében – megvalósultak-e, figyelembe véve a rendelet vállalkozásokra, különösen a kis- és középvállalkozásokra gyakorolt hatásait.

Legkésőbb [öt] évvel e rendelet alkalmazási időpontját követően és az első jelentéstől kezdve ötévenként a Bizottság megvizsgálja e rendelet alkalmazását, és értékelő jelentést küld az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak. A jelentésben be kell számolnia arról, hogy a rendelet célkitűzései – különösen a fogyasztók nem biztonságos termékekkel szembeni, e rendelet 4. cikke értelmében vett védelme tekintetében – megvalósultak-e, figyelembe véve a rendelet vállalkozásokra, különösen a kis- és középvállalkozásokra gyakorolt hatásait. A jelentés értékeli az 1025/2012/EU rendelet e rendelet hatályán belüli következményeit és hozadékait is.

 

ELJÁRÁS

Cím

A fogyasztási cikkek biztonságossága

Hivatkozások

COM(2013)0078 – C7-0042/2013 – 2013/0049(COD)

Illetékes bizottság

       A plenáris ülésen való bejelentés dátuma

IMCO

12.3.2013

 

 

 

Véleményt nyilvánított

       A plenáris ülésen való bejelentés dátuma

ITRE

12.3.2013

A vélemény előadója

       A kijelölés dátuma

Patrizia Toia

26.4.2013

Vizsgálat a bizottságban

2.9.2013

 

 

 

Az elfogadás dátuma

26.9.2013

 

 

 

A zárószavazás eredménye

+:

–:

0:

37

14

0

A zárószavazáson jelen lévő tagok

Josefa Andrés Barea, Jean-Pierre Audy, Zigmantas Balèytis, Ivo Belet, Bendt Bendtsen, Jan Bøezina, Maria Da Graça Carvalho, Giles Chichester, Pilar del Castillo Vera, Dimitrios Droutsas, Christian Ehler, Adam Gierek, Norbert Glante, Fiona Hall, Jacky Hénin, Romana Jordan, Judith A. Merkies, Angelika Niebler, Jaroslav Paška, Aldo Patriciello, Vittorio Prodi, Miloslav Ransdorf, Herbert Reul, Teresa Riera Madurell, Amalia Sartori, Salvador Sedó i Alabart, Francisco Sosa Wagner, Konrad Szymañski, Britta Thomsen, Patrizia Toia, Ioannis A. Tsoukalas, Claude Turmes, Marita Ulvskog, Adina-Ioana Vãlean, Kathleen Van Brempt, Alejo Vidal-Quadras

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)

Rachida Dati, Francesco De Angelis, Elisabetta Gardini, Satu Hassi, Jolanta Emilia Hibner, Eija-Riitta Korhola, Paweł Robert Kowal, Bernd Lange, Werner Langen, Marian-Jean Marinescu, Markus Pieper, Hannu Takkula, Hermann Winkler

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (187. cikk (2) bekezdés)

Pier Antonio Panzeri, Britta Reimers

 

 

18.9.2013

VÉLEMÉNY a Jogi Bizottság részéről

a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részére

a fogyasztási cikkek biztonságosságáról, valamint a 87/357/EGK tanácsi irányelv és a 2001/95/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletjavaslatról

( COM(2013)0078 – C7‑0042/2013 – 2013/0049(COD) )

Előadó: Jiří Maštálka

 

 

 

MÓDOSÍTÁSOK

A Jogi Bizottság felkéri a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy jelentésébe foglalja bele az alábbi módosításokat:

Módosítás    1

Rendeletre irányuló javaslat

13 preambulumbekezdés

 

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(13) A termékek biztonságát valamennyi fontos szempont – különösen az érintett termékek sajátosságai és kiszerelése, valamint a termékeket valószínűleg használó fogyasztói csoportok (különös tekintettel az olyan kiszolgáltatott fogyasztói csoportokra, mint a gyermekek, az idősek és a fogyatékossággal élő személyek) – figyelembevételével kell értékelni.

(13) A termékek biztonságát valamennyi fontos szempont – különösen az érintett termékek sajátosságai, összetétele és kiszerelése, valamint az elővigyázatosság elve és a termékeket valószínűleg használó fogyasztói csoportok (különös tekintettel az olyan kiszolgáltatott fogyasztói csoportokra, mint a gyermekek, az idősek és a fogyatékossággal élő személyek) – figyelembevételével kell értékelni.

Indokolás

Az elővigyázatosság elvét (az EUMSZ 191. cikke) mint a biztonságosságra vonatkozó hatályos uniós jogszabályok egyik fontos elemét fenn kell tartani. Az európai fogyasztóknak és fogyasztói szervezeteknek a legtöbb esetben ki kell mutatniuk a nem élelmiszer jellegű fogyasztási cikkhez kapcsolódó veszélyt. Ha az elővigyázatosság elve alapján intézkedés történik, a gazdasági szereplőknek adott esetben bizonyítaniuk kell a veszély hiányát. A piacfelügyeleti hatóságok esetében az elővigyázatosság elve nélkül meghozott megfelelő kockázatkezelési intézkedések a gyakorlatban az eredményes felügyeleti intézkedések tekintetében nehézséget okozhatnak.

 

Módosítás    2

Rendeletre irányuló javaslat

14 preambulumbekezdés

 

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(14) Az egymást átfedő biztonsági követelmények és az egyéb uniós jogszabályokkal való ütközések elkerülése érdekében a személyek egészségét és biztonságát szavatolni kívánó ágazatspecifikus uniós harmonizációs jogszabályoknak megfelelő termékek a jelen javasolt rendelet értelmében biztonságosnak vélelmezendők.

(14) Az egymást átfedő biztonsági követelmények és az egyéb uniós jogszabályokkal való ütközések elkerülése érdekében a személyek egészségét és biztonságát szavatolni kívánó ágazatspecifikus uniós harmonizációs jogszabályoknak megfelelő termékek a jelen javasolt rendelet értelmében biztonságosnak vélelmezendők. Az ilyen értékelésnek az elővigyázatosság elvén kell alapulnia.

Indokolás

Az elővigyázatosság elvét (az EUMSZ 191. cikke) mint a biztonságosságra vonatkozó hatályos uniós jogszabályok egyik fontos elemét fenn kell tartani. Az európai fogyasztóknak és fogyasztói szervezeteknek a legtöbb esetben ki kell mutatniuk a nem élelmiszer jellegű fogyasztási cikkhez kapcsolódó veszélyt. Ha az elővigyázatosság elve alapján intézkedés történik, a gazdasági szereplőknek adott esetben bizonyítaniuk kell a veszély hiányát. A piacfelügyeleti hatóságok esetében az elővigyázatosság elve nélkül meghozott megfelelő kockázatkezelési intézkedések a gyakorlatban az eredményes felügyeleti intézkedések tekintetében nehézséget okozhatnak.

 

 

Módosítás    3

Rendeletre irányuló javaslat

20 preambulumbekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(20) A termékek azonosíthatóságának és nyomon követhetőségének a teljes értékesítési láncban való biztosítása elősegíti a gazdasági szereplők azonosítását és a nem biztonságos termékek elleni megfelelő kiigazító intézkedések meghozatalát (például célzott visszahívások). Ily módon a termékek azonosíthatósága és nyomon követhetősége révén a fogyasztók és a gazdasági szereplők pontos tájékoztatást kapnak a nem biztonságos termékekről, amivel javítható a piacba vetett bizalom és elkerülhetők a kereskedelem szükségtelen zavarai. Ezért a termékeken fel kell tüntetni azokat az információkat, amelyek lehetővé teszik az azonosításukat, illetve a gyártó és adott esetben az importőr azonosítását. A gyártóknak emellett termékeikre vonatkozó műszaki dokumentációt kell készíteniük; ennek érdekében a legmegfelelőbb és legköltséghatékonyabb lehetőséggel (például elektronikus módszerrel) élhetnek. Ezen túlmenően a gazdasági szereplőknek tudniuk kell azonosítani azokat a szereplőket, akik nekik szállítottak, illetve akiknek ők maguk szállítottak egy-egy terméket. A személyes adatok e rendelet céljaira történő feldolgozása tekintetében alkalmazni kell a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24-i 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet.

(20) A termékek azonosíthatóságának és nyomon követhetőségének a teljes értékesítési láncban való biztosítása elősegíti a gazdasági szereplők azonosítását és a nem biztonságos termékek elleni megfelelő kiigazító intézkedések meghozatalát (például célzott visszahívások és a termékek megsemmisítése). Ily módon a termékek azonosíthatósága és nyomon követhetősége révén a fogyasztók és a gazdasági szereplők pontos tájékoztatást kapnak a nem biztonságos termékekről, amivel javítható a piacba vetett bizalom és elkerülhetők a kereskedelem szükségtelen zavarai. Ezért a termékeken fel kell tüntetni azokat az információkat, amelyek lehetővé teszik az azonosításukat, illetve a gyártó és adott esetben az importőr azonosítását. A gyártóknak emellett termékeikre vonatkozó műszaki dokumentációt kell készíteniük; ennek érdekében a legmegfelelőbb és legköltséghatékonyabb lehetőséggel (például elektronikus módszerrel) élhetnek. Ezen túlmenően a gazdasági szereplőknek tudniuk kell azonosítani azokat a szereplőket, akik nekik szállítottak, illetve akiknek ők maguk szállítottak egy-egy terméket. A személyes adatok e rendelet céljaira történő feldolgozása tekintetében alkalmazni kell a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24-i 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet.

Indokolás

A fogyasztók védelme érdekében fontos, hogy az ilyen termékek véglegesen kikerüljenek a forgalmazási láncból, ezért lehetővé kell tenni a megsemmisítésüket.

 

 

Módosítás    4

Rendeletre irányuló javaslat

1 cikk – 1 a bekezdés (új)

 

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

Széles körű, horizontális jellegű jogalkotási keretet alkot, amelynek célja a joghézagoknak különösen a hatályban lévő különös jogszabályok felülvizsgálatáig történő kitöltése, valamint a hatályban lévő vagy jövőbeni különös jogszabályokban szereplő rendelkezések kiegészítése, különös tekintettel a fogyasztók egészségének és biztonságának magas szintű védelmére.

Indokolás

A fogyasztók egészségének és biztonságának átfogó és teljes körű védelme érdekében az új rendeletnek általános biztonsági hálóként kellene működnie, amely a meglévő vagy jövőbeli egyedi jogszabályok lehetséges hiányosságaira terjed ki.

 

Módosítás    5

Rendeletre irányuló javaslat

2 cikk – 3 bekezdés – h pont

 

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

h) a fogyasztók által közlekedésre és utazásra használt, a szolgáltatást nyújtó által működtetett berendezések a fogyasztóknak nyújtott szolgáltatás keretében;

h) a fogyasztók által közlekedésre és utazásra használt, a szolgáltatást nyújtó által működtetett berendezések a fogyasztóknak nyújtott szolgáltatás keretében, a mutatványos berendezések kivételével;

Indokolás

A mutatványos berendezések számos súlyos balesetet okoztak már, ezért e rendelet hatálya alá kell tartozniuk.

 

 

 

Módosítás    6

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 1 bekezdés – d pont

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

d) a termék használata során veszélynek kitett fogyasztói csoportok, különösen a kiszolgáltatott fogyasztók;

d) a termék használata során veszélynek kitett fogyasztói csoportok, különösen a kiszolgáltatott fogyasztók, köztük a gyermekek, az idősek és a fogyatékossággal élő személyek;

 

 

Módosítás    7

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 1 bekezdés – e pont

 

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

e) a termék megjelenése, különösen abban az esetben, ha a termék ugyan nem élelmiszer, de hasonlít az élelmiszerekre és könnyen összetéveszthető azokkal formája, szaga, színe, megjelenése, csomagolása, címkézése, terjedelme, mérete vagy bármely más jellemzője miatt.

e) a termék megjelenése és jellemzői, csomagolása és kiszerelése, beleértve, hogy az említettek olyan esetlegesen félrevezető hatást fejtenek ki, amelynek következtében az egyének az egészségre és a biztonságra veszélyt jelentő cselekményt hajthatnak végre, különösen:

 

i. ha a termék ugyan nem élelmiszer, de hasonlít az élelmiszerekre és könnyen összetéveszthető azokkal formája, szaga, színe, megjelenése, csomagolása, címkézése, terjedelme, mérete vagy bármely más jellemzője miatt;

 

ii. ha a terméket nem gyermekek általi használatra tervezték ugyan, de felfedezése, megérintése és a vele való játék a termék kialakítása és jellemzői miatt a gyermekek számára vonzó lehet.

 

Módosítás    8

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 2 bekezdés – a a pont (új)

 

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

 

aa) a fogyasztó ésszerű elvárásai a biztonságosság tekintetében a termék jellege, összetétele és rendeltetése szempontjából;

(Lásd a 6. cikk (2) bekezdése h) pontjának módosítását. A szöveg módosult.)

 

Módosítás    9

Rendeletre irányuló javaslat

6 cikk – 2 bekezdés – h pont

 

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

h) a fogyasztó ésszerű elvárásai a biztonságosság tekintetében.

törölve

(Lásd a 6. cikk (2) bekezdésének módosítását, az (új) aa) pontot.)

 

 

 

 

 

Módosítás    10

Rendeletre irányuló javaslat

7 cikk – 1 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(1) A gyártók és az importőrök biztosítják, hogy a termékeken szerepel a származási országra utaló jelzés, illetve ha a termék mérete vagy jellege ezt nem teszi lehetővé, biztosítják, hogy ez az információ megjelenik a csomagoláson vagy a terméket kísérő dokumentumban.

(1) A gyártók és az importőrök biztosítják, hogy a termékeken szerepel a származási országra és az összetevőkre utaló jelzés, illetve ha a termék mérete vagy jellege ezt nem teszi lehetővé, biztosítják, hogy ez az információ megjelenik a csomagoláson vagy a terméket kísérő dokumentumban.

Módosítás    11

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 6 bekezdés

 

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(6) A gyártók gondoskodnak arról, hogy a termékeiken az azonosításukat lehetővé tevő típus-, tétel- vagy sorozatszámot, illetve más, a termék azonosítását lehetővé tevő, a fogyasztók számára könnyen látható és olvasható elemet helyeznek el, illetve ha a termék mérete vagy jellege ezt nem teszi lehetővé, a szükséges információt a termék csomagolásán vagy kísérő dokumentációján feltüntetik.

(6) A gyártók gondoskodnak arról, hogy a termékeiken az azonosításukat lehetővé tevő típus-, tétel- vagy sorozatszámot, illetve más, a termék azonosítását lehetővé tevő, a fogyasztók számára könnyen látható, olvasható és érthető elemet helyeznek el, illetve ha a termék mérete vagy jellege ezt nem teszi lehetővé, a szükséges információt a termék csomagolásán vagy kísérő dokumentációján feltüntetik.

 

Módosítás    12

Rendeletre irányuló javaslat

8 cikk – 9 bekezdés

 

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(9) Azok a gyártók, akik úgy ítélik meg, illetve okuk van feltételezni, hogy az általuk forgalomba hozott termék nem biztonságos vagy más ok miatt nem felel meg ennek a rendeletnek, azonnal meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket a szóban forgó termék megfelelőségének biztosítására, illetve adott esetben a forgalomból való kivonására vagy visszahívására. Továbbá ha a termék nem biztonságos, a gyártók erről haladéktalanul értesítik azoknak a tagállamoknak a piacfelügyeleti hatóságait, amelyeknek a piacán forgalmazzák a terméket, és részletesen tájékoztatják őket különösen az egészségi és biztonsági veszélyről, illetve a meghozott kiigazító intézkedésekről.

(9) Azok a gyártók, akik úgy ítélik meg, illetve okuk van feltételezni, hogy az általuk forgalomba hozott termék nem biztonságos vagy más ok miatt nem felel meg ennek a rendeletnek, azonnal meghozzák a szükséges kiigazító intézkedéseket a szóban forgó termék megfelelőségének biztosítására annak érdekében, hogy figyelmeztessék a meg nem felelés miatt veszélynek kitett fogyasztókat az általuk megteendő azonnali óvintézkedésekre, illetve adott esetben a termék forgalomból való kivonására vagy visszahívására. Továbbá ha a termék nem biztonságos, a gyártók erről haladéktalanul értesítik azoknak a tagállamoknak a piacfelügyeleti hatóságait, amelyeknek a piacán forgalmazzák a terméket, és részletesen tájékoztatják őket különösen az egészségi és biztonsági veszélyről, illetve a meghozott kiigazító intézkedésekről.

 

Módosítás    13

Rendeletre irányuló javaslat

9 cikk – 2 bekezdés – a pont

 

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

a) valamely piacfelügyeleti hatóság kérésére a termék megfelelőségének igazolásához szükséges összes információ és dokumentáció átadása a szóban forgó hatóságnak;

a) valamely piacfelügyeleti hatóság kérésére a termék 4. cikkben előírt általános biztonsági követelménynek való megfelelőségének igazolásához szükséges összes információ és dokumentáció átadása a szóban forgó hatóságnak;

 

Módosítás    14

Rendeletre irányuló javaslat

13 cikk

 

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

13. cikk

törölve

Egyes gyártói, importőri és forgalmazói kötelezettségek alóli mentesség

 

(1) A piacfelügyeleti hatóságoknak a 8. cikk (9) bekezdése, a 10. cikk (2) és (7) bekezdése, valamint a 11. cikk (3) és (5) bekezdése szerinti tájékoztatásával kapcsolatos kötelezettség nem áll fenn az alábbi feltételek teljesülése esetén:

 

a) a nem biztonságos termékek jól azonosíthatók és a számuk korlátozott;

 

b) a gyártó, az importőr vagy a forgalmazó bizonyítani tudja, hogy a veszély teljes körűen ellenőrzés alatt áll, így a termék már nem veszélyeztetheti személyek egészségét és biztonságát;

 

c) a termék veszélyességének oka olyan jellegű, hogy annak ismerete nem jelentene hasznos információt a hatóságok vagy a nyilvánosság számára.

 

(2) A Bizottság végrehajtási aktusok útján meghatározhatja azokat a helyzeteket, amelyekben teljesülnek az (1) bekezdésben leírt feltételek. Ezeket a végrehajtási aktusokat a 19. cikk (3) bekezdésében említett vizsgálati eljárásnak megfelelően kell elfogadni.

 

(3) A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 20. cikkel összhangban felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el mindazon termékek, termékkategóriák és -csoportok meghatározására, amelyek esetében az alacsony veszélyességi szint miatt magán a terméken nem szükséges feltüntetni a 8. cikk (7) bekezdésében és a 10. cikk (3) bekezdésében említett információkat.

 

 

 

 

Módosítás    15

Rendeletre irányuló javaslat

15 cikk – 3 bekezdés

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

(3) A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 20. cikkel összhangban felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el az alábbiak vonatkozásában:

törölve

a) mindazon termékek, termékkategóriák és -csoportok meghatározása, amelyek nagy valószínűséggel az (1) bekezdésben leírt módon súlyosan veszélyeztethetik a személyek egészségét és biztonságát;

 

b) mindazon adatok meghatározása, amelyeket a gazdasági szereplőknek össze kell gyűjteniük és tárolniuk kell a (2) bekezdésben említett nyomonkövetési rendszer segítségével.

 

 

 

 

 

Módosítás    16

Rendeletre irányuló javaslat

20 cikk

 

A Bizottság által javasolt szöveg

Módosítás

20. cikk

törölve

A felhatalmazás gyakorlása

 

(1) A Bizottság az e cikkben meghatározott feltételek mellett felhatalmazást kap felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadására.

 

(2) A Bizottság [beillesztendő dátum: a rendelet hatálybalépésének napja]-tól/-től határozatlan időre szóló felhatalmazást kap a 13. cikk (3) bekezdésében és a 15. cikk (3) bekezdésében említett felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására.

 

(3) Az Európai Parlament vagy a Tanács bármikor visszavonhatja a 13. cikk (3) bekezdésében és a 15. cikk (3) bekezdésében említett felhatalmazást. A visszavonásról szóló határozat megszünteti az abban meghatározott felhatalmazást. A visszavonásról szóló határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon vagy a benne megjelölt későbbi időpontban lép hatályba. A határozat nem érinti a felhatalmazáson alapuló, már hatályban lévő jogi aktusok érvényességét.

 

(4) A Bizottság a felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadását követően arról egyidejűleg értesíti az Európai Parlamentet és a Tanácsot.

 

(5) A 13. cikk (3) bekezdése és a 15. cikk (3) bekezdése értelmében elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktus csak akkor lép hatályba, ha az Európai Parlamentnek vagy a Tanácsnak a jogi aktusról való értesítését követő két hónapos határidőn belül sem az Európai Parlament, sem a Tanács nem emelt ellene kifogást, illetve ha az említett időtartam lejártát megelőzően mind az Európai Parlament, mind a Tanács arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy nem emel kifogást. Ezen időtartam az Európai Parlament vagy a Tanács kezdeményezésére két hónappal meghosszabbítható.

 

 

 

ELJÁRÁS

Cím

A fogyasztási cikkek biztonságossága

Hivatkozások

COM(2013)0078 – C7-0042/2013 – 2013/0049(COD)

Illetékes bizottság

       A plenáris ülésen való bejelentés dátuma

IMCO

12.3.2013

 

 

 

Véleményt nyilvánított

       A plenáris ülésen való bejelentés dátuma

JURI

12.3.2013

A vélemény előadója

       A kijelölés dátuma

Jiøí Maštálka

20.2.2013

Vizsgálat a bizottságban

8.7.2013

 

 

 

Az elfogadás dátuma

17.9.2013

 

 

 

A zárószavazás eredménye

+:

–:

0:

22

2

0

A zárószavazáson jelen lévő tagok

Raffaele Baldassarre, Luigi Berlinguer, Sebastian Valentin Bodu, Françoise Castex, Christian Engström, Marielle Gallo, Giuseppe Gargani, Lidia Joanna Geringer de Oedenberg, Sajjad Karim, Klaus-Heiner Lehne, Antonio López-Istúriz White, Antonio Masip Hidalgo, Jiří Maštálka, Alajos Mészáros, Bernhard Rapkay, Evelyn Regner, Francesco Enrico Speroni, Dimitar Stoyanov, Alexandra Thein, Cecilia Wikström, Tadeusz Zwiefka

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)

Eva Lichtenberger, Angelika Niebler, József Szájer, Axel Voss

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (187. cikk (2) bekezdés)

Olle Schmidt

 

 

 

ELJÁRÁS

Cím

A fogyasztási cikkek biztonságossága

Hivatkozások

COM(2013)0078 – C7-0042/2013 – 2013/0049(COD)

Az Európai Parlamentnek történő benyújtás dátuma

13.2.2013

 

 

 

Illetékes bizottság

       A plenáris ülésen való bejelentés dátuma

IMCO

12.3.2013

 

 

 

Véleménynyilvánításra felkért bizottság(ok)

       A plenáris ülésen való bejelentés dátuma

INTA

12.3.2013

ECON

12.3.2013

ENVI

12.3.2013

ITRE

12.3.2013

 

JURI

12.3.2013

 

 

 

Nem nyilvánított véleményt

       A határozat dátuma

ECON

18.6.2013

ENVI

26.2.2013

 

 

Előadó(k)

       A kijelölés dátuma

Christel Schaldemose

20.2.2013

 

 

 

Vizsgálat a bizottságban

7.5.2013

29.5.2013

9.7.2013

25.9.2013

 

14.10.2013

 

 

 

Az elfogadás dátuma

17.10.2013

 

 

 

A zárószavazás eredménye

+:

–:

0:

27

7

5

A zárószavazáson jelen lévő tagok

Pablo Arias Echeverría, Adam Bielan, Preslav Borissov, Jorgo Chatzimarkakis, Sergio Gaetano Cofferati, Lara Comi, Anna Maria Corazza Bildt, António Fernando Correia de Campos, Jürgen Creutzmann, Vicente Miguel Garcés Ramón, Evelyne Gebhardt, Thomas Händel, Małgorzata Handzlik, Eduard-Raul Hellvig, Philippe Juvin, Sandra Kalniete, Edvard Kožušník, Hans-Peter Mayer, Franz Obermayr, Sirpa Pietikäinen, Phil Prendergast, Robert Rochefort, Zuzana Roithová, Heide Rühle, Matteo Salvini, Christel Schaldemose, Andreas Schwab, Róża Gräfin von Thun und Hohenstein, Gino Trematerra, Emilie Turunen, Barbara Weiler

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)

Raffaele Baldassarre, Ashley Fox, María Irigoyen Pérez, Sylvana Rapti, Patricia van der Kammen

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (187. cikk (2) bekezdés)

Takis Hadjigeorgiou, Linda McAvan, Patrizia Toia

Benyújtás dátuma

25.10.2013

 

 

[1] A Hivatalos Lapban még nem került közzétételre.
[2] Az Európai Parlament 2011. március 8-i állásfoglalása az általános termékbiztonságról szóló irányelv felülvizsgálatáról és a piacfelügyeletről ( 2010/2085(INI) )
[3] Bizottsági szolgálati munkadumentum, Hatásvizsgálat, Termékbiztonsági és piacfelügyeleti csomag, SWD(2013) 33 final, 9. o.
[4] 2012. évi jelentés a nem élelmiszer jellegű veszélyes termékek riasztási rendszerének működéséről, 42. o.
[5] 2012. évi jelentés a nem élelmiszer jellegű veszélyes termékek riasztási rendszerének működéséről, II. fejezet.
[6] Az Európai Parlament és a Tanács 2001. december 3-i 2001/95/EK irányelve az általános termékbiztonságról
[7] Az általános termékbiztonságról szóló, 2001. december 3-i 2001/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 8. cikkének (2) bekezdése és (1) preambulumbekezdése.
[8] Az Európai Parlament és a Tanács 768/2008/EK határozata (2008. július 9.) a termékek forgalomba hozatalának közös keretrendszeréről